Nem minden tiszta amit tisztának tartanak...

Iréneusz (Εἰρηναῖος) - Az eretnekek ellen

(vagy: Eretnekség ellen) 5. Könyvből.

XIII. Fejezet (13.)

1. Had elemezzük ellenfeleinket, - vagyis azokat, akik saját üdvösségük ellen szólnak - tájékoztassanak minket [ezekben a dolgokban]: A főpap elhunyt lánya; az özvegyasszony halott fia, akit kivittek [temetni a város] kapujához közel; és Lázár, aki négy napig feküdt a sírban, - milyen testben támadtak fel újra?

Ugyanazokban, nem kétséges, amelyekben meg is haltak. Mert ha nem lennének valóban ugyanazokban, akkor minden bizony nem ugyanazok az egyének. Akik meghaltak, azok támadnak fel újra, mert [az Írás] azt mondja: „Az úr megfogta a halott ember kezét, és mondta neki: Fiatalember, mondom neked: Kelj fel! És a halott ember felült, és megparancsolta nekik, hogy adjanak neki valamit enni; és átadta őt anyjának.” (Luk. 7:14-15) Ismét, Lázárt hívta: „nagy hangon mondván: Lázár, jöjj ki; és aki halott volt, kijött halotti pólyába csavart kezekkel és lábakkal.” (Ján. 11:43-44) Ez jelképesen az az ember, aki meg van kötözve a vétkekben. Ezért mondta az úr mondván, „Oldjátok el őt, és hagyjátok, hogy elinduljon!”

Mivel tehát azok, akik meggyógyultak, azokban a tagokban váltak teljessé, amelyekben korábban lesújtattak; és a halottak is azonos testekben támadtak fel, tagjaik és testük egészséget kapva, és az az élet, amelyik megadatott az úr által, aki előre jelzi az örök dolgokat az ideiglenes által, és megmutatja, hogy ő maga az, aki képes kiterjeszteni mind a gyógyulást, mind az életet az ő kézmunkájára, hogy szavai ezen jövőbeli feltámadásra vonatkozóan is hihetők lehessenek; így a vég idején is, amikor az úr kihirdeti szózatát, „az utolsó trombita által,” (1Kor. 15:52) a halottak feltámadnak, ahogy maga is kijelenti: „Eljön az óra, amelyben minden halott, akik a síremlékekben vannak, meghallják az ember Fiának hangját, és kijönnek; akik a jót tették az élet feltámadására, és azok, akik gonoszt cselekedtek az ítélet feltámadására.” (Ján. 5:28-29) ( Ireneusz itt nem tett különbséget a két feltámadás között időben, hiszen a kettő között 1000 év van, meg ezt sem vette figyelembe, hogy Pál. Lázár feltámadása csakis a jövő kép előhírnöke, de Lázár nem lett Isten hasonlóság megújult testben, hiszen újból meghalt mint más ember).

2. Hiábavalóak tehát, és valóban szánalomra méltóak azok, akik nem döntenek úgy, hogy lássák, ami ilyen nyilvánvaló és tiszta, hanem kitérnek az igazság fénye elől, megvakítva magukat, mint Oidipusz a tragédiában. És ahogy azok, akik nem gyakorlottak a birkózásban, amikor küzdenek a másikkal, megragadják az ellenfél testének egyik részét, és amit megragadtak az által valójában elesnek, mégis, amikor elesnek, azt képzelik, hogy győzedelmeskednek, mert csökönyösen tartották azt a részt, amit kezdetben megfogtak, és a bukáson felül még nevetségessé is válnak; ugyanígy van az eretnekek kedvenc kifejezésével kapcsolatban is: „Test és vér nem örökli Isten királyságát;” miközben Pál két kifejezését megragadják, anélkül, hogy figyelembe vennék az apostoli értelmezést, vagy hogy a kifejezéseket erősen meg nem vizsgálták, hanem puszta kifejezéseket ragadtak meg önmagukban, ezek hatása következtében halnak meg, legyőzetve annyira azokban, hogy meghazudtolják Isten üdvrendjét.

