Backstage – avagy, a színfalak mögött.
Ted Kereshe írta.
Mikor adám az én szívemet a bölcsességnek megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, amely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal az emberek szeme álmot nem lát): Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, amely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van. (Prédikátor 9, 1..3)
Előszó.
Kedves Olvasóm! Szeretettel köszöntelek ismét itt! Mint minden írásom esetében, most is nagyon határozottan szeretném hangsúlyossá tenni és jó előre leszögezni azt a tényt, hogy az alább következő írásban leírt gondolatok az én jelenlegi álláspontom és gondolataim tükrözik, nem pedig egy megdönthetetlen és megfellebbezhetetlen igazságot kívánnak kinyilvánítani. Szorosan ide kapcsolódik könyvem mottója, vagy inkább magyarul mondva - éspedig szó szerint - jeligéje, ahol forrásom egy hozzá intézett kérdés kapcsán a szóban forgó íge elém tárása útján tájékoztatott. Mondhatom sírni volt kedvem. De jó az Isten, azonnal meg is vigasztalt, illetve bátorított, ösztönzött, mert néhány sorral alább ez következett. "No azért egyed vigassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid! Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed". Hát cselekszem. Elképesztően mély tartalommal bíró könyv a Biblia. Ez utóbbi idézetről, csupán ennek az egy mondatnak a tartalmából meg lehetne írni minimum egy önálló fejezetet. Hihetetlenül mély tartalom bújik meg benne, az ember pedig képes mégis oly könnyedén átsiklani rajta. Honnan a hatalom, honnan az erő? És utána, hogy azt cselekedjed! Nos, ez az egy mondat önmagában válasz gyakorlatilag mindenre. Annyi vagy, annyi a hatalmad, az erőd, amennyit az Isten ad neked. Azt pedig használd jól, azért kaptad. Szólni fogok a szabad akaratról, hiszen bár előző írásomban beszéltem erről a nagyon fontos témáról, mégis maradtak, maradhattak megválaszolatlan kérdések. Érkeztek újabb információk mind e tárgyban, mind a szabad akarat témakörét fókuszba helyező predesztinációval kapcsolatban. Ezekkel kezdeném tehát. Majd rátérnék arra a témakörre, amely jelen írásom címét ihlette. Fáraszt már a világunkat teljesen és tökéletesen átszövő, behálózó, a háttérben folyó összeesküvés, a piszkos kis hatalmi játszmák, a hitvány és mocskos politikai törekvések, a hatalom gonosz és pusztító szándékú cselekedeteinek megfigyelése, feltárása. Az ember egy idő után immúnissá válik ezekre és bár látja, tudja, érti, de különösebben nem foglalkozik velük. Nem azért, mert beletörődött. Nem azért, mert megszokta vagy mert képes idomulni ehhez a sok szeméthez. Jóval inkább azért, mert megértette, hogy nem ez a fontos. Mit kezdjen az ember fia egy olyan világgal, ahol például egyes sztárfutballisták játékjogáért euró tíz, esetenként százmilliókat, forint tízmilliárdokat fizetnek ki, miközben gyermekek tízezrei halnak éhen naponta a világban? Embereket, családokat tesznek utcára azok a bankok és úgynevezett üzletemberek, akik ezeket a hihetetlen összegeket a cirkusz és a szórakoztatás (figyelemelterelés és biznisz) okán bármikor simán kifizetik. Mit kezdjen az ember fia egy ilyen dekadens, sarkaiból kifordult, embertelen világgal, amely már nem látja a szenvedést, csak átlép azon miközben drága parfümmel illatosított kendőt szorítva az orra elé, undorodva elfordul a valóságtól és a hatalom által folyamatosan biztosított cirkusz csillogását keresi mohó tekintetével? Az Ember Fia ezzel a világgal már nem fog kezdeni semmit. Teremt inkább egy vadonatújat helyette. Miután ezt a helyére tette, oda, ahova való. A szemétbe. No, de mit is takar akkor valójában írásom címe? Miről fogom lerántani a leplet vagy inkább mi elől húzom el a függönyt, amely a színpad mögötti területet rejti el a megismerni vágyó tekintetek elől? Olyan dolgokról fogok itt szólni, amelyek sokkal nagyobb szabásúak és ennek okán sokkal hatékonyabbak, mint a legújabb korokban elkövetett gusztustalanságai a hatalomnak. Ezekről szóltam már eleget korábbi írásaimban. Most tehát komolyabb dolgokról szólnék, olyanokról, amelyeket akár évezredek óta használ a sátán azért, hogy földünk lakóit minél nagyobb számban és minél nagyobb hatékonysággal vigye a kárhozatba. Ezek az embert kárhozatra juttató dolgok pedig - legyen bármilyen furcsa is - nem mások, mint a szervezett vallások. Az embermilliárdokat, földünk teljes populációjának legalább háromnegyedét valamilyen módon megvezető, elhitető, különféle nézeteket valló és tanító vallások. E vallások idézőjelbe tett igazságait állítom majd szembe, vagy inkább állítom párhuzamba őket egymással, hogy te, kedves olvasóm eldönthesd, hiszel-e valamelyiknek és ha igen, úgy melyik az? Dönteni kell, hiszen mindnek nem lehet igaza. Akár ez, akár az állítja az egyetlen igazságot, a többi szükségszerűen mind hazudik. És legyen szó bármely nagy vallásról, mindegyiket emberek százmilliói, esetenként milliárdjai követik. Akik ennek okán pedig nyilvánvalóan olyan dolgokban hisznek, amelyek hazugságok, valótlanságok. De akkor melyik az igazi vallás? Melyik az igaz hit? Melyik földi egyház tanítja az igazságot? Kedves olvasóm, tarts velem ismét, ismerd meg az én igazságomat és legfőképpen találd meg a magadét!
Első fejezet. Ismét a szabad akaratról és a predesztinációról. Előző könyvemben, a Szellemi Izráel című írásomban eljutottam odáig, hogy a bibliai igéket és számos egyéb bizonyítékot, logikai érveket, tapasztalati megfigyeléseket figyelembe véve ma úgy látom, hogy a jövő mind az egyes emberek, mind a népek, sőt a világ sorsa tekintetében is egy előre rögzített történet szerint alakul. Ez a történet egy fix forgatókönyv szerint zajlik, amely az ember által felülírhatatlan, megmásíthatatlan és amely neve az Isteni terv. E terv létezésében való hit hozza magával szükségszerűen azt az elgondolást, hogy történjék bármi is világunkban, az Isten által már előre eldöntött és tervezett történés lesz. Tulajdonképpen ez a predesztináció tana, azaz az eleve elrendelés tana. Itt szeretnék egy megjegyzéssel élni. Hallgattam e témában egy neves, általam nagyra becsült teológus professzort, akinek egyébként kétség nem fér a felkészültségéhez és hihetetlen mértékű tárgyi tudásához. Azonban mégis, amikor az Isten igéjének az értelmezésére kerül sor, óhatatlanul bekapcsolódik az emberi szubjektivitás, azaz az egyéni meglátása ugyanazon dolgoknak. Mit értek ez alatt? Egy adott hír, egy információ, egy történés minden ember számára azonos. Minden egyes ember ugyanazt látja, hallja, olvassa, ugyanazt a forrást szemlélve mert azonos. Így a Bibliában leírt szöveg, az íge is az minden egyes ember számára. Mégis más és más lesz a konzekvencia, amelyet az egyes emberek levonnak ezekből. Más következtetésre jut egy keresztény, mint egy hindu. Másra jut egy nő és egy férfi. Másra jut egy fiatal és egy idős ember, egy szegény és egy gazdag, és ezt a felsorolást a végtelenségig folytathatnám. Beszéltem már erről is sokszor és sokféleképpen, de a lényeg ugyanaz. Az emberek egyedi lények, nincs két egyforma belőlük. Ennek okán nincs két olyan ember sem, akiknek a véleménye mindenben tökéletesen azonos lenne. Visszatérve tehát teológus professzorunk meglátásához, aki egyébként a predesztinációval szemben érvelt az emberi szabad akarat mellett, egyik legfőbb érveként egy bibliai félrefordítást határozott meg. Miszerint az eredeti ógörög szövegben nem az eleve hanem az előre szó szerepel. Nos, megmondom őszintén, én nem látok lényegi különbséget e két szó között ha az elrendelés szó követi őket. Felteszem tehát a kérdést: mi az érdemi különbség aközött, hogy eleve elrendelés és előre elrendelés? Meglátásom szerint semmi. Szerinte viszont ez perdöntő érv amellett, hogy az Isten nem egy előre rögzített és az egyén számára megváltoztathatatlan forgatókönyv szerint jár el, hanem csak előre eltervezi, idézem - előre elkészítette az idők teljességének a menetrendjét, a tervét. Azután lesz, ami lesz. Ő így látja. Hiszen azt mondja ezzel, hogy Isten tervez - ember végez. Én pedig azt állítom, - alább számos igeidézettel bizonyítva ezen állításom - hogy éppen fordítva: ember tervez – Isten végez. Vagyis egészen pontosan azt állítom, hogy Isten tervez és Isten végez. Valamelyikünk bizonyosan téved. Az ő meglátása szerint Isten előre eltervezte, hogy mit akar, de az egyes emberek – szabad akaratuk okán – ezt a tervet felülírhatják. Például úgy, hogy nem fogadják el Isten segítségét, hanem elfordulnak Tőle, így Isten megváltási terve az ő vonatkozásukban zátonyra fut. E meglátását olyan igeszakaszokkal támasztja alá, mint például a következő idézet Pál apostol Timóteushoz írt első leveléből, amely arról győzi meg őt, hogy az Isten mindenkit meg akar menteni és mindenkit az életre teremt itt a földön, éles ellentétben számos egyéb igeszakasz állításával, íme a hivatkozott szakasz. "Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson". Ugye itt ugyanaz a helyzet, mint a Szellemi Izráel című írásomban, a ki, hova, mikor és miért születik témakörben bemutatott egyik igeidézet kapcsán is, miszerint Isten kijelenti, feltárja szándékát, megmutatja eredeti tervét az embernek, de az, hogy Isten eredendően ezt akarta,
egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden pontosan úgy is alakult, ahogyan Ő szerette volna. Isten nyilván nem akarta, hogy az ember bűnössé váljon, nyilván nem akarta, hogy a sátán fellázadjon ellene. Azt azonban hagyta, hogy a dolgok a teremtmények döntéseinek okán így alakuljanak. Nem tett erőszakot teremtményein. Idáig stimmelne is tehát a szabad akarat jelenvalósága. Ám az Isten szava, az ige, a Biblia számos esetben rácáfol a szabad akaratnak, mint földi jelenvalóságnak a létére. Ezen ellentmondás problémáját vizsgálva jutottam tehát arra a következtetésre, hogy ha van szabad akarat, - mert kell, hogy legyen, hiszen például az angyalok is szabadon eldönthették, hogy sátán mellé vagy Teremtőjük mellé állnak – akkor, ha hiszünk a Bibliának, azt valahol máshol kell keressük, nem e földi létben. Ha pedig ez a helyzet, akkor nem marad más lehetőség, mint, hogy annak egy a földi létet megelőző (preegzisztenciális) létben kellett jelenvalónak lennie. Ez az elgondolás megold és megválaszol számos olyan problémát, amelyek eddigi egyértelmű és határozott megválaszolatlansága miatt például a reinkarnáció téveszméje is tért hódíthatott e világban. Visszatérve tehát a szabad akarat bibliai cáfolataira, - e cáfolatokról szóltam hosszan a Szellemi Izráel című munkámban, de alább is sok szó lesz még ezekről – számomra egyértelmű tény az, hogy ebben a világban az van, amit Isten előre eltervezett és jóváhagyott. Ezzel pedig nem fér össze az egyes emberek privát elképzeléseinek megvalósítása. Vagy ez, vagy az. Nem értem, hogy azok az emberek, akik valóban hisznek az Istenben és az Ő gondviselésében, abban, hogy Ő a pásztor, aki terelgeti a nyáját, abban, hogy az Úr vezeti őket életük minden egyes pillanatában mind gondolkodásmódjukat, mind az ebből fakadó cselekedeteiket tekintve, tehát ezek az emberek, hogyan tudják közös nevezőre hozni magukban Isten vezetését a saját szabad akaratukkal? Nem érzik az ellentmondást ebben?-kérdem. Nem látják, nem veszik észre, hogy az ő meglátásuk szerint a birka vezet nem a pásztor?-kérdem. Hogyan lehet egy pásztor által terelt birkának szabad akarata? Sehogy. Vagy a pásztor terel, vagy a birka dönti el mi legyen. A kettő együtt nem megy. Már régen leírtam, ha elfogadjuk az Isten vezetését, akkor az azt jelenti, szükségszerűen ennek kell történnie, hogy átadjuk neki a kormányt. Az, hogy a kezébe adjuk magunkat, sőt, kérjük, hogy vezessen bennünket, hogyan fér össze azzal, hogy mi maradunk a kormánynál? Sehogy. Vagy Ő vezet, vagy mi. Hogyan lehet vezetni, pásztorként terelgetni egy szabad akarattal bíró birkát? Sehogy. Az Isten tehát valahol megadta teremtményeinek a szabad választás jogát és lehetőségét, amely joggal és lehetőséggel a teremtmények éltek is. Az angyalok és az emberek is. Számos esetben Isten szándékával ellentétes döntést hozva. Én azt gondolom, hogy e világban befutott pályánk e korábban meghozott döntésünk következménye lesz. Ezt (is) tárgyaltam részleteiben a Szellemi Izráel című írásomban. Tehát Isten felfedi eredeti szándékát előttünk, elmondja, hogy mit akart, de nagyon lényeges, hogy ezzel együtt itt már nem adta, adja a gyeplőt is át az ember kezébe. Ez egy nagyon fontos momentum földi életünkre nézve. Isten terve kinyilatkoztatásánál az, hogy megismerjük e terv részleteit nem jelenti azt automatikusan, hogy mi fogjuk a tervet megvalósítani, illetve közvetve mi is, de nem a saját fejünk után. A földi ember kizárólag eszköz lehet az Isten kezében. Egy báb? - kérdezheted. Amikor a szabad akaratot, mint Isten igencsak tiszteletre méltó ajándékát emlegetik az emberek azzal érvelnek, hogy ha ez nem így lenne, akkor csupán bábok lennénk a sors, Isten kezében. Bábok amelyek – akár az állatok – egy előre megírt, meghatározott program szerint élik le a teljes itteni életüket. Sokan elfogadják egyébként ezt az álláspontot úgy, hogy nem is gondolják át e kérdést mélységében. Akik hisznek a sorsban, a végzetben, azok tulajdonképpen mind elfogadják ezt a verziót. Akik pedig nem fogadják el, azok inkább felháborítónak és értelmetlennek tartják ezt a nézetet. Mi értelme van egyáltalán élni – kérdik, egyébként innen nézve ésszerűen és jogosan – ha semmiben sem dönthetünk? Értelmetlen lét lenne az?
Most figyelj! Feltettem tehát ezt a kérdést a forrásomnak és vártam. Este fellapoztam a Bibliát és éppen ez következett. "Miképen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik". Bár a találat pontos volt és igen csak ült, okosabb nem lettem tőle. Felébredt bennem egy régi, sötét és vicces alak, mert ez jutott az eszembe. Igen-igen, azt én is tudom, hogy az Isten dolgaival nem vagyok tisztában, éppen ezért fordultam hozzád. De, ami a terhes asszony méhében lévő csontokat illeti, amióta az ember feltalálta az ultrahangos skennert, azóta simán meg lehet mondani, miképen vannak azok a kis csontocskák az anyuka pocakjában. Ilyen vicces voltam. A Forrás azonban türelmes, nem vette félvállról az oktatásom, így ezután következett könyvünk jeligéje, amely tartalmazza a konkrét választ is. Az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van. Ezt még egyszer, mert kulcsige. Prédikátor 9,-3, Károli fordítás." Az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van.". Nos, ekkor szorult el a torkom és inalt el fülét-farkát behúzva a tréfás kedvem. Visszatérve a báb, sors, eleve elrendelés témára, azt kell mondanom igen, akár így is megfogalmazhatjuk a tényállást: bábok vagyunk az Isten kezében. Lehetne ezt szebben is vagy kevésbé megalázóan fogalmazni egónk számára (hiszen ő szokott megsértődni, ha valami nem úgy alakul, ahogyan neki tetszene), de minek, ha egyszer ez az igazság. És ha már szóba került öreg barátunk az egó, akkor – bár e tárgyban már tényleg sokat írtam – hadd következzék itt is némi ideillő információ kéretlen kísérőnkkel-kísértőnkel kapcsolatban. Ugye megemlítettem a szabad akaratot, mint kulcsfontosságú tételt a predesztináció kapcsán. Hiszen, amennyiben életünk determinált, nem mi irányítjuk sorsunkat, döntéseinket, úgy a szabad akarat abban a vonatkozásban, illetve azon értelmezés szerint, ahogyan mi hajlamosak vagyunk általánosítani azt, nem létezhet. Ez esetben az általános felfogás szerinti szabad akarat csupán egy illúzió. Egy illúzió, amely bár nem valós, mégis tökéletesen elhiteti valódiságát önmaga kapcsán. És bizony, legyen bármily döbbenetes is, nézetem szerint éppen így áll a helyzet. Hiszen gondolj bele! Mi a sátán legnagyobb fegyvere? Az elhitetés, a megtévesztés. Elhiteti magáról azt, hogy ő nem is létezik. Nos, az egó is éppen ezt teszi. Elhiteti veled, hogy ő te vagy. Pedig az egó csupán egy (vagy több) démoni vágygenerátor, amely mást sem tesz, mint téged meglovagolva hajszolja a saját vágyait, miközben elhiteti veled, hogy azok valójában a te vágyaid. Úgy vagy az egód rabszolgája, hogy eközben erről fogalmad sincsen. Nem vagy szabad. Egy rabszolga vagy. A vágyaid rabszolgája, amelyek pedig nem is a saját vágyaid, bármennyire is annak érzed azokat. Ezért fogalmazta meg szinte az összes keleti bölcs azt a tanítást, hogy az embernek, amennyiben meg akar szabadulni a nyomorúságától, a végzettől, a (szerintük valós) reinkarnáció fogságából, úgy mindenképpen le kell számolnia a földi világhoz kötődő vágyaival. Jézus Krisztus ezt többek között így fogalmazta meg." Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is".
