Bátorítás és figyelmeztetés
Máté 13,-18.”Ti hát halljátok meg a magvető példázatát.
19 Ha bárki hallja a királyság igéjét, de nem jut belátáshoz, eljön a rossz és elragadja a szívébe vetett magot. Ez az a mag, melyet az útfélre vetettek.
20 Az, akinél a mag sziklás talajra esett, olyan ember, aki az igét hallja, tüstént örömmel fogadja,
21 de nincs saját magában gyökere, hanem csak ideig-óráig tart ki s mikor az ige miatt szorongatás vagy üldözés támad, tüstént megbotlik.
22 Akinél tövis közé esik a mag, olyan ember, aki hallja az igét, de a kor gondja s a gazdagság csalárd volta megfojtják az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt.
23 Az ellenben, akinél hasznos földre esett a mag, olyan ember, aki az igét hallja, belátásra jut, aki bizonyára gyümölcsöt is terem s meghozza a százszorosat, a hatvanszorosat, a harmincszorosat."
Jézus a tanítványoknak világosabbá teszi ezt a példabeszédet: ha az ige elvetését nagy mester végzi is, és kimondottan a jó magot erre szánja, a munkát nem mindenhol koronázza siker. Az első három esetben a mag egyáltalán nem hoz termést, és ahol jó talajra esik, ott is más és más az eredmény. Nem kellene-e, hogy ez bátorságot adjon mindazoknak a szívében a világon, akik Uruk szemében arra törekednek, hogy elvessék az Ő jó magját? Nem szabad elveszítenünk a bátorságot, ha nem látunk gyümölcsöt vagy kevés gyümölcsöt látunk. Ugyanez történt drága Urunkkal is. És mégis ezt mondják Róla: "Íme, egy magvető kiment vetni." Ugyanezt kezdjük el követni: Istenbe vetett hittel vesd el Isten igéjének jó magját az emberekbe! Nem a mi dolgunk szelektálni az embereket, azt Isten tudja ki hova volt vetve, mert Ő a szívek ismerője. Isten nem fukarkodik a jó magjával, elveti azt mindenfele.
Az örökkévalóságban látni fogjuk, hogy meghozta a gyümölcsét.
És még egy, gyakran előforduló véleményt helyesbít példázatunk: Isten igéjének nem lesz egyetemes befogadása ebben a kegyelmi időben. Az emberek szeretnek az egész világ megtéréséről álmodozni, de az Úr itt és máshol teljesen világossá teszi, hogy az ige hallgatóinak többsége nem terem semmilyen gyümölcsöt Istennek. A „keskeny és széles kapuk” példázatában azt állítja, hogy csak kevesen találják meg az élethez vezető keskeny ösvényt, míg sokan a pusztulásba vezető széles ösvényen járnak. (Mt. 7:13, 14).
Hasonlóképpen további példázatok a Máté 13. megmutatja nekünk a Mennyek Királyságának dekadens fejlődését látható formájában. Ha nem hiszünk a keresztény szférában a javulás tendenciájában, az nem a hit hiánya, vagy a feketébe való rajzolás. Isten Igéje mást mond, és az Újszövetség későbbi könyvei nem hagynak kétséget afelől, hogy a kereszténységben minden a végső „elesés” felé törekszik – elszakad mindentől, ami valóban „keresztény”. Az Antikrisztus befogadása ennek a fejleménynek a szomorú csúcsát fogja jelölni.
És bármennyire ijesztő is az egyéni, szívtelen hallgató számára, ennek a fejlődésnek a végpontja, ennek a végpontnak a kezdete az, hogy nem engedi, hogy Isten igéje befolyásolja szívét. Annyira a Sátán irányítása alatt áll, hogy könnyen ellopható minden, amit nem fogad el a szíve. Valójában ez az elképzelhető legreménytelenebb eset.
Most ettől legyünk szomorúak?- távol legyen. Ellenkezőleg, bátorodjunk fel abban a tudatban, hogy az Úr ránk bízta a magvető feladatát. Az Ő dolga, hogy ha eljön az aratás ideje, azt is szolgáira bízza. És a jó kalászt kévébe kötik, a konkolyt meg a tűzbe vágják.
