Betegség és gyógyulás.
A Szentírás számos részletet tartalmaz, amelyek megerősítik, hogy a betegség egyfajta büntetés volt Istentől az emberek bűneiért. De Jób esetében inkább a szellemi megújuláshoz vezete. De ez ma is igaz sok esetben, a betegségek által az ember Istent keresi, és ha az Úr meghallja imáját, megújul szellemileg. Ez az elsődleges célja Istennek. A testi egészség is számít, de az másodlagos. Ahhoz, hogy meggyógyuljanak a betegségükből, az emberek tekintete Istenre kellett irányulnia.
Isten ma is ezt akarja tenni. 2 Krónika 16,12 azt mondja, hogy Asa "betegségében nem az Urat kereste, hanem az orvosokat", talán azokat, akiket a mágiát társították gyógyításra. Ma inkább a materialista hozzáállás jellemző az orvoslásban, de vannak mágikus pszichológiai elemei is. Ebben teret kap a sátán, ugyanis a természetfeleti, rejtett ellenőrizhetetlen ember által szférába emeli a tudatalatti képességeit.
A betegségben szenvedő hívőnek támaszkodnia kell az Úrra, és el kell gondolkodnia azon, miért küldte neki a betegséget. Az egyik figyelemre méltó igeszakaszban ezt tudhatjuk meg:
Zsoltárok 41:1. "Boldog, aki a nyomorultra gondol;"(arra aki szegénnyé lett értünk, Jézusra) 41: 3; „Az Úr megerősíti őt az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében. Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!”
Most nem lenne szabad azt gondolni, hogy az orvosok feleslegesek. Lukácsot szeretett orvosnak hívták, bár semmi sem ismert, hogy ilyen jellegű tevékenységet folytatott volna.
Az 1Mózes 50,2 azt mondja, hogy József megparancsolta az orvosoknak, hogy balzsamozzák be apja testét. De ez az egyiptomi tudásból és szokásból származik.
Isten megígérte az izraelitáknak, hogy ha engedelmeskednek neki, megvédi őket az Egyiptomban előforduló betegségektől. Léteznek egyiptomi betegségek, mindenekelőtt egy keresztény lehet beteg e világ betegségében. Lelkileg és testileg is. Általános betegségek mint a vírusos betegségek, érinthetnek akárkit, a lelki betegségek pedig egyéniek. De a hívőt a világ pszichéje és hisztériája, nem kell hogy befolyásolja. Ettől a hívő védve van Isten kegyelméből, hacsak nem engedi önszántából hatni magára ezt a befolyást. Ennek a befolyásnak az eredménye a félelem és a bizonytalanság. Most épp aktuális a pandémia okozta hisztéria idejében. Ez is egy lehetőség felismerni magunkban a hitünk gyengeségét vagy erősségét. De akiben egy kis Istenben való hit van, ezt az Úr megerősíti a betegség súlyához viszonyítva. Ahogy ez volt Izrael esetében.
De az Úr volt népének – Izraelnek – gyógyítója; Bármikor kész volt gyógyítani és helyreállítani (Jer. 8:22). Jób mély keserűséggel a lelkében elismerte, hogy barátai „haszontalan orvosok”; nem értették meg ügyének minden körülményét, hanem csak fokozták szenvedését (Jób 13,4).
Milyen rossz, ha az emberek (barátok) felvállalják mások gyógyulását, és nincs hivatásuk és gyógyító ajándékuk. Ez nagyon komoly, amikor a szuggesztió hatását alkalmazzák, mintha az Istentől való eszköz lenne.
Az Úr Jézus nemcsak a betegségeknek, hanem a léleknek is nagy gyógyítója volt (Lukács 4:23). Egy nő, aki mindenét orvosokra költötte, de nem gyógyult meg, egy pillanat alatt gyógyulást kapott az Úrtól (Lk 8:43.44) Mindenféle „hókuszpókusz” nélkül.
Jeremiás próféta kétszer is megjegyzi, hogy semmi sem fogja meggyógyítani az embereket, ha Isten ítélkezik felette – „orvosságok és balzsam nincsenek számodra." (Jer. 30,13; 46,11) Semmiféle vakcina nem védi meg az emberiséget, ha Isten úgy akarja. Ez egy "egyiptomi" (világi) betegség. Teljesen lényegtelen, hogy mesterséges e vagy sem a vírus. Isten által szabadalmaztatott. Az új világrend, az antikrisztus hatalmának az előhírnöke. Mert minden próféciának be kell teljesednie.
A Példabeszéd 17,22-esben ez áll: „A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.."
A világ azt mondja: "ép testben, ép lélek", de ezzel nem tudok egyetérteni. Amikor a lélek békét nyer Istennel, akkor az egész szellem és lélek örvend, és ez hatással van a testre is.
Nem láttál fogyatékkal élőket boldognak és örömtelinek lenni? Betegségtől van az örömük, vagy a Szellemtől? Minden a szellem, állapotában rejlik.
Ha hisszük, hogy a szellemünk a mennyben van elültetve, akkor a hústest egyáltalán nem használ, nem lesz gátja a szellemi életnek. Akik megalázzák magukat és megtörtek az Úr hatalmas keze alatt, azoknak a betegség és a halál is nyereség. Mert ők tudják, hogy kinek a kezében vannak. Ha csak önmagával foglalkozik, az levertséghez vezet, a szív pedig érzéketlenné válik, nincs öröme és ereje az Úr követésére.
Kétségtelenül megbetegedhetünk azokkal a betegségekkel, amelyek a világon vannak. Nem vagyunk mentesek ettől. Az Úr nem volt beteg, mert nem volt bűn benne. De a mi betegségeinket Ő viselte. Nem vagyunk elszigetelve a vírusoktól és a különféle fertőzésektől.
De milyen csodálatos nekünk, Krisztusban hívőknek, hogy Ő is orvos. Hozzá fordulhatunk bizalommal és bármi történjék is, abban a tudatban, hogy Ő törődik velünk, és minden a javunkra válik. Még a halál is nyereség számunkra, mert saját szemünkkel meglátjuk a dicsőség Urát. Az ilyen reménységgel élő hívő keresztény lélekben vidám lesz, mert tudja, kiben hisz.