Avatar.

 Avatar. 

(Ted Kereshe írta.)

 Bevezető.

 Ezek a gondolatok amit itt írásban lefektetett az író, tudós embereket, és a gondolkodásra képes embereket célozza meg. (szerkesztő megjegyzése).

E könyv címadó témáját tehát tulajdonképpen a Vakvilág című könyvemben ( a könyveim elérhetősége "luciferzum.hu") felmerült gondolatok  továbbgondolása (és természetesen a Forrás) ihlette. Az avatár egy szanszkrit szó, jelentése  alászállás. A hinduizmusban ezt a fogalmat arra használják, amikor egy isten leszállva a földi  világba, halandó testbe öltözik valamilyen konkrét cél megvalósításának elvégzésének céljából. A  gémerek nyelvén az avatar szó egy olyan karaktert jelent, amelyet a gamer (játékos) kreál magának  abból a célból, hogy például egy virtuális világban részt vehessen annak a világnak a történéseiben.  E karakter – az avatar – tulajdonságai megválaszthatóak, és általában valamilyen módon  fejleszthetőek is a karakter virtuális élete folyamán. Képes lehet tanulni, fejlődni, közreműködni a  világ történéseiben, közvetlen kapcsolatba lépni annak további kreatúráival meghatározott  kompetencia szerint. Tehát van amire képes és van, amire nem. Talán nem kell túl nagy fantázia  ahhoz, hogy te, kedves olvasóm, felfedezd a párhuzamot a gémerek avatarja, és földünk emberisége között. Hiszen ha jobban belegondolunk, amint ez az előző fejezetből és korábbi írásaimból is  megérthető, tulajdonképpen ez is egy virtuális világ, hiszen bár anyaginak éljük meg és érzékeljük,  valójában egy atomokból, és nem anyagból felépülő univerzum az életterünk. Ez a probléma pedig  mindig is foglalkoztatta az egyes korok emberiségét. Számtalan teória, leírás és magyarázat látott  már napvilágot az elmúlt évezredek során, ám ezek a teóriák a Biblia kivételével, amely egyébként  maga az igazság, nem voltak képesek kielégítő magyarázattal szolgálni a világ számos csodájára,  történésére. A Biblia pedig, bár tökéletesen képes erre, mégis egyfajta kódnyelven íródott, amely  kódnyelv megfejtéséhez az emberiség döntő többségének láthatóan nincs meg a szellemi  hozzáférése. Én, mint az előző írásomban megfogalmaztam, szeretnék egyfajta szintézist,  átjárhatóságot teremteni, hidat építeni a tudomány és a Biblia között. Nem kis vállalkozás ez, de  mindenképpen értelmes és hasznos. Tudom, hogy azoknak, akiknek Isten nem szán kulcsot a  kódhoz, azoknak nem fogok tudni segíteni semmilyen módon. Ám azok számára, akiknek Isten  segít, lehetek én is egy hasznos eszköz ezen Isteni szándék kimunkálása során. Tehát: avatar. Úgy  gondolom, hogy az úgynevezett anyagi világban élő földi ember esetében ez a leírás egy tökéletes  megfogalmazása a valóságnak. Kérlek, most tegyél félre mindent, amit tanultál, amit a fővonalas  tudomány álláspontjából ismersz, és talán azokat a meglátásokat is, amelyek a te elképzeléseid a  világról! Tegyünk úgy, mintha egy szűz tudat lennél, amely minden szűrő és szemüveg nélkül képes szemügyre venni bármilyen kapott új információt! Előző írásaim alapján – amennyiben találkoztál  velük – már körülbelül lehet elképzelésed arról, hogy mi következik, de úgy vélem, az alábbiakban  következő írás mégis egy pontosabb összefoglalása lesz leglényegesebb meglátásaimnak az ember  és a világ vonatkozásában. Építsük meg tehát a hidat! Az ember nem anyagi, hanem szellemi lény.  Nem lehet anyagi, mivel anyag nem létezik. Az ember tudatossággal bíró, gondolkodni képes lény.  Az anyag ha létezne sem bírhatna tudattal, s még kevésbé lenne képes a gondolkodásra. Az általunk  megélt anyagi valóság egy illúzió, amelyet ezen illúzió tökéletes átélésére alkalmassá tett  (teremtett) tudatunk tár elénk. Valójában semmi mást nem vagyunk képesek realitásként felfogni,  mint azt az illúziót, amely körülvesz bennünket. Amint feljebb olvasható, a haladó szellemű  kvantumfizikusok hajlanak a beismerésére annak a döbbenetes ténynek, hogy amit például mi  világűrként érzékelünk, az valójában egy teljesen telített tér. Nem vákuum és üresség uralja, hanem  egy olyan szubsztancia tölti ki, amelyet mi képtelenek vagyunk érzékelni. Egy végtelen kvantum  óceán, amelyben úszik a mindenség. Megfogalmazták ezt a szubsztanciát például sötét anyagként  is. Mi tehát csupán a valóság egy igen parányi spektrumát vagyunk képesek leképezni értelmezhető  valóságként. Ez pedig az anyagi vagy fizikai univerzum. Számunkra ez az egyetlen valódi realitás.  Ennek pedig nagyon nyomós oka van. A földi embert Isten azért teremtette ilyennek, hogy az  tökéletesen el tudja végezni a feladatát. Ha az ember emlékezne arra, hogy honnan jött, ha átlátna a  fátylon, látná a valóság mélyebb szintjeit, akkor nem lehetne hiteles részese a saját földi, anyagi  életének. Úgy járna, mint az amerikai űrhajós a holdon, amikor telepisált gatyával kiszállva egy két  köbméter térfogatú alumínium kávédarálóból, amelyben a NASA a holdra küldte őt meglát egy  USA felirattal és lajstromszámmal ellátott poros csodahajót elhagyottan a hold porában pihenni.  Asztronautánk a felismerésnek ebben a pillanatában nem tud hiteles lenni a szerepében.  (Megjegyzem e hasonlat valóban csupán teoretikus lehet, hiszen a kávédarálós holdraszállás  valószínűleg sosem történt meg, lásd Operation Avalanch.) Mi tehát nem láthatjuk meg ezt a 

csodahajót. Ám kaptunk Istentől számos útmutatást arra nézve, hogy ez a csodahajó valahol létezik. Hihetjük, sőt tudhatjuk, hogy létezik. Az ember nem akkor kezdi a létezését, amikor megszületik ide a földre. Az ember már valaminek a következményeként születik meg adott idő szerint, adott helyen és környezetben a földre. Ez a valami -nevezzük oknak – határozza meg előre az adott ember teljes  

és egyszeri földi pályafutását. Nincsenek véletlenek. Nincs semmi ok nélkül. Értetlenség van. Ha –  mint mondjuk az emberi tudomány – egy hibás bázispontot határozunk meg kutatásaink vagy  gondolkodásunk fundamentumaként, kiindulási pontjaként, törvényszerű, hogy nem juthatunk  helyes következtetésekre onnan kiindulva semmilyen megállapításunkban. Ha az anyaghoz  viszonyítunk, akkor egy nem létező valamihez viszonyítunk. Innentől pedig csak tévedhetünk. Az  ember tehát leszületik ebbe a valóságba. Ide generál számára Isten egy avatart, amelyről a földi  ember azt gondolja, hogy az ő maga. Pedig az csupán arra való, hogy a lény képes legyen  kölcsönhatásba lépni ezzel a valósággal. Ezért van az, hogy amikor a lény elhagyja ezt a valóságot,  akkor az avatart is elhagyja, hiszen az ehhez a valósághoz tartozik. Frekvenciája ide köti. A lénynek (embernek) van teste a földi testén kívül is. Ez a test éppen olyan, mint az avatar (földi test) csak  lényegesen magasabb frekvenciájú, finomabb test. Ez a földi élet során is az emberrel van, azaz az  ember valójában ebben a testében van jelen az avatar testben. Úgy képzeld el, mint amikor az  űrhajós felvesz egy szkafandert. Csak ezt a szkafandert Isten készítette, így funkcióját tekintve  tökéletes, amelynek következtében a legtöbb használó rá sem jön arra, hogy tulajdonképpen egy  szkafandert visel. Ezért van az, hogy a babáknak bele kell tanulniuk az avatar használatába. Mert  először még nem értenek hozzá, nem tudják kezelni. Ahonnan jönnek, ott nem ilyen van, semmi  sem úgy működik, mint ebben a valóságban. A valódi, magas frekvenciájú test nem tud megsérülni  földi hatások következtében. Ha például valakinek amputálják avatarjának (szkafanderének) egy  végtagját, a valódi test nem sérül, az a végtag ott a továbbiakban is megmarad. Ezért lehetségesek a  fantomérzékelések, fantomfájdalmak. Ezt a tudomány fantomtest-érzékelésnek hívja, pedig éppen  fordítva áll a helyzet, mint úgy általában számos tudományos meglátás esetében. Mivel az anyagi  testhez viszonyítanak, ezért a valódi testet tartják fantomnak. De mitől viszkethet például egy  levágott láb? A lény ilyenkor érzékeli a valódi testét. Ez a jelenség arra lenne hivatott, mint a dezsavű jelenség. Gondolkodásra kellene bírnia a lényt. Ez azonban ritkán sikerül. A lény ilyenkor inkább megkérdezi orvosát, gyógyszerészét, majd bevesz valamilyen kémiai stimulánst, amellyel becsapja  önmagát. De hogyan fájhat az anyag ha nem létezik? A fizikai fájdalom egy olyan információ,  amely ehhez a valósághoz tartozik. Frekvenciában leírható. Ha a tudat képes valamilyen módon  kilépni abból a frekvenciasávból vagy tartományból ahol a fizikai fájdalom érezhető az avatar  sérülése esetén, akkor a fájdalom eltűnik. Ennek igen fényes bizonyítéka a tudatmódosítással,  például hipnózissal megvalósított érzéstelenítés. Alább visszatérünk még erre. Az ember frekvencia  által meghatározott tudatállapota határozza meg azt a szintet, amely szinten az anyagi világgal  képes kölcsönhatásba kerülni. A fájdalom egy szoftverelem, amely felülírható. Az avatar  szoftveréhez tartozik és arra való, hogy megvédje azt a káros fizikai hatásoktól. Érdekes tény az,  hogy bár az orvosok szerint az agy regisztrálja az emberi testet ért fájdalmat, amelyet a sérült  területet és az agyat összekötő idegrendszer továbbít, maga az agy nem képes fájdalomérzetre. Egy  lokálisan érzéstelenített (fejbőr felmetszése, koponya megnyitása után) éber állapotban lévő ember  agyában minden fájdalomreakció nélkül turkálhatunk. Jogosan merülhet fel ezen információ  megismerésekor az emberben, hogy ha így van, akkor például a fejfájás, a migrén hogyan működik? Ha az agy nem tud fájni, akkor mi fáj ilyenkor? A válasz egyszerű: ugyanaz a helyzet, mint a  fantomtest érzékelésekor. Bár ez nem fantomfájdalom, mégis szubatomi szinten bekövetkező  energiaáramlási problémák okozzák. Arra figyelmeztet, mint minden fájdalom, hogy gond van a  rendszerben. Az agy egyébként önmagában egy csoda. Azt feltételezni, hogy ez a szerv a galaktikus  porból a sorozatos véletlenek szerencsés összjátékaként jött létre, nézetem szerint minősíthetetlenül  kisszerű és mindent alulmúlóan primitív elképzelés. Mindent egybevetve kijelenthetjük e csodás  szervről, hogy az avatar vezérlőközpontja. De hol vannak az emlékek, információk az agyban? Hol  a memória? A magyar születésű zseniális fizikus és matematikus Neumann János egyszer  kiszámolta, hogy egy átlag élet során az agynak nagyságrendileg kettőszáznyolcvan csilliárd (a  kettőszáznyolcvanas szám után tegyél még tizennyolc nullát) tehát ennyi bit információt kell 

eltárolnia. Szédületes mennyiségű információ, és az agykutatók régóta küszködnek, hogy találjanak  egy mechanizmust, ami magyarázatul szolgálna e képességre. Egy ideig azt gondolták az  agykutatók, hogy ezen emlékek az agy egyes konkrét részeiben vannak elraktározva. Azt találták,  hogy ha egyes epilepsziás embereknél adott agyi területeket elektromosan ingerelnek, akkor mindig ugyanazok az emlékek bukkannak fel a vizsgált alanyban. Azt feltételezték, hogy agyunk felvételt  készít mindenről, amit valaha átélünk: a tömegben látott összes idegen arcától kezdve, minden  gyermekkorunkban látott pókhálóig. Az érvelés szerint, az egyes vizsgált páciensek mintái között  ezért találtak oly sok jelentéktelen eseményről rögzített emléket. Amennyiben emlékezetünk a  mindennapi tapasztalataink még legapróbb részleteit is tartalmazó teljes jegyzék, jogos feltételezni,  hogyha csak úgy találomra belenyúlunk e hatalmas krónikába, nagyrészt jelentéktelen információt  találunk. Ezt a nézetet (miszerint az emlékek az agy konkrét területeiben vannak elraktározva)  azonban mind állati kísérletekkel, mind emberi klinikai tapasztalatok által hamar megcáfolták. Az  állatkísérletek során patkányokat megtanítottak egy labirintusból kijutni. Majd e patkányok agyának különböző részeit eltávolították. Egyszer ezt, egyszer azt. Előfordult, hogy a patkányok  mozgáskoordinációja sérült, de mindegyik állat ugyanúgy kitalált a labirintusból, mint a  beavatkozás előtti állapotában. Azt kellett tehát feltételeznie a kutatóknak, hogy a memória  valamilyen más rendszer szerint aktiválódik. Ma úgy vélik, hogy az emlékezés egy komplex  rendszer, amely nem az agy egy meghatározott régiójában zajlik, hanem számos, bár pontosan nem  beazonosítható terület együttműködésével valósul meg. Én azonban természetesen egészen másként gondolom. A kutatók, orvosok, tudósok úgy kezelik az embert (az avatart), mint egy zárt rendszert,  holott ez a legkevésbé sincs így. Ezáltal, mint mondtam, ha a kiindulási pont téves, akkor  törvényszerű, hogy az eredmény - már amennyiben sikerül azt produkálni – is téves lesz. Ha  belegondolunk, hogy az emberi test atomokból áll, amely atomhalmaz egy még nagyobb  atomhalmazban mozog, (sőt például David Bohm szerint gyakorlatilag azonos azzal (lásd a minden  és mindenki egy elve), akkor hogyan határozzuk meg azt, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a  másik? Ha egy folyó örvényeit vizsgáljuk, azt látjuk, hogy maga az örvény egy jól beazonosítható  képződmény, a folyó vize alkotja azt is, de hogy pontosan honnan örvény az örvény és honnan már  csak folyó, azt lehetetlen megállapítani. Ennek az analógiáján jól megérthetjük, hogyan létezik az  ember teste az anyagi, atomi világban. Azt állítom, hogy az ember bizonyosan nem ott ér véget ahol mi azt elképzeljük tompa érzékeink segítségével. Az emberi test egészen bizonyosan nem egy  önálló entitás, egy az egésztől elkülönült valami, hanem azzal egységben lévő, bár ahogyan az  örvény is, az egészen belül egy jól elkülöníthető, megfigyelhető egység. (Az, hogy az örvények  csak egymást látják egyáltalán nem jelenti azt, hogy a folyó nem létezik. Mert a folyó bizony  nagyon is létezik.) Ennek okán folyamatos, atomi vagy szubatomi kapcsolat létezik közötte és a  környezete között, amelyről úgy egyébként az átlag felhasználónak (avatar használónak) a  leghaloványabb fogalma sincsen. Tehát az agy egyáltalán nem az a szerv, amely az avatar  működéséért felelős annak ellenére, hogy maga a szerv egyfajta vezérlőközpont. A kormány sem  felelős azért, hogy merre kanyarodik az autó, hiszen a kormányt ehhez valakinek el kell tekernie  valamerre. Tovább haladva e gondolatmenet mentén kijelenthetjük, hogy az agy még érzéseinkért  sem felel. Hiszen nem az avatar érez, így nem lehet egy ahhoz tartozó szerv ezért felelős. Számos  alkalommal használtam már az emberi gondolkodás és viselkedés megmagyarázásának és  leírásának vonatkozásában a szellemi vezetés kifejezést. Azt állítottam és állítom, hogy mindent ez  dönt el egy adott egyén vonatkozásában. Képzeljük el úgy magunkat e modell szerint, mint egy  karaktert egy virtuális világban! Ez a karakter pedig állandó összeköttetésben áll egy vagy több  szellemi vezetővel attól függően, hogy milyen frekvenciával bír. A látókörömbe került egy igen  érdekes tudományos leírása az általam is felvázolt helyzetnek. Ezt Robert M Enderson dzsunior  egy amerikai pszichológus írta le azt vizsgálva, hogy ha a Karl Gustav Jung által megfogalmazott  közös tudatalatti igaz, akkor az emberek miért nem két lábon járó enciklopédiák? Logikus kérdés,  hiszen elvileg így kellene lennie, ha minden ember egy közös információtár hozzáférésével bírna,  ahogyan ezt a Jung által megfogalmazott elmélet sejteti, és ahogyan az állatvilág esetében ez  bizonyítottan igaz állítás. Döbbenetes tény, hogy ha például Amerikában egy hód vagy róka  megtanul valamit, azt gyakorlatilag a világ összes hódja és rókája tudni fogja, alkalmazni lesz képes