Amint írtam már, hiába hiszi az ember azt, hogy ő szabad, azt, hogy szabad akarata szerint hozza meg döntéseit. Ameddig például bármiféle anyagi, fizikai természetű vágyakat érez, ezek a vágyak fogják motiválni, így manipulálni őt. Minden döntését annak fogja alárendelni, hogy ezeket a vágyait minél hatékonyabban megvalósíthassa. Ez lenne a szabadság? Ez szimpla rabszolgaság nem egyéb. Ezért írtam, hogy a szabad akarat már ennek okán is csupán egy illúzió. Egy olyan délibáb, amelyet az ember szívesen szemlél, de ettől az még délibáb marad. Ha közel akarsz menni hozzá, hogy megvizsgáld, rá fogsz döbbenni, hogy nincs is ott valójában. A szabad akaratban való hitt gigantikus felfuvalkodottság. Bizony. A szabad akaratban hinni egyenlő abban hinni, hogy te döntesz, és nem az Isten. Én, én, én. Én döntök! Ez tetszik az egónak. Ha az embernek valóban lenne szabad akarata, és azt hagyná is uralkodni a döntéseiben, akkor azonnal, abban a pillanatban elbukna. Hiszen minden, ami jó, az Istentől való. A földi emberben a bűn és a gonosz dolgozik eredendően, ha Isten ezt nem kompenzálja túl benne jósággal, szeretettel, igazsággal, akkor nincs az embernek esélye arra, hogy megmeneküljön a gonosz hálójából. Ebből következik, hogy amennyiben valaki igaz ember, szereti és követi Istent, akkor ez csak és kizárólag az Isten szándéka szerint való történés lehet, hiszen ebbe az állapotba az egyén önmaga erejéből (szabad akarata és saját döntése okán) bizonyosan képtelen lenne eljutni. Ebbe az állapotba kizárólag az Úr segítheti azzal, hogy az erre való vágyat felébreszti az emberben, azt ezután fenntartja benne és folyamatosan megerősíti az ember lelkét a saját isteni erejéből (Szent Szellemével). Ha ez a kapocs (az ember hibája okán) meglazul, az ember azonnal elesik. Kicsit olyan ez, mint amikor egy fényes felületről (direkt nem tükröt írok, mert azt erős túlzásnak érzem az Isten-ember összehasonlítást tekintve) visszaverődik a nap fénye, de amint egy felhő úszik a nap elé, a fényesen visszatükröződő felület azonnal fényét veszti és elsötétül. Nincs az embernek
önmagából eredő világossága, fénye, kizárólag Isten fényét képes gyengén visszasugározni a világba. Az pedig nem az ő döntése lesz, hogy Isten ad-e rá fényt vagy sem. Hiheti, hogy ő állt ki a napra magától, saját szabad akaratából, de ettől ez még nem lesz igaz. Ha ezt a szándékot Isten nem ülteti el benne, akkor még mindig a bánya mélyén csákányozná a szenet, higgyen bármit is ezzel kapcsolatban. Leírtam már sokszor és tartom most is, hogy véletlen nem létezik. Hiszen ha létezne, akkor Isten terve nem létezhetne. Vagy isteni terv van vagy véletlen. A szabad akarat pedig, abban az értelemben, ahogyan ma a legtöbb ember gondol rá, feltétlenül magában hordozza a véletlenszerű, spontán döntés lehetőségét. Pedig itt is kell, hogy érvényesüljön az iménti szabály. Vagy terv vagy véletlen. A kettő együtt nem megy. Sok ember eljut az élete folyamán egy olyan pontra, amikor egyszer csak megdöbbenve felteszi magának a kérdést: hogyan jutottam idáig? Tegyük hozzá, általában negatív előjellel hangzik el e kérdés. Nem ezt akarta, nem így akarta, nem így gondolta, mégis ez lett belőle. Hogyan lehetséges ez? Ilyenkor jön a bölcs válasz. Kizárólag a saját döntéseid miatt jutottál ide. Ez részben igaz, ám én azt állítom, hogy ezek a döntések determináltak. Bizony. Nem hirtelen, spontán meghozott döntéseket hozunk, még ha sokat fontolgatunk egy-egy dolgot, mire a döntést meghozzuk, akkor sem ott és akkor dől (dőlt) el az a bizonyos dolog. Hiszen Isten tervébe nem fér bele hétmilliárd rendező és ez csak a jelenlegi népesség. Érdekes tény, hogy a legtöbb ember nem hajlandó elfogadni az eleve elrendelés tényét. Ám ettől függetlenül azt minden gond és probléma nélkül elfogadják és megértik, hogy például a haláluk időpontja determinált. Hogy az egy (előre) meghatározott pillanata (lesz) a történelemnek. Hogy a nap, az óra, a perc, amelyben meghalnak, attól függetlenül, hogy nem ismerik, már létezik, csak még nem jött el. Azért hajlandóak ezt elfogadni, mert e tételt felülhelyezik azon a hatáskörön, amelyre a szabad akarat vonatkozhat. Az ember nem maga dönt a halálának időpontjáról, persze az öngyilkosok kivételével – tartják az emberek – így a halál előre rögzített időpontját simán elfogadják. Jut amennyi jut, van amennyi van – mondják-, ezt nem mi döntjük el, azonban minden mást igen. Pedig ha létezne a szabad akarat, akkor ezt is nekünk kellene eldönteni. A szabadság az szabadság. Nem csak korlátozott mértékű, hanem teljes. Vagy szabad vagy, vagy nem. Ez olyan, mintha a kutya azt mondaná: amíg a láncom enged, addig szabad vagyok, de a láncon túl már nem én döntök. A kutya ott téved, hogy a láncon belül sem ő dönt, csak azt hiszi. A kutyaegó elhiteti vele, hogy így van. Ám látsszék ez a lánc bármennyire is igazságtalannak és kegyetlennek, mégis a lehető legjobb dolog, ami érheti a kutyát. Ez a lánc (póráz) akadályozza meg abban, hogy véletlenül olyat tegyen, amit nem kellene. Ez a lánc akadályozza meg az őrültet abban, hogy megnyomva a piros gombot, felrobbantsa a világot. Mert ha nem lenne a lánc, már régen megtette volna. De a terv, Isten terve ezt nem engedi meg. Ezért írtam, hogy a valódi szabadságot kizárólag Isten adhatja meg neked. Amennyiben Őhozzá, Őfelé fordulsz. Hiszen az egódtól önmagad erejéből lehetetlenség megszabadulni. Ehhez az ember saját ereje nagyon kevés. Erre mondta Pál azt a sokak számára érthetetlennek tűnő, pedig csodálatos és egyértelmű igét, hogy "mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős". Amikor elfogadod, hogy a te, saját erőd egyenlő a nullával, amikor elismered, hogy minden, amid van Istentől, az Ő kegyelméből van neked, amikor teljes szívedből Őrá bízod magad no, akkor vagy csak igazán erős. Mert akkor az Isten ereje van veled. Ha abból indulsz ki, hogy te választasz, hogy van szabad akaratod, akkor mondhatod, hogy amennyiben elfogadod Isten vezetését, éppen akkor leszel Isten (rab)szolgája, és ez tulajdonképpen így is van. Hiszen meglátásom szerint az embernek itt nincs más választása. Vagy a jó (Isten) vagy a gonosz (sátán, és az önszolgálat, amely tulajdonképpen az egó szolgálata) között választhatna elvileg. De függetlenül választásától, mindenképpen egyfajta rabszolga marad. Itt azonban meg kell állnunk, hiszen elengedhetetlenül fontos, hogy tisztázzuk ezt a fogalmat! A mai világ szemében, mai megítélés szerint a rabszolga szó kizárólag negatív tartalmat hordozhat, pedig ez egyáltalán nem így van. E szó pontos definiálása tehát kulcsfontosságú momentum abban a vonatkozásban, hogy kialakíthassuk e tárgyra vonatkozó helyes nézetünket. Gondoljunk csak bele! Ha például az ember szerelmes, akkor szívesen mondja magát szerelme rabszolgájának. A tiszta, az igaz szerelem (a valódi ha ismered) azzá teszi az embert. Rabszolgája (önkéntes, boldog szeretetrabszolgája) lesz annak, akit imád. Mindent megtenne neki, érte, és semmit sem kér, vár cserébe. Csupán azért, mert imádja azt a valakit és boldog, hogy adhat neki, hogy (ki)szolgálhatja. Nos, az ember Isten iránti igaz szeretete is valami ilyen dolog. Amikor az ember végre tisztán átlátja és megérti, egy rádöbbenésszerű bizonyossággal felfogja azt a tényt, hogy Isten az, aki által él, akinek mindent köszönhet, aki olyan jó és kegyelmes, segítőkész és türelmes volt vele egész életében, mindezt úgy, hogy ezt ő a legkevésbé sem érdemelte meg, nos akkor születik meg benne, akkor alakul ki ez az érzés. A világ legszomorúbb dolga az, hogy ezt lehetetlen elmagyarázni annak, aki még nem élte át. Írtam, kérdeztem már ezerszer: hogyan magyarázod el, hogy milyen szerelmesnek lenni annak, aki még sosem volt szerelmes? Hogyan magyarázod el a vaknak, hogy milyen az, amikor a lenyugvó nap lángoló hidat fest a tenger felszínére? Hogyan magyarázod el egy süketnek, hogy milyen az a zene, muzsika, amelytől összeszorul a torkod vagy az égbe száll a lelked? Sehogy. Egyes bibliafordításokban, például a Csia Lajos -féle Újszövetségben a rabszolga megnevezés egyáltalán nem az ember hitvány státuszának, hanem jóval inkább a tökéletes odaadásának és ragaszkodásának a kifejezője. Az apostolok így fohászkodnak Istenhez." Hát valósággal összegyűltek ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a nemzetekkel és Izráel népeivel szent gyermeked, Jézus ellen, akit te felkentél, hogy megtegyék, aminek megtörténését kezed és szándékod eleve elhatározták. Most hát, Uram, tekints fenyegetéseikre és adj rabszolgáidnak arra lehetőséget, hogy teljes szabadsággal szólhassák igédet, mialatt te kezedet kinyújtod, hogy gyógyulások, hogy gyermekednek Jézusnak szent nevén keresztül jelek és csodák történjenek. Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahová összegyűltek, megteltek valamennyien Szent Szellemmel és nagy szabadsággal szólták az Isten beszédét.". Ez az idézet amellett, hogy az Isteni eleve elrendelés mellett is tanúskodik, jól bemutatja a rabszolgaság fogalmának egy teljesen másféle értelmezését. De következzen még egy hasonló, Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelének az elejéről." Pál, a Krisztus Jézus rabszolgája, elhívott apostol, kit örömüzenetének hirdetésére Isten különválasztott". Az Isten prófétáin át a szent írásokban már előre megígérte azt, amiről az örömüzenet szól. És még egy idézet Pál apostoltól, aki a maga vonatkozásában ismét hasonlóan beszél. "Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek, hogy voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos szándékai szereztek nekem.". Ezek a fordítások természetesen mind Csia Lajos által lettek megfogalmazva, hiszen a többi magyar verzió nem szereti ezt a fogalmat annak ellenére, hogy messze ez a legpontosabb megfogalmazás e tárgyban. Azt gondolom tehát, hogy ebben a témakörben ehhez sokat hozzátenni már nem igazán érdemes, ettől függetlenül alább mégis szólok még néhány további szót e tárgyban is. Tehát fenti érvelésünk alapján kijelenthető, hogy a szabad akarat mai felfogása szerint nem valós létező, az emberek pedig, akik e földön élik életüket, mindannyian szolgái, rabszolgái valamilyen (jó vagy rossz) transzcendens hatalomnak. E tényeken a megfogalmazás mit sem változtat. Az a helyzet, hogy az emberek jelentős része ezt egyszerűen nem hajlandó elfogadni. Kész, pont. Akkor mi értelme élni?-kérdezik. Erre alább még visszatérünk.
