Összeférhetetlenség Krisztussal.
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden". (2Kor 5, 17)
Az újjászületés Istentől származik az egy ajándék amit az életünk során bontunk ki aprólékosan. Az aki ezt megkapta, új teremtés a régi testiség elmúlt. Az újjászületéssel új felismeréshez jutottunk, az ige a Szent Szellem által él bennünk. Erről sokat írnak és beszélnek, de a gyakorlatban aki Krisztus nevét hirdeti annak legalább Isten természetét kell hogy birtokolja, ez a minimum, tehát minden ami nem Krisztusé az ítélet alatt van. A gondolkodás gyökeres megváltozása elvileg, a tiszta forrásból való információt az élet vizét issza. Isten Szelleme de még közelebbi meghatározással Krisztus Szelleme azon dolgozik, hogy már az újjászületett hívő szellemét megtisztítsa a pejvától a konkolytól a salaktól a testi gondolkodás maradványaitól, gyakorlatilag, mert Isten mindent megadott a hívő számára még azelőtt mielőtt megszületett, de a kegyelem nem lenne kegyelem, ha az aki Krisztus nevét vallja, egy szempillantás alatt tökéletessé válna. A tökéletesség Krisztusban található meg. A kegyelem azért értékes, mert Isten tökéletes de az ember nem az, és annak okáért az életünk során szükségünk van a kegyelemre. Aki azt gondolja magáról, hogy tökéletes annak így szól Krisztus: " Jézus így válaszolt: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el a vagyonodat, és oszd szét a szegények között, és kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem". (Mt 19, 21).
Ezt nem tudja megtenni a testi húsvér ember, azért Jézus látta az ifjú szívét és ragaszkodását a földi dolgokhoz.
"És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata." (Róm 12, 2)
Az összeférhetetlenség jeleit tapasztalhatjuk magunkban lépten nyomon, de vigyázzunk ennek a megítélésében, mert egy mély szakadék választja el a szellemi vakságot a szellemi látástól. A testi húsvér embernek megvan a saját megítélése mindenről, azt követi amit jónak lát. A szellemi látó felismeri Krisztusban mi a jó és mi a rossz Isten szemében. Nem magából indul ki, hanem Isten szemszögéből látja a dolgokat. Ennek az eredménye az, hogy mindent amit gondol amit tesz az ilyen ember, Isten dicsőségét hirdeti. Minden ami nem tiszta, az zavaros vizekből való, ehhez tartoznak a vadhajtások, amik nem hoznak termést. Ami nem hoz termést az ahogyan a szalma széna elég Isten megpróbáltatásaiban.
"Ti azonban nem test szerintiek vagytok, hanem Lélek szerintiek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé." (Róm 8, 9)
"Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban". (1Jn 5)
Tehet e az ember valamit annak érdekében, hogy a Fiú valósággá váljon benne? Nem tehet semmit, ha tesz Isten akaratán kívül teszi, ha lép akkor is, mert Isten hatalmában van ez minden. A járásunk a megitélésünk a gondolkodásunk a felismerésünk és az igazi Krisztus követésünk, mégha gyengeségben is, de inkább gyenge legyek Krisztusban, mint hogy erős a világ elméjében. Ki ki állapota szerint ítélheti meg, hogyan viszonyul a tökéletes Isten által kinyilatkoztatott igazsághoz. Ha az elménk a fentieket vagyis a szellemit keresi a lábunk is követi és arra jár ami kedves Istennek. Ez ilyen egyszerű.
"Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük, és az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak". (2Tim 4, 3)
"Ha valaki hozzátok megy, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal az ő gonosz cselekedeteivel". (2Jn 1, 10)
Ez már annyira elveszett a kereszténység soraiban, hogy azt már remélni sem lehet, hogy valami megváltozzon. Isten semmi görbét nem egyenesít ki, hanem ujjat teremt.
Kedves olvasó, részese vagy e Krisztus kegyelmében, ha igen kövesd az igét mert csak Isten nyithatja meg a hallásodat és szemeidet ha meghallod az éltető igéjét ami számodra parancs lesz, mert aki megtartja és megőrzi Isten parancsolatait, annak örök élete van Istenben.
" Mert ha a bakok és bikák vére meg a tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel a test tisztaságára,( az ószövetség szerint) mennyivel inkább Krisztus vére, aki az örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel szeplőtelenül Istennek, megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok. És ezért új szövetség közbenjárója ő, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét". (Zsid 9, 13-14)