Отсутствие внимания к нуждам ближних.

 Отсутствие внимания к нуждам ближних.

 

В Евангелии от Марка (8:34-37) написаны заслуживающие особого внимания слова. Иисус, подозвав народ с учениками Своими, сказал им: "Кто хочет идти за Мною, отвергнись себя и возьми крест свой и следуй за Мною; ибо кто хочет душу свою сберечь, тот потеряет ее; а кто потеряет душу свою ради Меня и Евангелия, тот сбережет ее; ибо какая польза человеку, если он приобретет весь мир, а душе своей повредит? Или какой выкуп даст человек за душу свою?"

Эти слова приобретают особую важность, поскольку касаются сокровенного процесса обращения человека к Богу. Обращенный человек отвергает свою прежнюю точку зрения, при которой центром всего он считал себя. Отныне он повернулся ко Христу и избирает Его центром своей жизни. Тому, кто таким образом с верой обращается к Господу Иисусу Христу, даруется возрождение. Сам Бог принимает участие в вопросах веры, обращения и возрождения.

Но это еще не все. Новый ученик Иисуса Христа, как правило, становится активным исполнителем поручений своего Учителя. Именно это имел Иисус ввиду, призывая Своих последователей потерять свою жизнь ради Него и Евангелия.

Такая логика людям власти недоступна. Они бывают в состоянии постичь ее теоретически, пылко и страстно проповедовать на слова вышеприведенного текста; в действительности же эти слова настолько противоречат всему тому, что определяет их внутреннюю суть, что никогда не достигают их сердечной глубины. Они не понимает смысла жизни ради Христа; равно и не в состоянии постичь действительных нужд своих ближних.

Можно легко себе представить, что произойдет в церкви или христианском обществе, если такая личность дорвется до руководящей должности. Там они становятся пастырями, которые "без страха утучняют себя" (Иуд.12). О потребностях церкви они не имеют ни малейшего представления. Нужда людей в помощи, утешении и ободрении им недоступны. Христианским окружением и атмосферой они пользуются лишь для того, чтобы удовлетворять свою собственную страсть к властолюбию. Они стремятся к приобретению сторонников, которые бы служили им, ручались за них и в буквальном смысле слова идеализировали их. Они также совершенно сознательно заинтересованы в существовании врагов своей структуры, чтобы в определенной степени поддерживать состояние хаоса и гарантировать себе всеобщее внимание, удовлетворяющее их тщеславие. Иуда пишет: "Это - люди, отделяющие себя (от единства веры), душевные, не имеющие духа" (ст.19).

Церковь или христианское общество, руководимые подобными "пастырями", не получают необходимой духовной пищи, наставлений и правильной ориентации. Если же случится, что в церкви кто-то будет искренне ревновать о пастырском служении, таковому будут создаваться препятствия, поскольку человек власти более всего опасается конкуренции, могущей сместить его с первого места.

В финансовых вопросах люди власти также представляют для церквей смертельную опасность. В целях создания памятников самим себе у них могут возникать бредовые идеи и проекты. Результатом может стать неоправданно дорогостоящее здание молитвенного дома, огромный орган или произведения искусства, в которых церковь, собственно, не имеет нужды. Люди власти никогда не переживают о последствиях. Они ничего другого не видят перед собой кроме своих безумных идей. Они не соразмеряют стоимость здания церкви, органа или меблировки помещений с возможностями церковной кассы. Однако они большие мастера риторики и дебатов. Они прежде всего стратеги и тактики. Они весьма основательно готовятся к своим выступлениям. Этим объясняется их победы, одерживаемые ими на братских советах и членских собраниях.

Предатель Иуда, как ни странно, вызывает у определенной части людей симпатию и сожаление. Таковыми утверждается, к примеру, что он был разочарован в недостатке политической активности Иисуса Христа. Библия же иначе расставляет акценты. Иуду привлекли и соблазнили 30 сребреников. Иуда годами лелеял свое сребролюбие. Он крал даже из общей кассы. Он предал свою душу идолу сребролюбия. Таким образом Иуда вычеркивал постепенно из своего сознания Иисуса и всех Его учеников и видел перед собой лишь себя, свои финансовые пожелания и, собственно, то, что можно было купить за деньги.

Однако при всей негативности образа Иуды следует заметить, что он все же отличается от человека власти, о котором в данной книге идет речь. Иуда раскаялся в своих действиях и попал в такой страшный кризис, что в результате дошел до самоубийства. Человек власти ни в чем не раскаивается. Ему неведомы кризисы, переживаемые другими людьми. Похожим на Иуду его делает лишь стремление посредством денег достигать свои корыстные цели. По этой причине человек власти особенно опасен, как церкви, так и ее финансам.

Жизнь человека власти является прямой противоположностью тому, что Иисус подразумевает под словами о потере жизни ради Его и Евангелия. Люди власти пользуются любыми методами и средствами, чтобы свою жизнь сберечь. И потому им угрожает реальная опасность ее потерять. Они находятся в постоянной борьбе ради "приобретения всего мира", насколько это им удастся. Поэтому и вероятность "повредить душе своей" у них чрезвычайно высока.

 

Болезненная неудовлетворенность.