Most azonban vizsgáljunk meg egy újabb fontos teológiai kérdést, mégpedig az elveszíthetetlen kegyelem problematikáját! De miről is van szó pontosan? Ha valakit az Isten eleve életre teremtett és kegyelemre szán, az akkor tehet bármit, nem veszítheti el Isten kegyelmét? Ez már megint milyen igazságtalan dolog. Aki életre született garázdálkodhat kedvére míg, aki elveszésre készült az tehet bármit úgyis elvész? Dehogy! Akit életre szán az Isten, az nem fog garázdálkodni. Ennyire egyszerű. Elvileg elveszíthetné a kegyelmet, hiszen ha miután az Isten új szívet adott neki, azaz felismertette Magát abban az emberben, azután fordítana hátat Istennek, az ezt eredményezné. Erről (is) szól a jelenések könyvében olvasható, a hét levél látomásban, a hetedik gyülekezetnek szóló figyelmeztetés. "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból". Mert mi a langyos, a lágy vagy langymeleg állapot? A meleg kihűlt állapota. A meleg az Istent kereső, Istent szerető ember, a lágymeleg itt az, aki ilyen volt, de már nem az. Aki elfordult az Istentől. De az az ember, akit Isten megfordít (megigazít) nem tesz csak úgy ilyet. Ha igen, akkor az is Isten szándéka szerint történt. Innen persze egy parttalan vita kezdődhetne. Én azt állítom, hogy mivel itt e földön minden Isten akarata szerint történik, ezért lehetetlen az, hogy valami azzal ellentétes legyen. Bármi is történik, az Isten rendelése és terve szerint való. Minden. Igen, a rossz dolgok is. Akkor ez egy gonosz Isten? Nem. Csak nem értjük minden dolgát. Ezt a Szellemi Izráel című írásomban, sőt már sok azt megelőző írásomban is részletesen kifejtettem, de előfordulhat, hogy az olvasó nem találkozott ezekkel, ezért itt is kifejtem röviden, kicsit később pedig egészen pontosan, mi indokolja azt, hogy Isten megengedi a gonoszságot bizonyos (számunkra időnként túl tágnak tűnő) határokon belül megtörténni. A fizikai ember itt a földön mindent e világi ismeretei alapján ítél meg, mindent ide, az anyagi valósághoz mér, vonatkoztat. Korlátozott és szűk látóköre ellehetetleníti számára a dolgok helyes megítélését, ezért mondja Isten, hogy ne is ítéljen, mert az ember ítélete e szűk látóköréből fakadóan szükségszerűen hibás. Hogyan ítélhet meg egy vak és siket ember egy színdarabot, ha csupán a díszlet néhány elemét képes kitapogatni? Az ember mégis ezt teszi. Megítéli a színdarabot, természetesen hibásan. Az ember csak ezt a világot látja, érzékeli és ezt is csak igen korlátozott mértékben. Ezt még az ateista, evolucionista tudósok is elismerik. Van egy szűk spektrum, amelyet az ember érzékelni képes és pont. Az emberi érzékelés határait még az állati érzékelés is messze felülmúlja. Ehhez képest mi emberek vagyunk a teremtés koronái. Hát lehetséges, csak a fejünkbe ne szálljon túlságosan ez a dicsőség. Hiszen az egyébként is Isten dicsősége nem a miénk. Szóval a földi ember egy erősen korlátozott képességekkel és megértéssel bíró lény, de vitathatatlan, hogy képes olyan cselekedetekre, amelyekre egyetlen más lény sem képes ezen a bolygón, legalábbis olyan szinten, mint mi emberek. Ez pedig konkrétan az elvont gondolkodás képessége. Ez a képesség teszi alkalmassá az embert arra, hogy megismerje Istent. Erre mai ismereteink szerint csak és kizárólag az ember képes a földön általánosan ismert fajok közül. Tehát lényeg az, hogy nincs átfogó képünk a teljes valóságot illetően, így ebből fakadóan dolgaink megítélésekor már a kiindulási alapunk is helytelen. Amit mi rossznak, igazságtalannak és helytelennek ítélünk meg, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban az is. Az Úr szól erről, figyelmeztet. "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek". Mi következik mindebből? Számomra az, hogy a saját portámon sepregessek, és azzal törődjek, amire meglátásom szerint képességet kaptam az Istentől. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed. Amint e könyv bevezetőjében is írtam, számomra ebből az igéből is egyértelműen kiviláglik az a tény, hogy ami képességgel bírunk, azt az Istentől kaptuk nyilván azért, hogy éljünk azzal, azokkal. Én tehát élek. De ha így áll a dolog, legalább van-e valamiféle magyarázat, akár teória arra nézve, hogy megérthessük ezt a dolgot? Én a magam részéről – bár el kell ismernem, hogy elvileg ez sem más, mint emberi okoskodás – arra jutottam, hogy az ember e világban megélt sorsa nem lehet sem igazságtalan (hiszen az Isten igazságos), sem véletlen (mivel az nem létezik). Nem kívánom e lapokon megismételni a teljes Szellemi Izráel című írásom, ahol ezeket a gondolatokat részleteiben kifejtettem és tárgyaltam, de a logikai szál töretlenségére való törekvés miatt muszáj egyes tartalmakat itt is megismételnem. Azt jelentettem ki ott, hogy jelen életünk nem lehet a véletlen műve, mivel a véletlen léte a káosz uralmát jelentené a világban. Isten pedig nem tűri a káoszt. Ha van Isteni terv, akkor a káosz egy nonszensz. Ebből következik, hogy minden, ami a világban történik – így az egyes emberek sorsa is – egy okozat. Az okozat pedig ok nélkül nem jöhet létre. Igen ám, de az például, hogy egy gyermek hova születik, egy milliomos családba a világ egyik legkellemesebb környezetében, vagy egy indiai nyomornegyedbe, nyilvánvalóan nem lehet e világi történések, okok okozata, következménye. E gondolatmenet következtetéseinek levonása által jutottam arra, hogy az ok nem ebből a világból való. Ezt itt nem taglalnám tovább mert túl messzire kerülnénk a lényegi mondandómtól. Tehát eljutottam oda, hogy feltételeztem egy a fizikai létünket megelőző létet, amely okán alakul, illetve határozza meg Isten a jelenlegi, földi életünk körülményeit, történéseit, azaz a sorsunkat. Ez nem azonos a reinkarnáció híveinek meglátásaival, hiszen én egyszeri földi, fizikai síkon megélt életben hiszek. Ha tehát képesek vagyunk elfogadni egy a jelenlegi létünket megelőző (nem földi, hanem valamiféle szellemi) lét gondolatát, akkor azonnal logikus magyarázatra lelünk számos olyan kérdést illetően, amely egyébként tökéletes rejtélynek látszik sokak számára manapság. Nem bonyolult és túlmagyarázott az általam (is) megfogalmazott képlet. Vagyunk itt és most, és nem kérdés, hogy megyünk is valahova innen, majd ha befejezzük földi pályafutásunkat. Persze sokan vitatják ezt is, de akik a Bibliában, illetve az abban leírt igékben hisznek, azok számára ez nem kérdés. Felteszem tehát a kérdést ezeknek az embereknek, hogy miért lenne olyan hihetetlen az, hogy nemcsak vagyunk itt és most, és megyünk
is innen majd valahova, hanem, hogy jöttünk is ide valahonnan? Meglátásom szerint ez egy kifejezetten logikus elgondolás. Az, hogy a keresztény teológusok erről nem beszélnek annak tudható be, hogy a Biblia egy szót sem szól ebben a témakörben. Isten valamilyen okból ezt nem kívánta az ember orrára kötni, vagy pedig eddig nem ismerhettük meg az ide vonatkozó tekercseket. Ha még nem tetted volna, nagyon ajánlom a Szellemi Izráel című írásom elolvasását, amelyből részleteiben megismerheted az ezzel a témakörrel kapcsolatos meglátásaimat. Ennyi kitérő után kanyarodjunk vissza teológus professzorunkhoz, aki egyébként elismeri és tényként kezeli az Isteni előre ismerés jelenvalóságát, de az eleve elrendeléssel mégsem képes megbarátkozni annak ellenére, hogy az íge hihetetlen sok helyen és kimerítő alapossággal nyilatkozik e tényről. Nyilván nem képes megbarátkozni az eleve elrendelés jelenvalóságával, hiszen az a keresztény hazugságokkal vagy fogalmazzunk finomabban – tanításokkal – összeegyeztethetetlen. Pedig Isten beszéde az ige, a Biblia még ma olvasható formájában is nagyon egyértelmű e tárgyban. Bár az ezzel kapcsolatos írásban számos idézetet hoztam már e vonatkozásban, itt is szolgálnék bőséggel továbbiakkal, mert e nézetemben azóta is csak további megerősítést kaptam. Íme Pál apostol leveleiből néhány - meglátásom szerint – igen egyértelmű íge. "Tudván, Istentől szeretett atyámfiai, hogy ti ki vagytok választva. Mi pedig mindenkor hálaadásaal tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében. A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által. A ki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte".
