Rendszeres olvasók

2022. szeptember 11., vasárnap

Felszabadulás.

 

Felszabadulás.

Sokszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy kénytelenek vagyunk tanulni más, nem hozzánk közeli, a lelkünkhöz nem rokoni gondolatokat elsajátítani, mert vagy ezt kívánja az oktatási rendszer, vagy hogy tudjunk érvényesülni a világban, megfelelni a fősodratú tudomány kritériumának. Ez egy nehéz terhet is jelenthet, amelyeket ők maguk a tanítók sem tudnak, és egyetlen teremtmény sem tud elviselni. Annyira idegen ez a mesterségesen előállított tudomány és filozófia, hogy teljesen meghasadhat egy gondolkodó ember tudata. Ezt úgy értem, hogy amivel megtömték a fejét, idővel teherré válhat a lelkiismerete számára, mert egy titkos, belső, azzonnal nem felismerhető identitás mozgatja más irányba a gondolkodását. De meg kell felelnie a többség által elfogadott világnézetnek, ezért a saját lelkiismerete ellen cselekszik. Az ember ellensége, az maga a világban rendszeresített elméletek és filozófiák, de ehhez tartozik a teológia az istenismereti tan. De számtalan ágazata van a téves világnézeti tanoknak. Ezt erőltetik a nebulókra, de sok az önkéntes is, akik teljesen belemerülnek a sokszor hamis világnézeti tanokba. 

 Lelkünk őrzője, a Megváltó Jézus Krisztus megjelent nekünk kegyelemben, s miután felment a mennybe, sokak közül támasztotta az Újszövetség egyik kiemelkedő szolgáját, Pál apostolt, aki az előéletében tanult ember volt, kitűnő, szorgos tanulója volt az akkori teológiának.  Sok kegyelmi ajándékot találunk benne. Az egyik ajándék, a hívő lelkek őrzője.

Lássuk, milyen szellemmel és szándékkal szolgált, lelkünk és az akkor élő lelkek felszabadításáért, akik között ápolóként szorgoskodott. Többször is megemlíti a hívők hiányosságait, meg is feddi azokat akik a hiábavaló hitre tértek. Ezt többek között a korintusiakhoz írt levelében a 1Kor. 15- ben meg is írta, idézem:  " Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, melyben álltok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké." Továbbá ebben a fejezetben ismerteti velük a halottak feltámadásáról szóló igazságot. Nem mélyül bele tudományos magyarázatokba, hogyan lehetséges ez, hanem felvilágosítja őket, miért van a halottak feltámadása. Az evangélium az apostolok, evangélisták mint Lukács is akit szeretet orvosnak említik, nem részletezik, hogyan lehetséges ez, hanem miért történik meg. Isten nem a tudomanyos értelmet gazdagítja, hanem a hitet, ami egyenlővé tesz minden embert, aki a hit útjára lép: "mert Isten nem személyválogató."( Róma 2,-11). De térjünk rá a mai mondanivalóra.

 Amikor a prédikációk és más szolgálatok nem felelnek meg a kegyelem szellemének, mindig nehézzé válik számunkra, mert az értelmezés során mindig rá erőszakolnak olyasmit ami nem felel meg az Isten művének, tanításának, de főleg a kegyelmi gazdagságának. Jószándékkal, vagy tudatosan elferdítve a kegyelemről szóló evangéliumi tanítást. Isten számára nagyon fontos, hogy szellemünk és szívünk valódi szabadságba kerüljön Krisztusban. Mi az első ellenségünk? - mi saját magunk vagyunk. Csakis egy fontos és alapvető gát az, ha saját magunk nem vagyunk képesek felismerni a ránk leselkedő veszélyeket. Ez azért van mert más útra, hiábavaló hitre térnek, engedve a nemzedékek által elfogadott teológiát. Például, nem követjük Krisztus és apostolai tanítását, nem a fundamentumra építünk, hanem az elfogadott ember által felépített Istentiszteletet vesszük alapul. Erre azt kell mondanom, hogy ebben nincs szeretet. Ennek a szellemi gondolatnak a megfelelőjét látjuk az ószövetségben. A hamis kollektív meggyőződés veszélye.

Mózes V. könyve:27:18

Átkozott, aki félrevezeti a vakot az úton! És mondja az egész nép: Ámen!

 

Ez tény és valóság, hogy néhány tanítás, állítólag azt hirdeti, hogy Isten azt akarja, hogy jámbor tettekkel, a jámborság ( kegyesség) külső jeleivel igyekezzünk megmutatni hitünket, nem figyelve az igaz hitünkre, ami alapján üdvözülünk és cselekszünk. Hiszen ez nem a mi döntésünk, hogy megfelelünk e vagy sem, hanem a hit által mozgatott járásunk adja meg a helyes Istennek kedves cselekvéseket. Nem az a probléma, hogy jót igyekszünk cselekedni, hanem az, hogy nem a hitből származó cselekedetekben járunk.  

 Ez nem valamiféle félreértés vagy ellentmondás, ha Benne maradunk, és magában Istenben állunk szilárdan, akkor minden a helyén van. Attól függetlenül, hogy mi hogyan tapasztaljuk meg, hanem hogy azon a hitben vagyunk amit elfogadtunk Isten kezéből. Mert az igaz, hitből él. De az embernek csak meg kell szabadulnia a függőségétől, tehát az egójától. Ha Isten kegyelméből megszabadít a hús ( óember) tömlöcéből, mindez porrá válik. Isten részéről minden úgy történik, ahogy Ő eleve elrendelte, hogy szilárd alapra tegyen ami maga Krisztus, függetlenül attól, hogy hol talált meg minket az Úr.  Csak a mi részünkről nagyon törékeny ez a bizalom. Függ e tőlünk valami? Ez egy a kereszténységet elválasztó kérdés. Tehet e az ember a maga érdekében valamit? Azt hiszi, hogy tehet, de valójában a kegyelem teszi ezt. De az embert Isten tudatára ébreszti, és kezébe adja a döntés illuzióját, neki ajándékozza a döntéshozatal jogát. De ezt a gondolatot világosan látjuk Jézus Krisztus a gecsemáné kertbeni jelenetből. " De ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen". Ez az a felsőfokú engedelmesség, Istentől való függőség. Ezért munkálkodik bennünk a kegyelem, hogy hasonlóan Jézushoz tudjunk cselekedni. Nem csak kijelenteni, hanem teljes mértékben elhagyni a sajátnak vélt akaratunkat. 

 Miből kell kiindulnunk, hogy megválljak a függőségektől? Ahogy a fuldokló valami szilárd támaszt keres, úgy nekünk is olyan alapot kell keresnünk, hogy elrugaszkodhassunk magunktól. Ezt egy nagy szükségérzet váltja ki a lelkünkben, ahogy a fuldoklónál az élet halál kérdése. Nem kapkodva ide oda támaszt keresve másokban, vagy önmagunkban, sőt az ige ezt tökéletesen elítéli. 

A kegyelem Szelleme azért cselekszik, hogy megszabadítson mindentől ami boldogtalanná tesz, a bűn nemcsak magát Istent szomorítja, hanem azt is aki bűnben él. A sajátnak vélt akaratunk diktál a szellem és a test minden szennyétől megszabadulni igyekszik, mindenféle módszerekkel próbálkozva.  

