Hetvenszer hét, Dániel 9. fejezetben.

Hetvenszer hét, Dániel 9. fejezetben.

A Dániel 9.2-ben a próféta "kifejtette a könyvekből hány év telik el, amit az Úr Jeremiás prófétához szólt". És amikor a próféta egy jól ismert próféciára hívja fel a figyelmet, szinte látjuk az 1. fejezet megismétlődését. Dániel imájára válaszolva Isten kinyilatkoztatta neki azt, amit nem tudott: „És miközben én még beszéltem és imádkoztam, és megvallottam bűneimet és népem, Izrael bűneit, és vetettem le könyörgésemet az Úr, az én Istenem elõtt, az én Istenem szent hegyéért; miközben még folytattam imámat,a férfiu, Gabriel, akit látomásomban korábban láttam, gyorsan berepült, megérintett az esti áldozat idejében és intett, beszélt velem és így szólt: „  Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak.” (20–22. vers). 

Milyen  megértést? - A jövőről!

24. "Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.

 Ezek a dolgok a végidőre utalnak, és Isten útjainak végén be fognak teljesedni; a múltban nem teljesülhettek.

Az angyal így folytatta: 

25. "Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.

26. "A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem”.

A Dániel 7,25; Jelenések 12,14 - “ideig, időkig, és az időnek feléig.” 

Jel. 11,2;13,15 -”negyvenkét hónap”

Jel. 11,3;12,6 - “ ezer kétszáz hatvan nap”

Ez a periódus Dániel 9, 24-27 ben három részre osztható. - hét hét(év), hatvankét szer hét (év) és egy hét (év), azaz 42 hónap és 1260 nap. Az első része ennek az időszaknak, Jeruzsálem helyreállítása, ami 455-ben K.e. kezdődött, amiről Nehémiás könyvében olvashatunk. (Neh.2,1 és Ézsd.1,1-2). Ez 7 szer hét év, tehát 49 év. A második rész, a hatvankét szer hét év, 434 lesz.  Na most a 434+ 49= 483. Krisztus a Mindenható eljövetele és megfeszítése előtti idő, ez idő elteltével “ hatvankét hét múlva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz”. Most a 455-höz hozzáadunk 483-mat (v. 69x7)- akkor K. u. 28-ban, de még hozzáadunk egy évet, mert egy év plusz az időszámításban csúszott, mikor áttértek az új időszámításra. Ezt más írásokból tudom. Akkor 29-ben volt Krisztus felfeszítése. Sok teológus és kutató egyetért ezzel, mert kb. 42 év mulva lett lerombolva Jeruzsálem, ezt meg tudjuk, hogy 70-ben volt. Titus 70 húsvétja után körülzárta Jeruzsálemet, a körülfogott tömeg az éhség és a fellépő járványok dacára hevesen ellenállt. Öthavi ostrom után esett el, s teljesen rommá vált, lerombolták a monumentális heródesi templomot is. (Wiki).

 Természetesen az Úr azt mondta: „Senki sem tud arról a napról és óráról”, de ez a visszatérésére utal, amikor a lába az Olajfák hegyére lép. Aki azt hiszi, hogy kiszámíthatja ezt a pillanatot, az Úr szavával ellentétesen cselekszik, és nem maradhat szégyentelen. Itt mondják azonban az Ő eljöveteléről (most - már a történelemről), - arról az időről, amikor Izraelnek várnia kellett volna Messiását. És valójában Őt várták.

Jeruzsálem Titus általi ostromakor  K.e. 70-ben, a zsidók kitartottak, meg voltak győződve arról, hogy a Messiás eljön és kiszabadítja őket; és nem a legrosszabbra számítottak. Csakhogy a kijelölt napon jött szerényen, ahogy Zakariás megjósolta “Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem  leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.”(9,9), de elutasították.

Továbbá, a 26. vers a város és a szentély pusztításáról beszél, amely beteljesedett, mint tudjuk a történelemből. De még mindig hiányzik egy hét.

A Messiás és elutasítása előtt 69 hetet számoltunk. Említették a szentély megsemmisítését (Kr. U. 70), de hol van az utolsó hét? 

 A 27. versben ”És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.”(miután a Messiást elutasították és a szentélyt elpusztították).

Mit jelent a "hét" kifejezés? Tipikus hétnapos hét? De akkor a Messiásnak 483 nappal a város építésének engedélye után kellett eljönnie, ami nem történt meg. Eljött, de több évszázaddal később. Hét év a hét? Aztán hetven hét 490 év - sőt, több évszázad. Kr. E. 445-ben engedélyt kapott Nehemiás a város újjáépítésére, amelynek újjáépítése 49 évet vett volna igénybe. Aztán 62 hét következik, amely után a Messiást elutasítják. A 7 és 62 hét = 69 hét, 483 év. Kr. E. 445-ből számítva Kr. U. Figyelembe véve a nulla év rögzítésében elkövetett néhány hibát, látjuk, hogy a próféciák beteljesednek Zak 9: 9-ben, és felszólították a zsidókat, hogy várják Őt, miközben szamárháton ülve, már eljött. Ez a Kr. U. 28,29 körüli próféciák szerint teljesült.  Néhány nappal később megfeszítették -Dan.9.26. Azért 28-ban, mert Jeruzsálem lerombolása 70-ben volt, ez biztos, és azt is tudhatjuk, hogy 42 év telt el a Krisztus halála és feltámadása után. Tehát 69 hét (év) telt el. És az a hetvenedik hét év hol van? Számoljunk-e a feltámadás napjától? De semmi különös nem történt abban az évben vagy akár abban az időben, legalábbis semmi, amit a Dán 9:24 írt. Tévedünk? Ó igen! Elfelejtjük, hogy pünkösd napján Isten teljesen más munkába kezdett, mint amit korábban tett. Addig Isten kinyújtotta kezét Izrael felé, de azon a napon valami új történt, még addig ismeretlen - a Szent Szellem kiáradása és a gyülekezet (Egyház) létrehozása. Ezt az eseményt az Isten titkon magában tartotta az idő eljöveteléig. 

Isten elengedte Izraelhez kötött fonalat, és újabb korszak kezdődött. Dániel jóslata nem vonatkozott Isten új művére, és a hetek számlálása leállt. Tehát a hatvankilencedik és a hetvenedik hét között már majdnem mint 2000 év telt el, és a mai napig nem kezdődött el a hetvenedik hét, mert csak akkor kezdődhet, amikor Isten Izraelhez fordul. Korunk, a földi eklésia (egyház) ideje nem volt a próféciák tárgya. Amikor Isten befejezi a gyülekezet építésének munkáját, Izraelhez fordul, és felemeli az elesett szálat. Ettől kezdve elkezdhetjük számolni a hetvenedik hetet. A Jelenések könyve 4. fejezettől, elsősorban a hetvenedik hét könyve.

 Az utolsó periódus, amiről még kell szólnunk. Ez az utolsó hét év ajövőben fog elkezdődni. Ez a periódus vagy rész, a gyülekezetet nem érinti, ugyanis Dániel  ír a fejedelemről, aki “egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget”.  Ez a fejedelem nem Krisztus lesz, hanem az újjászületett római birodalom fejedelme, ami a Jelenések könyvében olvashatjuk, a 17 fejezetben 9-12- ig.

 Akkor Ő szövetséget köt Izraellel hét évre, de a hét év közepén, tehát három és fél év után ( 42  hónap) megsérti a szövetséget.- “ de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít”

(1260 nap).

 Az utálatossága abban fejeződik ki, hogy bálványt farag, vagy képet,  magáról és a népet kényszeríti imádatra: “ És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, aki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett. És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek”.

 A fenevad képében a sátán eléri a legmagasabb célját, amire mindig is törekedett.

“Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.” ( 2Thess 2-4).