Fenti igéket lássuk be, elég nehéz másként magyarázni, mint ahogyan én teszem, de ettől függetlenül sokan nekifutnak, megpróbálkoznak mégis ezzel. De nézzük tovább! Mind a jelen, földi létünket megelőző, lét, mind a predesztináció valóságára súlyos érvként utal számomra az alábbi, rövid igeszakasz is, idézeteim sorát tehát ezzel folytatnám. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. Hű! Most meghökkentél. Hol itt a súlyos érv? Igen, ezt mondta az Úr. De mi az, hogy igazságból való? Mit érthetett ezalatt? Talán azt, hogy aki onnan jött? Jézus máshol is fogalmazott így, ahol egyértelműen a származásra utalt a (valahonnan) való szóval, íme." Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való". Én tehát mindenképpen így fordítanám, illetve értelmezem ezt az igét, de haladjunk tovább! A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmúlt. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat. A következő igerész is igen figyelemre méltó és tipikusan egy olyan szakasz, amelyeken az olvasók hajlamosak minden megfontolás nélkül átsiklani. Pedig igencsak súlyos tartalommal bír." Ha megtörnéd is a bolondot mozsárban mozsártörővel a megtört gabona között, nem távoznék el ő tőle az ő bolondsága". De vajon miért nem? Csak nem azért, mert ez a sorsa? Ezért állítottam azt, hogy ember embert képtelen meggyőzni és megváltoztatni saját erőből. Amikor úgy tűnik, hogy ez történt valakivel, valakinek a hatása alá került, valaki megváltoztatta őt, akkor is csak a látszat alapján ítéljük meg a helyzetet. Azt látjuk, hogy ismerősünk találkozott valakivel, és az az illető így vagy úgy hatott rá. De ez csak a felszín. Az, amit mi látunk. A függöny felénk eső oldala. A színpad bevilágított része. De ettől még van másik oldal is, takarásban maradt rész is, amelyet nem vagyunk képesek megismerni. Ezért hiszik teljes szívvel a keresztény, és egyéb vallások térítői, hogy ők jártak sikerrel egy-egy újabb hívő megtérítésekor, pedig az ilyen megváltozott embereket a szellemi vezetésük változtatta meg, terelte össze azzal a másik emberrel, akinek ugyancsak van valamiféle szellemi vezetése. Az a végtelenül fontos kérdés, hogy milyen fajta szellemi vezetés ez? Ez az, amit nem látunk mert a függöny elrejti előlünk. Ezért nekünk csak annyi jön le (de jó magyar kifejezés is ez, hogy jön le) – tehát annyi jön le és ezt tényként konstatáljuk-, hogy hű, ez a Pisti mennyire megváltozott, amióta a Marival van. Vagy, hogy megőrült ez a Jóska, amióta abba a társaságba jár, satöbbi. Pisti esetében Marit, Jóska esetében pedig az új társaságot okoljuk, mert azt látjuk. Pedig ez csak a felszín. De nézzünk még néhány idézetet! "Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.," Hű! Figyeld csak meg újra! Hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek. Ehhez talán nem is szükséges egyéb kommentár. Nézzük a következőket( Ézsaiástól 49,-5.) "És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott". E szerint tehát Ézsaiás, saját bevallása szerint sem csak úgy, élete folyamán vált prófétává, hanem eleve erre született. De említhetném (keresztelőnek hazudott ) Bemerítő János esetét is, amikor még magzatként, anyjának Erzsébetnek a méhében repesni kezdett, amikor a Jézussal áldott Mária meglátogatta anyját. Azután, amint János világra jött, apja Zakariás betelve a Szent Szellemmel, kijelentette fiáról hogy "Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed". Így is lett. Később Pál apostol is megfogalmazza ugyanezt, hogy ő is az anyja méhétől volt rendelve Isten apostolának, lásd (Galata 1,-15)." De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által.". Akkor most két kérdésem van: Ésaiás, János és Pál sorsa eleve (előre) el volt-e rendelve? (Nyilván igen.) Volt-e szabad akaratuk, tehettek volna-e mást, mint amire Isten anyjuk méhétől szánta őket? (Nyilván nem.) Felsorolhatnám itt az összes prófétát, de kiemelnék közülük egyet, aki nem zsidó volt. Bálámról van szó, akit Bálák a moábita király akart felbérelni, hogy elátkozza a zsidókat. Bálám el is ment, de átok helyett három ízben is áldás jött ki a száján. Amikor Bálák kérdőre vonta, így válaszolt. Ha Bálák az ő házát ezüsttel és arannyal tele adná is nékem, az Úrnak beszédét által nem hághatom, hogy magamtól jót, vagy rosszat cselekedjem. A mit az Úr szól, azt szólom. A kérdés ismét ez: volt e szabad akarata Bálámnak? Nyilván nem. Tévedések elkerülése végett azt hozzá kell tenni a történethez, hogy Bálám ezt nem az Úr iránti elhivatottságból, hanem a kudarc miatti mentegetőzésképpen mondta a királynak. Persze meg lehet próbálkozni egy olyan jellegű ellenérveléssel, hogy ez az eleve elrendelés csak a próféták és a különleges emberek személyére vonatkozott. Meg lehet, csak nem érdemes. Hiszen kivétel nélkül, minden emberrel van terve Istennek, e terv pedig mindenre, a legapróbb részletre is kiterjed, mint azt alább látni fogjuk. Itt a következő idézet. "És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és a ki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen; A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, csak maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal! Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön". Itt persze hozhatnám az összes próféciát például, hiszen minden egyes prófécia az eleve elrendelés legfényesebb bizonyítéka, hiszen hogyan lehetne prófétálni, megjövendölni bármit is, ha nem lenne a jövő ismert Isten számára, akitől származnak ezek a próféciák? Ha pedig Isten ismeri a jövőt, akkor pontosan tudja, hogy mikor mi fog megtörténni ez pedig nyilvánvalóan csak abban az esetben lehetséges, ha a jövő előre rögzített. "Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat". Egyébként, ha belegondolsz, maga ez a megfogalmazás is, hogy eleve vagy előre elrendelt utal egyfajta időbeliségre. Az idő pedig Istennél és odahaza nem létezik. Isten terve, akarata és rendje az, ami létezik, annak megfelelően alakul minden. Ahogyan egyébként itt is így van, csak ezt a valóságot a fizikai ember mindenáron bele akarja erőltetni egy kronológiai rendszerbe. Ez az időben való létezés kizárólag a fizikai, földi ember viszonymankója. Arra való, hogy viszonyíthassuk az életünk történéseit valamihez. De egyébként nem valós létező, csupán egy támasz a fizikai világ embere számára, amelyet egyébként Isten is szentesít a földi ember részére, hiszen Ő Maga használ idői kijelentéseket a nekünk szánt igékben. A lényeget tekintve tehát azt mondom, hogy ha Isten túl van azon, amit időben, térben el lehet képzelni, hiszen Isten örök és végtelen, akkor az idő az Ő vonatkozásában tökéletesen értelmetlen. Ez kizárólag nekünk, fizikai embereknek, véges értelmű, életű és méretű lényeknek szükséges ahhoz, hogy viszonyíthassuk magunkat a világhoz, amelyben élünk.
No, de vissza a tárgyhoz! Az előbbi próféciát azért idéztem mégis, mert konkrétan kijelenti az Isten által előre (eleve) eldöntött cselekményt, amikor azt mondja: "Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön". Az elvégzett szó itt elhatározottat, vagy még
inkább (régen) eldöntöttet, rögzítettet jelent. És legyen itt még egy idézet, amely arról tanúskodik, hogy az Isten az egyes emberek cselekedetei felől is előre rendelkezik, hiszen mint írtam, egyetlen falevél vagy hópehely sem hullhat le csak úgy és akárhova Isten tudta és jóváhagyása nélkül. Ez talán túlzásnak hat így elsőre, de ha belegondolsz, ha például a falevél csak úgy, mindegy alapon lehullhatna, az megint csak a káosz, a véletlen, a tervezetlenség jelenvalóságát jelentené ki. Ezt Isten beszéde is alátámasztja. "Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!". Ebből következik, hogy vagy minden a legapróbb részletig egy meghatározott terv szerint történik, vagy mindent a káosz és a véletlen ural. Nincs olyan, hogy egy kicsit Isten, egy kicsit káosz. Vagy ez, vagy az van. Tehát Jósiás király esete. " És körültekintett Jósiás, és meglátta a sírokat, a melyek ott a hegyen voltak, és elküldött és elhozatta a csontokat a sírokból, és megégette az oltáron, és megfertőztette azt az Úr beszéde szerint, a melyet mondott volt az Isten embere, a ki e dolgot megjövendölte volt". De van itt ennél érdekesebb prófécia is. Ésaiás próféta, aki Krisztus előtt a nyolcadik században élt, konkrétan, név szerint említve beszél egy őutána majd háromszáz évvel megjelenő perzsa uralkodóról, Nagy Küroszról, akit a prófécia Czirusz-ként, a mai hivatalos történetírás pedig Kurus-ként említ. Ki Czírusznak ezt mondja: "Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!". Ezután még öt vers szól Czíruszról, benne ezekkel a szavakkal: "neveden hívtalak el, szeretettel szólítálak, noha nem ismerél". Tehát név szerint említi Isten azt a királyt, akit majd elhív konkrét feladatok végrehajtására, mindezt úgy, hogy ez a király nem Őt imádja. És, hogy kétség ne férjen a prófécia igazságához, mindez szóról szóra beteljesedett. Czírusz (Nagy Kürosz) volt az a perzsa uralkodó, aki a Babilonba elhurcolt zsidó népet hazaengedte a fogságból, és nem csak, hogy hazaengedte, de ellátta őket mindennel, amire szükségük volt, valamint jócskán adott nekik pénzt is a kincstárából azzal a céllal, hogy Jeruzsálemet és Isten templomát újra felépítsék, ahogyan az akkor már több száz éves prófécia ezt megjövendölte. Visszatérve a szabad akarathoz tehát végül muszáj, be kell látnunk, hogy abban a felfogásban, ahogyan az emberek döntő többsége ma erre gondol, az nem lehet valóságos. Mielőtt megnézzük, hogy lehet e egyáltalán valamilyen értelemben mégis jelenvaló, azelőtt még hadd vessek fel egy meglehetősen érdekes és messzire mutató meglátást! A szabad akarat, mint az ember kizárólagos, szuverén joga, ha jobban belegondolsz tulajdonképpen