 Isteni módon a Szent Szellem által, fokozatosan és szeretetteljesen vezet a hit útjára az apostolokon és különösen a pogányok apostolán, Pálon keresztül az igazságot igénylő lelket.

Az igazság nem az, hogy nekünk nincs szükségünk Istenre, hanem Istennek van szüksége ránk. Nem mi kerestük Őt, Ő talált meg minket. Ezért Istennek tetszett, hogy Isten Fiát keresztre feszítette, és az Ő véráldozata megadja üdvösségünket és szabadulásunkat önmagunktól, bűneinktől, ezen belül is elválaszt ettől a gonosz világtól, Istenhez elkülönített életre a megszentelődés útjára terelve. Hogy imádókat nyerjen magának, és gyermekei közé fogadjon minket, megossza velünk dicsőségét a mennyben. Hogy örökölhessük mindazt, amit Isten készített nekünk, dicsőségének örök hajlékaiban. De szentség nélkül nem látja meg senki Istent. De milyen utat kínál a Szentírás, és milyen úton járjunk?

Ez a kérdés nagyon fontos, és jövőnk és áldásunk múlik rajta. Végül, de nem utolsósorban az öröm a Szent Szellemben, ez az igaz hit gyümölcse.

A Rómaiakhoz írt levélben az 5. fejezettől kezdve, a 6., 7. és 8. fejezet folytatásaként láthatjuk, hogy Pál apostol hogyan fejleszti fokozatosan az önmagunktól való megszabadulás útját a gyakorlatban a testitől a szellemi felé, és elvezet bennünket a régi önmagunktól az új feltámadt valósághoz. Ennek az alapja az Isteni szeretet ismerete. "Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.." (Róma 6:22)

 Azt mondhatjuk, hogy a lelkipásztori szolgálat a legritkább ajándék az Egyházban. És a józan intelligens szolgálat, amely Isten valódi értékeinek felismeréséhez vezet. Nem a vallásos elfogultság jeleit viseli, hanem az Istentől kapott kegyelmi ajándékát. Ennek a szolgálatnak a gyümölcse a szentség és az örök élet. Miért vannak ilyen következtetéseim? Mert én magam figyelem mások szolgálatát, nem a kritika szellemében, hanem a tiszta evangélium tesztelőjeként, hogyan valósul meg bennem a mások által hirdetett ige. Sokan saját maguk és egyházaik igazolásával foglalkoznak, ami nem Istentől származik. Kevesen foglalkoznak azzal a tiszta ténnyel, hogy a Szellem intelligens szolgálata által megvalósítja, vagy a tudáson keresztül eljuttatja Isten akaratát és elvezet másokat általa a szabadulás valódi tárgyaihoz. Mármint a testvérek szolgálata az egymást építő szolgálat részévé váljanak. Hiszen Pál apostol erről ír a Krisztus testéről szóló tanításához tartozó korintusiakhoz írt levelében. Minden tagja Krisztusban egymástól függ. 

De végül is hogyan érhetjük el lelkünket nyomasztó bűntől való szabadulást? De Pál apostol sem arról ír a Rómaiakhoz írt levelében, hogy  állítólag önkényesen megszabadíthatjuk magunkat a régi természet nyomasztó kéjétől, mégpedig hogyan szabadulunk fel ettől a lelki gondokat előidéző tehertől. Ebben a fejezetben és a következő fejezetekben is elhangzik, hogy nem szabadulunk meg teljes mértékben addig, amíg teljesen meg nem szabadulunk a bűnös testtől. Ebben a kettősségben vagyunk. De ahogy Krisztus az Atya akaratát teljesítette, elfoglalta a helyét az Atya jobbján feltámadása után, ugyanúgy a mi engedelmességünk gyümölcse is azt a jobbik helyet foglalja el ami Krisztusban van. De ez az idő még nem jött el teljes mértékben. A teljes megváltás és megszabadulás ettől a testtől még a jövőben van. „Mert tudjuk, hogy az egész teremtés együtt nyög és vajúdik mindeddig; és nemcsak ő, hanem mi magunk is, akik a Lélek zsengéit vesszük, és sóhajtunk magunkban, várva a befogadást, testünk megváltását. (Róm 8:23).

A korinthusiakhoz írt levél megismétli ezt a gondolatot; "Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelje azt az élet." (2 Korinthus 5:4)

Pál azonban egy nagyon fontos gondolatot jelent ki, és megmutatja az utat, hogyan nyerhetünk békét szívünk és lelkünk számára. Annak ellenére, hogy még mindig ebben a bűnös testben vagyunk. Isten arra hív, hogy forduljunk a szellemi gondolkodás felé. Keressük a fentieket, tehát a hitünk, a testünk számára elviselhetetlen gondolkodást kövessük, mert az nem látható és bizonytalan ha az anyagi világra nézünk. Mert a gondolataink határozzák meg útjainkat. Amit gondolunk, ugyanazon szabály és irány szerint megyünk és élünk. Utunk mindig tudatunkat és hitünket követi. Nem fordítva, nem a második, majd az első. Nem a „testi igazságosság” vagy „igazság” elérése vezet el bennünket az önmagunktól való megszabaduláshoz. Ugyanis a szentírásban adott az út, amely az emberi szív mélyén helyezkedik el, állapotából fakad, ezt egyszerűen Krisztus követésének az eredménye. 

A törvény értelmével a hetedik fejezet foglalkozik. Jól látjuk, hogy az apostol milyen fokozatosan tudatosítja a törvény szerepét. Itt nem kell részletezni.

De az apostol célja a Szent Szellem, hogy megértsük és kövessük Isten gondolatait, hogy Isten szándéka a szív mélyére jusson. A régi természettől való megszabadulás az első számú cél.

A nyolcadik fejezet így kezdődik: „Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Megjegyzés; hiányzik a görög  eredetiből; „ne a test szerint éljetek"). Krisztus teste szerint senki sem élhet. Szellemileg igen!

„Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.” (Róm 8-10) (Az eredetiben így hangzik: „Ha Krisztus bennetek van, akkor a test meghalt a bűn miatt”). Amint látjuk, a test a bűn miatt halt meg, és a halott test semmilyen módon nem szolgálja Istent. Ennek az igeszakasznak a téves értelmezése oda vezet, hogy a bennünk élő Krisztus megöli a bűnt a testben. Vagy nem engedi megnyilvánulni, mintha testünk automatikusan alávetette volna magát Krisztus szellemének. De ez egy téves felfogás, mert Pál azt írja, hogy bűnös tagjainkat minden nap meg kell ölni. (Kol 3:5,6,7): "Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás; Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban." Gyakorlatilag nem vagyunk mentesek a bűneinktől. Más utat kínál Isten nekünk az igazságossághoz és a szentséghez. Pál apostol folytatja: "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” A bűn ítéletéről olvasunk, nem pusztulásáról. Annak még nem jött el az ideje. A bűnt a Krisztus feszületén ítélte el Isten, de a bűnök a mi testünkben vannak. Az Isten Fiában hívő többé nem jár az ítélet széke elé, és semmilyen esetben sem ítéli el Isten azért mert bűnös teste van, és annak negatív megnyilvánulásai miatt. A test nem szolgálhat Istennek, mert a bűnös test már el van ítélve. De hogyan szolgálhatja az ember és dicsőítheti Istent? - végül is ez a törekvésünk. Meg van írva, hogy Lélek szerint járj és Lélek szerint élj: „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira gondolnak, akik pedig Lélek szerint élnek, a Lélek dolgaira. A testi gondolatok a halál, a lelki gondolatok pedig az élet és a béke.”