 

В Послании к Галатам (5:22-23) написано: "Плод духа: любовь, радость, мир, долготерпение, благость, милосердие, вера, кротость, воздержание". Этими словами Павел схематизирует идеальное состояние верующего, имеющего определенный внутренний покой. Церкви в Фессалониках он напоминает "усердно стараться о том, чтобы жить тихо..." (1Фес.4:11) Иисус, прощаясь со Своими учениками, сказал им: "Мир оставляю вам, мир Мой даю вам: не так, как мир дает, Я даю вам" (Иоан.14:27). Вероятно, наиболее выразительными для нас являются слова из послания к Филиппийцам 4:7, в котором содержится обетование: "Мир Божий, который превыше всякого ума, соблюдет сердца ваши и помышления ваши во Христе Иисусе".

Это состояние и настроение прямо противоположно тому, что являет собой внутреннее состояние людей власти. Они - "как море взволнованное, которое не может успокоиться, и которого воды выбрасывают ил и грязь" (Ис.57:20). Они весьма тяжело переносят установившиеся покой и гармоничность. Утренняя тишина наводит на них смертельную скуку; от вечерней они страдают не меньше. Мирный отдых для них ужасен. Когда супруга некоего человека власти предложила ему взять отпуск для отдыха в спокойной обстановке, тот вскипел: "Могу ли я просто так загорать, поворачиваясь под солнцем с боку на бок, без того, чтобы влиять на происходящее вокруг меня?"

Люди власти тяжело переносят соседство с другими людьми, если таковые настроены гармонично и мирно. Их они находят унылыми, серыми и сухими. Если не представится возможности таких людей обойти, то человек власти постарается испортить их мирное настроение и внутренний покой. Людям власти более свойственны "вражда, ссоры, зависть, гнев, разногласия" (Гал.5:20). Во всяком случае именно так характеризовал Павел в свое время плотское состояние, отличающееся от характерных свойств плода духа.

Возможно, люди власти чувствуют "постоянную угрозу недостатка стимуляции" (Зирнес). Я не склонен утверждать, что одержимость властью является врожденным психическим дефектом. Более вероятным я нахожу, что эти люди систематически подавляли в себе способность к нежности, осторожности, восприимчивости. Они сознательно разрушили те условия, при которых могла созидаться описанная апостолом Павлом жизнь Божьего мира.

Человек власти, оказавшийся в церкви или в другом христианском обществе, не будет, разумеется, вести прямые нападки на то, что Библия называет "плодом духа". Человек власти не настолько примитивен, чтобы презрительно и унижающе говорить о любви, радости или мире Божием. Он, напротив, будет активно возмущаться и бороться против того, что в его устах именуется "бессердечностью", "теплым состоянием", "духовной сонливостью", "мертвым христианством" и т.д. В результате его агрессивных нападок разрушается атмосфера, в которой может созревать плод духа. Кого-то он обвинит в проповедовании "неверного учения" и нанесет ему коварный удар; другого в "равнодушии и небрежности" - ему припасена моральная пощечина. Третьему не "достает активности", следовательно его должно хорошенько двинуть, чтобы быстрее шагал. Человек власти не признает, что атакуемые им люди не медлительны, не небрежны, не равнодушны; но спокойны, кротки, любвеобильны. Он будет отрицать добрые качества своих сотрудников, даже если они всем и ему самому будут очевидны. Причина тому заключается в том, что ему невыразимо скучно и утомительно быть в церкви, в которой созревание плода духа происходит в тишине. Однако тактику человека власти нелегко разгадать, поскольку свою борьбу против подлинных духовных ценностей он ведет тайно и коварно.

Необходимо однако признать, что человек власти, требующий энергичности, активности, эффективности, готовности к риску и самопожертвованию может и на самом деле в какой-то степени произвести движение в церкви. К сожалению, тогда большинство, воодушевленных "пробуждением" обычно уже и не замечают, что в пылу ревности несколько человек оказались затоптанными. Таким образом человек власти в стремлении к своей цели достигает во-первых того, что в центре всеобщего внимания и почитания оказывается он; во-вторых он, устраняя своих соперников, приобретает еще больше влияния и власти.

 

Завышенные требования.

 

Здравомыслящие христиане знают, что спасены по благодати (Еф.2:5,8). Они знают также, что Бог любит их даже и тогда, если они не являются выдающимися, если порой на христианском пути спотыкаются и падают. Противоположным понятием греху является не так называемая моральная устойчивость, но вера. Божие милосердие и прощение для Его детей пока еще в силе. Без осознавания того, что милосердие Господне "обновляется каждое утро" (Пл.Иер.3:22-23) никто не мог бы вести подлинно христианский образ жизни.

Разумеется, нам необходимо знать и ту истину, что Бог возлагает на нас определенную ответственность. Законы и правила содержаться не только в Ветхом Завете, но и в Новом. Нашим примером и образцом стал Иисус Христос, как Он Сам об этом сказал: "Я дал вам пример, чтобы и вы делали то же, что Я сделал вам" (Иоан.13:15). Апостол Павел, развивая эту мысль, пишет: "Ибо в вас должны быть те же чувствования, какие и во Христе Иисусе" (Фил.2:5). Доказательством того, что мы уразумели эту истину, является практическое исполнение нами этих слов.

Все эти требования звучат то в проповедях, то в душепопечительных беседах. Люди, живущие рядом с христианами, ожидают от них нередко чего-то особенного; и большинство верующих весьма усиленно стараются соответствовать этим ожиданиям. Они желают почитать Бога, доставляя Ему этим радость; желают не доставлять огорчений и разочарований служителю церкви или своим единоверцам. Прекрасна при всем этом закономерность: в случае совершенной кем-либо ошибки Бог и люди великодушны к таковым, прощая их, предоставляя им возможность начать сначала. Таков порядок и последовательность явлений, если действия людей ориентированы на Священное Писание.