rövidesen. Visszatérve Junghoz és Anderson megállapításához, karrierje kezdetén Jung  meggyőződött arról, hogy páciensei álmai, művészi alkotásai, fantáziái és hallucinációi gyakran  tartalmaztak személyes történetük termékének nem tulajdonítható jeleket és elképzeléseket. E jelek  jobban hasonlítottak a világ nagy vallásaiból és mitológiáiból vett képekre és témákra. Jung ebből  arra következtetett, hogy a legendák, álmok, hallucinációk és vallásos látomások mind ugyanabból  a forrásból fakadnak: a minden emberben megtalálható közös tudatalattiból. Bár Jung felfogása a  közös tudatalattiról nagyon nagy hatást tett a pszichológiára, és manapság pszichológusok és  pszichiáterek megszámlálhatatlan ezrei karolják fel e nézetet, a világmindenségről alkotott jelenlegi  tudományos megértés nem tartalmaz ennek létezését megmagyarázó egyetlen mechanizmust sem.  Tehát ezt a problémát vizsgálva írta le enderszon azt a meglátását, miszerint csak az emlékeinkkel  közvetlenül kapcsolatban álló adatokhoz férünk hozzá a burkolt rendezettségből. Anderson ezt a  kiválasztási folyamatot személyes rezonanciának nevezi, és egy rezgő hangvillához hasonlítja, ami  csak egy hasonló szerkezetű, alakú és méretű másik hangvillával rezonál. A személyes rezonancia  miatt az egyén személyes tudata számára viszonylag kevés érhető el a világmindenség holografikus  struktúrájába burkolt képek majdnem végtelen választékából -mondja Anderson. Tehát, amikor  évszázadokkal ezelőtt megvilágosodott emberek megpillantották ezt az egyesítő tudatot, nem  vethették papírra a relativitáselméletet, mert nem tanulták a fizikát olyan szövegkörnyezetben, mint  Einstein. Ezt mondta tehát miszter Anderson. Ez a személyes rezonancia nevezetű dolog  kísértetiesen emlékeztet engem az általam megfogalmazott személyes vagy egyéni frekvencia  tételre. Anderson tehát -bár némileg eltérő megfogalmazásban- de azt állítja, amit én is. Hogy a  megfelelő frekvenciák (rezonanciák, ahogyan ő fogalmaz) vonzzák egymást, ezek képesek  egymással kétirányú (ez nagyon fontos) kapcsolatot létesíteni, egymással együttműködni,  interakcióba lépni. Azonban arra Anderson sem tért ki, hogy ez az úgynevezett burkolt rendezettség valójában micsoda, hanem egyszerűen elfogadta a Bohm által vázolt helyzetet. Ám ettől függetlenül  helyes következtetésre jutott, hiszen a tétel alapjaként szolgáló gondolat helyes volt annak ellenére,  hogy Istent és az Ő törvényeit burkolt rendezettségnek titulálta. Ahogyan tehát én látom, az  avatarokban élő lények (lelkek) bírnak valamilyen személyes rezonanciájuktól függő azaz saját  frekvenciájuk szerinti szellemi kapcsolattal, amely valójában az embert körülvevő energia és  információ-óceán lakóitól érkezik Isten engedélyével és akaratából. Ezek a magasabb frekvenciájú,  így számunkra láthatatlan, de azonos vonzódású lények azok, akik a földi embert valójában  manipulatív módon irányítják. Itt muszáj megjegyeznem azt a tényt, hogy bár ezen lények testi  frekvenciája magasabb, mint az avatarba szorult emberi lénnyé, bizonyos más típusú frekvenciájuk  szerint gyakorlatilag megegyeznek azéval. (Lelki tisztaság vagy alantasság, vonzalom a jóhoz vagy  a gonoszhoz.) Ezért kapcsolódnak a jó emberekhez jó angyalok és jó szándékú szellemi entitások, a  gonoszokhoz pedig hozzájuk hasonló démoni lények. Ezek azután folyamatos szellemi hatást,  befolyást gyakorolva az avatarban élő lényre, végig kísérik őt egész földi pályafutása során. A földi  ember ide érkezésekor is bír már egyfajta természettel, lelki beállítottsággal. Ezt vették például észre azok az emberek, aki a születés időpontjában uralkodó csillagjegyek szerint határoztak meg  bizonyos lélektípusokat. Van ráció e meglátásban, ám mint oly sok esetben, itt is éppen fordítva áll  a dolog, mint tartják ezen emberek. Az adott személy tehát nem azért lesz erőszakos, vagy szelíd,  izgága vagy csökönyös, mert éppen oroszlán, rák, ikrek vagy bak, hanem azért születik éppen abban az időszakban, mert ezek a magával hozott tulajdonságai, amelyek tulajdonképpen determinálják  földi természetét. Ám ezek a tulajdonságok csupán a természetét, a habitusát, a gondolkodásmódját  jelzik előre az adott személynek. További tulajdonságai számos egyéb tényezőtől is függenek. E  tényezők mibenlétéről igen nagy viták folynak mind tudományos, mind ezoterikus berkekben.  Sokan állítják, hogy gyermekkori traumák vagy éppen a nyugodt családi légkör, és a szeretetben  eltöltött gyermekkor mindent eldönt az egyed későbbi életét illetően. Én azonban természetesen  egészen másképpen látom ezt is. Lehet, hogy vannak sztenderdek, amelyek bizonyos statisztikák  alapján működni látszanak, ám az emberi viselkedés nem írható le statisztikai adatok mentén.  Ahogyan nincs két egyforma ember, még az egypetéjű ikrek sem tökéletesen egyformák, úgy nem  lehet két egyforma gondolkodásmódú, habitusú, viselkedésű embert sem találni. Minden ember  egy-egy külön élet és sors. Azt gondolom, hogy az ember a földi élete során eleve elrendelt pályát 

fog befutni. Isten az, aki megszabja ezt a pályát, annak minden egyes mozzanatát, történését. Nincs  szabad akarat, a földön minden egy fix forgatókönyv szerint halad. (Lásd a Szellemi Izráel és a  Backstage című írásokat.) E terv, forgatókönyv szerint kap tehát a földi ember szellemi vezetést,  amely végső soron egy kormányosként irányítja őt teljes földi pályafutása során. Az ember  gondolatai nem a fejében születnek, ahogyan ezt már az első írásomban is rögzítettem. A  gondolatok nem állnak meg a koponyafalnál, hiszen túlnyomó részüket tekintve eleve külső  forrásból érkeznek, csak az ember, - aki tulajdonképpen egy vevőkészülék – éli meg úgy, hogy  azok a gondolatok az ő fejében születtek meg, azokat ő találta ki, és senki más nem tud ezekről. Ha  az emberek tudnák, hogy nyitott könyvek Isten, és az Isten által felhatalmazott szellemi entitások  számára, hát valószínűleg elég sokan kínosan éreznék magukat. Pedig ez a való helyzet. Jó lesz-é  az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember? Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait. Te tudod az én gyalázatomat,  szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat. Tehát az ember korántsem egy zárt rendszer, amely bármilyen titkát képes lenne megőrizni, minden az egységben van, így az összes  gondolat is. Így működik a telepátia. Ha két ember képes magasabb szinten egymásra hangolódni,  akkor képessé válnak egymás gondolatait, érzéseit észlelni, venni, hiszen szellemi kapcsolat él  közöttük. Számos esetben leírtak ilyen jelenségeket. Egy anya megérezte, amikor meghalt a tőle  távol lévő gyermeke, abban a pillanatban tudta. Egy ikerpár egyik tagja érezte, amikor a testvérének eltört a karja. Szerelmeseknek, egymáshoz nagyon közel álló embereknek egyszerre támad azonos  gondolata. A végtelenségig sorolhatnám ezeket a példákat. Ezek az ember-ember közötti mentális,  gondolati vagy érzelmi kommunikációt bemutató példák, ám van ennél sokkal hétköznapibb  megnyilvánulása is ennek a jelenségnek, amelynek az átlagember egyáltalán nincs a tudatában. Ez a szellemi vezérlés, amelyről beszéltem. Ez az ember-szellemi lény közötti kapcsolat. Ez sem állandó, hiszen például az alvás időszakában nem mindig aktív. De igen szemléletes módja az adásszünetnek a bambulás jelensége is. Ilyenkor az ember kiüresedett tudattal és tekintettel néz ki az avatar  fejéből. Egyeseknek még a nyála is kicsordul olyan szinten maradnak vezérlés nélkül, hiszen a  vegetatív funkciók (nyáltermelés) működnek, a szív dobog, a vérkeringés folyamatos, a lélegzés is,  csupán a gondolkodás szünetel. Ami ide, az anyagi világhoz, az avatarhoz tartozik az aktív, ami a  szellemi világhoz tartozik az hiányzik. Éppen olyan ez, mint amikor egy gémer a virtuális világban  élő karakterét valamilyen okból rövid időre magára hagyja. Aki játszott már ilyen játékkal, az  pontosan tudja miről beszélek. A karakter csak áll (nem dől el, nem esik össze) csak áll és nem tesz  semmit. Várja az utasítást, ami újra mozgásba hozza. Vajon hányan gondolkodnak el azon  mélységében, hogy a bambulás, egyébként teljesen általános és hétköznapi jelensége mivel  magyarázható? Úgy gondolom igen kevesen, pedig igen csak érdekes és messzire mutató  jelenségről van szó esetében is. Felmerül a kérdés, hogy lehet-e valódi párhuzamot vonni ezek  szerint például egy gamer-virtuális karakter és egy földi ember (avatar)-szellemi vezető vagy  vezetők között? Úgy gondolom, hogy nem. A gamer-virtuális karakter csupán egy leegyszerűsített  példa a lényegre, de korántsem teljes és pontos, hiszen a gamer karakterében nincs egyéni lélek.  Úgy gondolom, hogy a lény, aki az ember, földi élete idejére a szkafander foglyává válik. Ahogyan  Pál a Bibliában leírta ezt. Mert most tükör által homályosan látunk. Azaz képtelenek vagyunk  pontosan felmérni a valós helyzetünket. Úgy gondolom, hogy földi létünk során az Isten által  jóváhagyott kíséretünk vezet bennünket, éber állapotunkban szinte folyamatos szellemi kontaktust  fenntartva velünk. Ez a kapcsolat frekvenciánk (személyes rezgésünk) függvénye. Kizárólag olyan  szellemi entitásokkal vagyunk képesek tartós kapcsolatot fenntartani, amelyek a mi  frekvenciánkhoz illenek. Magyarul egy erőszakos, indulatos, vagy éppen gőgös, fennhéjázó és  hatalmaskodó emberhez nem kapcsolódik szelíd és jó szándékú szellemi entitás, mert az ellenkező  frekvenciák taszítják egymást. Az én esetemben egészen elképesztő dolog történt, hiszen nálam ezt  a kapcsolatot Isten konkrétan lecserélte. Pontosan tudom, hogy nem azzal a szellemi társasággal  indultam, akikkel vagy akivel most vagyok. Isten, amikor megfordított engem, azaz, amikor  kicserélte a szívem, feltekerte a frekvenciám, azzal együtt új kíséretet is adott mellém. A régiek  eltűntek mellőlem és újak jöttek a helyükre. Ezért lett az én avatarom esetében megfigyelhető egy  óriási mértékű, hirtelen bekövetkezett mentális változás. A legtöbb ember nem változik meg 

mentálisan földi élete során. Jóval inkább az jellemző, hogy stagnál az állapotuk vagy esetleg  erősödik bennük az uralkodó természetük. Azaz, például ha valaki már gyermekkorában is agresszív és erőszakos, az felnőttként még inkább az lesz. Itt kanyarodnék vissza néhány gondolat erejéig  ahhoz a témához, hogy ezeket a meghatározó lelki, szellemi tulajdonságainkat vajon magunkkal  hozzuk, vagy itt, a földön teszünk-e szert rájuk? Vannak, akik úgy gondolják, hogy amikor egy  emberi lény megszületik ide a földre, akkor még teljesen ártatlan és tiszta. Természetesen valóban  vannak ilyen lelkek, de ők azok, akik általában hamar el is mennek. Itt most egy nagyon durva rész  következik kedves olvasóm. Az a baj, hogy mindig az igazság fáj a legjobban. Az egónak. Ezért  sokszor nagyon nehéz kimondani. De ettől még ki kell mondani, főleg ha az ember így kíván  szolgálni. Az én írásaim nem arról szólnak, hogy minden milyen szép, minden milyen jó, nem arról, hogy fényesre nyaljuk a kritikusok egyes testrészeit, hanem az igazságról. Az pedig sok esetben  nem túl népszerű mifelénk. De annyi a hazugság ebben a világban, legyen valaki olyan is, aki igazat mond. Kerül, amibe kerül. Hát fussunk neki! Ennél a témánál is fokozottan érvényes a fordított  igazság tétele. Azaz, hogy ebben a világban általában minden éppen fordítva igaz, mint ahogyan  azt az emberek többsége gondolja. Azok a gyerekek, aki életük korai szakaszában elmennek tőlünk,  e szerint tehát kiemelten szerencsések! Óriási kegyelemben van részük. Hiszen néhány nap, hónap,  esetleg év alatt letudják ezt a mocskos világot. Ha azt hiszed, hogy ez egy jó hely, és sajnálni kell  azokat, akik innen gyorsan távoznak, akkor gigantikus tévedésben vagy. Ez a világ, annak ellenére,  hogy te és én igen csak irigyelt és kiváló helyzetben élünk benne, mégiscsak egy pokoli hely. Attól  függetlenül, hogy te és én ezt igen kevéssé érzékeljük, ez a világ iszonyatosan kegyetlen, igazságtalan és gyilkos világ. Nincs igazság, nincs tisztesség, nincs erkölcs. Mindent átitat a gonoszság, hiszen e világ helytartója maga a gonosz. 

 "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek  a gonosztól, mert te velem vagy.".( 23. Zsoltár). Ez itt a halál árnyékának völgye. Bizony. Tehát azok a gyermekek,  akik korán meghalnak, hamar megszabadulnak ebből a világból és gyakorlatilag – hiszen, bár a  kollektív bűn elve szerint bűnösek, mégis – csont nélkül a mennybe mennek. Úgy hiszem, hogy  ezek a lelkek valóban bűntelenek, vagy nagyon kevés lehet a preegzisztenciális rovásukon, ezért írja jóvá nekik Isten ennyivel, a földi pályafutásukat. Ehhez képest a földi ember ilyenkor mit mond?  Hogy lehet Isten ilyen kegyetlen? Mit ártott ez a kis csöppség, hogy meg kellett halnia? Semmit.  Éppen ezért halhatott meg ennyi itt töltött idő után. Ez ajándék és nem büntetés, persze a földi  ember (földhözragadt) téves szempontjából ez óriási szerencsétlenség. Mintha lenne olyan. Na, ezt  nem! Van, amit egyszerűen nem vagyok hajlandó leírni. A Forrás ösztökél, hogy vigaszként tegyem  meg, de nem teszem! Azt elismerem, hogy amennyiben a fenti gondolatok igazak- márpedig úgy  gondolom, hogy azok, hiszen egyébként nem tárnám eléd őket -,akkor nekik a legjobb. Hiszen ők  vannak a leggyorsabban túl ezen a világon, de ez az, amit nem lehet kimondani!  2015- b en csak Magyarországon közel negyven ezren voltak ők.