Azok, akik Lélekben járnak, vagy Lélekben élnek, csak azok lehetnek teljesen szabadok, akikben megvan Krisztus Lelke. De ez még nem minden, mert ezek a fejezetek csak azt fejtik ki, hogy hogyan tetszünk Istennek, és kövessük Őt szellemileg, felszabadult lélekkel és szívvel, hogy kiáltsunk Neki: "Abba, Atyám!" Ha a szellemi értékek kurzusát választjuk, és átgondoljuk a fentieket, pl. Krisztusról, akkor biztosan követni fogjuk a gondolatainkat is. Nincs itt semmi misztikum vagy ezoterika. Az ember úgy van megalkotva, hogy kezdettől fogva nyilvánvalóvá válik, ami bensőjében indokolt.

A magunkban rejlő bizonyosság az a bizalom, hogy Isten imádása és dicsőítése magától Istentől származik, mert mindennek, ami az életünkben történik, Krisztus Szellemétől kell hogy származzon. Nem nagyképű szavak ezek, hiszen Isten gyermekei vagyunk, van bennünk bizonyságtétel, mert a tiszta Szellemm által kiáltuk Istenhez: „Abba, Atyám!”.

Ami a régi „én”-ből származik, akkor az nincs is Isten előtt, nem létezik. Hiába próbáltunk Neki kedvében járni, a Mennyek Országa semmit sem örököl testből „vér és húsból származó ból”, és minden ami abból származik,  égni fog Isten emésztő tüzében.

Most egyáltalán nem az a fontos, hogy miként ítélnek meg minket ezért az emberek, az a fontos, hogy önmagunktól megszabadulva örömmel mondhatjuk, hogy üdvözültem, és Istent az Ő szellemében dicsőítem.

„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít; Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk: Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?"

Így ha Vele elérjük a felszabadulást, akkor nincs más dolgunk, mint az Úristen dicsőítése. A testi gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal együtt. 

Az egész evangélium és Krisztus tanításának lényege arról szól, hogy ki Krisztus és kik vagyunk mi az Ő szemében. Mert Ő maga mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Az önmagunktól való szabadulás a Krisztussal való út, és nincs ebben semmi elérhetetlen, ha engedjük, hogy Isten kegyelme szabadon áramoljon életünkben, nem veszünk el semmit a testtől származó forrásokból magunktól és ebből a világból. Mindig úgy lesz, ahogy Isten elrendelte nekünk. Jobb semmit sem tenni, mint Istennel ellentétes dolgot tenni. „Mert akit eleve ismert, azt is eleve elrendelte, hogy hasonlóvá legyen Fia képmása szerint, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. És akiket eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította; és akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit kell ehhez mondani? Ha Isten mellettünk van, ki lehet ellenünk? Aki nem kímélte Fiát, hanem mindannyiunkért odaadta, hogyan ne adna meg mindent nekünk vele együtt?”. Nehéz ezt követni, ha nem feszítjük meg saját akaratunkat Krisztussal a feszületen. A teljes odaadás Istennek, meghozza a gyümölcsét a maga idejében. Pál apostol a galáciaiakhoz írt levelében figyelmezteti őket, hogy ne térjenek le az igaz evangéliumról. Itt sok tennivalóik vannak azoknak akiket Isten elkötelezett szolgálni a számukra kiosztott szellemi ajándékaival. 

 

"De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.." (Gal 1-8).

2022. szeptember 4., vasárnap

Az Úr parancsolatai.

 

Az Úr parancsolatai.

A Biblia olvasó keresztények túlnyomó része, szemmel láthatóan nem tesznek különbséget a szavak között. Vagy nem érzékelik a finomságát vagy nem látnak mögé. A Biblia szövegében, főleg az Úr szavait, mint  parancsolatokat olvassuk. Megpróbálom ezt kifejteni példákkal. A nominális keresztény egocentrikus. " ÉN,ÉN,ÉN" - "AKAROM, AKAROM, AKAROM". De vajon ez a szó, a Bibliában mit takar. 

 Az Úr szavai és az apostolok útmutatásai azok nem elbeszélések, hanem parancsolatok. Azokat csak akkor követi az ember ha meghallja Isten akaratából. Ezt úgy vázolom fel, hogy érthetőbb legyek, a halott emberek feltámadása a betegek gyógyítására vonatkozó Jézus szavai, parancsa. Nézzük Lázár esetét. A János evangélium 11. fejezetében olvassuk Lázár feltámadását a halálból. Lázár teljesen tehetetlen állapotban volt a sír mélyén, semmi akarata sem " énje" nem volt, hiszen halott volt. Egyetlen szava Jézusnak, amit én parancsnak értem, feltámasztotta Lázárt. " Lázár, jöjj ki!". Az is érdekes ebben, hogy Jézus Lázárt nem tartotta halottnak. "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.". "Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt.",- ezek Jézus szavai. De hogy a témánál maradjunk, lépjünk tovább. 

 A hit az nem akarat. Az ember akarata az reménytelen hit nélkül. Amit mi akaratnak nevezünk, az nem a miénk, mert az ember ha ezt felismeri Isten akaratából, rájön, hogy az ember nem a maga ura. Vagy az egyik úrnak szolgál vagy a másiknak. A tehetetlenség jellemzi az embert. Ez olyan mint egy alvó állapot, amiben az álmokat más irányítja. Ebben biztos vagyok, minden ember álmodik olyasmiről amit éber állapotában nem is jutott volna eszébe.

 De az Úr, Péternek beszél az ő ifjúkori akaratáról, ami szemlélteti a hús avagy test kívánságait. Mert ahogy ezt már tudjuk Péter életéből, sok olyasmit tett ami nem az Úr akaratát követte. 

János Evangéliuma:21:18

Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.

Tehát ebben a megvilágításban létezik egy emberi akaratosság már születésétől fogva. Amit mi a sajátunknak vélünk. Dehogyis a mi akaratunk, ez a bűn ami irányítja akaratunkat. A hit az egész másnak Istennek az akaratát látja és ismeri el, amire Isten mindig válaszol.

"És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula".( Márk 1,- 40,41,42).

 Talán nem kell tovább részletezni, áttérve azokra a részekre, ahol nem kifejezetten parancs formájában jelenik meg az ige. 

Zsidó levél:9:14

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.