  Erről talán ennyit, de ez nem vonatkozik az eklésiára, mert az Úr ezek idők előtt elragadja a templomát, amit az üdvösség időszakában épített. A gyülekezetnek, Krisztus templomának semmi köze nincs az utolsó hét évhez, mert az üdvösség időszaka a 69×7 (év) és a 70-ik között van. A gyülekezet mennyei karaktert visel, nem a földit, mert szellemi közösségben van Krisztussal.  Ebben az időben, vagy én úgy mondanám időtlenségben, Krisztus nem foglalkozik az Izrael építésével, az időszámítás most áll, ami a Dániel prófétálásához fűződik, mert most építi a mennyei házát, vagyis összegyűjti a választottakat a Krisztus feje alá, ami jelenleg a zsidó és a pogány népekből áll össze. Sajnos a mai vallási tudósok, teológusok és prédikátorok túlnyomó többsége se tud különbséget tenni Krisztus megjelenése a fellegekben, mikor elragadja a választottakat, és eljövetele a földre, mikor az olajfák hegyére lép, között, amit az Úr napját jelenti. Pedig az lenne a dolguk, ugye.Tisztelet a kivételnek. A két esemény között hét év a különbség. De alá kell támasztanom ezt a gondolatott az igével. Ha ezt nem teszem meg, kitalációval fognak vádolni. 

 A kegyelmi időszak vége, amikor minden építkezés megáll, a Krisztusban elalvók feltámadása és az élők átváltozása, mikor az Úr megjelen:” Nem akarunk tudatlaságban hagyni titeket, testvéreink, azok felől sem, akik már alusznak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt de feltámadott, miért nem hihetnénk, hogy így az Isten Jézuson keresztül ővele együtt azokat is elő fogja hozni, akik elaludtak már? Mert azt az Úr szavával mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk és az Úr megjelenéséig megmaradunk, semmiképpen sem előzzük meg azokat, akik elaludtak, mert maga az Úr parancsszóval, főangyal szózatával, Isten kürtjével alászáll az égből, először azok a halottak, akik a Krisztusban vannak, feltámadnak, azután bennünket, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadnak felhőkben a levegőbe, hogy ott az Úrral találkozzunk, és így mindenkor az Úrral leszünk. Bátorítsátok hát egymást ezekkel a beszédekkel.”

 Ami az Úr napját illeti, jó lenne ha elolvasnátok Pál második levelét a Tesszalóniakhoz a második fejezetet, én csak annyit fűznék hozzá, hogy itt is látható az apostol bíztatása, hogy ne hallgassanak a szóbeszédekre: 1. "Az Úrnak, a Krisztus Jézusnak megjelenésére és a mi hozzá történő összegyűjtetésünkre kérünk titeket testvéreink,

2. hogy eszeteket elvetve meg ne ingasson, és meg ne riasszon titeket olyan hamar se szellem, se beszéd, se állítólag tőlünk érkező levél, mint hogyha beállt volna már az Úrnak napja.” 

 Most két képet vázolok fel, ami teljesen különbözik egymástól. Az Apostolok Cselekedetben található: “És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.( Ap Csel. 1- 9,10,11) 

  “ ,.... akik a Krisztusban vannak, feltámadnak, azután bennünket, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadnak felhőkben a levegőbe, hogy ott az Úrral találkozzunk, és így mindenkor az Úrral leszünk.” Ez lesz az első feltámadás és elragadtatás a mennyekbe.

Az Úr napjáról meg így van megírva Péter szózatába: "Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak. És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja. És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.” (Ap Csel.2-16..21). 

 Ugye nem ugyanaz a jelenet! És amint látjuk, hogy az Úr az Olajfák hegyéről távozott, ugyanoda jön vissza.” Ímé, eljön az Úrnak napja….Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt vala ama napon, a harcnak napján. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől,...” (Zakar 14)

 Ha netán kétségetek támadt az időbeosztás terén, akkor figyelembe kell venni azt, hogy az eklézsia valósága nincs időhöz kötve. Az eklézsia még a teremtés előtt létezett. Az Isten időhöz és jelekhez nem köti a mennybe menetelét. Az evangéliumok, maga Krisztus Urunk, nem a gyülekezethez szól amikor a tanítványok a jelekről kérdezik, hogy mikor következik be az eljövetele, s nem a jelenése, mert a tanítványok még nem értettek semmit, amit azután mikor feltámadt Krisztus és a mennybe szállt, a Szellemét öntötte rájuk, ezt nevezik pünkösdnek. Csak azután lett a felismerés a Szent Szellem által. Amiről Jóel próféta mond, az közvetlenül az eljövetelekor fog történi, az Úr fényes napja. Malakiás így ír erről: “ Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, amelyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura.”

 Krisztuséi, örömben élnek abban a tudatban, hogy  nem állnak majd az ítélet szék elé. A mi itéletünket Krisztus vette magára a feszületen. Ott volt a mi bűnünk Krisztussal felfeszítve, és vele haltunk

meg, de vele is támadtunk fel az új életre.

 A Krisztus választotjaira nem vonatkozik az Isten haragja, úgy

Krisztus saját testét se ítélheti el, csak hogy időben máshol történik mindez.

 A 144000 szüzek, akikről a Jelenések könyvében olvashatunk és Izrael

maradéka egyben, a nagy viszontagságok idején fognak élni. Mert ezt világosan látjuk az írásokban, hogy mielőtt eljön az Úr napja, az a nap nem az öröm napja lesz, hanem a megpróbáltatások napja. 

 Most erre nem szeretnék kitérni, mert ezt a napot rengeteg helyen említi a Biblia.

 Azért mondtam az elején, lehetőleg ne mossuk össze az időket a házépítést és a helyzetünket Krisztusban.

 Az üdvösség időszaka, amit most élünk meg, egy szóval se említi az Ószövetség, hiába keres az olvasó, nem talál utalást erre. Ez az Istenben rejtve volt, de ami most nyilvánvalóvá vált. “Nékem, az összes szentek közül a legkisebbnek adták azt a kegyelmet, hogy a nemzeteknek örömüzenetül hirdethetem a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát és megvilágíthatom, hogy miben áll annak a titoknak sáfársága, 

mely örök korok óta el volt rejtve Istenben, aki a mindenséget azért teremtette, hogy most a mennyei fejedelemségekkel és fennhatóságokkal az eklézsián keresztül megismertethesse az Isten sokféle bölcsességét” (Ef. 3- 8,9,10) 

 “Isten szavát arról a titokról, mely, mióta korok és nemzedékek vannak, el volt rejtve, most azonban láthatóvá lett az Isten szentjei számára.” (Kol 1,26)

De ezt csak annak köszönhetjük, hogy a Szellemét kiöntötte az egyházra, és megadta a felismerés lehetőségét. Visszamenőleg már láthatjuk Isten tervét

az Ószövetségben. De félreértés ne essék, ami Krisztus teste és Izrael népére vonatkozik, sokan egybe mossák a két házépítést, pedig nem ugyanaz. Habár nagyon hasonló és egybehangzónak tűnik. Főleg akkor amikor Jézus a tanítványaihoz beszél. Például az úgynevezett hegyibeszéd, amikor Jézus feltárja a mennyeknek országa szellemi és erkölcsi tartalmát. De észre lehet venni, hogy a beszéde inkább a jövő idő és nem a jelenről szól, nem az üdv időszakáról, hanem az elkövetkező mennyek országáról szól. Ezt bizonyítja, hogy inkább a tanítás van előtérben, nem a szellemi vezetés. “Ha tehát valaki a legkisebb parancsolatok közül egyet megront, és úgy tanítja az embereket, azt a mennyek királyságában a legkisebbnek fogják nevezni. Azt ellenben, aki

megteszi és tanítja is, nagynak fogják nevezni a mennyek királyságában.” (Máté 5- 19). 

 Van utalás az apostolok levelében tanítókról, vagy ember által tanításokról? Nincs, éppen ellenkezőleg: "Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen. Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni." (Jakab 3, 1,2).