"Monda pedig a  tanítványoknak ( Jézus): Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, a ki által esnek. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az  embernek, a ki által a botránkozás esik". Hányingert keltő, mocskos dolog ez, de Isten olyan  hatalmas, hogy még ezeket a borzalmas cselekedeteket is képes a jó szolgálatába állítani.  Mindazonáltal, ahogyan a fenti igék is figyelmeztetnek, nem szívesen lennék azon orvosok  (sorozat-tömeg-bérgyilkosok) helyében, akik ezt megteszik. Jó pénzért. Tehát ez egy gonosz világ,  ahol talán néhány látszatra valóban, a fizikai ember szempontjai szerint jó dolog ellenére, valójában  igen rossz lenni. Ez azonban a legtöbb ember számára csak e pályafutás lezárulta után derül ki.  Akkor pedig már késő rádöbbenni az igazságra. A kérdés tehát úgy szól, hogy magunkkal hozzuk  tulajdonságainkat vagy a földi körülményeink hatására válunk olyanná, amilyenné. Én úgy hiszem,  hogy mindent magunkkal hozunk. Kisgyermek koromban egy ma is igen jó környéknek számító  helyen laktam, egy társasházban. A házban és a környéken is igen sok, korban nagyjából hozzám  illő gyermek élt. Ilyen is olyan is. Így visszagondolva már abban a közösségben és kisiskolás  korban is jól felismerhetően megjelentek az egyes embereket meghatározó markáns  személyiségjegyek. Volt tehát a mi házunkban egy velem gyakorlatilag egyidős fiú. Mi voltunk a  legidősebbek, a legnagyobbak és a legerősebbek abban a kis közösségben. Ez a csupán tízéves fiú  például kifejezetten élvezte, amikor mind lelkileg mind fizikailag gyötörhette, terrorizálhatta a 

kicsiket. Emlékszem, amikor ezeket a cselekedeteit láttam, azok engem mindig visszataszítottak.  Bár én is meglehetősen erőszakos és önző, sőt vad gyerek voltam, mégis általában megpróbáltam  megvédeni a gyengéket és igazságot szolgáltatni ha tehettem, persze csak akkor, ha az egyéni  érdekeimet éppen nem sértette ez az igazság. Sok verekedés volt ilyen ügyek miatt. Később ezek a  magammal hozott jó tulajdonságok a háttérbe szorultak. Sokáig a sötét oldal kerekedett felül nálam  és az irányította az életem. Volt is bajom rendesen. Azután, ahogyan telt az idő, szépen lassan  kezdtek megváltozni a dolgok, de a tempó azt mutatta, hogy körülbelül négyszáz évre lesz szükség  ahhoz, hogy elfogadható szintre kerüljek. Jött a család és az első gyerek. Ez a négyszáz év itt a  negyedére csökkent, de még mindig tisztán látszott, hogy nem fogom megérni itt a földön azt a  napot, amikor rendes emberré válok. Ne arra gondolj, hogy gonosztevő vagy hasonló alak voltam.  Szó sincs ilyesmiről. Csak egy átlagos valaki voltam a tömegből, erről volt szó. Olyan voltam, mint  bárki más, mint a legtöbb önző, az anyagi világ értékeit hajszoló és értékrendje szerint élő ember.  Ezután történt valami olyan, ami nem magyarázható meg semmilyen tudományos vagy racionális  módon. Isten megfordított, konkrétan kicserélt bennem valamit. Ez a csere persze nem csak bennem zajlott le, hanem szubatomi szinten körülöttem is. Hogy e változás hatására milyenné váltam, azt  nem minősíteném, ez nem az én dolgom. Azonban az tökéletesen bizonyos, hogy nagyon mássá  lettem, mint amilyen voltam lásd ezt például a Vakvilág című írásban. Nos, tehát úgy vélem, az  emberekben kódolva van előre mind a természetük, mind a sorsuk. Mindent, ami fontos ezek  kapcsán, eredendően magunkkal hozunk a földi létbe. Azt is igaznak tartom, hogy földi  körülményeink, a bennünket körülvevő világ is hatással van ezekre a tulajdonságainkra, de mindez  terv szerint és konkrét céllal történik, és semmiképpen sem bír döntő befolyással természetünk  alakulására nézve. Nincs véletlen, nincs szerencse és nincs szerencsétlenség. Minden okkal és  céllal, Isten által előre tervezetten és jóváhagyottan történik a földön (is). Aki ezzel nem ért egyet,  az jelentős mértékben alábecsüli Istent. Isten végtelenül hatalmas és tökéletes, teljes mértékben  elképzelhetetlen, hogy bármilyen entitás, legyen az maga sátán érdemben ujjat húzhasson Vele.  Teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy valami Isten szándéka és akarata ellenére történjen. Ha  valaki a Bibliai igékkel akar ennek az állításnak ellentmondani, akkor nem érti az ide vonatkozó  igét. Sajnos sokak esetében ez a helyzet, mert tény az, hogy Isten, aki a világot teremtette, nem tud  hibázni, így nem történhet az Ő akarata ellenére semmi sem. Ez lehetetlen. Nem lehet Neki  keresztbe tenni, nem lehet Vele akadékoskodni, nem lehet Őt megakadályozni, de még csak  hátráltatni sem semmiben. Érthetetlen számomra, hogy ez miképpen nem világos minden létező  számára. Isten és sátán viszonyát például igen gyenge és fantáziaszegény hasonlattal egy nyolcvan  tonnás ultramodern nehéz harckocsi (tank) és egy hangya viszonyának tudnám lefesteni, de az  aránypár elképesztően rossz és gyenge még e hasonlatban is. Sátán a hangya, aki világunk  helytartója. Nem értem őt. Beszéltem már több írásomban Hollywood tudatformáló hatásáról és  arról is, hogy akik az emberiségnek e kollektív tudatát formálni igyekeznek, már ugyancsak  ismertetett okból sok igazságot is becsempésznek ezekbe a mozikba. Amiért ezt most szóba  hoztam, az egy konkrét film konkrét jelenetével kapcsolatos. A Lucy című film egy jelenetében az  agyának jelentős mértékben megnövekedett kapacitását használó főhős szemügyre veszi Párizs egy  részén az embereket. Azt látja, hogy az egyes embereket különféle színű, függőleges irányú  fényszálak kötik össze az éggel. Később rázoomol ezekre a fényszálakra, amelyekről kiderül, hogy  folyamatos információáramlatok. A színekre nincs utalás a filmben, de az én olvasatomban  tökéletesen szemléltetik az információk természetét. Például a szeretet piros, az indulat, a harag, a  gyűlölet fekete színben jelenik meg, a kedvesség smaragdzöldben, az irigység vagy féltékenység  sárgában, a hideg számító gondolatok jégkékben és így tovább. Minden esetre igen szemléletes  leképezése volt ez a jelenet annak, ahogyan én is elképzelem ezt a valóságot, bár az ég és a föld  ilyen értelemben nem különíthető el egymástól például függőleges irányban, hiszen a szellemi sík  és az anyagi sík nem térben hanem frekvenciában van távol egymástól, e két hely ebből fakadóan  pedig nem egy konkrét irányban hidalható át. Még egy filmjelenet eszembe jutott ez utóbbi  állításom kapcsán. Ez a Mennyei prófécia című film egy jelenete, ahol a hősök egy alkalommal  energiát kapnak, én ezt inkább frekvencia emelésnek írnám le, és egyszerűen áttűnnek a fizikai  síkról egy szellemi síkra, ahol olyan ismerőseik jönnek oda hozzájuk, akik a földön már meghaltak. 

Hőseink tehát ugyanott vannak,(hiszen egyetlen lépést sem tettek) de mégsem ugyanott. Ekkor  fegyveres katonák érkeznek az anyagi síkon. Hőseink látják a katonákat, a katonák nem látják őket,  ám adódik egy probléma. A katonák magukkal hurcolnak egy gyereket, akiért hőseink erős  aggodalomba esnek, amely aggodalom következtében frekvenciájuk visszaesik az anyagi síknak  megfelelő szintre. Ennek következtében egyszer csak előtűnnek a katonák előtt a semmiből, akik  így azonnal foglyul ejtik őket. Nos, a körítést és a sztorit hagyjuk, de ami a képi megjelenítést illeti,  az nagyjából tökéletes ebben a jelenetben. A világok így vannak egymás mellett. A  kvantumfizikában ez a fogalom a helynélküliség. Minden egyidejűleg egy helyen van, csupán  frekvenciában van eltérés az egyik és a másik sík vagy világ, univerzum között ha úgy tetszik.  Szellemi lények, mint például az angyalok vagy a démon ufók így jelenhetnek meg a földi  valóságban majd így tűnhetnek el onnan egy szempillantás alatt. Egyszerűen csökkentik a  frekvenciájukat és már itt is vannak, majd emelik és eltűntek innen. További érdekes, valós jelenség az egyes emberek paranormálisnak nevezett képessége, amelyek segítségével különféle csodákat  képesek végrehajtani az anyagi világban. Ezeket itt nem részletezném, hiszen kivétel nélkül negatív  forrás áll ezen képességek hátterében. Nem véletlenül készül annyi szuperemberes mozi manapság.  Ami miatt számunkra ez a téma érdekes az, hogy ezek a képességek sem az avatar képességei,  hanem okkult, mágikus befolyás által létrejött képességek. Az ilyen képességekkel bíró embereket  sokáig üldözték, ma pedig rendkívül népszerűek és divatosak, hiszen az okkultizmus ismét nagyon  népszerű lett a világban. A tudomány hivatalosan nem igazán foglalkozik ezekkel a jelenségekkel,  hiszen a hivatalos álláspont szerint, amit nem tudunk megmagyarázni az nincs. Ettől függetlenül  például a titkosszolgálatok előszeretettel használnak különféle parafenoménokat akár hírszerzési,  akár egyéb célokra. Léteznek például távolba látók, akik képesek felidézni olyan valós helyszíneket  is, az ott megfigyelhető tárgyakról, eseményekről meglepően pontos leírást adni, ahol azelőtt még  sosem jártak, így nyilvánvalóan nem ismerhetik azt első kézből. Ezek mind mágikus  tevékenységek, amelyek külső segítséggel operálnak, a legtöbb esetben úgy, hogy ezzel maguk az  úgynevezett parafenomének sincsenek tisztában. Egyébként a saját korszakukat jelentős mértékben  meghaladó zsenik, mint például Leonardo da Vinci vagy Nikola Tesla esetében is külső szellemi  kapcsolat okolható a zsenik zsenialitása okán. Írtam már a mágiáról hosszabban az Úton Istenhez  című könyvben, ha érdekel, ott elolvashatod az ezzel kapcsolatos véleményem, bár egy rövid  idézetet átemelnék ide is onnan. A tudatos mágus olyan ember, aki valamilyen módon rájött olyan  isteni törvényekre, amelynek az univerzum, a teremtés erői engedelmeskednek, és ezeket a  törvényeket valamilyen technika által képes átültetni a fizikai gyakorlatba céljai megvalósításának  az érdekében. Azok felhasználásával megvalósítani dolgokat a természeti vagy fizikai világban. Ez  alapvetően helytálló leírás, de mégis van némi baj vele, mégpedig az, hogy azt sugallja (amikor ezt  írtam, még hittem a szabad akaratban, ebből ered a tévedés) a mágus maga dönt és jön rá isteni  törvényekre, amelynek a teremtés erői engedelmeskednek. Ez tehát tévedés. Azt írtam akkor, hogy  valamilyen módon rájött. Itt, a fentiekben pedig leírtam, milyen módon jöhetett rá mágusunk a  különféle okkult praktikákra. Önmaga erejéből nyilvánvalóan sehogy. Úgy annál inkább, ahogyan  például a vezető hatalmak szert tettek a titkos technológiáikra. Felsőbb szintű szellemi entitások  közreműködése által. Ezek a negatív múzsák súgnak nekik abból a célból, hogy a saját céljaiknak  megfelelően tudják ezeket az avatarokat itt mozgatni. A sátán is ezt teszi csak nagyüzemi, ipari  szinten. Az őt szolgáló démonok és negatív lények foglalkoznak az egyes emberekkel, vezetik őket  a saját pusztulásukba. Sátán a szellemi vezér, a többi pedig a végrehajtó. Persze nem mindenkit a  gonosz irányít, van, akit Isten, illetve az Istent szolgáló erők. "A ki a bűnt cselekszi az ördögből van;  mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög  munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak  magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten  gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát". Aki az Istentől született- mondja az írás. Most erre mit  mondjunk? Betűzzem talán? Tehát, aki az Istentől született. Nem itt, a nem létező szabad akaratából lett az Isten követője, hanem úgy született. Mivelhogy Istentől született. Már így jött ide. A földi  ember tehát egy igencsak behatárolt képességekkel operáló lény, aki az anyagi világban nem 

megtapasztalható, érzékfeletti univerzum szellemi entitásainak befolyása alatt áll. Nagyon érdekes,  szinte humoros tény az, hogy ezek a negatív szellemi vezetők sok esetben szabályosan szórakoznak  az emberrel. Élvezik, hogy hülyét csinálnak belőle. Élvezik, hogy megalázó helyzetbe hozzák őt,  hogy félelemben tartják, egyszóval minden olyan dolgot élveznek, amely Isten kedves  teremtményét kifordítja önmagából, emberi méltóságából. Gondold csak el, milyen helyzetekben  láthatsz emberi lényeket bizonyos filmekben például. Pedig emberi lények ők is. Nekem kínos. De  maradjunk egy kibeszélhetőbb példánál! Ha például tudományos kísérleteket folytat egy kutató, a  kísérletének eredményeit tetszés szerinti módon képesek befolyásolni ezek a magasabb szintű  entitások, hiszen van egyfajta hozzáférésük az anyagi világhoz. Ám csak addig mehetnek el a saját  fejük utáni tréfáikban (hangsúlyozom ez durván fekete humor), ameddig a gazdájuk engedi őket. A  sátánnak van egy átfogó koncepciója, amellyel a legnagyobb pusztítást akarja megvalósítani, így  például ha valamilyen kutatást több helyen egyszerre végez több kutatócsoport, a gonosznak pedig  célja eléréséhez az kell, hogy az emberiség egy tárgyban hasonló (téves) felismerésekre jusson,  akkor ezek a kutatócsoportok hasonló tapasztalatok birtokába fognak jutni, így hasonló  következtetésekre is. Ezért van az, hogy a tudomány úgy általában ennyire vakvágányon jár, mégis  gigászi mértékben el van telve önmagától, meg van elégedve szánalmas teljesítményével. A  specialistánál nincsen vakabb ember. Ha valaki egész nap a hangyákat tanulmányozza, sosem fogja  észrevenni az ég madarait vagy a felhőket. Ha valaki csak a kéket látja, hogyan érzékelheti a  szivárványt? Erről jut eszembe: tudod mi a szivárvány? " És monda az Isten: Ez a jele a  szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között,  mely ti veletek van: Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és  a föld között. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben". Döbbenet. Isten ma is itt van. Aki értelmes, megláthatja. Amint írtam, a valódi tudomány ott  kezdődne, hogy valaki képes atomokból összerakni egy működő, élő egysejtűt. Ezt pedig Istenen  kívül soha senki nem tudta és nem is fogja tudni megtenni sátánt is beleértve. Innen kellene, hogy  következzen a mély alázat és a beismerés, miszerint fogalmunk sincs semmiről, ehhez képest nézd  meg a mi tudósainkat, hogyan vélekednek általában önmagukról és a tudományukról. Tisztelet a  kivételnek! Visszatérve a negatív erők játékaihoz, én magam is igen szemléletes tapasztalatokat  nyertem e tárgyban. Van olyan is, amit soha nem írnék vagy mondanék el sehol, de ezek is igen  hasznosak voltak rám nézve, hiszen arra ébresztettek rá, hogy mennyire nincs kompetenciám még a  saját személyemet illetően sem. Ha csak egy pillanatra magára hagy Isten, a védőangyalod, akkor  azonnal véged. Dehogy tudsz te ellenállni vagy megvédeni magad. Mondom: ott és akkor, abban a  pillanatban véged van. Úgy bevisznek a sűrűbe, hogy sosem találsz ki belőle. Az a rengeteg  pszichésen beteg, szenvedélyfüggő, öngyilkos hajlamú ember mind-mind, sőt az emberiség döntő  többsége ilyen démoni hatás, befolyás alatt áll. Ezektől pedig sem a pszichiáterek, sem a mágusok,  látók, varázslók és különféle szolgálataikért pénzt kérő kuruzslók nem képesek megszabadítani  senkit. Nemhogy megszabadítani nem tudnak, de jó eséllyel fogalmuk sincs a valódi helyzetről. Ők  csak a pénzed akarják. Jó esetben, mert lehet, hogy a lelked is. De általános szabályként kijelenthető az, hogy aki pénzt kér azért, hogy segítsen, az biztos nem segíthet. A pozitív erők ilyet sosem  tesznek. Az ilyen jellegű problémákon kizárólag Isten képes segíteni. Ha akar. S ha már szóba  kerültek a mentálisan sérült emberek, a csecsemő és gyermekhalál, valamint a mozi, akkor hadd  tegyek ide egy kapcsos zárójelet és e jel hegyéhez hadd illesszek egy további gondolatot! Hogyan  jön össze ez a három téma? Were Hop Grócz, ahol a remény terem. Ez egy film címe, amit  mindenképpen ajánlanék neked, ha lélekemelő mozira vágysz. A korai halál itt ugyan kissé kilóg a  képből, hiszen az említett filmben ilyesmi nincs. Van viszont más, egy olyan helyzet, amelyre a  földi emberek ugyanolyan szemmel néznek, mint egy gyermek halálára. Mi van akkor, ha egy  gyermek például Down szindrómával születik? Azt mondják az emberek, hogy szegény, jól  kibabrált vele a sors, az élet vagy az Isten. Azt gondolják magukban, hogy jobb lett volna neki meg  sem születni. Hiszen mi öröme lehet egy ilyen szerencsétlennek? De mi van, ha itt is éppen fordítva  áll a helyzet? Mi van, ha a földi szemlélet torz látásmódja okán ez az elhibázott nézet? Mi van, ha  ez egy ajándék Istentől? Ja köszi, ilyen ajándékból nem kérnék- mondod. Biztos? Mi van, ha ezek  az emberek boldogok a maguk csupa szív egyszerűségében? Mi van, ha ezek az emberek szó szerint

képtelenek rosszat tenni? Kevés Down szindrómás erőszaktevőről hallani. Nem rabolnak ki senkit,  nem erőszakolnak meg senkit, nem ölnek meg senkit, nem lopnak, nem csalnak, nem hazudnak  szegények. Egy downos sincs börtönben. Milyen érdekes. Milyen élet az ilyen? Jó! Igyekeznek is  hát eltenni nőorvosaink láb alól őket még mielőtt megszületnének. Nem kellenek az ilyenek ide.  Vagy másról van szó? Mi van akkor, ha arról van szó, hogy sátán nem akar kaput nyitni ezeknek a  lelkeknek? Na nehogymá ennyivel megússzák. A downosok amúgy eredetileg hamar elmentek.  Hamar elmehettek innen. Az ezerkilencszázas évek elején még átlag tíz éves kor körül. Később,  miután fejlődött a gyógyászat, ez a kor megduplázódott míg végül olyannyira sikeresek lettek az  orvosok, hogy akár hatvan évig, sőt egyes esetekben gyógyszerezéssel, szívműtétekkel még tovább  is itt tudják tartani őket. Na nehogymá gyorsan hazamenjenek, ha már bejutottak. Isten ugyan  kegyes volt hozzájuk, de majd mi segítünk nekik jól itt maradni. Jaj tudom, hogy most sokan mit  gondolnának. De remélem, hogy te kedves olvasóm nem közéjük tartozol, hiszen nem nekik  szólnak az írásaim. Tudom tehát, mit gondolna erről egy átlagos, az igazságra vak és süket ember.  Az, akit Isten a sötétben tart. De te ne ezt gondold, hanem legyél képes józanul mérlegelni az  olvasottakat! Hiszen ha nem ez a világ a jó világ, akkor nekem van igazam. Ez a világ pedig –  szerintem lássuk be – nem valami jó hely az igazaknak. No, haladjunk! 