Most érintettük ugyancsak azt a tőlünk kívül álló akaratot, ami teljesen nem tőlünk származik. De ahhoz hogy birtokba vegyük, a hit nyitott füle szükséges, hogy a hit cselekedetté váljon. A hit látja, hogy ki az akinek hatalma van minden felett, a mi tisztátalan lelkiismeretünket, tisztára mossa Krisztus vére által, alkalmassá téve az élő Isten szolgálatára. Nem elég a feltámadás az új élet, meg kell szabadulnunk attól az akarattól, a holt cselekedetektől, ami gúzsba köt minket, nem hagyja szabadon teljesíteni Isten akaratát. Hogy szabadon tudjunk járni, szabadoknak kell lennünk a minket gátló holt kötelékektől . Nem elég a feltámadt vagy inkább felébredt lélek az Úr parancsa által, ahhoz még egy parancs kell, amit egyszerűen kimond Jézus: "És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orcája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni." ( János 11,-44). Ez a parancs már azoknak szól akik ott voltak a sírnál, Lázár szeretet testvérei, akikre az Úr rábízta ezt a cselekvést. Ezt teszi most is azokkal akik szívén viselik az újonnan megtért testvéreik sorsát. Ez egy szolgálat ami nagyon hasznos Isten házában. Ezeket a járást gátló kötelékeket hozzáértéssel kell lehámozni, hogy ne sértse meg zsenge még érzékeny szívét. Isten gyermekeire, minden testvére vonatkozik, igaz azokra akik már maguk is szabadok. 

János Evangéliuma:15:10

Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Az egy boldog ember aki a Szentírás tanításait meghallja és mintegy parancsnak fogadja, az őrá vonatkozó Isten akaratát. Akinek nem esik nehezére azonnal felelni a hívásnak. Az aki konkrétan hallja a Szent Szellem útmutatását, és engedelmeskedik, abban az időben és helyen ahol van. Ez az élő Istennek való szolgálat, nem a betű és szabályok amik megkötnek és elítélnek minket, hanem az élő Isten szava ami biztosan hat arra, aki azt meghallja. A Biblia tele van ilyen példákkal, hiszen arról is szól Isten szava, hogy engedelmességre tanítson. A többi csak részletkérdések, habár abba nagyon is bele lehet gabalyodni. Elkerülhetetlen megemlítenem, hogy az emberi tanítások és szabályok, még ha azok ártalmatlanok is első megítélésre, azok csak terhet jelentenek:   "Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?" (ApCsel 15,-10).

  Ahogy a katona hallja a parancsot, a parancsnok pedig elvárja, hogy engedelmeskedjenek neki. Ez így működik Isten házában. De ez egyáltalán nem fegyelem kérdése, mert a bölcs Isten az embert nem katonáknak teremtette. Minden ember az Ő szemében egyedi ahogy a természet is bizonyítja, mindenkinek van individuális lenyomata, ha úgy tetszik ujjlenyomata, ami mindenkinél más és más. Ezért tudatos az a jelző ebben az igében, hogy ÉLŐ ISTEN. Isten nem egy rögzített, Biblia lapjaira nyomtatott parancsnok, hanem élő és mindenható Isten. Az általános engedelmesség mellett személyre szabott tervei is vannak, az Isten gazdagsága folytán, azért legyünk figyelmesek parancsolataira. Ez nem egy elmélet, ez a hitre való felelet, válasza minden egyes Krisztus követőinek.

 

Jelenések könyve:14:12

Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!

Jelenések könyve:22:14

Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.

2022. szeptember 3., szombat

ОБЩЕНИЕ ВЕРУЮЩИХ.

 ОБЩЕНИЕ ВЕРУЮЩИХ.


«Если же ходим во свете, подобно как Он во свете, то имеем общение друг с другом» (1Иоан.1,7)

В последнее время в христианстве часто заходит речь об общении верующих между собой. Многие просто обескуражены тем, что произвели разделения. Возникают проекты глобальной реконструкции первоапостольского единства верующих, одной церкви (братства) и устранения граней, разделяющих верующих на «наших» и «не наших». Однако за подобными тенденциями несложно разглядеть работу врага человеческих душ, который стремится объединить людей неевангельскими методами. Дух Бога в Писании серьёзно ОБУСЛОВИЛ общение верующих: «ЕСЛИ же ХОДИМ во свете, ПОДОБНО как Он во свете, то имеем общение». Итак, условием общения является свет Бога и хождение в этом свете. Там, где есть свет Бога, там отступает тьма, какою бы она ни была. Там нет места для всего того, что есть в человеке, ибо «не живёт во мне, то есть в плоти моей, доброе» (Рим.7,18). В свете Бога есть познание БЛАГОДАТИ Бога к грешнику. Это познание ставит человека на своё место пред Богом, а Богу предоставляет Его место. «Ходя во свете, подобно как Он во свете, верующие ИМЕЮТ общение друг с другом. Внешний мир эгоистичен: плоть, страсти ищут вознаграждения СЕБЕ; однако если я ХОЖУ во свете, то эгоизму там НЕТ МЕСТА. Я могу наслаждаться светом, и всё, что я ищу в нём, я ищу в общении С ДРУГИМИ, и потому НЕТ МЕСТА зависти и ревности… Во свете мы вместе обладаем тем, что Он даёт нам, и мы радуемся этому ещё больше, когда делимся этим друг с другом. А это является пробным камнем для всего плотского. Поскольку мы находимся во свете, то радуемся общению со всеми, кто ПРЕБЫВАЕТ в нём»

«О том, что мы видели и слышали, возвещаем вам, чтобы и вы имели общение с нами» (1Иоан.1,3)

Когда речь заходит об общении верующих, то нам следует понимать, что так же, как и при общении с Богом, здесь подразумеваются ОБЩИЕ вещи. И эти общие вещи, как мы видим из сегодняшнего стиха, проистекают от апостолов. То, что они «видели и слышали», является первопричиной общения святых, центром этого общения. Если мы это понимаем, то не будем относиться легкомысленно к ЗАПИСАННЫМ (ст.4) апостолами словам, несущим в себе СМЫСЛ общения между святыми. Апостолы представляли общение с Богом-Отцом и Его Сыном, Иисусом Христом (ст.3). Никто из них не увлекал учеников Христа за собой, как это сделали после их ухода в Вечность говорящие превратно (Д.ап.20,30). Всё то, что случилось с последователями Христа после ухода апостолов, говорит о том, что многие верующие (мягко сказать) недооценили переданной апостолами вести «о том, что [они] ВИДЕЛИ и СЛЫШАЛИ». И сегодня общение верующих между собой не может быть правильным, если оно не основано на том, что ПЕРЕДАЛИ апостолы. Под общением в христианстве сегодня часто подразумевается совсем не то, что ВОЗВЕЩЕНО апостолами. Общение верующих является не только СМЫСЛОМ, но и ЦЕЛЬЮ совместного (коллективного) пути верующих. Невозможно представить верного свидетельства Бога на земле без общения с Ним и со святыми, также имеющими с Ним общение. А общения со святыми не может быть без общения с Богом (1Иоан.1,6.7) и с апостолами, представившими в записанной форме для нас КУРС и ЭЛЕМЕНТЫ этого общения. Другими словами, именно от апостолов мы имеем сегодня правильное направление для нашего индивидуального и коллективного пути. Да поможет нам Господь видеть его и верно следовать им!

