Rendszeres olvasók

2025. május 16., péntek

Miért kellett ez az áldozat?

Nem keresztényi narratíva.

“ Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót, és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott.” (Héberekhez 2: 14,15).

 Na most ember legyen a talpán aki megérti ezt az egyértelmű de mégis bonyolult kijelentést. Hiszen a mindenható Teremtő Isten miért választotta ezt az utat? Akinek minden a hatalmában van. Hogyan lehet az, hogy az Igének aki az Úr, vagyis Jahve, Jézusnak hússá kellett lennie, hogy megváltja azokat akik a sátán fogvatartott? Miért is kellett ennek megtörténnie ilyen formában? Ennek vannak egyszerű és bonyolúltabb magyarázata, amit a keresztény gyülekezetekben rutinszerűen hirdetnek, sokszor semmi mélyen gondolt értelemmel. De ha belegondolunk nagyon is nagy jelentősége van és érthetetlen, hogy miért nem kutatják a keresztények az igét, nem csak ami a felszínen van. De a kegyelem ami Isten az Atya természetében van az megmagyarázza az érthetetlent, a Krisztus testében, ha ara van akarata. Lenne is, de az esés miatt nem képes vagyis nem lehetséges, hogy a morális és erkölcsi esés miatt több kegyelemben részesüljön az Isten gyülekezete, még ha az a szentek gyülekezete is, Krisztus vére által, de nincsen olyan nagy kegyelmi ajándék ami megvilágosítná Isten felsőbb gondolatait a hűtlen egyházhoz. Ez már inkább egyéni mint közösségi, ezt tudom bizonyítani az ige alapján. Amit jó lenne kutatni. Az elcsépelt keresztényi igehírdetések ellenében vagyis nem ellentétben, hanem újabb hozzáállásban vagy vetületben nézni és kutatni mi az igazság. Mi a való igazság. Egy nem megrögzött elmélet alapján, vagy beágyazott rutin magatartás szerinti gondolkodás és rituális forgolódás a szentségek szolgálatában, ez egy nagyon általános kijelentés, vagyis nem Isteni szolgálat az Isten szelleme nincs benne. Ahogy az új felfogás szerint, újraindítás kellene, egy egész más hozzáállás nemzeti nacionalizmus mentesen. Vannak ismerőseim akik a hitét a nemzeti nacionalizmusban élik meg, de Krisztus nevében. Ez nem az a hit amiről itt szó van. A világ már előre meg van pecsételve, a romlás meg minden más ami nem a szellemi fejlődést idézi elő, hanem a hanyatlást hozzá erkölcsi és morális értelemben.

Nem azért mert másképpen alakult volna a helyzet, hanem több ismerettel leszünk gazdagabbak Isten terveivel kapcsolatban ha az Ő útján járunk. Ezt is jóra fordítja a Szent Szellem ha tényleg azon vagyunk, hogy gondolataink Isten iránt irányul Jezus Krisztusban. Hiszen ha a fentieket keresed, ami igazából a mi otthonunk, már akinek ez megadatott, nem túlzás azt mondani, hogy ha egy ember érdekeltsége a fenti, vagyis szellemi gondolkodás az az ő prioritása annak ellenére, hogy ebben a testben sok minden elfoglalja az embert. De a vonzódásnak Isten felé vagyis Krisztus személye felé, ennek a legfontosabb eredménye a bizalom Isten iránt. Mert minél jobban megismered Isten kegyelmét, annál jobban fogod elfogadni az Ő irányítását az életedben és fogsz vonzódni iránta. Ha valami olyan ér téged amit nem tudsz elfogadni, vagy nehéz számodra, nem ellenkezel hanem tovább lépsz. Ez nálam működik. Egy békét és megnyugvást eredményez. Még ha olyan esemény is ér, hogy meghal a legszeretettebb hozzátartozód, barátod vagy akárki aki hozzád közel volt. A békesség amit az Úr ad, nem tud kizökkenteni teged a békességedből, a lelkiség és érzelmiség feljöhet a felszínre, de az Úrtól kapott békesség az örök hiszen az Úr maga mondta a tanítványainak.

” Békesség nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne féljen!” (Jn 14, 27).

 Isten a Mindenható, akit egy teremtmény sem tud felfogni ésszel, ez az Isten emberré vált, csakis azért mert Ő az embert a saját képmására teremtette, és vissza akarja hozni azt, hogy akik erre az üdvösségre hivatottak, nagyobb szellemi fokozatba lépjenek mint Ádám és Éva. Ádámi természet mégha a bűnbeesés előtti tökéletes is volt, de nem volt olyan szellemi állapotban mint azok akik Krisztusban megkapták a szellemi gondolkodást és életet. Ebben biztos vagyok attól függetlenül, hogy Ádám nagyon is tökéletes volt minden szempontból mint ember. És még többett tudok amit ma nem tudok leírni. Mert vannak olyan ismereteim amit nem tudok leírni még ha akarnám is. Az Úr egyenlőre nem hatalmazott fel arra, hogy közzé tegyem.

 Nekem ez adatott meg, hogy rövid cikkeket írjak. Nem vagyok se tanító se lelkipásztor se egyebek, csak gondolataimat közlöm másokkal. 

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...