Однако стоит среди действующих лиц появиться человеку власти, как положение меняется неузнаваемо. У него (или нее) обычно совершенно неумеренные и необоснованные претензии. Человек власти требуют от своих жертв приложения неимоверных усилий для исполнения своих требований. Если его требование в какой-то части будет выполнено, тогда неожиданно оказывается, что он имел ввиду, собственно, нечто совершенно иное; затем следует третье и т.д. Если при всем этом у людей иссякнут силы и терпение, человек власти постарается их же сделать в этом виновными.

Если человек власти приобрел определенное число сторонников, то при разногласиях со своей оппозицией он потребует от своих друзей их самого активного участия против своих ненавистных врагов. Немало людей, которым впоследствии удавалось вырваться из когтей зависимости человека власти, горько раскаивались за сказанное и совершенное ими в прошлом. Человек власти в пылу споров настолько искусно подстрекает их и манипулирует ими, что они в те мгновения были не в состоянии осознавать свои действия. Цель их активности сводилась в основном к тому, чтобы стоять за своего вождя и продвигать его идеи. Они и сами находились под постоянным давлением. Все было направлено к тому, чтобы сторонники шли на еще большие жертвы, дабы исполнять неумеренные и бессмысленные требования человека власти.

Живое христианство представляет из себя нечто совершенно иное. Разумеется, Бог ожидает от нас исполнения Его заповедей и следования за Господом Иисусом Христом. Если мы иногда теряем Его из вида, то наши падения вполне закономерны и неизбежны. Определяющим однако при этом является следующее: лишь Сам Господь Иисус Христос абсолютно совершен, поскольку лишь Он "святый, непричастный злу, непорочный" (Евр.7:26). В Своем совершенстве Он "вчера, сегодня и вовеки тот же" (Евр.13:8). Он Один полностью удовлетворил требования Бога. Поэтому Его Отец обратился с неба к народу у Иордана и к ученикам на горе Преображения со словами: "Сей есть Сын Мой Возлюбленный, в Котором Мое благоволение" (Матф.3:17; 17:5). При своем несовершенстве мы все же имеем право радоваться о величии Иисуса Христа, пребывающем в нас, если мы пребываем в Нем.

Вывод: Бог имеет к нам Свои требования. Мы стараемся их исполнить. Если мы при этом терпим неудачи, Он прощает нас. Таким образом мы всегда можем "радоваться в Господе" (Фил.4:4), поскольку Он всегда одинаково совершен.

Если же человек власти решился поставить себя на место Бога и предъявляет свои требования, которые лишь Бог вправе предъявлять человеку; если его (или ее) претензии к тому же неумеренно высоки и лишены малейшего снисхождения и сочувствия, создавая тем самым угнетенное чувство постоянной вины, то жертвы его - даже самые сильные личности - могут сломиться. Жертвам человека власти необходимо освободиться от давления его требований, если они вновь хотят свободно вздохнуть.

 

Эдин Ловас.

A sátánnal ellenzékben.

 

A sátánnal ellenzékben.

Kedves olvasók, a mai témánk a hívők számára bátorító, azok számára pedig akik tiszta szívből keresik Istent, segitség vagy elgondolkoztató. 

A megpróbáltatások földjén élünk, ahol a kísértésekkel együtt kell élnünk. De a Szentírás megnyitja előttünk hogyan álljunk a sátáni és emberi kísértésekkel szemben.  Isten felhasználja a kisértéseket az ember állhatatossága érdekében. A hívő embernek minden a javára válik. Ez egy kulcsfontosságú Isten tevékenykedése a hívők számára. (II. Péter levél:2:9)

"Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.". Pirossal emeltem ki azt a szót, hogy a kísértésekből, nem a kísértésektől szabadít meg. Ez nem egy szójáték, hanem helyzet meghatározó. Ugyanis Isten gyermeke, akiket befogadott az Atya szentségébe, ők nem a kísértések forrásai sem közvetítői, más helyzetben vannak, őket körül veszik a világban létező kísértések. Ez a felszabadítás lényege. A gonoszok pedig benne vannak, ők azok a médiumok akik ellenzékben vannak Istennel. De ezeket az embereket egy létező identitás vezérli. Ezt világosan látjuk Jézus példáján. Ami nagyon egyszerű az zseniális. Ebben a három fajta kísértésben a sátántól minden benne van. A Lukács szerinti evangélium 4. fejezetében világosan látjuk a sátán három kísértés irányát. Az első a testre, a második a dícsvágyra, a harmadik Isten kísértésére buzdít. Mind a három próbában az emberiség megbukott, már az első napokban. (Lukács 4,-1) "Jézus Szent Szellemmel telten visszatért a Jordántól, s a Szellem negyven napon át űzte őt ide-oda a pusztában". A Szent Szellem vezette Jézust a kísértések helyszínére, a szolgálata előtt ( a pusztába, ami szellemi értelemben ez az Istentől elidegenedett föld), de tévedés ne essék, Jézust nem Isten kísértette és nem is vezette a kísértésbe. Mert Isten nem kísért senkit. Tudjuk, hogy Jézus Istennek Fia bűn nélküli volt, benne nem találtatott meg a bűnbeesés hajlama. Ezt meg kellett tennie Istennek, hogy világosan lássuk mindazt amit Jézus Krisztusban megtalál a benne hívő ember. Azt, hogy aki Jézus Krisztusban, van tökéletesen megszabadult a sátán hatalmától. A külső hatások csakis azért vannak, mert a felszabadult ember már ellenzékben van mindennel ami nem Istentől származik. "Meg van írva", ez a felelete Jézusnak minden kísértés ellenébe. Ez a mi fegyverünk a sátán ellen. De ahhoz, hogy eredményesen használjuk, jól kell ismerni a Szentírást, de ez nem elég, ehhez párosulnak a tényleges megpróbáltatások. Ezeket a próbákat csakis azért kell megtennie Istennek, hogy részesei legyünk szentségének. Ezt a sorrendet érdemes követni. Ahogyan Jézus tette, betelve Szent Szellemmel, állhatatossági próba, szolgálatra felkészülés. Nem azért mert ez Jézusnak elengedhetetlen lett volna, hanem hogy beteljesedjék az írás. Ez példa minden Krisztus követőinek. Mert minden megpróbáltatás amiből győztesen kerülünk ki, megtisztítja szellemünket a károsan ható feleslegtől. 