«Если мы говорим, что имеем общение с Ним, а ходим во тьме, то мы ЛЖЁМ» (1Иоан.1,6)

Слово Бога призывает верующих не обманывать друг друга: «Посему, ОТВЕРГНУВ ЛОЖЬ, говорите истину каждый ближнему своему, потому что мы члены друг другу» (Еф.4,25). Такие взаимоотношения основаны на том, что христиане «облеклись в НОВОГО ЧЕЛОВЕКА, созданного по Богу, в праведности и святости ИСТИНЫ» (4,24). Для лжи и тьмы здесь не должно быть никакого места! Однако на практике (увы!) часто бывает иначе! Своим участием в трапезе Господа, своим служением и иными церковными действиями души заявляют свою причастность к Свету (Богу) и общение с Ним. Но при этом остаётся общение и с миром, от которого они не смогли отделиться ни внешностью, ни привычками, ни манерами поведения, ни связями. А разве не является это ЛОЖЬЮ?! Богу солгать НЕВОЗМОЖНО! Как бы человек ни ухитрялся – ничего у него не получится, потому что Бог видит все его мысли и глубину сердца. Если Дух говорит: «То мы ЛЖЁМ и не поступаем по истине» (1Иоан.1,6), то речь идёт о взаимоотношениях верующих, что и подтверждается 7-м стихом. Общение между ними возможно только на основании истины и правдивых отношений друг с другом. Если среди верующих есть зависть, там будет и «неустройство и всё ХУДОЕ» (Иак.3,16)! А зависть свидетельствует об отсутствии самоотречения и проявлении эгоизма: человек не удовлетворён тем, что имеет, и посягает на то, что принадлежит его ближнему (Евр.13,5). Разве возможно при этом общение?! С чем, в таком случае, я буду иметь «общение»?! А разве неправда не является тьмой, от которой я СПАСЁН (став «СВЕТОМ в Господе» – Еф.5,8), чтобы так легкомысленно, – через «ЧУЖОЙ грех» (1Тим.5,22), – вновь оказаться в греховных связях?!

«Если же согрешит против тебя брат твой, выговори ему; и ЕСЛИ ПОКАЕТСЯ, прости ему» (Лук.17,3)

Общение святых по Писанию подразумевает правильные взаимоотношения друг с другом. Однако нет на земле человека, который не ошибался бы (1Цар.[3Цар.]8,46; Еккл.7,20). И если произошла ошибка, – «ЕСЛИ же СОГРЕШИТ против тебя БРАТ ТВОЙ», – то есть определённый путь, предписанный Словом. Никто из нас не должен поступать и здесь своевольно, как и в любом другом вопросе. Нельзя равнодушно отмахиваться от ошибки ближнего – следует «выговорить ему». Закрывать глаза на грех – значит потакать греху. И «горе тому, через кого соблазны приходят» (Лук.17,1)! Но выговаривать нужно правильно, имея целью ПОКАЯНИЕ. Бог работает с душой много времени и в большом терпении, чтобы ПРИВЕСТИ её к покаянию. «ПОДРАЖАЙТЕ Богу» (Еф.5,1) – это рецепт для каждого из нас. Нет оправдания ни для одного нашего поспешно вынесенного решения или вывода! Далее мы видим интересную зависимость: «Если ПОКАЕТСЯ (!), прости ему». В среде христиан в последнее время замечается, однако, плохая тенденция: люди без покаяния хотят войти в церковь, без покаяния стараются служить Богу; согрешив против брата, НЕ ХОТЯТ КАЯТЬСЯ, а претендуют на какие-то отношения, даже на общение. Всё это не соответствует ИСТИННОМУ христианству! Христианин призван Господом к серьёзной ответственности: «Наблюдайте за собою» (Лук.17,3). Я должен не только НЕ подать соблазна брату, но и ВИДЕТЬ его ошибку (не закрывать глаза и не одевать «тёмные» очки!), но вовремя «ВЫГОВОРИТЬ ему» с тем, чтобы «ПРИОБРЕСТИ брата» (Матф.18,15) и через ПРОЩЕНИЕ восстановить общение…

«Если послушает тебя, то приобрёл ты брата твоего» (Матф.18,15)

Целью выговора брату (Лук.17,3) у нас должно быть желание приобрести его. Общение верующих не может осуществляться без послушания друг другу: «Итак, не будьте нерассудительны, но познавайте, что ЕСТЬ воля Божья…, ПОВИНУЯСЬ друг другу в страхе Божьем» (Еф.5,17.21). Бог хочет, чтобы в среде Его святых было взаимное уважение и почтительность. Они проявляются в послушании. Трудно себе представить общество, в котором каждый делает, что захочет, и которое правильно и благословенно функционирует. В теле (образ, используемый Богом для представления гармонии в среде святых) не может быть разногласий или противоречий, основанных на непослушании, эгоизме и независимости: «НЕ МОЖЕТ глаз сказать руке: ты мне НЕ НАДОБНА; или также голова ногам: вы мне НЕ НУЖНЫ» (1Кор.12,21). В теле такого НЕ МОЖЕТ быть! Но (увы!) среди учеников Христа такое бывает! «ЗАПРЕТИЛИ ему, потому что НЕ ХОДИТ ЗА нами» (Марк.9,38) – причина многих бед, разделений и разрыва в общении среди христиан и сегодня. Господь Иисус указал нам механизм восстановления общения, если оно по каким-то причинам нарушено: «Если же согрешит против тебя брат твой, пойди и ОБЛИЧИ его между тобою и им одним: если ПОСЛУШАЕТ тебя, то ПРИОБРЁЛ ты брата твоего» (Матф.18,15). Даже если не произойдёт восстановления общения (Бог не восстанавливает МНОГОЕ, разрушенное людьми!), всё же для христианина, любящего Господа, есть порядок, предписанный Им – «пойди и ОБЛИЧИ его между тобою и им одним». Мы можем и сегодня соответствовать этому божественному порядку, если будем стремиться угодить Богу, а не людям! И можем иметь благословенный результат, если используем правильные методы: «Оружия воинствования нашего не плотские, но сильные Богом на разрушение твердынь» (2Кор.10,4)…

" если и церкви не послушает, то да будет он ТЕБЕ, как язычник и мытарь» (Матф.18,17)

Если обличение не принимается, рано или поздно наступает момент разрыва отношений. Это всегда болезненно, особенно тогда, когда истину представляет меньшинство. Именно эту мысль и отражает Господь Иисус здесь: «Да будет он ТЕБЕ»! Писание подразумевает общение между святыми ТОЛЬКО в свете. Всякий грех вносит в атмосферу общения разделение, как с Богом, так и друг с другом между людьми. Там, где есть неосуждённый и непризнанный обличённый грех, не может быть общения. Восстанавливается общение только через исповедание (покаяние) и прощение: «ЕСЛИ покается, ПРОСТИ ему» (Лук.17,3). Сегодня в этом вопросе очевидно много перевёрнутого «с ног на голову». Вместо того чтобы судить проявления своего ветхого человека, мы слышим заявления: «У меня такой характер! Прошу любить и жаловать!» Да, любить христианин должен всех, и своих врагов тоже. Но разве любовь к брату, даже если она проявляется в «укоризне» (Пр.27,6), и любовь к врагу – одно и то же?! Писание не ставит мне в обязанность выговаривать врагу его неадекватное ко мне отношение. Но если так поступает мой брат, я (любя его!) ДОЛЖЕН ему выговорить (Лук.17,3). Если христианин ЗНАЕТ из личного опыта, что значит «отвергнись себя» (Матф.16,24), то рано или поздно он примет обличение и смирится перед любовью. Но если проходят годы, а христиане, будучи обличены, не каются, а продолжают делать зло своим братьям, не говорит ли это о том, что есть корень проблемы в сердце? Сердце такого человека неправо перед Богом! А я не могу с таким христианином призывать вместе имя Господа как с человеком с «ЧИСТЫМ сердцем» (2Тим.2,22)…