lehetetlenség. Mert mit sugalmaz ez a fogalom? Azt az érzést kelti az emberben, hogy ő tökéletesen a maga ura, akkor, ott és azt tesz, amikor, ahol és amit csak akar. Ám – amint fentebb írtam- ez ebben a világban lehetetlenség. Az egyes egyének szabadsága bizony csorbát szenved mértékét tekintve attól függően is, hogy az egyén hol él a földön. Még a demokrácia fedőnevű hazugsággal elvakított tömegek sem rendelkeznek valódi szabadsággal, csak ezt hazudják nekik a rabtartóik, ők pedig boldogan elhiszik ezt a hazugságot. Mert ezt akarják hinni. Pedig, dehogy szabadok. Tökéletes foglyai a rendszernek, amely elkábítja és kizsákmányolja őket miközben azt gondolják, hogy a sorsukról ők maguk döntenek, pedig dehogy. Szűk boxokba beláncolt fejőstehenek, akiknek miközben kábán bámulnak egy hazug mozit, még a belüket is kiszívja a rabszolgatartó pénzhatalom. Az embereknek ma fel sem tűnik az, hogy milyen mértékben zsákmányolja ki őket a rendszer, amelyben léteznek és amelyet kiszolgálnak. Alapértelmezettként fogadják el az őket sújtó adórendszert, a banki uzsorakamatokat, a profit-orientált energia és közműszolgáltatást és az összes egyéb terhet, amelyet a rendszer rájuk erőszakol különböző hazug indokok alapján. Ezeket az általában közgazdasági szakzsargonban előadott vagy humanista eszmék mögé bújtatott indokokat az emberek jelentős része nem is érti, nem fogja fel, nem látja át, csak egyszerűen elfogadja, mint tényt azzal, hogy ilyen a világ. Mit tehetnék?-kérdezik ilyenkor. Hiszen a világot, a rendszert megváltoztatni nem tudom mondják. Ez igaz. Azonban mégis tehetnek valamit. Egy olyan dolgot, amelyet egyetlen hatalom sem tud megakadályozni legyen bármekkora hadserege, rendőrsége, titkosszolgálata, vagy legyen az bármiféle érzékelésen túli gonosz hatalom. Az emberek gondolkodhatnak. Ezt csak Isten veheti el az embertől, de ezt ritkán teszi meg. Itt megint muszáj félbeszakítanom magam. Hiszen arról beszélek, hogy a legfontosabb dolgok egyike, ha nem a legfontosabb, a gondolkodás. A helyes és fontos dolgokon való gondolkodás, hiszen gondolkodni sok mindenen lehet. De, ha minden determinált, ha minden úgy lesz, ahogyan azt Isten rendelte, akkor mi értelme gondolkodni? -
kérdezheti bárki joggal. Hiszen tök mindegy, min gondolkodom, úgyis arra jutok, amire Isten akar terelni. És igen. Ez a kulcs. Itt bezárul a kör és visszatérhetnék az első könyvemben a luciferzum avagy Isten hozott a pokolban című írásban leírtakhoz, ahol magával az emberi gondolkodás folyamatával is részletesen foglalkoztam. Bár komoly tévedéseim is voltak ott, a lényeg mégis benne van, és a sok torzításon keresztül is átégeti magát, hogy megláthasd. Tehát ha a gondolataink úgy születnek, ahogyan ott leírtam, akkor egyértelműen és pontosan megismerhetjük a módszert, hogyan működik az ember akár negatív, akár pozitív szellemi vezetése. A gondolkodásán keresztül. Isten így vezeti, tereli a juhait és a gonosz is a magáéit. A legtöbb embernek tehát megvolna a lehetősége gondolkodni, ha nem a tévét nézné, vagy az aktuális akciókat, az izgalmas technikai újdonságokat, a legújabb divatot, a bulvárhíreket, pletykarovatokat és így tovább. Ha az ember értelmes dolgokon gondolkodik, analitikusan szemlélődik a világban, akkor nem kell ahhoz zseninek lennie, hogy hamarosan felfedezzen bizonyos dolgokat. Olyanokat, amelyek nagyon nincsenek rendben és amelyek további gondolkodásra ösztönzik, további felismerésekhez vezetik. Így lehet(ne) eljutni az Isten igazságához. Nem véletlen, hogy a hatalom mindent megtesz már az óvodától az iskolától idomítva a rabszolgák elméjét azért, hogy ne gondolkodj. Mert az nagyon rossz nekik. Mert ha gondolkodsz, még rájössz a végén, felismered az igazságokat. Azt például, hogy a dolgozó emberek havi jövedelmének a felét elveszik, így tehát az ember gyakorlatilag egy hónapból két hétig ingyen, valódi rabszolgaként dolgozik, a legtöbben fel sem fogják. Majd a maradék pénzt is elveszik rezsi, áfa és ilyen-olyan adókkal. Jó ha ételre-italra marad. És ezek az emberek, a kiszipojozott birkák meg vannak győződve arról, hogy ők szabadok. Még sokan szavaznak is a rabtartóikra, illetve azok csicskáira, akik persze júdáspénzért ugyancsak hasznot húznak a birkákból. A birkák pedig még a testükkel sem rendelkezhetnek szabadon. Alig, hogy világra jön egy gyermek, azonnal elveszik az anyjától, vért vesznek tőle, kötelezően beoltják, mindezt persze az ő érdekében. Ez az anyáknak is teljesen természetes, eszükbe sem jut megkérdőjelezni a dolog indokoltságát. Elhiszik a gyógyszergyárak által kreált statisztikai adatokat, ez a szokás, az előírás és kész. Később rászoktatják az embereket a legális drogokra, nikotinra, alkoholra, koffeinre, amelyek forgalmazásából az őket mérgező rendszer ugyancsak hatalmas hasznot húz. Ahogyan egyébként az illegális drogok kereskedelméből is, csak azt titokban. A gyógyszereknek nevezett mérgek terjesztésére idomítják az orvostársadalmat, akik teljes odaadással és hittel szolgálják ki az őket kiképző és beidomító rendszert. Mindenki foglya a rendszernek, csak általában ezzel nincs tisztában, de most vissza a szabad akarathoz ismét! Az újkori sátánizmus atyja Aleister Crowley alapeszményét így fogalmazta meg. Tégy amit akarsz, és az lesz majd a törvény. Mi ez, ha nem a szabad akarat? Vajon, akik oly lelkes hívei és tanítói a szabad akarat elvének, azokban megfogalmazódik valaha az a gondolat, hogy tulajdonképpen a legfontosabb sátáni eszmét hirdetik? Ez az anarchia maga. A rend elleni lázadás. Nekem senki sem diktálhat, majd én megmondom mi legyen! De akik ezt hirdetik nem látják meg azt az igazságot, illetve fonákságot e jelmondat mögött, hogy mindenki nem mondhatja meg, hogy mi legyen. Csak egy diktálhat végső soron. A király. Na, és ki a király? Sátán szeretett volna az lenni, de sosem lesz az. Király csak egy van volt és lesz: az Úr! Az Egyetlen Örökkévaló Teremtő Isten, a Megváltó Krisztus a Messiás Izráel szentje! Pont. Ha tehát a predesztináció igaz, ha nincs véletlen, szerencse és szerencsétlenség, ha minden az Isten tervének része, akkor miben nyilvánulhat meg a szabad akarat? Ha minden úgy történik, ahogyan Isten eltervezte, akkor mire vonatkozik az, hogy szabad akaratot adott nekünk? Most úgy látom, hogy a szabad akarat nem földi életünk történéseinek befolyásolására vonatkozik, hanem kizárólag arra, hogy Isten mellett, az Ő terve mellett döntünk, avagy magunk mellett. E szerint pedig helyesebb a szabad akarat e formáját inkább szabad döntésnek vagy szabad választásnak nevezni. Azt meglátásom szerint valóban mi döntjük el eredendően, hogy Istent követjük e vagy a sátánt, aki az önszolgálatra (így az ő szolgálatára) buzdít. Hiszen a sátáni eszme mint mondtam a tedd, amit tenni akarsz eszméje. Ha erről lemondunk és Isten útját választjuk, akkor látszólag valóban feladjuk a szabadságunk, ám ez nagyon nem így van. Az embernek egy elvi választása van mégpedig az, hogy kit szolgál, hogy ki mellé áll. A rend és az igazság vagyis Isten, vagy pedig az öntörvényűség az egoizmus és az anarchia, vagyis sátán mellé. Nem az öntörvényűség a szabadság. Az öntörvényűség önszolgálat, rabszolgaság az egó, végső soron ha tetszik-ha nem sátán hálójában. Egyre nagyobb vágyaink hajszolnak bennünket, gyötörnek, kínoznak, hogy beteljesíthessük őket, és ha végre sikerül, hát azonnal egy újabb vágy lép a beteljesült helyébe, amelynek így már nem is vagyunk annyira képesek örülni. Ez a hajsza pedig vég nélküli és csak arra alkalmas, hogy teljesen felőrölje az embert. Ezen felül, amint írtam is, ebben a világban egyébként sem tehetjük azt, amit csak akarunk, amit pedig megtehetünk mégis, azt is csak ideig óráig, amennyiben nem illeszkedik a világ által ránk erőltetett szabályrendszerbe. Ha tevékenységünk túllép ezeken a korlátokon, akkor lecsap ránk a törvény keze és elnyerjük a ránk kiszabott büntetést. Tehát az, amire a sátán buzdít, eleve nonszensz. Nem működhet még akkor sem, ha megtagadjuk, megtagadtuk Istent, hiszen ez esetben a világ és az egó által ránk kényszerített szabályok foglyai leszünk. Amennyiben azonban elfogadjuk az Isteni vezetést, Isten szabályait választjuk, Aki ezeket a szabályokat a mi érdekünkben fektette le és határozta meg számunkra éppen azért, hogy a valódi szabadságban részesülhessünk, akkor el is fogjuk nyerni azt. Isten szabályai megvédenek bennünket és mindenki mást is, aki betartja azokat. Isten szabályai egy tökéletes szereteten, igazságon és békén alapuló világot eredményeznek, ahol nincs félnivalója az igaz embernek. Ez a valódi szabadság, nem pedig az öntörvényűség, amely egy csapda. Csak az nem fogadja el Isten szabályait, aki maga akar szabályokat alkotni. Csak az nem fogadja el Istent, aki maga akar isten lenni. Azt látom, hogy az ember evilági élete nem azonos célt szolgál az Istent keresők és az Istentől elfordult emberek esetében. Míg az első tábor esetében a földi élet tulajdonképpen egy nevelési folyamat, utóbbiaknál ez a faktor hiányzik, elmarad. Előbbiek általában számos megpróbáltatáson keresztül jutnak el születéstől halálig, amely megpróbáltatások erős befolyást gyakorolnak jellemükre, gondolkodásmódjukra, világszemléletükre, új ablakokat nyitnak önmagukra és az őket körülvevő világra. Az tisztán látszik, hogy azok számára, akik Istent választották, választják, a földi út ritkán könnyű. Ha mégis könnyűnek látszik, annak oka van. Bár, jobban megfontolva e kérdést, azért azt látni kell, hogy az Istennel való szoros kapcsolat egy idő után olyan vértet ad az ember lelkének, amelyről a legdurvább támadások is lepattannak. Nemrégiben hallottam egy ismert és híres orvost beszélni a munkájáról, aki egyébként mélyen hisz Krisztusban, és aki a hitét próbálja összeegyeztetni