Krisztus az egyetlen üdvözítő.
"És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk".( ApCsel 4,-12) (Károli fordítás.)
A bűnös egy úrat szolgál, aki despotikusan uralkodik felette. Vágyai, érzékei a gonoszság kötelékében sínylődnek, a szenvedélyeinek és hajlamainak kötelékeiben, ebből az állapotból egy vallás sem szabadít meg, mert az ember tehetetlen, ezt az ige így jelenti ki, „erőtelenek valánk” (Róm. 5:6), az embernek „nincs reménye”, „istentelen a világon” (Ef. 2:12). A bűnös, hogyan szabadulhatna fel önmaga? Más rabszolgájaként mindent, amit tesz, rabszolgaként tesz. Gondolatai, szavai, tettei egy rabszolga gondolatai, bűnnek rabja. Még ha sír és sóhajtozik is a szabadságért, sírás és sóhaj is fogságának csak új bizonyítéka lenne, harcolhat a szabadságért, de ez a saját maga erejének erőfeszítése, ami a romlott természetéből fakad. Semmi értelme törekedni a szabadság elnyeréséhez. Még az a szabadságérzet amit az ember magáról képzel, hogy azt csinál amit akar, azt gondolja, hogy ez az ő szabad akarata. Az ember a bűn börtönében érezheti magát szabadnak, de a börtöncella kulcsa nem az ő kezében van. Mert az igazi szabadság, amit az Isten ad kegyelméből az nem a börtönben való jólétet biztosítja.
De a kérdés nem csak arról szól, hogy a bűnös milyen körülmények közé került; a természete teljesen romlott, és teljesen alá van vetve a Sátán hatalmának. Ezért a bűnöst nemcsak új helyzetbe kell hozni; neki egy új természetet kell kapnia. A természet és a helyzet megfelelnek egymásnak. Ha a bűnös javíthatna azon a helyzeten, amelyben van, mihez vezetne, ha természete helyrehozhatatlanul gonosz maradna? Macintosh erről így ír: " Egy jószívű ember természetesen bevihet a házába és örökbe fogadhat egy koldust, átruházhatja neki az örökségét, vagyont és nemességet; de nem áll hatalmában átadni neki a természet nemességét; ezért a természetes koldus soha nem érzi magát boldognak új pozíciójában. A természetnek meg kell felelnie a helyzetnek; a pozíciónak meg kell felelnie Isten természetének képességeinek, vágyainak, törekvéseinek és ízlésének, megtanítani arra, hogy a hívő lélek teljesen új helyzetbe kerül; hogy kikerül a bűntudat és az elítélt korábbi helyzetéből, és a teljes és örök megigazulás állapotába kerül. Az a helyzet, amelyben Isten most látja őt, nem csupán a bűnök teljes bocsánatával függ össze, hanem olyan előnyökkel is, amelyekben még a végtelen szentség sem lát benne se foltot, se bűnt. Az embert kivonják elsődleges bűnös helyzetéből Isten előtt, és örökre a teljes és feltétlen megigazulás új helyzetébe helyezik. Ez nem a korábbi helyzetében bekövetkezett változásból fakadt, mert „Az egyenetlen meg nem egyenesíthető” (Préd 1,15). –"Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát?" (Jer. 13:23). Semmi sem áll annyira ellentétes az evangélium alapvető igazságával, mint a bűnös helyzetének fokozatos javulásának elmélete. Bizonyos körülmények között született, „újjászületnie” kell ahhoz, hogy más feltételekbe kerüljön. Megpróbálhatja javítani természetén; ígéretet tud tenni magának a jövőbeli fejlődésre; új oldalt kezdeni az életben; megváltoztatja életmódját, de ez nem vezeti ki korábbi bűnös állapotából; úgynevezett „vallásos” emberré válhat; megpróbálhat imádkozni; külsőleg képes minden rituálét végrehajtani, és az erkölcsi megújulás külső jeleit mutatja; Mindez azonban semmit sem változtat döntően Isten előtti tényleges helyzetén. Ugyanez mondható el a természetéről is. Hogyan változtathatja meg az ember a természetét? Egy sor fájdalmas műtétnek vetheti alá magát; kísérletet tehet annak megszelídítésére, fegyelmezésére; és a természet mégis ugyanaz marad. „Ami testtől született, test az” (János 3:6). Az embernek új természetre van szüksége, ahogyan új helyzetre is. De hogyan lehet megszerezni ezt az új természetet? "Azzal, hogy hiszek Isten bizonyságtételében az Ő Fiáról." Azoknak, akik befogadták, azoknak, akik hittek az Ő nevében, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, akik nem vérből születtek, nem a test kívánságából, nem a férfi vágyából, hanem Istentől." (János 1:12-13)
Ebből azt tanuljuk, hogy akik hisznek Isten Egyszülött Fiának nevében, az „örök élet” ajándékát kapják. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” (János 3:36). „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, és nem megy az ítéletre, hanem átment a halálból az életbe" (János 5:24). „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (János 17:3). "Ez a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akiben van az Isten Fia, annak élete van, akiben nincs meg az Isten Fia, abban nincs élet." (1János 5:11,12).”