 Jelen helyzetben már nincsenek apostolok se próféták se tanítók, se pásztorok, annak a korszaknak vége, a teljes Szentírás be van fejezve, az apostolok tanítása a próféciák befejezve, a mi Tanítónk és Pásztorunk az Úr, aki Szent Szellemével tanít és vezet.  “Nem fölebbvaló a tanítvány a tanítónál, sem a szolga az ő uránál.”

A blogomban van egy cikkem ”Hajnal csillag az üdvözültek a gyülekezet reménysége”, ott kifejtettem a különbséget az elragadtatás a mennybe és az  Úr eljövetele között. 

Késleltetett gyógyulás.

 Az ApCsel 3. fejezetben elmondott beszédében Péter a hetvenedik hét befejezését látta előre, mondván: „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek előre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.  ”(3: 19–21). Péter kihirdette az Úr visszatérését, az öröm, minden helyreállításának idejét, Isten válaszát megtérésükre. És ő (Péter) nem hibázott. Ez lesz Isten válasza, amikor megtérnek. Akkor a Messiás szamárháton jött meg, azonban Izrael nem tért meg. Következésképpen más választ kaptak: 41. "Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én oly dolgot cselekszem a ti időtökben, oly dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek. 42. Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket. 43. Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében. 44. A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten ígéjének hallgatására, 45. Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva. 46. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. "(Ap. csel.13: 41.46).  Amit Péter hirdetett, az úgymond az idő eljövetele volt, de el volt halasztva, amikor az emberek (Izrael) valóban megtérnek. És ez csak akkor érhető el, amikor az Úr szeretete és bölcsessége szerint cselekszik velük, bűnbánatra és megtérésre vezeti őket a nagy megpróbáltatások során. Az az idő, amikor Isten újra kapcsolatba kerül földi népével, a Dániel 9:27 utolsó hete. Ez az az idő, amelyet rémületében és csapásaiban a Jelenések könyvének 6–19. Fejezete ír le, - ebben az időben ezt a könyvet a következő kifejezés jelöli: „mi lesz ezután” (Jel. 1,19; 4.1). Mit jelent az "ezután" . Ez következik a „mi van” után, amint azt a Jel 1:19 fentebb említette. Az, ami akkor még mindig jelen volt is van - a földi gyülekezet (Egyház) ideje, amelyben János élt és amelyben most élünk. Így feloszthatnánk a Jelenések kinyilatkoztatását:

1.fejezet: mi volt

2,3. fejezet: mi történt és történik napjainkban, a földi eklézsiában.

4-5. fejezet: a menny és a trónon ülő ismertetése bevezetésként:

6-19. fejezet: mi fog történni a gyülekezet (az Egyház) elragadása után - a világra, Izraelre és a nemzetekre vonatkozó ítéletek; ítélet Babilonról, hamis vallás, nagy nyomorúság és antikrisztus.

19. fejezet: Krisztus eljövetele a szentekkel és az ezeréves királyság kezdete.

20–22. fejezet: Krisztus uralkodása, a végső ítélet, az új ég és az új föld, a mennyből leszálló menyasszony leírása, a könyv záró szavai.

Ami ezután következik, vagy mi lesz ezután, az Krisztus eljövetelét megelőző hét évben (az utolsó hét Dániel 9. fejezetében) fog megtörténni, és a könyv nagy részét kitölti (Jel.6–19). Az események leírása bátorítást jelentet az akkori szentek számára, és segít abban, hogy bízzanak abban, hogy a Messiás Megváltóként fog eljönni. Nem tartoznak az egyházhoz, amelyet már akkorra elragadott magához, az első feltámadást követően.

De azoknak a napoknak Izrael hívő maradékai és a nemzetek hívő sokasága, akik elhitték a zsidók által hirdetett ország evangéliumát, részesültek az üdvösségben.(Mt 24: 14).” És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.”

 Itt a vég, számomra azt jelenti, hogy a kegyelem kapuja egyszer bezáródik.Kezdetét veszi a 70-dik hét.

De az első feltámadást, követi még kettő ismereteim szerint, ami már nem a Krisztus testére vonatkozik. A két tanú feltámadása is bekövetkezik, akiket Krisztusért öltek meg, meg azok is akik abban az időkben haltak meg mint Izrael szentjei. Ezek azok a 144 ezrek is. A nagy megpróbáltatások idején hitre tértek, de nagyon kevesen voltak szűzek a nagy tömeghez képest. Mert úgy mondja az Úr, talál e hitet ezen a földön ha megjelen? De erre sem térnék ki.

A Daniel 9-ben a hetvenedik hét (év), két részre  oszlik, két-két, három és fél évre oszlik. Remélhetjük, hogy ezt láthatjuk a Jelenésekben, ha a téma valóban az a hét. Igen, több szövegben megtaláljuk ezt az egyértelmű felosztást.

Dánielnél le van írva Babilon és Perzsia uralkodásáról szóló története. Az elsőt mint világi vallást, a másodikat Darius istenkáromlót ünnepli, aki istenként mutatja be magát.

Babilon vallása a hívek elnyomása (három a kemencében) ez utálatosság az Úr előtt. Az Úr pusztítással bünteti Babilont.

Dareiosz istenkáromlása ismét elnyomást (az oroszlán barlangját) hozza elő, és Dániel ellenségeinek halálával végződik. Ezért két részünk van a hetvenedik hétnek.

1) Egy világi vallás 3 és fél év, viszonylag békében,

2) Az embernek, az antikrisztusnak az önerősítése, aki Istennek vallja magát, miről feljebb írtam. A második 3 és fél évben elszabadul a pokol.

15. "Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg):

16. Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;

17. A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen;

18. És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye.

19. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon.

20. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon:

21. Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.

22. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.”(Máté 24)

A Jelenésekben is két részt megkülönböztethetünk. Az oltár alatt lelkekkel mutatunk be, akik Istenhez (6.9) száznegyvennégyezrek kiáltanak, akik nem voltak hajlandók elfogadni a jobb kezükön lévő jelet. ”És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak

lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?” ( akik a földön fognak lakni).

Ezek a szentek fehér ruhát kaptak, magától érthetően feltámadtak, mert a következő jelenésben már látjuk őket a Báránnyal. S miért éppen Bárány szerepel itt, mert az Izrael népének annak maradékának mutatta magát, akit felfeszítettek, azok is meglátják és megismerik.

1."És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ő vele

száznegyvennégy ezeren, a kiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve.

2. És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását és mint nagy mennydörgésnek szavát; és hallám hárfásoknak szavát, a kik az ő hárfájokkal hárfáznak vala;

3. És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száz negyvennégy ezer, a kik áron vétettek meg a földről.

4. Ezek azok, a kik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, a kik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül.

5. És az ő szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.”(14.1-5).

 Ismét a 20. fejezetben azt mondják, hogy azoknak a lelkei fognak uralkodni az Úrnál, akiknek Jézus tanúsága és Isten igéje miatt lefejezték, majd (néhány megbízható Biblia fordításban) a második csoportot említik: azok, akik nem imádják a fenevadat vagy annak képét, és nem fogadta el annak jelét a homlokukon vagy a kezükön; Krisztussal fognak élni és uralkodni. Ez összhangban áll a Jelenések 17. fejezetével, ahol az utolsó birodalmat (egy tíz szarvú vadállatot) eredetileg egy nagy Babilon nevű nő irányította, míg

később tíz kürt „tönkreteszi, megfosztja, megeszi a húsát és megégeti tűzben ”(17, 16). Itt megegyezünk Dániellel: két hatalom, az első Babilon, a

második pedig egy még rosszabb hatalom, amely elpusztította Babilont - egy Istennek titulált ember. Mindez rámutat az Antikrisztusra, akiről Pál azt írta a 2Tessz 2: 3: 4-ben, hogy ő a pusztulás fia, „aki ellenáll és felmagasztosul minden felett, amit Istennek vagy szentségnek neveznek, így Isten templomában. Istenként le fog ülni, Istennek pózol". Ezt az istenkáromló személyt, az Antikrisztust a Jelenések könyve erőteljesen képviseli, és nagyon hasznos, ha Dániel próféciáit a Jelenések  részei mellé helyezzük, hogy

az egyik prófécia megvilágítsa a másikat. Vajon látja-e az Úr annak bizonyítását, hogy tiszteljük mondanivalóját, ha szavának egy részére figyelünk, hogy jobban megértsük egy másik szövegrészt? - Kétségtelenül meg fogja jutalmazni a hívő embernek ezt a hozzáállását, és megáldja őt Szent Szellemével. 

