A köves talajra hullott....

 "A kö­ves ta­laj­ra hul­lott mag pe­dig az, ami­kor hall­ja va­la­ki az igét, s mind­járt nagy öröm­mel fo­gad­ja, de nem gyö­ke­re­zik meg ben­ne, ezért csak ide­ig­va­ló, s amint nyo­mor­ga­tás vagy ül­dö­zés tá­mad az ige mi­att, azon­nal meg­tán­to­ro­dik." (Mt 13, 20).

Lukács szerint így hangzik, de vissza kell nyúlnunk az első gondolathoz is, amit tegnap leírtam. " Ki­ment a mag­ve­tő, hogy el­ves­se a ma­got. Ve­tés köz­ben né­me­lyik az út­fél­re esett, és el­ta­pos­ták, vagy az égi ma­da­rak meg­et­ték.

Né­me­lyik kő­szik­lá­ra esett, és ami­kor ki­kelt, el­szá­radt, mert nem volt ned­ves­sé­ge". (Lk 8)

Ennek az értelmezése bonyolult, nem azért mert érthetetlen, hanem több időt vesz igénybe. Amit az előbbi írásomban kifejtettem, a magvető példázatával kapcsolatban, ennek tudatában újból meg kell említenem, hogy itt is a magról az igéről és az emberről szól.

 A köves talaj az magában véve az embert a szívét jellemzi. A két idézet között csak a kifejezés módja különbözik. Máté szerinti evangélium röviden írja, "A kö­ves ta­laj­ra hul­lott mag". Lukácsnál már kősziklának nevezi azt az embert akire volt vetve a mag, tehát a mag az ige. De a mag mégis kikelt az önmaga nedvessége által, mert az ige Isten szava az éltető víz önmagában. De az ige a kősziklán ha ki is kell nem tud meggyökerezni. Ezek az emberek akiknek kőszikla kemény szívűek, és azok is maradnak, a gyökér nem talál rést a szívükben, hogy megfoganjon és megrepessze azt,  látszólag élnek, de halottak. Idézem: " A szár­di­szi gyü­le­ke­zet an­gya­lá­nak is írd meg: Ezt mond­ja az, aki­nél az Is­ten hét lel­ke és a hét csil­lag van: tu­dom a te dol­ga­i­dat, hogy az a ne­ved, hogy élsz, és ha­lott vagy. (Jel 3). A Krisztus nevét vették fel, de gyökeret nem eresztett az Ige bennük, hiába hordozzák de nem éltetik az igét magát, mert nincs meg bennük a nedvesség.  Ez természetellenes, úgy a teremtésben ahogyan az igével kapcsolatban. 

Most visszatérnék az első megállapításhoz, amit fentebb idéztem. "Ve­tés köz­ben né­me­lyik az út­fél­re esett, és el­ta­pos­ták, vagy az égi ma­da­rak meg­et­ték.". Itt is megfigyelhető a kettős értelmezés de egy is ugyanaz a jelentése. Isten a maga akarata szerint szétszórta az embereket, az útfélre esett emberekhez is eljutott és eljut Isten igéje, de itt látjuk, hogy van egy külső beavatkozás. Itt nem az embert taposták el, hanem azt a magot amit rávetettek. Itt jön a képbe, ami azt mutatja be, hogy a hazug vallások és tévtanítások eltapossák az ige tiszta igazságát, és ezt az igét amit a lélek meghallott elsődleges tisztaságában, az emberek és az égi madarak megették. Ez azt jelenti amikor első kézből meghallja az igét, vannak olyan tekintélyek nem csak vallási hanem filozófiai, akik azt mondják, hogy mi majd megmondjuk mi az igazság, elvéve a lélektől a gondolkodás igényét. Ilyen embereket találunk minden szférában, de minket inkább a mennyeknek országa érdekel. Tehát a modern gyülekezetek felépítése arról szól, hogy a tanultabbaknak megadatott vezetni a lelkeket, ezt lelkipásztoroknak nevezik vagy neveztetik. Majd mi megtanuljuk és megtanítunk, hogy kell viselkedni. Ezzel együtt megették azt a magot ami ténylegesen a felszínen van, őrzés, védettség és gyökér nélkül. Ha netalán gondolkozol és másképpen ahogy mi tanítunk " anaféma", legyen átkozott. Ha nem is mondják ki, de így gondolják. Tisztelet a kivételnek, de akkor sincs lelkipásztor, egy Pásztorunk van a Krisztus. Pásztor segédek mint Péter apostol, csak elvégzik azt a munkát amit a Pásztor kiosztott nekik. De így szól az Úr Izraelnek:  " Meg­kö­vé­re­dett en­nek a nép­nek a szí­ve, és fü­lük­kel ne­he­zen hal­la­nak, sze­mü­ket be­huny­ták, hogy sze­mük­kel ne lás­sa­nak, fü­lük­kel ne hall­ja­nak, szí­vük­kel ne ért­se­nek, és meg ne tér­je­nek, és én meg ne gyó­gyít­sam őket. (Mt 13).

 Isten megpróbálja hitünket, nem azért mert nem ismer minket, hanem hogy magunk is meglássuk esetleges hitetlenségünket, ezzel felhozza elénk ami oly sokszor a mélyben nyugszik, a szívünk mélyén lapul, hogy nehogy elbizakodjunk. Ez történt a tanítványokkal és Péterrel is a Szent Szellem birtoklása előtt. 

Talán ez az elterjedtebb állapott a kereszténységben, ami meghozta azt a gyümölcsöt amit szemmel láthatóan észlelhetjük, ami a gyökér nélküliség, olyan mint a kősziklán a moha. Ha jön a tél kifagy ha jön az égető nap, elszárad is elfújja a szél. De a moha se a tetőből vagy sziklából kapja a nedvességet, hanem az égből hulló nedvesség. Ez a felületesség jellemzője. 

 De végezetül idézem ami teljesen kizárja az önbizalom és gyökértelenség állapotát, nehogy valaki azt tegye amit nem kapott meg.

" Ek­kor azt kér­dez­ték tőle: Mit kell ten­nünk, hogy az Is­ten dol­ga­it cse­le­ked­jük? Jé­zus így vá­la­szolt ne­kik: Az az Is­ten dol­ga, hogy higgye­tek ab­ban, akit ő kül­dött". (J n 6, 28)