Rendszeres olvasók

2022. december 31., szombat

Buzgóság nem a helyes ismeret szerint.

 

Buzgóság nem a helyes ismeret szerint.

 Így ír egy általam kiragadott részben Pál apostol a zsidó testvéreinek. Melyek szerint igaz az, hogy a zsidóknak voltak ismereteik kétségkívül, hiszen nekik adatott előbb Isten szava, de most amióta eljött a fény aki megvilágította az ószövetség tényleges értelmét, Pál apostol tiszta szívéből kívánja, hogy hagyják el azt amit maguknak kitaláltak. De Péter apostol is ír erről, hogy figyelmesek legyenek az írásokra. "És igen biz­tos ná­lunk a pró­fé­tai be­széd is, amely­re jól te­szi­tek, ha fi­gyel­tek, mint sö­tét he­lyen vi­lá­gí­tó lám­pá­ra, amíg fel­vir­rad a nap­pal, és haj­nal­csil­lag kel fel a szí­ve­tek­ben". (2Pt 1). Pál apostol pedig így ír a zsidóknak.

"Test­vé­re­im, szí­vem­ből kí­vá­nom és kö­nyör­gök ér­tük Is­ten­hez, hogy üd­vö­zül­je­nek. Mert bi­zony­sá­got te­szek fe­lő­lük, hogy van ben­nük Is­ten irán­ti buz­gó­ság, de nem a he­lyes is­me­ret sze­rint. Mert nem is­me­rik Is­ten igaz­sá­gát, ha­nem a ma­gu­ké­nak igye­kez­tek ér­vényt sze­rez­ni, és Is­ten igaz­sá­gá­nak nem en­ge­del­mes­ked­tek.

Mert a tör­vény vége Krisz­tus, min­den hívő meg­iga­zu­lá­sá­ra". (Róm 10, 1-3).  Tovább a megtért zsidókhoz így ír az írás "Mert noha ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek alapvető elemeire tanítson valaki titeket, és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig kemény eledelre". (Zsid 5, 12). Persze, hogy az írás ismerete megvolt Izraelben Mózes irott törvényétől fogva, nemzedékről nemzedékre tanították azt, tehát kétségtelenül a zsidók közül akik megtértek Krisztushoz elvárható volt, hogy a nem zsidó népekkel előnyben járjanak az ismeretben. De ez nem így történt. 

 De érint e minket is ez az állapot? A kérdés aktuális, ugyanis a buzgóság az egy jó erény vagy inkább arra vall, hogy nem hideg se nem langyos hanem hév szellemmel rendelkezik. A buzgóságot a Szentírás nem ítéli el, sőt jónak tartja, ha az Isten igazságában cselekszik. 

 Most már nemzedékek nőttek fel a keresztény nagy házában, sokan beleszülettek olyan családba ahol a Szentírás olvasása mindennapos dolog. Akkor felmerül a kérdés, miért van az úgy, hogy a keresztények nem járnak az igazságban, vagy legalábbis nem tudnak ismeretet szerezni és tanítani másokat akik később érkeztek hozzájuk. Tanítók vannak, de az igazságban a kemény eledelt nem tudják megemészteni, és teljes rendetlenség uralkodik a szellemi élet terén. Az evangélium az örömhír hirdetése a világ felé minden Krisztusban hívő embernek a dolga szóban tettben, mindennel amire az Úr kiválasztotta őket. De ez lenne csak a célja Istennek. Bizony, hogy nem. Mert az olyan hívő aki megízlelte Isten jóságát, de ismeretében gyenge, az nem lesz állhatatos járásában. Úgy fog tévelyegni mint a tapasztalatlan ífjú a széles úton. 

 A gyülekezés célja, hogy egymást építsük, ez nem jelenti, hogy a gyülekezetben állandóan mint mókus a kerékben forogjunk, és mégis egy helyben maradjunk. A korintusi levelében Pál apostol részletesen rendre igazítja őket, mert nagy volt ott a rendetlenség. De arra lehetünk figyelmesek, hogy az első gyülekezetekben Isten dicsőitették azzal, hogy prófétáltak és hálát adtak az Úrnak szellemi ajándékaiért.

