Rendszeres olvasók

2022. január 24., hétfő

Vannak dolgok amit nem kellene titkolni.

Vannak dolgok amit nem kellene titkolni.



 Most tényleg csak azoknak írok akiknél legalább megvannak az alapfokú tudásuk és nemes érzelmeik.

Nem szetálom az embereket, hogy milyenek, csak azt akarom mondani, hogy minden ember csak úgy tudja felfogni a körülményeket, amit az évek során összegyűjtött az elméjében, s főleg a szívében, másból nem tud meríteni, mert az ember egy edényhez hasonlít, amivel megtölti magát azzal rendelkezik. Ha nem frissíti magát nemesebb eszmékkel, egyszerűen megposhad a benne lévő tartalom. Ha szívét táplálja a nemes tudással, az szeretetben lesz gazdag, ha az eszét, akkor eszes lesz, ha az epéjét, az csak keserűséges lesz.

Ezt nevezem megkövesedett filozófiának. Azért én is csak azt tudom mondani ami bennem van. Egyszóval mondva, mindenki magából indul ki.

De ez nem mindig igaz, mert vannak felsőbbrendű dolgok, amik ezeken a saját határokon túlléphetnek. Ehhez azért mindig késznek kell lenni és nyitottnak kéne lenni egy mindig emberibb, mi több isteni sugallatnak, de ahozz, hogy ezt meghalljuk, nyitott füllel kell járnunk.

De mitől lesz, vagy jön meg az éles hallásunk, ha nagyon is akarjuk is, ez nem egy recept vagy valami terápia.

Én mint hívő ember csak annyit tudok mondani, hogy a gyűlölet a harag a büszkeség (ami az elsődleges bűn, Lucifer bűne), megvakít és süketté tesz. Minden egyes ember ellensége Istennek, addig amig nem fogadja el Isten kegyelmét, és irgalmasságát.  

Addig csak a magad hangját hallod a másét nem, és csak azt látod amit látni akarsz.

Ez nem jelenti azt, hogy mindent amit hallasz, egyet kell érteni, mások téziseivel, azért van az értelem, de csak akkor tudsz mérlegelni, nem a verejtékes munkával és művelődési eredményeidel, mert akkor is csak önmagad leszel, hanem mérlegeled a gondolataidat és tetteidet egy magasabb rendűvel,  mert az igazság csak Istennél van. Legyél te jó keresztény vagy zsidó, ha az elméd a szíved csak a tied nem Istené, akkor te csak magad vagy, és tudsz gyűlölni is. 

De ha a szívedben titokban is elrejted a nemesebb Isten által ültetett igét, amit Ő megjelenített a Szentírásban, a vallási hovatartozástól függetlenül, ami nem csak szó hanem cselekedet, akkor megnyílik a füled is és a látásod is élesebb lesz.

Nem vagyok hittérítő, de ez a tapasztalatom eredménye, mert én is tudok gyűlölni, de nem embereket, hanem a gyilkos politikát, mert hallom és látom a romboló eredményét.

Mindent ami a szentség ellen fordul, azt gyűlölöm, csak egy egyszerű oknál fogva, mert halált éhséget hoz az emberiségre.

A fasizmus a nácizmus a rasszizmus, egy tőből fakad, embergyilkos. De vannak ravaszabb "izmusok" is. Mindenféle szervezetek akik a háttérben iranyitanak, nem vállalva az arcukat. 

Nem a sötét bőrű az arab hibás hogy annak születik, hanem a gyilkos mohóság, a kapzsiság, ami főleg a fehér embert jellemzi sajnos.

Most jött el az ideje, hogy fizessenek ezért, de nem azoknak a népeknek kell ezért fizetniük, akik soha nem voltak gyarmatosítók, rabló országok, már úgy értem, hogy mióta világ a világ vannak országok, akik nem rabolták ki a gyengébbeket. 

Viseljék el azok akik ezt előidézték, azért nem vagyok illegális bevándorló párti, és gondolom az Isten is így akarja.

 Ez nem gyűlölet kérdése, ez egy nemzet megmaradás kérdése.

Nem kell gyűlölni a másikat, hanem törvényesen rendezni ameddig csak lehet.

A gyűlölet ez velünk született bűn, de ezt lehet rendezni és meggyónni Isten előtt.