3. Mert így azt fogják állítani, hogy ez a rész szigorúan a hústestre vonatkozik, és nem a testi cselekedetekre, amint kimutattam, így úgy állítják be az apostolt, mint aki önmagának mond ellent. Mert rögtön ezt követően, ugyanabban a levélben végül így szólt a testre hivatkozva: „Mert ennek a romlandónak romolhatatlanságot kell felöltöznie, és ennek a halandónak halhatatlanságot. Így, amikor ez a halandó felölti a halhatatlanságot, akkor beteljesedik, ami megíratott: A halál elnyeletett a győzelemben. Ó halál, hol a fullánkod? Ó halál (seól), hol van győzelmed?” (1Kor. 15:53-54)

Nos, ezek a szavak megfelelően hangzanak majd el abban az időben, amikor ez a halandó és romlandó hústest, amely a halálnak van alávetve, amelyet a halál egy bizonyos uralma is nyom, feltámad az életre, felveszi a romolhatatlanságot és halhatatlanságot. Mert akkor valóban legyőzetik majd a halál, amikor az a hústest, amelyik elnyomatott kijön ennek uralma alól. És ismét a Filippibelieknek ezt mondja: „De a mi polgárjogunk a mennyben van, ahonnan a Szabadítónkat is várjuk, az úr Jahósuát, aki átalakítja megalázott testünket, hogy megfelelő legyen dicsőségének testéhez, ahogyan ő képes (ita ut possit) rá saját erejének működése szerint.” (Fil. 3,20-21)

Melyik tehát ez a "megalázott test", amelyet az úr átalakít majd, hogy így alkalmazkodjon "dicsősége testéhez"? Nyilvánvalóan ez a test, amely húsból van, amely valóban megaláztatik, amikor a földbe esik. Nos, az átalakulás [úgy történik meg], hogy amíg halandó és romlandó, halhatatlanná és romolhatatlanná válik, nem saját megfelelő lényege alapján, hanem az Úr hatalmas munkája alapján, aki képes felöltöztetni a halandót halhatatlansággal, és a romlandót romolhatatlansággal.

Ezért mondja: „hogy a halandót elnyelhesse az élet. Az, aki tökéletességre vitt minket ebben, az az Isten, aki a Szellem foglalóját is nekünk adta.” (2Kor 5,4-5) Ezekkel a szavakkal leginkább nyilvánvaló módon hivatkozik a hústestre; mert a lélek nem halandó, sem a szellem. Nos, amikor a halandóságot elnyeli az élet, amikor a test már nem hal meg többé, hanem élő és romolhatatlan marad, himnusszal dicséri Istent, aki tökéletesített minket ebben. Azért tehát, hogy tökéletessé válhassunk ebben, helyesen mondja a Korintusiaknak, „Dicsőítsétek Istent testetekben.” (1Kor. 6:20) Nos, Isten az, aki halhatatlanságot teremt.

4. Hogy ezeket a szavakat a hús testére vonatkoztatja, és nem másra, nyilvánvalóan, kétségkívül és minden kétértelműségtől mentesen deklarálja a Korintusiaknak: „Mindenkor testünkben hordozzuk Jahósua haldoklását, hogy a Felkent Jahósua élete is megnyilvánuljon testünkben. Mert ha mi, akik élünk halálra adatunk Jahósua kedvéért, ez azért van, hogy Jahósua élete is megnyilvánulhasson halandó hústestünkben.” (2Kor 4,10-11)

És hogy a Szellem körülfogja a hústestet, ugyanebben a levélben mondja: „Hogy Krisztus levele vagytok, szolgálatunk által, nem tintával, hanem az élő Isten szellemével, nem kőnek tábláira, hanem szív húsának tábláira.” (2Kor. 3:3) Ha tehát, a jelen időben a testi szívek a Szellem részesévé válnak, mi csodálatos van abban, ha feltámadásban megkapják azt az életet, amely a Szellem által biztosított? Amely feltámadásról az apostol a Filippibeliekhez írt levelében beszélt: „Idomulva az ő halálához, ha valamely módon elérhetném a feltámadást, amely a halálból van.” (Fil. 3:10-11)

Milyen másik halandó test tehát, amire az élet érthető, mint ami nyilvánvalóvá válik, hacsak nem abban az létezőben, amelyik halálra is adatik az Istenért való tanúság miatt? Amint ő maga kijelentette: „Ha mint egy ember küzdöttem a fenevadakkal Efezusban, mi előnyöm lenne, ha halottak nem támadnak fel? Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Nos, ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hirdetésünk, és hitetek is hiábavaló. Ebben az esetben Isten hamis tanúinak találtatunk, mivel tanúságot tettünk arról, hogy Ő feltámasztotta Krisztust, akit [ezen feltételezés mentén] nem támasztott fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. De ha Krisztus nem támadt fel, a hitetek hiábavaló, hiszen még továbbra is bűneitekben vagytok. Ezért azok, akik elaludtak Krisztusban, elpusztultak. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. De most Krisztus feltámadt a halálból, elsőzsengéjeként azoknak, akik elaludtak; mert, ahogy ember által [jött] a halál, ember által [jött] a halottak feltámadása is.” (1Kor 15,32)

5. Ezért, ahogy már említettem, ezeknek az emberek vagy azt kell állítaniuk, hogy az apostol magával ellentmondó nézetet vallott, ami ezt a kijelentést illeti: „Test és vér nem örökölheti Isten királyságát;” vagy másrészt, kénytelenek lesznek minden passzust romlott és görbe értelmezéssel ellátni, és így a szavak értelmét feldönteni és megváltoztatni.