 Azért hogy megértsük a Szent Szellem kinyilatkoztatását, egy feltétel többek között szükséges, elzárkózni a világ minden zavaró hatásától.

Emlékezzünk arra is, hogy a sivatagi sátorban nem voltak ablakok, és a belső fény nem külső forrásból származott, hanem kizárólag lámpából jött; tehát a külső fény - a világ bölcsessége, még ha vallási

világról is van szó - nem segít abban, hogy megértsük Isten rejtelmeit. De miután egyszer megvilágosodtunk a Szentszellemtől és láttuk a nagy Fényt - a mi Urunk Jézus Krisztust -, elsajátítjuk azt, ami mindenre fényt derít. A Jelenések könyve 6 fejezet a -17.-ig, amelyek az elézia után következőket mutatják, a következőképpen oszthatók fel:

1. Krisztus, aki királyként viselkedik (6.1–8.1. Fejezet).

2. Krisztus papként / szolgaként tevékenykedik (8.2–11.19. Fejezet).

3. Krisztus, aki az ember fia (13: 1–14, 20).

4. Krisztus, mint Isten Fia (15: 1–16, 21).

A 17., 18. és 19. fejezet az 5. versig Babilon ítéletét mutatják be (visszatekintés, mivel a bukást a 14.8-ban említették).

19,6-10 - a Bárány házassága.

19.11-21 - Krisztus eljövetele a szentekkel.

20,1-10 - Krisztus királysága (ezer év).

20.11-15 - a “halottak” feltámadása az utolsó ítéletre.

21,1-8 - a menyasszony - az örökkévalóságban minden új.

21,9-27 - a Bárány felesége ezer évig (áttekintés).

22.- Jézus eljövetelének utolsó szavai és ígérete.

 Ez igazán nem egy egyszerű fogalmazás, de ha valakit érdekel átrágja magát.

De garanciát nem adok a hibátlanságra, mert én is csak résztudásban szenvedek.

 De talán  nem a pontosság a fontos elsősorban, hanem a gondolkodás késztetése, hogy a cél az isteni szeretet növekedjen, teljesüljön bennünk.

 

Д. Н. Дарби, толкование 24 Матфея.

 Д. Н. Дарби, толкование 24 Матфея.

 Отвержение откровения о Царствии в благодати является судом, который падает на Иерусалим и его жителей. Теперь, в главе 24, мы зрим место этого откровения среди народа; положение язычников и отношения, в коих они пребывали относительно преподанного учениками откровения; затем - положение Иерусалима, которое вытекает из отвержения им Мессии и его презрения к откровению; далее - вселенское ниспровержение в конце дней: состояние дел, которое завершится явлением Сына Человеческого и собранием избранных Израиля от четырех сторон света.

Мы должны рассмотреть этот примечательный отрывок, пророчество и наставление ученикам для направления их по пути, которым им следует идти среди грядущих событий.

Иисус уходит от храма навсегда - торжественное действие, которое, как мы можем видеть, дает исполнение суда, который Он только что возвестил. И теперь дом пуст. Сердца же учеников все еще привязаны к Нему из-за их прежней предрасположенности. Они привлекают Его внимание к величественным зданиям, составлявшим храм. Иисус возвещает им о полном его разрушении. Находясь с Ним на горе Елеонской, ученики вопрошают, когда случится все это, и каким будет признак Его пришествия и кончины века.

Они сразу вопрошают о разрушении храма, пришествии Христа и кончине века. Нам следует отметить, что под кончиной века здесь подразумевается конец периода, во время которого Израиль являлся предметом закона при Ветхом Завете: период, который должен кончиться, уступая место Мессии и Новому Завету. Также отметьте, что предметом для разговора является Божие правление землей и суды, которые произойдут при пришествии Христа и завершат данный век. Ученики удивлены тем, что Господь сказал о разрушении храма в связи с этим периодом {Действительно, такое положение Израиля и связанное с ним откровение были прерваны разрушением Иерусалима; вот почему это событие представлено для понимания в связи с этим пророчеством, но оно не является его исполнением. Господь еще не пришел, не настали и великие потрясения; однако положение вещей, на которое ссылается Господь до конца стиха 14, было прервано де-факто и де-юре разрушением Иерусалима, посему и существует связь с этой точки зрения}. Господь говорит об этом со Своей точки зрения (то есть в отношении свидетельства, которое ученики должны передавать иудеям, когда Его уже не будет здесь, до скончания века). Он более ничего не добавляет о разрушении Иерусалима, есть только то, что Он уже сказал. Час Его пришествия преднамеренно нам не открыт. Более того, разрушение Иерусалима Титом действительно положило конец положению, о котором наставлял Господь. Среди иудеев нет более познаваемого откровения. Когда восстановится это положение, то станет возможным применить и этот отрывок. После разрушения Иерусалима и до того времени рассматривается лишь церковь.

Беседа Господа делится на три части:

1. Общее положение учеников и мира во время свидетельства, до конца стиха 14;

2. Период, отмеченный нахождением на святом месте мерзости и запустения (ст. 15);

3. Пришествие Господа и собрание избранных в Израиле (ст. 29).

Время свидетельства учеников отмечено лжехристами и лжепророками среди иудеев; преследованием тех, кто несет свидетельство, преданием их язычникам. Однако существует что-то более определенное, касающееся этих дней. Будут лжехристы в Израиле. Будут войны, глады, моры и землетрясения. Но это еще не все, - это еще не конец. Это лишь начало болезней. Это в основном лишь внешнее. Будут другие события, которые принесут им большие и более суровые испытания. Учеников будут отдавать на мучения, убивать, а все народы будут ненавидеть их. В результате многие проповедовавшие соблазнятся; и будут предавать друг друга. Восстанут лжепророки и прельстят многих, а во многих, по причине умножения беззакония, охладеет любовь - печальная картина. Однако такие события приведут к укреплению веры, подвергнутой испытанию. Претерпевший до конца спасется. Это, в частности, относится к свидетельствованию. То, о чем говорит Господь, абсолютно не ограничено откровением в Ханаане; но так как оно идет оттуда, то оно всегда связано с этой землей как центром путей Божиих. К этому можно добавить, что Евангелие Царствия будет проповедовано по всей земле во свидетельство всем народам, и тогда придет конец - конец этого века. Сейчас же, хотя небо является источником власти, при установлении Царствия Ханаан и Иерусалим представляют неземные центры. Поэтому мысль о Царстве распространялась по всему миру, поворачивая наши взоры к земле Израилевой. Здесь говорится о "сем Евангелии Царствия” {Евангелие Царствия сообщено Израилю в главе 10, и здесь оно представляет тему для разговора, но не поучения, вплоть до стиха 14, здесь нет формального различия: в главе 28 сказано о миссии для язычников; но потом ничего не сказано о Царствии, а напротив о том, что как только Христос воскрес, как Ему была дана вся власть на небе и земле}; говорится не о единении церкви и Христа, об искуплении в его полноте, проповедуемых и представленных апостолами после вознесения, а о Царствии, которое будет установлено на земле, как это возвещали Иоанн Креститель и Сам Господь. Установление вселенской власти вознесенного Христа будет проповедоваться по всей земле, дабы испытать их послушание и представить это тем, кто имеет уши, чтобы услышать о вере.