«Если … семь раз в день обратится, и скажет: "каюсь", – ПРОСТИ ему» (Лук.17,4) Сегодня в христианстве существует масса разных взглядов на вопрос прощения. Мы живём в такой период времени, когда человек возомнил себя богом. Смотря на других с такой точки зрения, люди не замечают, как ранят и огорчают ближних. Этот дух высокомерия оказывает своё влияние и на святых. Часто приходится слышать, как проповедники публично защищают виновных и винят пострадавших за то, что у тех не хватает смирения, и они не могут простить. Что же это такое?! Где между нами «разумный, который мог бы РАССУДИТЬ между братьями своими» (1Кор.6,5)? Мы слышим лишь одно: «НЕ судите» (Матф.7,1), забывая или игнорируя то, что Господь Иисус сказал также: «Не судите по наружности, НО СУДИТЕ судом ПРАВЕДНЫМ» (Иоан.7,24)! Этот однобокий субъективный подход даёт «администрации» церкви в руки меч суда! Разве такой подход не осуждён Святым Духом ещё в начале христианства (Иак.2,1-4)? Однако просто сказать «каюсь» ещё не означает действительно от сердца осудить своё неправильное поведение и измениться. Дух Божий оставил на Своих страницах пример настоящего раскаяния: «Если кого чем обидел, ВОЗДАМ вчетверо» (Лук.19,8). Вот, когда приходит «спасение ДОМУ сему» (19,9)! Но сегодня, напротив, можно услышать навязчивые проповеди о том, что мы ОБЯЗАНЫ ПРОЩАТЬ, но НЕ обязаны КАЯТЬСЯ (!) и возмещать ущерб (ср. Лев.5,20-26[6,1-7])! Общение между верующими возможно лишь при условии хождения в свете (1Иоан.1,7). Светом для нас сегодня является Священное Писание (Пс.119[118],105). Если мы выбираем из него только то, что нам нравится и отбрасываем неприемлемое, то становимся НАД этим светом, судя это Слово и Того, Кто его нам дал. А такое поведение приведёт к очень печальным последствиям!

«Когда те пришли, стал таиться и устраняться, ОПАСАЯСЬ обрезанных» (Гал.2,12) Такое поведение охарактеризовано здесь как лицемерие (ст.13). И это началось уже в первой церкви и даже в среде самих апостолов, что говорит о том, что и апостолы были обычными людьми с греховной природой, которую должны контролировать. Однако и здесь через них Бог даёт нам урок и пример для подражания. Мы можем и должны подражать им во всём ДОБРОМ! Слова сегодняшнего стиха свидетельствуют о трещине во взаимоотношениях между верующими. Что значит «опасаться обрезанных», если существует установленное Богом единство в среде святых? Если есть одно тело, членами которого являлись и иудеи, и язычники, то почему же Пётр, Варнава и другие иудеи «стали таиться и устраняться, ОПАСАЯСЬ обрезанных»? И сегодня в христианстве (увы!) существуют такие отношения. Конфессиональная принадлежность до неузнаваемости изменяет людей, когда они попадают в сферу соответственного окружения. Но куда же девается общение Духа, которое никак не зависит от наших религиозных взглядов или их отсутствия, от наличия или отсутствия той или иной публики?! Общение Духа может быть только у рождённых от Него и ЗНАЮЩИХ о своей принадлежности: «Рождённое от плоти есть плоть, а рождённое от Духа есть дух» (Иоан.3,6); «Сей самый Дух СВИДЕТЕЛЬСТВУЕТ духу нашему, что мы − ДЕТИ Божьи» (Рим.8,16). Лицемерие – страшный грех с далеко идущими последствиями: «Участи с лицемерами; там будет плач и скрежет зубов» (Матф.24,51)! Лицемерам Господь объявил многократное «Горе!» (23,13-29). Как страшно, когда этот грех вплетается в отношения святых в церкви, когда верующие этого не замечают или не спешат адекватно реагировать на него. Тогда и их касается это «Горе!», адресованное Господом фарисеям и книжникам земного народа Бога.

«Дабы ОБЩЕНИЕ* ВЕРЫ твоей оказалось деятельным в познании всякого у вас добра во Христе Иисусе» (Филим.6)

Истинная вера приводит к действенному общению! А христианское общение – это проявление всякого ДОБРА в нас для Христа. Рано или поздно мы обретаем от Господа случай проявить это добро в кругу близких нам людей. И это названо Духом «ОБЩЕНИЕМ веры». Вера, пришедшая от Бога, не только разъясняет покорившимся ей душам волю и правила Бога, но и вводит эти души в круг общения, чего-то общего. И этим общим, в данном случае, представлено ДОБРО, которое мы можем оказать другим во имя Христа. Это добро и познаётся именно в общении веры. А общение определено Богом верующим не для их праздного времяпрепровождения, но для проявления взаимного добра «во Христе Иисусе». О, как много имеют спасённые в этом ИМЕНИ! Без Христа люди неспособны делать добро, так как «все совратились с ПУТИ, до одного негодны; НЕТ делающего добро, НЕТ ни ОДНОГО» (Рим.3,12). И лишь покорившись вере, приняв благодать Бога в свою жизнь и сердце, они становятся способными делать добро. Это происходит через новое рождение: возникает эта узкая ТЕСНАЯ связь (ОБЩЕНИЕ) между святыми, объединёнными одним Духом в одно целое. Люди, не имеющие Духа, названы Писанием «душевными» (Иуд.19; 1Кор.2,14).

Дорогой христианин! Возможно, и ты относишься к тем, которые называют такие рассуждения «космическими», оторванными от реальности, так как не видят подобного вокруг себя. Но мы говорим об ИСТИНЕ, представленной Духом в Писании для всех времён, и для нашего тоже. Даже если мы не видим вокруг себя такого круга, всё же у Бога во все времена есть остаток верных. Он сохраняется Его благодатью (Рим.11,5). Если мы любим Господа, нам следует стремиться быть в числе этого остатка и сохранять верность Ему, ища ОБЩЕНИЯ веры «во Христе Иисусе», проявляя эту веру в ДОБРОМ для людей во имя Христа: «Итак, доколе есть время, будем делать добро ВСЕМ, а наипаче своим по вере» (Гал.6,10).

