Bárány (ἀρνίον= arnion) és juhok (ἀρνία=arnos).
Palesztinában nagy számban tenyésztettek juhot; az izraeliták vagyonának nagy részét tették ki. A fő fajta nagy széles farokkal és nagy szarvú juh volt - Ovis laticaudatus és Ovis aries. A juhokat és a bárányokat (kosokat) folyamatosan feláldozták. A reggel hozott áldozati bárány és az este hozott bárány, valamint a húsvéti bárány, Isten Bárányának előképe volt, aki „elveszi a világ bűnét”. A juhok, hajlamosak arra, hogy elcsatangoljanak valahova, metaforikusan ábrázolja az emberiséget a Szentírásban – „Mindannyian tévelyegtünk, mint a bárányok, ki-ki a maga útjára tért" (Ézsaiás 53-6; vö. Lukács 15-4…7). Általában a juhok követik a pásztort és ismerik a hangját (idegent nem követnek). János evangéliumban így beszél az Úr: „Az én juhaim hallják a hangomat… és követnek engem… és soha nem vesznek el.” (10-27,28). A Jó Pásztor nevén szólítja a juhokat; nála a bárányok abszolút biztonságban, szabadságban és élelemben részesülnek ( János 10-9). Az Úr kivezete a juhait a zsidó táborból, egyesítette őket a többi juhával (a pogányokból való hívőkkel), hogy legyen egy nyáj és egy pásztor (János 10-3,16). A nemzetek ítélete során a juhok (azaz üdvözültek) el lesznek választva a kecskéktől (azaz elveszettektől) (Mt 25-31..46). A bárány még az alázatot is jelképezi. Az Mózes törvénye szerint, az áldozathoz egy szeplőtelen bárányt választottak, amely az Úr Jézus, Isten Bárányának legmegfelelőbb képe. Ő, alázatos és feddhetetlen "Kínozták, és ő megalázta magát, száját nem nyitotta ki. Mint a bárány, amelyet mészárszékre visznek, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírók előtt, ő sem nyitotta ki száját".
Bemerítő János felkiált: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!", valamint Isten Báránya, aki a lélek szemlélésének tárgya: "Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül,és ránézett Jézusra, amint ott járt, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya! (János 1-29,36).
A Jelenések könyve azt mondja, hogy János apostol, amint felnézett az égre, egy bárányt látott, mintha megölték volna,"És láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt állni, mint egy megöletettet", akinek egyetemes imádatot szentelnek. A „Bárány” szó a Jelenések könyvében különleges tulajdonságot kapott – ez az, aki szenvedett és elutasították a földön, de megjelent „a trón közepén” a mennyben. A szenvedés elviselése után megjelenik a mennyben, és végül megtalálja menyasszonyát, az új Jeruzsálemet, ahol Isten és a Bárány trónja áll. Mindig olyan jelleme lesz, akit Isten kiválasztott, és aki áldozata alapján magára vállalta a világ bűnét. (Lásd Jel. 5-6…13; 6-1,16; 7-9..17; 12-11; 14-1…10; 15-3; 17-14; 19-7,9; 21-9…27 ;22-1.3.). Mindezekben a részekben a görög nyelvben használják az "ἀρνίον= arnion" (bárány) szót. Az "ἀρνία=arnos" (birka, juh) szó kicsinyítő alakját, pedig használta az Úr János evangéliumában. (21-15) Péterhez fordult: „Legeltesd juhaimat”, utalva a fiatal tanítványokra. A juh szó, megfelelő, vagy metaforája a hívő jellemének. A Krisztusban, Isten Fiában hívő embernek megközelítőleg ugyanolyan szellemi ábrája és jelleme van, mint elődjének, Jézusnak a földön. Isten éles, mindent látó szeméhez képest, messzemenően rövidlátók vagyunk, az isteni Gondviselés hozzáállásához és saját, a Pásztort követő hozzáállásunkhoz. A juhok mindenben a Pásztorukra hagyatkoznak, mert Őbenne kell bízniuk, mert ahogy már elhangzott, a juhok nem látnak messzire. De a juhok felismerik a pásztor hangját, és képességként tudják, hogyan kell nyájban élni, de mindenki személyesen hallja a hangot. Egyik sem bízhat más birkában, de ha este van, vagy ha hideg van, összebújnak és melegednek. A megpróbáltatások idején a hívőket ösztönzi az összetartásra. A juhász igyekszik a egybe tartani őket a nyájban. Nem véletlen, hogy a Szentírás juhokhoz, hasonlítja a hívőket. De ha a juh eltávolodik keresve más legelőt, akkor a nagy Pásztor hangját gyengébben hallja, vagy ha azt gondolja, hogy kellően éles szeme és önállósítsa magát, akkor a legfontosabbat elveszítí, lemarad a nyáj és a pásztor mögött, alig tudja a tiszta hangot megkülönböztetni a tisztátalantól. Amikor elkezdünk távolodni ettől a függőségtől, a Pásztortól, sokszor mi magunk is vezetőkké válunk a juhok között. Ha tudjuk, mit mond Péter: „A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, Krisztus szenvedésének tanúja és az eljövendő dicsőség részese: legeltessétek Isten köztetek levő nyáját, gondot viselve rá ne kényszerből, hanem önként, ne rút nyerészkedésből, hanem készségesen, ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. (1Péter 5 -1,2,3,4). Péter apostol presbitertársként (a Pásztor társpásztoraként) beszél magáról, akkor ma már bizonyos mértékig pásztoroknak és gyülekezeti vezetőknek, lelkipásztoroknak neveztetnek . Ez a különbség az alázat és az arrogancia között.