Ezért beszéltem a magasabb az emberfeletti létről, mert ezeket a problémákat, csak az Isten oldja meg, de csak azokkal akik ellenállnak a bűnnek, ha bűnben is születtünk, de szellemi törvény tisztelők, nem engednek az elfajulásnak, most nem a bőrszínre gondolok, hanem a mindenféle elfajultságra, nem részletezem, aki érti az megérti, mert az mind bálványimádás. 

 Sok körülmetéletlen szívű ember, arra van kiválasztva, hogy félelembe tartsa az embereket. Napi hírekben megjelenik egy olyan hír, hogy közel a világvége. A félelemkeltés fő oka, hogy az embereket könnyebben lehessen irányítani. 

Ez a világ úgy van beállítva, hogy a háborúk lenditik az egyes országok gazdaságát. A tudomány, elsősorban katonai célokat szolgál. Van e olyan statisztika, amely pontosan meghatározza, hogy a történelem folyamán hány ember adta az életét, csakis azért, hogy mások éljenek. 

 Vannak emberek akik olvassák a Bibliát, de mégsem értik a mondanivalóját. Azt mondják, hogy két Isten létezik, az egyik az Ószövetségi Isten, a másik az Újszövetség Istene. Mert nem tudják elfogadni, hogy a szerető Isten, miért adta parancsba Izraelnek, hogy ellenségeit legyilkolja, méghozzá a gyerekeket is, ahogy az ammalik néppel tette.

 Az Ószövetségben Izrael volt az irányító, legalábbis annak kellett, hogy legyen. Isten nem csak szeretet, hanem az Igazság Istene. Ez a két természet egyenrangú. Ezt sokan nem veszik figyelembe. Az irgalmasságot, csak akkor alkalmazza Isten, ha az ember és a népek, nem szállnak nyíltan ellene. De ezen felül az ítélet kikerülhetetlen. Azok a nemzetek és népek, akik túlélik a nagy megpróbáltatások időszakát ami eljön az Úr napja előtt, és belépnek az ezeréves birodalomba, akik nem hódoltak be a fenevadnak, azok a királyság polgárai lesznek. De ez nem jelenti azt, hogy ők kegyelmet kaptak, mivelhogy az ezeréves uralom alatt, nem a szívük által szeretik a Királyt, hanem a törvény vasvesszőjével lesznek irányítva. De ez nem lesz ínyükre és szervezkedni fognak az Úr ellen, csak várják a vezért aki le volt láncolva ezer évig. Ez is azt mutatja, hogy az ember akiben nincs Istenhez való szeretet, az Isten ellensége. Ez a periódus is azt bizonyítja, hogy nem hibáztathatjuk Sátánt mindenért, a Sátán csak meglovagolja az ember hiszékeny hitványságát.

Idézek a Jelenések könyvéből 20. fejezet: "És láték egy angyalt leszállani a mennyből, akinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében.És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre…..

És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, akiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat." 

Tehát a mai nemzetek akik ellenállnak az Istenkáromló ideológiáknak, és átvészelik a nehéz időket, megmenekülnek egy időre, de mint láthatjuk , hogy a Sátán miután eloldatik az ő fogságából, megtalálja azokat a népeket akik soha nem szerették Istent. Itt már nem egyes emberekről van szó, hanem népekről. Az ezeréves királyság már nem a kegyelemről szól. Az már elmúlt, az is, hogy szeressétek az ellenségeiteket. 

 Tehát Isten a szeretet és az igazság Istene. Ezek a periódusok ezt bizonyítják, hogy kivel harcol Isten és miért oly könyörtelenül. De vannak azok akikért megteszi, hogy tisztuljon meg ez az univerzum. 

"És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig."

Ezek az Isten kiválasztottjai minden nemzetségből, a szellemi Izrael és üdvözült pogányok.

 De ezzel nincs mindennek vége, mert az Isten egy új népet választott magának, azokat akik nem hódoltak be a fenevadnak minden időkben. És nem csak az ezeréves birodalomba szánta őket, hanem egy teljesen új világot teremtvén, ahol már nem zsidónak se pogánynak nem neveztetik az ember. Egy új univerzum ahol Isten örökké fog teremteni újat és újat, az emberekkel együtt.

 

“Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak”.( Jelenések 21,- 1..5). 

2022. január 22., szombat

Krisztusban a bűn örökre megsemmisült a hívő számára.

 

Krisztusban a bűn örökre megsemmisült a hívő számára.

Ma a bűn és annak megsemmisítéséről fogunk beszélni. Miben áll az üdvözült hívő békessége? Mi az ami annyira megkülönbözteti a múltunkat a már a Krisztusban jeleni életünktől, ha Krisztus Szelleme bennünk van, ezt a különbséget felismerjük magunkban. 

“Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk”. (Róma 8,-16). Ez egy belső bizonyíték, amire sokan nem figyelnek, vagy hajlamosak vagyunk az idő múltával elfelejteni. Azért kell visszatérni az alapokhoz.

A Róma 8. fejezetben a vigasztaló igazság teljes egészében megjelenik. Az első verstől kezdve Krisztus halálának és feltámadásának a lélekre gyakorolt ​​hatásáról olvashatunk, míg a 11. versben a Szent Szellem erejét látjuk, aki most elvezeti a lelket ahhoz a szabadsághoz, amely a teljes üdvösség beteljesedésekor nem csak a szellemünkre, lelkünkre hanem a testre is érvényes lesz. 

"Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben”.

Csodálatos Isteni megoldás, de rendkívül áldott! És ebben a gonosz teljes elítélése volt (mert ez volt a lényeg), attól a bűnös  természetnek a jelenlegi állapotától, hogy mégis megszabadítsa a hívőt ( Isten ítélete elől) a bűntől, valamint annak következményeitől. Isten ezt tette Krisztusban. És ezt semmiképpen sem a vére éri el. A Krisztus vére, a lelke kiontása, ez a véráldozat a bűneinkért, amivel teljesen kielégítette az Atya akaratát. A vérontás feltétlenül szükséges volt: e drága engesztelés nélkül minden más hiábavaló és lehetetlen lett volna. Krisztus azonban sokkal többet jelent annál, mint amivel túl sokan korlátozzák magukat, inkább a saját bűntudatukra, mint az ő gyalázatára gondolnak. Isten elítélte a testben való bűnt. És itt megismételhetjük, hogy nem a bűnös megigazulása a lényeg, hanem a bukott természet elítélése, megszabadítva a bűn a lélekre való hatalmát, hogy a léleknek erőt adjon, igaz helytállást minden külső befolyással szemben. Mert az igazság abban rejlik, hogy Isten elítélte a bűnt Krisztusban, és ezzel véget vetett a bűnnek, úgyhogy nem volt többé teendője a gonoszság e gyökerének elítélésében. Milyen néven fog majd nevezni Isten, amikor meglátod Krisztust, aki már nem halott, hanem feltámadt, hogy ezután döntsön lelkedről ahogy ti benne vagytok, ahogy most Ő is bennetek van, ahol minden kérdés békésen és örömtelien megoldódik?! Ezer kérdés és fájdalom megoldódik a feltámadt Krisztusban. A Krisztus vére legyőzte a gonoszt ezzel kielégítette Istent, a régi templom oltárán kettéhasadt a kárpit: " És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének";( Máté 27,-51). Micsoda erő rejlett a Krisztus halálában, hogy még a föld alapjai is megremegtek: " És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada".

 Ezeknek a szentek a feltámadása, előhírnökei voltak, a jövő Szellem erejének, ami még el fog jönni.

  Mert mi marad eldöntetlen Krisztus előtt és Krisztusban? Valamikor másképp álltak a dolgok. A feszület előtt volt egy megoldatlan és legkomoly kérdés, ami valaha is felmerült, és ezt el kellett dönteni ezen a világon. De Krisztusban a bűn örökre megsemmisül a hívő számára, és nemcsak azzal kapcsolatban, amit Ő tett, hanem azzal kapcsolatban is, ami a feltámadt Krisztusban van. Itt hangsúlyoznám, hogy az áldozati vér által kaptunk bűnbocsánatot, és szabad utat a feltámadt Krisztusban az örök életre. Tehát a bűnvallás csak a pitvara a mennyeknek országába vezető úton. A megtért lélek a vér által kap bűnbocsánatot, az örök élet pedig a feltámadt Krisztusban a Szent Szellem által.

   A Krisztus feszülete előtt a hozzátért lélek fájdalmasan nyög ahogy a teremtés is, szenved a gonosz minden újabb lelki, belső gyötrelmeitől. De most a hit számára mindez – nem könnyen, de valójában–  Isten színe elé viszi, hogy a hívő ember, a halálból feltámadt Megváltóban élhessen új életet. 

