Júdás levele. ( elemzés)

2022. október 16. 16:35 - gabipeti • Szerkesztés...

Júdás levele.

(J.N.Darby elemzése. A fordítás nem tökéletes.)

Júdás levele nyomon követi a kereszténység hitehagyásának történetét, kezdve a legkorábbi elemekkel, amelyek belopóztak az Egyházba, hogy megrontsák azt, és befejezve elítélésükkel Urunk színe előtt - az erkölcsi hitehagyásban kifejeződő elemek, amelyek megváltoztatják Isten kegyelmét a kicsapongás jelenléte a szentek között. János levelében ezek az elemek erre még csak készültek, de itt Judás levelében, behatoltak a gyülekezetbe, megrontva azt. Ez egy nagyon rövid levél, amely a prófétai stílus legnagyobb tömörségével és energiájával, de nagy súlyú és jelentőségű tanítást tartalmaz. A hívők közé behatolt gonoszság nem tűnik el, amíg az ítélet meg nem semmisíti.

Mindig megjegyezzük ezt a különbséget Júdás levele és Péter második levele között, ami az, hogy az utóbbi a bűnről, míg Júdás levele a hitehagyásról, az Egyháznak az Isten előtti eredeti állapotától való eltéréséről beszél. A hit szentségétől való eltérés az a téma, amely Júdást foglalkoztatja. Nem beszél a külső ágról. A keresztényeket bizonyos számú embernek tekinti, akik vallást vallanak a földön, és kezdetben hűek ahhoz, amit vallottak. Bizonyos alakok észrevétlenül beférkőztek közéjük. Félelem nélkül étkeztek a keresztények szeretetének ünnepein, és bár az Úr megjelenik, minden szentje kíséretében (így a hívek addigra már elragadtatottak lesznek), ezen az ítéleten azonban ezek a személyek továbbra is a kereszténységhez hozzátartoznak, ugyanabba az osztályba, elítélve – ahogyan Júdás mondja – „az összes gonoszt köztük”.

Amikor azt mondja, hogy "az emberek elválasztják magukat", ez nem azt jelenti, hogy kifejezetten elkülönülnek a látható egyháztól, mert Júdás úgy beszél róluk, mint akik közöttük vannak, hanem visszavonultak, benne maradtak, mint a többiek fölé emelkedtek, mint pl. a farizeusok a zsidók között. Júdás rámutat arra, hogy jelen vannak a keresztények között, és így képviselik magukat. Az ítélet az ilyen embereket sújtja, a szentek elvétele után, elragadtatása a mennybe, ítéletre hagyja őket akik hit nélküliek voltak. ( A névleges keresztények, a szerk. megjegyzése).

Júdás levele azzal kezdődik, hogy kijelenti Isten hűségét és a szentekkel való törődésének sajátosságát, összhangban Jézus imájával a János 17-ben. Őket az Atyaisten hívta el, megszentelte és Jézus Krisztus megmentette. Milyen boldog bizonyságtétel, amely Isten irgalmát magasztalja! „Szent Atya” – mondta Urunk – „Tartsd meg őket”, és az Atyaisten megszentelte és Jézus Krisztusban őrizte meg őket. Az apostol erről beszél, utalva a szent hit sokak által elhagyására, de az üdvözültekhez szól.

Szándékában volt írni nekik a minden keresztény közös üdvösségéről, de szükségesnek látta, hogy buzdítsa őket, hogy állhatatosan küzdjenek a szenteknek egykor átadott hitért. Mert mindig megtörténik, hogy a hitet eltorzítják, Krisztus, mint Úr és Tanító jogainak megtagadása; és így önszántából megsértik a kegyelmet, és a bomlás forrássává teszik azt. Ez a gonoszság két eleme, amelyet Sátán eszközei vezetnek be – Krisztus tekintélyének (de nem az Ő nevének) elutasítása és a kegyelem megsértése saját vágyaik kielégítése érdekében. Mindkét esetben a test akarata volt, hogy megszabadúljanak mindattól, ami megkötötte őket.

