Rendszeres olvasók

2023. november 7., kedd

A Szent Szellem általános szerepe a világban.

 A Szent Szellem általános szerepe a világban.

" Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó ( Bátorító, Vigasztaló) nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett". (János 16,- 7.11).

 Csak ennyi lenne a dolga a Szent Szellemnek? Bizony ebben a rövid mondatokban van kijelentve az általános szerepe a Szent Szellemnek. De mennyi sok és végtelen az igazság mondanivalója úgy a Gyülekezetben és általa a világnak, rávetítve a világra mindazt amit feljebb olvastunk. Határtalan bőséggel árasztja az igazságot ma is a Szent Szellem a gyülekezet ( eklézia) által, hiszen bennük és közöttük él. Kérdés, ki teszi ezt meg, hogy a világ tudomásul vegye, hogy bűnben él és a világ fejedelme már ítélet alatt van? Hát azok akik Krisztus nevét viselik pártatlanságban, effektív azok akik nem csak hírdetik az igazságot, hanem pártatlanok, nincsenek a világhoz láncolva, hiszen a Pártfogójuk a Szent Szellem aki mindezt előhozza. Ez egyben bátorító és vigasztaló azok számára akik Istenben vannak az Ő pártján állnak. Hiszik is, meg tudják is, hogy ez a rövid szenvedés amit el kell tűrniük az igazságért, nem tart örökké. Megkapják a napi vigasztalást és a Szent Szellem, vagyis az Úr szellemében megnyugvást találtak. Mégha olyan kísértések is érik amiben nem állnak meg, de az Úrnak Szelleme kitartóan vigasztalja, felemeli az elesetteket. De a világ nyugtalan, nem azért mert tudja vagy nem tudja, hogy elveszett, hanem mert ez a természete a dolgai hazugok és halálosak. Megvannak az okai és okozatai, az eredménye mindig a bűn kovásza ami háborúkba fullad. De az okozó, aki ezeket gerjeszti, az a világ fejedelme. Perszonilázhatjuk a bűnösöket, nevén nevezve őket, de ez csak az ami felszínen látszik, de mögöttük egy hatalmas szövevényes erő tevékenykedik. A Gyülekezet dolga Krisztus igazságát hirdetni, hogy meghalt és feltámadt és a mennybe ragadtatott, de az övéit nem hagyta cserben, velük van Szellemével ami rájuk nézve bátorítás, megnyugvás és békesség a szívükben. Ezt a Szent Szellem munkájának eredményét láthatóvá teszi az őt szeretőkben. Egy hívő aki keményen és rendíthetetlenűl ragaszkodik Istenhez és bízik benne, az ilyet már nem érhetik meglepetések. Mindenre felkészült. A gyermekeket pedig az Úr oltalmazza és kezével vezeti, hogy előbb utóbb megtanuljanak egyenesen járni. Isten gyülekezete Krisztus eggyé teremtett teste mindennek ellenére tökéletes és ellátja funkcióit. Nehéz ezt szemmel meglátni, de a Szent Szellem mindenhol végzi a dolgát. Úgy azok is meghallják üzenetét akik a tibeti kolostor zártságában élnek. Az út hozzájuk és másokhoz is akik mély vallásukban vannak meggyőződve, megkapják az igazság üzenetét, de úgy ahogy azt a mindenható Isten teszi. Attól függetlenül, hogy hiszik vagy nem hiszik el azt " A bűn az, hogy nem hisznek énbennem". De hogyan is hinnének, ha nem Isten hitében élnek. Isten ismeri sorsukat, nem mi hordjuk terheiket, elég nekünk Jézus igáját hordozni. A nevét dicsőíteni és engedelmességben lenni az Ő Szent Szellemének. 

 A bűn általános és kimondott eredete az, hogy nem hisznek Istenben és az Ő Krisztusában. 

 Az Úr mondta a tanítványainak, "jobb ha én elmegyek". Ez megint az ember felfogásához logikátlan. Az ember gondolatai nem olyanok amilyen Isten gondolatai. De már mi tudjuk, hogy miért is mondta ezt az Úr. A Szent Szellem megtanította őket és értelmet adott nekik, hogy megértsék az igéket amit mondott nekik, és emlékeztesse őket mindarra amit mondott. Ezt élesen látjuk a Cselekedetek könyvében mikor Isten az Úr, kiöntötte rájuk a Szent Szellemét. "Ami­kor el­jött a pün­kösd nap­ja, mind­nyá­jan egy he­lyen vol­tak együtt, és az ég­ből hir­te­len nagy zú­gás tá­madt, mint a se­be­sen zúgó szél zen­dü­lé­se, és be­töl­töt­te az egész há­zat, ahol ül­tek. Majd láng­nyelv­hez ha­son­lók je­len­tek meg előt­tük, ame­lyek el­kü­lö­nül­tek, és mind­egyi­kük­re le­száll­tak. Ők pe­dig mind­nyá­jan meg­tel­tek Szent­lé­lek­kel, és kü­lön­fé­le nyel­ve­ken kezd­tek be­szél­ni, amint a Lé­lek adta ne­kik, hogy szól­ja­nak." (ApCsel 2, 1-3). Ezekután a Szent Szellem megkezdte funkcióját először Péter apostolon keresztül, aztán a tanítványok is akik részesei voltak a Szent Szellem áradatának, azután szétszéledtek a világba Krisztus utàni 70. évében, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet és a templomot. Ez is Isten akarata volt, hogy az evangélium terjedjen el az egész világon ne legyen templomuk ahová összegyűltek egymást szolgálva. De mindenek előtt az apostolok tanításait követték, megtanúlván az engedelmességet Isten igéje és tudományában állhatatosságra nevelve. Hiszen sok munka várt rájuk. Azért az Úr szétszórta őket, mert Isten tervei az, hogy minél többen, vagyis mindenki meghallja Krisztus evangéliumát a világon.

"Sok más be­széd­del is in­tet­te és így kér­lel­te őket: Sza­ba­dul­ja­tok meg et­től a go­nosz nem­ze­dék­től! Akik azért öröm­mel fo­gad­ták sza­vát, meg­ke­resz­tel­ked­tek, és azon a na­pon mint­egy há­rom­ezer lé­lek csat­la­ko­zott hoz­zá­juk. És áll­ha­ta­to­san ki­tar­tot­tak az apos­to­lok tu­do­má­nyá­ban és a kö­zös­ség­ben, a ke­nyér meg­tö­ré­sé­ben és az imád­ko­zás­ban. Min­den­ki­ben fé­le­lem tá­madt, ahogy az apos­to­lok sok cso­dát és je­let tet­tek." (ApCsel 2, 40-42).

 Az eklézia időszaka a végéhez közeledik. Addig ameddig be nem teljesült az üdvözültek száma, addig még Isten keresi az övéit, megtalálja és megmenti ebből a gonosz világból, hogy ne ítéltessen meg a világ fejedelmével együtt. Ez az értelme az "eklézsiának, ecclesia " , elkülönített vagy kihívottak.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...