"Le­vet­ve te­hát min­den go­nosz­sá­got, min­den ál­nok­sá­got, kép­mu­ta­tást, irigy­ke­dést és min­den rá­gal­ma­zást, mint új­szü­lött cse­cse­mők az ige tisz­ta, ha­mi­sí­tat­lan te­jét kí­ván­já­tok, hogy azon nö­ve­ked­je­tek az üd­vös­ség­re, mi­vel meg­íz­lel­té­tek, hogy jó­sá­gos az Úr. Já­rul­ja­tok hoz­zá, mint élő, az em­be­rek­től ugyan meg­ve­tett, de Is­ten előtt ki­vá­lasz­tott, be­cses kő­höz, és ti ma­ga­tok is mint élő kö­vek épül­je­tek fel lel­ki ház­zá, szent pap­ság­gá, hogy lel­ki ál­do­za­tok­kal ál­doz­za­tok, ame­lyek ked­ve­sek Is­ten­nek Jé­zus Krisz­tus ál­tal. (1Pt 2, 1-4).

Bizony a tejecskén nő fel a csecsemő, de egy csecsemő nem lehet papság, ahogy ezt Péter apostol írja. Ahhoz, hogy tudjunk a mások érdekében szolgálni, magunknak kell felnőtté válnunk, mert a felnőtt szellemileg erős és állhatatos, el tudja hordozni a gyengéket a zsenge törékeny még Krisztusban csecsemők nemrég megtért lelkeket, ahogy ezt Krisztus urunk kívánja. Azért lassan de biztosan járjuk az ismeret útját, nem dicsvágyból vagy versengés céljából, hanem hogy használhatók legyünk a mennyeknek országában ami a földön veszi kezdetét, de az örökkévalóságban folytatódik.

 A szellemi ajándékok különbözőek, de ez is Isten gazdagságát bizonyítja. Ha tényleg az igazság edényei vagyunk, akkor nem leszünk ellenzékben se Istennel se a testvérekkel. Ha ez az ellenségeskedés megnyilvánul, akkor riadót kell fújni és előbb meg kell vizsgálnunk önmagunkat, hogy hitben vagyunk vagy sem.

 Az önkritika, vagyis más szóval az önismeret az igazság fényében mindig felfedi a hiányosságokat. 

 Amikor az utolsó vacsorán Jézus kijelenti, hogy egy közületek elárul engem, a tanítványok tekintete nem a másikat kereste, hanem azt magukra vették, nem e én vagyok az. De ez az állapot csakis az Úrral való közösségben lehet megtenni. Mert egy másik részben amikor a tanítványok még valamire tartották magukat, akkor azt kívánták, hogy a mennyeknek országában első helyet kapjanak, de az Úr mindig átlát a gondolatokon, azt mondta: "Ek­kor kis­gyer­me­ke­ket vit­tek hoz­zá, hogy meg­érint­se őket, a ta­nít­vá­nyok pe­dig meg­dor­gál­ták azo­kat, akik ezt tet­ték. Ami­kor Jé­zus ezt ész­re­vet­te, ha­rag­ra ger­jedt, és azt mond­ta ne­kik: En­ged­jé­tek hoz­zám jön­ni a kis­gyer­me­ke­ket, és ne tilt­sá­tok el őket, mert ilye­ne­ké az Is­ten or­szá­ga. Bi­zony mon­dom nek­tek, aki nem úgy fo­gad­ja az Is­ten or­szá­gát, mint egy kis­gyer­mek, sem­mi­kép­pen sem megy be abba. Az­tán meg­ölel­te és ke­zét rá­juk he­lyez­ve meg­ál­dot­ta őket". (Mk 10, 13-15).