 Az „Úr Isten” kifejezés Istennek ezt a tulajdonságát emeli ki. Az „Úr” itt általában az „Úr” szót használják, de a despota, ami „mestert” jelent.

Azáltal, hogy rámutat az észrevétlenül belopózott gonoszságra, az üzenet azt kívánja megmutatni nekik, hogy Isten ítélete beteljesedik azokon, akik nem úgy élnek, ahogyan Isten eredetileg helyezte őket.

A gonosz nemcsak abban állt, hogy egyesek behatoltak hozzájuk – bár ez már önmagában is rossz volt –, hanem kétségtelenül abban, hogy tökéletes tanúságtétel Isten előtt, egy edény, amely ezt a bizonyságot tartalmazza, (mint mindig a zsidók esetében) olyan mértékben elromlott, hogy Isten elítélését hozza magára. És így ez a tanúságtétel gonosz lesz,

az lyen bizonyság (Isten által a világban megalapított) bukásának nagy elve az őt tartalmazó és nevét viselő edény beszennyeződése által. A tanítók állapotára jellemző erkölcsi szennyeződést feltárva Júdás e bukás és elítélése példájaként megemlíti Izrael esetét, a bukottakat és a pusztát (kettő kivételével, Józsué és Káleb) és az angyalokat is felhozza, akik , mivel nem őrizték meg első helyzetüket, béklyókban tartják őket sötétségben a nagy nap ítéletére.

Ez a példa egy másik esetre emlékezteti – Szodoma és Gomora esetére, amelynek elítélésének oka az erkölcstelenség és a korrupció volt. Állapotuk állandóan ítéletért kiált felettük a földön.

Ezek az ateisták, akik kereszténynek nevezték magukat, csak álmodoztak, mert nincs bennük igazság. Két fő bűnt látunk bennük: a test tisztátalanságát és a tekintély megvetését. Ez utóbbi a második formában mutatkozik meg, mégpedig: szóhasználatban, önkényben, a hatalom elutasításában, míg a levél szerint Mihály arkangyal még az ördögnek sem mert szemrehányást tenni, hanem átadta, Isten akarata szerinti ítéletre. 

Júdás ezután összefoglalja a gonoszság és az Istentől való elidegenedés e három fajtáját vagy jellemzőjét: először is ez a természet jellemzője, a test szembenállása Isten tanúságtételével és igaz népével, az az impulzus, amelyet ez az ellenségeskedés ad a vágynak a hús; másodszor a lelki gonoszság, a téves eszmék tanítása jutalomért ( fizetésért), tudva, hogy mindez ellenkezik az igazsággal és Isten népével; harmadszor, nyílt ellentmondás, felháborodás Isten tekintélye és az Ő igaz Királya és Papja ellen.

Abban az időben, amikor Júdás levelét írta, azok az emberek, akiket a Sátán hozott a gyülekezetbe, hogy elfojtsák szellemi életüket, és elérjék a Szellem által prófétailag előrelátott eredményt – ezek az emberek a szentek között lakmároztak, részt vettek a szeretet ünnepeken, akik a szeretet jegyében gyűltek össze.

„Kísértés”-ek voltak ezeken a „szeretet vacsorákon”, akik félelem nélkül esznek a hívek asztalánál. A Szent Szellem keményen megfeddi őket. Kétszer haltak meg, természetüknél fogva és hitehagyásukból fakadóan, meddők, romlandó gyümölcsöt hoznak, gyökértelenek, szégyentől habzó hullámok, vándorcsillagok, akiknek a sötétség sötétsége van fenntartva."Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók. Ezek azok, akik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek." 

 Korábban Énok szája hirdette, a rájuk váró ítélet. "Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene".

Ez az itt adott utasítás rendkívül fontos aspektusa, nevezetesen, hogy a gonosz, ami belopakodott a keresztények közé, meg legyen őrizve és fel legyen tárva, amikor az Úr ítéletre visszatér. Több tízezer szentjével kell eljönnie, hogy ítéletet hajtson végre köztük minden istentelen felett, a gonosz tetteik és gonosz szavaik miatt, amelyeket ellene mondtak. Mindent meg kellett mutatniuk, már az apostolok idejében, az Úr eljövetele előtt. Ez kemény bizonyítéka annak, ami a keresztények között várható.