Jakab levél:1:12

Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.

Ez egy komoly bizonyítvány azoknak akik felismerik a kísértések a megpróbáltatások lényegét. A Péter apostol első levelében ezt tudtunkra hozta, hogy teljes bizonyságot kapjanak azok akik elhivatottak Isten örökségére: "Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, Akiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között,

Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor..".

 Jakab még ennél is tovább megy azzal a kijelentéssel, hogy ne szomorkodjanak a kiválasztottak ha különféle kísértésbe esnek: "Teljes örömnek tartsátok testvéreim, ha sokféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy hiteteknek próbatétele állhatatosságot munkál. Az állhatatosságnak pedig bevégzett munkája kell, hogy legyen, hogy ti is bevégzettek és mindenestől épek lehessetek, és semmiben fogyatékosak ne legyetek." (Jakab 1,-2,3).

 Azért itt megjegyzem, hogy maga a vallás az úgynevezett kereszténység nem ad védelmet a kísértések ellen. Mert ezek csak eszközök, nem titok, hogy maga az intézményesített kereszténység a kísértésnek nem tudott ellenállni, megvan annak az oka, totálisan benne van. Ezt le lehet vizsgálni mind a három sátáni kísértésből.   Ahhoz, hogy ellenzékbe kerüljünk a sátánnal szemben, meg kell szabadulnunk minden emberi befolyástól. Nem az eszközök, hanem a hit az eszköze annak, amit Isten irányít. Tudják azok, akik bölcsek Isten igazságában, hogy az Úr nem vallásokat hozott létre, hanem az Isten egységes gyülekezetét, aminek a feje Krisztus. Most azok akik közvetlenül irányítva vannak Krisztustól, azok viselik minden oldalból, úgy a világ, a hamis vallások oldalából a gúnyolódást és nem ritkán a fizikai sérelmeket. 

 Amíg világ a világ, Krisztus tanítványai, nem lesznek becsben, ha igen akkor el kellene gondolkozni azon, hogy miért szeret a világ. Csakis azért szerethet a világ ha nem vagyunk vele ellenzékben, részesei a bűneiben. De a világban nincsen Isten szeretete.   

 

I. János levél:3:1	Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.
I. János levél:3:13	Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ!

Felszabadulás.

 

Felszabadulás.

Sokszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy kénytelenek vagyunk tanulni más, nem hozzánk közeli, a lelkünkhöz nem rokoni gondolatokat elsajátítani, mert vagy ezt kívánja az oktatási rendszer, vagy hogy tudjunk érvényesülni a világban, megfelelni a fősodratú tudomány kritériumának. Ez egy nehéz terhet is jelenthet, amelyeket ők maguk a tanítók sem tudnak, és egyetlen teremtmény sem tud elviselni. Annyira idegen ez a mesterségesen előállított tudomány és filozófia, hogy teljesen meghasadhat egy gondolkodó ember tudata. Ezt úgy értem, hogy amivel megtömték a fejét, idővel teherré válhat a lelkiismerete számára, mert egy titkos, belső, azzonnal nem felismerhető identitás mozgatja más irányba a gondolkodását. De meg kell felelnie a többség által elfogadott világnézetnek, ezért a saját lelkiismerete ellen cselekszik. Az ember ellensége, az maga a világban rendszeresített elméletek és filozófiák, de ehhez tartozik a teológia az istenismereti tan. De számtalan ágazata van a téves világnézeti tanoknak. Ezt erőltetik a nebulókra, de sok az önkéntes is, akik teljesen belemerülnek a sokszor hamis világnézeti tanokba. 

 Lelkünk őrzője, a Megváltó Jézus Krisztus megjelent nekünk kegyelemben, s miután felment a mennybe, sokak közül támasztotta az Újszövetség egyik kiemelkedő szolgáját, Pál apostolt, aki az előéletében tanult ember volt, kitűnő, szorgos tanulója volt az akkori teológiának.  Sok kegyelmi ajándékot találunk benne. Az egyik ajándék, a hívő lelkek őrzője.

Lássuk, milyen szellemmel és szándékkal szolgált, lelkünk és az akkor élő lelkek felszabadításáért, akik között ápolóként szorgoskodott. Többször is megemlíti a hívők hiányosságait, meg is feddi azokat akik a hiábavaló hitre tértek. Ezt többek között a korintusiakhoz írt levelében a 1Kor. 15- ben meg is írta, idézem:  " Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, melyben álltok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké." Továbbá ebben a fejezetben ismerteti velük a halottak feltámadásáról szóló igazságot. Nem mélyül bele tudományos magyarázatokba, hogyan lehetséges ez, hanem felvilágosítja őket, miért van a halottak feltámadása. Az evangélium az apostolok, evangélisták mint Lukács is akit szeretet orvosnak említik, nem részletezik, hogyan lehetséges ez, hanem miért történik meg. Isten nem a tudomanyos értelmet gazdagítja, hanem a hitet, ami egyenlővé tesz minden embert, aki a hit útjára lép: "mert Isten nem személyválogató."( Róma 2,-11). De térjünk rá a mai mondanivalóra.