Ennek megfelelően a Róma. 8. fejezetében a legkifejezőbb hangnemben beszél arról a szabadságról, amellyel Krisztus felruházott bennünket. Mindenekelőtt az első négy versben van meg az alapja, amelyek közül az utolsó a napi gyakorlati viselkedéssel foglalkozik. Aki pedig erről nem tud, annak hasznos lesz tudnia, hogy itt, a 4. versben az apostol először azokról beszél, „akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint”. (Az angol fordítás első versének utolsó mondata eltorzítja a jelentést, ezt azoknak említem, akik angol fordításban olvasnak).  A negyedik versből nem hiányozhatott, az első versből pedig nem szabadna, hogy hiányozzon. Az üdvösség tehát nemcsak a lelkek örömét szolgálja, hanem a természetet Krisztusban adott és átvett Szellem szerinti életünk megerősítését is, az engedelmességet a hívő ember örömteli szolgálatává változtatva. Ezért a hívő, ha akaratlanul is, valójában meggyalázza a Megváltót, ha megelégszik azzal, hogy nem követi ezt a képet és a szellemben nem jár.

Ekkor megjelennek előttünk a test és a lélek szférái: az egyik számára a bűn és a halál velejárója, sőt már most, a másik számára az élet, az igazság és a béke, amelyet, mint látjuk, végül a testünk feltámadás koronázza meg. A Szent Szellem, aki most a léleknek a Krisztusban való tartózkodás során a szabadulás tudatát adja, szintén arról tesz tanúbizonyságot, hogy a test, a halandó test, a maga idejében üdvözül. "Ha annak Lelke él bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, akkor az, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is a bennetek élő Lelke által."

Ezután az apostol az igazság egy másik területét érinti: a Szellemet - nem mint a testtel szemben álló állapotot (ez a két fogalom, mint tudjuk, mindig szemben áll egymással a Szentírásban), hanem mint hatalom, Isten Szelleme, aki a hívőben lakozik és a hívőkről tanúskodik, úgy belsőleg és külsőleg is. Tanúja lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. De ha gyermekei vagyunk, akkor az Isten örökösei is vagyunk. Ez tehát a test üdvösségével összekapcsolva egy olyan örökséghez vezet, amelyet birtokolni fogunk, olyan mértékben, amilyen mértékben úgyszólván maga Isten birtokolja a mindenséget, mindent, ami Krisztusnak lesz alávetve; Mi lesz az ő irányítása alatt? Mivel mindent Ő teremtett, ezért mindennek Ő az örököse is. Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk.

Ezért Isten Szellemének tevékenysége két nézőpontból kerül elénk. Mivel Ő az örömünk forrása, ő is mélyen együtt érez velünk szorongásunkban, és a hívő mindkettőt tudja. Krisztusban való  hit, isteni örömmel töltötte el a lelkeket, bár valójában a hívő ember a gyengeség, a szenvedés és a gyász világában bolyong. Csodálatos arra gondolni, hogy Isten Szelleme mindebben azonosul velünk, és méltóztat isteni érzéseket adni szánalmas és behatárolt szívünknek. Ez a téma foglalja el a fejezet központi részét, amely Isten csalhatatlan és hűséges tekintélyének megerősítésével tárul mindannyiunk számára, minden megpróbáltatásunkban itt a földön. Mivel teljes megbocsátást adott nekünk Jézus vére által, mivel ez az élet megment minket, mivel lehetővé tette számunkra, hogy megismerjük a valódi tudatos megszabadulást a természetünkben rejlő gonosz minden részecskéitől. Az új természetben pedig ahol a szívben Isten magva van, az szabadon járhat az Úrhoz, aki a jó Pásztor, terelgeti nyáját mindig friss legelőkre.

Áldja meg az Úr, mindazokat akik keresik Őt, aki őszintén keres az talál, az Úr mindenkihez közel van, csak meg kell látni. 

“Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.

-Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.

-én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.

-Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.

 

-Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.” ( János 10. fejezet).

2022. január 20., csütörtök

Женщины не должны говорить....

 

Женщины не должны говорить....


Предисловия.