 "Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok a Szellem által a szegények, mert övék a mennyek  királyi uralma!" Ezt mondta az Úr. Tudom, sokan sokféleképpen magyarázzák ezt az igét, ám ide  rendkívül illik. Olyannyira, hogy teljesen igaz is a helyzetre. Az előzőekben említettem egy  fogalmat, egy igen érdekes jelenséget, amit adásszünettel magyaráztam. Adásszünetben az avatar  tulajdonképpen lebénul. Szellemileg. Irányítás nélkül marad egészen addig, amíg a vezérlő figyelme ismét felé nem fordul. Olyan ez, mint amikor egy babájával játszó kisgyermek figyelmét hirtelen  elvonja valami a játéktól. A baba ilyenkor ledermed, mozdulatlanul pihen. Amikor a gyerek  figyelme ismét visszatér rá, akkor folytatódik a baba élete. Létezik egy a bambulásnál sokkal  komolyabb adásszünet is, ez pedig az alvás jelensége. Írtam már az alvásról, illetve az álmokról.  Többek között ezt. Az álom az a jelenség, amikor a tudatos lény a fizikai testből kilépve utazásra  indul és megtapasztal olyan dolgokat, amelyekre a fizikai test börtönébe zárva nem képes. Eddig  egészen jó. Ám ami a továbbiakban leírtakat illeti, én is beleestem a hibás perspektívából való  szemlélés csapdájába. Sokkal nagyobb kompetenciát tulajdonítottam az avatarban rejtőző lénynek,  mint ma. Azt írtam akkor, mert így gondoltam az akkori, egyébként saját tapasztalataimból  kiindulva, hogy az álomidő kulcsfontosságú. Befolyásolható akarattal. Arra kell törekedni, hogy az  álomban is tudatos legyél! Gondolkodj és alakítsd, ahogy tetszik! Álomban minden lehetséges,  minden elérhető. Nincs akadály, sem távolság, sem időkorlát. Az van, amit akarsz. Az álombéli  valósabb létsík, mint a földi, anyagi. Nos, ennek bizonyos részeit ma már másképpen látom.  Ugyancsak későbbi tapasztalataim alapján. Az van, hogy ezek a dolgok sem tőlünk függenek, mint  akkor hittem. Akkor úgy véltem, hogy mindent elérhetünk, ha kellő elszántsággal dolgozunk  célunkon. Érdekes ellentmondás az, hogy ezeket éppen abban a könyvben írtam le (Úton Istenhez),  amelyben az önfejlesztés és a mágia veszélyeire kívántam felhívni olvasóim figyelmét. Az a  kijelentés például, hogy az álom befolyásolható akarattal egyébként teljes mértékben igaz, de mit  cselekszik ilyenkor az ember? Mágiához nyúl. Amelyet nagyon nem kellene tennie. Ez szimpla  akaratmágia. Ezt már akkor is beláttam, de úgy érveltem, hogy az álmodás képessége Istentől való,  tehát nem lehet rossz. Az álmodás képessége valóban nem is az, ám annak a tudatos manipulációja  már igen. Ha valaki Istenre bízza magát, akkor ne tegyen már semmi olyat, amely a saját feje azaz  egója szerint hasznos a szellemi fejlődése szempontjából. Ha komolyan Isten segítségében bízik,  akkor ne önmaga akarja előidézni a saját fejlődését. Jaj. Persze ezekre a felismerésekre, valahogyan  el kell jutni. Ez a fajta fejlődés az, ami egyébként kívánatos lenne egy adott egyén e világban  megtett szellemi útja során. Ha Isten az, aki tanít, akkor bizonyosan nem is marad el ez a fejlődés,  mégpedig a helyes irányban bekövetkezett fejlődés. Egyébként pedig bizonyosan igen. Fejlődhet az  ember másképpen is, de úgy bizonyosan negatív fejlődés lesz ez, még ha nem is úgy tűnik az egyén  számára. Sőt! Kijelenthető, hogy amennyiben negatív szellemi erők vezetik az ő ebből fakadóan  természetszerűleg negatív irányban történő fejlődését, akkor azt ő minden kritikus meglátás nélkül,  abszolút pozitív fejlődésként fogja értékelni. Hiszen egyre nagyobb hatalomra tesz szert azon a 

területen, amelyen előre kíván jutni. Eközben pedig eltelve saját eredményeitől, sikereitől, teljesen  vak marad arra nézve, hogy az orránál fogva vezetik őt. Ma úgy látom, hogy az ember teljes földi  életére, függetlenül attól, hogy ébren van-e vagy alszik, álmodik, kivétel nélkül befolyással van a  szellemi vezetése. Ez nem egy interaktív dolog, hanem teljesen fix és előre rögzített. Írtam már, és  mint feljebb olvashattad, a kvantumfizika is kezdi felismerni a tényt, hogy valójában sem idő sem  tér nem létezik. (Azt, hogy ez hogy jön ide, alább pontosabban kifejtem.) Egyhelyűség, vagy  helynélküliség, ahogy e tudomány fogalmaz, és időnélküliség van. Istenben minden egyszerre és  egy helyen létezik. Nincs olyan, hogy eleje, vége, széle vagy közepe, nincs olyan, hogy lent vagy  fent. Isten hely, tér és idő nélküli. Ennek okán pedig valójában értelmetlen olyan dolgokról  beszélnünk, amelyeket csak mi, háromdimenziós tudattal bíró, földi emberek használunk. Feltéve,  hogy képesek vagyunk ezt az állítást értelmezni. Ha nem, akkor nem kell törődni vele, hiszen csak  az szól nekünk, amit képesek vagyunk megérteni. Isten mindig annyi értelmet ad, amennyi a  számunkra szükséges információk integrálásához elengedhetetlen. Se többet, se kevesebbet. Tehát  ez az élet nem interaktív, hanem statikus és fix. Ezt az állítást azonban csak akkor lehetünk képesek  elfogadni, ha értjük a fenti kvantumfizikai tétel igazságát. Lényegét tekintve tehát az a  meglátásom, hogy súlyos hiba - bármilyen célból is tesszük ezt, - a földi valóság perspektívájából  kiindulni, feltéve, hogy gondolkodni és ezáltal helyes következtetésekre kívánunk jutni. Tudom, ez  nem tűnik elsőre logikusnak, hiszen ide illőnek érezzük magunkat, így azt gondoljuk, hogy ez kell  legyen az elsődleges viszonyítási pontunk. Ám a valódi vakságunknak éppen ez az oka. A  gyökérproblémája. Ameddig nem tudunk perspektívát váltani, képtelenek leszünk valós és helyes  eredményre jutni, az igazságot megismerni. Ez a perspektívaváltás pedig fizikai adottságaink okán  kizárólag szellemi perspektívaváltásként valósítható meg, ezért sikerül csupán oly keveseknek, és  ezért lehet az emberiséget a legnagyobb sötétségben tartani mindmáig. Hiszen a ma uralkodó nézet  - legyen ez bármilyen megdöbbentő is - az, hogy amit nem látunk az nincs. Egy egyszerű  hasonlattal élve úgy működik az emberi tudomány, hogy mivel mi a szárazföldön élünk a vízfelszín  alá pedig nem látunk be, ráadásul tudjuk, ha megpróbálunk a víz alatt tartózkodni még meg is  fulladunk, ezért hát arra a következtetésre jut, hogy ott nincs és nem is lehet semmi. Nos, így  sehova sem fogunk eljutni. Ám azt is le kell szögezni, hogy azokra a tudásokra, igazságokra,  amelyeket én jelen lapokon boncolgatok, valójában nincs is szüksége az embernek. Ezek kizárólag  azoknak az elméknek érdekesek, akik a részletekre is kíváncsiak. Én azért foglalkozom mégis  ezekkel a dolgokkal, mert, mint a Vakvilágban is írtam, célom egy híd megépítése, amelyen  átkelhetnek az igaz-ság partjára azok, akik analitikus módon képesek csak hitre jutni, eljutni  Istenhez. Nekik szeretnék segíteni Isten kegyelméből. Úgy gondolom, hogy sok embernek éppen  kárára válna, ha ilyen mélyen beleásná magát a részletek tanulmányozásába, hiszen itt nagyon el  lehet veszni és szem elől téveszteni a lényeget. Bár elsősorban nem erre értik, de mégis jól illik ide  az a mondás, miszerint az ördög mindig a részletekben bújik el. A részletek vizsgálata elvonja a  figyelmet az egészről, ami a lényeg. Amint írtam, ha az ember csak a hangyákat tanulmányozza  egész életében, akkor sosem fog felnézni az égre és meglátni azt, ami ott van. Nagyon nem  szeretnék ugyanabba a hibába esni, amelybe az említett harmadik könyvem egyes állításainak  esetében is estem, konkrétan abba, hogy éppen azt taglaljam vékony szeletekre cincálva, amitől  óvni igyekszem az olvasót. Ám azt is gondolom, ha idáig eljutottál ebben az írásban, akkor neked  érdekes a dolog, hasznodra lesz és nem ártalmadra, amit itt olvasol. Tehát menjünk tovább! Az  átlagos ember teljes földi élete során nagyjából egyfajta szellemiséggel bír. Ez határozza meg a  viselkedését, az egyes élethelyzetekkel, történésekkel kapcsolatos érzelmeit, az ezekre adott  válaszreakcióit. Ez alatt azt értem, hogy a már kora gyermekkorában megfigyelhető  személyiségjegyei egész élete során jellemzőek maradnak reá nézve, sőt, általában egyre  markánsabban fognak ezek megnyilvánulni a viselkedésében. Ha ezek a tulajdonságok annyira  szélsőségesek, hogy nem illeszthetőek a társadalom által még tolerálható keretek közé, akkor  ezeken szinte önmagát megerőszakolva kell úrrá lennie, a szélsőséges viselkedését megtorló  büntetéstől való félelme miatt, de ezek a szélsőséges esetek a teljes népességhez viszonyítva ritkán  fordulnak elő. Az átlagos ember tehát egy jól kiszámítható, önmagára általánosan jellemző  viselkedésminta szerint fogja élni az életét. Nem, vagy csak nehezen tud másképpen viselkedni, 

mint ahogyan egyébként szokott. Az egymást jól ismerő emberek, például családtagok, általában  pontosan képesek előre jelezni, hogy a másik személy egy-egy helyzetre, hogyan fog reagálni.  Dühös lesz vagy türelmes, kioktató vagy hisztériás. A gyerek kap egy egyest az iskolában, és előre  tudja, hogy az apja őrjöngeni fog az anyja meg sopánkodni. Vagy az apja csak megvonja a vállát, az anyja pedig az apjával fog veszekedni, amiért azt nem érdekli semmi. Tehát az emberek általában  kiszámíthatóak, ennek oka pedig az, hogy nem változnak. Ebből fakadóan arra következtetnek,  hogy ők olyanok, amilyenek, a rájuk jellemző viselkedésmód pedig az ő sajátjuk. Pedig dehogy. A  szellemi vezetésük az oka ennek a jelenségnek, csak az embereknek erről fogalma sincsen. Nincs,  amiből kiderüljön számukra. Tudni kell, hogy a szellemi vezető legyen az pozitív vagy negatív,  sokkal hatalmasabb, mint a lény, amely ebben a világban él, akit vezet. Ha nem akarja felfedni  magát, soha nem fog lebukni. Soha. Kivéve, ha Isten másképpen nem dönt. Ám mégis van egy  elképesztő jelenség, amely által gyanút kellene, hogy fogjon még az akadémikus tudomány is,  legyen bármilyen kockafejű is. De vagy nem akar, vagy tényleg ennyire kőhal a tenger fenekén. Én  a magam részéről azt gondolom, hogy a legtöbb tudós érzi, hogy az akadémikus tudomány körül  valami nagyon nagy gond van, de a már sokszor leírt okok miatt ezek az emberek is hallgatnak.  Amire céloztam tehát az a jelenség, amely egyértelmű bizonyítékot szolgáltat még a szkeptikusok  számára is mind az avatar-jelenségre, mind a fent leírt meglátás igazságára. Ez a megrázó és  döbbenetes bizonyíték a mai orvoslásban multiple personality disorder (MPD), magyarul inkább  disszociatív személyiségzavarként leírt tünetegyüttes, amely során a páciens több, egymástól  gyökeresen különböző személyiséget birtokol, ahogyan leírják ezt az idézőjelben betegséget. Én  inkább úgy fogalmaznék, hogy az ilyen embert, (avatart) több egymástól független tudat megosztva  vezérli. Több sofőr osztozik egy járművön. Hol ez vezeti, hol az. Ezek a sofőrök tökéletesen  különbözhetnek egymástól. Van amikor ismerik egymást és marakodnak az avataron, máskor pedig, számos esetben nincsenek tisztában egymás jelenlétével. Ez akkor van, ha frekvenciájuk nagyban  eltér, hiszen ilyenkor egymás számára is láthatatlanok. Ilyenkor azokat az időszakokat, amikor nem  ők vezetnek, kiesésként, eszméletvesztésként élik meg, nincsenek tudatában egymás  tevékenységének. Döbbenetes jelenség. Mind nemüket, nyelvüket, testi tulajdonságaikat, egészségi  állapotukat tekintve is eltérhetnek egymástól. Az avatar minden esetben alkalmazkodik azaz idomul az aktuális sofőrjéhez. A tudat határozza meg, hogyan viselkedik a test. Az egyik például lehet  cukorbeteg, míg a másik nem. Amikor a cukorbeteg sofőr vezet, akkor az avatar produkálja a  cukorbetegség tüneteit. Ha a következő sofőr szívritmuszavarban szenved, akkor nyomtalanul  elmúlik a cukorbetegség, és szívritmuszavar lép fel az avatarban. Egyszer jobbkezes az avatar, míg  máskor balkezes. Az egyiknél súlyos hipertónia (magas vérnyomás) figyelhető meg az avatarnál,  azután a következő sofőrváltásnál ez is nyomtalanul eltűnik. Ha az egyik személyiség súlyos  allergiában szenved, akkor személyiségváltás után ugyanez az avatar bármilyen mennyiségben  magához veheti az allergént, az allergiát kiváltó anyagot, nem fog rendellenesen reagálni arra. Ha az avatart irányító aktuális személyiség leissza magát, azaz alaposan lerészegedik, egy egyébként  hirtelen bekövetkező személyiségváltásnál azonnal kijózanodik. Hiába marad a véralkohol szintje  az egekben, az avatar nem reagál arra, hiszen nincs tisztában azzal, hogy ő most részeg. Ez a sofőr  nem ivott, tehát nem részeg. A drogos ugyanígy egy pillanat alatt tiszta lesz. Ha olvastad előző  írásom, emlékszel az agykontrollos nem fáj-nem vérzik paranccsal való saját tapasztalatomra,  amely egyértelműen ugyanezen a módon működik, bár ott tudatosan és szándékkal, ám a  hatásmechanizmus azonos. A vezérlő tudat határozza meg az avatar állapotát. De, hogyan  lehetséges, hogy például a véráramban keringő alkohol, drog egy pillanat alatt elveszítse a tudatra  kifejtett hatását? Úgy, hogy a drog sem anyag, hanem információ. Ha nem tudatosul, nem hat. A  gyógyszerek is ilyenek, erről beszélek később. A leginkább figyelemre méltó jelenség azonban az a  megdöbbentő felfedezés az ilyen emberek esetében, hogy minden egyes sofőrváltásnál - amelyekből általában öt és tizenöt közötti számban vannak jelen egy avatarhoz, de előfordul olyan súlyos eset  is, amikor közel száz különböző személyiség is felváltva megnyilvánulhat egy avatar testben, -  megváltozik az avatar agyhullám mintája. Ez azért mindent elsöprő bizonyíték a szellemcserére,  mert az egészséges embereknél ez soha nem változik meg, még igen nagy stressz vagy  megrázkódtatás esetén sem. Ez minden egyes agynak a saját ujjlenyomata, amely kizárólag rá 

