Isteni megbocsátás.

  

 Isteni megbocsátás.

“Ha azt mond­juk, hogy nincs bű­nünk, ma­gun­kat csap­juk be, és nincs meg ben­nünk az igaz­ság. Ha meg­vall­juk bű­ne­in­ket, ő hű és igaz, hogy meg­bo­csás­sa bű­ne­in­ket, és meg­tisz­tít­son min­ket min­den ha­mis­ság­tól.” (1Jn 1, 8)

 “Mit mond­junk te­hát? Meg­ma­rad­junk a bűn­ben, hogy a ke­gye­lem an­nál na­gyobb le­gyen? Sem­mi­kép­pen! Mert akik meg­hal­tunk a bűn­nek, ho­gyan él­het­nénk még ab­ban?” (Róm 6, 1).

 Az ember bűnben születik, ez már nyilvánvaló. De ez csak egy tudás is lehet és így is maradhat, ha Isten szelleme nem érinti meg a belső ember szívét, akkor történik meg az amit az írások közölnek a megtérésről. Könnyű azt beismerni, hát igen, nem vagyok tökéletes, de azért vannak jó oldalaim. A fenti ige azt mondja, hogy csakis az igazság tudja leleplezni állapotunkat, felhozza a szív titkait a jót és a rosszat, és elénk állítani. 

 Az ige befogadása jelenti az igazságot, az Isten szava ami megérint és szabad utat kap a szívünkhöz, hogy ott találjon otthont. Ennek az eredménye a bűnvallás és annak a következményei. János első levelében ha elolvassuk az első fejezetét, megtudjuk, hogy mi az a teória és a gyakorlat. A demagóg ember kedveli az igét olvasni, mert abban gyönyörködik, de ha rá nem hat érvényben az ige, akkor úgy marad ahogy volt, a tudása gazdagabb lesz de a szíve változatlan. Az érzéki ember érzelmileg viszonyul Krisztus halála iránt. Megkönnyezi Krisztus szenvedését, elítéli a kor barbárságát, de mégsem hal meg vele és továbbra is a húst követi. Isten Szent Szelleme nem lakozik abban a szívben ami tele van bálványokkal. Mik azok a bálványok?- minden amit Isten utál. Az önmegbecsülés és a hús dicsősége. Szemléletesség kedvéért idézek az ószövetségből, hogy világos legyen miről van szó. Isten ugyanaz ma is és ugyanúgy hat mindenre ami bűn.

 “Ott pe­dig a fi­lisz­te­u­sok Is­ten lá­dá­ját be­vit­ték Dá­gón (bálvány) temp­lo­má­ba és Dá­gón mel­lé he­lyez­ték el”. (1Sám 5)

Mi­kor pe­dig más­nap ko­rán reg­gel föl­kel­tek, íme, Dá­gón is­mét le­esett arc­cal a föld­re az ÚR lá­dá­ja előtt, és feje és két kéz­fe­je le­tör­ve a kü­szö­bön volt, csak a de­re­ka ma­radt meg.” (1Sám 5). Nem férhet meg a szívben Isten és az ember bálványai. 

 Tehát, aki azt mondja, hogy világosságban van és azt imádja amit Isten megvet, az magát teszi hazuggá. “Ha azt mond­juk, hogy kö­zös­sé­günk van vele, és sö­tét­ség­ben já­runk, ha­zu­dunk, és nem az igaz­sá­got tesszük.” (1Jn 1). Ez a hazugság csakis akkor derül ki, ha Isten szelleme az élő ige dolgozik bennünk. Előtérbe helyezzük mindazt amit Isten kijelentett számunkra, még ha az irreálisnak is tűnik számunkra, de ebben van a bizalom és ragaszkodás Istenhez, nem a mi erejünkre hagyatkozva, hanem Isten kegyelmére és mérhetetlen bölcsességét kutatva, biztos úton járva az örökkévalóság felé. De már itt a földön megtapasztalja Isten igazságos jóságát és irgalmát a mindennapi életünkben. Az ilyen szív békés ha Isten lakik benne, attól függetlenül, hogy tudjuk a bűn még él bennünk de képtelen aktivizálódni. A bűn hatalmát a szellem ereje tartja vissza. Jézus Krisztus a közvetítő Isten és az ember között, de ha mégis bűnbe esik, vagyis elesik gyermeke, az Úr megtartja, nem hagyja ott abba az állapotban. De ez is tapasztalás nem teória.

“Ezért min­den­ben ha­son­ló­vá kel­lett len­nie test­vé­re­i­hez, hogy ir­gal­mas és hű fő­pap le­hes­sen az Is­ten előt­ti szol­gá­lat­ban, hogy en­gesz­te­lést sze­rez­zen a nép bű­ne­i­ért. Mi­vel maga is kí­sér­tést szen­ve­dett, se­gí­te­ni tud azo­kon, akik kí­sér­tés­be es­nek”. (Zsid 2, 17)