 Amikor a prédikációk és más szolgálatok nem felelnek meg a kegyelem szellemének, mindig nehézzé válik számunkra, mert az értelmezés során mindig rá erőszakolnak olyasmit ami nem felel meg az Isten művének, tanításának, de főleg a kegyelmi gazdagságának. Jószándékkal, vagy tudatosan elferdítve a kegyelemről szóló evangéliumi tanítást. Isten számára nagyon fontos, hogy szellemünk és szívünk valódi szabadságba kerüljön Krisztusban. Mi az első ellenségünk? - mi saját magunk vagyunk. Csakis egy fontos és alapvető gát az, ha saját magunk nem vagyunk képesek felismerni a ránk leselkedő veszélyeket. Ez azért van mert más útra, hiábavaló hitre térnek, engedve a nemzedékek által elfogadott teológiát. Például, nem követjük Krisztus és apostolai tanítását, nem a fundamentumra építünk, hanem az elfogadott ember által felépített Istentiszteletet vesszük alapul. Erre azt kell mondanom, hogy ebben nincs szeretet. Ennek a szellemi gondolatnak a megfelelőjét látjuk az ószövetségben. A hamis kollektív meggyőződés veszélye.

Mózes V. könyve:27:18

Átkozott, aki félrevezeti a vakot az úton! És mondja az egész nép: Ámen!

 

Ez tény és valóság, hogy néhány tanítás, állítólag azt hirdeti, hogy Isten azt akarja, hogy jámbor tettekkel, a jámborság ( kegyesség) külső jeleivel igyekezzünk megmutatni hitünket, nem figyelve az igaz hitünkre, ami alapján üdvözülünk és cselekszünk. Hiszen ez nem a mi döntésünk, hogy megfelelünk e vagy sem, hanem a hit által mozgatott járásunk adja meg a helyes Istennek kedves cselekvéseket. Nem az a probléma, hogy jót igyekszünk cselekedni, hanem az, hogy nem a hitből származó cselekedetekben járunk.  

 Ez nem valamiféle félreértés vagy ellentmondás, ha Benne maradunk, és magában Istenben állunk szilárdan, akkor minden a helyén van. Attól függetlenül, hogy mi hogyan tapasztaljuk meg, hanem hogy azon a hitben vagyunk amit elfogadtunk Isten kezéből. Mert az igaz, hitből él. De az embernek csak meg kell szabadulnia a függőségétől, tehát az egójától. Ha Isten kegyelméből megszabadít a hús ( óember) tömlöcéből, mindez porrá válik. Isten részéről minden úgy történik, ahogy Ő eleve elrendelte, hogy szilárd alapra tegyen ami maga Krisztus, függetlenül attól, hogy hol talált meg minket az Úr.  Csak a mi részünkről nagyon törékeny ez a bizalom. Függ e tőlünk valami? Ez egy a kereszténységet elválasztó kérdés. Tehet e az ember a maga érdekében valamit? Azt hiszi, hogy tehet, de valójában a kegyelem teszi ezt. De az embert Isten tudatára ébreszti, és kezébe adja a döntés illuzióját, neki ajándékozza a döntéshozatal jogát. De ezt a gondolatot világosan látjuk Jézus Krisztus a gecsemáné kertbeni jelenetből. " De ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen". Ez az a felsőfokú engedelmesség, Istentől való függőség. Ezért munkálkodik bennünk a kegyelem, hogy hasonlóan Jézushoz tudjunk cselekedni. Nem csak kijelenteni, hanem teljes mértékben elhagyni a sajátnak vélt akaratunkat. 

 Miből kell kiindulnunk, hogy megválljak a függőségektől? Ahogy a fuldokló valami szilárd támaszt keres, úgy nekünk is olyan alapot kell keresnünk, hogy elrugaszkodhassunk magunktól. Ezt egy nagy szükségérzet váltja ki a lelkünkben, ahogy a fuldoklónál az élet halál kérdése. Nem kapkodva ide oda támaszt keresve másokban, vagy önmagunkban, sőt az ige ezt tökéletesen elítéli. 

A kegyelem Szelleme azért cselekszik, hogy megszabadítson mindentől ami boldogtalanná tesz, a bűn nemcsak magát Istent szomorítja, hanem azt is aki bűnben él. A sajátnak vélt akaratunk diktál a szellem és a test minden szennyétől megszabadulni igyekszik, mindenféle módszerekkel próbálkozva.  

 Isteni módon a Szent Szellem által, fokozatosan és szeretetteljesen vezet a hit útjára az apostolokon és különösen a pogányok apostolán, Pálon keresztül az igazságot igénylő lelket.

Az igazság nem az, hogy nekünk nincs szükségünk Istenre, hanem Istennek van szüksége ránk. Nem mi kerestük Őt, Ő talált meg minket. Ezért Istennek tetszett, hogy Isten Fiát keresztre feszítette, és az Ő véráldozata megadja üdvösségünket és szabadulásunkat önmagunktól, bűneinktől, ezen belül is elválaszt ettől a gonosz világtól, Istenhez elkülönített életre a megszentelődés útjára terelve. Hogy imádókat nyerjen magának, és gyermekei közé fogadjon minket, megossza velünk dicsőségét a mennyben. Hogy örökölhessük mindazt, amit Isten készített nekünk, dicsőségének örök hajlékaiban. De szentség nélkül nem látja meg senki Istent. De milyen utat kínál a Szentírás, és milyen úton járjunk?