Такова общая картина того, что произойдет до скончания века, не включая воззвания, согласно которому было основано собрания. Грядущее разрушение Иерусалима и отказ иудеев принять Евангелие привели к тому, что Бог дает чрез Павла особое откровение, не отменяя истины о грядущем Царствии. То, что следует далее, подтверждает, что такое откровение о Царствии будет дано в конце, а само откровение достигнет всех народов прежде наступления суда, который положит конец сему веку.

Однако будет время, когда в определенной области (а именно, в Израиле и окрестностях) настанет час особых страданий, касающийся свидетельства в Израиле. Говоря о мерзости запустения, Господь отсылает нас к Даниилу, дабы мы поняли, о чем Он говорит. Даниил (гл.12, где говорится об этом потрясении) четко представляет нам последние дни - время, когда Мессия встанет за народ Даниила, то есть за иудеев, которые пребывают под гнетом язычников - дни, когда будут волнения, кои никогда не были и никогда не будут, и в кои спасется остаток. В последней части предыдущей главы этого пророка такое время названо "концом времени" и пророчески возвещается об уничтожении северного царя. Пророк говорит о 1335 днях перед полным благословением (блажен тот, кто будет иметь в нем участие!), и о том, что прекратится ежедневная жертва, и появится мерзость запустения; и с этого времени пройдет 1290 дней (то есть на один месяц больше, чем 1260 дней, о коих повествуется в Апокалипсисе, в течение которых жена, убежавшая от змия, питалась в пустыне; и больше, нежели три с половиной года из Даниила 7). В конце, как мы это здесь находим, грядет суд, а Царствие отдано святым.

Таким образом, это подтверждает, что отрывок относится к последним дням и к положению Израиля в то время. События, происшедшие со времени изречения этой мысли Господом, подтверждают ее. Ни в течение 1260 дней, ни 1260 лет после времен Тита, ни в течение 30 дней или лет впоследствии не произойдет никакого события, которое могло бы стать осуществлением пророчества Даниила. Эти времена закончились много лет назад. Израиль не был избавлен, и Даниил тоже не испытал своего жребия в конце тех дней. Также ясно, что в отрывке рассматривается Иерусалим и его окрестности, ибо пребывающим в Иудее велено бежать в горы. Ученики, которые будут в это время там, будут молиться, чтобы бегство не случилось в субботу - это дополнение к тому, что в пророчестве говорится об иудеях; но откровение нежной заботы, которую проявляет Господь к Своим, думая об этом даже во время таких беспримерных событий: будет ли зима, когда они побегут.

Кроме того, и другие обстоятельства подтверждают, если еще нужны доказательства, что речь идет об иудейском остатке, а не собрании. Мы знаем, что все верующие будут взяты на сретение с Господом в воздух. Они и возвратятся с Ним. Но здесь говорится, что будут лжехристы на земле, а люди будут говорить: "Вон, Он в пустыне", "Вот, Он в потаенных комнатах". Но святые, взятые и вернувшиеся с Господом, не будут иметь ничего общего со лжехристами на земле, ибо они вознесутся на небо, дабы пребывать там с Ним прежде Его возвращения на землю; и нелепо считать, что иудеи, уповающие на земное избавление, будут подвержены таким искушениям и что они были бы обмануты, если бы их не охранял Сам Бог.

Данная часть пророчества относится к последним дням, последним трем с половиной годам перед судом, что вдруг изольется по пришествии Сына Человеческого. Господь придет внезапно, как вспышка молнии, как орел к своей жертве, на место, где будет предмет Его суда. Сразу же после потрясений этих последних трех с половиной лет вся иерархическая система правления будет расшатана и опрокинута. Затем явится знамение Сына Человеческого на небе и все увидят Сына Человеческого, грядущего на облаках небесных в великой силе и славе. Данный стих (30) содержит ответ на вторую часть вопроса учеников из стиха 3. Господь представляет своим ученикам предостережения, необходимые для их направления; но мир не увидит знамений, какими бы ясными они ни были для разумеющих. Эти знамения будут во время явления Господа.

Свет славы Того, Кого они презрели, явит им Грядущего; и это произойдет неожиданно. Каким ужасным станет тот час, когда вместо Мессии, Который ответил бы их земной гордыне, на небе явится Христос, Которого они презрели!

Затем Сын Человеческий, грядущий и явленный так, пошлет собрать всех избранных Израиля от четырех концов земли. Именно этим заканчивается история иудеев и Израиля, это ответ на вопрос учеников, и раскрываются Божии деяния в отношении свидетельства среди людей, отвергающих его, возвещая о времени еще большего горя для них и о суде, что прольется среди всего этого. Когда грядет Иисус, свершится низвержение всех больших и малых сил.

Господь представляет историю свидетельства в Израиле и самих людей от времени Своего воскресения до Своего возвращения; однако период времени, когда не будет ни народа, ни храма, ни города, не назван. И это придает значимость пленению Иерусалима. Об этом не говорится понятным языком - Господь не описывает это; но оно положит конец тому порядку вещей, о коих Он сообщает, и это случится, когда снова появятся Иерусалим и иудеи. Господь возвещает об этом в начале. Ученики полагали, что Его пришествие произойдет в то же время. Он отвечает им так, что его наставления послужат им до пленения Иерусалима. Однако, как только упоминается о мерзости запустения, мы переносимся в последние дни.

Ученикам надлежало уразуметь те знамения, что дал им Господь. Я уже отметил, что разрушение Иерусалима, сам этот факт, прервало использование Его наставлений. Иудейская нация находилась в стороне; но стих 34 обладает более глубоким смыслом, свойственным ему. Неверующие иудеи будут пребывать в таком положении, доколе все не свершится. Сравните Второзаконие 32,5.20, где сообщается об этом суде для Израиля. Бог скрывает от них Свое лице, доколе Он не увидит, каким будет их конец, ибо они представляют собой род развращенный, детей, в коих нет веры. Это и произошло. Они до сего дня являются особо выделенной расой людей. Этот род пребывает в том же положении - памятник неизменной истинности деяний Божиих и слова Господня.

В конце правление Божие, осуществляемое в отношении этого народа, дойдет до своего конца. Господь грядет, и Он собирает рассеянных избранных Израиля.

Пророческое повествование продолжается в главе 25,31, которая связана с главой 24,30. Если глава 24,31 сообщает о собрании Израиля после явления Сына Человеческого, то глава 25,31 возвещает о Его деяниях в суде над язычниками. Он, несомненно, явится, как молния для отступников, что предстанут мертвым телом пред Его взором. Однако, когда Он торжественно придет дабы занять Свое земное место во славе, то это не будет подобно молнии. Он сядет на престоле Своей славы, и все народы соберутся пред Ним, восседающим на Своем престоле суда, и будут судимы по их отношению к посланникам Царствия, кои проповедовали о Нем. Эти посланники есть братья (ст. 40); принявшие их - это овцы; отринувшие их - это козлы. Слова о бедах, которые начинаются с главы 25,31, и постигает овец и козлов и результате этого, представляют народ, который осужден на земле ввиду его отношения к этим посланникам. Это суд живой, далекий от малейших послаблений народам - суд как конец мертвому. Это не тот суд Христа на войне, что представлен в Откровении 19. Это заседание Его верховного трибунала, имеющего право правления землей, как сказано в Откровении 20,4. Я говорю о характере, или скорее, об образе суда. Я не сомневаюсь, что эти братья являются иудеями, каковыми были ученики, то есть те, кто окажется в сходном положении, в том, что касается их свидетельства. Язычники, которые приняли послание, будут представлены так, как если бы они относились к Христу подобным Образом. Его Отец приготовил для них Царствие, и они войдут в него, еще пребывая на земле, ибо Христос придет с силой вечной жизни {Нет возможности применить это иносказание к тому, что называется общим судом, выражению действительно абсолютно небиблейскому. Во-первых, есть три группы, а не две - козлы, овцы и братья; далее - суд есть лишь для язычников; и затем - основание для суда полностью неприменимо для огромных масс, даже для последних. Основание для суда является способом, коим приняты эти братья. Ни один из них не послан в огромное количество язычников в течение веков. На это время неведения Бог смотрит бесстрастно, а другое основание для суда дано в начале Римлянам. О христианах и иудеях говорилось в главе 24 и той части главы 25. Именно их Господь находит на земле, когда Он грядет, и их будут судить по их отношению к Его посланникам}.

