Az óriások ma már kihaltak, de vannak óriási hatalmak a lelkek felett.
“Gátban is háború tört ki, ott is volt egy óriás termetű férfi, kinek a kezein és a lábain hat-hat ujja volt, azaz összesen huszonnégy, és ő is az óriások leszármazottja volt.” (2Sám 21, 20).
Kedves olvasók. Általában az emberek úgy fogadják el a világot ahogyan most ebben a korszakban látják. El se tudják képzelni, hogy a vízözön előtt az emberek három méter meg még magasabbak voltak. Ádám sem volt alacsony sőt három is fél méterre becsülik a kutatók. Vannak olyan leletek nem fikciók, a csontvázak elérik még a hat méter magasságot is, ahogy a dinoszaurusz fajtái sem voltak kicsik. De Isten türelme véget ért azzal, hogy ezek a matuzsálemi emberek nem Istent dicsőítették, hanem a hús útján jártak. Az özönvíz elmosta régi nagyon gazdag világot. De ezzel nem lett befejezve az óriások története. Igazából számomra is rejtély, hogyan jelentek meg az óriások a kánaán földjén jóval az özönvíz után. Persze ennek szellemi értelme van. Sőt arra is utal, hogy vannak hatalmasságok nem csak a testi méretekben.
Ami a kezdő idézet verset illeti, meglepő az, hogy az óriások leszármazottja, tehát a genetikai lánc nem szakadt meg. A Mózes könyve 6. fejezetében semmi magyarázata nincs, hogyan lehet az, hogy a normál ember tudott az óriásokkal frigyben élni. Vagyis a szép emberi asszonyokkal hálni amit itt Isten fiainak nevez Mózes. “Abban az időben, sőt még azután is, amikor Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik, óriások éltek a földön. Ezek azok a hatalmasok, akik eleitől fogva hírneves emberek voltak. (1Móz 6). Ezek az Isten fiai nem voltak óriások, csak a gyermekeik. Lehet, hogy igazából az emberi asszonyok nem háltak az óriásokkal, gondolom én, mert ennek szellemi következményei vannak nem testi. Testileg nem tudnám elképzelni. Ez ma is így van, ha egy vallásos család gyermekei nem követik Krisztus tanítását, esetleg rutinból, a nevelés eredményeként, óriásira nőhet a világban elért gazdagsága vagy ellenkezőleg olyan gőgös lesz mintha az Úr kegyeit élvezné annak jeléül, hogy jó úton jár. Persze élvezi is ahogy a kánaán földi óriások akik ott laktak annak idején, semmi gondjuk nem volt, csakhogy Istennek mások a tervei. “Láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anák fiait, és olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemükben is olyanok voltunk. (4Móz 13).
Láttam egy kis roma csávót kb 6 éves akinek hat ujja volt a két kezén. Ez ma rendellenességi genetikai változásnak lehet elkönyvelni, vagy rokonházasság, ahogy mondják vérfertőzés eredménye, de ebben az esetben ami a kezdő versben olvasható, gondolom másról van szó. Itt olyan emberekről van szó akik teljesen kimondottan erős husú, testiség nem szellemi gondolkodású emberek. Nem zárom ki, hogy ezek csak azért vannak, hogy sátánt szolgálják. Mindenki a sátánt szolgálja, mert a vakvilág a sötétségben botorkálnak azok is akik látnak, de mégsem látják Isten dicsőségét Jézus Krisztus személyében.
A sátáni befolyást nem szabad alábecsülni. Ő egy nagy óriás, akinek nagy hatalma van a világban, kivéve Isten gyermekei akik védve vannak ettől, mégha az Úr meg is engedi, hogy nevelés érdekében prevenciós nevelésben részesüljön a gyermeke, ahogy én is most a leckét megkapom. Nincs hat ujjam sem valami nagy feladatom ebben az életben, de örülök annak, hogy meg tudom osztani a gondolataimat másokkal és nem leszek ettől híres. Már többször említettem, hogy én nem vagyok igehirdető, de azt remélem, hogy gondolat serkentő az én megnyilvánulásaim.
Inkább olvassátok a Bibliát ha Isten kegyeibe fogadott, meg is kapjátok a Szent Szellem ajándékát, kitartó kutatás mindig jó eredményt hoz, ha nem leszünk elfogultak valami vallási irányzatokhoz.