Ez a kérdés nagyon fontos, és jövőnk és áldásunk múlik rajta. Végül, de nem utolsósorban az öröm a Szent Szellemben, ez az igaz hit gyümölcse.

A Rómaiakhoz írt levélben az 5. fejezettől kezdve, a 6., 7. és 8. fejezet folytatásaként láthatjuk, hogy Pál apostol hogyan fejleszti fokozatosan az önmagunktól való megszabadulás útját a gyakorlatban a testitől a szellemi felé, és elvezet bennünket a régi önmagunktól az új feltámadt valósághoz. Ennek az alapja az Isteni szeretet ismerete. "Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.." (Róma 6:22)

 Azt mondhatjuk, hogy a lelkipásztori szolgálat a legritkább ajándék az Egyházban. És a józan intelligens szolgálat, amely Isten valódi értékeinek felismeréséhez vezet. Nem a vallásos elfogultság jeleit viseli, hanem az Istentől kapott kegyelmi ajándékát. Ennek a szolgálatnak a gyümölcse a szentség és az örök élet. Miért vannak ilyen következtetéseim? Mert én magam figyelem mások szolgálatát, nem a kritika szellemében, hanem a tiszta evangélium tesztelőjeként, hogyan valósul meg bennem a mások által hirdetett ige. Sokan saját maguk és egyházaik igazolásával foglalkoznak, ami nem Istentől származik. Kevesen foglalkoznak azzal a tiszta ténnyel, hogy a Szellem intelligens szolgálata által megvalósítja, vagy a tudáson keresztül eljuttatja Isten akaratát és elvezet másokat általa a szabadulás valódi tárgyaihoz. Mármint a testvérek szolgálata az egymást építő szolgálat részévé váljanak. Hiszen Pál apostol erről ír a Krisztus testéről szóló tanításához tartozó korintusiakhoz írt levelében. Minden tagja Krisztusban egymástól függ. 

De végül is hogyan érhetjük el lelkünket nyomasztó bűntől való szabadulást? De Pál apostol sem arról ír a Rómaiakhoz írt levelében, hogy  állítólag önkényesen megszabadíthatjuk magunkat a régi természet nyomasztó kéjétől, mégpedig hogyan szabadulunk fel ettől a lelki gondokat előidéző tehertől. Ebben a fejezetben és a következő fejezetekben is elhangzik, hogy nem szabadulunk meg teljes mértékben addig, amíg teljesen meg nem szabadulunk a bűnös testtől. Ebben a kettősségben vagyunk. De ahogy Krisztus az Atya akaratát teljesítette, elfoglalta a helyét az Atya jobbján feltámadása után, ugyanúgy a mi engedelmességünk gyümölcse is azt a jobbik helyet foglalja el ami Krisztusban van. De ez az idő még nem jött el teljes mértékben. A teljes megváltás és megszabadulás ettől a testtől még a jövőben van. „Mert tudjuk, hogy az egész teremtés együtt nyög és vajúdik mindeddig; és nemcsak ő, hanem mi magunk is, akik a Lélek zsengéit vesszük, és sóhajtunk magunkban, várva a befogadást, testünk megváltását. (Róm 8:23).

A korinthusiakhoz írt levél megismétli ezt a gondolatot; "Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelje azt az élet." (2 Korinthus 5:4)

Pál azonban egy nagyon fontos gondolatot jelent ki, és megmutatja az utat, hogyan nyerhetünk békét szívünk és lelkünk számára. Annak ellenére, hogy még mindig ebben a bűnös testben vagyunk. Isten arra hív, hogy forduljunk a szellemi gondolkodás felé. Keressük a fentieket, tehát a hitünk, a testünk számára elviselhetetlen gondolkodást kövessük, mert az nem látható és bizonytalan ha az anyagi világra nézünk. Mert a gondolataink határozzák meg útjainkat. Amit gondolunk, ugyanazon szabály és irány szerint megyünk és élünk. Utunk mindig tudatunkat és hitünket követi. Nem fordítva, nem a második, majd az első. Nem a „testi igazságosság” vagy „igazság” elérése vezet el bennünket az önmagunktól való megszabaduláshoz. Ugyanis a szentírásban adott az út, amely az emberi szív mélyén helyezkedik el, állapotából fakad, ezt egyszerűen Krisztus követésének az eredménye. 

A törvény értelmével a hetedik fejezet foglalkozik. Jól látjuk, hogy az apostol milyen fokozatosan tudatosítja a törvény szerepét. Itt nem kell részletezni.

De az apostol célja a Szent Szellem, hogy megértsük és kövessük Isten gondolatait, hogy Isten szándéka a szív mélyére jusson. A régi természettől való megszabadulás az első számú cél.

A nyolcadik fejezet így kezdődik: „Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Megjegyzés; hiányzik a görög  eredetiből; „ne a test szerint éljetek"). Krisztus teste szerint senki sem élhet. Szellemileg igen!

„Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.” (Róm 8-10) (Az eredetiben így hangzik: „Ha Krisztus bennetek van, akkor a test meghalt a bűn miatt”). Amint látjuk, a test a bűn miatt halt meg, és a halott test semmilyen módon nem szolgálja Istent. Ennek az igeszakasznak a téves értelmezése oda vezet, hogy a bennünk élő Krisztus megöli a bűnt a testben. Vagy nem engedi megnyilvánulni, mintha testünk automatikusan alávetette volna magát Krisztus szellemének. De ez egy téves felfogás, mert Pál azt írja, hogy bűnös tagjainkat minden nap meg kell ölni. (Kol 3:5,6,7): "Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás; Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban." Gyakorlatilag nem vagyunk mentesek a bűneinktől. Más utat kínál Isten nekünk az igazságossághoz és a szentséghez. Pál apostol folytatja: "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” A bűn ítéletéről olvasunk, nem pusztulásáról. Annak még nem jött el az ideje. A bűnt a Krisztus feszületén ítélte el Isten, de a bűnök a mi testünkben vannak. Az Isten Fiában hívő többé nem jár az ítélet széke elé, és semmilyen esetben sem ítéli el Isten azért mert bűnös teste van, és annak negatív megnyilvánulásai miatt. A test nem szolgálhat Istennek, mert a bűnös test már el van ítélve. De hogyan szolgálhatja az ember és dicsőítheti Istent? - végül is ez a törekvésünk. Meg van írva, hogy Lélek szerint járj és Lélek szerint élj: „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira gondolnak, akik pedig Lélek szerint élnek, a Lélek dolgaira. A testi gondolatok a halál, a lelki gondolatok pedig az élet és a béke.”

Azok, akik Lélekben járnak, vagy Lélekben élnek, csak azok lehetnek teljesen szabadok, akikben megvan Krisztus Lelke. De ez még nem minden, mert ezek a fejezetek csak azt fejtik ki, hogy hogyan tetszünk Istennek, és kövessük Őt szellemileg, felszabadult lélekkel és szívvel, hogy kiáltsunk Neki: "Abba, Atyám!" Ha a szellemi értékek kurzusát választjuk, és átgondoljuk a fentieket, pl. Krisztusról, akkor biztosan követni fogjuk a gondolatainkat is. Nincs itt semmi misztikum vagy ezoterika. Az ember úgy van megalkotva, hogy kezdettől fogva nyilvánvalóvá válik, ami bensőjében indokolt.

A magunkban rejlő bizonyosság az a bizalom, hogy Isten imádása és dicsőítése magától Istentől származik, mert mindennek, ami az életünkben történik, Krisztus Szellemétől kell hogy származzon. Nem nagyképű szavak ezek, hiszen Isten gyermekei vagyunk, van bennünk bizonyságtétel, mert a tiszta Szellemm által kiáltuk Istenhez: „Abba, Atyám!”.

Ami a régi „én”-ből származik, akkor az nincs is Isten előtt, nem létezik. Hiába próbáltunk Neki kedvében járni, a Mennyek Országa semmit sem örököl testből „vér és húsból származó ból”, és minden ami abból származik,  égni fog Isten emésztő tüzében.

Most egyáltalán nem az a fontos, hogy miként ítélnek meg minket ezért az emberek, az a fontos, hogy önmagunktól megszabadulva örömmel mondhatjuk, hogy üdvözültem, és Istent az Ő szellemében dicsőítem.

„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít; Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk: Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?"

Így ha Vele elérjük a felszabadulást, akkor nincs más dolgunk, mint az Úristen dicsőítése. A testi gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal együtt. 

Az egész evangélium és Krisztus tanításának lényege arról szól, hogy ki Krisztus és kik vagyunk mi az Ő szemében. Mert Ő maga mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Az önmagunktól való szabadulás a Krisztussal való út, és nincs ebben semmi elérhetetlen, ha engedjük, hogy Isten kegyelme szabadon áramoljon életünkben, nem veszünk el semmit a testtől származó forrásokból magunktól és ebből a világból. Mindig úgy lesz, ahogy Isten elrendelte nekünk. Jobb semmit sem tenni, mint Istennel ellentétes dolgot tenni. „Mert akit eleve ismert, azt is eleve elrendelte, hogy hasonlóvá legyen Fia képmása szerint, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. És akiket eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította; és akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit kell ehhez mondani? Ha Isten mellettünk van, ki lehet ellenünk? Aki nem kímélte Fiát, hanem mindannyiunkért odaadta, hogyan ne adna meg mindent nekünk vele együtt?”. Nehéz ezt követni, ha nem feszítjük meg saját akaratunkat Krisztussal a feszületen. A teljes odaadás Istennek, meghozza a gyümölcsét a maga idejében. Pál apostol a galáciaiakhoz írt levelében figyelmezteti őket, hogy ne térjenek le az igaz evangéliumról. Itt sok tennivalóik vannak azoknak akiket Isten elkötelezett szolgálni a számukra kiosztott szellemi ajándékaival. 

 

"De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.." (Gal 1-8).

Az Úr parancsolatai.

 

Az Úr parancsolatai.

A Biblia olvasó keresztények túlnyomó része, szemmel láthatóan nem tesznek különbséget a szavak között. Vagy nem érzékelik a finomságát vagy nem látnak mögé. A Biblia szövegében, főleg az Úr szavait, mint  parancsolatokat olvassuk. Megpróbálom ezt kifejteni példákkal. A nominális keresztény egocentrikus. " ÉN,ÉN,ÉN" - "AKAROM, AKAROM, AKAROM". De vajon ez a szó, a Bibliában mit takar. 