azzal a tevékenységgel, amelyet ma is végez, de itt most nem ezért említettem meg őt. Hanem azért, mert elmesélte, hogyan élte át orvosként, emberként, apaként a tíz év körüli kislánya elveszítését. Döbbenetes és megrázó volt látni, hallani ezt az embert erről beszélni. Döbbenetes volt látni azt a belenyugvást és mély hitet, ami ebből az emberből megnyilvánult. Az ő hite egy olyan -mondjuk ki- durva próbának volt kitéve, amely sok embert Isten ellen fordított volna, de ez az ember – bár összetört és szíve mélyéig megrendült – mégis Istenbe kapaszkodott, és elfogadva a döntését, Tőle kért és kapott támaszt, végül pedig megnyugvást. Nos, ez egy olyan előny, amely legyen bármilyen nehéz is az élet, csak azoknak lesz, lehet osztályrésze, akik Krisztust követik. Az Istentől elfordult emberek ezzel szemben, mivel ez a világ jól passzol hozzájuk, általában könnyebben boldogulnak, hiszen ez a nekik megfelelő közeg. Jó érzékkel, ügyesen és otthonosan lavíroznak a mocsokban, tökéletesen képesek kihasználni a sok ocsmányságot, amelyet e világ felkínál számukra. Korrupció, zsarolás, erőszak, cselszövés, megalkuvás, képmutatás és még hosszan sorolhatnám a nekik igen testhezálló eszközöket és módszereket, amelyek biztosítják sikerességüket ebben a közegben. Az igaz és tiszta ember itt nehezen boldogul. Ezért tűnik úgy sokak számára, hogy az Isten igazságtalan. Mert nem lopni, csalni, hazudni tanítja az embert, amely készségekkel pedig itt jól operálhatna, érvényesülhetne. Persze az Isten azért óvja és segíti az övéit. Ám nem úgy, hogy lottómilliárdossá teszi, hiszen azzal csak tönkretenné az embert. Furcsán hangzik ez? Pedig igaz. A sok pénz a legtöbb esetben kiforgatja az embert önmagából. Aki gazdag, az általában azonnal a többség fölé emeli magát, hiszen neki több van, ezért ő is több – gondolja. Isten módszere más. Terhet tesz az emberre, mert teher alatt nő a pálma. A megpróbáltatásokban fejlődik a lélek. De Isten sosem terheli túl az embert. Mindenkire csak annyit tesz, amennyit az adott ember képes elhordani, amennyivel képes megbirkózni. Ezt értem nevelés alatt. Nem beszéltem még egy, illetve esetemben igen sok, számomra igencsak megrendítő erejű bizonyítékról az eleve elrendeléssel kapcsolatban, amelyek sziklaszilárd alapot nyújtanak ebben való meggyőződésem számára. Nem tudom ki, hogy van ezzel. Nyilván minden egyes ember élete tele van élményekkel, fordulatokkal, jókkal-rosszakkal
vegyesen. Tanulságokkal, amelyekből vagy jutott valamilyen következtetésekre vagy nem. Vagy ilyenre vagy olyanra, rosszabb esetben semmilyenre. Vessünk egy pillantást az én utamra! Persze itt nem teregetném ki a szennyest minden részletében, jó hosszú madzag, vagy inkább drótkötél kellene hozzá. Azonban azt látnom kell, hogy az életem másra sem volt jó, mint arra, hogy felismerésekre sarkalljon, gondolkodásra bírjon. A legnagyobb mélységekből elképesztő magasságokba jutottam, le-fel száguldott velem a hullámvasút. Teljesen hihetetlen és valószínűtlen, megmagyarázhatatlan fordulatokat vett az életem a legváratlanabb pillanatokban. Ha valaki esetében érvényes az, hogy az élet a legnagyobb rendező, akkor én ennek iskolapéldája vagyok. Leírtam már a történetem máshol, ha olvastad, nagyjából tudod miről beszélek, ha nem, hát fogadd el, hogy így van. Visszatekintve pályafutásomra, amelynek ki tudja éppen mely részén tartok, nagyon érdekes felismerni és megérteni az egyes összefüggéseket. Látom, hogy mi hova vezetett, mi miért történt. Sok olyan döntést idézőjelben hoztam életem során, amelyek látszólag irracionálisak voltak, sőt olyanokat is, amelyeket akkor végképp nem értettem, nem tudtam értelmes magyarázattal szolgálni velük kapcsolatban. Döbbenetes, amikor az ember szembesül azzal a felismeréssel, hogy még önmagát, a saját viselkedését sem érti bizonyos élethelyzetekben. Talán volt ilyesmi élményed neked is talán nem, hiszen mindenki más úton halad még akkor is, ha egymás mellett és egy irányba. Nem szándékozom tehát elmerülni a részletekben, de azért leírok egy nagyon idevágó esetet, amelyet még soha nem írtam le sehol. Feleségemmel együtt, mindketten vezető beosztásban dolgoztunk. Nagyon határozott elképzelésünk volt az életről, a világról, önmagunkról és úgy egyáltalán mindenről, amely dolgokról az ember véleményt formálhat. Nagyon jól éltünk, dinamikusak, kemények voltunk, a szó minden vonatkozásában. Azért mondom ezt, mert fontos szerephez jut ez a tény történetünkben. A keménységhez és a határozottsághoz az is hozzá tartozott, hogy bárkinek vagy bármire a legcsekélyebb feszengés nélkül képesek voltunk nemet mondani függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel járt akár ránk, akár másra nézve. Egy szó mint száz, óriási lendülettel söpörtünk át azokon az éveken, tökéletesen meggyőződve afelől, hogy mi irányítunk mindent magunk körül. Ebben az állapotunkban ért bennünket egy egyszerű, hétköznapi helyzet, amely egy ingatlanvásárláshoz kapcsolódott. Lakásból házba akartunk költözni éppen és hosszas keresgélés után eljutottunk egy ingatlanhoz, amely bár mindkettőnknek tetszett, azonnal látszott alkalmatlansága arra, hogy ideális otthonra leljünk benne. Ettől függetlenül nem mondtunk nemet, sőt tárgyalni kezdtünk a tulajdonossal. A dolog végül odáig jutott, hogy szerződés készült miközben egész idő alatt pontosan tudtuk, hogy nem kell a ház, nem fogjuk megvenni azt. Valamiért egyszerűen képtelenek voltunk nemet mondani, pedig ennél ezerszer keményebb helyzetekben is szemrebbenés nélkül megtettük ezt számtalan esetben. Itt valahogy mégis abszolút képtelenek voltunk erre. Ráadásul mindketten. Sosem felejtem el, mentünk az ügyvédhez, ahol várt az eladó fél és csak néztünk egymásra a kocsiban, hogy mi történik. Döbbenetes volt! Vagy inkább rettenetes. Ma is az még felidézni is. Egyszerűen nem voltunk a magunk urai, de ezt ott és akkor még nem értettem. Végül ott ültünk szemtől szemben és nem voltunk képesek az ember szemébe mondani, hogy köszönjük, de nem vásároljuk meg a házát. Ott ültünk porig égve, szemünket lesütve és nem bírtunk kinyögni semmit. Az ügyvédnek kellett elmondani mi a helyzet. Az eladó a helyzethez képest jól reagált, de ő is megdöbbent (joggal), nem értette, miért vittük idáig a dolgot. Mi sem értettük és az ügyvéd sem. Végül az emberünk dühösen távozott, mi pedig megsemmisülve hazakullogtunk és megpróbáltuk elfelejteni az esetet. Közös életünkben sem ezelőtt sem ezután nem fordult elő ehhez hasonló, illetve ennyire feltűnő jelzésértékkel bíró eset. Ami akkor és ott történt, örökre nyomot hagyott bennem és komoly tanulsággal szolgált, igaz csak hosszú évekkel később voltam képes megérteni a történteket. Nyilván sokan vannak, akik életében történtek ehhez hasonló érthetetlen epizódok, de ezeket az emberek inkább bagatellizálni, elfelejteni, eltemetni igyekeznek magukban, ahogyan mi is tettük akkor, sem mint inkább elemezni és megpróbálni levonni a belőlük levonható tanulságokat, következtetéseket. Azonban velem történtek más, ennél sokkal durvább esetek is, amelyeket már nagyon nehéz, sőt, azt kell mondjam lehetetlen lett volna megmagyarázni e világi érvekkel, e világi ismereteink alapján. Ha akaratodon kívül, teljes bizonyossággal tudva azt, hogy ha rajtad múlik, ha te döntesz, akkor sosem tennéd meg, mégis elkövetsz egy dolgot, olyan súlyosat ráadásul, amelynek
könnyedén akár szó szerint végzetes következménye lehet mind rád, mind másra nézve, de elköveted mégis ezt a dolgot, amely pedig olyan következménnyel jár, amely szinte lehetetlen és tökéletesen hihetetlen. Amely az egész életed romba dönti, de csodák sorozatai folytán mégis megúszod te és a másik fél is a végzetes következményeket. Amikor visszanézve bizonyosan tudod, hogy ott és akkor valaki kicsavarta a kezedből a kormányt, akkor el kell gondolkodnod azon, hogy mi folyik itt. Ha később meglátsz olyan dolgokat, amelyekről egyébként pontosan tudod, hogy nem láthatnád, ha az éjszaka közepén mély álmodból felriadva, ágyadból kiugorva, álló helyzetben egyszer csak megbénulsz, azt érzed, hogy a tested mint egy darab kő vesz körül, amellyel képtelen vagy bármit is kezdeni, emellett pedig egy idegen test, amelyet nem látsz - csak érzed azt - akar befurakodni melléd vagy a helyedre, elfoglalva azt a testet, amelyről egészen addig úgy hitted te magad vagy az, akkor kérdések fognak megfogalmazódni benned mindazzal kapcsolatban, amit addig hittél vagy gondoltál arról világról, amely körülvesz téged. Ha pihenés közben egyszer csak azt tapasztalod, hogy az érzékelt tested nem ott van, ahol a fizikai tested hagytad és ahol egyébként pontosan tudod, hogy az most is fekszik, ha ilyen dolgokkal szembesülsz, óhatatlanul át fogod értékelni a világot magad körül. Óhatatlanul el fogsz kezdeni keresni, megpróbálni magyarázatot találni a veled megesett történésekre. Ha észnél vagy, nem világi (orvosi) segítséget fogsz kérni, hanem oda fordulsz, ahonnan valóban várhatsz valós és hatékony segítséget. Hiszen a világi orvoslás például a velem megtörtént esetek többségét eleve kizárja és lehetetlennek tartja. Milyen segítséget remélhetnék hát tőlük? Gondolom sejted milyet. A velem megtörtént eseteket én egyébként sem orvosi esetnek tartom, bár tudom, minden bolond azt állítja magáról, hogy teljesen normális. Viccet félretéve tehát maga az a folyamat, ahogyan például az írásaim megszületnek, számomra már ez is tökéletes meggyőzőerővel bír arra nézve, hogy van egy felsőbb akarat, amely beavatkozik és irányít. Minden egyes munkám esetében először a cím és a kész borító képe jelenik meg az elmémben. Látom a könyvet, ahogyan egy ember meglátná azt a könyvesbolt kirakatában. Ezzel egy időben nagyjából az is megfogalmazódik bennem, hogy körülbelül mi lesz a