jellemző. Ez alapján erre a jelenségre a hagyományos magyarázat csak úgy lenne kiterjeszthető, ha  az avatar átesne egy agyi transzplantáción, amely ma elvileg lehetetlen (szerintem gyakorlatilag is).  Az azonban bizonyos, hogy nem cserélgetik esetenként napjában többször is egy-egy empédében  szenvedő ember agyát, pedig a tünetek erre utalnak. Ez a jelenség értelmesen kizárólag úgy  magyarázható, ha elfogadjuk az avatar szellemi vezérlésének az egyik valóban teljesen különböző  identitású vezetőtől a másikhoz való passzolgatását. A sofőrök személyének teljes mértékben való  kicserélését a kormánynál. Sokan, például az agykontroll hívei érvelnek amellett és hisznek  szilárdan abban a tézisben, hogy az emberi elme teremtő erejű, és amit például vizualizál, az -  amennyiben ezt a tevékenységet elég elszántan, határozottan és erővel teszi, akkor - meg is fog  valósulni a fizikai világban. Ennek a jelenségnek a tudományos neve az úgynevezett  autoszuggesztió. E szerint például ha valakinek van egy rákos daganata, akkor ezt csupán azzal,  hogy az elméjének erejével támadja, képes lesz megsemmisíteni. Ez az eljárás a gyakorlatban úgy  néz ki, hogy az egyén kialakít magának egyfajta haditervet. Például azt képzeli rendszeresen, akár  naponta több órát szentelve ennek a tevékenységnek, hogy a testében apró katonák elkezdik  szétbontani ezt a tumort. Fontos, hogy ezt képes legyen az elméjében képileg megjeleníteni, azaz  vizualizálni. Maga az elképzelt módszer teljesen tetszés szerinti lehet. Azt javasolják, hogy célszerű  az adott személy hitének, világnézetének, fantáziájának leginkább megfelelő módszert vagy  vizualizációt kialakítani, hiszen az adott ember ezt képes leginkább szemléletesen maga elé  képzelni. Ha valaki például orvos, vagy az akadémikus orvostudomány által meghatározott  fogalmakban hisz, akkor képzeljen el egy rakás kis falósejtet, amint ölik, pusztítják a tumort, majd  darabokra szedve azt eltüntetik a szervezetből, de ha valakinek ez nehézséget okoz, akkor maradjon  például az apró kis emberkéknél, vagy angyaloknál, kinek mi a leginkább elképzelhető. Nagyon  érdekes, hogy azokban az esetekben, amikor az ember ebben a technikában mélyen hisz, sok  esetben valósul meg a fizikai szinten is valós gyógyulás. Az már kevésbé dokumentált a dolog hívei által, hogy ezek a páciensek a későbbiekben milyen arányban esnek vissza az eredeti betegségükbe.  Ám ez a mi érvelésünk szempontjából egyelőre nem is fontos, majd visszatérünk erre. Tehát van  olyan eset, amikor a dolog ténylegesen és bizonyíthatóan működik, a beteg elmekontroll,  agykontroll technika alkalmazása által tünetmentessé válik. Kétségtelen tény az, hogy az avatarban  lévő lény (ember) önmaga is képes egyfajta befolyást gyakorolni a saját fizikai, avagy az avatar  állapotára. Itt azonban nem az a kérdés, hogy valóban képes-e, hanem az, hogy milyen módon? Ám  mielőtt ezt megnéznénk, nézzünk néhány érdekes példát erre az önkompetenciára! Tehát az ember  tudata által képes valamilyen módon befolyással élni a saját fizikai állapotára, egészségére, vagy  pszihés torzulásai okán akár meg is betegíteni önmagát. Erre kétségtelen bizonyíték például egy  hirtelen indulat hatására bekövetkező szívinfarktus, vagy gutaütés. Hiszen, ha az indulatok nem  hatnának az anyagi testre (avatarra), akkor mitől szökne ilyenkor az égbe a vérnyomás, vagy mitől  állnának elő azok a fizikai folyamatok a testben, amelyek az infarktushoz, vagy agyvérzéshez  vezetnének? Ha izgalomba jövünk, fokozódik a szívverésünk, nő a vérnyomásunk, kitágul a  pupillánk, megizzad a tenyerünk, kiszárad a szánk és még sorolhatnám azokat a fizikailag  megnyilvánuló reakciókat, amelyeket testünk produkál elménk tudatállapotának megváltozására.  Ezek a jelenségek tehát valósak és nehéz lenne letagadni az összefüggést az elme aktuális  állapotváltozása és a fizikai testben megvalósult reakció vagy hiba között. Egy ismerősöm például  arról számolt be, hogy egy alkalommal hirtelen annyira feldühödött, hogy pontosan érezte, amint a  szívében egy ér megsérül. Ezt később sebészeti úton, operációval kellett helyrehozni. Egy másik  érdekes eset volt az, amikor egy olyan embert, akinek a véleményére igen sokan adnak (hívei  körében ez az ember óriási tiszteletnek örvend, a szava gyakorlatilag szentírás), egy napon a  lakásában felkeresett egy teljesen kétségbeesett híve azzal, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Az  ember saját őszinte bevallása szerint se köpni-se nyelni nem tudott, fogalma sem volt hirtelen, hogy  mit tegyen. Kínjában két kezébe fogta a fiatalasszony arcát és a szemeibe nézve kedvesen csak  annyit mondott neki, hogy ne szarj be, meg fogsz gyógyulni. Most menj haza és minden rendben  lesz. A nő hazament, és néhány hét múlva tünetmentessé vált minden kezelés nélkül. Tökéletesen  meg volt győződve arról, hogy a mestere gyógyította meg őt, pedig szó sem volt erről. Sokan  magyarázzák ugyanezen az analógián Krisztus gyógyításait, hiszen Ő is mindig azt mondta, hogy a 

hited gyógyított, tartott meg. A hit tehát valóban fontos dolog. Ám az nagyon nem mindegy, hogy  miben vagy kiben hisz az ember. Mondhatni: ez a lényeg. Alább leírom miként működik ez a  jelenség, világossá teszem, hogy miért nem mindegy miben hisz az ember. Visszatérve ez utóbbi, a  fiatalasszony esetéhez, nincs információ arról, hogy jelenleg mi a helyzet az egészségével, de a  gyógyulás akkor valóban teljes volt. Könyvünk jelen pontján erre tehát azt mondanám, hogy  azoknál történik meg a visszaesés, akik a nyugati orvosláshoz hasonlóan a testi tünetek eltüntetésére koncentrálnak és nem a kiváltó ok eltüntetésére. Ha egy rákos beteg eltünteti elméjének erejével a  daganatokat, akkor valóban gyógyultnak fogják nyilvánítani, de mivel a betegséget kiváltó eredeti  okk nem szűnt meg, ezért az jó eséllyel ki fog újulni. Azt gondolom, hogy az orvosok által kezelt  rákbetegek gyógyulása esetén is ugyanaz a siker oka, mint az előbbi esetnél. Még egyszer  hangsúlyozom, eddigi ismereteink szerint azt mondhatnánk, hogy a beteg hitte a gyógyulásban volt  az a kulcsmomentum, amely a sikert meghozta. Hiszen a kemo és a sugár csak öli az embert és nem gyógyítja. Elvileg tehát ha a beteg felismeri valamilyen módon betegségének az okát, és azt képes  kiírni magából, akkor lehet maradandó és akár végleges a gyógyulás. Függetlenül attól, hogy  melyik hatás következtében gyógyul meg a páciens egy ilyen esetben, az eufória, a siker által  bekövetkező öröm mértéke azonos. Az egyébként logikusnak látszó következtetés ilyenkor magától  adódik: ez egy mindent elsöprő, fényes bizonyítéka az elme, saját elménk hatalmának a fizikai  világ, az anyagi valóság felett. Emberek egyes dokumentált esetekben, még gépek működésére is  képesek voltak hatást gyakorolni, kizárólag mentális erő alkalmazásával. Mi ez, ha nem az emberi  elme hatalma? Írtam már erről előző könyvemben, de ide is kapcsolódik a dolog, ezért éreztem  szükségesnek beszélni erről a témáról. Ahogyan már mondtam, ha valaki egy ilyen esetnek a tanúja  lesz, ne adja Isten, éppen vele történik meg, az olyan sziklaszilárd hívő lesz ebben a technikában és  annak magyarázatában, hogy az életben többé soha semmi nem lesz képes eltántorítani őt újdonsült  hitétől. Pedig ha látná a valóságot, azonnal összeomlana. Ilyenkor ugyanis nem ő az, aki intézi a  dolgokat. Csak azt hiszi, hogy ő teszi. Ilyenkor olyan erők működnek, amelyeknek az a célja, hogy  a delikvens mélyen higgyen a saját elméjének hatalmában. Mint írtam ez szimpla mágia, a mágikus  tevékenység pedig sosem egyoldalú. Az mindig minimum két szellemi szintet feltételez. Egyszer  (esetünkben) az anyagi világot, ahol a mágus operál, és ezzel párhuzamosan egy másik, innen  számunkra láthatatlan szférát, ahol az akár direktben megidézett, vagy mint a fenti idézőjelben  öngyógyító esetnél öntudatlanul meghívott, e mágikus hatás valós létrehozójaként közreműködő  magasabb szintű entitás dolgozik. Ám a fizikai síkon tevékenykedő ember csak ezt az oldalt látja,  így amikor sikert ér el, azt természetszerűleg saját hatalmának és sikerének fogja betudni. Ez a  valós helyzet, így működnek ezek a hatások. A saját ismeretségi körömben is fordult elő ilyen eset.  Egy ifjú hölgy tragédiájáról van szó, akinél tumort diagnosztizáltak, amellyel hagyományos gyilkos  módszerekkel semmire sem jutotta. Itt jegyzem meg, hogy egy anonim felmérés szerint az  onkológusok kilencven százaléka nem lenne hajlandó magát alávetni kemoterápiának és  sugárkezelésnek, de betegeikkel ezt szemrebbenés nélkül megteszik. Nagy üzlet a rák. Visszatérve a beteg hölgyre ő az eredménytelen kezelések után hallott egy természetes szerről, amellyel  kapcsolatban csodákat meséltek. Telibe találta őt a dolog, hiszen ez volt az utolsó szalmaszál,  amelybe nézete szerint kapaszkodhatott. Bele is kapaszkodott hát teljes szívvel és hittel. Használni  kezdte, majd meggyógyult. Tökéletes és mély hitte lett a szer csodatévő erejében, ebben a hitében  ezután senki és semmi nem ingathatta meg. Gyógyulása után rövid idővel boldogan férjhez ment és  életet adott egy egészséges kisfiúnak. Amikor a kisfiú hároméves lett, anyukája újra beteg lett, de  ekkor már a csodaszer is hatástalannak bizonyult. Pedig ő akkor is teljes szívvel hitt benne.  Felmerül a kérdés, hogy először miért működött a dolog, másodszor miért nem? Az világos, hogy  első esetben sem a szer segített, hiszen ha a szer hat, akkor mindig hat, különösen ha azonos a  probléma itt pedig az volt. Rosszul csinálta talán a második kezelést? Én azt gondolom, hogy nem  erről van szó. Szerintem arról van szó, hogy az első esetben kapott külső segítséget, míg a második  esetben már nem. A hölgy tehát végül hamis hitben, egy fétist imádva, amely most cserben hagyta  őt, elkeseredve és lelkileg, szellemileg totálisan megtörve halt meg. Ez kizárólag gonosz erőnek  lehet a célja egy emberrel kapcsolatban, bár természetesen ilyenkor mindenki Istenre haragszik.  Mintha a hölgy valaha is kereste volna Istent. A legszomorúbb az egész történetben, hogy ha valaki 

a bajban ezt ajánlotta volna neki, valószínűleg nem örült volna annak, amit kapott volna e jó  tanácsért cserébe, bár ez csupán feltételezés a részemről, ezt el kell ismernem, hiszen nincs  tudomásom arról, hogy valaki ezt tette volna esetében. Én minden esetre nem tettem és nem tenném ma sem, ha nem hozzám közvetlenül közel álló emberről van szó. Miért? Mert egyrészt  meggyőződésem, hogy hiába is tenném vagy tettem volna (még hozzám közel álló ember esetében  is), másrészt pedig úgy vélem, hogy különösen egy ilyen súlyos esetben akkor kell tanácsot adni, ha kikérik az ember tanácsát. Fogadatlan prókátornak ajtó mögött a helye. Ami az Isten dolga, abba  ember ne ártsa magát, én így látom. Ha a te tanácsod kell, akkor el fogja vezetni hozzád azt az  embert. Ha az Isten segíteni akar, akkor segít az konkrét. De ha Isten nem akar segíteni, akkor senki sem segíthet az is konkrét. Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. Ez egy nagyon súlyos íge. Érdekes, hogy  hányan hányféleképpen magyarázzák. Engem arról győz meg, hogy ha valaki megmakacsolja  magát a tévhitében, akkor attól semmi sem lesz képes eltántorítani őt. Senki és semmi. Erre  kizárólag Isten lenne képes, hiszen Ő adja szándéka szerint az ember szívébe a bölcsességet, azaz a  felismerést és ezáltal az Őbenne való hitet, de ha ezt Isten nem adja meg valakinek, akkor az  menthetetlen. Jöhet akárki, bármilyen próféta, emberünk makacsul ki fog tartani a tévhitében. Az  sem győzi meg őt tehát, ha valaki a halottak közül feltámad. De nem ám. Ennek okáról már több  előző írásomban beszéltem, de az avatar témájához is szorosan kapcsolódik. Hiszen a szellemi  vezetés az, akinek a hitte, illetve frekvenciája általi vonzódása érvényesül a földi ember hitében,  illetve vonzódásában a jóhoz vagy a gonoszhoz. Ha az ember vezérlése negatív, mint például a  farizeusok nagy többsége esetében is volt, akkor sosem fog az Úr felé fordulni, történjen bármi. Azt  állítom tehát, hogy a szabad akarat híveinek elgondolásával éppen ellenkezőleg, nem az ember  választja meg a hitét és a nézeteit, egyszóval a saját szellemiségét, hanem éppen fordítva: a kapott  szellemi vezetése határozza meg mindezeket a földi emberre nézve. Visszatérve még néhány  mondat erejéig arra a témára, hogy a fétisekben hívő, mágikus tevékenység által meggyógyult  emberek hány százalékban esnek vissza eredendő betegségükbe, nem áll rendelkezésemre  statisztika, valószínűleg azért, mert nem létezik ilyen kimutatás. Hiszen ez egy olyan adatot  jelenítene meg, amely az ilyen jellegű csodák hitelét erősen rontaná. Tehát ezzel nem foglalkoznak  ezen csodák hívei. Elég az, hogy többen meggyógyultak és, hogy mennyi csoda történt. Ám ha az  Isten úgy dönt, hogy menni kell, akkor menni kell nincs mese, nincs csoda, nincs hókuszpókusz mágia. Vége a dalnak. Az nagyon nem mindegy, hogy amikor vége itteni futásunknak, akkor milyen kincseket viszünk magunkkal. Anyagiakat nyilvánvalóan egyet sem. Még a fáraó is mindent itt  hagyott, hiába rakták körül az aranyszarkofágját csodás kincseivel, minden itt maradt a  kincsrablóknak, vagy a régészeknek. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és  a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak  kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem  ássák, sem el nem lopják. Itt ismét kicsit félrevezető lehet a fordítás, amint itt kivételesen a Csia  -féle verzió szépen be is mutat. Itt áll fent például az a ritka eset, hogy a Csia fordítás rosszabb, mint a Károli. Íme. Hanem a mennyben gyűjtsetek magatoknak kincseket, hol sem moly, sem rozsda  azokat el nem emészti, hol tolvajok falat nem ásnak át, és azokat el nem lopják! Miért félrevezető  ez? Károlinál csak nehezen érthető a pontos jelentés, de Csia esetében kifejezetten félrevezető.  Károlinál azt mondja az Úr, hogy gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben. Nincs (a) mennyben. Csiánál már úgy szerepel, hogy a mennyben, ami azt sejteti a gyanútlan olvasóval, hogy majd a  mennyben kell neki kincseket gyűjtögetni ha ott lesz. Ám, ha majd csak akkor akarna mennyei  kincsekre szert tenni, akkor sosem fog odajutni. Károlinál az a baj, hogy az olvasó, bár nincs ott az  az (a) betű, mégis odaolvassa, mert így tűnik helyesnek az íge. Pedig csak így nem az. Olvasd csak  el ismét a Károli idézetet! Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda,  sem a moly meg nem emészti. Nincs tehát (a) betű. Hiszen Krisztus itt valójában arra utalt, hogy  már itt a földön olyan kincseket gyűjtsünk, amelyek a mennyben számítanak kincsnek. A mai nyelv  szerint így lenne pontosan érthető az üzenet. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hanem  mennyei kincseket gyűjtsetek magatoknak! Így lett volna helyes a fordítás. Csupán a tanulság  kedvéért megnéztem a Vida Sándor -féle és a katolikus verziót is. Ezeknél ugyancsak rossz a 

