A Szent Szellem ellenségei.
Kedves olvasók, most a Jákób levele negyedik fejezetére összpontosítsuk a figyelmünket. "Honnan a háborúk, honnan a harcok köztetek? Nem innen van-e? Nem tagjaitokban harcoló kéjvágyaitokból jönnek-e? Kívántok és nincs nektek, gyilkoltok, irigykedtek, de amit kívántok, el nem éritek: harcoltok, háborút viseltek. Nincs nektek azért, mert nem kértek, kértek, de nem kaptok, mert gonoszul kéritek, azért, hogy kéjelgéseitekre költsétek el."
Egy olyan területre érkeztünk ami túlmegy a gyülekezet igazi elhivatásán. De erről kell beszélnünk, mert a ravasz ellenségnek sikerült ezt a határt kiszélesíteni a kereszténység jegyében. Ez egy általános üzenet ami nem igazán a gyülekezethez szól, mindinkább azokhoz akik keresztényeknek vallják magukat, de a világ szellemét képviselik. "És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata".( Róma 12,-2).
Mindenben, ami ezután következik, továbbra is a féktelen természet elítélését, az önakarat elítélését látjuk annak különféle megnyilvánulásaiban: a testi lélek vágyaiból fakadó viszály; Istennek címzett kérések, amelyek ugyanabból a forrásból származnak; a test és az elme vágyai, amelyek folyamatosan növekszenek, és kielégítést találnak az Istennel ellenséges világgal való barátságban. Az emberi természet irigy, tele van irigységgel mások iránt. De van egy ellentétes erő, Isten nagy kegyelmet ad azoknak, akik megelégszenek kevéssel és megelégszenek a szerény állásponttal, vagyis nem képviselnek semmit ennek a világnak. Isten kegyelme éppen ez, mert a kevélyekkel szemben áll, de az alázatosoknak kegyelmet ad. Ez a gondolat már közelebbről világítja meg az okot a kegyelem folytonos áramlását az alázatos lélek számára.
Ennek alapján Jákób apostol a szellem cselekvéséről beszél amelyet Isten Szelleme vezérel a világban a hitetlen és önző többség között, akivel állandóan meg kell küzdenie egy igazsággal felruházott szellemi harcosnak. De aztán annál nagyobb kegyelmet ad annak aki az alázatban állhatatos marad. Ezért mondja az írás: "Az Isten a fennhéjázóknak ellenszegül, de az alázatosoknak kegyelmet ad."
lme a kegyelme éppen ez, mert a kevélyekkel szemben áll, de az alázatosoknak kegyelmet ad. "Vessétek hát magatokat Isten alá! Álljatok ellen a vádlónak, és az elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és majd ő is közelít hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, ti vétkesek! Tisztítsátok szentté szíveteket, ti kétlelkűek. Gyötörjétek meg magatokat, gyászoljatok, sírjatok! Nevetéstek gyászra forduljon, örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, s majd ő felmagasztal titeket". (6-10. vers). Mert az apostol még mindig azt hiszi, hogy a hívők, akikhez szól, a törvény alatt állnak, nem véletlenül, mert Izrael szétszórt tizenkét nemzedékéhez írja levelét. Ha szidalmazzák, kinevetik testvérüket, akinek ez a törvény helyet adott Isten előtt, akkor ezzel szidalmazzák a törvényt( 1 Thesszalonika 4:8, ahol ebben a fejezetben említett törvény helyett a Szellemről van szó) "Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket Isten. Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is adta nekünk. (1Thessz 4, 7,8).
Az ítélet Istené, a Törvényhozóé, aki érvényesíteni fogja saját hatalmát, és képes megmenteni és szabadulást hozni attól a törvénytől ami ítéli az embert. Ez az Isten hatalmában van, tehát tisztelettel és szeretettel kell viszonyulnunk azokhoz akik a törvény alatt vannak. A törvény átkától csakis Isten szabadíthat meg.
13-16. versben olvassuk: "Nos hát, emberek, kik így beszéltek: Ma vagy holnap elmegyünk ebbe vagy abba a városba, ott eltöltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyerészkedünk. Nem tudjátok, hogy holnap hogy alapul majd életetek. Hiszen olyanok vagytok, mint a pára, mely egy ideig látszik, azután elenyészik. Ahelyett, hogy ezt mondanátok: Ha az Úr akarja és élni fogunk, akkor ezt vagy azt fogjuk tenni. Ti nyegle kijelentésekkel kérkedtek". Minden ilyen kérkedés rossz és nagy önbizalomra utal.
Az apostol itt ugyanazt az önakaratot és az Istenről való megfeledkezés szokását ítéli el, az ember hamis hitét abban, hogy bármit megtehet, amit akar, az Istentől való függés hiányában. Ebben a hamis hitben élnek sokan és nem azokról van itt szó akik nem ismerik a Bibliát.
A 17. vers egy általános következtetés, amely a már kifejtett alapelven (3. fejezet 1. vers) és a hittel kapcsolatban már elmondottakon alapul."Ne legyetek sokan szóval tanítók testvéreim, mivel tudjuk, hogy szigorúbb ítéletet fogunk kapni". De miért jön itt szóba az ítélet méghozzá szigorúbb ítélet, hiszen testvérekről van itt szó. "Aki tudja, hogy nemesen kell cselekednie, és nem teszi, vétke az annak". A jónak a nemesnek, puszta ismerete, annak gyakorlati alkalmazása nélkül, tétlenséghez vezet, ami egyértelmű bűnnek tekinthető. Tehát az ideológia a tanítás is jó, prioritást élvez, de ahogy Jákób erről ír az egész levelét átíveli ez a gondolat a hit halott cselekedetek nélkül. Az új ember cselekedete hiányzik, míg az ősi ember cselekvése jelen van, mert a jó ott van a szemünk előtt, és tudjuk, mit kell tennünk, de nem választjuk, mert nincs rá hajlamunk. Nem akarom megtenni, pedig lenne rá alkalmam. Isten megadja az alkalmat de az óember nem hajlandó mert a belső önzése gátolja. Egy másiknak ( ne mondjam, hogy kiét) az akaratát követi, amit a sajátjának tulajdonít, de mégis a bűn irányítja, a másik utat választja, ami egy szépnek tűnő ideológiába van csomagolva. Ez a vallásos ember cselekvése. De éppen ezek a cselekvések vezetnek a háborúskodáshoz, úgy a világban meg a világvallásokban. Legyen az akármilyen vallás ebben a világban, az mind az ember önkifejezését tükrözi. Akaratosan harcol a maga igazáért. De Jézus szavait idézem: " Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam". Aki tanít az jól jegyezze meg, hogy nagy felelősséget vállal magára, mert a követői életéről van szó. De ez is csak arra utal, hogy hiába minden, mert már a végső időket éljük és közel Isten ítélete. A tévtanítók már megtették a magukét, fogságba vitték az őket követőit. A háboruk a világban az ember hitványságától erednek. Nincs igaz politika sem igaz szeretet a világban. Aki a világ szellemében él és ráadásul szereti azt, az ellensége Istennek.
