Rendszeres olvasók

2021. november 8., hétfő

A szentháromságtól az egy az Isten-ig.

 

Illusztráció.


A szentháromságtól az egy az Isten-ig.

Úgy tűnik, hogy az én dolgom, harcoljak a tévtanítások ellen, azok a dogmák ellen, amik olyanná tette a kereszténységet, amilyen!

Ebben az írásban nem szándékozom valakit tanítani vagy meggyőzni, csak kifejtem gondolataimat. Még nem is remélve azt, hogy meg tudnám másítani valakiknek a tudását vagy meggyőződését. Esetleg eretneknek fognak titulálni, ez az opció fennáll, mert szembe megy a fősodratú teológiával. De ez ez cseppet sem érdekel. Ez csakis Isten hatalmában van, ki milyen felismerésre jutott. A tapasztalatom az, hogy az emberek egy zárt kamrában vannak bezárva születésüktől fogva, ami nem csak a teste burkáját vagy avatárját jelenti, mint edényt, hanem a lelkét, amit Isten még a teremtés idején az ember orrába lehelt.  Ennek megvan a maga magyarázata a Szentírásban. Ugyanis az ember egy zárt kör, vagy egy mag, amit a magyar nyelv helyesen magzatnak nevez, de nem védett a külső befolyástól. Úgy képzelem el, hogy már a megfoganatása pillanatában tartalmazza az ádámi bűnös természetét. Ez már magába foglaltatik, de hasonlatos egy szivacshoz, milyen közegbe van helyezve azt szívja magába. Ha tiszta vízbe akkor azzal telik meg, ha mérgezett vízbe akkor azzal. De inkább beszéljünk a magról.

Az Úr egyik példázata ezt erősíti meg. Máté 13, "1 Azon a napon kimenvén Jézus a házból, leüle a tenger mellett.2 És nagy sokaság gyülekezék ő hozzá, annyira, hogy ő a hajóba méne leülni; az egész sokaság pedig a parton áll vala. 3 És sokat beszéle nékik példázatokban, mondván: Ímé kiméne a magvető vetni,4 És amikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt.5 Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.6 De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. 7 Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. 8 Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.9 Akinek van füle a hallásra, hallja".

Sokan úgy vélik, hogy ebben a példázatban az Úr a mag alatt az igét érti. De itt a magot mint embert tünteti fel. 

 A Csia Lajos fordításában sokkal világosabban látjuk,hogy miről van szó. De összehasonlítva más nyelvre fordított evangéliumban is megfigyelhetjük, hogy ebben az esetben, a mag az embert jelképezi. Van egy kulcs kifejezés a Csia fordításban "volt olyan mag,"Más mag " "Megint más mag"Más mag végre termő földbe esett"

Na már most egy újabb bizonyíték következik, amit nehéz lesz másként értelmezni.


Máté 13 "36 Ezután Jézus ott elbocsátotta a sokaságot és hazament. Tanítványai hozzájárultak és így szóltak: "Világosítsd meg nekünk a szántóföldbe vetett gyom példázatát!"

37 "Az, aki a nemes magot veti – felelte ő – az embernek Fia.

38 A szántóföld a világ. A nemes mag jelenti a királyság fiait, a gyom a rossznak fiait." 

De térjünk vissza a magvető példázatához Márk szerint: "14 A magvető az ígét hinti.15 Az útfélen valók pedig azok, akiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.16 És hasonlóképpen a köves helyre vetettek azok, akik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,17 De nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt,azonnal megbotránkoznak.18 A tövisek közé vetettek pedig azok, akik az ígét hallják,19 De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit."

( 1 Mózes 13:15,16) Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz." Az Úr már Ábrahámban vetette el a magját. Talán ez a jó föld? 


Ezek a bevezető gondolatok, de érdemes tanulmányozni,mert ettől lesz világos,hogy miért olyan nehéz valakit meggyőzni a Szentírás tiszta igazságáról, mert nem mindenki vetetett a jó földbe. De a magvető aki elvetette a magokat az maga az Úr. Attól függetlenül az Isten szava hintve van mindenhol és mindenkinek, bizonyságul. 

(  1 János 5,7) "Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy." ὅτι τρεῖς εἰσὶν ¹ οἱ μαρτυροῦντες, 8 τὸ πνεῦμα καὶ τὸ ὕδωρ καὶ τὸ αἷμα, καὶ οἱ τρεῖς εἰς τὸ ἕν εἰσιν. -"ὅτι τρεῖς εἰσὶν" Valami oknál fogva a fordítók többes számban fordították le a görög nyelvről ezt ami így hangzik eredetileg" mert három van-nak" Az orosz jól fordította " mert három tanúskodnak a mennyben."