 Van e ellentmondás az igében? Nincs, mert mindnyájan egyszer gyermekek voltunk és gyermeki hittel mentünk Krisztushoz, de amikor Krisztus megáldott, nem csak tejet hanem kemény eledelt is adott nekünk.  

"Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, an­nak örök éle­te van, és én fel­tá­masz­tom az utol­só na­pon. Mert az én tes­tem bi­zony étel, és az én vé­rem bi­zony ital. Aki eszi az én tes­te­met, és issza az én vé­re­met, az én­ben­nem ma­rad, és én is őben­ne. Ahogy el­kül­dött en­gem az élő Atya, és én az Atya ál­tal élek, úgy az is, aki en­gem eszik, élni fog ál­ta­lam. Ez a ke­nyér, amely a menny­ből szállt alá, nem olyan, mint ami­lyet atyá­i­tok et­tek, és meg­hal­tak: aki ezt a ke­nye­ret eszi, élni fog örök­ké. (Jn 6, 54-57).

 Tehát összegezve az elmondottakat, Isten azt akarja, hogy buzgón szolgáljunk testvéreinknek, de igazságban, hogy egymást építve megismerjük Isten mélységét, magasságát, széllességét és hosszúságát, hogy minduntalan ne bukdácsoljunk ezen a rögös földi úton. "..... adja meg nek­tek di­cső­sé­gé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint, hogy ha­tal­ma­san meg­erő­söd­je­tek az ő Lel­ke ál­tal a bel­ső em­ber­ben, hogy Krisz­tus lak­jon hit ál­tal a szí­ve­tek­ben a sze­re­tet­ben meg­gyö­ke­rez­ve és meg­ala­poz­va, hogy ké­pe­sek le­gye­tek meg­ér­te­ni min­den szent­tel együtt, hogy mi a szé­les­ség, hosszú­ság, ma­gas­ság és mély­ség, és meg­is­mer­jé­tek Krisz­tus min­den is­me­re­tet fe­lül­ha­la­dó sze­re­te­tét, hogy így be­tel­je­sed­je­tek az Is­ten egész tel­jes­sé­gé­ig." (Ef 3, 16-18). 

 " Tud­juk, hogy Is­ten­től va­gyunk, és az egész vi­lág a go­nosz­ság­ban vesz­te­gel.

 

De tud­juk azt is, hogy Is­ten Fia el­jött, és ér­tel­met adott ne­künk arra, hogy meg­is­mer­jük az iga­zat, és mi az igaz­ban, az ő Fi­á­ban, Jé­zus Krisz­tus­ban va­gyunk. Ez az igaz Is­ten és az örök élet". (1Jn 5, 20).

Szólj hozzá!

Az Úrban való öröm.

 

Az Úrban való öröm.

"Örül­je­tek az Úrban min­den­kor; is­mét mon­dom: örül­je­tek!

A ti sze­líd­lel­kű­sé­ge­tek le­gyen is­mert min­den em­ber előtt. Az Úr kö­zel!

Sem­mi mi­att ne ag­gód­ja­tok, ha­nem imád­ság­ban és kö­nyör­gés­ben min­den­kor há­la­adás­sal tár­já­tok fel ké­ré­se­i­te­ket Is­ten előtt.

És Is­ten bé­kes­sé­ge, amely min­den ér­tel­met fe­lül­ha­lad, meg fog­ja őriz­ni szí­ve­te­ket és gon­do­la­ta­i­to­kat a Krisz­tus Jé­zus­ban". (Fil 4, 4-6).

 Ki tud örülni, ha annyi minden gátolja ebben a kísértéssel telített világban a felhőtlen örömünket? Pál apostol a filippiekhez írt levelében nem csak felhívja őket " örüljetek", vagyis örüljenek mindig, hanem egy egyszerű kiutat is tár előttük, ami gátolhatja az Úrban való örömüket. Ez az aggódás a jövő miatt és a mindennapi aggodalmaskodás. Ha ezeket a gondolatokat amit tolmácsolok nem ideillőnek tekinti az olvasó, akkor meg kell hogy nyugtassam a lelketeket, hogy az aggodalmaskodás bizalomvesztés az Úrban. Ha Jézus Krisztust Urunknak valljuk, akkor benne kell is bíznunk teljes mértékben. Mert csak Ő tudja mi a szándéka velünk kapcsolatban. A szócséplés fáradalmas munkájától és következményeitől mentsen meg minden hívő lelket, mert kimondani könnyű, de ha a kimondott szó nem fogan meg és nem vet gyökeret a szívben, az csak teher lesz számára. Vagy a könnyelműség káros szenvedélyé válik. 

