Rendszeres olvasók

2023. június 13., kedd

Látszólagos engedelmesség.

 "Pál apos­tol, nem em­be­rek­től, nem is em­ber ál­tal, ha­nem Jé­zus Krisz­tus és az Atya Is­ten ál­tal, aki fel­tá­masz­tot­ta őt a ha­lál­ból,.... (Gal 1) "Ezért ren­delt el en­gem hír­nök­nek és apos­tol­nak – az iga­zat mon­dom, nem ha­zu­dok –, a po­gá­nyok ta­ní­tó­já­nak hit­ben és igaz­ság­ban." (1Tim 2, 7-8)

 Vannak emberek főleg zsidó származású keresztények akik ma is bírálják Pál apostolt, arra hivatkozva, hogy tanításai eltérnek a szentírás narratívájától. Olyan témákat hoz elő, ami azelőtt az ószövetség igen burkoltan vagy teljesen titokban tartott. A pogányok szerepét a földön a Gyülekezetben egyesítette a " zsidókat és görögöket, vagyis pogányokat", ahol talán a volt pogányok vannak többségben, de lehet ez csak feltételezés ami a számokat illeti. A Gyülekezetről szóló tanítás egy egész új irányzat amit a zsidók a mai napig nem tudnak lenyelni, még azok sem akik elfogadták Krisztust mint megváltójukat. A keresztények pedig sikeresen elferdítik azt, de ez nem egy újkeletű probléma, még a gyülekezetek hajnalán a tudatlanság miatt sem követték ezt a tanítást. Pál apostol a szó hatalmával elrendelt olyan dolgokat amit ma már ómódunak vélnek. De ha hisszük, hogy Pál apostol Istentől kapott apostolságot és kijelentéseket, akkor ha Isten mindig ugyanaz nem változik sem Ő sem az igéje, akkor az engedelmesség próbája alatt van mindenki, hogy betartja e a parancsolatokat, amik nagyonis egyértelműek. Példának felhozom: " Azt aka­rom te­hát, hogy a fér­fi­ak imád­koz­za­nak min­den he­lyen, tisz­ta ke­ze­ket emel­ve fel ha­rag és ké­tel­ke­dés nél­kül. Ha­son­ló­kép­pen az asszo­nyok tisz­tes­sé­ges öl­tö­zet­ben, sze­mér­me­te­sen és mér­ték­le­te­sen éke­sít­sék ma­gu­kat, nem haj­fo­na­tok­kal és arannyal, gyön­gyök­kel vagy drá­ga ru­há­val, ha­nem jó cse­le­ke­de­tek­kel, amint il­lik az is­ten­fé­le­lem­ben járó asszo­nyok­hoz. Az asszony csen­des­ség­ben ta­nul­jon tel­jes en­ge­del­mes­ség­gel. A ta­ní­tást pe­dig nem en­ge­dem meg az asszony­nak, sem hogy a fér­fin ural­kod­jék, ha­nem le­gyen csen­des­ség­ben." (1Tim 2, 8-11)

  Ez az idézet, parancs, ma is megosztja a keresztény társadalmat, mert vannak emberek akik ezt az egyértelmű parancsot ki tudják forgatni és követőre találnak. De egy istenfélő( féltő) hívő ember a gyülekezet rendje szerint él és Isten a teremtéstől fogva elrendelt poziciót fogadja el. A teremtésben van férfi és nő, akiknek megvannak a saját egymástól különböző vagy hasonló szerepe is. Az ellenvélemény, hogy Krisztusban nincs nemi különbség, az egyáltalán nem vonatkozik a teremtés isteni rendjére. Ezt fel kellene ismerni mindazoknak akik Krisztus nevét vallják. Ezt a próbát nem állják ki mindazok akik a szabadság törvényét megszegik. Azok aki ezt nem tudják elfogadni, azok nagyobb bajban vannak mint gondolnánk. Nem csak a gyülekezések rendjét forgatják fel, hanem az Isten a teremtésben való szigorú rendjét, ha úgy tetszik kódját. Innen kezdődnek a fajtalanságok a nemek egymáshoz közelítése vagyis keveredése. Ezt mi tapasztaljuk a testi rendellenességben, de akinek van füle és hallja, van szeme és látja, a szellemi életben is ez jellemzi a felmelegedési folyamatokat. A langyosságot nem hiába nevezik melegnek. Az Úr a gyülekezet angyalának, tehát a meghatározó jellemnek a gyülekezetben mondja, hogy: " tu­dom a te dol­ga­i­dat, hogy sem hi­deg nem vagy, sem for­ró. Bár­csak hi­deg vol­nál vagy for­ró!

Így, mi­vel lan­gyos vagy, sem hi­deg, sem for­ró, ki­köp­lek a szám­ból". (Jel 3, 15).

 Ezen a földön az ember tevékenysége során, mindennek, értéknek vannak hamis utánzatai. Úgy a hamis gyöngy a bizsu ékszerek úgy a hamis tanok amik majdnem olyanok mint az igazság, de ha nem is lényegesen, de el van ferdítve, és a szövegben vannak a csapdák, ezeknek a ravasz tanításoknak láthatjuk az eredményét, vagyis mit szülnek a gyakorlatban, engedelmességet vagy ellenkezőleg engedelmetlenség gyümölcsét. Ennek eredményeképpen a bűn kovásza elborítja mindazt amiért Krisztus a feszületen elért. A szentírás, Pál apostol tanításai kimondottan erre összpontosulnak. De az evangélium Jézus szavai is erre utalnak a példabeszédeiben. 

 De ki fogja azt befogadni, ha a lélekben nincs meg Isten békessége? Senki ezt nem tudja megtenni, elfordulni az igazságtalanságtól, ha Isten nem érinti meg a belső ember szívét, és nem vezeti el ahhoz az állapothoz, hogy Isten szerelmese legyen, ne a világ sodrásában vesszen el. "Ke­gye­lem nek­tek és bé­kes­ség Is­ten­től, a mi Atyánk­tól és az Úr Jé­zus Krisz­tus­tól, aki ön­ma­gát adta a mi bű­ne­in­kért, hogy ki­sza­ba­dít­son min­ket e je­len­va­ló go­nosz vi­lág­ból az Is­ten­nek, a mi Atyánk­nak aka­ra­ta sze­rint, aki­nek di­cső­ség örök­kön­örök­ké! Ámen". (Gal 1, 3-4)

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...