A jó föld­be esett mag ...

 "A jó föld­be esett mag pe­dig az, aki hall­ja és érti az igét; ez gyü­möl­csöt is te­rem, né­me­lyik szá­zannyit, né­me­lyik hat­va­n­annyit, né­me­lyik pe­dig har­min­cannyit." (Mt 13)  Lukács evangéliuma is ezt de másképpen kijelenti. "Ame­lyik pe­dig a jó föld­be esett, ezek azok, akik a hal­lott igét tisz­ta és jó szív­vel meg­tart­ják, és ki­tar­tás­sal gyü­möl­csöt te­rem­nek. (Lk 8). Ma a negyedik részben arról lesz szó, hogy a mag amit elvetett a magvető, jó földbe esett. Ki mondhatja azt magáról, hogy jóember, ha Isten azt mondja, hogy nincs egy jó sem, minden ember bűnben születik, elvesztette Isten dicsőségét még a megszületése előtt. De akkor mit jelent az a jó föld, az a szív amit itt jó földnek mondja Jézus. Amint már írtam a mag nem csak az igét jelenti hanem az embereket. Itt vissza kell térnünk, hogy van e jó ember vagyis romlatlan mag és honnan származik ha egyáltalán örökölhető a jóság? Ez már széles körökben ismeretes, hogy az üdvösség és a vele járó gyümölcsöző élet a hitből ered, ezt sem a mi akaratunk szerint kaptuk, hanem Isten ajándéka. Ha valakinek ez érthetetlen, ez csak annak tudható be, hogy még mindig megvan benne az önbizalom keserű gyökere. De az Ószövetség világosan kijelenti, hogy a hit Istentől való, méghozzá a kipróbált hit. De nézzük mit mond  Szent Szellem Ábrahámról." Az ÚR an­gya­la má­sod­szor is szó­lí­tot­ta Ábra­há­mot az ég­ből, és azt mond­ta: Ma­gam­ra es­kü­szöm, azt mond­ja az ÚR, mi­vel­hogy e dol­got cse­le­ked­ted, és nem ked­vez­tél a fi­ad­nak, a te egyet­len­egyed­nek, bi­zony meg­ál­da­lak té­ged, és bő­sé­ge­sen meg­so­ka­sí­tom ma­go­dat, mint az ég csil­la­ga­it és mint a fö­venyt, mely a ten­ger part­ján van, és a te ma­god örök­ség­ként fog­ja bir­to­kol­ni el­len­sé­ge­i­nek ka­pu­ját. És utó­da­id­ban ál­dást nyer a föld min­den nem­zet­sé­ge, mi­vel­hogy en­ged­tél a be­szé­dem­nek". (1Móz 22, 15-17)  A hitbeli engedelmesség Istennek, ez a bennünk lévő bizonyságtétel, amit minden hívő lelket megpróbál, nincs kivétel, ez ha nem is hozz örömet jelenleg, de egy olyan megnyugvást, hogy Ábrahám magjából valók vagyunk. És minden Istentől való áldást a jó hit által az örök életbe folyó gyümölcsöt terem abban aki Istennek engedelmeskedik, mindennek felett.   Ez addig rejtve van, amíg nem éri az embert a hitbeli megpróbáltatás, csak ha kitartó és állhatatos marad, akkor lesz nyilvánvaló az ő hite, és az, hogy az ige nem véletlenül fogant meg a szívében, mert az Úr ígérete szerint Ábrahám magjából a hit atyától való az amit Isten elhintett, megsokszorozott ezen a földön.   Ezek a gondolatok ha valaki azt gondolja, hogy tévedek, mert fenn állhat az is, mert nem vagyok tökéletes, de én nem osztanám meg ha kételkednék benne.   Amit ezekben a napokban megírtam, az egy kicsiny része az egésznek, de ki tudja Isten teljes titkait, a teljesség csak Krisztusban van. 

A tö­vi­sek közé esett mag....