Nagyon figyelemre méltó látni, hogy egy ihletett szerző hogyan azonosítja a pazarlót a lázadókkal, akik az utolsó napon az ítélet tárgyai lesznek. Ez ugyanaz a szellem, ugyanaz az ellenség munkája, bár egy ideig visszatartva, amíg meg nem érik Isten elítélésére. Jaj egy ilyen egyháznak! Ez azonban az emberi fejlődés általános iránya. Vagy a kegyelem, Isten teljes megnyilvánulása és a szív és lélek szentségének megszabadítása a törvénytől, az engedelmesség élvezete a szabadság tökéletes törvénye szerint, vagy az engedetlenség és a nyílt lázadás. Ez a mondás jelentése: a legjobbak perverziója a legrosszabb perverzió, itt hozzá kell tennünk, hogy e hitehagyottak jellemző vonása az emberek tisztelete azért, hogy valamilyen hasznot húzzanak belőlük. A viselkedésük undorító volt Isten előtt!

Ezért az apostolok figyelmeztették a szenteket, hogy megjelentek ezek a gúnyolódók, akik vágyaik szerint cselekszenek, felmagasztalják magukat, mivel nincs bennük Szellem, hanem testi állapotban vannak.

Azután Júdás apostol következés képen üdvözültekhez szól buzdítva őket. A szellemi élet ereje és Isten Szellemének ereje szerint kegyelemből kell épűlniük, és meg kell őrizniük magukat az Istennel való közösségben. A hívő számára a hit a legszentebb hit, mert ez magával Istennel hozza közösségbe. Amit tennie kell azokban a siralmas körülmények között, amelyekről az apostol beszél, (bármilyen időközbeni is legyen a fejlődésük), hogy ebben a legszentebb hitben építse fel magát a hívő ember. Mélyíti az Istennel való közösséget, a kegyelem által élvezi szeretetének kinyilatkoztatásait. A keresztény embernek megvan a maga világnézete, melyben kitér a környező rossz elől, és növekszik Isten ismeretében, akitől senki sem választhatja el, saját sorsa még nyilvánvalóbb számára, minél inkább nő a gonoszság körülötte, annál inkább lesz nyílvánvalóvá az Istenben való helyzete. Istennel való közössége a Szent Szellemben van.

Így őrzik lelkiismeretüket az Istennel való közösségben, és élvezik az Ő szeretetét. Szeretetében maradnak mindaddig, amíg a földön élnek, de végül az Úr Jézus Krisztus irgalmát várják az örök életben.

Ennek eredményeként, amikor látjuk, hogy mik az emberi szív gyümölcsei, úgy érezzük, hogy az Ő irgalma az, ami ma szeplőtelenül állít minket az Ő arca elé, hogy örök életet éljünk Istennel és a szentségben. Kétségtelen, hogy ez az Ő törhetetlen hűsége, de a gonoszság ilyen sokaságával szemben az ember inkább az irgalomra gondol. Hasonlítsd össze, mit mond Pál a 2 Timóteus 1:16-ban hasonló körülmények között. Az irgalom az, ami különbséget tesz az elesettek és az állók között ( 2Móz 33:19). Meg kell különböztetnünk a perverzeket is. Vannak emberek, akik másokat tévútra vezetnek, akikben a romlott szív vágyai munkálkodnak, és mint később látni fogjuk, tűrhetetlennek kell lennünk mindennel szemben, ami ezt a romlottságot megnyilvánítja.

Ebben az üzenetben Isten Szelleme nem mutatja meg ennek az engesztelésnek a hatékonyságát. Az ellenség ravasz fortélyaival van elfoglalva, azokkal a próbálkozásokkal, amelyek az emberi akarat cselekedeteit összekapcsolják Isten kegyelmének megvallásával, és ezzel elérik az egyház eltorzulását és a keresztények bukását, a kereszténység útjára terelve őket a hitehagyás és elítélés eredményeként.