Эту статью я публикую, не для того, чтобы я указал место для женщин в собрании, но именно, что говорит Писания на счет этого, и автор этой статьи освещает не по полном объема не исчерпывая всю мысль о женщинах.
Здесь говорится о том, когда собраны верующие в одно место, как и где должны вести себя женщины. Для мужчин тоже есть увещевания в Писании, но сегодня имею нужду писать о женщинах.
Но как мы уже знаем, что Бог может разрешить исключение от общих правил, если это вынуждает обстоятельства.
Пусть даст Господь каждому из нас разумение и смирение ради имени Его, чтобы у нас находилась сила для покорение к истинному Слову.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Как восстают люди против стихов 34-го и 35-го 1Кор 14 гл, особенно в наши дни, когда провозглашенное ими равноправие мужчины с женщиной считается чуть ли не высшим благом для человечества! Какая серьезная опасность проникновения этого духа мира сего в среду детей Божиих! Но Слово Божие незыблемо, и следование ему приносит благословение: "Жены ваши в церквах да молчат; ибо не позволено им говорить, а быть в подчинении, как и закон говорит. Если же они хотят чему научиться, пусть спрашивают о том дома у мужей своих; ибо неприлично жене говорить в церкви" (ст. 34-35).
Человеку, особенно религиозному, это не нравится. Он приготовил массу аргументов, чтобы Слово Божие нейтрализовать. Но когда человек начинает аргументировать - это верное доказательство его нежелания повиноваться. К тому же его аргументы тают как снег под лучами Слова Божьего. Послушаем некоторые из этих аргументов:
(1) Это указание Апостола относилось только к тому времени и только к Коринфским женщинам, которые были особенно болтливы. Они не должны были шептаться и болтать. Греческое слово, переведенное, как "говорить", подразумевает именно это.
(2) Речь здесь идет только о замужних женщинах, по тому что сказано "жены ваши".
(3) В святом деле Божием женщины занимают то же положение, что и мужчины, ибо написано: "Нет мужеского пола, ни женского: ибо все вы одно во Христе Иисусе" (Гал. 3,28).
Необоснованность первого аргумента мы уже видели, читая обращение в начале послания: оно направлено ко всем христианам, а не только "к церкви Божией, находящейся в Коринфе" (гл. 1,2). А что касается греческого слова "laleo", оно означает "говорить", "разговаривать", а не "шептать" или "болтать". 241 раз употреблено это слово в Новом Завете, и ни разу оно не означает "болтать". Оно уже встречалось нам и в этой главе, в стихе 29-м: "И пророки пусть говорят двое или трое".
Ко второму возражению: абсурдно утверждать, что говорить не могли только замужние женщины. Учение Слова Божьего о положении женщины имеет принципиальный характер и постоянно охватывает всех женщин, замужние они или нет. Интересно в связи с этим, что в лучших и достовернейших рукописях здесь просто написано: "Женщины... да молчат".
Третье возражение, на первый взгляд, более веско, но это только на первый взгляд. Апостол в начале 11-й главы представляет Божий порядок в творении: Бог - Христос - муж - жена. Впрочем, этот порядок не определяет степень ценности - женщина так же ценна, как и мужчина, но это порядок власти. Женщина подчинена мужу, как муж - Христу. Ее положение характеризуется покорностью мужу, как и закон говорит (ср. напр. Чис. 30,3 и ниже). Это положение христианство не изменило и не упразднило. Наоборот: именно, в церкви оно должно быть особенно видно.
Конечно, "во Христе Иисусе" мы все одно, нет мужеского пола, ни женского. То, что касается ее положения во Христе, женщина имеет те же преимущества, что и мужчина. Но "в церкви" это различие существует, и оно должно быть выражено перед Богом, Ангелами и людьми, пока существует Церковь на земле. "В церкви" - часто употребляющееся в нашей главе выражение в смысле христианского собрания - женщина не равна мужчине, сестра - это не брат. Обратим внимание: "во Христе Иисусе" - "Нет мужеского пола, ни женского", но "в церкви" - "Жены ваши да молчат".
34-й стих: "Жены, ваши в церквах да молчат", непосредственно следует за 33-м стихом. Там мы находим то, что должно быть характерным для всех церквей: Бог не есть Бог неустройства, но мира. Там, где Бог почитаем, соблюдается и естественное приличие. Если мы способны допустить мысль о публичном служении женщины, то это только показывает, как глубоко дух времени проник в нас. Греческий мир в то время, когда писалось это послание, считал это во всяком случае чем-то чудовищным, если женщина в публичном собрании попросит слово. Не унизительно ли для нас, что этот установленный Богом и соблюдавшийся даже язычниками порядок, в христианстве часто ставится с ног на голову?
В одной из предыдущих глав Апостол говорит о свободе женщины как в отношении молитвы, так и в отношении пророчества (гл. 11,5). Но в собрании ее голос не должен быть слышен, кроме как в общем хвалебном пении, которое обычно в таких собраниях возносилось к Богу (Рим. 15,6). Служение женщины совершалось во внутренней, домашней обстановке (Тит. 2,4-5), и покорность должна была быть ее характерной чертой (Еф. 5,22-24.33). Этому учит как Ветхий, так и Новый Завет, и истинная вера осуществляет это во всякое время. Сарра повиновалась Аврааму и называла его господином (1 Пет. 3,6). Когда Мариам пророчествовала, то это совершалось перед женщинами (Исх. 15,20-21). Когда Девора была судьею в Израиле, то это было знаком бесчестия нации, которая вследствии неверности утратила свое истинное положение (Суд. 4). Когда, в более поздние дни отпадения Израиля, раздавался голос пророчицы Алдамы, то это происходило "во второй части города", "в нижней части" Иерусалима (4 Цар. 22,14-15; Соф. 1,10). Таким образом, Писание везде указывает на то, что публичное выступление женщин не согласуется с первоначальным порядком творения и не является выражением кротости и скромности, украшающих женщину в очах Божиих.
То, что жена не должна учить или властвовать над мужем, будь это в церкви или где бы то ни было, подчеркнуто в другом месте и обосновано тем, что вначале жена, прельстившись, впала в грех (1 Тим. 2,12-14). Какое отступление от Слова и порядка Божьего в истории Церкви на земле означало то, что она попустила "жене Иезавели", называющей себя "пророчицей", учить и вводить в заблуждение рабов Божиих (Отк. 2,20)! Не является ли в высшей степени знаменательным, что такие пагубные лжеучения в христианстве, как христианская наука, теософия и спиритизм, были основаны и руководимы женщинами? Не должен ли заставить нас серьезно задуматься тот факт, что современный дар языков в харизматических кругах в основном практикуется женщинами? Апостол в одном из посланий, касаясь последнего времени, говорит о "женщинах, утопающих во грехах, водимых различными похотями, всегда учащихся и никогда не могущих дойти до познания истины" (2 Тим. 3,6-7).
Однако, благочестивая, богобоязненная женщина будет поступать так, как Бог через Своих Апостолов установил для всех верующих женщин: они будут молчать в церкви. И если у них есть вопросы и они хотят чему-то научиться, они спросят о том дома у своих мужей, "ибо неприлично жене говорить в церкви". А незамужние? Они могут воспользоваться помощью более опытных женщин, которые в вере старше их (Тит. 2,3-5). Как прекрасно - хотел бы я заметить относительно мужей и стариц - если нуждающиеся в помощи смогут найти у них соответствующий воле Божией ответ на их вопросы и проблемы!

