Hamis Gyöngy.

 

Hamis Gyöngy.

2 Péter 2 fejezet. 

 "De voltak hamis próféták is a nép között, ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak".

A második fejezet az ellenkező oldalra mutat rá amit az első fejezetben olvassunk – Sátán cselszövéseire Krisztus meggyalázására és lelkek elcsábítására – hamis tanítókra a keresztény világban, ugyanazokra, mint az ókorban a hamis próféták az emberek között. Milyen szörnyű vonások fűződnek hozzájuk, megerősítve a rájuk váró ítélet igazságosságát!

Az  utolsó harmadik fejezetben nemcsak hamis tanítók vannak, akik gonoszul élnek és pusztulást hirdetnek, hanem ateisták, akik nevetségessé teszik Krisztus eljövetelét. A keresztény világ gyorsan visszatér a pogány hithez. Nem számít, hogy híres fiziológusokról, geológusokról, természettudósokról, csillagászokról, közgazdászokról, metafizikusokról, történészekről vagy bárki másról van szó – ők a tömegben mindannyian erre a pejoratív célra hajlanak, vagyis a Szentírás egyértelmű rendelkezéseinek tagadására és kizárására. De térjünk vissza a második fejezethez. 

 A gyülekezet kezdetén az Újszövetség nem volt ilyen formában elérhető, az igét szóbelileg terjesztették a tanítványok, "Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!" ( Márk 16,-20). Tehát, az ige hallgatói hitre tértek, látván a Szent Szellem által küldött a mondott igét megerősítő jeleit. Abban az időben ez fontos feltétele volt az igehírdetésnek. De ezen kívül még lehetett az Ószövetség írásaira is hivatkozni. Ma már másként áll a helyzet. Itt Péter egyértelműen kifejezi, hogy voltak hamis próféták az Izrael népe között, és előrelátóan megírta, hogy a gyülekezetbe is beszivárognak hamis tanítók. Miért tanítók nem próféták? Egy egyszerű oknál fogva, a Bibliai próféciák már bezárultak. Ha egyes keresztények használják is ezt a szót, a prófétálás nem lehet valami más amit nem lehet a Bibliával egyeztetni. Én személy szerint nem használom ezt a szót. Pál apostol megemlíti a prófécia jelentőségét, mert ahogy már feljebb megemlítettem, összességében még nem létezet az Újszövetség. A Szent Szellem által volt hirdetve az evangélium. Erről ír az első korintusi levelében Pál apostol 13. fejezetében :" Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:". Tehát az ismeret és a prófétálás nem elsődleges célja Istennek. De le se szabad becsülni. A fontosabb az ami készteti a hívő szolgát a szolgálatra:" Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet."

 A tanító az aki tanítja Isten igéjét, de ő is egy médium, közvetítő. Istentől való tanítást adja át, amit ő kapott. A hamis tanító azért olyan veszélyes, mert nagy tudással rendelkezik, de elferdítik Isten útját, veszedelmes eretnekségnek nevezi Péter apostol. 

 De hogyan lehetséges az, hogy ezek a hamis tanítók, érvényesülnek a keresztények között? Ennek csak egy a magyarázata, a szellemiség hiánya, az egyéni kapcsolata az Úrral, és a hajlandóság hiánya, hogy megvizsgálják, hogy igaz e a tanítás amit referálnak. De hogyan tudja vizsgálni a hallgató, ha nincs kellő szellemisége? és azonnal rámondja az Áment, gondolkodás nélkül. Ezért a hamis tanítók és igehírdetők köré tömörülnek egyfajta lokációs táborokat alkotva azok akik másra bízzák az Istennel való szellemi munkát. De sokkal durvább hűtlenségnek is vagyunk tanúi, az okkultizmus és keleti filozófiai tanítások is teret kapnak a kereszténységben. 

"Sokan követik őket kicsapongásaikban, akik miatt káromolni fogják az igazság útját…. ," 

Ezek a tanítók Istennek nem árthatnak, de az igazság útját komolyan el tudják ferdíteni. Ez minden az ördögtől való. 

"…. titeket pedig kapzsiságukban kitalált beszédekkel becsapnak majd, de már régóta készen várja őket az ítélet, és kárhozatuk nem késik.

Mert nem kímélte Isten a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe vetette őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; és a régi világot sem kímélte, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét, akit nyolcadmagával megőrzött, amikor özönvizet bocsátott az istentelenek világára.

Sodoma és Gomora városait elhamvasztva pusztulásra ítélte, hogy példát állítson azoknak, akik majd istentelenkedni fognak."

 Miért van megemlítve eme két város, hogy jön ez ide? Ez nem a pogányokról szól? Ma nem is olyan nehéz erre válaszolni. A nyugati világ azon a ferde úton jár, amit ezek a tévtanítók lefektettek. Ha csak a világi ateista emberekről szólna, akkor bizony fel lehetne lélegezni, minket keresztényeket nem érint. Csak az a baj, hogy a világ már ott van a kereszténységben kezdetétől fogva, és a világ nyomást gyakorol rájuk. A vallási rendszerek tudatosan vannak létrehozva. A rendszerek csúcsán meg azok foglalják el a helyüket akik behódolnak a világ urainak, csakhogy ezt sokan nem akarják tudomásul venni. Másképp nem is lenne ott a helyük. Azért jó példa a Sodoma és Gomora, mert világosan látjuk a szodomista kereszténység a nagy parázna végét. Talán azt állítja magáról egy keresztény, hogy ehhez semmi köze, de van, mert ha a nevét hozzáköti az általánossá vált parázna kereszténységhez, akkor passzív egyetértés tanúsít. “Ezek ugyan ismerik Isten végzését, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nemcsak megteszik, hanem egyetértenek azokkal, akik ezeket gyakorolják”.( Róma 1-,32) “Miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között.”( Róma 2,-24). Sötétség uralja a keresztényeket, nem ismerik fel a nevek és elnevezések jelentőségét. Nem tudják megérteni, hogy mit jelent a név. A Krisztus nevének nagy jelentősége van, mert az aki Krisztus nevét vallja üdvözül. De csak ennyit foglal magába az üdvösség? Távol legyen, mert aki ezt a nevet vallja, az vele közösséget vállal. A gyülekezet kezdetén pusztán ezért a névért kellett meghalniuk és üldözöttekké válniuk a Krisztus nevét vallóknak. 

 A holokauszt idején pusztán azért voltak üldözve a zsidók, mert egy nemzet fiai voltak. Voltak köztük hívő ortodox és egyszerű zsidók, voltak akik együttműködtek a nácikkal, de őket is számba vették, nem bíztak meg bennük csak kihasználták. A kommunizmus idején is voltak jóemberek a pártban, lehet nem is értettek egyet az ideológiával, de a következményeket azoknak is kell vállalni. Ami a keresztényeket illeti, Isten nagy irgalma mentheti meg azokat a keresztényeket abból a romlott parázna közösségből akik között élnek, de ez nem szabály, inkább kivétel. Ábrahám nem élt Szodomában, de a közbenjárására Isten előtt megmentette Lótot. Hiába kérte Istent, hogy kegyelmében ne pusztítsa el Szodomát és Gomorát, Isten nem csak Szeretet hanem Szent és Igaz. Tudjuk, hogy Lót ha világi életet is élt de Isten igaznak nevezte. 

"Megszabadította az igaz Lótot, aki szenvedett az istentelenek gyalázatos viselkedése miatt, mert ő, az igaz, közöttük lakott, s a gonosz cselekedeteket látva és hallva napról napra gyötörte igaz lelkét." 