Mert milyen értelmes dolgot mondhatnának, ha egyébként törekednének értelmezni azt, amit megírt: „Mert ennek a romlandónak romolhatatlanságot kell felölteni és ennek a halandónak halhatatlanságot;” és „Hogy Jahósua élete megnyilvánulhasson a mi halandó hústestünkben;” és az összes többi olyan rész, amelyet az apostol nyilvánvalóan és világosan kijelentett a feltámadás és a test romolhatatlansága kapcsán? És így kénytelenek lesznek tévesen értelmezni olyan részeket, mint ezek, akik nem döntöttek úgy, hogy megértsék az egyetlen helyeset. Eddig az idézet.

 ( Az én véleményem az is, hogy Iréneusz nem látta azt a különbséget, hogy Pál apostol mikor milyen időkre és mire utal, hiszen 2 korintusi levél 5. fejezetében olvashatjuk tisztán és értelmesen hogy ebben a világban vajudik az ember, hogy feltöltse a szellemi ruháját.

 “ Mert tud­juk, hogy ha ez a föl­di sá­tor­há­zunk el­bom­lik, épü­le­tünk van Is­ten­től: nem kéz­zel csi­nált, ha­nem örök­ké­va­ló ház a menny­ben. Azért is só­haj­to­zunk eb­ben, mert mennyei haj­lé­kun­kat sze­ret­nénk erre fel­öl­te­ni, ha ugyan fel­öl­tö­zöt­ten is me­zí­te­len­nek nem ta­lál­ta­tunk.

 Mert akik e sá­tor­ban va­gyunk, meg­ter­hel­ten só­haj­to­zunk, mert nem le­vet­kőz­ni aka­runk, ha­nem fel­öl­töz­ni, hogy a ha­lan­dót el­nyel­je az élet. Maga Is­ten az, aki min­ket erre fel­ké­szí­tett, és aki a Lé­lek zá­lo­gát is ne­künk adta. Ezért min­den­kor bi­za­ko­dunk, és tud­juk, hogy amíg e test­ben van ott­ho­nunk, ad­dig tá­vol va­gyunk az Úrtól, mert hit­ben já­runk, nem lá­tás­ban. Bi­za­ko­dunk azért, és in­kább sze­ret­nénk el­köl­töz­ni a test­ből és ha­za­köl­töz­ni az Úrhoz. “(2Kor 5, 1-9). 

 Tehát Pál apostol nem mond ellent önmagának nem is tűnik annak sem, ha azt mondja, hogy hús és vér nem örökli Isten királyságát. Mert ennek a testnek meg kell változnia, hogy miképpen Isten tudja. Abban az ókori időkben amikor Iréneusz élt, még a tudás nem volt olyan fejlett. De az első Gyülekezet sokkal szellemi volt, de erre nem térek ki).

 

Milyen testben támadunk fel?

 Milyen testben támadunk fel?

PÁL ELSŐ LEVELE A KORINTUSIAKHOZ 15:47-50 CSIA

[47]  “Az első ember földből formált por-ember,  a második ember mennyből eredő. [48]  Amilyen a porember,  olyanok a porból valók is, amilyen a mennyei ember,  olyanok a mennyeiek is. [49]  Amint viseltük a porember képét, úgy fogjuk viselni a mennyei ember képét is. [50]  Ezt pedig azért mondom el testvéreim, mert hús és vér Isten királyságát nem örökölheti, sem a romlás nem örököl romolhatatlanságot.”

 Amikor ezeket a sorokat olvassuk, bizonyára az átváltozásra gondolunk. A poremberből lesz a mennyei? Szerintem ez tévedés, ugyanis az elenyésző vagyis a romlás amit magunkban viselünk nem lesz megújítva sem megelevenítve.  Krisztus itt jártakor testben sokakat feltámasztott halottaiból. De ők mint például Lázár ( János 11) sem lett mennyei ember képe a sírból kijövő. Az volt Isten hatalmának bemutatása és szeretetének kimutatása a testvérek iránt. Az ember így vagy úgy meg kell hogy haljon, ugyanis a romlott emberi testnek el kell múlnia. Igaz, hogy nem mindenki hal meg Pál apostol szerint, hanem az Úr megjelenése a felhőkben, az elragadtatás pillanatában előbb feltámadnak a Krisztusban elaludtak aztán akik élve vannak átváltoznak egy szempillantás alatt. De akik élve lesznek abban az ominózus pillanatban, ők is meghaltak a világgal szemben és a Mózes törvénye hittel megölette a belső embert még ha a teste nem lett elenyésző. Itt is felmerül a dilemma, akkor miért említi az  evangélium, hogy mindenki feltámad poraiból, hogy testében álljon Isten ítélőszéke elé. Milyen test lehet az? Hús és vér, vagy csak a porember képe lelkével együtt? 

