Semmi nem vész el ami Krisztusban van.

 “És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 7).

 Én például nagyon kíváncsi ember vagyok. Igazából szeretném tudni, hogy mit és mit nem őriz meg Isten Jézus Krisztusban. Az embernek naponta vannak ezer és ezer gondolatai és számos szükségletei. De ezek a mindennapi dolgainkhoz tartoznak. De ebben az igében az én véleményem szerint, nem a mindennapi foglalatosságok gondolatairól beszél. Hiszen konkrétan Jézus Krisztusban való őrzőről van szó. Vagyis mindent amit Jézus Krisztusban gondolkodunk az meg van őrizve. Tudja e az ember ezt kontrollálni? Tudja e a napi ezer gondolatait legalább egy kis mértékben megőrizni? Nem hiszem, hogy tudja. De az Úr a Mindenható JEHOVA , minden gondolatunkat ismeri, de van egy fontos tény, hogy Isten az Atya a bűnt már nem látja azokban akik Krisztusban vannak. Az Isten kegyelme akit elért, és kegyelemből megmenekült, annak a gondolatai szűrve vannak, nem jutnak el a Szent Istenhez, de mondhatjuk, hogy az Atyához, mert aki ismeri Istent az tudja, hogy Isten Szent Szellemében, vagyis annak a Krisztus vére által üdvösségre jutott, megmenekült a haláltól a szelleme már nem vétkezik, az Úr szeme előtt van. Isten szent szeme nem látja az üdvözült hibáit, ugyanis Krisztus vére védi őt ahogy Izraelt Egyiptomban, de ha vétkezik is, mert testben vagyunk, Isten bölcsessége által van Egy valaki Jézus Krisztus ( Joshua Jahve) aki az Atya előtt mindig közbenjár, de nem utolsó sorban a szeretet Isten iránt aki Jézus Krisztus, a Szent Szellem által van boldogságunk és reményünk az üdvösségre. Hiszen az üdvözülteknek is lehetnek rosszindulatú gondolatai, mert a régi ádámi természete hátráltatja a szellemi gondolkodásban. Ez egy kettős természet. Sokan azon buknak el, mert nagy jelentőséget tanúsítanak annak, hogy mindig szent életet kellene élniük. Kellene, de vannak természetbeni akadályok, de sok a félreértés ebben a dologban. Az a bukás ebben, ha nem Istentől van akkor csak gyötrelem és képmutatás lesz. Hiszen ha tudjuk, hogy Isten előtt mint nyitott könyv vagyunk, akkor miért kell titkolni előtte bármit. Aki ezt felismeri biztosan megtér bűneikből. Vagyis ismerjük be saját tehetetlenségünket, és ismerjük el, hogy mindent amit csinálunk, gondolunk az nem tőlünk van. De a mi dolgunk a az alázatos engedelmesség Isten iránt ha ez jelen van. Ha ezt nem ismerjük fel akkor a saját egónk rabjai vagyunk. Erre Isten jóságos kegyelme szükséges. 

 Na de mindezekre Isten Szelleme ad pecsétet ha bennünk megtaláltatik az a mag ami még a világ teremtésétől el volt vetve. Nem csak Ábrahám magjára gondolok. Látszólag igazából Ábrahám magjából valók a világ teremtésétől fogva öröklik Isten királyságát, de akik még a világ teremtése előtt voltak kiválasztva, szerintem Krisztus magjai, vagyis már az Ige Isten kebelén nyugodott már akkor is volt élet Benne nem csak önmagában. El sem tudom képzelni, hogy a teremtés előtt nem volt világ. De lehet, hogy tévedek. De Isten örök, tehát mindig is volt valami amit nem ismerünk.

De ez egy kifürkészhetetlen téma, mert Isten nem nyitotta meg előttünk, legalábbis nem nekem.

Az Úr ismeri gondolatainkat.

 „Mindenik útja az embernek tiszta az ő szemében, de az elméket meghatározza az Örökkévaló.” ( példabeszédek 16:2)

Nem tudom, miképpen lehetne ezeket az igéket kiforgatni az értelmükből. Persze, dehogy nem tudom. Szimpla átfogalmazással, ahogyan például a magyar Károli fordításban is olvashatjuk talán egy „frissített” Septuaginta nyomán: „Minden útai tiszták az embernek a maga szemei előtt; de a ki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!” Nem gondolnám, hogy a zsidó bölcsek így fordították volna görögre az eredeti zsidó (héber) írást. Hát, így működik az ige hamisítása. Mindkettő állítólag az Isten beszéde, ám köszönőviszonyban is alig vannak egymással. De legalább annyi elmondható, hogy a 16:1 igazodik az eredeti héber íráshoz a Károliban is, ám a 16:2 a héber verzióban annyira tiszta és egyértelmű, hogy nem lehetett meghamisítás nélkül hagyni. Ezeknél egyértelműbb leírást tehát nehezen találhatna bárki az emberi gondolkodás mechanizmusáról. Hiszen azt olvassuk, hogy az ember gondol erre, gondol arra, de az, hogy mit beszél, bizony az Úrtól jön. És rögtön ezután – nehogy félre értsük – megkapjuk a megerősítést is: Az ember mindig azt gondolja, hogy ő helyesen látja a dolgokat és helyesen cselekszik, ám a tudatát, a felfogását, azaz a gondolkodásmódját az Isten alakítja, határozza meg. Ő ad belátást, az igazságra való ismeretet vagy „kemény nyakat” az embernek. Nézetem szerint tehát nincs más út vagy lehetőség, mint az Úr segítségét kérni, és az Ő vezetésére bízni magunkat. Nem gondolom azt sem, hogy minden egyes embernek hasonló módon és mélységben tárja fel az igazságot az Úr, hiszen az egyes emberek megértőképessége messze nem egyforma. Ebből fakadóan fordulhatnak elő olyan buta helyzetek, hogy egyes emberek, bár ugyanazt a szekeret tolják, nézeteiket tekintve akár jelentősen is szembehelyezkedhetnek egymással úgy vélekedve, hogy a másik súlyos tévúton jár. Ám az is igaz, hogy a mélyebb megértéssel bíró fél általában felismeri az igazságot az adott szituációban, és tudomásul véve a helyzetet igyekszik elkerülni a parttalan vitát. Jól felismerhető ez a helyzet, például egyes keresztény portálok hozzászólásait olvasva, ahol bár az Úr szeretete nagyjából általános jelenség, ettől eltekintve azonban egészen elképesztő felfogás és szemléletbeli különbségek nyilvánulnak meg egy-egy téma kapcsán. Az emberek nem jönnek rá arra, hogy nem fogják tudni meggyőzni egymást. Csak hajtogatják a magukét (ahogyan én is:), de én legalább nem a meggyőzés szándékával. Dicsérjük tehát az Urat azzal, hogy Róla elmélkedünk, az Ő teremtéséről és a velünk kapcsolatos céljairól! Nem kell félni attól ha valamit nem jól tudunk, hiszen az Úr igazgatja útjaink és ha valami hiányzik azt is megjeleníti ha akarja. 

“És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. (Fil 4, 7).