helyzet, bár a szöveg is más, éppen ugyanúgy félrevezetik az embert, mint a Csia -féle. Tehát Vida  szerint ez így hangzik. Hanem kincset kincsre az égben halmozzatok, ahol sem moly, sem rozsda  nem teszi tönkre, ahol tolvajok nem ássák ki és nem lopják el. Káldi-Vulgata. Gyűjtsetek  magatoknak pedig kinchet az égben. Ugye ezeknél megint azt gondolhatná az ember, hogy majd az  égben kell kincset kincsre halmoznia és gyűjtenie, amit itt a földön bajosan tehetne csak meg. Ej,  ráérünk arra még- gondolhatnák ezek alapján – amikor majd az égben leszünk. Pedig dehogy. Földi  életünk során tehát lelki, szellemi kincseket kellene gyűjtenünk, e szerint élnünk és  munkálkodnunk. Ez az Isten figyelmeztetése, az igazság kinyilatkoztatása, de az emberek döntő  részénél ez süket fülekre talál. Vajon miért? Miért nem törődnek az emberek a Bibliával? Miért nem érdekli döntő többségüket Isten? Ha pedig érdekli őket, mi több rendszeresen odafordulnak  Istenhez, életük irányítójául hívják és fogadják az Urat, akkor miképpen lehetséges, hogy még az  ilyen emberek között is igen nagy nézetkülönbségek léteznek? Például a predesztináció és a szabad  akarat hívei között fennálló nézetkülönbség ebben a világban, éppen az általam itt is leírt okból  sosem fog megszűnni, hiszen az emberek nézetei valójában nem befolyásolhatóak más ember által.  Talán egy-egy ember más belátásra tér, de tömegek bizonyosan nem. Elképesztő, hogy a magukat  felvilágosult kereszténynek valló prédikátorok, igehirdetők magyarázzák a gyülekezeteik előtt,  hogy ne legyenek lágymelegek, vasárnapi keresztények. Ezt üzeni Krisztus a jelenések könyve által  a mai kor emberének. A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű  és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem  vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév,  kivetlek téged az én számból. A bálvány kereszt előtt (alatt, mögött) állva elmagyarázzák tehát  leginkább vasárnap délelőtt, hogy a vasárnapi kereszténység az nagyon kevés, az a lágymeleg  hozzáállás és ők maguk sem ismerik fel, hogy maga az intézményesített kereszténység az, ami a  probléma. A kereszténység maga a lágymelegség és nem csak a vasárnapi! Azt mondja az Úr, hogy:  térj új felismerésre! Azt mondja: Akinek füle van, hallja meg, amit a Szellem az eklézsiának mond.  Új felismerésre térnek tehát? Meghallják a figyelmeztetést? Dehogy. Elvakultan elmerülnek a saját  idézőjeles bölcsességükben. Egy keresztény teológusnak, igehirdetőnek soha fel sem merül az  elméjében az, hogy vele, az ő nézeteivel is gond lehet. Azt írtam tehát már sokadszor és ezt  szilárdan tartom is, hogy az emberek nézetei valójában nem befolyásolhatóak más ember által. Itt  nem az agymosás típusú, nézetformáló tudatmegerőszakolásról beszélek, amely például az  iskolákban folyik: ez az igazság fiam, te csak ne gondolkodj! Majd mi megmondjuk neked, hogy  mi az igazság. Ez a tananyag, ezt kell tudnod vagy megbuksz és pont. Vagy, amit az egyházak a  dogmáik szerint belenyomnak híveik fejébe: ez az igaz-ság, így volt-így van és kész, pont, vita  nincs alapon. Hiszen ezek napi szinten tetten érhetőek ebben a világban és igen hatékonyan  működnek is. Nem ezekre célzom tehát, amikor azt mondom, hogy az emberek valójában nem  képesek egymást meggyőzni, hanem érvelésen alapuló, valós eszmecserére gondolok itt, amely során minden fél kellő alapossággal és objektivitással mérlegeli a más nézeten lévő fél érveit,  elgondolásait, és ezeket a sajátjával összevetve alakítja ki végső álláspontját egy-egy kérdésre adott  válaszát vagy nézetét illetően. Mindenki hajtogatja a magáét, és türelmesebben vagy erőszakosan,  de rá akarja erőltetni nézeteit, saját vélt igazságát a más nézeten lévőkre, ám valódi párbeszéd  szinte sosem valósul meg az emberi lények között. Nem is valósulhat meg, hiszen a hitt és a  szellemi dolgok magasabb szinten dőlnek el. Hány és hány próféta, igehirdető szembesült és  szembesül pályafutása során azzal, hogy csak mondja-mondja, beszél-beszél, de mintha a falnak  beszélne. Prófétálása süket fülekre talál. Ingerült és türelmetlen, jobb esetben csak álmos és üres  tekintetek néznek vissza rá, ő pedig nem érti, mit keres ott, ahol éppen prédikál. Persze itt nem a  templomokban prédikáló papokra gondolok. (Anyám, mi volt a templomban? Jaj fiam, az atya  olyan szépen beszélt. És mit mondott? Hát azt nem tudom.). Tehát nem a papokra, a megélhetési  prédikátorokra gondolok elsősorban itt hanem azokra az emberekre, akik elhivatottságot éreznek az  ige hirdetésére. Hiszen Isten és a Biblia szeretete erre késztet minden igaz embert. Jó esetben persze az összegyűltek odafigyelnek, ott vannak fejben, sőt még aktívak is egy-egy előadás alkalmával.  Azután hazamennek és mintha mi sem történt volna, minden marad a régiben, halad tovább a régi  mederben. Hányan változnak meg jellemüket, gondolkodásmódjukat tekintve életük során? Én azt 

gondolom, igen kevesen. Ha a földi ember racionális érvekkel, a saját esze alapján meggyőzhető  lenne, akkor a világ ma nem itt tartana, ahol tart. Azt kell mondjam, hogy a legtöbb ember még  tapasztalatok által sem győzhető meg hatékonyan. A legtöbb ember képes elkövetni és el is követi  élete során ugyanazokat a hibákat újra és újra, vég nélkül egészen az összeomlásig. Nem tanulnak  semmiből. Én azt gondolom, hogy ennek az oka tehát a szellemi vezetésében keresendő. Most,  ebben a pillanatban kaptam egy tanítást. Amikor írok, általában folyamatosan kapom a  gondolatokat. Valaki diktál, én írom. Néhány pillanattal ezelőtt eszembe jutott egy nagyon érdekes  érvelés, de mielőtt rögzítettem volna, még befejeztem az előző mondatot. Azután, amikor  nekikezdtem volna az említett gondolat kifejtéséhez, az egy pillanat alatt, nyomtalanul eltűnt. Blek  aut. Itt tényleg csak másodpercekről volt szó. Ülök, írok, semmi külső dolog nem vonja el a  figyelmem, ami indokolhatná a gondolatvesztést. Fel is háborodtam tehát rendesen, hiszen arra  pontosan emlékeztem, hogy igen jelentős gondolatról volt szó, de, hogy pontosan mi volt az, arról  momentán fogalmam sincs. E pillanatban teljes adásszünet, néma csend van. Néhány percig  mérgelődtem, óvtam a Forrásnak, hogy ez nem volt szép dolog, majd elmosolyodtam, mert végre  megértettem mi történt. Miközben írtam, futott egy alsóbb, párhuzamos gondolatfolyam is bennem.  Azon tűnődtem, hogy vajon te kedves olvasóm, el fogod-e hinni, amit írok vagy sem? Azon  gondolkodtam, hogy vajon hány ember fog hinni, vagy hinne nekem? És itt, ebben a pillanatban egy pillanatra elfogott a kétség. Nos, ekkor jött az azonnali radír. Azonnali válasz a kételyre, csak nem  azonnal értettem meg. (Addig volt néma csend, amíg végre felfogtam, hogy mi a helyzet. A Forrás  kivárt.) Hiszen hogyan fordulhatna elő ilyesmi egy emberrel, ha a fontos gondolataink a saját  fejünkben születnének? Ha azok a saját elménk teremtményei lennének? Akkor egy ilyen radír,  lehetetlen lenne. Ezt a gondolatot a Forrás úgy emelte ki az elmémből egy pillanat alatt, mint egy  panelt. Kihúzta onnan és vége. Csak annyi maradt meg, hogy volt ott valami. Lenyűgöző  tapasztalás. Veszem az adást, ami a Forrástól érkezik. Ez tehát egyértelműen külső befolyás. Onnan  tudom, hogy fut alatta egy szekunder gondolatfolyam, ami lehet az enyém. Ott a kétkedés. Erre a  primer kör lefagy. Szó szerint néma csend. Gondolatvesztés. Ez a jelenség napi szinten történik meg az emberekkel. Tudod, amikor azt mondod, hogy ó, akartam mondani valamit, de elfelejtettem. El  hát. De hányan filóznak el azon, hogy ez mitől lehet? No, kíváncsi leszek, hogy visszakapom-e a  gondolatot, miután most végre megértettem a leckét. Előretolom az íróasztalomon a klaviatúrát, és  karjaimat az asztalon egymásra helyezve rájuk hajtom a fejem. Várok. Egy perc telt el, itt van,  köszönöm! Persze hirtelen (be)jutott az eszembe. Éppen úgy, ahogyan eltűnt (kijutott) onnan. Már  írom is. Az iménti felismerés tanulsága messzire vezet. Folyik az avatarban lévő lény (én) és a  szellemi vezetés (Forrás) között egy állandó eszmecsere, kommunikáció. Tehát az avatar, amíg  oszlásnak nem indul, nem egy szimpla organikus robot, egy biozombi, hanem egy komplex, valós  lény, csakhogy ennek a valós lénynek az esszenciáját adó entitás, a valódi ember nem lát ki  rendesen az avatarból. Megjegyzem bele sem lát rendesen. Már egyik a másikba. Nem elég, hogy  nem tudunk miatta rendesen körülnézni, de még le is van sötétítve a sisak plexije. Azt írtam a  gondolatvesztésnél, hogy felháborodtam, hogy óvtam. De az avatar nem háborodik fel és nem óv.  Az csupán egy földi szkafander. Akkor ki háborodott fel, ki óvott? A lény, az ember, én és te, aki a  szkafanderben vakon tapogatózik ha vezetője nélkül marad. Aki bambul. Az alvásidő az más. Akkor a lény kiszabadulhat a szkafanderből, de most nem erről fogunk beszélni. Ha belegondolsz, ez egy  döbbenetes interakció volt az imént. Képzeld el nekem milyen volt, aki átélte, megértette és leírta.  Nagyon friss az élmény, teljesen a hatása alatt vagyok. Döbbenet. Elképesztő. Az egyik pillanatban  ömlenek a gondolataid, folyamatosan írsz, a következő pillanatban pedig tökéletesen kiüresedik az  elméd. Mint, amikor valaki elzárja a vízcsapot. Kínlódva megpróbálod újra felvenni az elveszített  szálat, de hamar be kell látnod, hogy ez nem fog menni. Se kép-se hang. Pedig vannak erre  technikák, egyes helyeken tanítják is ezeket, de most mosolyra fakaszt a dolog. Vizuális típus  vagyok. Látom, ahogyan egy világtalan avatar különböző elmetechnikákkal próbálkozik az anyagi  világban és látom, ahogyan guggol vele szemben egy lény (nagynak érzem), akiről emberünknek  természetesen fogalma sincs. Az nagyon-nagyon nem mindegy, hogy ki az, aki szemben guggol az  avatarral, velünk. Az avatar tehát küzd, erőlteti tompa elméjét, hogy rátaláljon a szálra, miközben a  szellemi entitás természetétől függően kedvesen mosolyogva, vagy kajánul vigyorogva figyeli 

hiábavaló erőlködését. Majd egy idő után elé lógatja a szálat. Az avatar ezt már megérzi, utánakap  és megragadja. Megvan a cucc! Az avatar büszkén mosolyog, nagyon elégedett a teljesítményével,  miközben vakon mered az őt továbbra is megfigyelő entitásra. Saját elméje végtelen hatalmának  egy újabb fényes sikerét és bizonyítékát könyvelte el most emberünk. Azon tűnődik immár, hogy  meddig juthat el még, ha már most ennyire profi. Ha nem adja valaki a kezedbe azt a szálat fiam, az életben soha nem fogod megtalálni. Őrület. De nagyon lelkesítő, örömteli tapasztalás és rádöbbenés  ez, hiszen egyrészt igen meggyőző dolog az ilyen, másrészt nagyon-nagyon jó érzés azt szívből  tudni, hogy sosem vagy egyedül. Ahogy dzseko is megénekelte: ju ár nát elon. Sosem. A dolgot  objektíven szemlélve viszont azt kell látnom, hogy amit írok az színigaz. Elképesztő ez a világ és az még elképesztőbb, hogy a benne élő emberek mennyire fogalmatlanok. Vakok. Leginkább a saját  hibáikra. Ez az elveszített, majd visszakapott gondolatfolyam második fele. Miért vakok az  emberek a saját hibáikra? Miért van az, hogy minden ember küszködik problémákkal, olyanokkal,  amelyekre képtelen megoldást találni, helyes válaszokat adni, ugyanekkor pedig másoknak az ő  problémáikra sok esetben ugyanez az ember képes igen jó tanácsokat adni? Miért nem tud az ember magán segíteni, ha más esetében képes helyesen felismerni a problémát és helyes választ adni arra?  Tudod a választ? Én tudom. Három betű: E G O. Minél durvább az ego, annál vaksibb az ember. Az egók pedig durvák. Írtam már sokat róluk, itt nem fogok. Csak annyit, amennyit muszáj. Ha az  embert Isten magára hagyja, - mert ha tetszik-ha nem, azok, akik nem ismerik Istent, mind magukra  hagyott emberek- akkor az egó kvázi szabad pályát kap. Elvileg (de csak elvileg) azt tesz, amit akar. Ha azonban Isten úgy dönt (döntött, amikor még meg sem születtél ide), hogy téged megment (lásd  Szellemi Izráel, Backstage), akkor az egó fülön lesz csípve és valamilyen mértékben, Isten akarata  és döntése szerint a megfelelő időben és módon félre lesz állítva. Marad befolyása, de kevés. Sokkal kevesebb, mint az ördögfiak esetén, hiszen ott mindent visz. Korábban, amikor az elme fizikai testre való hatásairól beszéltünk utaltam a gyógyszerekre, illetve arra, hogy beszélünk róluk. Hiszen ha  anyag nem létezik, ha minden csupán egyfajta virtuális információ, akkor miképpen lehet hatásos  egy gyógyszer? A fenti magyarázattal vagy leírással párhuzamot vonva itt magától értetődne a  válasz: hitt által. Ha hiszünk egy gyógyszer gyógyhatásában, akkor a gyógyszer hatékony is lesz.  Erre a tételre a lehető legkomolyabb bizonyíték az úgynevezett placebo hatás. De mi van akkor,  amikor a gyógyszer a benne való hit nélkül is hatásos? Akkor mégis csak van anyag? Hiszen itt a  tudat vagy nem aktív (eszméletlen betegek) vagy akár szkeptikus, hitetlen a gyógyszer  hatékonyságát illetően. Igen jó példa erre az inzulin. Az működik akkor is, ha a beteg nem hisz  benne vagy eszméletlen. Először nézzük a placebo hatást! Itt egyértelmű a helyzet, hiszen maguk a  készítményt a betegnek adó orvosok is a legtöbb esetben tisztában vannak azzal, hogy nem valós  gyógykészítményt adnak a betegnek, csupán elhitetik vele, hogy a szer, amit kap, az gyógyszer. A  beteg elhiszi és a hatás nem marad el. Ilyenkor nem kétséges, hogy a beteg a hite által gyógyult  meg. A placebo hatást igen sok alkalommal, igen széles körben és a módszereket tekintve rengeteg  módon tesztelték. Volt, amikor az orvos sem tudta, hogy néhány tesztalany közül ki kap valódi  gyógyszert és ki placebot, tehát minden fajta emberi súgási lehetőség ki volt zárva a kísérlet során. A tapasztalat mégis azt mutatta, hogy a dolog működik. Konkrét példa: egy kísérlet során két  szobában tíz-tíz alanyt helyeztek el. Az első szobában kilencen élénkítő hatású amfetamint kaptak, a tizedik egy barbiturát tartalmú altatót. A másik szobában fordított volt az arány. Mindkét esetben a  kakukktojás pontosan úgy viselkedett, ahogy a társai. Az első szobában az egyetlen, aki barbiturát  tartalmú altatót kapott, elalvás helyett felelevenedett, felpörgött, a másik szobában pedig az  egyetlen, aki amfetamint kapott, elaludt. De számos egyéb igen szemléletes példa létezik.  Bőrproblémákat, szemölcsöket tüntettek el színezett vízzel. A beteg úgy tudta, hogy amit kapott egy új csodaszer és a dolog működött. A legenyhébb tünetektől a legagresszívebb tumoros  megbetegedésekig volt képes hatékony gyógyításra a placebo. Ha ez nem a tudat hatására  bekövetkező gyógyulás, akkor mi a magyarázat? A placeboval kapcsolatban azért le kell szögezni,  hogy a hatékonysága messze nem százszázalékos. A kísérleti tapasztalatok harmincöt és ötvenöt  százalék közé teszik a hatékonyságát, és kizárólag azok esetében működhet, akik hisznek a  hatásában. Eszméletlen, öntudatlan páciens esetében nincs hatásuk. Olyan eset előfordult, hogy  álműtétet végeztek egy betegen, azaz beavatkozási szándékkal felnyitották, de a reménytelen 