Ilyen a Szentírás tanítása a bűnös természetes állapotának fontos kérdéséről. De milyen módon és milyen alapon kerül a hívő az isteni megigazulás helyzetébe, és válik az isteni természet résztvevőjévé? Ez a nagy változás az áldott igazságon múlik: „Jézus meghalt és feltámadt” (1Thessz 4:14). Az Úr Jézus az Atya szeretetének mélyéről, a dicsőség trónjáról jött; a fény lakóhelyéről; A bűnös test képében szállt alá a bűnös világba; miután földi életének minden cselekedetével Istent minden tekintetben kinyilvánította és dicsőítette, meghalt a kereszten, magán viselve népe gonoszságának minden terhét. Így isteni elégtételt adott mindennek, ami ellenünk volt vagy lehetett. „Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé. De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöcben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, aki mondaná: add vissza!” (Ézsaiás 42:21,22). Ahogy az lett, Krisztus a Messiás, a szabadító és megváltó letette a „bűnre esküt” és keresztre feszítették. Minden igényt kielégített, minden ellenséget zűrzavarba taszítottak, minden akadályt leromboltak. " Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást".(Zsolt. 85:11). Isten igazságossága teljesült, és ezért Isten végtelen szeretete most szabadon áradhatott a bűnösök megbánt, összetört szívébe, békét és örömet oltva beléjük. Eközben a keresztre feszített Krisztus átdöfött bordájából kifolyó víz és vér kielégíti a lelkiismeret furdalás minden szükségletét, de tudatában van bűnének. Az Úr Jézus felemeltetett a keresztre helyettünk; Ő lett a közbenjárónk. Meghalt „a mi bűneinkért, az igaz a hamisért” (1Péter 3:18). - „Bűnért való áldozatul lett értünk” (2Kor 5:21). Együtt volt a gonoszokkal felfeszítve, de egy gazdag sírjában volt eltemetve, és miután mindent megtett, feltámadt a halálból. Tehát semmi más nem emelkedik a hívő ellen: egyesült Krisztussal, és az Ő igazságába öltözött. Mi „úgy cselekszünk ezen a világon, mint ő” (1János 4:17).
Ez adja a lelkiismeretnek tartós, stabil békét. Ha a bûnös helyzetébõl a megigazult helyzetébe léptünk; ha Isten csak Krisztusban és Krisztus által lát minket, akkor a teljes világ a mi részünkké válik. „Hit által megigazulván, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5:1). Krisztus vére eltávolította a hívő lélekről a bűntudatát, kifizette érte a rá nehezedő adósságot, és a szentség jelenlétében, ami "Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted" (Hab 1,13), felöltözött fehér köntösben.
De a hívő nemcsak Istennel talált békét; ő Isten gyermeke lett, így a Szent Szellem ereje által most megadatott neki, hogy közösséget élvezzen az Atyával és a Fiúval.
A keresztet két oldalról kell szemlélni: mindenekelőtt kielégíti Isten és az Ő dicsőségének minden követelményét; akkor ez Isten szeretetének kifejezése. Figyelembe véve egyrészt bűneinket, másrészt Isten, a Mindenható bíró jogait, azt látjuk, hogy a kereszt mindezeket a jogokat kielégítette. Az ítélő Isten megelégedett és megdicsőült a kereszt által. De ez még nem minden: Isten nem csak az Ő jogaira tart igényt; Szíve szeretettől ég; és az Úr Jézus keresztje feltárja a bűnös előtt ennek a szeretetnek minden fennhatóságát, minden meggyőző erejét; a bűnös képes ebből a szeretetből táplálkozni, és közösségben lenni azzal a Forrással, amelyből ez fakad. "Mert Krisztus is, hogy Istenhez vezessen, egyszer szenvedett a mi bűneinkért, az igaz a hamisért." (1Pét 3,18). Így nemcsak más helyzetbe kerültünk, hanem magához Istenhez kerültünk és részesei lettünk új természetének, akik képesek a Vele való közösséget élvezni: "Sőt még dicsekszünk (örülünk) is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most elnyertük a kiengesztelődést.” (Róm. 5:11).
