Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

 Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

“ Aki az Istentől született”. Most erre mit mondjunk? Betűzzem talán? Tehát, aki az Istentől született nem itt, a nem létező szabad akaratából lett az Isten követője, hanem úgy született... „Mivelhogy Istentől született.” Már így jött ide. De itt lett nyilvánvalóvá egy ominózus ponton, naptárba nem illeszthető, igazából nem felmérhető időpontban tért más felismerésre. Ez nem egy ima vagy bűnbánat, persze ez a velejárója a kezdete Istenhez való kapcsolatával. A megtérés egész más amit sokan úgy ítélik meg, hogy egy Istenhez való megtérés egy lelkes ima. A megtérés, ahogy a nyugati angol, francia stb. fordításokban, bibliákban azt jelenti, hogy Istenhez fordulás.

A földi ember tehát egy igencsak behatárolt képességekkel operáló lény, aki az anyagi világban nem megtapasztalható, érzékfeletti univerzum szellemi entitásainak befolyása alatt áll. Attól megszabadulni nem lehet, hacsak tényleg újjá született az aki erre kiválasztott. Ne ijedjen senki meg attól, hogy Isten a kiválasztottak Istene csak, ennél azért sokkal nagyobb a kegyelme. De ez egy nagyon kiterjedő téma, nem tartozik csak a kegyelem időszakához mint korszak. Ennél azért nagyobb az Ő kegyelme. De minden esetben a bűnvallás az ami Istenhez vezet, a maradék Izrael jövőbeli sorsa is a bűnvallás által nyeri el üdvösségét. 

 Nagyon érdekes, szinte humoros tény az, hogy ezek a negatív szellemi vezetők ( akár ki is az) sok esetben szabályosan szórakoznak az emberrel. Élvezik, hogy hülyét csinálnak belőle. Élvezik, hogy megalázó helyzetbe hozzák őt, hogy félelemben tartják, egyszóval minden olyan dolgot élveznek, amely Isten kedves teremtményét kifordítja önmagából, emberi méltóságából. Gondold csak el, milyen helyzetekben láthatsz emberi lényeket bizonyos helyzetekben például ( a drogok hatásától szenvedőket). Pedig emberi lények ők is. Nekem kínos... De maradjunk egy kibeszélhetőbb példánál! Ha például „tudományos” kísérleteket folytat egy kutató, a kísérletének eredményeit tetszés szerinti módon képesek befolyásolni ezek a magasabb szintű entitások, azok az angyalok akik a sátánt szolgálják, hiszen van egyfajta hozzáférésük az anyagi világhoz. Ám csak addig mehetnek el a saját fejük utáni tréfáikban (hangsúlyozom ez durván fekete humor), ameddig a gazdájuk engedi őket. A sátánnak van egy átfogó koncepciója, amellyel a legnagyobb pusztítást akarja megvalósítani, így például ha valamilyen kutatást több helyen egyszerre végez több kutatócsoport, a gonosznak pedig célja eléréséhez az kell, hogy az emberiség egy tárgyban hasonló (téves) felismerésekre jusson, akkor ezek a kutatócsoportok hasonló tapasztalatok birtokába fognak jutni, így hasonló következtetésekre is. Ezért van az, hogy a tudomány úgy általában ennyire vakvágányon jár. Annyira ellenmondó, hogy már csak a vak nem látja. De igazából minket nem nagyon érdekel.

  Persze az olvasót lehet ez egyáltalán nem érdekli, mert annyira befolyásolt gyerekkora óta, hogy már nem is akarja de nem is tudja analizálni ezeket a dolgokat, ahogy én sem, sokkal nagyobb és más gondjai vannak az embernek. De a keresés az igaz kutatása nem a sátántól való. Aki keres az talál. Tehát a végső pont ha jó úton jársz az Jézus Krisztus.

  

 

A kétkedésről.

 A kétkedésről.

Az Úrtól, az Atyától magát független individuumnak tekintő ember, aki istenné emeli saját szemében önmagát olyan, mint egy sejt a te szervezetedben, aki eldönti magáról, hogy ő igazából nem is hozzád tartozik és nem téged szolgál, hanem önmagát, mivel ő is isten része, azonos jogokkal. Elvárja, hogy tápláld, hogy megadj neki mindent, amit csak képes vagy és amit csak lehetséges, de ő nem hajlandó ezért cserébe semmit sem adni, mert úgy gondolja, hogy neki minden alanyi jogon jár. Rosszabb esetben nem csak, hogy nem teszi a dolgát (azaz szolgál), hanem még kárt is okoz. Bomlasztani próbálja a rendszert, amely életre hívta

őt. Hibás információkat próbál terjeszteni és tovább örökíteni. Vagy szolgál helyetted inkább egy valamilyen megfoghatatlan, univerzális istent, akit föléd helyez, de akit egyébként képtelen pontosan definiálni, így hát valójában nem is szolgálhatja, mert hogyan lehetséges a definiálhatatlant, a semmit szolgálni? Mi történik ezzel a sejttel? Kiveti magából a szervezet, mint tumorsejtet. Mert nem hasznos, ami pedig

haszontalan az káros. Rákos. Nem illeszkedik többé az egységbe. Mert megtagadta azt. Leválhat a rendszerről és le is válik, mivel így akarja. Csak utána jön a kellemetlen meglepetés, hogy az őt éltető rendszert hagyta el. Meddig élhet egy sejt, az őt létrehozó és tápláló szervezet nélkül?

