Krisztusban a bűn örökre megsemmisült a hívő számára.
Ma a bűn és annak megsemmisítéséről fogunk beszélni. Miben áll az üdvözült hívő békessége? Mi az ami annyira megkülönbözteti a múltunkat a már a Krisztusban jeleni életünktől, ha Krisztus Szelleme bennünk van, ezt a különbséget felismerjük magunkban.
“Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk”. (Róma 8,-16). Ez egy belső bizonyíték, amire sokan nem figyelnek, vagy hajlamosak vagyunk az idő múltával elfelejteni. Azért kell visszatérni az alapokhoz.
A Róma 8. fejezetben a vigasztaló igazság teljes egészében megjelenik. Az első verstől kezdve Krisztus halálának és feltámadásának a lélekre gyakorolt hatásáról olvashatunk, míg a 11. versben a Szent Szellem erejét látjuk, aki most elvezeti a lelket ahhoz a szabadsághoz, amely a teljes üdvösség beteljesedésekor nem csak a szellemünkre, lelkünkre hanem a testre is érvényes lesz.
"Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben”.
Csodálatos Isteni megoldás, de rendkívül áldott! És ebben a gonosz teljes elítélése volt (mert ez volt a lényeg), attól a bűnös természetnek a jelenlegi állapotától, hogy mégis megszabadítsa a hívőt ( Isten ítélete elől) a bűntől, valamint annak következményeitől. Isten ezt tette Krisztusban. És ezt semmiképpen sem a vére éri el. A Krisztus vére, a lelke kiontása, ez a véráldozat a bűneinkért, amivel teljesen kielégítette az Atya akaratát. A vérontás feltétlenül szükséges volt: e drága engesztelés nélkül minden más hiábavaló és lehetetlen lett volna. Krisztus azonban sokkal többet jelent annál, mint amivel túl sokan korlátozzák magukat, inkább a saját bűntudatukra, mint az ő gyalázatára gondolnak. Isten elítélte a testben való bűnt. És itt megismételhetjük, hogy nem a bűnös megigazulása a lényeg, hanem a bukott természet elítélése, megszabadítva a bűn a lélekre való hatalmát, hogy a léleknek erőt adjon, igaz helytállást minden külső befolyással szemben. Mert az igazság abban rejlik, hogy Isten elítélte a bűnt Krisztusban, és ezzel véget vetett a bűnnek, úgyhogy nem volt többé teendője a gonoszság e gyökerének elítélésében. Milyen néven fog majd nevezni Isten, amikor meglátod Krisztust, aki már nem halott, hanem feltámadt, hogy ezután döntsön lelkedről ahogy ti benne vagytok, ahogy most Ő is bennetek van, ahol minden kérdés békésen és örömtelien megoldódik?! Ezer kérdés és fájdalom megoldódik a feltámadt Krisztusban. A Krisztus vére legyőzte a gonoszt ezzel kielégítette Istent, a régi templom oltárán kettéhasadt a kárpit: " És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének";( Máté 27,-51). Micsoda erő rejlett a Krisztus halálában, hogy még a föld alapjai is megremegtek: " És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada".
Ezeknek a szentek a feltámadása, előhírnökei voltak, a jövő Szellem erejének, ami még el fog jönni.
Mert mi marad eldöntetlen Krisztus előtt és Krisztusban? Valamikor másképp álltak a dolgok. A feszület előtt volt egy megoldatlan és legkomoly kérdés, ami valaha is felmerült, és ezt el kellett dönteni ezen a világon. De Krisztusban a bűn örökre megsemmisül a hívő számára, és nemcsak azzal kapcsolatban, amit Ő tett, hanem azzal kapcsolatban is, ami a feltámadt Krisztusban van. Itt hangsúlyoznám, hogy az áldozati vér által kaptunk bűnbocsánatot, és szabad utat a feltámadt Krisztusban az örök életre. Tehát a bűnvallás csak a pitvara a mennyeknek országába vezető úton. A megtért lélek a vér által kap bűnbocsánatot, az örök élet pedig a feltámadt Krisztusban a Szent Szellem által.
