Erőszak.
"A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. (1Mózes 6-11..13)
Miért van annyi erőszak ezen a földön? Úgy tűnik, az emberek ősidők óta teszik fel ezt a kérdést. A fenti versekben Isten közvetlenül jelzi az emberi szív állapotát.
Az "erőszak" szó egyik jelentése a törvénytelenség, az Isten által adományozott szellemi rend, a lelkiismeret elleni brutális erőszak, ami nem a Mózes törvényét jelenti csak. Sokkal magasabb rendű még törvény betűi előtti időszakra vonatkozik. Ez a az Isten szellemi törvénye, ami ma is ugyanaz. A lelkiismeret hiánya a személy megvetését vonja maga után. Lucifer volt az első, aki ilyen módon fellázadt gőgösségében Isten akarata és jogai ellen. A második eset Ádámot és Évát érinti, akik megszegték Isten parancsát a jó és a rossz tudásának fájáról származó gyümölcsre vonatkozóan (lásd 1Mózes 2-16,17). Az emberiség a kezdetektől a mai napig figyelmen kívül hagyta és megszegte az Isten által létrehozott rendet. Milyen gyümölcsöt terem a szülők engedetlensége? Gyilkosságot szül az utódokban. Nem is olyan sok idő telt el az első gyilkosságig.
Erőszak, mint olyan, már azonnal megtörtént, a paradicsom elhagyása után. Testvérgyilkosság. Ábel és Káin azelőtt nem láttak gyilkosságot, kivéve az áldozati bárány megölése Isten oltárán,amit Ábel hittel áldozott Istennek. Káin ezért dühös volt, és az Ábellel folytatott beszélgetés során "fellázadt (testvére ellen) ... és megölte" (1Móz 4-3 ... 8). Ha nem adunk megfelelő helyet a Teremtőnek a szívünkben, akkor valójában erőszakkal cselekszünk, és megpróbáljuk ráerőltetni akaratunkat másokra, nemcsak testi hanem ideológiai erőszakkal, ami aztán háborúhoz vezet, méghozzá testvérháborúhoz. Ne is menjünk messzire a történelembe, a balkáni háború és az ukrán-orosz konfliktus. Már az is erőszak, ha akaratunk ellenkezik az Isten akaratával.
Micsoda kontraszt ebben a tekintetben az Úr Jézus személyisége! Élete valóban az Atya akarata teljes alárendeltségét jellemezte. Így olvassuk Jánosnál. 4-34: "Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem." És mi lett a következménye?- az erőszakos ideológia a halálba taszította, mert Ő jobb volt mint Ábel, a világ meg rosszabb lett mint Káin. Ézs. 53-9 a következőket mondja: "És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.." Jobb tesztet nem lehet találni az ember romlottságának bizonyítására. Azért aki úgy dönt ma is, hogy követi Jézust, ne várjon megértést és jutalmat a világtól. A legközelebbiektől a legtávolabbiakig, ha nem is testileg bántalmazzák, de ellenszenvet vált ki, csak azért mert szabadon követed Krisztust, aki már előtted meghalt az emberek bűneiért, pedig te nem is vagy olyan mint Ő, elég csak egy lépést tenni Krisztus felé az Isten igazságában, máris ellenszenvet vált ki még a keresztények között is. Az isteni rend kimondja, hogy az is gyilkos aki gondolatban, szavakkal is tud ölni, mert az a romlott szívéből ered.
Ez az oka annak, hogy egyetlen ember sem hasonlítható az Úr Jézushoz, se belül, sem kívül. Bármilyen szerény is legyen az ember, bűnös Isten szentségével szemben. Az erőszak, mint a rák, terjed ezen a világon, és a nemzetek és a testvérek a testvérek ellen erőszakhoz folyamodnak, miért? - a gonosz szív és az irigység a hatalomvágy, nyereségvágy, gőg és büszkeség, az isteni szeretet hiánya miatt. A politikusok ideológiával csomagolt meztelen valóság, a mások feletti uralom vágy. Atrocitások és törvénytelenségek, olyan régiek, mint a világ, és Isten özönvízzel elpusztította az első világot, és ez a világ fel fog égni. De Isten elsőként Noé bárkájában adott esélyt az üdvösségre, ahova csak nyolc ember ment be, most Jézus Krisztusban a menedék, aki hisz benne, az üdvözül.