НЕ СПОРИТЬ, НО ПОВИНОВАТЬСЯ.
Уже когда Апостол говорил о подчиненном мужу положении женщины и показывал, как неприлично для женщины молиться с непокрытой головой, он в конце своего поучения сказал: "А если бы кто захотел спорить, то мы не имеем такого обычая, ни церкви Божий" (гл. 11,16). Всегда были и есть такие, кто любит дебатировать, вместо того, чтобы идти путем мира и послушания. Но это не было обычаем Апостола, ни церкви Божией. Это не принято, - как бы говорит Апостол, - чтобы подвергать сомнению наставления вдохновленных Богом учителей. Скорее обычаем было принимать их и следовать им.
После того, как в конце 14-й главы он заканчивает выполнение своей нелегкой задачи по исправлению практического беспорядка у Коринфян, он ставит им два, как бы упрекающих их, вопроса: "Разве от вас вышло Слово Божие? Или до вас одних достигло? Если кто почитает себя пророком или духовным, тот да разумеет, что я пишу вам, ибо это заповеди Господни" (ст. 36-37).
Он, очевидно, хочет предупредить ложные притязания некоторых из них (и многих сегодня) на духовный ум, которые могли привести их к пренебрежению авторитетам Апостола и отвержению того, чему он учил. Они хотели бы казаться очень мудрыми, и на них сбывались иронические слова Иова к его друзьям: "Подлинно, только вы люди, и с вами умрет мудрость!" (Иов 12,2). Разве истина была открыта ими, разве Слово Божие вышло от них? Разве они еще не поняли принцип Божий, что церковь сама не учит, что она скорее сама поучается через рабов Господа? Это было фактом, что они приняли Слово Божие, как он еще раньше заметил: "Что ты имеешь, чего бы не получил? А если получил, что хвалишься, как будто не получил" (1 Кор. 4,7). Нет, Слово Божие прибыло к ним благодаря благодати, оно вышло не от них.
И, кроме того, разве они одни получили эту благодать, что они осмеливались противопоставлять собственное понимание открытой воли Божией и судить своих братьев по вере, покоряющихся Слову? Слово Божие достигло их всех не для того, чтобы они дебатировали, но чтобы они следовали ему. Примем и мы это к сердцу! Сколько сегодня споров о Слове Божием, только чтобы не исполнять то, о чем оно говорит! Истинная "духовность" познается и проявляется в том, что сказанное Апостолом в этом и других местах принимается как заповеди Господни для следования им.
Конечно, Апостол не всегда говорил вдохновенно. Мы знаем, что и он однажды говорил необдуманно (Деян. 23,3), как некогда Моисей (Пс. 105,33). Но то, что он здесь написал, было абсолютной истиной. Это была заповедь Господа. Следуем ли мы ей? Следуем ли мы ей из любви к Тому, Кто возлюбил нас и предал Себя за нас? Так можно определить и сегодня, действительно ли мы духовны, действительно ли мы любим Его. "Кто имеет заповеди Мои и соблюдает их, тот любит Меня" (Иоан. 14,21).
"А кто не разумеет, пусть не разумеет" (ст. 38). Это серьезное предложение! Кто уклоняется от того, чтобы принять данное через Апостола поучение, тот не только не разумеет, но он и остается в таком состоянии. Это уже своего рода суд: "пусть не разумеет!" Но такой человек хотя бы не должен притязать на то, чтобы поучать других. Как хорошо, что все овцы Иисуса Христа знают Его голос! Им не нужны поучения тех, кто не покоряется Слову Его. Кто слушается голоса доброго Пастыря, тот будет сохранен от голоса чужого (Иоан. 10,1-5).
К.Бримм