 Talán ezzel beérnénk, arra számítva, hogy Isten nem személyválogató, megszabadítja az itélettől az igazakat, akármilyen kapcsolatban élnek a világgal. Bizony ez így van de milyen árat kell ezért fizetni? Ismerjük Lót történetét, se boldog se utódai nem voltak tiszták. 

"Az Úr meg tudja szabadítani a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig megtartja az ítélet napjára, hogy bűnhődjenek.

Különösen azokat, akik a testet követve tisztátalan vágyaikban járnak, és az Úr hatalmát megvetik. Vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromolják, holott még az angyalok sem szólnak azok ellen az Úr előtt káromló ítéletet, pedig azok erőre és hatalomra nézve nagyobbak. 

De ezek – mint oktalan állatok, amelyek természetük szerint elejtésre és elpusztításra valók – azokat káromolják, amiket nem ismernek, és azoknak pusztulásával fognak elpusztulni, megkapva gonoszságuk bérét. Ezek gyönyörűségnek tartják a naponkénti tobzódást; szennyfoltok és szégyenfoltok, akik kéjelegnek csalárdságukban, amikor együtt lakmároznak veletek. Szemük parázna vággyal van tele, nem szűnnek meg vétkezni, elcsábítják az ingatag lelkeket, szívük gyakorlott a kapzsiságban, átok gyermekei.

Elhagyták az egyenes utat, eltévelyedtek, és követték Bálámnak, Beór fiának az útját, aki a gonoszság bérét kedvelte, de aki vétkéért feddést kapott: egy igavonó néma állat emberi szóval szólva megakadályozta a próféta esztelenségét.

Ezek víztelen források, széltől hányatott fellegek, akiknek a sötétség homálya van fenntartva.

Fellengzős, üres szólamokat hangoztatva kicsapongásaikkal testi kívánságaik kielégítésére csábítják azokat, akik még alig szakadtak el a tévelygésben élőktől, szabadságot ígérnek nekik, holott ők maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.

Mert ha az Úrnak és az Üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ förtelmeitől egyszer már megszabadultak, de ezekbe ismét belekeveredve vereséget szenvednek, utolsó állapotuk rosszabb lesz az elsőnél.

Mert jobb volna nekik, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.

De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: Az eb visszatért a saját okádására, és a megfürdött disznó a sárban hempereg.

Az eb soha nem volt bárány a disznó sem volt az, de mi tette őket tisztává? Bizony ahogy Júdás apostol, aki mindenhová követte Jézust, látta tetteit és hallotta szavait, de a szíve tele volt kapzsisággal, kihasználta Jézus közelségét. Ugyanaz a bizalom volt benne mint Bálámnak, hogy amit tesz az megbocsáttatik. De Júdást legyőzte a pénz szeretete : "mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte". 

 Sokakat megtéveszt a külső megjelenés a betöltött pozíció. Az intelligencia az ékesszólás, ami mögött lehet hogy nincs Isten lángja. Az indokolatlan vagyon egyes "pásztorok" soraiban. A juhok gyapjújából szőtt perzsa szőnyeg ékesíti "szerény jurtáikat". 

 Salamon király fiait figyelmeztette a parázna asszony csábítására:" Ezért jöttem ki eléd, nagyon kerestelek téged, és most rád találtam! Paplanokkal megvetettem ágyamat, egyiptomi szövésű szőnyegekkel. Ágyamat mirhával, aloéval és fahéjjal illatosítottam .Jöjj, töltsük az időt szerelmeskedéssel virradatig, élvezzük ki a szerelem gyönyört! Mert nincs itthon a férjem, messzi útra ment .Egy erszény pénzt vett magához, csak holdtöltére jön haza. És rávette őt mesterkedéseivel, hízelgő ajkával elcsábította .Az pedig úgy ment utána, mint az ökör a vágóhídra, mint a bolond, aki csapdába szalad,"(Példabeszéd 7) https://mindenbenkrisztus.blog.hu. (Példabeszédek 7).

 

Ezt kellene felismernie egy kereszténynek. Isten attól óvjon bárkit, hogy gyanakvóak legyünk mások iránt, nem ezt az utat kell járjunk, hanem minden szellemet vizsgáljunk, Istentől van e, vagy sem. Ez minden hívő felelőssége.

Bárány (ἀρνίον= arnion) és juhok (ἀρνία=arnos).

Bárány (ἀρνίον= arnion) és juhok (ἀρνία=arnos).

 Palesztinában nagy számban tenyésztettek juhot; az izraeliták vagyonának nagy részét tették ki. A fő fajta nagy széles farokkal és nagy szarvú juh volt - Ovis laticaudatus és Ovis aries. A juhokat és a bárányokat (kosokat) folyamatosan feláldozták. A reggel hozott áldozati bárány és az este hozott bárány, valamint a húsvéti bárány, Isten Bárányának előképe volt, aki „elveszi a világ bűnét”. A juhok, hajlamosak arra, hogy elcsatangoljanak valahova, metaforikusan ábrázolja az emberiséget a Szentírásban – „Mindannyian tévelyegtünk, mint a bárányok, ki-ki a maga útjára tért" (Ézsaiás 53-6; vö. Lukács 15-4…7). Általában a juhok követik a pásztort és ismerik a hangját (idegent nem követnek). János evangéliumban így beszél az Úr: „Az én juhaim hallják a hangomat… és követnek engem… és soha nem vesznek el.” (10-27,28). A Jó Pásztor nevén szólítja a juhokat; nála a bárányok abszolút biztonságban, szabadságban és élelemben részesülnek ( János 10-9). Az Úr kivezete a juhait a zsidó táborból, egyesítette őket a többi juhával (a pogányokból való hívőkkel), hogy legyen egy nyáj és egy pásztor (János 10-3,16). A nemzetek ítélete során a juhok (azaz üdvözültek) el lesznek választva a kecskéktől (azaz elveszettektől) (Mt 25-31..46). A bárány még az alázatot is jelképezi. Az Mózes törvénye szerint, az áldozathoz egy szeplőtelen bárányt választottak, amely az Úr Jézus, Isten Bárányának legmegfelelőbb képe. Ő, alázatos és feddhetetlen "Kínozták, és ő megalázta magát, száját nem nyitotta ki. Mint a bárány, amelyet mészárszékre visznek, és mint a juh, amely megnémul az őt nyírók előtt, ő sem nyitotta ki száját".

  Bemerítő János felkiált: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!", valamint Isten Báránya, aki a lélek szemlélésének tárgya: "Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül,és ránézett Jézusra, amint ott járt, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya!  (János 1-29,36). 

