"Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek."(Jn 14, 2)
Az örök lakóhely a mennyben van a Gyülekezet számára, ez az Úr ígérete," hogy aki hisz ÉNbennem örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon." Izraelhez fűzött ígéret a földhöz kötődő örök élet. Mert lesz egy új ég és új föld, a régiek elmúlnak. Tehát az új helyre lesznek telepítve az üdvözültek, mindazok akik Isten kegyelméből erre ki vannak választva a teremtés előtti és a teremtéstől fogva Krisztusban. Ki minek az Isten ígérete szerint.
"És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé". (Jel 21) Isten betartja ígéreteit mindazok felé akiknek szánta mindezt.
A kezdő ige részben van egy furcsa kijelentés amit kétértelműen lehet értelmezni. Úgy lehet hallani, hogy a hely ahova szánta Krisztus mindazokat akik hisznek benne, már létezik és megvan. Ez nem az új égre és földre vonatkozik, hanem az Atya házára, a mennyei Jeruzsálemre. "Atyám házában sok lakóhely van, ha nem volna, megmondtam volna nektek". Ebből azt következtethetünk, hogy hely már van az Atya házában, vagyis volt már akkor is amikor Jézus még itt volt a földön. Ebben az olvasatban pontot tehetünk, de Jézus tovább mondja, "Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket". Itt jelenik meg a kétértelműség, mert sok keresztény is úgy hirdeti, hogy Jézus a mennybe menetele után kezdett el helyet készíteni az Atya házában. Ha ez a mondat nem az előző mondat folytatása, akkor valami ellentmondásos gondolat lenne kifejezve. De ha csak vessző választja el akkor a gyerek is megérti azt, hogy ha nem úgy lenne, akkor amikor elmegy helyet készítene mindazoknak akik csak meg fognak térni Istenhez. De ha összevonjuk ezt a mondatot és egy lélegzet alatt mondjuk ki, akkor másként fest a dolog. Most úgy írom le ahogy gondolom, hogy igaz. " Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha nem volna, megmondtam volna nektek, elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek." Ebben az olvasatban számomra érthetőbb ez a gondolat. De Jézus ebben válaszában kijelentést tett, és tartalmaz egy olyan új ígéretet amit a tanítványok nem ismertek addig, hiszen ők zsidók voltak és az ószövetség ígéreteit ismerték. Az a hely amit a feltámadás után elfoglal a mennyben minden üdvözült, az új Jeruzsálem " És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük;"(Jel 21, 2). Folytatva a gondolatot, az angyal Jánosnak megmutatta mindazt ami már készen volt, az nem egy látomás, hanem valóság egy látomásban, mert amit látott az már készen volt, de emberek nélkül egyenlőre, mert még nem jött el a feltámadás, és minden üdvözült lélek Krisztussal van a mennyei paradicsomban, a feltámadásra várakozva, azután ha Isten felöltözteti gyermekeit Krisztus testébe, akkor foglalják el helyüket az új mennyei Jeruzsálemben. Az előbbi idézet jövő módban írja " lesznek", az alábbi pedig a jelent ábrázolja ami már akkor készen volt. " Aki győz, örökölni fogja mindezt, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem…..
És hozzám jött a hét angyal közül egy, akinél a hét utolsó csapással telt hét pohár volt, és így szólt hozzám: Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből, Istentől szállt alá.
Benne volt az Isten dicsősége, és fénye hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristálytiszta jáspiskőhöz. (Jel 21, 7-10)
Nem tanításnak szántam ezeket a gondolatokat, csak azt írtam meg, hogy én hogyan értem mindezeket röviden leírva.