 Az Úr szavai és az apostolok útmutatásai azok nem elbeszélések, hanem parancsolatok. Azokat csak akkor követi az ember ha meghallja Isten akaratából. Ezt úgy vázolom fel, hogy érthetőbb legyek, a halott emberek feltámadása a betegek gyógyítására vonatkozó Jézus szavai, parancsa. Nézzük Lázár esetét. A János evangélium 11. fejezetében olvassuk Lázár feltámadását a halálból. Lázár teljesen tehetetlen állapotban volt a sír mélyén, semmi akarata sem " énje" nem volt, hiszen halott volt. Egyetlen szava Jézusnak, amit én parancsnak értem, feltámasztotta Lázárt. " Lázár, jöjj ki!". Az is érdekes ebben, hogy Jézus Lázárt nem tartotta halottnak. "Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.". "Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt.",- ezek Jézus szavai. De hogy a témánál maradjunk, lépjünk tovább. 

 A hit az nem akarat. Az ember akarata az reménytelen hit nélkül. Amit mi akaratnak nevezünk, az nem a miénk, mert az ember ha ezt felismeri Isten akaratából, rájön, hogy az ember nem a maga ura. Vagy az egyik úrnak szolgál vagy a másiknak. A tehetetlenség jellemzi az embert. Ez olyan mint egy alvó állapot, amiben az álmokat más irányítja. Ebben biztos vagyok, minden ember álmodik olyasmiről amit éber állapotában nem is jutott volna eszébe.

 De az Úr, Péternek beszél az ő ifjúkori akaratáról, ami szemlélteti a hús avagy test kívánságait. Mert ahogy ezt már tudjuk Péter életéből, sok olyasmit tett ami nem az Úr akaratát követte. 

János Evangéliuma:21:18

Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.

Tehát ebben a megvilágításban létezik egy emberi akaratosság már születésétől fogva. Amit mi a sajátunknak vélünk. Dehogyis a mi akaratunk, ez a bűn ami irányítja akaratunkat. A hit az egész másnak Istennek az akaratát látja és ismeri el, amire Isten mindig válaszol.

"És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula".( Márk 1,- 40,41,42).

 Talán nem kell tovább részletezni, áttérve azokra a részekre, ahol nem kifejezetten parancs formájában jelenik meg az ige. 

Zsidó levél:9:14

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.

Most érintettük ugyancsak azt a tőlünk kívül álló akaratot, ami teljesen nem tőlünk származik. De ahhoz hogy birtokba vegyük, a hit nyitott füle szükséges, hogy a hit cselekedetté váljon. A hit látja, hogy ki az akinek hatalma van minden felett, a mi tisztátalan lelkiismeretünket, tisztára mossa Krisztus vére által, alkalmassá téve az élő Isten szolgálatára. Nem elég a feltámadás az új élet, meg kell szabadulnunk attól az akarattól, a holt cselekedetektől, ami gúzsba köt minket, nem hagyja szabadon teljesíteni Isten akaratát. Hogy szabadon tudjunk járni, szabadoknak kell lennünk a minket gátló holt kötelékektől . Nem elég a feltámadt vagy inkább felébredt lélek az Úr parancsa által, ahhoz még egy parancs kell, amit egyszerűen kimond Jézus: "És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orcája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni." ( János 11,-44). Ez a parancs már azoknak szól akik ott voltak a sírnál, Lázár szeretet testvérei, akikre az Úr rábízta ezt a cselekvést. Ezt teszi most is azokkal akik szívén viselik az újonnan megtért testvéreik sorsát. Ez egy szolgálat ami nagyon hasznos Isten házában. Ezeket a járást gátló kötelékeket hozzáértéssel kell lehámozni, hogy ne sértse meg zsenge még érzékeny szívét. Isten gyermekeire, minden testvére vonatkozik, igaz azokra akik már maguk is szabadok. 

János Evangéliuma:15:10

Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Az egy boldog ember aki a Szentírás tanításait meghallja és mintegy parancsnak fogadja, az őrá vonatkozó Isten akaratát. Akinek nem esik nehezére azonnal felelni a hívásnak. Az aki konkrétan hallja a Szent Szellem útmutatását, és engedelmeskedik, abban az időben és helyen ahol van. Ez az élő Istennek való szolgálat, nem a betű és szabályok amik megkötnek és elítélnek minket, hanem az élő Isten szava ami biztosan hat arra, aki azt meghallja. A Biblia tele van ilyen példákkal, hiszen arról is szól Isten szava, hogy engedelmességre tanítson. A többi csak részletkérdések, habár abba nagyon is bele lehet gabalyodni. Elkerülhetetlen megemlítenem, hogy az emberi tanítások és szabályok, még ha azok ártalmatlanok is első megítélésre, azok csak terhet jelentenek:   "Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?" (ApCsel 15,-10).

  Ahogy a katona hallja a parancsot, a parancsnok pedig elvárja, hogy engedelmeskedjenek neki. Ez így működik Isten házában. De ez egyáltalán nem fegyelem kérdése, mert a bölcs Isten az embert nem katonáknak teremtette. Minden ember az Ő szemében egyedi ahogy a természet is bizonyítja, mindenkinek van individuális lenyomata, ha úgy tetszik ujjlenyomata, ami mindenkinél más és más. Ezért tudatos az a jelző ebben az igében, hogy ÉLŐ ISTEN. Isten nem egy rögzített, Biblia lapjaira nyomtatott parancsnok, hanem élő és mindenható Isten. Az általános engedelmesség mellett személyre szabott tervei is vannak, az Isten gazdagsága folytán, azért legyünk figyelmesek parancsolataira. Ez nem egy elmélet, ez a hitre való felelet, válasza minden egyes Krisztus követőinek.

 

Jelenések könyve:14:12	Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!
Jelenések könyve:22:14	Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.