 "A tö­vi­sek közé esett mag pe­dig az, aki hall­gat­ja ugyan az igét, de az élet gond­ja és a gaz­dag­ság csá­bí­tá­sa meg­fojt­ja az igét, úgy­hogy nem te­rem gyü­möl­csöt". (Mt 13) Lukács evangélista így írja le: " Né­me­lyik a tö­vis közé esett, és a tö­vi­sek vele együtt fel­nö­ve­ked­ve meg­foj­tot­ták. (Lk 8).  Folytatva a tegnapi és tegnapelőtti témát, mélyebben és mélyebben nyilvánul meg az amit Jézus kijelentett a tanítványoknak. Az első az értelem hiánya a második a gyökértelenség ez pedig a gyümölcs nélküliségről szól. De tegyük hozzá, hogy a gyümölcs az amit Isten tartogat a mennyeknek országában, nem az amit izzadságos munkával szerzünk ebben a világban. Megintcsak az olyan emberekről szól akik kitartóan hallgatják az igét, vasárnaponként vagy hébe- hóba rászánják idejüket a Biblia olvasásra, és igyekeznek betartani Isten parancsolatait, de elnyomja őket a gaz a tövisek, amik megsértik őket sebeket okoznak, de a gazdagság a gazdagságra való törekvésük nagyobb annál, hogy kövessék Krisztust. Erre is találunk példát az evangéliumban pl. a gazdag ifjú találkozása Jézussal. "Az ifjú azt mond­ta: Mind­eze­ket meg­tar­tot­tam, mi fo­gyat­ko­zás van még ben­nem? Jé­zus így vá­la­szolt: Ha tö­ké­le­tes akarsz len­ni, menj, add el a va­gyo­no­dat, és oszd szét a sze­gé­nyek kö­zött, és kin­csed lesz a menny­ben. Az­után jöjj, és kö­vess en­gem. Az ifjú pe­dig e be­széd hal­la­tá­ra meg­szo­mo­rod­va el­ment, mert nagy va­gyo­na volt. Jé­zus pe­dig azt mond­ta ta­nít­vá­nya­i­nak: Bi­zony mon­dom nek­tek, hogy a gaz­dag ne­he­zen jut be a mennyek or­szá­gá­ba. Sőt azt mon­dom: könnyebb a te­vé­nek a tű fo­kán át­men­ni, mint a gaz­dag­nak az Is­ten or­szá­gá­ba be­jut­ni. A ta­nít­vá­nyok en­nek hal­la­tán na­gyon meg­döb­ben­tek, és azt kér­dez­ték: Ak­kor ki­cso­da üd­vö­zül­het? Jé­zus pe­dig rá­juk te­kin­tett, és azt mond­ta ne­kik: Em­be­rek­nél ez le­he­tet­len, de Is­ten­nél min­den le­het­sé­ges. (Mt 19, 20-25). Ez a szűkszavú kijelentés, hogy mégis ki üdvözülhet, ha mindenkiben megvan ez a törekvés, hogy jobb is jobb körülményeket teremtsen magának, családjának. De itt és más igékben is a prioritásról szól. Hiszen Jézus megkedvelte azt a gazdag ifjút, mert ha gazdag is volt, de jobbá akart lenni és követte Mózes törvényét, de Istennek ez nem elég, mert ezek a dolgok alacsony rendűek a földi létfenntartáshoz szükségesek, de ha ezek foglalják el a szívünket, Krisztusnak nincs helye benne.   Ami látszatot illeti így van megírva azokról ( mellesleg megjegyzem, ha én találtam volna ki nem idézném ezt az igehelyet, mert tőlem ez arrogánsnak bizonyulna) akik megmosakodtak az ige által, de sem értelmük se gyökerük sem életük nincs Krisztusban.  "Mert ha az Úrnak és az Üdvö­zí­tő Jé­zus Krisz­tus­nak meg­is­me­ré­se ál­tal a vi­lág för­tel­me­i­től egy­szer már meg­sza­ba­dul­tak, de ezek­be is­mét be­le­ke­ve­red­ve ve­re­sé­get szen­ved­nek, utol­só ál­la­po­tuk rosszabb lesz az el­ső­nél. Mert jobb vol­na ne­kik, ha meg sem is­mer­ték vol­na az igaz­ság út­ját, mint hogy azt meg­is­mer­ve el­for­dul­ja­nak a ne­kik adott szent pa­ran­cso­lat­tól. De be­telt raj­tuk az igaz pél­da­be­széd: Az eb vissza­tért a sa­ját oká­dá­sá­ra, és a meg­für­dött disz­nó a sár­ban hem­pe­reg. (2Pt 2, 20-21).

