Rendszeres olvasók

2025. május 3., szombat

Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

 Nem teológiai téma, csak úgy felvetettem.

“ Aki az Istentől született”. Most erre mit mondjunk? Betűzzem talán? Tehát, aki az Istentől született nem itt, a nem létező szabad akaratából lett az Isten követője, hanem úgy született... „Mivelhogy Istentől született.” Már így jött ide. De itt lett nyilvánvalóvá egy ominózus ponton, naptárba nem illeszthető, igazából nem felmérhető időpontban tért más felismerésre. Ez nem egy ima vagy bűnbánat, persze ez a velejárója a kezdete Istenhez való kapcsolatával. A megtérés egész más amit sokan úgy ítélik meg, hogy egy Istenhez való megtérés egy lelkes ima. A megtérés, ahogy a nyugati angol, francia stb. fordításokban, bibliákban azt jelenti, hogy Istenhez fordulás.

A földi ember tehát egy igencsak behatárolt képességekkel operáló lény, aki az anyagi világban nem megtapasztalható, érzékfeletti univerzum szellemi entitásainak befolyása alatt áll. Attól megszabadulni nem lehet, hacsak tényleg újjá született az aki erre kiválasztott. Ne ijedjen senki meg attól, hogy Isten a kiválasztottak Istene csak, ennél azért sokkal nagyobb a kegyelme. De ez egy nagyon kiterjedő téma, nem tartozik csak a kegyelem időszakához mint korszak. Ennél azért nagyobb az Ő kegyelme. De minden esetben a bűnvallás az ami Istenhez vezet, a maradék Izrael jövőbeli sorsa is a bűnvallás által nyeri el üdvösségét. 

 Nagyon érdekes, szinte humoros tény az, hogy ezek a negatív szellemi vezetők ( akár ki is az) sok esetben szabályosan szórakoznak az emberrel. Élvezik, hogy hülyét csinálnak belőle. Élvezik, hogy megalázó helyzetbe hozzák őt, hogy félelemben tartják, egyszóval minden olyan dolgot élveznek, amely Isten kedves teremtményét kifordítja önmagából, emberi méltóságából. Gondold csak el, milyen helyzetekben láthatsz emberi lényeket bizonyos helyzetekben például ( a drogok hatásától szenvedőket). Pedig emberi lények ők is. Nekem kínos... De maradjunk egy kibeszélhetőbb példánál! Ha például „tudományos” kísérleteket folytat egy kutató, a kísérletének eredményeit tetszés szerinti módon képesek befolyásolni ezek a magasabb szintű entitások, azok az angyalok akik a sátánt szolgálják, hiszen van egyfajta hozzáférésük az anyagi világhoz. Ám csak addig mehetnek el a saját fejük utáni tréfáikban (hangsúlyozom ez durván fekete humor), ameddig a gazdájuk engedi őket. A sátánnak van egy átfogó koncepciója, amellyel a legnagyobb pusztítást akarja megvalósítani, így például ha valamilyen kutatást több helyen egyszerre végez több kutatócsoport, a gonosznak pedig célja eléréséhez az kell, hogy az emberiség egy tárgyban hasonló (téves) felismerésekre jusson, akkor ezek a kutatócsoportok hasonló tapasztalatok birtokába fognak jutni, így hasonló következtetésekre is. Ezért van az, hogy a tudomány úgy általában ennyire vakvágányon jár. Annyira ellenmondó, hogy már csak a vak nem látja. De igazából minket nem nagyon érdekel.

  Persze az olvasót lehet ez egyáltalán nem érdekli, mert annyira befolyásolt gyerekkora óta, hogy már nem is akarja de nem is tudja analizálni ezeket a dolgokat, ahogy én sem, sokkal nagyobb és más gondjai vannak az embernek. De a keresés az igaz kutatása nem a sátántól való. Aki keres az talál. Tehát a végső pont ha jó úton jársz az Jézus Krisztus.

  

 

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...