Az élet fája.
"És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált vala. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját." ( 1Mózes 2,- 7,8,9).
Biztosan akik ismerik a Bibliát, az tudja, hogy a Szentírás sokszor szimbolikus jelentőségű részeket is tartalmaz. Mindaz ami a teremtésre vonatkozik legyen az állat növény vagy tárgy ( pl. edény, vagy a szentség mint a sátor a szövetség ládájával, templom stb), ezeknek szellemi jelentőségük van. A mai ige részre összpontosítva láthatjuk, hogy az Úr, az embert megformálta és belehelyezte egy olyan közegbe, ahol minden a javára szolgáljon. Ádám a teremtés koronája és mindent amit teremtet, amit nevelt az Úr az őt szolgálja. Dehogy ne vesszünk el a részletekben, ma csak arról szól a téma, hogy az Éden kert amit maga az Isten ültetett, napkelet felől, ami nem tévedés, nem teremtett hanem ültetett, ugyanis az élet fája szimbolizálja magát a testben eljövendő Istent, Krisztus nevében. Ugyanúgy vonatkozik a jó és gonosz tudásának fájára is. Ezek a szimbólumok, akkor még azok voltak, már azelőtt megvoltak mielőtt teremtve volt minden amit teremtett. A Mózes első fejezete nem említi az Éden kertet, ott általánosságban a teremtés tényét tárja elénk, a föld csodálatos alkotását. De láthatjuk, hogy az Édenkert egy elkülönített hely volt, ahol maga az Úr Isten ültetett fákat ahova az embert is belehelyezte. De a fákat a földből nevelte ahogy Ádámot is a föld porából formálta. Többnyire azt gondoljuk, hogy az ember mint teremtés csak abban különbözik a más élő teremtéstől, hogy az Úr Isten az orrába lehelte szellemét, ami igaz is de nem ilyen egyszerű a dolog. Nézzünk vissza a negyedik vershez ami így szól: "Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté, Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét". Ezután jön az amit a fentiekben idéztem. De miért fontos ez? Azért, mert itt arról van szó, hogy a magok elvoltak vetve a földbe. De amíg nem kaptak nedvességet tehát párát ami a földről, nem a földre szállt föl. Ami az első fejezetben a 11,12. versben általánosan van kifejezve: " Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó". Én látom a különbséget a föld teremtése és az Édenkert ültetése között. Lehet, hogy ez nem lényeges, hogy a mag volt előbb vagy a fű? Ebben a mai témában van különbség. Az Édenkert Isten számára kijelölt hely a föld kerekségen kívül. A kertet elkülönítette Isten a többi teremtésétől, ahol maga lett a vető és ültető. Ennek nagy jelentősége van a továbbiakban. De mielőtt rátérnék az élet és a jó és gonosz tudásának fája témára, csak megemlítem, hogy az Úr Jézus a tanítványainak megmondta, miért van az hogy a farizeusok megbotránkoztak a szavaitól.
Itt teljesen nyilvánvaló az eleve elrendelés ténye. Ezt sokan nem fogadják el a keresztények körében, még ha kontextusba helyezném akkor sem. Sem a magról szóló tanítást sem ismerik el többnyire. De ez ne legyen vita tárgya.
A 8. versben itt az efézusi levélben kitűnően látjuk, Isten kegyelmét: "Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék".
Tehát minden amit Isten ültetett az üdvösségre és az örök életre van ültetve. Ez a hit és amint olvastuk nem tőlünk származik. Hiába az erőlködés, a tudás hatalma, ha azt nem az Úr, az Atya ültette annak csak rossz gyümölcse van. Azért az ember akarata csak utánzatok, kegyesség látszata, vallásosság, azt megfigyelhetjük a farizeusi hitvallásban. De azok akik képesek lettek tiszta szívből befogadni Isten Fiát azok hatalmat is kapnak hozzá, de inkább olvassuk el: "Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek."(János 1,-12,13).
Tehet ember valamit ennek érdekében? Csak annyit tehet ami megadatott a mennyei Atyától. Az emberi akarat csak akkor érvényesül ha szinkronban van az Isten akaratával. De itt nem szeretnék vakvágányra térni.
A világ okosabbik része a gondolkodó emberek, pro -kontra, igen -nem, logaritmusát követi. Ez így van a tudásra éhes és kíváncsi természetű emberekkel. A hívő ember is felteszi a kérdést magában, hogy elemezze Isten a számára kijelentett szavát. Ez a normális állapot. Ebben pedig Isten Szent Szelleme segítségére van.