 

 A Jelenések könyve azt mondja, hogy János apostol, amint felnézett az égre, egy bárányt látott, mintha megölték volna,"És láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt állni, mint egy megöletettet", akinek egyetemes imádatot szentelnek. A „Bárány” szó a Jelenések könyvében különleges tulajdonságot kapott – ez az, aki szenvedett és elutasították a földön, de megjelent „a trón közepén” a mennyben. A szenvedés elviselése után megjelenik a mennyben, és végül megtalálja menyasszonyát, az új Jeruzsálemet, ahol Isten és a Bárány trónja áll. Mindig olyan jelleme lesz, akit Isten kiválasztott, és aki áldozata alapján magára vállalta a világ bűnét. (Lásd Jel. 5-6…13; 6-1,16; 7-9..17; 12-11; 14-1…10; 15-3; 17-14; 19-7,9; 21-9…27 ;22-1.3.). Mindezekben a részekben a görög nyelvben használják az "ἀρνίον= arnion" (bárány) szót. Az "ἀρνία=arnos" (birka, juh) szó kicsinyítő alakját, pedig használta az Úr János evangéliumában. (21-15) Péterhez fordult: „Legeltesd juhaimat”, utalva a fiatal tanítványokra. A juh szó, megfelelő, vagy metaforája a hívő jellemének. A Krisztusban, Isten Fiában hívő embernek megközelítőleg ugyanolyan szellemi ábrája és jelleme van, mint elődjének, Jézusnak a földön. Isten éles, mindent látó szeméhez képest, messzemenően rövidlátók vagyunk, az isteni Gondviselés hozzáállásához és saját, a Pásztort követő hozzáállásunkhoz. A juhok mindenben a Pásztorukra hagyatkoznak, mert Őbenne kell bízniuk, mert ahogy már elhangzott, a juhok nem látnak messzire. De a juhok felismerik a pásztor hangját, és képességként tudják, hogyan kell nyájban élni, de mindenki személyesen hallja a hangot. Egyik sem bízhat más birkában, de ha este van, vagy ha hideg van, összebújnak és melegednek. A megpróbáltatások idején a hívőket ösztönzi az összetartásra. A juhász igyekszik a egybe tartani őket a nyájban. Nem véletlen, hogy a Szentírás juhokhoz, hasonlítja a hívőket. De ha a juh eltávolodik keresve más legelőt, akkor a nagy Pásztor hangját gyengébben hallja, vagy ha azt gondolja, hogy kellően éles szeme és önállósítsa magát, akkor a legfontosabbat elveszítí, lemarad a nyáj és a pásztor mögött,  alig tudja a tiszta hangot megkülönböztetni a tisztátalantól. Amikor elkezdünk távolodni ettől a függőségtől, a Pásztortól, sokszor mi magunk is vezetőkké válunk a juhok között. Ha tudjuk, mit mond Péter: „A köztetek levő presbitereket kérem én, a presbitertárs, Krisztus szenvedésének tanúja és az eljövendő dicsőség részese: legeltessétek Isten köztetek levő nyáját, gondot viselve rá ne kényszerből, hanem önként, ne rút nyerészkedésből, hanem készségesen, ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. (1Péter 5 -1,2,3,4). Péter apostol presbitertársként (a Pásztor társpásztoraként) beszél magáról, akkor ma már bizonyos mértékig pásztoroknak és gyülekezeti vezetőknek, lelkipásztoroknak neveztetnek . Ez a különbség az alázat és az arrogancia között. 

Jézus egyenlő Istennel?

 

Jézus egyenlő Istennel?

 “E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel”.(János 5:18).

 A farizeusok meg akarják ölni Jézust, (a szombat urát) ennek első pillantásra az az oka, hogy állítólag megszegte a szombatot. A farizeusok nem ismerték a szombat szellemét, ezért nem ismerték fel Jézust a szombat urának. Ha felismerték volna Őt, akkor el kellett volna ismerniük Messiásnak, Istennek. A saját meggyőződésükből indultak ki, nem ismerték sem Őt, sem Istent. Sajnos meg kell jegyeznem itt, hogy ma is a vallásosság, a mások által beiktatott dogmák feltétel nélküli követése a közösségekben, nem csak Jézus személyével kapcsolatosan lehet hamis, hanem a Szellemében sem ismerhető meg. Ők, a farizeusok , ahogyan ma is történik, szellemükben önmaguktól származnak. Megvan nekik a Szentírás, Mózes törvénye, de nem ismerték az igazságot. Az Úr Jézus nem beszélt volna így, szemrehányóan a farizeusokkal, ha nem lehetett volna tudni az Ószövetségben rejlő szellemiséget. Az sem kifogás, hogy akkor nem volt kiöntve a Szent Szellem minden izraelitára, de Krisztus Szelleme személyenként rajtuk volt, akik szerették Istent. 

 "Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit. De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem. A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz. Én vagyok aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem. Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek." (János 8:15-19)

Az Atya, név azt jelenti, aki nemzet valakit. Ezt ők, a farizeusok tudtak róla, ugyanis ők Ábrahám fiainak tartották magukat, ami azt jelenti, hogy hitben egyek Ábrahámmal. Ezért vádolják Jézust istenkáromlással, mert egyenrangúvá jelentette ki magát az Atyával. Mert aki Istentől született, az Isten. De Isten Fia nem született, hanem bejött ebbe a világba, Mária által. János apostol ezt az igazságot kinyilatkoztatja evangéliumában, és a levelekben nem egyszer visszatér. 

Istenek vagyunk-e?, - mert meg van írva, hogy Isten Igéje által nemzett minket. Jelentős különbség van az első és a második között. Bemerítő János így kiált: "És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál...Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. (János 1:14-15, 18). 

Isten MEGMUTATTA e világnak és az angyaloknak a FIÚT, Aki mindig az Atya kebelében volt. Tehát Isten mindig is tartalmazta, ezt az ember elméjével felfoghatatlan képét. Csak emlékezzünk vissza hogyan ír 1Mózes 1,-26, az ember teremtéséről:" És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra;". Én bízok a fordítások eme részével kapcsolatos kijelentésében, ugyanis amikor Isten magát kinyilatkoztatta a Szentírásban az embernek, az Ő cselekedeteit , mindig többes számban beszél. Úgy a teremtés vonatkozásában és Jézus is erről beszél, hogy az Ő cselekedetei és beszéde az Atyával egyezik. Tehát az Ószövetségből nem ismerhetjük meg az Atyát, mert ott soha nem jelentette ki magát ilyen bensőséges kapcsolatban Izrael népével. Jehova, Izrael Istene, az az Isten aki megszabadította Izraelt az egyiptomi fogságból Mózes által, ugyanaz az Isten aki eljött Ember képében személyesen, közvetlenül, megváltani a világ bűnét és kiszabadítani a bűn rabságából, ezzel kifejezte mérhetetlen szeretetét az ember iránt. Az Ószövetségből ismerjük, hogy Izrael, emberek által volt irányítva, Mózes, királyok, bírák, próféták és hadvezérek, de nem volt ez így mindig. Mert a Mózes törvénye előtt, az ember a lelkiismeret által cselekedet jót vagy rosszat, de akkor is a hit és látomások és álmok által a kiválasztottak között. De az Úr nem hagyta el teremtményét, egy magasabb fokozatra emelte Szelleme által, most az emberek akikben él a Szent Szellem, azok már nem emberek, álmok és látomások által vannak vezetve. Akikben nincs meg a Szent Szellem, azok a lelkiismeretükkel cselekednek jót vagy rosszat, de vannak emberek akikben nincs lelkiismeret. A hívőben akiben megvan mind a kettő, de Krisztus Szelleme felülmúlja az emberi lelkiismeretet, ha a hívő az ige által világítja meg saját szellemét, azzal folyamatosan tisztítja lelkiismeretét. 

 

Újjászületés a Szellemtől , Jézus Krisztus Szelleme által: „Akik hisznek az Ő nevében, azoknak hatalmat adott, hogy ISTEN GYERMEKEI legyenek” – de Pál azt írja, hogy még nem tudjuk, mik leszünk. Tudjuk, hogy amikor megtörténnik Isten minden ítélete, akkor: "Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. (1Korinthus 15: 25-28)

.