Я на некоторое время опустил отрывок между главой 24,31 и главой 25,31, так как концовка последней завершает все, что относится к правлению и суду на земле. Однако есть еще группа лиц, о коей нам повествуется, с ее великими духовными проявлениями между только что упомянутыми стихами.

Это ученики Христовы, не имеющие свидетельства среди Израиля, которому Он вверил свое служение и положение, благословленные с Ним Самим, когда его здесь нет. Такое положение и такое служение связаны с Самим Христом, а не с Израилем, где бы это служение ни исполнялось. Тем не менее, есть несколько стихов, прежде чем мы перейдем к этому, о коих я еще не говорил, которые относятся скорее к положению дел в Израиле, как предостережение ученикам, пребывающим там, и описывают различные суды среди иудеев в последние дни. Я упоминаю о них, так как вся данная часть беседы, а именно, от главы 24,31 до главы 25,31 - является увещеванием, обращением Господа по поводу их обязанностей, когда Его с ними не будет. Я говорю о главе 24,32-44. Стихи повествуют о неопределенном ожидании, о коем сказано ученикам по поводу неведения ими времени пришествия Сына Человеческого, в коем ученики оставлены преднамеренно (и также о суде над земным); со стиха же 45 Господь высказывается более конкретно и одновременно более общо в отношении их поведения, когда Его не будет, но в связи не с Израилем, а со Своими - Своими домашними. Он поручил им давать нужную пищу вовремя. Такова ответственность служения в собрании.

Важно отметить, что в первой притче представлено положение собрания в целом; притчи о девах и о талантах представляют ответственность каждого. Посему неверного раба казнят и тем самым подвергнут одной участи с лицемерами. Состояние собрания зависело от их упования на Христа, или же их сердце говорило, что Его пришествие задерживается {Как торжественно данное здесь откровение о прекращении собранием ожидания возвращения Господа! То, что приводит исповедующего церковь к иерархическому притеснению и миру, что отринет ее в конце, как лицемеров, представлено словами "не скоро придет господин мой" - это прекращение ежечасного ожидания. И оно является причиной гибели. Истинное положение христианина утеряно, как только появляется мысль о не скором пришествии Господа; а он, заметьте, явлен в этом смысле как ответственный раб}. По Его возвращении будет изречен суд на их неверность в тот же день, а верность - принята. С другой стороны, небрежное отношение к мысли о Его пришествии приведет к произволу и тирании. Не разум подразумевается в словах: "Раб тот, будучи зол, скажет в сердце своем: "не скоро придет господин мой"; а его воля. В результате плотское проявит себя. И это не было более посвящено служению его домашних, сердечно, одобренному Учителем по своем возвращении; а было мирским в поведении и принятием любой власти, к чему приводило такое служение. Он пребывает и пьет с пьяницами, он соединяется с миром и ходит его путями; он по своей воле бьет своих товарищей. Таков результат при намеренном отсутствии ожидания возвращения Господа, когда Его нет среди людей и образования собрания здесь, внизу, по-своему; вместо верного служения есть мирское безумие и тирания. Разве эта картина не слишком верна?

Что же случается с теми, кто служит в доме Божием? А вот что: верный раб, который по любви и преданности своему Господину отдал себя для блага Его домашних, станет правителем по возвращении своего Господа,над всем Его именем; верные в служении будут поставлены над всем самим Господом, когда Он займет Свое место власти и будет править как Царь. В руки Иисуса Отец отдал все. Верные в своем смирении Его служению, когда Его нет, впоследствии станут над всем, что дано Ему, то есть над всем "имением" Иисуса. С другой стороны, поступающий, когда нет Господа, как господин и следующий духу плоти и духу мира, с коим он соединяет себя, не только разделит участь мира: его Господин придет неожиданно, а ему будет наказание как лицемеру. Какое наставление тем, кто берет на себя служение в собрании! Отметьте: сказано, не что он сам пьяница, на что он ест и пьет с пьяницами. Он дружит с миром и следует его обычаям. Таков общий вид, который будет иметь Царствие в тот день, хотя сердце злого раба нечестиво. Жених воистину медлит; а ожидаемые результаты работы души человека не замедлят ждать. Однако, как мы затем находим, смысл заключается в том, чтобы явить тех, в ком пребывает благодать Христова и в ком ее нет.

У. Келли, толкование на 24 Матфея.

 У. Келли, толкование на 24 Матфея.

“Иерусалим, Иерусалим, избивающий пророков и камнями побивающий посланных к тебе! сколько раз хотел Я собрать детей твоих, как птица собирает птенцов своих под крылья, и вы не захотели! Се, оставляется вам дом ваш пуст”. Это не “Я оставляю”, а “оставляется вам дом ваш пуст”, ибо “сказываю вам: не увидите Меня отныне [с какой горечью, с каким чувством невосполнимой утраты их Мессия, сам Сущий, отвергает тех, кто отверг его!], доколе не воскликнете: благословен Грядый во имя Господне!”

Матфей 24

Таким мы увидели нашего Господа, представляющего себя Сущим, царем; мы встретились с различными категориями людей, пытающимися осудить его, но в действительности осужденными им. Остается еще одна очень интересная сцена, имеющая отношение к его прощанию с людьми, о которых только что говорилось. Это его последний разговор с учениками (гл. 24) в преддверии будущего, и об этом у Матфея рассказывается весьма подробно и выразительно. Было бы напрасным пытаться растолковать значение этой пророческой речи в пределах отведенного мне времени, поэтому я хотел бы сейчас ознакомить вас с ней, чтобы вы в общих чертах могли уяснить ее суть и отличительные особенности. Понятно, что более полная завершенность ее здесь, по сравнению с тем, как она выглядит в других евангелиях, объясняется определенным замыслом. В евангелии, автором которого является Иоанн, ни слова не говорится об этом. Марк дает свое описание, обращая особое внимание на свидетельство Бога, что я надеюсь показать, когда мы подойдем к той теме. У Луки же особое внимание уделяется язычникам и временам их господства в период длительного упадка Израиля. И снова только у Матфея мы находим прямой намек на конец света. Причина ясна. Такой исход событий является величайшим кризисом для иудеев. Матфей, пишущий об Израиле под руководством Святого Духа, находясь под впечатлением последствия их былого неверия и того будущего кризиса, преподносит все это как важный вопрос и особый ответ на него Господом. Это также является причиной того, почему Матфей открывает нам то, что мы не находим ни у Марка, ни у Луки, по меньшей мере, по этому вопросу. Здесь всесторонне раскрывается роль христианства, как мне кажется (то есть то, что связано с учениками Иисуса, рассматриваемых как исповедующих имя Христа, когла Израиль отверг его). Это соответствует взгляду Матфея на данное пророчество, и причина этого ясна. Матфей раскрывает перед нами не только последствия неприятия Мессии Израилем, но и изменение промысла Бога или то, что должно было последовать за их неизбежной враждой по отношению к тому, кто являлся их царем, и не только Мессией, но и Сущим. Таких последствий следовало ожидать, их не могло не быть, и они были важными для всех, а Святой Дух воспроизводит здесь эту часть пророчества Господа соответственно той его цели, которая преследуется в евангелии по Матфею. Разве Бог не предвещает отречение иудеев от той славной личности в удивительно точном повествовании? Соответственно, вот, что мы здесь видим: порядок, который, хотя и отличается от того, какой существует где-либо еще, устанавливается и контролируется высшим разумом. Прежде всего, как иудеи, так и ученики рассматриваются в тех обстоятельствах, в которых они тогда находились. Они не поднялись выше своих старых представлений о храме, о тех зданиях, которые вызывали их восхищение и благоговейный страх. Господь произносит приговор, который был близок к исполнению. Действительно, он нашел отражение в словах, сказанных перед этим: “Се, оставляется вам дом ваш пуст”. Это был их дом. А Дух улетел. И дом был теперь не лучше мертвого тела. Почему бы его не вынести и поскорее не захоронить? “Видите ли все это? Истинно говорю вам: не останется здесь камня на камне; все будет разрушено”. Скоро будет покончено с существующим положением дел. “Когда же сидел Он на горе Елеонской, то приступили к Нему ученики наедине и спросили: скажи нам, когда это будет? и какой признак Твоего пришествия и кончины века?” В ответ Господь предлагает их вниманию историю общего характера, настолько общего, что едва ли кто сразу может понять из сказанного, кого Он здесь имеет в виду - христиан или иудеев (ст. 4-14). Они действительно выглядели как остаток верующих иудеев, что объясняется широтой сказанного. Затем, начиная с 15-го стиха, следуют подробности из книги пророка Даниила, на чью проповедь настойчиво ссылаются, чтобы придать особое выражение написанному. Распространение мерзости запустения на святом месте явилось бы знамением немедленного появления благочестивцев, подобных ученикам, которые в то же время будут находиться в Иерусалиме. За всем этим должны последовать великие страдания, каких не было “от начала мира доныне”. Это будут не только бедствия внешнего характера, но последуют обманы, каких не было раньше, ибо восстанут лжехристы и лжепророки и дадут великие знамения и чудеса. И здесь Спаситель милостиво предупреждает всех избранных, и его предупреждение выше всех предупреждений, посылаемых пророками Ветхого Завета.

