Rendszeres olvasók

2023. november 1., szerda

Isten megmutatja aminek meg kell történnie.

 Isten megmutatja aminek meg kell történnie. 

" A Krisztus Jézus lelepleződése, Isten ajándékozta meg vele, hogy rabszolgáinak megmutassa azokat a dolgokat, melyeknek sietve meg kell történniük. Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának, Jánosnak, aki tanúságot tett az Isten igéje mellett, a Krisztus Jézus bizonyságtétele mellett, s mind amellett, amiket csak látott. Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják a prófétálás szavait és megőrzik a benne megírtakat. Mert közel van az idő." ( Jelenések 1,- 1.2.3). (Csia Lajos fordításában)

 Sokszor olvassuk azt, hogy közel van az idő. (‭‭Jelenések‬ ‭22:10‬ ‭RÚF‬‬) "És így szólt hozzám: Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van." Egy emberöltő jelenti számunkra a hosszú időt, amiben sok minden megtörténik. Az idő múlása néha ólomlábakon jár, néha meg rohan, úgy tűnik, hogy nem rég voltunk fiatalok. Az idő múlása is csak illúzió, hiszen Istennél nem létezik idő, és ígéretei azok mind időtlenek, csak az ember számára keltik azt a hatást, hogy ami még nincs az nem is volt, ami lesz az pedig csak egyszer majd kialakul. A szellemi gondolkodás az időtlen, nem kapaszkodik a dátumokhoz, az Isten jeleníti meg azt amikor akarja. Így van ez a Jelenések könyvével is ami Jézus bizonyságtétele egy sík időben. Az idő kronológiáját is felfedezhetjük, de úgy tűnik, hogy az másodlagos. Mert Isten előtt minden volt, van és lesz egy síkon. Ez is azt bizonyítja, hogy a mi üdvösségünk és helyünk Krisztusban már készen van már most. "......min­ket, akik ha­lot­tak vol­tunk vét­ke­ink­ben, Krisz­tus­sal együtt meg­ele­ve­ní­tett – ke­gye­lem­ből van üd­vös­sé­ge­tek –,és vele együtt fel­tá­masz­tott, és vele együtt ül­te­tett a mennyek­be Krisz­tus Jé­zus­ban,"(Ef 2, 6). Furcsa de így van, hogy ha végig olvassuk az evangéliumokat és az apostolok leveleit, kirajzolódik ott is az időtlenség, vagyis egyes versekben, egy igerészben, több ezer év különbség van.

 "Min­de­nek­előtt tud­já­tok meg, hogy az utol­só na­pok­ban csú­fo­ló­dók jön­nek, akik sa­ját kí­ván­sá­ga­ik sze­rint jár­nak, és gú­nyo­san kér­dez­ge­tik: Hol van az ő el­jö­ve­te­lé­nek ígé­re­te? Mert mi­ó­ta az atyák el­huny­tak, min­den úgy ma­rad a te­rem­tés kez­de­té­től fog­va." (2Pt 3, 3-5) "Az az egy azon­ban ne le­gyen rejt­ve előt­te­tek, sze­ret­te­im, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esz­ten­dő, és ezer esz­ten­dő, mint egy nap. Nem ké­sik az ígé­ret­tel az Úr, még ha né­me­lyek ké­se­de­lem­nek tart­ják is, ha­nem hosszú­tű­rő irán­ta­tok, nem akar­va, hogy né­me­lyek el­vessze­nek, ha­nem hogy min­den­ki meg­té­rés­re jus­son. Az Úr nap­ja pe­dig úgy jön majd el, mint a tol­vaj, ami­kor az egek ro­pog­va el­múl­nak, az ele­mek pe­dig égve fel­bom­la­nak, és a föld és a raj­ta levő dol­gok is meg­ég­nek. (2Pt 3, 8-9).

A mindenki szót meglovagolják azok akik olyan hitben élnek, hogy akkor jön el a vég amikor mindenki hitre tér. Ez teljes vakságra utal. Ilyen gondolat nincs a Bibliában. Ez a kifejezés a kiválasztottakról szól, amit Isten már előre eltervezett. A terve kész volt időtlen időktől fogva, ma itt a földön megy végbe a megvalósítása, azért teremtette meg az időt. Jézus Krisztus akit a világ e néven ismer, Ő a teremtő Isten aki Ember képében jött a világba, aki megteremtette és kinyilatkoztatta minden tervét az emberekre vonatkozóan. "Kezdetben már volt az Ige, az Ige Isten felé fordult és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Isten felé fordulva volt. Minden rajta keresztül támadt s egyetlen létező sem lett őnélküle".( János 1, -1..3). Figyelemre méltó Csia Lajos fordítása, mert kifejezi jobban az Ige örök létezését. A károli fordítás nem fejezi ki kellőképpen ezt a tényt. (‭‭János‬ ‭1:1‬ ‭RÚF)‬‬ " Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.". Itt mit jelenthet a kezdetben? (‭‭John‬ ‭1:1‬ ‭DARBY‬‬) " In the beginning was the Word, and the Word was with God, and the Word was God." Nem tudom, hogy a fordítók miért választották a " kezdetben" szót, pedig a szentírás kontextusában, inkább a görög ἀρχή, -ῆς - kezdet, eredet; ős(idő), három értelmetésében az örök lenne releváns. Na de mindegy, a hit úgyis helyesen érti. Folytatva a témát, Isten megajándékozta Jézus Krisztust azzal, hogy bizonyságtétele szerint megmutassa Isten terveit.

 Ez bizonyságtétel Istentől Jézus Krisztus lelepleződése aminek sietve meg kell történnie. MEG KELL történnie. Nincs B terv. 

 Most az olvasó bizonytalanná válhat, ami jó jelnek bizonyulhat, mert ez annak a jele, hogy olyan helyzetbe került, ami egy fuvalattal eldönti mit hogyan gondol ezekről a dolgokról. Hiszen a helyünk biztosítva van attól függetlenül, hogy mit gondolunk magunkról. Mi Krisztust követve ismerjük meg Isten irgalmát és kegyelmét mind azok a szentek iránt akik rejtve voltak a bűn tengerében, semmi életjelet nem mutatva, elvesztek és ráborultak a bűn hullámai, a reménytelenség ingoványába sülyedve nem találtak segítséget, csakis Isten keze, Jézus Krisztus által vagyis hozzá vezetve ismerték meg új felismerésben, hogy ők is Isten gyermekei a hit által.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...