Az ember ebből logikus vagy racionális következtetést vonhat le, hogy minimum két Isten létezik, nem beszélve háromról. De ez nem lenne helyes, mint ahogy a logikus gondolkodás sem helyes szellemi téren; Szűz Mária, Isten anyja vagy a Szentháromság Isten három hiposztázisa. A Szentírás számos része felfedi Jézus Krisztust, ahogy Isten emberré lett, különösen Lukács szerinti evangélium gyakran az Ember Fiának nevezi. Ő valóban egy ember, aki Istent testesíti meg. Ezzel bizonyítja az Atya Isten szeretetét és kegyelmét irántunk. Azért lépett be ebbe a világba, hogy bebizonyítsa nekünk a teremtése iránti engedékenységét, anélkül, hogy idő előtt ítélkezett volna, belépett a halál völgyébe, hogy megmentse az elveszetteket. Isteni bölcsessége örök üdvösséget hozott. Milyen csodálatos módon kinyilatkoztatta magát. Isten és ember érintkezési pontja, Emberré vált, rabszolga alakot öltve. Így mutatta meg az üdvösség ösvényét Jézus ábrázatában.

„Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,

Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való;

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Filipp. 2:6-11). Ebből az igéből kifolyólag, Jézus Krisztus Isten. De ki valójában Isten? ; kegyelem, szeretet és igazság, . De ha eljön az ideje, Ő lesz a Bíró. Ítélete és ítéletei nem fogják jellemezni a kegyelmet, mert ma van a kegyelem ideje. De az Ő neve nem Jézus, mert ez a név a kegyelem neve. A fenti igében pedig ezt olvastuk ugyebár, de Isten teljességét nem ez a név jellemzi. Erre nem térnék ki most. Egyáltalán miért kell Istennek nevet adni? Csakis az emberek miatt, és mindig azon a nevében szerepel, amiképpen cselekedik. 

"És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga.

És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik."(Jel. 19,-11,12,13). Itt már nem szerepel Jézus mint név, itt az emberek számára IGE. János apostol, aki Jézus személyét Istennek ábrázolja evangéliumában, ugyanaz az apostol, írja le Istent a Szentírás utolsó könyvében, Jézus bizonyságtételeként, de  mint IGÉT. "Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge." Az Ige a Teremtő, először eljött kegyelemben , másodszor eljön mint ítélet végrehajtó, a vérontás jegyeivel a ruháján. Tehát a neve se lehet az ítélet folyamán Jézus, mert ez a név a kegyelem időszakához kötődik. Mert minden ember előáll az ítélet trónja elé, azok is, akik előtte éltek és meghaltak nem ismervén ezt a nevet. Amikor Krisztus a Messiás eljön a földre, előbb ítélete az élőket fogja érinteni, akik abban az időben lesznek. Ő akkor mint király jelenik meg a földön, amit áldozati vérével megváltott. Máté 13. fejezetében a példabeszédében kifejtette," Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet".  Krisztus vére áldozatával, megvette a földet a "másik" tulajdonostól, ezzel teljes birtokában van mindennek ami benne van. És mint jó gazda, felszántja a földet és elveti magját. Most már nem csak Izrael népének Ura, hanem az egész világon élő és halott embereknek. De a fő motívum mégis az, hogy a számára értékes kincset kiássa. Itt a példabeszédében a kincs, egyértelműen az eklézia a gyülekezetet jelenti ami rejtve volt a teremtés kezdete óta. Ez titok volt addigra amíg Pál apostol fel nem fedte. És ez a név, Jézus, főleg a kegyelemhez fűződik. "Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szentjeinek,

Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége:"

 Krisztus köztetek van. De kik között van Krisztus? Bizony azok között akik ezt a Szent nevet vallják, a gyülekezet között. Máté 18,-20, erről tanúskodik,:" Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük", és ez azt jelenti, hogy Krisztus Szelleme a Szent Szellem egy és ugyanaz. Nincs még egy külön személyiség Istenben. Ha a teste a dicső mennyben lakozik a Szelleme itt van közöttük, a gyülekezetben ami a szellemi testét jelenti jelenleg, mert ha a gyülekezet a földön lakó élő szentekből tevődik össze, de szellemük a mennyben Krisztussal van ültetve. A Szent Szellem által vannak összekötve a Fejjel az egyház tagjai akik Krisztus teste egyben. 

 

 Bár a Szent Szellem hatott az ószövetségi szentekre, személyesen mégis csak Krisztus mennybemenetele után jött el:" De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok". (János 16-7). Krisztus feltámadt, és mennybemenetele után, ahogy megígérte elküldte Szent Szellemét,:" Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" (Máté 28,_20). Itt is egyértelműen beszél az Isten egységéről, nincs három személyisége, mert egy az Isten. De az Újszövetségben olyan gyakran olvassuk, hogy mintha egy Istenben három személyiség lakol. Orosz nyelv területen az Isten három, személyiségét hiposztázisnak nevezik, a (a görög ὑπόστασις az alap, megalapozás szóból ered) azt a megszilárdult alakot vagy megtestesülést jelenti, amely egy olyan szó (szakszó) mögött van, amely egy név és egy ismert mennyiség között fennálló viszony leírására szolgál, szellemi megszemélyesítésként (azaz egy egyed vagy minőség megszemélyesítő eltárgyasiasításával).

 Tehát ezt a szót lehetne alkalmazni Jézus Krisztusra aki Isten megtesítője, megszemélyesítője. Ezzel egyet is lehet érteni, de hogy jön ehhez a Szent Szellem? Az Atya is hiposztázis? Vagy én rosszul értem ennek a szónak a jelentését? A magyart okosabban butítják, igaz, hogy az orosz is használja a " troica" szót "szentháromság", de a magyarnak úgy jelenitik meg, hogy egy az Isten, három személyben, ami lehet, hogy hiposztázist is jelent, de ezt a szót a magyaroknál nem hallottam. Három arc, és három egymástól különböző szolgálat. Elvégre ha úgy olvasom a Bibliát mint valami regényt, vagy használati utasítást, akkor tényleg úgy fogom elfogadni ahogy a papok megmondják.

 

 Sok igeszakasz beszél a Szent Szellemről, (és ez nagyon fontos, mivel egyesek egyszerűen csak valamiféle erő és hatásként mutatják be): „Ananias... hazudott a Szentléleknek” (ApCsel 5-3); ”monda a Szent Lélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. (ApCsel 13-2); „De a Lélek mindezeket cselekszi, szétválasztva… tetszése szerint” (1 Korinthus 12-11). A Szent Szellem irányítja Pál és társai cselekedeteit (ApCsel 16-6,7), az Úr Jézus pedig Isten Lelke által űzi ki a démonokat (Mt 12-28).

A Szentlélek jelenléte és működése Krisztus felmagasztalásának gyümölcsei közé tartozik. Krisztust formálja a hívőben; Ő az élet ereje és a bizonyságtétel ereje; Ő, aki minden szentben lakik, egy testté egyesíti a szenteket, és együtt „a Lélek által Isten hajlékává építtetik” (1Kor 3-16; Ef 2-22).

A Szent Szellem lakozása a hívőben végtelen jóság, hiszen Ő isteni valóság, és a hívő ember már nem test szerint jár, hanem Szellem szerint. A Szent Szellem egyben a fiúság Szelleme is, ezért a hívő  felkiáltott: „Abba, Atya!”. A hívők arra hivatottak, hogy a Szent Szellem vezesse őket, és ne oltsák el vagy szomorítsák el; a mi felelősségünk az, hogy Szellemben járjunk. Lásd Gall. 5.