A köves talajra hullott....

 "A kö­ves ta­laj­ra hul­lott mag pe­dig az, ami­kor hall­ja va­la­ki az igét, s mind­járt nagy öröm­mel fo­gad­ja, de nem gyö­ke­re­zik meg ben­ne, ezért csak ide­ig­va­ló, s amint nyo­mor­ga­tás vagy ül­dö­zés tá­mad az ige mi­att, azon­nal meg­tán­to­ro­dik." (Mt 13, 20).

Lukács szerint így hangzik, de vissza kell nyúlnunk az első gondolathoz is, amit tegnap leírtam. " Ki­ment a mag­ve­tő, hogy el­ves­se a ma­got. Ve­tés köz­ben né­me­lyik az út­fél­re esett, és el­ta­pos­ták, vagy az égi ma­da­rak meg­et­ték.

Né­me­lyik kő­szik­lá­ra esett, és ami­kor ki­kelt, el­szá­radt, mert nem volt ned­ves­sé­ge". (Lk 8)

Ennek az értelmezése bonyolult, nem azért mert érthetetlen, hanem több időt vesz igénybe. Amit az előbbi írásomban kifejtettem, a magvető példázatával kapcsolatban, ennek tudatában újból meg kell említenem, hogy itt is a magról az igéről és az emberről szól.

 A köves talaj az magában véve az embert a szívét jellemzi. A két idézet között csak a kifejezés módja különbözik. Máté szerinti evangélium röviden írja, "A kö­ves ta­laj­ra hul­lott mag". Lukácsnál már kősziklának nevezi azt az embert akire volt vetve a mag, tehát a mag az ige. De a mag mégis kikelt az önmaga nedvessége által, mert az ige Isten szava az éltető víz önmagában. De az ige a kősziklán ha ki is kell nem tud meggyökerezni. Ezek az emberek akiknek kőszikla kemény szívűek, és azok is maradnak, a gyökér nem talál rést a szívükben, hogy megfoganjon és megrepessze azt,  látszólag élnek, de halottak. Idézem: " A szár­di­szi gyü­le­ke­zet an­gya­lá­nak is írd meg: Ezt mond­ja az, aki­nél az Is­ten hét lel­ke és a hét csil­lag van: tu­dom a te dol­ga­i­dat, hogy az a ne­ved, hogy élsz, és ha­lott vagy. (Jel 3). A Krisztus nevét vették fel, de gyökeret nem eresztett az Ige bennük, hiába hordozzák de nem éltetik az igét magát, mert nincs meg bennük a nedvesség.  Ez természetellenes, úgy a teremtésben ahogyan az igével kapcsolatban. 

Most visszatérnék az első megállapításhoz, amit fentebb idéztem. "Ve­tés köz­ben né­me­lyik az út­fél­re esett, és el­ta­pos­ták, vagy az égi ma­da­rak meg­et­ték.". Itt is megfigyelhető a kettős értelmezés de egy is ugyanaz a jelentése. Isten a maga akarata szerint szétszórta az embereket, az útfélre esett emberekhez is eljutott és eljut Isten igéje, de itt látjuk, hogy van egy külső beavatkozás. Itt nem az embert taposták el, hanem azt a magot amit rávetettek. Itt jön a képbe, ami azt mutatja be, hogy a hazug vallások és tévtanítások eltapossák az ige tiszta igazságát, és ezt az igét amit a lélek meghallott elsődleges tisztaságában, az emberek és az égi madarak megették. Ez azt jelenti amikor első kézből meghallja az igét, vannak olyan tekintélyek nem csak vallási hanem filozófiai, akik azt mondják, hogy mi majd megmondjuk mi az igazság, elvéve a lélektől a gondolkodás igényét. Ilyen embereket találunk minden szférában, de minket inkább a mennyeknek országa érdekel. Tehát a modern gyülekezetek felépítése arról szól, hogy a tanultabbaknak megadatott vezetni a lelkeket, ezt lelkipásztoroknak nevezik vagy neveztetik. Majd mi megtanuljuk és megtanítunk, hogy kell viselkedni. Ezzel együtt megették azt a magot ami ténylegesen a felszínen van, őrzés, védettség és gyökér nélkül. Ha netalán gondolkozol és másképpen ahogy mi tanítunk " anaféma", legyen átkozott. Ha nem is mondják ki, de így gondolják. Tisztelet a kivételnek, de akkor sincs lelkipásztor, egy Pásztorunk van a Krisztus. Pásztor segédek mint Péter apostol, csak elvégzik azt a munkát amit a Pásztor kiosztott nekik. De így szól az Úr Izraelnek:  " Meg­kö­vé­re­dett en­nek a nép­nek a szí­ve, és fü­lük­kel ne­he­zen hal­la­nak, sze­mü­ket be­huny­ták, hogy sze­mük­kel ne lás­sa­nak, fü­lük­kel ne hall­ja­nak, szí­vük­kel ne ért­se­nek, és meg ne tér­je­nek, és én meg ne gyó­gyít­sam őket. (Mt 13).