Ádám bűnbeesése folytán, az engedetlenség eredménye az, hogy megismerte a jó és a gonosz tudását. Ez ugyancsak megvan az emberekben mert már vele születik. De ez már egy fordított folyamat. Ádám nem szakított az élet fájának gyümölcséből. Inkább választotta a tiltott gyümölcsöt, és megnyílott a természetes ember szeme. Azt látta meg amit azelőtt nem látott, mert nem is kellett látnia. De felmerül a kérdés, miért ültetett az Úr Isten az Édenkertbe két olyan fát, ami teljesen ellentétes gyümölcsöt hozott. Az élet fája ami igaz örök életet hozott volna Ádámnak, Isten Szellemi megismerését, az ártatlanságból az isteni bölcsesség edényévé vált "volna", ellenben a halált hozó gyümölcsöt választotta. A " volna" szót, csak az érthetőség kedvéért használtam. Mert én abban hiszek, hogy Isten mindent lát egy síkon, a múltat a jelent és a jövőt is.
Erről már sokat írtak mások is, de röviden azt mondom, hogy Isten Ádámmal nem fejezte be a teremtés művét. Ez azt bizonyítja, hogy az Éden amit fentebb már említettem egy elválasztott része volt a földi teremtésben. Ez ma a mennyeknek országát jelenti itt a földön, amiben helyet talál az élet és a rossz egyaránt. Így szól az Úr: "Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is."( Máté 13,-24,25,26). Megint csak eljutottunk a magokhoz. Ezt fontos megérteni, mert íme látjuk, hogy van egy másik magvető. Ez a magvető akit ellenségnek hív az Úr, ugyancsak ott tevékenykedik ahol Isten a magvát elvetette. A sátán szorosan a sarkában van az Úrnak. Ott volt az Éden kertben is. Nem érdekli őt a világ, mert neki adatott a világ feletti uralom, vagyis a világ fejedelme, azt már nem kell meghódítani. Számára betegesen fontos, hogy ártson az Úrnak. Ez meg van engedve neki. Az Isten célja ugyanis, ha eljön az aratás ideje, elválassza azt amit Ő vetett attól amit a sátán vetett. És itt jön képbe az, hogy a hívő a megpróbáltatásokon átvezetve gyümölcsöt hoz Istennek, ami megtisztítja a Krisztus nevében hívőt annak ellenére, hogy együtt nő a konkollyal a földi mennyeknek országában. Erről átfogóan ír az evangélium. Ettől a világtól különíti el az Őt szeretőket a megszentelődés útján. Gyakorlati lépésre írányítja, hogy ne vegyenek részt benne. Ebben az ellentétekkel gazdag világban, ahol sok minden, kívánság és kísértés van, az Atya elküldte az élet fáját, Jézus Krisztust, hogy visszavezesse magához Krisztushoz az elveszett bárányait. "Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem".( János 6,- 37). De van egy nagyon fontos gyakorlati része ennek amit tovább mond az Úr: "Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.(44 vers). És itt van az a gyakorlati rész amit a természeti ember nem tehet meg: "Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek".
Az élet fája amit az Úr Isten ültetett az Édenkertben, ez ma Jézus Krisztus, aki eszi a testét aki issza a vérét annak van élete benne. Ez a mennyei ital és eledel, ami visszafordítja a hívőt a jó és a gonosz tudásának fájától. Erre újjászületés szükséges, e nélkül tehet az ember jót és gonoszt is, de ez nem ad neki életet esetleg fanatikus vallásosságot Istentől idegen hitvallást. Az Isten ellensége aki már ott volt az Édenkertben, prédikált Évának aki a gyönyört választotta és Ádám aki a teremtés koronája olyan bűnbe eset, hogy hallgatott Évára, ezzel elvesztette vezető szerepét, amit Isten törvénnyel korrigálta minden időkre kifolyólag, hogy a nők legyenek engedelmesek a férjüknek, ahogy a férfiúk Krisztusnak minden időkben ahogy a törvény is előírja a teremtésben. De ez egy komplexebb téma. Csak annyit, hogy a kegyelem állítja fel újra az Isteni rendet de magasabb fokon. A természeti embert teszi Szellem által szenté, hogy alkalmas legyen az Istennel való közösségben. Visszatért a teremtés Istenhez Krisztus áldozata által. "Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő. Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak." (János 6,- 45,46,47).