Maga a Szent Szellem jelenléte a földön az eklézsiában lakik, arra hivatott, hogy a világ „bűn, igazság és ítélet” felfedje: "És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:" (János 16-8..11).

Szellem– szellemiség. A "spirituális (szellemi)" szó gyakran előfordul az Újszövetségben; a hússal és a démonokkal áll szemben (Róm 15-27; 1Kor 3-1). Más szóval, ez az, ami a Szent Szellemtől származik, és szemben áll azzal, ami a természetes személyében be van ágyazva Ádám óta. 

Nekünk, keresztényeknek nincs más név, amelyen keresztül az ember üdvözülhet, ez a Fiú Isten, az Ő neve Jézus Krisztus, vagy Emmanuel, ami azt jelenti, hogy "Isten velünk van".

Mi, emberek nem érthetjük meg Isten személyiségét, csak annyit, amennyit Ő, a Szent Szellem által kinyilatkoztat nekünk. A Bibliában leírtakat hittel kell elfogadnunk. Kerülni kell az egyoldalú gondolkodást, mindannyiunknak mindig hiányzik valami a tudásból, de ha nem tudjuk, akkor is ki kell mondanunk, hogy „úgy van megírva”, még ha nem is értjük.

Istent senki sem látta, a Fiú jelentette ki Őt. Isten megtestesülése, ezek a teremtés iránti szeretet megnyilvánulásai, hogy kimondhatatlan örömmel gondolják, érintsék és dicsőítsék, hogy Isten megtestesült az emberben, megmutatta magát az angyaloknak és a teremtésnek, az örökkévalóság Atyjának.

 

Az ember nem ismerheti meg a lényegét a végsőkig, még az örökkévalóságban sem, ez csak a Szent Szellem által adatik meg, de ez egy örökké tartó tanulás. Ki láthatja Isten szívének mélységét? - Isten egy Szellem. Csak annyit ismerhetünk meg belőle, amennyit láthatunk Jézus Krisztusban a Szelleme által. A megértés igyekezete bennünk kell hogy legyen, de a felismerés mértéke különböző az emberekben, de van egy alapköve a hitnek, Jézus Krisztus az Isten Fia, és akinek az Atya megnyitja: "Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni".

Слёзы.

 

Слёзы.

«ВРЕМЯ плакать, и время смеяться; ВРЕМЯ сетовать» (Еккл.3,4)

Я обращаюсь к размышлениям о слезах с желанием, чтобы Господь направил наши чувства в единое русло с божественным состраданием. Из третьей главы книги Екклесиаст становится очевидным то, что в календаре Бога есть место и для плача. Написано: «ВРЕМЯ плакать»! Но очень хотелось бы, чтобы наш плач был разумным! В Писании есть напрасные слёзы. На примере нечестивца Исава мы видим слёзы, которые были совершенно бесполезны. В книге Малахии мы читаем о народе Бога, обливавшем жертвенник слезами, с которыми Бог отказывался считаться (2,13). Да сохранит нас Бог от слёз, не соответствующих чувствам и побуждениям Божественных Лиц и да поощрит к плачу по Богу! Эта тема может показаться странной, когда на наших чтениях мы занимаемся посланием, изобилующим радостью. Но хотелось бы напомнить, что автор того послания, когда был в Филиппах, находился в обстоятельствах, которые должны были вызвать чувство сострадания у святых. И если Павел радовался, если он избыточествовал радостью, то это потому, что он умел смиряться. Первое записанное действие Божественных Лиц в отношении творения подтверждает эту тему, когда Святой Дух Божий парил над картиной хаоса; это слово намекает на божественные чувства. А цель этого – под воздействием Слова Бога привести нас в сочувственный унисон с побуждениями Божественных Лиц. Один из величайших мужей Ветхого Завета (Моисей, человек Божий) представлен нам плачущим. Единственный, кого Дух называет человеком Бога в Новом Завете (Тимофей), был мужем слёз. Сам благословенный Господь плакал, и слово, используемое в евангелии по Иоанну для передачи плача Иисуса (насколько мне удалось проследить) больше не встречается ни в одном другом месте Священного Писания. Были и другие причины, по которым Он плакал; но ситуация в Вифании уникальна…

«Иисус ПРОСЛЕЗИЛСЯ. Тогда Иудеи говорили: смотри, как Он ЛЮБИЛ его» (Иоан.11,35.36)

Возлюбленные братья, нет сочувствия, подобного состраданию Иисуса; отсюда – уникальность плача Христа, этих драгоценных святых слёз, которые Он проливал в силе Своей любви ради Своих. Для нас это личное упражнение – направляться в единое русло с чувствами Его благословенного сердца. В Писании упоминается много слёз. Я хотел бы обратить ваше внимание на некоторые из них. Есть записанные слёзы. Если в вопросах свидетельства в твоей и моей любви возникают чувства, совпадающие с чувствами Божественных Лиц, как у Павла в Фил.3, – такие слёзы записываются. «Положи слёзы мои в сосуд у Тебя, – говорит псалмопевец, – не в книге ли они Твоей?» (Пс.56,8[55,9]). Служение Богу не ограничивается трибуной или говорящими; сила свидетельства заключается в любви святых, стремящихся проявлять в силе Духа божественное сострадание. Движения, проистекающие из таких чувств, записываются самим Богом. Есть благотворные слёзы – слёзы, дающие результат; слёзы, приносящие плод для сердца Бога; слёзы, приносящие ликование; сеяние со слезами и жатва с радостью. И чем больше нам известен этот посев со слезами, тем очевиднее будет жатва с радостью. Драгоценные слёзы, подразумевающие не сентиментальность, а урожай для Бога от Его наследия; слёзы, которые изливаются перед Богом за закрытой дверью, чтобы среди святых Бога были явлены те элементы радостного единства, о которых мы говорим на наших совместных чтениях. Брат или сестра, которые могут помочь святым Бога, – это брат или сестра, которые приносят проблемы святых за закрытой дверью в скорби и слезах Богу. В этом мы можем быть уверены…

«Она слезами ОБЛИЛА Мне ноги» (Лук.7,44) Есть слёзы покаяния, драгоценные слёзы, о которых Сам Иисус сказал: «Её слезы*» (Лук.7,44). -* русском переводе не отражается.