"Ибо три свидетельствуют на небе: Отец, Слово и Святый Дух; и Сии три суть едино.

8 И три свидетельствуют на земле: дух, вода и кровь; и сии три об одном." És ez a három tanúskodik Atya, Ige és a Szent Szellem és ez a három egy"

Innen fakad a Szentháromság kifejezés. 

Emberi logika szerint ami banális, hogy "három" az egyet jelent. Nehéz egy gyereknek ezt elmagyarázni, aki már ismeri a számtant. 

De ha kutatunk tovább, akkor még egy számot egyesíthetünk. János 10, 9 "Én és az Atya egy vagyunk." De még fennmaradt egy szám a Szent Szellem.

"Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket"

Remélem nem kell többet számtannal foglalkoznunk.

Ezek a szavak tanubizonyságról szólnak,nem az Isten személyét adatott jellemezni. Ahogy engem is régebben megtévesztett az evangéliumi retorika, ahol számos helyen említi az Atyát a Fiút és a Szent Szellemet, mint három személyt, mintha az egy Isten három arcát fejezi ki. Ezt a katolikus egyház a tökéletességig fejlesztette, az oltárjain három szakállas férfiunak ábrázolják.

Nagyon terjedelmes lenne ez a cikk, ha tovább fejtegetném ezt a témát. De bízok abban, hogy ha valakit érdekel ez a téma, a luciferzum.hu weboldalon megtalálhatja az erre vonatkozó gondolatokat.

Csak izelítőnek az Anti- trinity könyvből (Ted Kereshe)

Katolikus hitvallás.

Mit vallunk meg az apostoli hitvallásban?

Az apostoli hitvallásban megvalljuk, hogy hiszünk a háromszemélyű egy Istenben: az Atyában, a Fiúban és a

Szentlélekben; Teremtőnkben, Megváltónkban és Megszentelőnkben.

2. Hány Isten van?

Egy Isten van, aki három személy: Atya, Fiú és Szentlé-

lek.

2. Hogyan nevezzük a három isteni személyt egy szó-

val?

A három isteni személyt egy szóval Szentháromságnak

nevezzük.

4. Kicsoda Jézus Krisztus?

Jézus Krisztus a második isteni személy,Isten egyszülött

Fia, aki értünk emberré lett.

4. Ki a Szentlélek?

A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, valóságos Isten az Atyával és a Fiúval együtt, akit Jézus Krisztus ígért meg és küldött el Egyházának.


Most attól tekintsünk el, hogy a Biblia, Isten igéje soha,

sehol, egyetlen alkalommal sem említi a szentháromság fo-

galmát! Ez ismét csak egy szimpla emberi találmány éppen

úgy, mint maga az úgynevezett kereszténység, bár azt már

itt-ott sikeresen becsempészték egyes szent iratok külön-

féle fordításaiba, hiszen a görögben még helyesen a krisz-

tusi szó szerepel ha szerepel egyáltalán, mert több helyen

egyszerűen csak odaköltötte a későbbi fordító a keresztény

szót. Erről bőséggel olvashatsz ezt megelőző munkáimban

pl. a Fétisben. Tehát a katolikusok szerint „egy Isten van,

aki három személy”. Három különböző név alatt három

különböző szereppel.Atya mint teremtő,Fiú mint megváltó

és közbenjáró, valamint szentlélek, mint megszentelő és ta-

nító. Van itt egy kis zavar a fejükben nem igaz? Persze akik

ezt megfogalmazták, azok pontosan tudták, hogy mit mi-

ért mondanak. A céljuk egyértelműen a több istenben való

hit elterjesztése híveik körében, amint ez az ominózus 4.

