A Pásztor hangja.
"Bizony, bizony, mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;" (János 10:1).
Jézus nem így lépett be. Ő az egyetlen aki úgy lépett be az ajtón, aki betartotta a Szentírás összes próféciáját amik rá utaltak. És bár Fiú volt, méltó volt arra, hogy megtartson minden intézményt, amelyet Isten adott földi népe pásztorának. Azt a munkát végezte el, amelyet Isten a próféciában szánt neki. Mit követeltek meg tőle, vagy mit írt elő a törvény, amit nem teljesített? A megjelölt időben, a jelzett helyen, fogadalomhoz kötött családból született, egy szűztől született, akit a Szentírás szerint erre jelölt ki Isten. Isten előre gondoskodott arról, hogy világossá tegyen minden fontos pontot, amelyen keresztül Isten igaz Krisztusát (Messiást) fel kell ismerni. Bizony ezt fel lehet ismerni, és fel lehetett ismerni. És minden eddig beteljesedett Krisztusban – egészen mostanáig; mert mindez lehetővé tette, hogy a végsőkig beteljesedjenek mindazok a próféciák, amelyek az engedelmességre és az elítélésre, valamint a földi királyságra vonatkoztak. – Neki – mondja –, az ajtónálló nyit. Bevégeztetett. Ennek bizonyítéka a Szent Szellem tevékenysége Simeonban és Annában, nem is beszélve az emberekről, és mindenekelőtt Bemerítő János tanúságtétele. Isten az ő kegyelme által munkálkodott Izraelben, és istenfélő szíveket készített számára. „A juhok pedig hallgatnak a hangjára [ugyanezt találjuk más evangéliumokban is, különösen Lukács evangéliumának elején], ő pedig nevén szólítja juhait, és kivezeti őket.” Itt meg kell jegyezni a személyes kapcsolatot, a névhez szóló hangot. Ez egyértelmű utalás arra, ami a vak emberrel történt, aki nem látja Istent de meghallja hangját. János evangéliuma 9. fejezetében követhetjük egyértelmű példáját, a vakon született ember esetében. Kétségtelenül kiűzték a zsinagógából immár látó vakon született embert, de Krisztus a Messiás ennek a kegyetlen tettnek a személyes, isteni szándékon alapuló értelmezését adja. Ez az ember nem sejtette abban a fájdalmas pillanatban, hogy a kegyelem segített neki. Ha ez röviddel a Messiás nyilvános és végleges elutasítása előtt történt, akkor ugyanaz ez az elv van a végsőkig is. A tanítvány nem magasabb rendű tanítójánál, de minden igazi tanítványnak olyannak kell lennie, mint a tanítója. Ez nem egy misztikus állapot, mert Ő „előttük megy”. Ő már ezt az utat bejárta előttünk. Úgy tűnik, hogy ez arra a cselekvési folyamatra utal, amelyen végig kell menni a juhoknak. Az Úr már megtapasztalta az emberek ellenségességét és megvetését, különösen a zsidókét, de ismerte a megaláztatás és a szenvedés mélységét is, amelyet hamarosan át kell élnie,( múlt időben) mielőtt bárányait kiválasztja. Ezért, akár tényszerűen, akár formálisan is megtörtént, Jézus mindenesetre előre ment, a juhok pedig követték őt, „mert ismerik a hangját”. Ez a lelki ösztönük, valamint a biztonságuk, és nem a megtévesztés azonosításának vagy megcáfolásának képessége. Ez egyszerűen Krisztus a Messiás és az igazság iránti odaadás.
Erről a vak ember példájával győződj meg amit feljebb említettem. Hogyan hatottak a farizeusok a vakon született de az Úr által meggyógyult lelkiismeretére? Semmiképpen. Éppen ellenkezőleg, úgy érezték a farizeusok, hogy tanítja őket: " te tanítasz minket?". Ezt ma is sokan átélték, hiszen mikor változás éri az embert az Úrral való találkozás követően, megváltoznak a kapcsolatok.
