Iréneusz V. ( könyvrészlet) III fejezet.

 III. Fejezet (3.)

1. Pál apostol is, azonfelül, legérthetőbb módon rámutatott arra, hogy az ember ki van szolgáltatva saját erőtlenségének, nehogy felfuvalkodva elszakadjon az igazságtól. Így mondja a Korintusiakhoz írt második [levelében]: „És nehogy a kijelentések fenségessége által felfuvalkodjam, tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem. Erre háromszor könyörögtem az Úrhoz, hogy távozzon el tőlem. De azt mondta nekem: Kegyelmem elég neked; mert az erő a gyengeségben válik tökéletessé. Annakokáért szívesen dicsekszem gyengeségekben, hogy Krisztus ereje lakozzon bennem.” (2Kor. 12:7-9) Hogy van tehát? (ahogy valaki kijelenthetné:), hogy az úr kívánsága ebben az esetben, hogy az apostola így menjen keresztül a gyötrelmen és ilyen gyengeséget viseljen el? Sőt, a Beszéd ezt mondja: „az erő a gyengeségben válik tökéletessé”, jobbá teszi tehát azt az embert, aki gyengesége révén ismerkedik meg Isten hatalmával.

Mert hogyan tudhatta volna megtanulni az ember, hogy gyenge lény és halandó természet szerint, de Isten halhatatlan és erős, ha nem tapasztalta volna meg, hogy mi van mindkettőben? Mert nincs semmi rossz abban, ha megtapasztalja gyengeségeit kitartással. Igen, meglehetősen jótékony hatást gyakorol annak érdekében, hogy megakadályozza őt, hogy tévedjen saját természetét tekintve. De a lény, aki Isten ellen felemelkedik, és az Ő dicsőségét magához ragadta, hálátlanná téve az embert, sok gonoszságot hozott rá. [És így, azt mondom, az embernek meg kell tanulnia mindkét dolgot, tapasztalat által], hogy ne legyen az igazság, a maga és Teremtője iránti szeretet híjával. De mindkét dolog megtapasztalása megadja az igazi tudást, az emberre és Istenre vonatkozóan, és megnöveli szeretetét Isten iránt. Ahol pedig létezik a szeretet növekedése, ott Isten ereje által nagyobb dicsőséget hoz létre azok számára, akik szeretik Őt.

2. Azok az emberek tehát, akik félreteszik Isten erejét, és nem veszik figyelembe, hogy mit mond a Beszéd, amikor a test gyengeségében laknak, de nem veszik figyelembe az Ő hatalmát, aki feltámaszt a halálból. Mert ha Ő nem kelti életre, aki halandó, és nem hozza vissza a romlandót a romolhatatlanságba, akkor nem a hatalom Istene. De hogy Ő mindenekre nézve hatalmas, meg kellene értenünk származásunkból, minthogy Isten az, aki a földből vette a port, formálva az embert. És bizonyára sokkal nehezebb és hihetetlenebb a nem létező csontokból, idegekből, erekből és a maradék emberi szervből egy egészet alkotni, és hogy megteremtse az élő embert és értelmes alkotást, minthogy újból helyreállítsa, azt, ami már létezett és később felbomlott a földben (a már említett okok miatt), így átment azokba [az elemekbe], amelyekből az ember, akinek nem volt korábbi létezése formáltatott. 

Mert Ő, aki kezdetben okozta, hogy olyan legyen, aki még nem volt, éppen, amikor Neki tetszik, vissza fogja állítani azt, aki korábban létező volt, amikor az Ő akarata, hogy az élet [örökségként] megadasson Általa. És azért, hogy a test is alkalmasnak találtasson és képes legyen befogadni Isten erejét, ami kezdetben részesedett Isten érintésének hozzáértéséből; úgy hogy az egyik szemmé lett a látásért; a másik a fül a hallásért; a másik a kéz az tapintásért és munkáért; megint másik az izmok, amelyek feszülnek mindenütt, és a végtagokat együtt tartják; megint más az artériák és vénák, amelyek a vér és a levegő átkeléséért vannak; megint más a vér, amelyik a lélek és a test közti kapcsolat köteléke. De miért is folytatnánk [hogy tovább húzzuk] ezt? Nem lehetne kifejezni az emberi szervezetben a sokféleség számát, amely nem más módon, hanem Isten hatalmas bölcsessége által alkottatott. De azok a dolgok, amelyek részesednek Isten szakértelméből és bölcsességéből, az Ő hatalmából is részesednek.