pontban konkrétan ki is derül, hiszen abban egyértelműen

színt vallanak amikor végül csak kibökik, hogy mindhárom

személye a szentháromságuknak „valóságos Isten”.Nincs

mese, ezek három valóságos istenről tanítanak. Ha pedig

három valóságos Isten van, akkor az nem lehet sehogyan

sem egy valóságos Isten, szerintem ezt lássuk be! Ezt nem

tagadhatják le, hiszen ők maguk tették ezt közzé és tanít-

ják a mai napig. Mert hogyan értsük azt, hogy „Jézus Krisz-

tus a második isteni személy, Isten egyszülött Fia, aki ér-

tünk emberré lett.” Ha ezt bárki elolvassa vagy hallja, azt

fogja ebből érteni, hogy van az Isten, ÉS van az egyszülött

Fiú, aki értünk emberré lett. Tehát nem az Isten lett értünk

emberré, hanem az Ő egyszülött Fia eszerint a szöveg sze-

rint. Ez tehát eddig minimum két isten, de megfejelik ezt

a számot nekünk még egy személlyel, aki a szentlélek, és

szerintük ugyancsak valóságos isten, a hármasság harma-

dik személye. Ugyanezt tartja az összes református feleke-

zet is, tehát ezek is egyértelmű szellemi örökösei az anya-

egyházuknak, a nagy paráznának, amelyről ugyan egykor

színleg leváltak, ám ez valójában sosem történt meg. A

„genfi pápa”Kálvin azért küldte a halálba Szervét Mihályt,

mert ő hozzám hasonlóan tagadta ezt a fajta szenthárom-

ságot. Élve elégették azt az embert az igazságban való meg-

győződésének megvallása miatt. Őt és még sok millió má-

sikat. Nem bízták Istenre a dolgot. Aki nem kóser, nem

rendszerkonform, azt kínozzuk halálra, vágjuk-fejezzük

le, akasszuk fel, fojtsuk vízbe, törjük kerékbe, süssük meg

elevenen, égessük el! Ez a római-keresztény recept. Igazi

Krisztushoz méltó keresztényi magatartás! 

És hány kálvinista-keresztény van ma?

 A többiről ne is beszéljünk! És persze teljesen ostobának 

is nézik az embereket – sajnos

jobbára teljes joggal – amikor szemrebbenés nélkül kije-

lentik, hogy egy a három. Azután ezt hosszan magyarázzák

azt elhitetve a hallgatóságukkal, hogy valójában tényleg há-

romból áll össze az egy. De azért gondosan megkülönböz-

tetik ezt a hármat, mint írtam mind név, mind szerep sze-

rint. Ebben a tálalásban egyszerűen nem alakulhat ki más

kép a hívő fejében, mint a három isten képe, amit ezek a ha-

mis tanítók ezután még nyíltan ki is jelentenek, amikor azt

mondják, hogy mindhárom isteni személy „valóságos is-

ten”! Értelmes embernek itt azonnal meg kellene torpan-

nia és feltennie a kezét, hogy álljon már meg a menet! Ezek

hazudnak! Ehelyett mi történik? Vakarják a fejüket, bölcsen

bólogatnak, hümmögnek, és úgy tesznek, mintha értenék.

Egy idő elteltével pedig meggyőzik önmagukat, hogy va-

lóban értik is, és ők azok, akik helyesen látják mert ők az

értők. Akik pedig ezt nem értik, azok a buták mert a Jóis-

ten ezeknek nem adta meg a megértést. Érted? Őrület,

hogy mi folyik itt! Hallgattam néhány embert, aki már a

lelke mélyén rájött, hogy itt komoly gond van, ez a fajta há-

romságtan nem nagyon állja ki a próbát az Isten szemében,

ezért nagy kínkeservesen megpróbálták valahogyan ma-

gyarázni a dolgot, hogy hát valóban három, de igazából ez

nem is három csak úgy látszik, mintha három lenne, mert

az Isten ugyan tényleg három arcú, de valójában egy. Nos,

ebből ezek sosem jönnek ki amíg erőltetik a hármas sze-

reposztást. Meg kell érteni, hogy ami három, az sosem le-

het egy! Istennek nem három,de végtelen számú arca és tu-

lajdonsága van. Annyi, amennyit Ő akar. Ha ezekből

hármat kiemelünk, azokat nevesítjük és felosztjuk közöttük

a hatásköröket, akkor ezzel a cselekedetünkkel célunk kell,

hogy legyen! Egy célja lehet annak, aki ezt teszi, ez pedig

nyilvánvalóan az, hogy megtévesztő zavart keltsen a hívek

fejében. „Egy Isten van, aki három személy.” Ez egy értel-

mes ember számára elfogadhatatlan állítás, legyen bár-

mekkora parasztvakítás, szemfényvesztés is mögé téve, és

mondja ezt egy bármilyen szép ruhába öltöztetett, bár-

mekkora tekintélyű ember is. Ez egy szimpla ideológiai

szemfényvesztés, tömény hazugság és nem egyéb! Ez a ha-

mis szentháromságtan tehát az, amely legfőbb alapja a ke-

resztény hitnek ma is.Vannak néhányan,akik már képesek

megérteni legalább azt a tényt, hogy a szentléleknek neve-

zett valami nem lehet egy különálló isten, sem önálló isteni

személy, hiszen a lélek maga az élőlény. Hogyan lehet egy

embert elképzelni például lélek nélkül? Az már csak egy

hulla lenne, egy halott, egy élettelen test. A lélek az, amely

élővé teszi az embert. 1Kor.2:11 Károli: „Mert kicsodatudja

az emberekközül az emberekdolgait,hanemha az embernek

lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem

ismeri senki,hanemha az Istennek Lelke.” (luciferzum.hu)


Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...