A hit kincsei.

  A hit kincsei.

"És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében".( Lukács 16,-8)

 Az Úr Jézus szavai a sáfárságról, kevésbé vitatott téma a kereszténység körében. Ez érthető is, mert elég világosan van kifejezve. De nézzünk mögé, mit rejthet számunkra még a mondanivalója.

 Nem a megszokott oldalról közelítem meg, mert erről már annyit írtak, hogy hozzátenni már alig lehet valamit.

Már tudjuk, hogy a világban vannak párhuzamok, a testiség a hús is gyarapszik párhuzamba a szellemiséggel. Mind a kettő kincseket gyűjt magának.

 De az is ismeretes, hogy a világ fejedelme utánozza az Isten terveit, és törekszik, hogy ez a párhuzam minél közelebb kerüljön ravasz módon egymáshoz. Hogy az igazság látszatát öltse magára, ezzel megtévesztve az embereket.

 A fenti igében Jézus mégis kijelenti, hogy világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében. Tehát a világ fiai jobban sáfárkodnak a vagyonukkal, mint a világosság fiai a mennyei kincsekkel. Ezt ténynek állítja be az Úr. Itt nem a földi vagyonok összefonódásáról van szó, a világ és a világosság fiaival, hanem a hozzáállásról, ki hogyan viszonyul hozzá a maganemében. Ézsaiás próféta így szólt a kortársaihoz:

 "Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? (Ézs.55,-2).

Lukács evangélista így rögzítette az Úr szavát.

"Adjátok el amitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti."(Lukács 12,-13).

 Most a világ fiai erre a színvonalra jutottak, a crypto valuták létrehozásával. Ez a virtuális érték, amit a moly a rozsda a tolvaj nem érhet el. Párhuzamot húzva  annak a kincsnek amit a mennyeknek országa őriz. Ők megszerezték azt az erszényt, ami még a hit stádiumában van, és a fejekben tárolható. Ez egy olyan értékrendszer ami a virtuális világban van, kézzel nem fogható. Emberi faktor nem játszik sok szerepet benne, az működik a szerverekben automatikusan. Ezzel a rendszerrel, tudomásom szerint, kiküszöbölik a korrupciót. 

 Mert az a sáfár aki említve van ebben a fejezetben, korrupció gyanús, mert nem a saját vagyonával sáfárkodott. Ma még ezt a szerepet a bankok töltik be. Ezt akarják kiküszöbölni, egy olyan vagyoni rendszerrel, hogy a crypto tulajdonos közvetlen kezelje értékét, kikerülve a bürokratikus banki rendszert. Nagyon okos, de egyenlőre ez is a hit kérdése.