 Isten megpróbálja hitünket, nem azért mert nem ismer minket, hanem hogy magunk is meglássuk esetleges hitetlenségünket, ezzel felhozza elénk ami oly sokszor a mélyben nyugszik, a szívünk mélyén lapul, hogy nehogy elbizakodjunk. Ez történt a tanítványokkal és Péterrel is a Szent Szellem birtoklása előtt. 

Talán ez az elterjedtebb állapott a kereszténységben, ami meghozta azt a gyümölcsöt amit szemmel láthatóan észlelhetjük, ami a gyökér nélküliség, olyan mint a kősziklán a moha. Ha jön a tél kifagy ha jön az égető nap, elszárad is elfújja a szél. De a moha se a tetőből vagy sziklából kapja a nedvességet, hanem az égből hulló nedvesség. Ez a felületesség jellemzője. 

 De végezetül idézem ami teljesen kizárja az önbizalom és gyökértelenség állapotát, nehogy valaki azt tegye amit nem kapott meg.

" Ek­kor azt kér­dez­ték tőle: Mit kell ten­nünk, hogy az Is­ten dol­ga­it cse­le­ked­jük? Jé­zus így vá­la­szolt ne­kik: Az az Is­ten dol­ga, hogy higgye­tek ab­ban, akit ő kül­dött". (J n 6, 28)

"Minden forrásaim tebenned vannak"

 

MINDEN ERÉNYÜNK, AMINK CSAK VAN...❣️Oswald Csamblers

"💞Minden forrásaim tebenned vannak" (Zsolt 87,7)

 Urunk nem foltozgatja természetes erényeinket, Ő az egész embert újjá teszi belülről.
"💞Öltözzétek fel az új embert" (Ef 4,24)

Vigyázz, hogy természetes emberi életed azt a ruhát vegye fel, amely az új élethez hozzáillik.
A belénk oltott isteni élet maga termi meg saját erényeit, nem Ádám erényeit, hanem Jézus Krisztuséit.
Figyeld meg, mennyire semmivé teszi Isten a megszentelésed után a természeti erényeidbe és mindenféle képességedbe vetett bizodalmadat, hogy megtanulj Jézus feltámadt életéből táplálkozni.

Ha ilyen "kiszárító" megtapasztalásokon mégy keresztül, adj hálát érte Istennek! 

Ez a tény, hogy Isten természetes erényeinkbe vetett bizalmunkat semmivé teszi, bizonyítja, hogy Ő munkálkodik bennünk.

Természeti erényeinkben nincsen ígéret arra, amivé majd lennünk kell, hanem ezek abból maradtak vissza, amivé Isten eredetileg teremtett.
Természeti erényeinkbe kapaszkodunk, pedig Isten egész idő alatt arra törekszik, hogy Jézus Krisztus életével hozzon kapcsolatba bennünket; de ezt az életet nem lehet azokkal a fogalmakkal jelölni, amelyeket természeti erényeinkre alkalmazunk.