A Krisztus feszülete előtt a hozzátért lélek fájdalmasan nyög ahogy a teremtés is, szenved a gonosz minden újabb lelki, belső gyötrelmeitől. De most a hit számára mindez – nem könnyen, de valójában– Isten színe elé viszi, hogy a hívő ember, a halálból feltámadt Megváltóban élhessen új életet.
Ennek megfelelően a Róma. 8. fejezetében a legkifejezőbb hangnemben beszél arról a szabadságról, amellyel Krisztus felruházott bennünket. Mindenekelőtt az első négy versben van meg az alapja, amelyek közül az utolsó a napi gyakorlati viselkedéssel foglalkozik. Aki pedig erről nem tud, annak hasznos lesz tudnia, hogy itt, a 4. versben az apostol először azokról beszél, „akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint”. (Az angol fordítás első versének utolsó mondata eltorzítja a jelentést, ezt azoknak említem, akik angol fordításban olvasnak). A negyedik versből nem hiányozhatott, az első versből pedig nem szabadna, hogy hiányozzon. Az üdvösség tehát nemcsak a lelkek örömét szolgálja, hanem a természetet Krisztusban adott és átvett Szellem szerinti életünk megerősítését is, az engedelmességet a hívő ember örömteli szolgálatává változtatva. Ezért a hívő, ha akaratlanul is, valójában meggyalázza a Megváltót, ha megelégszik azzal, hogy nem követi ezt a képet és a szellemben nem jár.
Ekkor megjelennek előttünk a test és a lélek szférái: az egyik számára a bűn és a halál velejárója, sőt már most, a másik számára az élet, az igazság és a béke, amelyet, mint látjuk, végül a testünk feltámadás koronázza meg. A Szent Szellem, aki most a léleknek a Krisztusban való tartózkodás során a szabadulás tudatát adja, szintén arról tesz tanúbizonyságot, hogy a test, a halandó test, a maga idejében üdvözül. "Ha annak Lelke él bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, akkor az, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is a bennetek élő Lelke által."
Ezután az apostol az igazság egy másik területét érinti: a Szellemet - nem mint a testtel szemben álló állapotot (ez a két fogalom, mint tudjuk, mindig szemben áll egymással a Szentírásban), hanem mint hatalom, Isten Szelleme, aki a hívőben lakozik és a hívőkről tanúskodik, úgy belsőleg és külsőleg is. Tanúja lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. De ha gyermekei vagyunk, akkor az Isten örökösei is vagyunk. Ez tehát a test üdvösségével összekapcsolva egy olyan örökséghez vezet, amelyet birtokolni fogunk, olyan mértékben, amilyen mértékben úgyszólván maga Isten birtokolja a mindenséget, mindent, ami Krisztusnak lesz alávetve; Mi lesz az ő irányítása alatt? Mivel mindent Ő teremtett, ezért mindennek Ő az örököse is. Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk.
Ezért Isten Szellemének tevékenysége két nézőpontból kerül elénk. Mivel Ő az örömünk forrása, ő is mélyen együtt érez velünk szorongásunkban, és a hívő mindkettőt tudja. Krisztusban való hit, isteni örömmel töltötte el a lelkeket, bár valójában a hívő ember a gyengeség, a szenvedés és a gyász világában bolyong. Csodálatos arra gondolni, hogy Isten Szelleme mindebben azonosul velünk, és méltóztat isteni érzéseket adni szánalmas és behatárolt szívünknek. Ez a téma foglalja el a fejezet központi részét, amely Isten csalhatatlan és hűséges tekintélyének megerősítésével tárul mindannyiunk számára, minden megpróbáltatásunkban itt a földön. Mivel teljes megbocsátást adott nekünk Jézus vére által, mivel ez az élet megment minket, mivel lehetővé tette számunkra, hogy megismerjük a valódi tudatos megszabadulást a természetünkben rejlő gonosz minden részecskéitől. Az új természetben pedig ahol a szívben Isten magva van, az szabadon járhat az Úrhoz, aki a jó Pásztor, terelgeti nyáját mindig friss legelőkre.
Áldja meg az Úr, mindazokat akik keresik Őt, aki őszintén keres az talál, az Úr mindenkihez közel van, csak meg kell látni.
“Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.
-Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.
-én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.
-Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.
-Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.” ( János 10. fejezet).