3. A test tehát nem szűkölködik Isten alkotó bölcsességében és hatalmában. De ha az élet adójának hatalma a gyengeségben válik tökéletessé - vagyis testben - árulják el nekünk azok, akik fenntartják a test alkalmatlanságát, hogy (hogyhogy) megkapják az Isten által adott életet? Vajon ők ezt, mint jelen pillanatban is élő emberek mondják, akik résztvesznek az életben, vagy elismerik, hogy semmiképpen nincs részük az életben, és már a jelen pillanatban halott emberek.

És ha ők valóban halott emberek, hogyan mozognak és beszélnek, és hajtják végre azokat az egyéb funkciókat, amelyek nem a halottak tettei, hanem élőké? Ha viszont jelenleg élnek, és egész testük részt vesz az életben, akkor hogyan merik azt állítani, hogy a test nem részesedik az életből, amikor jelen pillanatban is beismerik, hogy most is élettel rendelkeznek?

Olyan ez, mintha valaki vízzel teli szivacsot, vagy tüzes fáklyát vett volna és kijelentené, hogy a szivacs nem vesz részt a vízből vagy a fáklya a tűzből. Ilyen módon ezek az emberek is azt állítják, hogy élnek és tagjaikban hordozzák az életet, ellentmondva maguknak később, amikor kiábrázolják ezeket a tagokat, mint amelyek nem képesek [részesedni] az életben.

De ha evilági életünk, amely alacsonyabb rendű (szintű), mint az örök élet, mindazonáltal olyan hatással van, hogy fel képes serkenteni halandó tagjainkat, miért ne lenne képes az Örök élet - amely sokkal hatalmasabb, mint a mostani - megélénkíteni a testet, amellyel szellemileg már rutinszerűen össze van kapcsolódva. Mert a test tényleg részt vesz az életben, és ez ebből a tényből is kiderül; életben marad; mert él mindaddig, amíg Isten célja, hogy ezt tegye.

Nyilvánvaló tehát, hogy Isten rendelkezik azzal a hatalommal, hogy életet biztosítson annak, amennyiben Ő adja az életet nekünk, akik létezünk. És mivel az Úrnak hatalma van ahhoz, hogy beleöntse az életet abba, amit Ő alkotott, és mivel a test képes arra, hogy felserkenjen, mi akadályozná meg abban, hogy résztvegyen a romolhatatlanságban, amely a boldog és soha véget nem érő élet, amit Isten ad?

Iréneusz V. ( könyvrészlet).

 Iréneusz V. (könyvrészlet).

II. Fejezet (2.)

1. És hasonlóképpen tévedésben vannak azok, akik azt mondják, hogy Isten azon dolgokért, jött el, melyek nem hozzá tartoznak, mintha más tulajdonát kívánta volna; annak érdekében, hogy felszabadíthassa azt az embert, aki más által lett teremtve, ahhoz az Istenhez, aki szintén nem alkotott, sem nem formált semmit, de meg is volt fosztva kezdettől saját helyénvaló ember teremtésétől.

Annak eljövetele tehát, akit ezek az emberek képzelnek, mint a máséba eljövőt, nem volt igazságos; és igazán nem is váltott meg minket az ő vére által, ha ő nem igazán vált emberré, helyreállítva saját keze munkáját, amint kezdetben megmondatott, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára készíttetett; (Ő azonban) nem ragadta el más tulajdonát csellel, hanem igazságos és kegyelmes módon birtokba vette a sajátját.

Az elpártolásra vonatkozóan, valójában, Ő igazságosan váltott meg minket abból, saját vére által; de ugyanakkor számunkra, akiket már megváltott, [ő ezt] jóindulatúan tette. Mert korábban mi semmit sem adtunk neki, és tőlünk sem kívánt semmit, mintha valamire szüksége lett volna; viszont mi rászorultunk a vele való barátságra. És ezért történt, hogy jóindulatúan kiöntötte magát, hogy összegyűjthessen minket az Atya ölében.