Szomorúan kell látnunk, hogy Isten szolgálatában álló emberek még mindig olyan erényeikre támaszkodnak, amiket nem Isten kegyelme által, hanem az öröklés véletlene folytán szereztek.
Isten nem fejleszti ki ezeket az erényeket, amelyek természettől vannak bennünk, de nem is formálja át őket, mert az ilyen tulajdonságainknak semmi közük sincs ahhoz, amit Jézus Krisztus vár tőlünk.
Isten követelményeinek nem felelhet meg sem a természet szerinti szeretet vagy türelem, sem a természetes tisztaság.

De ha testi életünk minden kicsiny részletét összhangba hozzuk azzal az új élettel, amit Isten ültetett belénk, akkor megteremti bennünk azokat az erényeket, amelyek Jézus Krisztusnak jellemző tulajdonságai. Minden igazi erényünk egyedül csak az Övé.

Az útfélre esett ember.

 

"Ami­kor va­la­ki hall­ja a mennyek or­szá­gá­ról szó­ló igét, de nem érti, el­jön a go­nosz, és ki­ra­gad­ja a szí­vé­be ve­tett ma­got. Ez az, ame­lyik az út­fél­re esett". (Mt 13, 19-20). De idézük Lukács evangéliumából is az érthetőség kedvéért: " Az útfélen valók azok, akik hallják, aztán eljön az ördög, és kikapja az igét a szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek. (Lk 8, 12) 

A magvető példázat, amit maga az Úr tárt elénk, négy tényfeltáró igazság, amit biztos, hogy fontosnak kell, hogy  tartsunk, hiszen megláthatjuk magunkat melyik csoporthoz tartozunk, vagyis ha felismerjük saját állapotunkat, akkor az elégtelenség orvoslása elkerülhetetlen. Ez az új felismerés a magunk állapotáról a megtérésre buzdít, ha a Szent Szellem váltja ki. Az eleve elrendeltetés szerint.

A fent idézet ige elénk tárja mindazok állapotát, akik hallják az Isten ígéreteit a mennyeknek országáról de nem értik. A mag amit a szívébe vetett a magvető, érdektelenné válik, mert nem nyílt meg benne az értelme. A gonosz el tudja ragadni tőle, mert nem élvez védettséget, nem állhatatos de hogyan is lenne ha csak hallja de nem fogadja be Jézus Krisztus váltságát. 

 A Szentírásban a magnak két jelentősége van. Az első, ami az ige, tehát a magvető kiment a világba és szórja az igét minden népnek. A másik, maga az ember amit itt csak röviden azt feltételezi, hogy az eleve elrendeltetés szerint, Isten már jóval előbb szétszórta az embereket. Idézem újból ezt a részt. "Ez az, ame­lyik az út­fél­re esett". Láthatjuk a különbséget, a szívbe vetett mag és az útfélre esett ember. A Szentírás az Ábrahám magjából szaporította és szaporítja a mai napig a hívőket. A farizeusok is azt vallották Krisztus előtt, hogy ők Ábrahám fiai, de Jézus keményen megdorgálta őket. "Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni, aki emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug ő, a hazugság atyja." (Jn 8, 44) 

Pál apostol pedig így adja tudomásul, hogy értsék meg az emberek akikben megvan a hit, ezt írja:

"Ért­sé­tek meg te­hát, hogy akik hit­ből van­nak, azok Ábra­hám fiai. Mi­vel pe­dig az Írás elő­re lát­ta, hogy Is­ten hit­ből fog­ja meg­iga­zí­ta­ni a po­gá­nyo­kat, elő­re hir­det­te az evan­gé­li­u­mot Ábra­hám­nak: Te­ben­ned fog ál­dást nyer­ni min­den nép". (Gal 3, 7).

Minden népből választott magának az Atya fiait, akik az Ábrahám magjából származnak. Ez nem testi rokonság, hanem szellemi. 

 De van egy fontos megállapítás, azok az emberek akik hallják az igét a mennyeknek országáról, és vonzónak találják előnyeit, megmaradnak sőt kívánkoznak belépni, de igazából ezek az emberek látszólag polgárai a mennyeknek országának, hit nincs bennük, és csak haszonélvezői, de az örök életet nem öröklik. Ezek azok a vallásokat létrehozó hazug emberek, az újszövetségi farizeusok és Istennek engedetlenek és mindazok akik buzgón követik őket és hazug tanításaikat.