 Az ima a könyörgések a hálaadások, gondolatok az minden ember számára megadatik, mégha nem is vallási keretek közé szorítjuk. A világ minden ember szívének gondolata egy nyitott könyv Isten előtt. Ez le lehet tagadni, de a lényegen nem változtat. Az a különbség, hogy melyik forrásból fakad. Én nem osztom fel a világot hívőkre és nem hívőkre, ez az Úr dolga a teremtésben, de az aki az Úrban új teremtés annak szól a fenti ige, ugyanis a örömöt az igazi örömöt csakis a Szent Szellemben élvezheti az ember. Ez a szelid és csendes öröm, ami kihat a kűlső ember járására. Amikor az ember szíve a csendben is értelmet talál. Mert itt ebben az igében nem arról ír Pál apostol, hogy minden kérésünket azzonnal teljesíti az Úr, hanem megőrzi vágyainkat és gondolatainkat. Ezek a jó gondolatok ha nem is teljesülnek ezen a földön, de jó helyen vannak a megőrzésre az Úrnál, hiszen a földi életünkkel nem ér véget a létezés. Így vagy úgy minden ember gondolatai és abból kifakadó cselekedetei az Úr előtt vannak. De aki az Úrré annak a jó gondolatai és cselekedetei kísérik őt az örökkévalóságba. Minden elejtet könnyet Isten kelyhébe gyűjti, mindinkább a hálát amiért hálát adunk neki. De azok akik nem fogadták be az Isten által felkínált kegyelmet Krisztus véráldozata által, azok még ha jó gondolataikkal vagy abból kifolyólag cselekedetekkel dicsekednek, Isten nem számítja be jó cselekedetnek, mert minden gondolat és cselekedet amit Isten fel tud ismerni, Krisztus vérrével van meghintve. Hiába dicsekvés a megelégedettség az aggodalmaskodás a jó cselekedetek iránt, ha az a Krisztus szenvedése és kiontott vérével nincs meghintve, a Szent Szellem pecsétjét nem kapja meg. 

 Tehát minden lélek Krisztusban békességet nyer az által, ha tudja nem csak hiszi, hogy az ember utja ki van jelölve Istentől, és azt az utat mindenképpen lefutja, de nem mindegy hogyan. Még a hű lélek Krisztusban is lehet boldogtalan és riadt, mert hatalmába került az aggodalmaskodás, nem engedi el könnyedén a saját terveit és nem teszi le Isten oltára elé. Egy egyszerü emberi kifejezéssel, lesz ami lesz, de én az Úrban bízok.

"De hála le­gyen Is­ten­nek, aki Krisz­tus­ban min­den­kor di­a­dal­ra ve­zet min­ket, és is­me­re­té­nek il­la­tát min­den he­lyen meg­je­len­ti ál­ta­lunk. Mert Krisz­tus jó il­la­ta va­gyunk Is­ten­nek mind az üd­vö­zü­lők, mind az el­kár­ho­zók kö­zött. Ezek­nek a ha­lál il­la­ta ha­lál­ra, azok­nak pe­dig az élet il­la­ta élet­re. És erre ki al­kal­mas? Mert nem va­gyunk olya­nok, mint so­kan, akik nye­rész­ked­nek Is­ten igé­jé­vel, ha­nem tisz­tán, mint­egy Is­ten­ből szó­lunk Is­ten előtt, Krisz­tus­ban". (2Kor 2, 15-17).

 

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...