«Хорошо ревновать в добром всегда, а не в моём только присутствии у вас» (Гал.4,18)

Притворство, о котором мы говорили, проявилось в среде христиан уже в дни апостолов. И это дало им повод оставить для нас записанные наставления относительно этого. Очевидно, что верующие Галатии в присутствии апостола Павла вели себя не совсем так, как без него. Примером (плохим!) для этих уверовавших язычников в этом послужили Пётр, Варнава и другие иудеи (2,11-13). Но общение святых – это честные отношения, как мы видели выше в этой рубрике. Если присутствие апостола Павла влияло на жизнь и хождение этих верующих, то это свидетельствовало о том, что они были (как минимум!) не утверждены в ИСТИНЕ. Апостол только свидетельствовал об Истине, которой является Христос. Он подвёл их к Христу с тем, чтобы они не только познакомились, но и приняли Его в своё сердце. Но этого, очевидно, не произошло, ибо он восклицает: «Дети мои, для которых я снова в муках рождения, ДОКОЛЕ не ИЗОБРАЗИТСЯ в вас Христос!» (ст.19). Христос, входя в верующего, становится очевидным «в добром ВСЕГДА»! Эти верующие демонстрировали какую-то раздвоенность: в присутствии апостола они старались быть похожими на христиан, а в его отсутствие повергали его в недоумение (ст.20). Рано или поздно это стало известно не только апостолу, но и всему миру – слова Господа о лицемерии ИСПОЛНИЛИСЬ (Лук.12,2). Но страшнее всего то, что лицемерие мешает человеку действительно обратиться к Богу и принять Господа Иисуса в своё сердце. Христос ещё НЕ ИЗОБРАЗИЛСЯ в них! Дорогой христианин! А что видно сегодня в нашем с тобой хождении? Изобразился ли Христос в нас или для нашего «верного» хождения нужны какие-нибудь «инспектора»? Не сказал ли бы и о многих верующих апостол Павел сегодня, что он «СНОВА в муках рождения»? Давай усвоим для себя эту серьёзную истину: «Хорошо ревновать в добром ВСЕГДА, а не в моём только присутствии у вас»!

«Дети мои, для которых я снова в муках рождения, доколе не изобразится в вас Христос!» (Гал.4,19)

Как мешает душам лицемерие авторитетных людей прийти к Господу и отобразить Его! Галатийские верующие, «у которых перед глазами ПРЕДНАЧЕРТАН был Иисус Христос, как бы у [них] распятый» (3,1), не могли продемонстрировать Его в себе! Христос НЕ изобразился в НИХ, несмотря на то, что был «начертан» перед ними самим апостолом Павлом. Словами «СНОВА в муках рождения» апостол описывает состояние, которое не может случиться дважды, если рождение действительно произошло! После воскресения Христа сатана приложил максимум усилий к тому, чтобы люди не узнали правду об этом: «Скажите, что ученики Его, придя ночью, украли Его, когда мы спали» (Матф.28,13). В первой церкви он также «через ЛИЦЕМЕРИЕ лжесловесников, сожжённых в совести своей» (1Тим.4,2) вводил всё новые и новые ложные учения с целью запутать верующих и отвратить от истинной веры. Таким же путём он старается и по сей день разрушить ОБЩЕНИЕ в среде святых там, где ему не удаётся их совратить или не допустить до истинной веры. Как важно всем нам (христианам) сегодня внимательно читать Слово Бога с тем, чтобы научиться из НЕГО Истине! Если мы принимаем Истину не из Писания, а от людей, то рано или поздно через таких же людей мы примем и лжеучение! Красочный пример этому – галатийские верующие, которых соблазнили даже апостолы (Пётр и Варнава, Гал.2,11-13). Можно ли говорить об истинном общении святых в Духе там, где есть лицемерие?! Не огорчаем ли мы Святого Духа, если поступаем лицемерно?! Нельзя бросать за себя слова Господа, сказавшего Своим ученикам, что лицемерие – это «ЗАКВАСКА фарисейская» (Лук.12,1), которой нам следует БЕРЕЧЬСЯ! Христос должен изобразиться в нас и должен быть виден «в добром ВСЕГДА» (Гал.4,18)! Давайте спросим у Него, чего нам недостаёт для этого и почему Он не всегда (мягко говоря) виден в нас. Может быть, и за нас апостол снова был бы в муках рождения, вместо радостного и безоблачного общения в Духе?!

«Носите бремена друг друга, и таким образом исполните закон Христов» (Гал.6,2)

В этом стихе Дух Святой через апостола показывает, как может практически осуществляться общение верующих. Общение – это всегда общие вещи. Когда речь заходит о «бременах друг друга», то общим здесь становится обоюдная забота. И может ли быть по-другому в ОДНОМ теле?! Новый Завет многократно призывает верующих (и в проповеди Христа, и апостолов) оглянуться вокруг себя, увидеть нужду ближнего (Лук.10,29) и отвергнуть эгоизм ветхого человека. Но всё это возможно только тогда, когда в сердце царит любовь Бога: «Любовь… НЕ ИЩЕТ своего» (1Кор.13,5). Без любви Бога так жертвенно жить невозможно. Движимое эгоизмом сердце думает лишь о своих интересах: «СВОЯ рубашка БЛИЖЕ к телу!» Чужая беда, нужда и боль вообще не замечаются! Но так не должно быть в среде святых! Истина об ОДНОМ теле в Новом Завете подразумевает не только воскресные воспоминания о других верующих за столом Господа, но и одинаковую заботу друг о друге: «Все мы одним Духом крестились в ОДНО тело… дабы НЕ БЫЛО разделения в ТЕЛЕ, а все члены ОДИНАКОВО заботились друг о друге» (1Кор.12,13.25). Заботиться друг о друге и носить бремена друг друга – вот что должно быть очевидно в среде святых. Однако в последнее время мы видим совсем противоположное. Мы охотно используем друг друга для своей выгоды, охотно поделимся с друзьями своими проблемами с тем, чтобы они их понесли с нами, но мы не готовы увидеть и услышать чужую боль и нужду и не имеем готового к оказанию помощи сердца! Не потеряли ли мы своей любви к Господу, а потому и друг к другу: «Ты ОСТАВИЛ первую любовь твою» (Откр.2,4)?! – «По причине УМНОЖЕНИЯ БЕЗЗАКОНИЯ, во многих охладеет любовь» (Матф.24,12). Не стало ли беззаконие причиной охлаждения и нашей любви к Господу и Его телу? Увы! Чаще, чем думают многие, именно БЕЗЗАКОНИЕ, которое верующие НЕ увидели и НЕ сумели проконтролировать, стало причиной разрыва и потери общения не только друг с другом, но и с Богом!

 

Отрывок из календаря " Навстречу Ему"

2022. szeptember 1., csütörtök

Istentől nevelve.

Istentől nevelve.

 Nem egy magas lóról írom ezeket a sorokat, mert nekem is megvan a saját történetem amire nem lehetek büszke. Nem lehetetlent vázolok fel, a hit emberéhez írok, ahogy minden Krisztusban hívő a szabadulás útjára lép, Isten irgalmával, kegyelemben teljes életet megkapott Istentől, de azt le kell futni. Az út pedig Krisztus.