Sokan vannak olyanok, akik már eljutottak odáig, hogy

hisznek az Atyában, az Úr Jézusban, és az angyalokban is. Azonban zavart és kétkedést okoz bennük, az a rengeteg egymásnak sokszor meglehetősen ellentmondó információ, amellyel találkoznak nap mint nap e világban. Ezek az emberek azon gondolkodnak, hogy vajon ez az isten a legnagyobb, vagy van olyan, aki még nála is nagyobb isten? Felmerül bennük a dilemma, hogy mi van, ha az Atya „csak” egy helyhez (föld-naprendszer, stb.) vagy fajhoz (emberiség)

kapcsolható isten, akkor nem lenne-e helyesebb megkeresni

az egyetlen és legnagyobb istent? Az Úr, az Atya! Az Egyetlen Isten! Amint feljebb kifejtettem, minden emberi lény teremtője Ő, függetlenül attól, hogy milyen színű, rendű,

nemű, vagy hol (országban, földrészen, bolygón) él. Az, remélem mindenki számára logikusnak tűnik, hogy minden

emberi lénynek egy az Atyja. Az is logikus, hogy az ember a

saját fajtájával törődjön. A saját dolgával és leginkább a saját istenével. Ne keressen alternatív istent magának, ha ott van a sajátja! Sokaknak ez a lehetőség nem elég jó. Ezek keresnek és kutatnak, tanulmányozzák az egyéb vallások tanait, esetleg be is térnek az adott egyházba, szektába, és megnyugodva elmerülnek annak tanításaiban. Honnan tudhatják, hogy tévednek? Ha nem érzik, akkor sehonnan. Az érzelmek e világban nem oszthatóak meg. Fizikailag nem. Ha az egyik

ember fizikai szinten be tudná bizonyítani a másiknak, hogy

ő tudja jól és az ő általa imádott isten az igazi, az egyetlen, akkor már régen nem lenne ennyi vallás és egyház ezen a

bolygón. De ennek a szférának éppen ez az egyik legfontosabb sajátossága. Hogy nincs meg eredendően a bizonyosság.

Hinni kell. A meggyőződés és a hit pedig egyéni élmény. Az

Úr szól mindenkihez, de az, hogy hívását meghallja-e az

egyén, ha meghallja hallgat-e rá, az teljesen az adott egyéntől függ. Hogy kinek és mit hisz el. A szívére hallgat vagy más emberekre, akik meggyőzik őt ilyen-olyan állításaikkal. Azok az emberek, akik eltérő kultúrákba, ezáltal eltérő vallású közösségekbe születnek, általában kitartanak a saját hitük mellett. Érdekes módon éppen a katolikus egyház fiataljai körén

belül lép fel leginkább a hit elhagyása vagy az áttérés, más tanok egyházaiba. Sokan keresik az igazságot a buddhizmusban, vagy egyéb keleti vallási filozófiákban, néhányan a muszlim hitet választják inkább, de egyértelműen megfigyelhető, hogy a Vatikán hívei egyre fogyatkoznak. Egy dolog azért mégis van, amely teljesen bizonyos. Mégpedig az,

hogy ebben a világban, ezzel a megértéssel semmi sem bizonyos. Logikai úton és érvek alapján nem jut az ember tökéletes ismeretek birtokába, így mindenképpen a hitre kell

támaszkodnia. Talán ez sem véletlen. Én úgy látom, hogy ha

az ember megtartja az Úr Jézus Krisztus tanításait, csak akként gondolkodik, él és cselekszik, ahogyan Ő tanította, akkor abból csak jó származhat. Főként ha mindezt hittel és meggyőződésből teszi. Nem lesz nehéz ez annak, aki egyébként is igaz és tiszta ember volt addig is, míg megismerte az Úr tanításait. Tehát az az ember, aki valamely keresztény egyház tagja, követője, és nem csak azért, mert különben megszólják, vagy mert már a nagyapja is annak az egyháznak volt a követője, hanem igaz hittel és meggyőződéssel vallja Jézus

Krisztust az egyetlen Istenének, az mindenképpen jó úton jár.

Az, hogy a keresztény egyházak tanításai között vannak eltérések és papjaik között teológiai viták, nem jelenti azt, hogy a hívek rossz úton járnak maximum annyiban, hogy elfogadnak közvetítőket maguk és az Úr közé, ami egyrészt szükségtelen, másrészt ostobaság. Nem kell egyház és nem kell pap. Az Úr egyháza, amely az egyetlen igaz egyház nem fizikai természetű. Tiszta és igaz hit az Úrban, tiszta és igaz élet, és az Úr szeretete kell, semmi egyéb. Ennek ellenére igen sok hívő ember gondolja úgy, hogy a hamis egyházak és azok papjai szükségesek ahhoz, hogy kedvesek legyenek az Úrnak.

De higgyen bármit is, az igaz keresztény ember nem tesz

rosszat másnak, és az Urat ismeri el egyetlen Istenének. Ez a lényeg. Amit rosszul tud, abban kiigazítják, amikor hazamegy.

( Egy testvér gondolatai).