Bízni kell Istenben – fordul hozzájuk az elhivatott szerző levele végén, utalva azokra a hívőkre, akiknek írt. "Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen".

Fontos megjegyezni, ahogyan Isten Szelleme a hatalom üzenetét szólaltatja meg, hogy megóvjon minket minden bukástól, és feddhetetlenek maradjunk, így már az álmodozás gondolata is megbocsáthatatlan. Nem arról van szó, hogy a test nem működik bennünk, hanem a Szent Szellem munkálkodik az új emberben, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a testnek bennünk kell működnie, vagy befolyásolnia kell az életünket. (1 Thesszalonika 5:22) Egyek vagyunk Jézussal, Ő képvisel minket Isten előtt, Ő a mi igazságunk. De ugyanakkor az, aki az Ő tökéletességében a mi igazságunk, az a mi életünk is, tehát a Szellem irányít bennünket, hogy ezt a tökéletességet megmutassuk mindennapi életünkben. Aki azt mondja: „Őbenne maradok”, annak úgy kell élnie, ahogyan élt Krisztus. Az Úr azt is mondja: „Legyetek hát tökéletesek, miképpen a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

Ez a haladás, a felemelkedett Krisztus az élet forrása bennünk, és ez az élet felemelkedik a forrásához, és végső célunknak tekintjük a felemelkedett és megdicsőült Krisztust, akihez hasonlóvá válunk a dicsőségben. (lásd Fil. 3 ) Ennek azonban az az eredménye, hogy nincs más célunk, mint az előrehaladás.

Tehát a megvalósítás mértékétől függetlenül a cél mindig tökéletes. Egyáltalán nem a test az indítékunk, és ebben az értelemben feddhetetlenek vagyunk.

 

Ekkor a Szellem – mivel Krisztus, aki a mi igazságunk, egyben a mi életünk is – életünket az Isten előtti feddhetetlenség végső eredményéhez köti. Kegyelemből tudjuk, hogy abszolút tökéletességünk van Krisztusban, hiszen Krisztus a mi igazságunk, de a szellem már ennek örül, mielőtt Isten megvalósítaná a Vele való közösséget, és igyekszik megvalósítani ezt a tökéletességet a Szellem ereje szerint, amely így egyesít bennünket a gyülekezet fejével, aki Krisztus. A levél annak tulajdonít minden dicsőséget és hatalmat örökkön-örökké, aki ezt meg tudja valósítani azáltal, hogy megóv minket mindenféle törvényszegéstől.

Tartós béke a szívben.

 

Tartós béke a szívben.

Soha nem elég erről írni és hirdetni az egyszerű evangéliumot. Krisztus meghalt a bűneinkért, és feltámadt üdvösségünkért, megigazítván a hit által,  a bűnös embert, aki hisz a Krisztus vére áldozatában, annak örök élete van Isten országában. 

"Mivel tehát hit által igazultunk meg, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Általa szabad utunk van hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével. De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5-1..5)

Annak ellenére, hogy az Úr ajándékokat osztott a gyülekezetben, életet és üdvösséget biztosítva a hívőknek, a kegyelemben való növekedéshez és a végső cél, a tökéletes ember eléréséhez, Isten hívja és mondja Pál apostol által, hogy a megigazultaknak hit által legyen békességük Istennel. Egy másik helyen ezt mondja: „ A Krisztus helyett járunk tehát követségben, mintha Isten kérlelne titeket rajtunk keresztül, a Krisztus helyett kérlelünk titeket: Béküljetek ki Istennel!"(2 Korintus 5-20).

Az Úr ajándékokat osztogat a Gyülekezet javára, hogy növekedjen Isten kegyelmében Krisztus megismerésében. Manapság rengeteg ajándék van, de vajon az ajándékok mindig a javára szolgál a Gyülekezetnek? A Krisztustól kapott ajándékok jellemzői e, a felmagasztosulás és a büszkeség, az önelégültség öncsodálat és nem utolsósorban a tartós béke hiánya a szívekben? Bizony nem. Azt mondjuk, hogy a szívben rejlő isteni béke az alapja annak, hogy mindvégig hűségesek legyünk, és hogy a világnak és a gyülekezetnek hirdessük az üdvösség üzenetét, és sokak számára vigasztalást nyújtsunk, helyzettől függetlenül.