helyzetet látva végül valós beavatkozás nélkül összevarrták, a betegnek mégis jelentősen javult az  állapota, miután megtudta, hogy a beavatkozás rendkívül jól sikerült. Itt is egyértelműen a hitt volt  az, amely segített. Az is bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem mindegy ennek a pozitív hitnek a  kiváltásában a betegnél, hogy milyen módon kapja meg a placebot. Azt figyelték meg, hogy például az injekcióban beadott placebok hatékonyabbak, mint a cukor tabletták, vagy egyéb szájon át  bevehető készítmények, hiszen a beteg összekapcsolta az erős gyógyszert az injekcióval a gyengébb hatékonyságút pedig a tablettával. Egyes esetekben még a tabletta színének és méretének a hatását  is ki tudták mutatni. Ha egy szimpla kis fehéret kapott a beteg, akkor nem javult, de ha valamilyen  szokatlan színű, mondjuk lila vagy erős narancs színű és lehetőleg nagy méretű tablettát kapott,  akkor javult az állapota. A placebot tehát elvileg értjük: a tudatra hat, azt manipulálva, becsapva ér  el idézőjelben öngyógyító valós hatást az esetek mondjuk felében. Ám van egy másik faktor, ami  talán ennél is érdekesebb, és amely legalább részben megcáfolni látszik a gyógyszerek hatása és a  tudatállapot, illetve a bennük való hitt közötti összefüggés jelentőségének kérdését. Mi van tehát  azokkal a gyógyszerekkel, amelyek öntudatlan betegek esetében is hatnak? Hiszen itt egyértelműen  a szernek kell hatnia. Hogyan lehet hát hatékony egy szer, amely nem anyag, csupán információ?  Ennek megértéséhez először meg kell értenünk, hogy tulajdonképpen mi magunk sem anyag  vagyunk, hanem egyfajta információcsomag, amely a szubatomi egésznek egy jól elkülöníthető, de  egyébként attól elválaszthatatlan része (mint az örvény a folyóban), így minden egyes létező is egy  hozzánk hasonló, de tőlünk jobban vagy kevésbé különböző információcsomag. A lény, mint  információcsomag elméletét igen jól alátámasztja a szervtranszplantáció esete, illetve az ilyen  beavatkozások után fellépő kilökődés jelensége, amelyet az akadémikus orvoslás immunreakcióként ír le. Igen ám, de mi az immunreakció? A szervezetnek az a védekezési rendszere, amely az  információ csomagból igyekszik eltávolítani azt a később bekerülő információt, amelyet idegennek  azonosít. Az új szerv hordozza az eredeti gazdaszervezetének az információit, ez pedig bejutva az új szervezetbe felülírni igyekszik vagy felül is írja annak egy részét, amit általában a befogadó  szervezet nem vesz jó néven. Sok szervátültetésen átesett ember beszámol arról, hogy megváltozott  az ízlése, egyes szokásai, a beszédmódja, furcsa emlékek bukkantak fel benne, amikről egyébként  pontosan tudja, hogy nem a sajátjai, tehát megrázó bizonyítékát adják annak, hogy az új szerv  (információ csomag) képes volt módosítani az addigi állományt. A kedvenc esetem, amikor egy új  vesét kapott középkorú tanárnő, felébredve az altatásból, orvosainak arra vonatkozó kérdésére, hogy hogyan érzi magát a következő választ adta. Megdöglenék egy sörért. Gondolhatod, a nő lepődött  meg a legjobban. Később – bár ezt gondosan titkolják – kinyomozta, hogy egy motorbalesetben  elhunyt fiatal férfitől kapott szervet. Ám az új szervvel nem csak új információt veszünk  magunkhoz. Néhányan az új szervesek közül úgy fogalmaznak – egyébként nagyon helyesen –  hogy a műtét után ketten élnek tovább abban a testben, amely új szervet kapott. Ez szó szerint így  van. Ameddig az a szerv él a befogadó szervezetben, csatlakozik hozzá annak a szellemi vezetése is. Bizony. Hiszen ezek az információk, amelyek meghatároznak bennünket, mint mondtam nem egy  zárt rendszer részei, hanem szoros összeköttetésben állnak az egy másik szellemi síkon működő  szellemi vezetőnkkel is, amely aktív marad ebben a világban, ameddig akár csak egy vesényi része  itt él. Valójában nincs különbség aszerint, hogy élő vagy mondjuk egy balesetben elhunyt donor  adja az új szervet, a donor szellemi vezetése kötődni fog a befogadó avatarhoz. Írtam már erről,  azonban akkor kizárólag az avatar szempontjából vizsgáltam az esetet, így éppen a lényeg maradt  le. Tehát ha a szerveink szerves részei a bennünket alkotó egységnek, nem egy szimpla húsdarabról  van szó esetükben, nem anyagról hanem információról, hiszen ez a valódi természetük, akkor ezt az információt akkor is magukkal viszik, ha eltávolítják az eredeti csomagból. Ha köpünk egyet, hiába  kerül ki a köpet a testünkből, az még a mi adatainkat fogja tartalmazni bárhova kerül. Ha egy másik  avatarral testnedv cserét végzünk, mondjuk csókolózunk, akkor ez információcserével is járni fog.  Ha a testnedv nem nyál, hanem például az utódnemzéshez szükséges anyag, akkor ez az  információcsere elképesztően magas szintű lesz. Hiszen a sperma, a férfi szervezet információ  esszenciája. Amikor kiürül, az avatar oda a lehető legmagasabb színvonalú információkat gyűjti  egybe magából, hiszen az ilyen esetben érvényes protokoll azt mondja neki, hogy utódnemzésről  van szó. Abba pedig apait-anyait belead magából. Nem véletlen, hogy a férfi avatar az ejakuláció 

után kissé kipurcan, hiszen a spermavesztés jelentős energiaveszteséggel jár az avatar számára. Ezt  az információcserét ismerte fel például néhány primitív nép mágiája, amely szerint ha megesszük a  másik lényt vagy annak egy részét, akkor magunkhoz vesszük a lény tudását, képességeit is. Visszatérve a testnedvekhez, például a köpetben, illetve a kitüsszentett nyálkás takonyban fellelhető hitvány, hibás információk ezért képesek megbetegíteni egy másik szervezetet, amelybe bejutnak. A gazdaszervezet megszabadulni akarván ezektől a hibás, illetve diszharmonikus működést  eredményező információktól kiköpi, kitüsszenti ezeket, így az azokban lévő hibás információ  bejutva egy másik szervezetbe, fertőzést (negatív felülírást) okoz. Így van ez a szennyezett  (fertőzött) vérátömlesztések esetében is. A vércsere egyébként nagyon súlyos dolog, de erről most  nem szólok. Így tehát már valóban értjük, hogyan működik az ember, mint információcsomag. Ezek az információ csomagok pedig módosíthatóak azáltal, hogy kiveszünk belőlük vagy hozzájuk adunk  információkat. Gondolj arra például, hogy bejut a te információs csomagodba egy vírus! Felülírja az egységed, amely addig elvileg jól működött. Ez az egyébként minimális plusz információ azonban  felborítja a harmóniát, és működési zavart okoz a rendszerben. Mint írtam, a rendszernek van egy  erre a célra fenntartott védelmi eszköze, az immunrendszer, amely a vírusirtó. Feladata azonosítani,  majd megsemmisíteni a káros új információt. Ez is frekvencia alapon működik. Az immunrendszer  ismeri a helyes és kívánatos frekvenciákat, az ezektől eltérőket pedig igyekszik megsemmisíteni. A  vírusokhoz hasonlóan működnek tehát a valóban hatni képes gyógyszerek is. Hoznak egy új  információt a rendszerbe, amely ezen új információ felhasználásával képes a zavart elhárítani.  Mondok egy gyakorlati példát: a gyógyszergyár kifejleszt a laboratóriumában egy új baktériumot,  amely nem feltétlenül öl meg, de nagyon rosszul fogod érezni magad tőle, ha megfertőz. Ezzel  egyidejűleg megalkotja a baktériumot elpusztító szert is (antibiotikum), amelyet a baci elterjesztése  után piacra dob, ezzel nagyot kaszálva. Olyan ez, mint amikor régen az üveges csúzlit adott a fiának szülinapra, csak ipari méretben. Sok gyógyszergyár, sok vírus, sok baktérium és sok gyógyszer ezek ellen sok-sok pénzért. Persze vannak más célú vírusok, baktériumok is, de ezeket most hagyjuk.  Innen két lépcsőre bontanám a gyógyszerek működési mechanizmusának leírását. Az első lépcső az  információ hatékonysága, amelyet hordoz vagy nem hordoz egy adott szer. Ide kapcsolódik  szorosan a homeopátia, mint gyógymód. Máig sok vita övezi a homeopátiát, mint hatásos  gyógymódot. Azért hoztam szóba, mert ez kifejezetten és bevallottan az információ által kíván  gyógyítani. Míg a hagyományos orvoslás és gyógyszeripar teljes mértékben az anyagot helyezi  fókuszba, nem beszél egy szót sem az információról, addig a homeopátia csak arról beszél.  Támadják is minden fronton, ebből lehet tudni, hogy van benne ráció. Mégis, sokan kipróbálták,  kipróbálják, de elmondható, hogy kevesen maradnak meg mellette. Miért? A válasz egyértelmű:  mert kevés embernél hatékony. Ez meglátásom szerint azonban nem a módszer hibája, jóval inkább  a megfelelő, valóban hozzáértő homeoterapeuták hiányának tudható be. A homeopátia működési  elve a hasonlót a hasonlóval gyógyítsd elve, amely azt mondja, hogy a szervezetbe jutó káros  információ paradox módon a zavart okozó információval gyógyítható. Hogy megértsük ezt az  ellentmondást vegyük figyelembe azt az igazságot, hogy a teremtésben előforduló minden anyag,  azaz információ, valamilyen dózisban az emberi szervezetbe jutva, méregként hatva elpusztítja az  embert. Hiszen még a jóból is megárt a sok. Szóval, a homeopátia azt mondja, hogy ezeknek a  mérgezéseknek igen jellemző, betegségekhez hasonló vagy azokkal azonos tünetei vannak. A  homeopátiás gyógyítás lényegét tehát az képezi, hogy mindenféle ilyen módon kipróbált szer  mérgezési tüneteit az orvos által a beteg embernél aktuálisan észlelt betegség tünetekkel összevetik,  és az ahhoz a tünetek kiváltásában legtökéletesebben illeszkedő anyagból készült homeopatikumot  adagolják a beteg embernek. A homeopátiával gyógyító orvos számára az tehát a kihívás, hogy  megtalálja azt a szert, amelyik ugyanazokat a mérgezési tüneteket váltja ki, mint maga a betegség,  és ezt adagolva válik a betegség gyógyítójává. Ez nem szokott sikerülni. Mindazáltal egészen  bizonyos, hogy ha a dolog szimpla kuruzslás lenne, vagy maximum a placebo hatás által működne  néha, akkor nem lenne ekkora tábora és nem maradt volna fenn a mai napig. Mellette kell még  megemlíteni azt az állítást, hogy az állatgyógyászatban is jelentős sikereket értek el általa, amely  egyértelműen a gyógymód hatékonyságát bizonyítja, hiszen az állatok esetében kizárható a placebo  hatás. Első lépcsőként láttuk tehát, hogy egy adott szer nem más, mint információ hordozó, vagy 

információcsomag, amely kölcsönhatásba lépve egy másik információ vagy adatcsomaggal  valamilyen hatást fog létrehozni. Most következik azonban a második lépcső, amely nézetem  szerint a lényeg, illetve amely a valódi választ rejti kérdésünkre. Az első lépcsőnél meg kellene  elégednünk azzal, hogy vannak szabályok, törvények, amelynek minden információ és  információcsomag engedelmeskedik. Ha a sárgát és a kéket összekutyulod zöld lesz belőle és pont.  Eddig igaz is. Ám tudunk olyan orvosilag dokumentált esetről is, amikor elvileg gyilkos dózisban  beadott szerek semmilyen hatást nem voltak képesek kifejteni egy embernél. Ilyenkor mi van?  Második lépcső: csoda. De a csoda honnan van? Onnan, ahova nem látunk át. A legnagyobb  csodatévő Isten. Jézus Krisztus képes volt tetszése szerint halott emberek feltámasztására is, tehát  az Isten számára nincs lehetetlen. Mint írtam, hozzáférése van bármihez korlátlan mértékben. Nincs  olyan, amit meg ne tehetne. Vannak azonban kisebb hatalommal bíró csodatévők is, akik a mi  világunkban számunkra csodálatos dolgokra képesek. Ha bírnak elég hatalommal, akkor simán  felülírhatnak egyébként általánosan működő szabályokat. Így lehet, hogy egyes esetekben, ha ennek nyomós oka van, akkor a sárga és a kék összevegyítésekor a várt zöld helyett piros színt kapunk.  Így működnek a csodák. Amikor olyan erők avatkoznak az általunk megélt valóságba, amelyeket  képtelenek vagyunk értelmezni. Nem volnának lehetségesek, de mégis megtörténnek. Ilyenkor egy  a mi világunk lényeinél nagyobb kompetenciával bíró lény hat a mi valóságunkra egy olyan cél  érdekében, amelyről nekünk fogalmunk sem lehet. A második lépcső tehát az a faktor, ahol a  racionalitás véget ér és a tudatnak ha tetszik-ha nem, el kell fogadnia, hogy van egy határ, amelyen  muszáj átlépnie, ha meg akarja érteni a világ működését. Azt állítom tehát, hogy minden esetben  van kontaktus a földi ember és legalább egy a földről, az anyagi világból a földi ember érzékeivel  nem észlelhető szellemi entitás között. Ezekről az entitásokról egyébként majd mindenki hallott, ám kevesen veszik komolyan vagy valóságosnak őket. Ha azt mondom őrangyal, azonnal érteni fogod  mire gondolok. Ezek az őrangyalok persze a legtöbb esetben egyáltalán nem angyali természetű  teremtmények, ám a jelenség működési elvét tekintve ennek nincs jelentősége. Nézzünk meg most  egy konkrét esetet, egy csoda sorozatot, amelyet egy hétköznapi, átlagosnak látszó, európai,  konkrétan holland nemzetiségű ember produkált egy ilyen idézőjeles őrangyal segítségével! Arnold  Gerrit Henskes, művésznevén Mirin Dadzso volt az az ember, aki mind Hollandiában, mind  Svájcban orvosilag részletesen dokumentált és ellenőrzött csodák tömegét produkálta. Ezeket nehéz lenne letagadni, hiszen ma is könnyen elérhető, korabeli filmfelvételek is készültek hajmeresztő  mutatványairól, amelyek egyértelműen a csodák világába kalauzolnak bennünket, és amelyek  semmilyen módon nem magyarázhatók az akadémikus orvostudomány jelen ismeretei szerint.  Mirin Dadzso a huszadik század első felében élt. Arról volt híres vagy sokak szerint inkább hírhedt,  hogy különféle eszközökkel szúrta át minden vérzés vagy komoly sérülés nélkül a testét.  Bemutatókat tartott nagy közönség előtt, ahol egy alkalommal az egyik néző szívinfarktust kapott és meghalt a műsor alatt. Karjain hatalmas acél tűket, a testén pedig vívó tőrt szúrt át segédje úgy, hogy  orvosok hada állta körbe őt és figyelte meg közelről az eseményeket. A vívótőrt keresztülszúrták a  testén oldalirányban is, és a hátán beszúrva is úgy, hogy a mellén jött ki a vas. Majd kihúzták belőle  úgy, hogy a testén csak a bemeneti és a kimeneti pontja volt látható a szúrásoknak. Vérzés  egyáltalán nem volt tapasztalható, sőt a fegyver pengéje sem volt véres. Egy alkalommal, Zürichben a katonai kórházban egy orvosi ellenőrzés során, a hosszú vívótőrrel a testében odasétált egy  röntgengéphez amely felvételt készített róla. Ezen látható volt a fegyver pengéje, amint teljes  hosszában átszúrja a testet. Egyértelmű volt, hogy számos szervet érintett a vas, és az is, hogy  bizonyosan halált kellett volna okoznia. De nem okozott. Volt olyan eset, amikor egymás után  többször maguk az orvosok is átszúrták rajta a vívótőrt több irányban és helyen, de a hatás mindig  egyforma volt. Mirinda Dzsonak a haja szála sem görbült. Saját állítása szerint ő valójában nem  művész volt, hanem egy újkori próféta, akinek a küldetése a materializmus tanainak megdöntése,  annak bebizonyítása, hogy ha valaki hisz Istenben, akkor megtanulhatja például hozzá hasonlóan  tökéletesen uralni a testét is. Asszisztense szerint Dadzsonak volt egy személyes őrangyala aki  súgott neki, és aki folyamatosan instruálta őt. Ez az őrangyal végül arra utasította őt, hogy nyeljen  le egy acéltűt, amelyet végül sebészi úton kellett eltávolítani belőle. A műtét után ugyan talpra állt,  de néhány nappal később kómába esett, majd ezerkilencszáz negyven nyolcban, harminchat éves 

korában meghalt. A tudomány azóta is értetlenül áll az eset előtt, nem túl nagy reklámot csapva  Mirin Dadzso személyének. Én azt gondolom, hogy az ilyen eseteket lehetetlen megérteni akkor, ha a fizikai világ perspektívájából próbáljuk feldolgozni őket. Azt gondolom, hogy maga Mirin Dadzso sem értette pontosan, hogy milyen erőnek vált az áldozatává. Meg volt arról győződve, hogy Isten  vezeti őt azzal a céllal, hogy megdöntsön egy uralkodó világnézetet, és, hogy az emberek figyelmét  a transzcendens világ felé fordítsa. Pedig ha figyelmesen olvasta volna a Bibliát, akkor fel kellett  volna ismernie azt tényt, hogy egy ilyen küldetés nem járhat sikerrel, hiszen ez a világ pusztulásra  van ítélve, nem menthető és nem változtatható meg, csakis egyéni szinten, azaz kizárólag az egyes  emberek menekülhetnek meg, a világ és a teljes földi populáció nem. Érdekes bizonyíték számomra a felsőbb szellemi befolyásra vonatkozóan az a tény is, hogy annak ellenére, hogy életében ekkora  nyilvánosságot és hitelesítést kapott Dadzso munkássága, halála után gyakorlatilag nyom nélkül  eltűnt a köztudatból, és azok, akik közvetlen kapcsolatba kerültek vele, például az ellenőrzéseket  végző orvosok sem adták fel e tapasztalataik hatására az akadémián tanult dogmatikus nézeteiket. A saját szememmel látok valamit, ami lehetetlen, ami mindannak ellentmond, amit valaha tanultam,  láttam, hallottam és mégis figyelmen kívül hagyom a dolgot. Kicsit csodálkozom, majd megyek  tovább, mint az ökör a szántásban. Elképesztő. Ez önmagában hihetetlen és döbbenetes. Erre  mondta Isten maga, hogy ezek akkor sem hinnének, ha a halottak feltámadnának. Dadzso hitt  abban, hogy ami vele történt, az ugyan egyfajta felsőbb lény segítségével, de a saját maga által  elsajátított tudás eredménye. Ez éppen az a tan, amelyet az ezoterikus iskolák és például a  buddhizmus tanít: az önmegvalósítás és az önmegváltás tana. Elismerem, hogy a Mirin Dadzsoval  történteknek egészen bizonyosan senki ember nem állhatott volna ellen, Isten akarata és segítsége  nélkül. Tökéletesen megértem, hogy Dadzso azokra a következtetésekre jutott amikre, és azt is,  hogy fenntartások nélkül hitt a szellemi entitásnak, aki irányította és segítette őt. Én is simán hittem  volna neki, miután többször átszúrnak egy vívótőrrel úgy, hogy nem fáj-nem vérzik, majd  haza sétálok. Ezzel nem lehet mit tenni, védhetetlen a dolog. Dadzsonak ez volt a sorsa. Ami  azonban a legfontosabb tanulság az ő esetével kapcsolatban az, hogy egy. Az úgynevezett modern  tudomány a fasorban sincs, fogalmuk nincs a valóságról, így a tanításait e szerint érdemes fogadni  és kezelni. Kettő. Az emberi test nem anyag, hanem egy energia komplexum, hiszen adott esetben  képes úgy viselkedni, ahogyan egy anyagi test sosem lenne képes, ha létezne az anyagi valóság.  Három. Minden földi ember tudata manipulált. A földi ember tudata tetszés szerint manipulálható,  az nem mindegy, hogy ki és milyen céllal teszi ezt. E csodákat lehetne sorolni a csodálatos  gyógyulásokon, a stigmákon, a különféle vallási élményeken, könnyező szobrokon át a  végtelenségig, de nem érdemes. Számomra a leginkább megdöbbentő tapasztalat az, hogy még az  ezeket komolyan vevő, analitikus elmék döntő többségének is a végső konklúziója ezekkel  kapcsolatban az, hogy az emberi elmének végtelen és csodálatos hatalma van. Elismerem, volt idő,  amikor még én is így hittem, de ez a szellemi fejlődésnek csupán egy rövid állomása volt. Ehhez  hasonló lépcsőkön igen sokon felhágtam már és még mindig a pincében vagyok. Azt gondolom,  hogy ha egyes emberek akár több évtizedes kutatás és gondolkodás után jutnak arra a  következtetésre, miszerint az ember az isten, - hiszen az emberi elme szinte korlátlan hatalmának  kijelentésével tulajdonképpen isteni magasságba emelik a földi embert -, akkor ott nagy a baj. Ez az alázat és a belátás teljes hiányát mutatja. Érdekes, hogy ezek az emberek velem éppen tökéletesen  ellenkező következtetésekre jutnak ugyanazokat a jelenségeket szemlélve. Ennek csupán azt a  magyarázatát látom, hogy náluk hiányoznak azok a személyes tapasztalatok, amelyeket én átéltem.  Ennek okán pedig hiányzik a perspektívaváltás szükségszerű igénye is, amelynek hiánya pedig –  mint mondtam – oda vezet, hogy hibás alapokra kezdik építeni elméleteiket. A hibás kiindulási pont pedig óhatatlanul hibás következtetésekhez vezet. Azért gondolom, hogy én látom helyesen a  dolgot, mert az ezotéria az ő álláspontjukat tanítja, hirdeti és terjeszti minden eszközzel.  Azt, miszerint az ember a központ, és az emberben rejlik az isteni potenciál, amelyet ha képes lesz  kiaknázni, akkor határ a csillagos ég és azon túl. Ha ez így van, akkor minek az Isten? Nekik nem is kell. Az ezotéria az emberben kutatja az Istent. Namaste - azaz a bennem lévő isten (isteni) köszönti a benned lévő istent (istenit). Nálam ezzel az a baj, hogy a magam részéről bennem nem sok isteni  van. Maximum annyi, amennyit az Isten kölcsönad belém, de ez nem az én sajátom, hanem teljes 

