Rendszeres olvasók

2022. március 14., hétfő

A szónak van ereje.

  

 


· 

Ne bántsuk egymást se szóval, se tettel

Nincs ezen a földön tökéletes ember

Mindenki más, ettől színes ez a világ

Ha akarunk, bárkiben találhatunk hibát.

Néha ölni képesek a kimondott szavak

Pusztulást hoz magával a gyűlölet és harag

Ne ítéljünk, ne törjünk pálcát más felett

Ne ejtsünk egymáson soha többé sebet.

Aki nemcsak a szemével, a szívével is lát

Abban van egy igazi érték: az elfogadás

Ha örömöt okoz, hogy gúnyt űzünk másból

Vajon mi marad majd ebből a világból.

Sun Belle

Ez a vers igazán jó forrásból ered. Bizony az utolsó versszak egy kérdésnek felel meg. Vannak dolgok amiket az ember nem tart fontosnak vagy rombolónak. A szó elszáll és semmi haszna, de ez nem így van. Mert ahogy az Isten a szavával teremtette a világot, és úgy lett, az ember szavának is vannak következményei. Előbb a gondolat aztán a szó és a cselekedet. És csak két forrásból ered a gondolat, az egyik Istentől származik, a másik a gonosztól. Az első megment és épít a jóra, a másik kárhoztat és rombol.

 Az Isten szava is rombol, lerombolja a rosszat és helyébe jót épít, a gonosz meg a jót rombolja és a jó helyébe a rosszat épít. 

 Ugye milyen egyszerű, nem kell Einsteinek lenni, hogy megértsük, hogy a világ két pilléren áll, az egyik vas és agyag, a másik a szikla Jézus, az Isten szava. 

Vajon mi marad majd ebből a világból.

 

 " ...látád, oh király, és ímé egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az ő fényessége, előtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt. Annak az állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből,Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának. Nézed vala, amíg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, amely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.( Daniel 2,-31..35)

 "És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."(1 János 2,-17).

Testvér, barát, olvasó te melyik pilléren állsz? Azon amelyet a gonosz épített szavával, vagy azon a sziklán amit Isten adott meg alapul az örök igéjével?

 

 "Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kivánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívök, és bajt szólnak az ő ajkaik. Bölcseség által építtetik a ház, és értelemmel erősíttetik meg.".( Példabeszédek 24,-1,2,3).

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...