Mert ezt mond­juk nek­tek az Úr sza­vá­val, hogy mi, akik élünk, akik meg­ma­ra­dunk az Úr el­jö­ve­te­lé­ig, nem előz­zük meg azo­kat, akik el­alud­tak.

Mert maga az Úr fog le­száll­ni a menny­ből ri­a­dó­val, fő­an­gyal szó­za­tá­val és Is­ten har­so­ná­já­val, és fel­tá­mad­nak elő­ször azok, akik Krisz­tus­ban meg­hal­tak, az­után mi, akik élünk, akik meg­ma­rad­tunk, ve­lük együtt el­ra­gad­ta­tunk a fel­hők­ben az Úrral való ta­lál­ko­zás­ra a le­ve­gő­be, és így min­den­kor az Úrral le­szünk. (1Thessz 4, 16-17). Ez az első feltámadás a Biblia szerint. 

 Igazából nem tudom, hogy testben e vagy lélekben ember képében jelennek meg Isten elé az egykor elhalt és újból feltámadt ember. Hiszen mi lenne a logikája annak, hogy Isten újból feltámassza a romlott testet, hogy újból meghaljon? Az ítélet már nem arról szól, hogy megölje a testet, amúgy már halott volt, hanem abban az állapotban álljon Isten elé amiben bűnben járt és vétkezett, a cselekedeteivel együtt. Ami a Krisztusiakat illeti más a hozzáállása van Istennek, ugyanis akik Krisztusban haltak meg vele élnek már most, rájuk Isten haragja nem fog kiterjedni, hiszen Krisztus vére oltalmazza őket, amit hittel fogadtak el még életükben. Ahogyan Egyiptomban történt a zsidókkal, azok akik meghintették a bárány vérével házuk ajtófélfáját, a pusztító angyal elkerűlte azt a házat, tehát ez egy jövő tükre volt, hogy aki Krisztus vérével van meghintve és megkapta Isten Szellem pecsétjét annak jeléül, hogy az Úrhoz tartozik az megmenekül és nem megy az Isten fehér ítélőszéke elé az utolsó napon.

 De ezt nem ragoznám tovább, erről tonna számra írtak a keresztény igehírdetők. Engem csak ez a téma csigázta fel érdeklődésemet, hogy milyen testben állunk az Úr Jézus elé addig ameddig nem támasztja fel azt a templomot amiben örökké élni fognak az üdvözültek. De van szerintem egy átmeneti állapot az üdvözültek számára addig is hordják a mennyei ember képüket ameddig nem lesz teljes a mennyei ember. Idézek egy olyan csodálatos részt az evangéliumból, ami egy kicsit rávilágít arra az állapotra ami a feltámadás előtt van. Igaz Illés nem látott halált és mégis átváltozott, ime.

“Mint­egy nyolc nap­pal e be­szé­dét kö­ve­tő­en maga mel­lé vet­te Pé­tert, Já­nost és Ja­ka­bot, és fel­ment ve­lük a hegy­re imád­koz­ni. Imád­ko­zás köz­ben arca el­vál­to­zott, és ru­há­ja ra­gyo­gó fe­hér lett. És íme, két fér­fi be­szélt vele, Mó­zes és Il­lés,

akik meg­je­len­tek di­cső­ség­ben, és a Je­ru­zsá­lem­ben be­kö­vet­ke­ző ha­lá­lá­ról be­szél­tek. (Lk 9, 28-30). Ami Illést illeti, úgy Enok sem halt meg, de ők visszatérve ebbe világba újból hús és vér formájában mint két vértanú meg lesznek ölve.

 “Az én két ta­núm­nak pe­dig meg­adom, hogy zsák­ru­há­ba öl­töz­ve pró­fé­tál­ja­nak ezer­két­száz­hat­van na­pig.

 Ezek az a két olaj­fa és a két gyer­tya­tar­tó, ame­lyek a föld Ura előtt áll­nak, (Jel 11, 3-5). 

 Az idő rövidsége miatt most befejezem, de akit érdekel olvassa tovább és keresse meg mindazt a részeket ami e témát érint.