Rendszeres olvasók

2025. augusztus 9., szombat

Gondolatgerjesztő.

 Gondolatgerjesztő.

 Már többször említettem, hogy nem vagyok tanító, lelkész sem igemagyarázó, talán azért mégis elmondom amit én kaptam, azt átadnám az embereknek. Ebben jól érzem magam mert nekem csak ennyi a dolgom, hogy elindítsam a gondolatokat. Persze a legfőbb cél, hogy Krisztushoz irányítsuk minden gondolatunkat. De ez sem tőlem függ. Minthiába erőlködünk, hogy legalább egy lelket Krisztushoz vinnék, amit mindenki szeretné a hívők között, főleg a rokonai között, sokféle metódussal, érzéki befolyással, semmi értelme, ebben biztos vagyok, mert Isten a mi Atyánk teljes tökéletesség, tudja ki az aki ebben a nyomorult világban szereti őt. Erre kell gondolnunk, hogy szeretjűk e azt az Istent aki nem csak Szeretet, hanem Szent és Igaz. Aki a kegyelmi időszakban szerető Isten Jézus nevében, de a következő időben ítélő hatalmas bíró. Senki nem kerüli el az Ő ítéletét, akik nem voltak Krisztusban elrejtve, de ez már tényleg lejárt lemez. Hiszen ez már közhely, de annyira nem élethű, mert kopott, de mégis igaz….. Majd meglátjuk a hitetlenség körében.

 Ki az aki örökli az örök életet? Nagyon egyszerű, akiket Isten kiválasztott erre. Akik felismerték bűnös mivoltukat, azok akik felfedezték magukban, hogy ebben a testben nincs üdvösség. Nincs semmi ami itt tartaná őket. De az Úr a Szent Szellem által képezi ezt. Semmi köze az emberi beavatkozásnak. Nehogy gondolja valaki, hogy ő valamit ér. Semmit nem ér, írta a Mindenható a Szent Szellem által.

 Az Isten Fiában hit, ami hit teljessége, az menti meg a bűnöst az örök haláltól. 

Lehet ezen nevetni meg gúnyolódni, de már ma megvannak a jelei, hogy Isten az emberek elé tárja az amit már előre megtervezett. Jót és rosszat. A keresztények általában jó istennek nevezik JHVH láthatatlan Istent. Biztosan nem is ismerik ebből a szemszögből. Bizony a mi Istenünk a kegyelmi időszakban a Jobbik oldalát mutatja. Tehát csinálj amire kedved támad, Isten megbocsát, ez az amikor nem ismerik a kegyelmet, és mi az egyáltalán. Isten nem egy valaki, hanem egy Mindenható Isten, aki nem csak kegyelemben hanem Igazságban és Szentségben Van. Vagyis Ő az Egész, kívül nincs semmi. Egyáltalán nincs semmi, azért említettem ezt mert mi is, mi emberek egy alkotása vagyunk Istennek. Ő rendelkezik felettünk.

 


Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...