Hogyan állnak a világosság fiai  a mennyei kincs bányászathoz. Ugyanis a crypto bányászok, akik nem kenyére költenek, hanem befektetnek egy olyan fedezetlen vagyonba, aminek csak egy fedezete van a bizalom. Abba az erszénybe, ami hitük szerint nagy jövedelmet hozhat. Akiknek van crypto valutájuk, naponta szemmel tartják a grafikon alakulását, rá vannak ragadva, várják a kellő pillanatot, mikor lesz kedvezőbb az árfolyam.

 Hogyan bányásznak ma a keresztények? Szerintem, nem olyan buzgón, ahogy a világ fiai.

 Sokan még a Bibliát nem is olvasták, vagy ritkán, vagy felületesen, nem bányásznak. Megelégednek azzal, amit már más kibányászott és felszínre hozott. A férfi testvérek dolga a bányászat. Őket illeti ez a munka. Női mélybányászok nincsenek a világban. A női testvérek dolga a felszínre hozott kincset, őrizni a szívükben és értékessé tenni a gyülekezet és családi melegség érdekében. Ők azok a Máriák és Márták, akik Jézust nagy szeretettel követik. De az Isten rendjét a teremtés óta, betartják.  “

 Egymásnak a Krisztus félelmében magatokat alávessétek.  Az asszonyok is saját férjüknek magukat alárendeljék, mintha csak az Úrnak tennék. Mert a férfi feje az asszonynak, mint a Krisztus is az eklézsiának. Ő megmentője a testnek. De mint ahogy az eklézsia aláveti magát a Krisztusnak, úgy tegyenek az asszonyok is mindenben a férjekkel. Férjek, szeressétek feleségeteket, miként a Krisztus is szerette az eklézsiát és odaadta magát érte, hogy azt megtisztítsa az igében levő vízfürdővel,"( Efézus 5,-21..26).

"Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Úrban."( Kol 3,- 18). Nem szükséges több igét felhozni, mert ezzel csak bonyolítanám a témát, de úgy a férfiak és az asszonyok, keressék meg a helyüket az ige által a gyülekezetben és otthon is.

 Ma a világ identitás zavarában van, ez hat a keresztényekre, mert már a világot beengedték soraikba. 

"A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben. Avagy ti tőletek származott-é az Isten beszéde, avagy csak hozzátok jutott el? Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok. Aki pedig tudatlan, legyen tudatlan".(1Kor.14,-34..38). Pál apostol sem győzi meg az asszonyokat, én meg pláne, " Aki pedig tudatlan, legyen" De azt jó lenne tudni, hogy ezt a rendet Isten a teremtés óta nem változtatta meg.

Tehát a kincs bányászata az a férfi dolga, nem a föld mélységéből, hanem a mennyei kincsek kincstárából, ahhoz a kulcs Jérus Urunknál van. Ő a kincstárnok. 

"Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, ahol tisztítják.

Határt vet az ember a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.

Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektől messze.

Van föld, amelyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tűz által;

Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.

Van ösvény, amelyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.

Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.

Ráveti kezét az ember a kovakőre, a hegyeket tövükből kiforgatja.

A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme. De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?

Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető.

 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.( Jób 28. fejezet)

  Isten bölcsességét hozta el Jézus Krisztus, aki megvette ezt a földet, ahol kincset talált:

"hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet."

"hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt.(Máté 13,-45,46)

 Bizony ez Krisztusra utal, aki hogy megvegye a drágagyöngyöt, nagy árat fizetett érte, az életét adta ezért a világért, hogy a drágagyöngyöt birtokba vegye, és magával vigye a mennyei helyekre. Ez az igazgyöngy az eklézsia, drága az Ő számára. 

 Tehát amit kereset azt meg is találta. 

"Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." 

 De azt a kincset előbb meg kell találni, amit ha megszerzünk őriznünk kell, ahogy Pál apostol Timóteusnak tanácsolta:

"A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szent Lélek által." 

 

 Ez a mi crypto valutánk, amit nem a földi szerverek őriznek. Isten bankjában van letétbe, és csak arra vár, hogy megáldjon minden olyan hívőt, aki azt megtalálja és szívébe őrizze, hogy osztozzon mértéktelenűl másokkal is. Kegyelmet kérjünk Istentől, hogy buzditsa a szívünket, hogy okosan sáfárkodjunk Isten kincseivel. Őrizzük meg addig amig eljön értünk, hogy ne kerüljön babiloni fogságba velünk együtt, ahogy az Izraellel történt. Nehogy úgy ahogy a tisztátalan káldeusok bort igyanak babiloni mulatságban az arany Isten házához tartozó kelyhekből.

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...