A mély isteni béke a szívekben a hit eredménye, a tartós béke Isten igéjén alapszik. Ha kételkedünk az örök üdvösségünkre vonatkozó alapvető igazságokban, akkor nem vagyunk megalapozottak, és nincs állhatatos lelki világunk, és áradó vizek érnek el bennünket, és félelem vesz hatalmat rajtunk, de ha hittel fordulunk az Úrhoz: akkor sok víz özöne nem ér el. Számunkra ez azt jelenti, hogy a körülmények ellenére a szívünk nem veszíti el a nyugalmát, még akkor sem, ha viharos folyók áradnak ki partjain, és igyekeznek elnyelni stabilitásunkat a világban.

Nincs igaz kereszténység a Szent Szellem nélkül, aki kiárasztotta szívünkbe Isten szeretetét. A Szent Szellem egy valóság és egy igazi tanító, aki sok mindent újrateremt bennünk, kegyelemmel teli ereje és szívünk őrzője, vissza akarja állítani bennünk az Isten békés világát. Krisztus közbenjárása az Atya előtt, és most már a mi Atyánk  is, Krisztus aki a mérhetetlen tökéletesség, aki elfedi, lemossa a bűnöket az Ő vére által, gyógyítja tökéletlenségeinket a Szent Isten, az Atya előtt. Az Úr Jézus Krisztus, a bűneinkért és tökéletlenségeinkért engesztelő áldozata, közbenjáróként jelent meg Isten előtt, és éjjel-nappal közbenjár értünk, választottakért, hogy békében és biztonságban tölthessük földi életünket mégha viszontagságos körülmények között is.

A léleknek, aki birtokolja Isten békéjét, mindene megvan, ami Istenben lehet, de nincs semmije, amibe a Sátán beleköthet. Ha nem így lenne, akkor is az Úr Jézus a mennyben, az Atya jobbján, mint közbenjáró és a Szent Szellem, mint Mentor a földön, (egy is ugyanaz az Isten) hűségesen szolgálja a cél elérését, hogy boldogok legyenek a hozzá hűségesek, Istenben ezen a földön is. Az Isten Fiában hívő lélek üdvözül, és már ezen a földön újjászületik Isten igéje által, és van reménye és ez a kezdete mindennek, amit Isten ad az örökkévalóságban. 

Miért olyan fontos Isten számára ez a megingathatatlan béke? - éppen azért, hogy boldogok legyünk Őbenne, és az embereket Krisztus áldozatának tökéletességére hívhassuk, a megfáradtakat erősítsük és másokat megnyerhessünk, élettel és szóval hirdetve, hogy Isten örök életet adott nekünk, az egyetlen áldozat, Isten Fiának vére, aki ebben hisz, annak nem rója fel a bűneit, a háta mögé veti azokat, a régi a jelen, és még a nem el nem követett jövőbeli bűneiket, és azt a bizalmat oltja belénk, hogy: "Minden, amit Atyám nekem ad, elérkezik majd hozzám. S azt, aki hozzám jő, ki nem vetem. Mert nem azért szállottam le az égből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem. Ez pedig annak akarata, aki engem elküldött, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit õ nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam."

„„…és mindenkit Isten fog tanítani. Mindenki, aki hallott az Atyától és tanult, hozzám jön."

„Bizony, bizony, mondom néktek, aki hisz bennem, annak örök élete van” (János 6.)

 

 Az Isten bölcsessége a feszület a Krisztus halála és feltámadása az bolondság a világ számára, de a hívő számára szabadulás és élet. Hittel igazul meg az ember, nem a bizonyítékok hiányával. Mert a benne lévő hit ami Istentől származik, az a rendíthetetlen bizonyítéka a belső szellemi embernek. Ez az alapja a lelki békességnek ami rendíthetetlen, ha hittel épülünk rá Isten igéje által.