“И вдруг, после скорби дней тех, солнце померкнет, и луна не даст света своего, и звезды спадут с неба, и силы небесные поколеблются; тогда явится знамение Сына Человеческого на небе; и тогда восплачут все племена земные и увидят Сына Человеческого, грядущего на облаках небесных с силою и славою великою”. Появление Сына человека является кульминационным моментом евангелия по Матфею и, бесспорно, всех евангелий. Однажды отвергнутый, Христос вернется со славой как великий наследник всего. Он явится в облаках не только, чтобы занять престол Израиля, но и чтобы править над всеми народами, говорящими на разных языках. Перед его возвращением к ужасу и стыду его врагов в стране и за ее пределами первой миссией его ангелов будет собирание избранных “от четырех ветров, от края небес до края их”. Здесь нет намека на воскресение из мертвых или вознесение на небо. Речь идет об избранных Израиля, а его собственная слава - это слава Сына человека, и ни слова о том, что Он становится правителем, и ни слова о собрании, его теле. О чем здесь говорится, так это о собирании избранных, не только из иудеев, но и из всего Израиля, как я полагаю, - “от четырех ветров небесных”. Такая интерпретация может быть подтверждена, если это необходимо, следующей за этим притчей (ст. 32,33) Это опять смоковница, но описываемая совсем с другой целью. Проклятая в одной связи, она находит благословение в другой; смоковница - это символ Израиля.

Затем следует то, что мы можем назвать не мирской, а библейской притчей. Она намекает на внеземное царство, что было позаимствовано из Ветхого Завета. Здесь дается ссылка на дни Ноя, чтобы проиллюстрировать приход Сына человека. Итак, удар должен обрушиться неожиданно на все и всех. “Тогда будут двое на поле: один берется, а другой оставляется; две мелющие в жерновах: одна берется, а другая оставляется”. Не следует представлять себе, что это было бы подобием простого приговора в провидении, который уничтожает все здесь, а не там, и уничтожает здесь все без разбора. В подобном случае невинные страдают вместе с виноватыми, без всяких различий. Но не так будет в дни пришествия Сына человека, когда Он возвратится, чтобы судить человечество в конце света: ни внутри, ни снаружи не найти спасения. Из двух в поле, из двух мелющих в жерновах кто-то один будет взят, а другой оставлен. Различия будут установлены точным и совершенным образом. В заключение ко всему Господь говорит: “Итак бодрствуйте, потому что не знаете, в который час Господь ваш приидет. Но это вы знаете, что, если бы ведал хозяин дома, в какую стражу придет вор, то бодрствовал бы и не дал бы подкопать дома своего. Потому и вы будьте готовы, ибо в который час не думаете, приидет Сын Человеческий”.

Такой переход, на мой взгляд, берет начало от того отрывка, который посвящен конкретно участи иудейского народа, и подходит к тому, что касается христианской веры. Первая из этих обобщенных картин христианства, в которой выпадают все ссылки на Иерусалим, храм, народ или их упования, показана в стихах 45-51. Далее следует притча о десяти девах, затем, наконец, притча о талантах. Однако позвольте мне заметить, что имеется вставка в главе 25, 13, которая в несколько искаженном виде напоминает уже используемый стих в предыдущей главе. Но дело, как известно, в том, что люди, переписывая греческий Новый Завет, добавили слова “в который приидет Сын Человеческий” к этому стиху, в котором до того этих слов не было. Дух Святой в действительности писал: “Итак бодрствуйте, потому что не знаете ни дня, ни часа”. В отношении того, что имеется в тексте, в лучших его копиях, этот факт слишком известен, чтобы о нем много говорить. Ни один известный критик не считает, что эти слова имеют право быть занесенными в текст, написанный древним авторитетным писателем. Другие могут отстаивать эту вставку - те, которые принимают общепризнанное и то, что встречается в сомнительных современных изданиях. Несомненно, те, о которых я сейчас говорю, поступают непорядочно, отстаивая устоявшиеся или искаженные основы того, что имеет отношение к Богу. Если мы согласимся с традиционным текстом издателей, то мы встанем на эту позицию, если же мы отвергнем человеческую тенденциозность как принцип, то мы несомненно не должны доверять такой вставке, как эта; мы имеем все основания считать ее простой интерполяцией, а не истинным словом Бога. И, действительно, пропустив эту вставку, мы сможем почувствовать, как невыразимо красиво звучит стих.

Прежде всего в отрывке о христианстве следует притча о домашнем рабе. Он, будучи преданным и мудрым, понял, что хочет от него господин, который поставил его над своим домашним хозяйством, чтобы он в должное время доставлял им пищу; и за то, что он исполнил его желание, господин, когда вернулся, поставил его над многим в своем имении. А злой раб, наоборот, уверовал в своем сердце, что его господин не вернется, и, поддавшись искушению, уступил властной силе и злу и связался с языческим миром; он был удивлен приговором и получил с лицемерами свою долю непреходящего стыда и скорби.

Értelem feletti az Isten bölcsessége.

 

Értelem feletti az Isten bölcsessége.

(Ef 3:20) "Aki kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni az ő bennünk munkálkodó ereje szerint",

(Fil 4:7) "És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban".

 Az ember egy igen korlátolt entitás,( lelkes, lélekkel rendelkező szellem által mozgatott test) ami a tudatos gondolkodásra képes, de csak azon korlátokon belül, amit érzékel a látható és a nem látható világból. De a világ nem látható részét, amit érzékszervei nem észlelnek, azt hittel fogadja el. De a hit is egy láthatatlan információ eredménye. A hit az hallásból van, de a hallás nem anyagi testi érzékünk, hanem szellemi nyitott fül tud csak meghallani. De miért írom ezt majdnem, hogy tudományos oldalról megközelítve. Az alábbiakban részben kiderül. 