egészében kegyelmi ajándék. Ezt persze lehet üdvözölni, de én inkább nem arra fektetném a  hangsúlyt, amit kapok vagy kaptam, hanem arra Aki adta. Visszatérve könyvünk fő témájához, azt  látom tehát újra és újra, hogy a földi ember a világ és az ember működésével kapcsolatos  meglátásait, elgondolásait a hibás alapokra való építkezés miatt szinte mindig fordítva látja, mint  ahogyan az valójában van. Hiszen abból kiindulva, hogy a földi ember mindennek a középpontja,  sosem fog helyes következtetésekre jutni. Ezért nem képes például a pszichiátria sem valódi  megoldásokat találni az elme és az emberi viselkedés általuk betegségnek titulált  rendellenességeire. Ha kisebb a probléma, akkor ugyan esetenként valóban megpróbálja felderíteni  annak okát, analizál, mélyre ás, beszél róla, kicsit gyógyszerez. Ha nagyobb a probléma, akkor  pedig nagyon gyógyszerez. A módszer ilyenkor az, hogy totálisan leszedálják, azaz agyon  nyugtatózzák a pácienst. Egy zombit gyártanak belőle. Az embert egy folyamatosan bambuló,  nyálcsorgató idiótává változtatják, így nincs vele probléma. Maximum időnként maga alá csinál, de  ez kezelhető. Mi történik ilyenkor? Mi van azokkal az emberekkel, akik valóban ezeknek az erős és  folyamatosan nagy dózisban, erőszakkal adagolt szereknek a hatására kiesnek ebből a valóságból?  Élnek, de mégsem, inkább csak vegetálnak. Azzal a kivétellel, hogy néhányan közülük képesek  maradnak a helyváltoztatásra, gyakorlatilag kómás állapotban lévőknek nevezhetnénk ezeket az  embereket. Éber kóma ez, de attól még az. De mi a kóma? Két alapvető fajtája létezik. Az, amikor  az avatarban lévő lény (lélek) kapcsolata megszakad a szellemmel és az, amikor ez a kapcsolat  megmarad, ám az avatar sérülése okán a lélek nem képes kölcsönhatásba lépni a környezetével,  mert az avatar bizonyos funkcióit tekintve működésképtelenné vált. Az akadémikus orvoslás ezek  közül egyet, az utóbbit ismer fel. Definíciójuk szerint a kóma egy olyan állapot, amikor az ember  valamilyen mértékben elveszíti az öntudatát és nem képes megfelelő válaszokat adni az őt érő külső ingerekre. Több fokozata van a kómának, már egy zavaros tudatállapotban lévő ember is tekinthető  enyhén kómásnak megfogalmazásuk szerint. Az azonban általánosságban elmondható felfogásuk  szerint, hogy a hiba, amely ehhez az állapothoz vezetett kizárólag a páciensben keresendő, annak  valamilyen külső behatás (például fizikai sérülés) vagy belső, a szervezetben fellépő hatás (például  oxigénhiány, mérgezés, hipoglikémia) lehet a kiváltó oka. Részükről logikus is ez a feltételezés,  hiszen az embert, mint egy önálló, zárt egységet kezelik, akiknek az öntudatát és a gondolkodásra  való képességét az agy állapotához kötik. Ha ez igaz lenne, akkor ők is helyesen látnák e dolgot, ám nézetem szerint ez egy klasszikus példája a hibás alap-hibás következtetés formulának. Én a magam részéről egyetértek abban a fenti látásmóddal, hogy a kómás állapotok között különbséget kell  tenni. Azon az alapon, amelyen a mai orvoslás is teszi, azaz, hogy milyen mértékű az egyén  szellemi korlátozottsága. Ám ebben a megfogalmazásban már a válasz is benne rejlik a hiba valódi  okát illetően. Nézetem szerint a kóma valódi oka az, hogy a páciens avatarja, illetve az avatarban  lévő lény és a szellemi vezérlés között valamilyen mértékben korlátozódik vagy akár meg is szűnik  a kapcsolat. Ennek az oka általában valóban fizikai azaz földi természetű, hiszen a szellemi oldalon  nincs mód sérülésre, amely hibát okozhatna e kapcsolatban. Én tehát azt mondom, hogy ha például  valaki mély kómás állapotba kerül, akkor annál az embernél megszakadt a szál, amely a földi lényt  összeköti a szellemi vezetésével. A lelket a szellemmel. Ilyenkor lehet tökéletesen meglátni az  avatarban lévő, egyébként halhatatlan így sérülni képtelen testű lénynek, az ember evilági, saját  kompetenciáját, amely nulla. Annyira képes itt, hogy létezik, de még ez is kizárólag csak Isten  mindenre és mindenkire szünet nélkül ható szelleme által lehetséges, hiszen magát a teremtést és  benne ezt az univerzumot is az tartja össze. Ha ezt a jelenséget egyszerűbben szeretném leírni,  akkor azt mondom, hogy a fizikai test (avatar) mindaddig életben van, amíg el nem hagyja a lélek  (aki a valódi lény). Hiszen az avatar csak addig nem indul oszlásnak, ameddig a lélek benne van,  illetve amíg kötődik hozzá. Ha a lélek elszáll, a test oszlásnak indul. Azt gondolom mindenki  belátja, hogy a léleknek nem lehet túl alacsony a vércukorszintje, vagy nem válhat oxigénhiány  áldozatává, de még agyvérzést sem kaphat. Mégis, ha nem jött el távozásának (halálának) az ideje,  az avatarban kell maradnia cselekvési kompetencia híján is. Van, aki évekig kómás állapotban, egy  működésre képtelen avatarban fekszik, mire hazamehet. Ám az, hogy az avatar nem reagál nem  jelenti egyúttal azt is, hogy a lélek is halott benne, hiszen az lehetetlen. Képzeld el, hogy ez a lélek  ilyenkor mit él át. Nyilván gondolkodik és meglát sok olyan igazságot, amely aktív állapotában 

még rejtve lehetett előtte. Ha a beteg mégis felépül a kómából, számos esetben megváltozik. Ennek  az oka is az, hogy a benne lévő valódi lény, valamilyen módon megváltozott az inaktív időszak  alatt. Ám általában a kómások végül nem ide jönnek vissza, hanem hazamennek. Meglátásom  szerint tehát a fentiekből is jól látszik az a tény, amelyet a predesztináció, illetve a determinált földi  lét kapcsán írtam, hogy minden egyes földre született ember halálának időpontja fix. Sem előbb sem később nem mehet el innen, mint azt Isten előre meghatározta. Az, hogy például valakit megölnek  eutanázia során, nem jelenti azt, hogy az emberek akár az ő bevonásával vagy akár anélkül  döntöttek a sorsa felől. Csupán ezt hiszik mint mondtam, a hibás perspektíva miatt. Azt gondolják,  hogy ők jutottak végül erre az elhatározásra az adott ember vonatkozásában, de ahogyan a gyilkos  sem akkor és ott találja ki, hogy megöli áldozatát, amikor az eset bekövetkezik így itt sem ez  történik. A pszichiátria tudományának az ezoterikus megfelelője a kineziológia. Ez az úgy fél  évszázados múltra visszatekintő idézőjeles tudomány, hasonlóan a modern orvosláshoz,  emberközpontú. Azt tartja, hogy minden harmóniavesztés, rendellenes működés oka az emberben,  az őt ért fizikai vagy lelki traumákban keresendő. Itt már hivatalosan is figyelembe veszik a test lélek egyensúlyt is. A kineziológus arra törekszik, hogy különböző vizsgálati módszerek  segítségével felismerje a rendellenes állapotok, például szorongás, stressz, hangulatzavarok,  beszédhibák, pánikbetegség, önbizalomhiány, tanulási nehézségek, párkapcsolati problémák,  beilleszkedési nehézségek, allergia, pszichoszomatikus betegségek, blokkok, önbizalomhiány,  depresszió, függőség, fóbia, satöbbi okát. Az egyén gondolkodásmódjának, világlátásának  megváltoztatásával, készségeinek, képességeinek fejlesztése által törekszik testileg-lelkileg  meggyógyítani a pácienst. A lényeg tehát az, hogy a valamilyen módon torzult emberi lényben  helyreállítsa a harmóniát, az egyensúlyt. Ez így alapvetően igen szimpatikusnak tűnik és  helyeselhető, pozitív törekvésnek. Akkor, ha igaz az alapelv vagy elképzelés, miszerint a hiba okka  az emberben van. Ám amennyiben ez nem igaz, akkor ismét a hibás alapokon nyugvó-hibás  következtetések áldozatává válunk. Ennek ellentmondani látszik, hogy a kineziológia időnként, a  pszichiátriával ellentétben működik. Akkor ez mégis valami jó dolog? Nos, nem. Akkor, hogyan  lehet, hogy működik? Úgy, ahogyan egy szintig minden önfejlesztő technika is működik. Minél  avatottabb a technikus, annál sikeresebb lesz a technika. Mint feljebb olvashattuk például a Mirin  Dadzso eset kapcsán, világunkban olyan csodák is megnyilvánulhatnak (kizárólag külső  segítséggel), amelyekhez képest a kineziológia legnagyobb sikerei is csak jelentéktelen kis  csekélységek. Itt is arról van szó, hogy bár a szándék egyértelműen pozitív annak ellenére, hogy  pénzbe kerül (kevés vagyis nulla kineziológusról tudok, aki ingyen, kizárólag emberszeretetből  dolgozik) a módszer alkalmazása oda vezet, hogy az emberben hamis hitt és világnézet alakul ki. A  kineziológus azt hiszi, hogy érti a világot, az embert, ezek működését, és látja azokat az  összefüggéseket, amelyek ezt a rendet stabil állapotban képesek tartani. Ha egy páciensénél a  kineziológus sikert ér el, mert ez egyáltalán nem mondható el általánosan, akkor a páciens is szilárd  híve lesz a kineziológiának és minden ismerősének ajánlani fogja. Ha nem, akkor nem. Egy  hazugsággal, kamu-kuruzslással több- gondolja. Végül éppen oda jutunk e szemléletet elsajátítva,  mint a kvantumfizikusok a burkolt rendezettség megfogalmazásakor, vagy a buddhizmus a  világtörvény tiszteleténél, hogy egyfajta természeti jelenségként tekintünk arra az igazságra és  azokra a törvényekre, amelyek kizárólag Istentől valók. Mindent egybevetve én azt gondolom, hogy mivel véletlenek nincsenek, ezért például az, hogy valakinél sikert ér el a kineziológus, az illető  ennek okán pedig lelkes híve lesz e tannak vagy sem, az is az Isten rendelése szerint való dolog.  Mint minden egyéb történés e világban (is). Ha Isten valakit nem fordít meg, nem világosítja meg,  nem ad neki bölcsességet – ahogyan az íge fogalmaz – akkor fog ilyen jellegű, vagy bármilyen  egyéb kuruzslóhoz, orvoshoz fordulni amennyiben rászorul a segítségre. Most talán felmerül  benned, hogy velem mi a helyzet? Én Istenre bíztam magam, az életem, így ha bármi bajom van,  Hozzá fordulok, Tőle kérek és remélek segítséget. Hidd el működik. Mindennél jobban.

Kövessétek Krisztus tanítását.

 

„TANULJATOK Tőlem... 

és TALÁLJATOK nyugalmat lelketeknek”. "Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Mt. 11:29,30)

Krisztus követőként ( már ebben a mondatban is kifejeződik),  tanulni több okból is fontos. Ha valaki azt gondolja, hogy a tanítványság tétlen időtöltés, akkor súlyosan téved. A tanítványság az nem egy passzivitás, az egy teher, de könnyű teher ha szívből ered. Az apostoloktól elbúcsúzva az Úr Jézus így intette őket: „Menjetek el azért és tegyétek tanítványokká az összes nemzeteket, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, s arra tanítva őket, hogy őrizzetek meg mindent, amit nektek parancsoltam” (Mt 28, 19,20). Nem a bemerítés tette tanítványokká az újonnan megtérteket, hanem Krisztus tanítása, amelyet az apostolok mutattak be és a lelkek elfogadtak: FELSZABADULVA a bűntől”

" De hála legyen Istennek, hogy csak voltatok a vétek rabszolgái, ám szívből engedelmeskedtetek a tudomány amaz alakjának, amelyre rendelve vagytok.  Miután megszabadultatok a vétektől, az igazságosság rabszolgáivá lettetek. (Róm. 6:17-18). Krisztus tanítása az, ami teljes szabadságot hoz a szívekbe! A bűnbocsánat az engeszteli a bűnt a lélekben, immár nem lehet akadálya Krisztus követése és folytatólagos tanulása a szívbeli alázatosság és  békesség elnyerése érdekében. Az alázat a békesség nem jelenik meg csak úgy önmagától, Krisztus tanítása nélkül. Ahhoz, hogy békét és alázatot nyerjünk, ismernünk kell Krisztus tanításait. 

Ám ennek a tanításnak, amelyet Krisztus hozott a Földre, van még egy sajátos

tulajdonsága: a lelkeket NYUGALOMRA hozza, amit sehol máshol nem találnak:

„BÉKÉT találsz lelkednek”! Miután a Sátán a bűnbe vonzotta az embereket, megzsarolta őket ezzel a bűnnel, megfosztva a lelküket a békétől. Állandóan emlékezteti a lelkeket a bűn rabságára, ujjal mutatva gyengeségünkre, és kilátástalanságra. Csak a Krisztussal való közösség adja meg a léleknek a szívünkben a vágyott békét és lelkiismereti nyugalmat. És erre mindenkit felszólított az Úr: "TANULJ TŐLEM"!

Tőle van mit tanulnunk! És ha megengedjük, (ha a bűn már nem akadályozz), hogy a Szent Szelleme, akit az Úr Jézus küldött a sajátjából a Földre távozása után (János 16:7.13.14; 14:16), elvezessen minket az Igazsághoz, ez által hamarosan meglátjuk a Tanító szépségét, bölcsességét és az Ő áldásos leckéit, amelyek olyan fontosak mindennapi életünkben. A saját érdekünkben, egy védelmet biztosít a sátán kelepcéi ellen. És előbb-utóbb minden engedelmes és hívő szív számára kincs lesz."Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor; " (1Péter 1,-7)! Az állhatatosság a tanulás egyik eredménye, a tudatos ellenállás a kísértések ellen. 

Azt akarja, hogy tanuljunk Tőle, és erre hív! Ha igazán szeretjük Őt, akkor az Ő szavai nem hullanak el a szívünk mellett, hanem jó magvaként hullanak belénk és megtermik csodálatos gyümölcsüket. És ez a gyümölcs megnyilvánul az életben, mindenekelőtt a mindenki számára nyilvánvaló, látható békével (nyugalommal)! Valaha Isten ellenségei voltunk – most az Ő gyermekei vagyunk minden örökösi joggal!

 

Ez az áldás bizonyos módon mindannyiunk életére hatással lesz, akár tetszik, akár nem!