"Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki tőle született. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy a parancsolatait megtartjuk; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk". (1Jn 5, 1-3).
Aki hiszi, hogy Jézus a felkent Krisztus a Megváltó, aki Istentől szállt alá, ebben a részben így írja, hogy Istentől született, az szereti mindazokat akik Istentől születtek. Micsoda merész kijelentés. Sokszor még magunk is kételkedünk, hogy Krisztussal egy családban vagyunk testvérek, hiszen egy a szülőnk. Krisztus az elsőszülött a testvérek között. De hogyan is van ez? Bizony, hogy felemelő hit arra gondolni is, hogy Isten kegyelmével és eleve elrendelt akaratából Isten újjászületett gyermekei lehessünk. Ez egy új család ahol nem vér szerinti rokonság köt össze, hanem Krisztus áldozati vére. De ez minden teória marad ha nincs gyakorlati gyümölcse, vagyis a hit nem halott hanem élő és tevékeny. Ha csak szóval szeretünk vagy csókkal és öleléssel, ahogy ezt Júdás is tette, közben elárulta az Urat, akkor ez csak önámítás. A szeretetről sokat hallottunk, de keveset tapasztaltunk. Az egoizmus függönye mögé rejtjük a szeretetünket. Aki azt gondolja, hogy úgy tud szeretni mint Jézus, gondolom, nagyon elbízta magát. Az isteni szeretet nem csak önfeláldozó, hanem az igazságban való élet, a parancsolatok megőrzése, ezzel, ha betartjuk, nem leszünk mások iránt sértők. Még ha az ellenségeskedés nyilai is ránk vannak szegezve, az általunk szeretet emberektől bántalmazást, nem megértést tapasztalunk, akkor is a megbocsátás szellemében gondolkozunk. Ezt az Úr sem kívánja, hogy örüljünk a felebarátaink ellenszenvének, de annak örülhetünk, hogy ha megtapasztaljuk a saját lelkünkben a megbocsátás eredményét. Azért is örülhetünk ennek, mert a parancsolatai már nem nehezek a számunkra, mert a krisztusi élet felsőfokát értük el Isten az Atya segítségével.
"Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másik embert szereti, az betöltötte a törvényt. Mert ez: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd – és ha valamely más parancsolat van –, ebben az igében van összefoglalva: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet nem tesz rosszat a felebaráttal. Tehát a törvény betöltése a szeretet." (Róm 13, 8-9).
A szeretetet ne várjuk el másoktól, hiszen azonnal nem is értjük meg mi miért történik, nem ismerjük fel azonnal, hogy az Úr miért engedi meg, hogy testvér testvért üldözzön és bántalmazzon szóval és tettel. Az isteni szeretet saját magát teszi védőbástyájává, vagyis erőssé a jóban, attól függetlenül, hogy a reakciónk minderre néha nem felel meg hitünknek, de nem adja vissza a rosszat, hanem jóval fizet. Azért könnyű ezt megtenni, mert nem a betű törvénye szerint cselekedünk, hanem a szívünk szellemi állapota szerint, ami már olyan szinvonalon van, hogy az már természetes. Aki azt mondja, hogy szereti az embereket és testvéreit és valójában gyűlöli őket, az egyszerűen hazug, hazudik önmagának is. Ne legyünk kísértés, vagy botránkoztató viselkedésűek a számukra, azért hív ki minket a világból Isten, hogy ne a világ elemei és szellemét követve vegyüljünk el a bűnök tengerében, hiszen a hitünk legyőzte a világot, és Isten szeretet fürdőjében tisztulunk meg minden olyan dologtól ami gátol minket abban, hogy úgy tudjunk szeretni ahogy a világ nem tud.
" Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, az nincs Istentől, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást." (1Jn 3, 10).