Та женщина в своём греховном состоянии испытывала необъятность искреннего прощения Бога. Возлюбленные братья, мы здесь благодаря суверенности Бога; мы здесь потому, что Бог в безграничности Своего милосердия возложил на нас Свою руку, и мы в покаянии приведены к ногам Иисуса. Её слёзы, наверняка, были обильными – нельзя омыть ноги немногими слезинками; она не переставала омывать Его стопы жгучими слезами. Эти слёзы покаяния обильно лились на ноги Христа, те прекрасные драгоценные ноги: «Как ПРЕКРАСНЫ на горах ноги благовестника, возвещающего мир» (Ис.52,7). Мы бы ничего не знали о радости, существующей в пределах христианства, если бы те драгоценные ноги не ходили здесь в благодати. Она плакала у Его ног. Конечно, мы поём: «Не мои слёзы покаяния, не молитвы искупают душу, а КРОВЬ!» Я уверен, это – правда! Но в тех слезах было то, что освежило сердце Христа. О, возлюбленные братья, приведенные к Иисусу в суверенной милости Бога! Как благословенно во взаимной любви изливать то, что освежит Его благословенное сердце! Есть слёзы сочувствия. Когда Павел писал своему сыну Тимофею, он учитывал их, говорил о них, присоединялся к ним, зная, что те слёзы выражали подлинные чувства в сердце Тимофея относительно обстоятельств святых. Драгоценные слёзы! Слёзы, подразумевающие, что братьям нужно помочь продвигаться вперёд с одной целью – во славу Христа. Слёзы, которые будут страдать перед Богом, чтобы было устранено всё, что удерживает святых от стремления вперёд. Это – служение, открытое каждому из нас. Мы должны принимать во внимание трудности. Мы видим провалы среди братьев и часто говорим о них, но гораздо лучше о них ПЛАКАТЬ. Об Анне, матери Самуила, написано, что в момент кризиса её уста шевелились, но голоса не было слышно…

«Блаженны плачущие, ибо они УТЕШАТСЯ» (Матф.5,4) Как было бы хорошо, если бы в минуты кризиса наши чувства были более активны, чем наши голоса, горячо ассоциируясь с приходящими трудностями, плача о БЕССЛАВИИ, наносимом ИМЕНИ Христа, и стремясь, чтобы в любви святых поддерживалось приоритетное ПРАВО интересов Христа. Есть также слёзы любви; Павел три года, день и ночь, плакал о святых. Великий апостол, имеющий перед глазами день*,( *будущий день Господа) орошал своё служение слезами. И наше служение не было бы таким сухим, если бы мы орошали его слезами; оно вело бы прямо к цели и было бы плодотворным, принося плод для Бога, если бы орошалось, как следует, СЛЕЗАМИ горячей любви. Когда Павел пишет второе послание Коринфянам, он говорит о своём первом послании: «От великой скорби и стеснённого сердца я писал вам со многими слезами» (2Кор.2,4), – слезами страдания, ибо общее состояние верующих было таким, что они продолжали бесчестить Христа, НЕ СОЗНАВАЯ того и НЕ ЗАБОТЯСЬ о том. На наших чтениях уже подчёркивалось, что святые претыкались из-за характерных черт, противоположных божественной любви. Дела в Коринфе противоречили всему, что было открыто в силе Духа через апостола, и коринфяне вообще не беспокоились об этом; они не лили по этому поводу слёз; наоборот, они «возгордились» (1Кор.5,2). Когда они не плакали – Павел плакал за них! И, возлюбленные, если мы видим, что другие безразличны, пусть наши сердца будут растроганны! Если мы видим, что другие равнодушны, давайте искать благодати, чтобы нас это волновало! Если другие кажутся легкомысленными в деле Бога, давайте осознавать перед Богом состояние слабости среди нас! Давайте склоняться перед Ним в уничижении и, если надо, в слезах – и Бог ответит, ибо «вечером водворяется плач, а на утро – радость» (Пс.30,5[29,6]). И во втором послании мы видим, что Павел радовался о коринфянах, но это была радость, следующая за ночью плача…

«И отрёт Бог всякую слезу с очей их, и смерти не будет уже; ни плача…» (Откр.21,4)

Иисус плакал «сильным воплем и со слезами» (Евр.5,7). Подумайте о муках, породивших те слёзы. Он был готов воскликнуть в тоске Своей души: «Боже Мой! Боже Мой! для чего Ты Меня ОСТАВИЛ?» (Матф.27,46; Марк.15,34). «С горячими слезами Он искал ИЗБАВЛЕНИЯ». В заглавии к Псалму 22[21] мы читаем: «Начальнику хора. При появлении зари». Следовало вытерпеть НОЧЬ слёз, прежде чем могло открыться УТРО света и славы, но радость от этого была в сердце Христа ещё раньше, чем Он вступил в оставленность Голгофы: «Который, ВМЕСТО предлежавшей Ему радости, претерпел крест, ПРЕНЕБРЕГШИ посрамление» (Евр.12,2). Благодаря бесконечной милости мы составляем часть той радости и, как таковые, не будем ли искать благодати, чтобы быть более восприимчивыми к слезам Того, Кто приобрёл нас для Себя?! Слезам, в которые не можем до конца проникнуть, но пролитым Тем, Кто умер, чтобы мы могли жить в объятиях вечной любви Бога! В Лук.19,41 мы видим Господа, плачущего над безответным народом, среди которого Он проявлял сострадание Бога. Давайте МЫ не будем безответны по отношению к этим святым порывам божественной любви! Наступит момент, когда слёзы совсем исчезнут! Трижды в Священном Писании нам говорится, что Бог ОТРЁТ все слёзы (Ис.25,8; Откр.7,17; 21,4). Два упоминания были бы достаточным свидетельством в пользу факта; но мы имеем полное свидетельство Святого Духа о том, что настанет день, когда Бог Сам УДАЛИТ все слёзы, и причина тех слёз исчезнет навсегда, Он «отрёт… ВСЯКУЮ слезу». Каждая истинная слеза записана; каждая истинная слеза оценена Богом; но каждая слеза будет отёрта! Возлюбленные, давайте ценить возможности НОЧИ плача; на божественном календаре есть «ВРЕМЯ плакать». Мы видим вокруг себя упадок и вынуждены считаться с ним и в собственной истории. Пётр был приведен к осознанию того, что он глубоко опечалил сердце Христа; и он, «выйдя вон, ПЛАКАЛ горько» (Матф.26,75). Если бы мы были более чувствительны ко всему, что противоречит святой любви Христа, и СКОРБЕЛИ об этом так, как УГОДНО Богу, тогда были бы компенсирующие основания для радости, ибо Ему доставляет удовольствие давать «вместо пепла… украшение, вместо плача – елей радости, вместо унылого духа – славную одежду» (Ис.61,3)!

„A Szellem gyümölcse: ... HIT”

„A Szellem gyümölcse: ... HIT”

" görög "πίστις" pístis - mint szellemi látást is értelmez.

(Gal. 5:22)

A hit, mint a Szent Szellem gyümölcse, NEM Isten ajándékai, amit az apostol mond: „Egyiknek a Szellem által bölcsesség szavát adják, másnak ismeret beszédét ugyanahhoz a Szellemhez mérten, megint másnak hitet ugyanabban a Szellemben,...” (1 Korintus 12:9). A hit, mint gyümölcs (eredmény), amelyet a Szentlélek NEM egyeseknek, hanem MINDEN igaz szent életében akar reprodukálni, az Istenbe vetett engedelmes BIZALOM és a Neki való gyakorlati HIT. Lehetetlen engedelmességről és hűségről beszélni anélkül, hogy nem bízunk Istenben. És ez a bizalom ma ("az utolsó napokban [nehéz időkben]" - 2Tim. 3:1) nem alapulhat máson - csak az írott Igén. A „jelek és csodák” ideje (Zsid. 2:4) ugyanúgy megszűnt, mint a testi apostoli tekintély – azok, akikre az Úr Jézus személyesen és egyértelműen rábízott valamit (ApCsel. 1:21-26; 9:5.10,12; 1 Korinthus 11:23). Ma mindannyiunk számára egyetlen helyes út létezik: hűséges és következetes engedelmesség Isten írott Igéjének, amelyet az apostolok adtak át. Csak így lehet közösségünk Istennel – az apostolok által bemutatott tanításon keresztül, amelyet először Krisztus hirdetett (Zsid 2:3; 1János 1:3.4). A Szent Szellem meg akarja teremni szívünkben és megélni az Ő gyönyörű gyümölcsét (hitét) - az Istenbe vetett bizalmat, ami gyakorlati közösséghez vezet a Szent Szellem által. Bizalom nélkül nincs kommunikáció, a bizalom pedig Isten megismeréséhez, meggyőződéshez és hűséghez vezet! Újra és újra látjuk, hogy mindenben Istentől és az Ő kegyelmétől függünk. Semmit sem tudnánk létrehozni az Ő ereje nélkül az Ő Szelleme által. 