2. De tévednek minden tekintetben azok, akik megvetik Isten teljes felosztását (üdvrendjét), tagadják, és visszautasítják a test megváltását, és megvetéssel bánnak annak megújulásával kapcsolatban, támogatva (azt a nézetet), hogy az nem képes a romolhatatlanságra. De ha ez valójában nem nyerte el a megmentést, akkor az úr sem váltott meg minket az ő vérével, sem a hálaadás pohara nem a vérével való közösség, sem a kenyér, amelyet megtörünk, nem a testével való közösség.

Mert a vér csak a vénákból és a testből jöhet, és bármi másból, ami az ember anyagi része. Isten Beszédével pedig tényleg ilyen történt. És saját vére által váltott meg minket, ahogy az apostola kijelenti: „Akiben van a mi váltságunk a vére által, akár a bűneink bocsánata” (Kol. 1:14) És mivel mi a tagjai vagyunk, ugyanakkor a teremtett dolgok által tápláltatunk (és Ő maga biztosítja a teremtést számunkra, mert Ő okozza, hogy a nap felkeljen és esőt ad, amikor Ő akarja). Elfogadta a poharat (amely a teremtés része), mint saját vérét, amelyből megnedvesíti vérünket; és a kenyeret (amely a teremtés része) saját testeként alapította, amelyből ő ad növekedést testünknek. 

3. Amikor tehát a megelegyített kehely és az előállított kenyér befogadja Isten Beszédét, hálaadássá, vagyis Krisztus testévé és vérévé válik, amelyből a test anyaga növekszik és tápláltatik, akkor hogyan állíthatják azt, hogy a test nem képes befogadni Isten ajándékát, mely az örök élet, amely [test] tápláltatik az úr testéből és véréből, és amelyik az Ő tagja? – ahogy az áldott Pál nyilatkozik az Efézusiakhoz írt levelében, hogy „mi a testének tagjai vagyunk, a húsából és csontjaiból valók” (Ef. 5:30), – Ő nem beszél valamiféle szellemi vagy láthatatlan emberről, – „mert a szellemnek nincsen se csontja, se húsa” (Luk.24:39) – de [utal] az elrendelésre, [amely által az úr lett] melynek során valódi emberré lett, amely húsból, idegekből, és csontokból van, – Ez az a test, amelyik tápláltatik a pohár által, amely az Ő vére, és megkapja a növekedést a kenyérből, amely az Ő teste.

És ahogy a szőlőtőkéről levágott vessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsözik vagy ahogy a gabonamag a földre esik és elbomlik (Ján. 12:24), felkelve megsokszorozódik az Isten Szelleme által, ami minden dolgot magában foglal (Bölcs. 1:7), és azután, az Isten bölcsessége által, az emberek hasznát szolgálja, és befogadva Isten Beszédét, hálaadássá válik, amely Krisztus teste és vére; ugyanígy testünk is, amely táplálva van ezáltal, és a földbe helyeztetik, és elszenvedi a felbomlást ott, fel fog támadni a maga idejében, (mert) az Isten Beszéde biztosítja számára a feltámadást az Istennek és Atyának dicsőségére, aki önként ajándékoz ennek a halandónak halhatatlanságot, és ennek a romlandónak romolhatatlanságot.

Mert „Isten ereje az erőtlenségben tétetik tökéletessé” (2Kor. 12:9), azért, hogy soha ne fuvalkodhassunk fel, mintha magunktól lenne életünk, és felemelkedjünk Isten ellen, elménk hálátlanná váljon; de tanuljunk a tapasztalatok által, hogy ezen Létező túláradó hatalmából birtokoljuk az örök létezést, se ne legyünk tudatlanok saját természetünket illetően, de hogy mi is tudhassuk, milyen hatással bír Isten, és hogy az ember milyen jótéteményeket kap, és így soha nem vándorlunk el a dolgoknak – ahogy azok vannak –, igaz felfogásától, azaz, mind Istenre, mind az emberre vonatkozóan.

És talán, nem emiatt lehet az a helyzet, mint az már megfigyelhető, hogy ezen cél miatt engedte meg Isten felbomlásunkat a halandóság közös porába, hogy mi legyünk oktatva minden módon, alaposan felkészülhessünk a jövőre, és ne legyünk tudatlanok sem Isten, sem önmagunk tekintetében?

http://www.earlychristianwritings.com/text/irenaeus-book5.html