Akik vakságukban felismerték a Messiás hangját– nem követnek idegeneket. A vakon született akit az Úr meggyógyított azt már nem lehet becsapni. Semmiképp nem követi a vallásos farizeusokat. Ez nála már nem alternatíva választás, ez maga Isten tanúbizonysága benne. A millió hangok közűl felismeri az Úr hangját és már nem csak hallja hanem látja is azzal az új szemével, amelyet az Úr adott neki. Most láthatta a farizeusok hiábavaló követeléseiket és Jézussal szembeni ellenségeskedésüket, ami annál undorítóbb, merthogy összekapcsolták Isten dicsőítésével – „adj dicsőséget Istennek”, mondták neki a farizeusok. „Nem követnek egy idegent, hanem menekülnek előle”, nem azért, mert érezték valaki más hangjának sértő intonációit, ( ami nagy tévedés, ha az intonációból következtetünk, mert a ravasz ellenség az intonációt is fegyvernek használja, pl. a képmutató alázatosság hangját) hanem mert „nem ismerik valaki más hangját”. De fel is fedezik, ha nem is azonnal a hamis hangot, ugyanis csak egy igaz hangot ismernek, azt a hangot ami gyógyuláshoz vezette őt, és ezt a bizonyságot őrzi személyesen. Vannak, akik képesek elemezni és felismerni a hamisat, de ez nem az igazi, közvetlen, isteni biztonsági eszköz Krisztus bárányai számára. Igaz az is, hogy az igaz hang ellenében hallani más barmok bőgését is, de azok hangja idegen számukra. Sokkal intenzívebb, éltető és szabadabb, gyorsabb és megbízhatóbb módszerük van a juhoknak, figyelnek a Pásztor hangjára. De ez annyira gazdag és bölcs hang, ami magába foglalja az Isten összes bölcsességét, amit az ember be tud fogadni, vagyis a kollektív, a Gyülekezetnek ajándékozott bölcsessége.
Itt egyszerűen arról van szó, hogy nem tudnak megnyugodni anélkül, hogy ne hallják Krisztus hangját; nem követnek olyan hangot, amely nem Krisztusé. Mi más lehetne számukra alkalmasabb és méltóbb hozzá? Lehet, hogy képesek elemezni és felismerni a hamisat, de Krisztus bárányai számára nem ez az igazi, közvetlen, isteni eszköz a biztonság megteremtésére. Az ismeret velejárója, hogy meglátjuk mi az ami nem Krisztusé. Mivel ezt a tanítványok nem értették meg, az Úr még őszintébben elmagyarázza az igazságot. A 7. versben azzal kezdi, hogy „a juhok ajtaja”-nak nevezi magát, de meg kell jegyezni, hogy nem a bárány ajtaja, hanem „a juhok ajtaja”. Ő maga lépett be az ajtón, de nem a juhokhoz vezető ajtón, hanem azon az ajtón, amely a Bárány aklába vezet. Belépett minden jel és prófécia szerint, erkölcsi és természetfeletti, amelyeket a próféták megjövendöltek. De amikor belépett Izraelbe, mert eljött, hogy Isten ígéreteit beteljesítse. Azok az emberek akik nem Isten házához tartoztak, de hitványan elfoglalták azt, akik megszegték a törvényt, megtagadták a Bárányt. És ennek az elutasításnak az eredményeként kihozza a juhait abból a romlott rendszerből, előttük járva. És mi több, most azt mondja: "Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.". Tehát első dolga volt a Messiásnak kivezetni az istentelen farizeusi rendszerből az Atya tulajdonát, a juhokat akiknek szól az ige, vagyis Isten szava.
De a Pásztornak vannak nem csak ebben az akolban juhai: "Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.". Itt már feltárul előttünk az eklézia a Gyülekezet ténye és valósága. Az a tény, hogy a zsidók és helének, pogányok egy akolba lettek terelve ami ma a Gyülekezetet jelenti. De hogyan lettek összeterelve? Pálcával vagy erőszakkal, vagy talán csodák által? Nem, a juhok akiket az Atya a Messiásnak, Krisztusnak adott, követik a Pásztoruk hangját. Így az Isten nagy kegyelméből összegyűjtötte őket a zsidó és nem zsidó hívőket Krisztusban.
"A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.".(10,11 vers).
Ki a tolvaj ki a gyilkos és ki a pusztító, mindazok akik más hangokkal nem Istentől hangzó igékkel tévesztik meg az embereket, azok akik erre voltak kiszemelve. Ezeknek a hangjai formálják a világban a múlt, a mai és a jövőképet. És akik követik őket, eredményként, szakadást, halált, rombolást, éhinséget okoznak. De ami minket jobban érint, vallási büszkeséget, tehát ellenségeskedéseket szülnek a hamis tanok a keresztények bukásához vezet. Ezt ne veszítsük szemünk elől, hogy a gondolat volt előbb aztán a cselekedet. Ezen nem tudunk változtatni, nem a hívő dolga, hogy miért teszik ezt a sátán ügynökei, habár a jelző is arra utal, hogy egy célja van, hogy eltérítse az igaz útról Isten gyermekeit. De ebbe is beletörik a bicskája, mert nincs olyan erő az univerzumban, akik ki tudnának ragadni az Úr kezéből azokat akik hozzá tartoznak. De időre megtudják téveszteni még a választottakat is.
Ha mi néha nem is vagyunk hűek hozzá, de Ő mindig hűséges hozzánk.
"Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod!"
( Zsoltár 108,-4,5).