Adja meg nekünk irgalmát, és nyissa meg szívünket, hogy meghalljuk gyengéd hívását, amíg az üdvösség napja még tart, amíg van lehetőségünk valamit kijavítani életünkben és járni, hogy hűséges és igaz tanúi lehessünk.

… s amiket tőlem sok tanún át hallottál, bízd rá azokat megbízható emberekre, akik megfelelőek lesznek arra, hogy másokat is megtanítsanak.” (2Tim. 2:2).

A Krisztus hagyatéka kérdésében a hűségnek kell döntőnek lennie. De hűség kihez és mihez: valami exkluzív testvériséghez, vezetők csoportjához, vagy Krisztus és egészséges TANÁHOZ?! - A válasz ott van: "AMIKET hallottál tőlem, MONDD EL másoknak"! Jó, ha a keresztények a szellemi hagyatékról beszélnek – ez (legalább) azt jelzi, hogy nem csak a mának élnek. De ennek az örökségnek az átadását MEGBÍZHATÓ kezekbe – HŰSÉGES embereknek kell átadni. A HŰSÉG, ahogy fentebb mondtuk, nem magának az embernek a tulajdonsága – ez a Szent Szellem működésének eredménye a hívőben, az Ő gyümölcse. Még egyszer hangsúlyozzuk: csak az újjászületésnek lehet ez a csodálatos szent gyümölcse, csak azok igazán hűségesek Istenhez. Az Istenhez és az Ő útjához való hűség az egyetlen helyes útmutató ma a hívő életében. Ha a szemed előtt - az emberek és a hozzájuk való hűség, még ha ők maguk is hűségesen követik Krisztust, az Úrtól az emberek felé irányuló eltolódása, előbb-utóbb csak problémákhoz vezet. Magyarul, embereket követni, akár milyen áldásos is legyen az életvitelük és tanításuk, akkor is ők csak szolgák. Tiszteljük és szeressük Isten szolgáit, de ne kövessük, csakis Krisztus tanítását. Ha tanítunk, meg kell tanítanunk másoknak, amit az apostolok továbbadtak, és van itt egy figyelmeztetés: „Sok tanúval”! De lehettek egyéni megbízások Timóteusnak (sok tanúk nélkül), ha az apostol ihletet kapott, hogy ilyen átviteli korlátozást tegyen.

És ez a gondolkodás jogos, ha a gyülekezet (eklésia) építési korszakára gondolunk ma, amikor testben nincs köztünk apostoli tekintély. Az Úr előre látta az időnket, és mindenről gondoskodott. Ha igazán szeretjük Krisztust, ha Hozzá tartozunk és az Ő útján járunk, akkor arra vagyunk hivatva, hogy méltó gyümölcsöt hozzunk életünkkel. Vigyázó szeme mindig lássa bennünk az Igazság iránti hűséget és odaadást, amire vágyik. A "hűséges emberek közé tartozni, akik képesek lennének másokat tanítani" nagy előny! ...de erre is Isten választ embereket, Ő látja kinek milyen ajándékot osztott. 

De "A Szellem gyümölcse: ... szelídség" 

(Gal. 5:22)

Ki ne szeretne nyugodt, kiegyensúlyozott és visszafogott barátokat, akiket nem lehet egykönnyen feldühíteni, aki tudja, hogyan tudja irányítani és megelőzni (hatástalanítani) egy robbanásveszélyes helyzetet? Valaki valószínűleg azt mondja: „Nos, nem minden temperamentum alkalmas egy ilyen esetre!” Lehet, hogy emberi szempontból helyes, de Istennél nem!

A Szellem gyümölcse mindaz, amit egy bármilyen vérmérsékletű emberben megtermel. Valószínűleg nem lenne nagy csoda, ha egy mérsékelt temperamentumú ember szelídséget tanúsítana. De micsoda CSODA, amikor szelídséget tanúsít az, aki természeténél fogva soha nem volt sem kiegyensúlyozott, sem visszafogott! Ez az a CSODA, amit Isten mindenkivel meg akar tenni! Ha az igazság arcába nézünk, azt fogjuk látni, hogy a Szellem gyümölcse a modern kereszténységben komoly probléma. Minden létező megosztottságot (amelynek gyökere az önzés, a nézeteltérések és az önigazolás) - lehet azt feltételezni, hogy mindet inspirálta a Szellem gyümölcse, ha ma úgy beszélnek róluk, mint a keresztény egyházak szaporodása?! És a hívők egymáshoz való viszonya ezekben a különböző felekezetekben - ezek is a szelídségen alapulnak és a Szent Szellemtől ihletett?! Jaj, ezek,"az utolsó napok” (2 Tim.3,- 1) világos nyomot hagynak a hítvallókban, ez kétségtelen. Mindenkinek megvan a maga igaza. Ez ismerős a világi pártoknál is. Rágalmazás és pletyka – mindez annyira ellentétes a Szellem igazi szelídségével, hogy még a jónak mondható kegyesség szerinti  magaviseletűek sem állják ki a próbát.  "Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét." (2 Tim. 3,-5). Amíg a Földön vagyunk, még mindig van lehetőségünk mindent felülvizsgálni az életünkben. Tegyük magunkat Isten mérlegére az ige által, ne várjuk meg, hogy Ő tegye meg a látogatása idején, átértékelni és megtérni az Úr előtt, amire többször is hívja a gyülekezeteket. „Akinek van füle, HALLJA, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” (Jel 3:22)! …

„A Szellem gyümölcse: ... ÖNMEGTARTÓZTATÁS”

 (Gal. 5:22). 

Önmegtartóztatás nem a törvény által, hanem a Szent Szellem a lelkiismeret által. Ha a Szellem vezetése alatt van a lelkiismeretünk, “ lehet vagy nem lehet” ez a kérdés fölösleges.