Az aki huzamosabb ideje Krisztusban van, tökéletesen tapasztalhatja, hogy egy folyamatos nevelésben részesül, ha visszatekint az életére, megláthatja azokat az állomásokat, amik világosan arra utaltak, hogy Isten igazgatta útját. Ez egy gyakorlati tapasztalás amit átél az ember és oka van hálát adni Istennek a gondviselése és nevelésének eredményeit meglátva. Krisztussal felfeszített lator, ennek a bűnözőnek nem volt hitbeli előélete, de már ő is tudta, hogy a megérdemelt bűneiért szenved, tehát felismerte bűnös múltját, volt kihez viszonyítania, hiszen a bűntelen Jézust látta ugyanabban a helyzetben.

 Teljesen más világkép alakul ki az emberben, ha követi Krisztust és tanítását. De főleg ha látja meghalni a szentek Szentjét a feszületen, szellemi látással, ugyan abban a megalázó helyzetben látja Krisztust ahol csak nekünk kellene lennünk. Testvéreinek nevez minket és barátnak az aki teremtette ezt a csodás végtelen gazdag világot. Van okunk mélyen elgondolkodni ezen, és ha eljutunk a legmélyebb gondolathoz, akkor teljesen szétesünk lelkileg.

 Úgy önmagunkhoz és a világhoz is igazabb kép tárul elénk. Ez annak köszönhető, hogy Isten szemszögéből nézhetjük a valóságot. Úgy a saját életünkben is meg a másokéban is, csakis az Úr gondviselését látjuk. Persze előbb, a prioritás Isten megismerése Jézus Krisztus személyében. Ha követjük Krisztust akkor minden ami körülvesz minket az ugyanúgy Krisztust és érinti. Az Úr a hítre mindig felel. Amit látunk amit tapasztalunk, azt a Szent Szellem is lát a mi szemünkkel. Lehet, hogy azonnal ezt a gondolatot nem értjük meg, de abban biztos lehetünk, hogy ha Krisztusban Isten közelségét élvezzük, akkor ez tudatossá válik. Ezt nem törvénnyel vagy esküvel vagy ígéretekkel tudjuk megoldani, hanem a szellemi fejlődés során kialakul egy érdektelenség a bűnös világ befolyása iránt. Se háborúk se szexfilmek, se politika nem fogja érdekelni azt aki tanul Istentől.(Ez 23:27) " Véget vetek fajtalanságodnak, Egyiptom földjéről való paráznaságodnak, és nem emeled rájuk szemedet, és Egyiptomra sem emlékezel többé". Ezt teszi Isten a hozzá hűségesekkel, de nem csak Izrael fiaival, hanem minden szellemi hívő emberrel. 

Az Isten tanítja a belső embert, nem szabályokkal halmozza el, hanem a szentségével, aki egyszer meglátja Isten ragyogó szentségét Jézus Krisztusban, ahogy a lator a feszületen közvetlen közelről, az meglátja önmaga bűnös hajlamait is. De hogy attól mentve legyen a szellemi szemeit nem a világ felé fordítja, hanem Isten dicsőségére néz. Keresi a fentieket, és távolodik a világ minden kívánságaitól. A kenyér a cirkusz ( látványosság), az "egyiptomi betegségek" nem fogják érdekelni, mégha körülveszik is őt naponta. Ez csak azokat hoz ámulatba, akik a feszület megalázó látványába gyönyörködnek, távol a golgota látványától, egy szót sem értve a Krisztus és a lator párbeszédéből. 

 Nagy erőfeszítésbe nem kerül a napi információk meghallása, akarom vagy nem, annyira telítve van az éter infókkal, hogy a vak és a süket is megkapja a napi információt. Bizony a világból nem mehetünk ki, teljesen körbevesz minket, de az Úr megvéd a kísértéstől. Biztos vagyok benne, hogy ez a szándéka minden gyermeke iránt. 

 Villámgyorsan terjednek a hírek, a félelemkeltés már egy szakma. De aki az Urat keresi és orcáját felé fordítja, egész más világban él. Ott a békesség honol, nem rémül meg semmitől, mert tudja, hogy a Mindenható nem az eseményeket követi, hanem a körülményeket uralja. Ezért aki Istenbe bízik, és őrá figyel teljes öröme és békessége van. Sok betegség okozója a félelem. Az Úr meggyógyít, ha teljesen hiszünk az Ő szentségébe, irgalmában, kegyelmébe és maradéktalanul rábízzuk az életünket. A lelki gyógyulás az első, a test csak követője a szívnek. 

 A tanítás nem valami könyv vagy maga a Biblia, ( kétségtelen, hogy a Biblia információkat tár elénk), hanem a gyakorlati életben a körülmények által vezeti a hívőt, gátat vet a hamis utak elé, vagy netán megengedi, hogy végig menjen, hogy az ember is rájöjjön és utálja meg a világ romlottságát, hazugságát stb. Isten nem a körülményeket változtatja meg, hanem az ember hozzá való viszonyát. Olyan útra tereli, ahol az Isten szeme irányítja. Ezt a Biblia ismerete tudatosítja benne, mint fénylő csillag az éjszakában.

 Nem idézek most a Szentírásból, mert a tudás már elérte célját, széleskörű a tudás a keresztények körében, fölösleges ezeket a gondolatokat az igével alátámasztani. De ezt megláthatjuk Jézus és tanítványai életében, hogy a körülmények se a világ sem változott azóta sem. Ahogy akkor most is jogos Isten megítélése a képmutató vallásosság iránt, idézem Jézus szavait: ( Máté 23:28) "Hasonlóképpen ti is kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvénytelenséggel." A kegyesség és az igazságosság látszata a tudás eredménye, amiben ha nincs élet és szeretet, akkor csak egy zengő érc, pengő cimbalom. Az egy bővizű folyó, vize eltakarja a köveket. A víz alatti köveket pedig csak Isten látja. Ha kiszárad a folyó, akkor minden láthatóvá válik. Mert a tudás egyszer elmúlik de a szeretet örökké megmarad. Azért ne a külső dolgokról ítéljük meg az embertársainkat. 

Krisztushoz a Megváltóhoz az Atya Isten, kihívja e romlott világból a választottakat, hogy kegyelmébe fogadja mindazokat, akiket az Atya hozzá vezetett, Krisztus senkit sem küld el magától, akiket hozzá irányított. Nem is veszít el senkit a dicsőség fiaiból, mert Isten gyermekéül fogadta őket, tehát örökösei mindannak ami a Krisztusé, Isten túláradó szeretetéből fakadóan, az Isten örök hajlékába vezeti őket, Jézus Krisztus által. 

 Ez legyen egy bátorító üzenet azok számára, akik Istenben találtak menedéket.

(Zsid 12:7) "Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Mert melyik fiú az, akit nem fenyít meg az apja?". 

 A fenyítés nem büntetés, az preventív nevelés, és örömmel kell fogadnunk, mert ez is annak a jele, hogy az Atya nem hagyja el gyermekeit, hanem fenyítéssel megtisztít a káros ránk ragadt mocsoktól. Ezzel mindig közelebb kerülünk hozzá. Ezt könyvből nem lehet megtanulni, ezen végig kell mennünk ameddig el nem jön a végső szabadulás. 

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...