 Az ember többnyire a gondolatai azon részét követi, amelyeket a belső hang, a saját hangján  mond neki. Az a belső hang már annyira természetes, hogy nem is elemezzük, hogy honnan jön. De valójában igaz az, hogy a gondolat az a mi agyi tevékenységünk eredménye?  Ez egy materialista szemlélet. Ebbe nem mélyedek bele. De megfigyelhetjük, hogy naponta talán ezer gondolat is átsuhan az elménkben. Olyanok is amelyek csak egy szempillantásra jelenik meg, aztán el is felejtjük. Ezen nem is kell töprengeni. Ami nem marad meg, az nem is kell, hogy megmaradjon. Magába véve a gondolat az egy mag. Ahogy a Szentírás meg is mondja. De maga az ember is mag.(1Móz 3:15)" Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod". Ebből is az következik, hogy Isten elszórta a magvakat még a kezdet kezdetekkor erre a földre, úgy a teremtményben, mint szellemében.  A hívő ember Ábrahám magjából származik. "Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint." (1 Mózes 17,- 9). Egy kicsit maradjunk itt ennél a gondolatnál, megemlítek egy ritkán kimondott, a keresztények körében keveset, vagy nem eléggé mélyen elemzett példabeszédet a Máté 13. fejezetéből. A Csia Lajos fordításában, ami szerintem a legjobb magyar fordítás, így hangzik a magvető példázata: "Ti hát halljátok meg a magvető példázatát. Ha bárki hallja a királyság igéjét, de nem jut belátáshoz, eljön a rossz és elragadja a szívébe vetett magot. Ez az a mag, melyet az útfélre vetettek. Az, akinél a mag sziklás talajra esett, olyan ember, aki az igét hallja, tüstént örömmel fogadja, de nincs saját magában gyökere, hanem csak ideig-óráig tart ki s mikor az ige miatt szorongatás vagy üldözés támad, tüstént megbotlik. Akinél tövis közé esik a mag, olyan ember, aki hallja az igét, de a kor gondja s a gazdagság csalárd volta megfojtják az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt. Az ellenben, akinél hasznos földre esett a mag, olyan ember, aki az igét hallja, belátásra jut, aki bizonyára gyümölcsöt is terem s meghozza a százszorosat, a hatvanszorosat, a harmincszorosat."

  Többnyire a keresztényi igemagyarázók, a magot csakis az igének tulajdonítják. De szerintem ez részigazság. Ugyanis, hogy ne menjünk messzire, ebben a fejezetben is megláthatjuk a teljes igazságot. Az ige amit az Úr itt a királyság igéjének nevez, az egy gondolat Istentől, a gondolat magja. Ez egy információ magja, ami ha nem hal meg, nem hoz gyümölcsöt. De a mag csak akkor hoz gyümölcsöt ha megvannak a feltételei. Ahogy ez a teremtésben is tapasztalhatjuk. Ha az ige mint mag a királyság igéje, szét volt szórva az emberek között, de ez az információ különböző emberekben más és más eredményt hozott. Ez az Istentől származó információ, a szívbe vetett mag, és itt jön a képbe az ember. "Ez az a mag (ember), melyet az útfélre vetettek. Az, akinél a mag sziklás talajra esett, olyan ember, aki az igét hallja, tüstént örömmel fogadja" - és így tovább. 

 Ez a példázat magyarázata a tanítványainak, azoknak az embereknek akik Ábrahám magjából származnak. Mert előbb az Úr kijelentette, íme: "Ekkor tanítványai hozzámentek s megkérdezték: "Miért beszélsz nekik példázatokban?" Ezt felelte: "Mert néktek adták meg, hogy a mennyek királyságának titkait megismerjétek, azoknak nincs megadva. Mert akinek van, annak adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de attól, akinek nincs, még amije volna, azt is elveszik. Azért beszéltem nekik példázatokban, hogy nézzék, és mégse lássák, hallgassák, de mégse hallják, hogy belátásra ne jussanak". Itt az Úr arra utal, amit a fentiekben említettem. Az ige megértése és befogadása nem mindenki kiváltsága. Ez a rész annyira ellentmond a modern keresztény igehírdetők állításainak, hogy nem lehet nem észrevenni, hogy butítják a népet. Ezt hallom és látom naponta. Mindenféle metódust bevetnek, hogy az embereket az Úrhoz vezessék. Ez nagyon megtévesztő, akit az Atya személyesen nem vonz magához, azt hiába győzzük meg, abból csak egy jó keresztényt  faraghatunk, de semmiképpen nem tanítványt. 

Nem tudom, hogy érdemes még ezen a gondolaton állomásozni. Aki érti az megérti, aki nem az nem. 

 Most térjünk vissza a gondolat témájához. Ha eddig az olvasó megértette, hogy minden információ az nem az agy szüleménye az kívülről jön.  Az élet funkciókat az információkat Isten a teremtményben már elhelyezte minden élő organizmusba de nem csak az élőkbe az anyagba is. De az ember egy kivétel, mert Isten, Ádám orrába lehelte a szellemét. Az ember alkalmas lett befogadni azokat az információkat ami nem veleszületett. Ezt nevezzük szellemi embernek. Attól függetlenül, hogy megtartja vagy sem a hallott információkat. De ezt mi elemeztük a fentiekben. De én egy magasabb célra gondolok, ami a kezdő igékben olvastunk. A következő ige amit itt idézek, újból arról szól, hogy akinek adatott, annak csak több lesz, de több ami az ember értelmét felülmúlja: "...dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy a Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok, hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység és megismerhessétek a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek". Tehát Isten "kéréseink és gondolataink mértékén felül is képes mindent bőségesen megtenni", függetlenül hogy egy ember mennyire képes, és hozzá párosítom a következőt ".. a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is". Tehát az ismeret felsőfoka sem elegendő ahhoz, hogy a természeti ember felfogja azt amit az Úr neki mond. Ahhoz nem kell sok ész, hogy meghallja az Úr szavát, ahhoz nyított fülnek kell lennie, ahogy ezt már ismerjük az evangéliumokban. 

  Hiába a nagy tudás, az Úr bölcsessége felmérhetetlenűl magasabb az ember bölcsességénél. " Senki ne ejtsen meg titeket csalással! Ha köztetek valaki úgy gondolja, hogy bölcs ebben a korszakban, ostobává legyen, hogy bölccsé lehessen! Mert ennek a korszaknak a bölcsessége ostobaság az Istennél".( 1 Kor 3,- 18,19).

Újból idézem a fenti igét: "És Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban". 

 Ebből az igéből azt tudhatjuk meg, hogy Isten békessége meg fogja, vagyis megőrzi szíveteket és gondolataitokat a Jézus Krisztusban. Ez egy félreérthetetlen kijelentés. Nem a mi feledékeny elménkben van a memória, hanem minden amit Krisztusban gondolunk az Istennél meg van őrizve. Ami nem Krisztusban az elenyésző és elvész. Azért mondja az Úr: “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol azokat moly és rozsda eszi meg, hol tolvajok átássák a falat, és azokat ellopják, hanem a mennyben gyűjtsetek magatoknak kincseket, hol sem moly, sem rozsda azokat el nem emészti, hol tolvajok falat nem ásnak át, és azokat el nem lopják! Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is”.( Máté 6,- 19,2021).

 

I. Péter levél:1:18	Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
I. Péter levél:1:23	Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, amely él és megmarad örökké.

  Aki még úgy gondolja, hogy nem ismeri Isten kegyelmét, és nem hallja Isten üdvözítő szavát, de érzi az Atya vonzását, forduljon hozzá és kérjen tőle bölcsességet, és nyissa meg szívét, az a mag ami Isten igéje, gyümölcsöt hozzon az örök életre. Mivelhogy nem tudja senki, mikor jön el az Úr, azért az a bölcs ember aki siet megkeresni az üdvözítő Istent Jézus Krisztust. 

 

“Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében. És ez az a bizodalom, amelylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk ő tőle”.( 1 János 5,- 13,14,15).