Vajon véletlen, hogy az Ő gyümölcsének legutolsó összetevője önmegtartóztatást mutat? Mennyire (jaj!) nem elég van jelen bennünk és a környezetünkben! Elhamarkodott következtetések, elhamarkodott cselekedetek, nem hosszan tűrő és önmegtartóztatáson alapuló döntések – mindez sajnos más természetű, NEM szellemi. A világ olyan elvek szerint él, amelyek nemcsak összeegyeztethetetlenek a kegyelem evangéliumával és a Szellem gyümölcsével, de általában gyakran ellentmondanak az elemi logikának. Például a sokak, ha nem mindenki által használt elv: „A cél eléréséhez MINDEN eszköz és módszer jó!” “ A cél szentesíti az eszközt”. Érvényes ez az elv azokra a keresztényekre, akik SZŰK kapun mentek át, és KESKENY ösvényen járnak? Vagy amit ma állandóan mindenhol hallunk: „MINDEN út ugyanahhoz a célhoz vezet!” “ Minden út Rómába vezet”? Egy keresztény nem hagyhatja el a világot, mert az Úr küldött minket oda: „Amint te küldtél engem a világba, úgy küldtem én is őket a világba” (János 17:18). Ha az Úr küldött minket, ha azt akarja, hogy maradandó (tartós) gyümölcsöt teremjünk, akkor tanuljunk meg mértékletesnek lenni. Valószínűleg életünkben nem minden fog kiderülni azonnal és könnyen (még ha a Szellem gyümölcse is!), hiszen a Szentírás egy bizonyos tapasztalatról beszél azoknak: „Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.” (Zsid 5:14), és azoknak is, akik türelmet tanúsítanak: „Türelemből tapasztalat származik” (Róm 5,4). Egy ilyen elem fontos az életben – enélkül lehetetlen a Szellem gyümölcsének gyakorlati megnyilvánulásáról beszélni. Az önmegtartóztatás pedig a Szent Szellem életben végzett munkájának eredményeként visszatart minket a rossz utaktól még a keresztény környezetben is, ahol ma annyi téveszme van. Általánosságban elmondható, hogy az absztinencia még a világilag komoly emberek számára is arany recept (ahogy ma a pszichológusok mondják). akkor meg kellene tanulnunk a mértékletességet. A keresztény életében a Szentlélek, aki megtelepedett a szívében, állandóan meg akarja teremni lelki gyümölcseként. Fontos, hogy ne szomorítsuk el ezt a Lelket, engedelmeskedjünk Neki, és alázatosan elítéljük magunkban, ha rámutat néhány hibára. 

 „Ez ígéretekre támaszkodva ti is teljes serénységet vessetek latba, hogy hitetekben erényt nyújthassatok, az erényben megismerést, a megismerésben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban istenfélelmet, (kegyességet) az istenfélelemben (kegyességben) testvérek kedvelését, a testvérek kedvelésében szeretetet.  Mert ha e dolgok megvannak és sokasodnak, Urunknak, a Krisztus Jézusnak megismerésében sem lesztek sem henyék, sem gyümölcstelenek.” (2Péter 1:5-6,7,8)

Ha Isten azt akarja, hogy egy keresztény mértékletességet tanúsítson a hitében, akkor erre komoly figyelmet kell fordítani - valószínűleg SZEMÉLYES hitről beszélünk, mivel a személyes névmást használják: "A TE hitedben". Az igaz keresztény ne legyen hiszékeny, hanem mindent mérlegeljen, és csak a jóhoz ragaszkodjon (1Thessz. 5:21), bízva a benne élő Szent szellemben, mint isteni Vezetőben az élet sivatagában. (1János 2:21. 27). A mértékletesség mint szellemi gyümölcs nem az összes izom megerőltetése annak érdekében, hogy kontrolláld a temperamentumodat. Már mondtuk, hogy Isten meg akarja tenni bennünk a megszentelődés és színeváltozás CSODÁIT, megnyilvánulva bennünk Krisztus: „míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus.!” (Gal. 4:19); „Akiket eleve ismert, azokat eleve el is rendelte, hogy HASONLÓAK legyenek Fia képmására” (Róm. 8:29). Egy igaz kereszténynek ma egyetlen útja van, mint a kereszténység kezdetén – egyre jobban hasonlítani a Tanítóhoz és Megváltóhoz, Jézus Krisztushoz. A mi hatalmunkkal nem tudjuk megtermelni a Szellem e szent gyümölcsét. De ha a szőlőtőkén vagyunk (János 15:1.4), ha az Ő éltető nedve belénk ömlik, akkor ereje a gyakorlati életben fog megnyilvánulni. Akkor a hitünk nem a HAZUGSÁGBA vetett bizalmat (2Thessz. 2:11) mutatja, hanem Krisztus és az Igazság iránti engedelmességet (2Kor 10:5; 1 Péter 1:22). A szellemi élet minden szépsége azonban nem nyilvánulhat meg újjászületés nélkül – egy ádámi  óember egészen más gyümölcsöt hoz (Róm. 6:20-21). És előbb-utóbb, bármennyire is megerőlteti magát az ember, ez a gyümölcs érezteti magát. De ha „Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon”. (2 Péter 1:4), akkor a lelki gyümölcs szépsége előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik. Az Úr segítsen bennünket kegyelméből ennek megértésében!

„Amit vet az ember, azt is aratja” (Gal. 6:7)

Tehát a Lélek gyümölcse nem egy általános igazság, amely csak az Újszövetség lapjain létezik. Ez az az eredmény, amelynek minden keresztényben nyilvánvalónak kell lennie minden nap. Ha nem jelentkezik bennünk, vagy egyes összetevőiben komoly hiányosságunk van, haladéktalanul keressük az okát. Ne felejtsük el, hogy a gyümölcs mindig a VETÉS eredménye. Ha Isten elvetette az Ő Igéjét a szívünkbe, az eredmény a Szellem GYÜMÖLCSE lesz. „Az ilyenekre NINCS (!) TÖRVÉNY” (Gal. 5,23) – foglalja össze az apostolt lelkesítő Szellem. A törvény semmit sem tudott tökéletesíteni (Zsid 7,18-19), vagyis nem vezethetett ilyen eredményre. Csak az IGAZSÁG Igéjének szent isteni MAGVETÉSE (Jakab 1:18) ülteti el a szent magvakat a szívekbe, ami előbb-utóbb meghozza a kívánt lelki gyümölcsöt. "DE!" (Gal.5,24) – kiált fel az apostol. És fontos, hogy komolyan odafigyeljünk erre a „de”-re. A lelki gyümölcsök termésében sok múlik rajtunk is: "DE akik KRISZTUS KERESZTRE FESZÍTETTEK (!) a test szenvedélyekkel és vágyakkal"! Komoly különbség van azok között, akik Krisztushoz tartoznak, és azok között, akik nem adták át magukat Neki: van, aki tudja, mit jelent a KERESZT és a személyes FESZÜLET rajta, mások NEM élték át ezt az élményt. Bármit mondunk is magunkról, a Szellem gyümölcse (vagy annak hiánya!) fényesen kiemeli Istenhez tartozásunkat. Lehetséges a „kegyesség látszata” megvan, de a gyakorlatban folyamatosan kimutatkozik, hogy lemondtunk az erejéről. Tanulni mindig lehet, végtelenül is: ”Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak." (2Tim. 3:7).  Ezt az áldott szellemi vetést végzi el az emberi lélekben a Szent Szellem. Egy másik gyönyörű igazság a Szellem gyümölcsének történetében, hogy ezt a gyümölcsöt az ÖRÖK ÉLETRE gyűjtik. Milyen fontos tehát ez a szellemi gyümölcs! Minden ideiglenes, múló, örökre eltűnik, de a szellem gyümölcse az örökre megmarad, és mikor már nem lesz bűn ami kísért, ott a mennyben csak növekedni fog örökké.

 Drága testvérek az Úrban, a kegyelem és Isten irgalma megtanít mindenkit, előbb-utóbb, hogy ne legyünk  gátja a Szellem áramlásának bennünk, mindig azok legyünk amik vagyunk, mert a képmutatás ellen nincs gyógyszer, legalább önmagunknak ne hazudjunk. Ne azzal törődjünk, hogy mások mit gondolnak rólunk, hanem az legyen a fontos, hogy Isten hogyan ismert meg. Senki se szent abban az értelemben, hogy még ebben a bűnös testben élünk, de a Szent Szellem csodákra képes, ahogy ez sokakkal már megtörtént.