tartalom, de ez ekkor még nagyon képlékeny és hiányos. Elkészítem a borítót, majd leülök és írni kezdek. A tartalom pedig jön. Nem kell gondolkodnom, nem tervezgetem, hogy mi következzen, egyszerűen írom, ami eszembe jut, az eredmény pedig egy könyv lesz, amely általában néhány hét alatt elnyeri végleges formáját. Elképesztő. Számos esetet sorolhatnék még fel a saját történetemből, amely meglepő, hihetetlen vagy egyszerűen csak irracionálisnak tűnő, de ez a könyv nem erről szól. A lényeg az, hogy észre kell venni ezeket a jeleket és meg kell érteni azt, hogy mire tanítanak bennünket, hiszen azt alapvetésként kezelhetjük, hogy Isten semmi olyat nem hagy megtörténni velünk, amelyre ne lenne nyomós oka. Most pedig térjünk vissza oda, hogy mi értelme van az ember életének, ha nem ő a döntéshozó abban! Ha a hajót amelyen utazik, nem ő dirigálja, hanem csak utas azon. Feljebb írtam, hogy meglátásom szerint kétfajta cél létezik. Az Istent kereső ember élete egy nevelési folyamat, amely végén alkalmassá válik arra, hogy elfoglalhassa a neki szánt helyet Isten országában. Bár ezt több helyen kifejtettem már, itt is hozzáfűznék ehhez pár mondatot és egy igét. Ugye a fizikai élet, ez a néhány évtized, amelyet itt e földön így vagy úgy eltöltünk, még fizikai szempontból is jól megkülönböztethető szakaszokra osztható fel. Úgy, mint gyermekkor, tizenéves, fiatal, felnőtt, érett, és végül az öregkor. Minden egyes szakasznak megvannak a maga jellemzői. Ha azt mondom tini, rögtön tudni fogod, hogy miről beszélek. Hogy az a tizenéves gyermek éppen milyen problémákkal küzd, mik azok a dolgok, amelyek leginkább foglalkoztatják és így tovább. Ezeken a periódusokon minden egyes ember nemtől függetlenül átmegy, ráadásul ha van gyermeke, még külső szemlélőként is alaposan megfigyelheti ezeket az életszakaszokat. Nos, a fizikai élet végére az öregkor, vagy aggkor jutott. Sokan félelemmel vagy undorral, utálattal gondolnak erre az életszakaszra, pedig mint az összes többinek, ennek is megvan a maga szerepe és értelme, sőt normális esetben a szépsége is. Az idős ember, amennyiben - a világ minden törekvése ellenére – sikerült megőriznie szellemi épségét, földi pályafutásának legmagasabb szellemi fokán ekkor áll. Itt a legbölcsebb, a legtapasztaltabb, a legérettebb, a legmegfontoltabb egyszóval minden pozitív emberi (szellemi) tulajdonságának a legjavát itt birtokolja. Eltávolodott a fizikai világ által kínált csábításoktól, ezek már nem képesek olyan vonzalmat gerjeszteni benne, mint korábbi életszakaszaiban. Azért fontos ez, mert az ember azt a
szellemi színvonalat, amellyel átlépi a fizikai létezés határát, odaát, otthon már nem lesz képes fokozni, megváltoztatni. Oda fog kerülni, ahova a legmagasabb szellemi színvonala (frekvenciája), szellemi tisztasága (vagy alantassága) őt pozicionálja. A szellemi világban a hasonló a hasonlóhoz vonzódik. Menny vagy pokol. Oda mész ahova illesz. Nem véletlenül törekszik e világ (annak helytartója) arra, hogy az emberekből idős korukra magatehetetlen idiótákat, fizikai és szellemi nyomorékokat gyártson. A drogok, mérgek, élelmi-szarok, gyógy-szarok, a televízió és az agymosás többi módja meglehetősen hatékony eszközök e céljainak elérésében. Mire az ember megéri (ha megéri egyáltalán) az öregkort, jó eséllyel csupán egy idióta roncs lesz, akinek elvileg megváltás a halál. Pedig Isten szándéka nagyon nem ez volt. Tehát az Istent kereső ember élete egy nevelési folyamat, amely során végül eléri a legmagasabb szellemi tisztaságot és szintet, amelyet csak elérhet. Ez a legfontosabb célja itteni létünknek. Hogy megtisztuljunk és megtaláljuk a helyes utat. Ahogyan az íge fogalmaz: Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik. Persze a tökéletes megtisztulás itt a földön nem lehetséges. Egónkat, démonainkat nem tüntethetjük el tökéletesen, hiszen azok ehhez a világhoz tartoznak, ám annak ellenére, hogy rengeteget ártanak nekünk, egyfajta pozitív szolgálatot is ellátnak mellettünk. Hiszen gondoljunk csak bele! Ha nem lenne bennünk a legcsekélyebb önzés sem, akkor sosem jutnánk a zöldségesnél a sor elejére, hiszen mindenkit állandóan magunk elé engednénk. Azt mondanánk, hogy a másik sokkal fontosabb mint mi, álljon tehát elénk a sorba. Ilyen a tökéletes önzetlenség, ami ebben a világban életképtelenné tenne bennünket. Ennyi tehát az egyébként gonosz, negatív erő pozitív aspektusa. De ennek ára van. Az, hogy mindenképpen hat ránk negatívan is. Kire kevésbé-kire jobban, ezt az Isten dönti el. Isten dönti el, hogy személy szerint, kinél mennyit enged meg a gonosznak, amint Jób esetében is láthattad. Ám, amikor hazamegyünk, ezek a démonaink (egóink) leválnak rólunk, hiszen oda nem kísérhetnek el bennünket, ahová megyünk. Miután pedig megszabadulunk ezek bűvöletéből, a szemfényvesztéstől, amelyet egész életünkben kifejtettek tudatunkra, hirtelen meglátjuk az igazságot. Azt akik, amilyenek valójában voltunk. Pőrén állunk, minden álca és mesterkéltség nélkül az Isten színe elé. Nem tudjuk leplezni és letagadni azokat a dolgokat, amelyeket megtettünk életünk során. Ezért van az, hogy sokan már még itt, a halálos ágyukon meghasonlanak önmagukkal. Amikor elkezdenek tisztán látni a viselt dolgaik vonatkozásában. Ám akkor már késő. Az már az igazság egy megelőlegezett pillanata számukra. De az igaz emberek ennek nagyon örülhetnek, hiszen az ő földi életük, igaz Isten által segített, de mégiscsak egy folyamatos küzdelem volt a bennük lakozó, őket kísértő és szünet nélkül csábító gonosszal szemben, amely küzdelmet a gonosz ekkor végleg elveszíti velük szemben. Az igaz emberek ekkor megtisztulva és megkönnyebbülve mennek haza. Ez a cél. A másik típusú élet azoknál az embereknél következik el, akik elfordultak Istentől. Ám az ő életük sem értelmetlen és céltalan. Isten minden rosszból képes jót alkotni, a rosszat jóra használni. Ezeknek az embereknek az életét is felhasználja e célból valamilyen módon. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ezeknek az embereknek az életében hagyja megtörténni azokat a fejleményeket, amelyek oka ezen emberek öntörvényűsége. Hagyja, hogy a dolgok kifussanak oda, ahova az Istentől elfordult ember futtatja azokat. Azaz hagyja, hogy ez az ember megegye a levest, amit főzött. Isten ezen a földön hagyja megtörténni a rossz dolgokat, hagyja a gonoszt gonosznak lenni, persze nem a végtelenségig, hiszen ha nem szabna határt a gonosznak, akkor a földi pokol már régen nem lokális, hanem általános jelenség lenne. Az Úr egy gyönyörű példázatban fogalmazta meg ezt az igazságot. "Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkojt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoj is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoj? Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkojt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkojt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe".
E Krisztusi példázat tehát gyönyörűen és szemléletesen lemodellezi a valót. Az Isten megteremti teremtményeit. Mindet jónak szánja. Ám eljön az ellenség (sátán) és megrontott magokat vet a jó magok közé. (Tehát a magok már megrontott állapotukban kerülnek elvetésre a földbe (földre), sátánnak már ezt megelőzően, még a földre kerülésük előtt meg kellett rontania őket.) Amikor pedig a növények kiserkennek e
földön, meglátszik, hogy van jó és rossz is közöttük. Az angyalok megkérdezik Istent, hogy kipusztítsák-e a rossz növényeket (konkolyt) a földről? Isten azonban megfékezi őket azzal az indokkal, hogy netán áldozatul esne valaki a jók (búza) közül is. Azt mondja Isten, hogy majd a végén, az aratáskor szétválogatják a termést, a rosszat megsemmisítik, a jót pedig begyűjtik Isten csűrjébe. Elég világos beszéd. Hagyja tehát a gonoszt is tenni a dolgát. De miért van erre szükség? Azért, mert az igazságnak (jónak is rossznak is) be kell teljesednie, hogy az ítélet végül igazságon alapuljon. A dolgoknak meg kell történniük, ahogyan ez a jelenések könyvéből is pontosan kiderül: "És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek". Tehát muszáj megvárni míg megfő a leves, csak akkor lehet megenni. Elég profán hasonlat, de pontos. Végül minden egyes ember, amikor hazamegy földi élete lezárultakor, oda kell, hogy álljon majd Krisztus ítélőszéke elé. Sokan nem hisznek ebben, de lesz idő, amikor ezek majd nagyon fogják sajnálni hitetlenségüket. " Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.". Krisztus ítélőszéke előtt pedig nem lehet sem hazudni, sem megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyeket egykor elkövettünk. Nem lehet már szépíteni, bármennyire is szeretné az ember. Krisztus a bíró, Ő mondja ki az ítéletet rád. Azért Ő, mert az Atya Neki adta az ítélet jogát. Azért Ő, mert Ő az igazságos bíró. Hiszen mindent tud, sőt! Mint ember, a legnehezebb kísértéseket, kínzásokat, megaláztatásokat viselte el. Olyanokat, amilyeneket az előtte álló, ítéletre váró ember jószerével elképzelni sem tud. Senki sem mondhatja azt Krisztusnak, hogy te azt honnan tudod, hogy nekem milyen nehéz volt. Te csak itt ültél, istenkedtél, míg én odalent kínlódtam. Ez a lufi kipukkant, nem működik. Krisztusnak volt a legnehezebb minden valaha a földön élt ember közül. Mindent tud az emberi szenvedésről és megpróbáltatásokról. És egyébként is mindent tud, mivel Ő az Isten. Az Atyaisten Neki adott minden hatalmat mennyen és földön. Tehát Ő az egyetlen igaz bíró, akinek az ítélete megfellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Itt visszakanyarodnék még egy szóra a predesztinációhoz és a szabad akarathoz. A predesztináció tana tulajdonképpen csak egy nagyon elvont teológiai tétel. Egy olyan tézis, amelyet képtelenség minden kétséget kizáróan bebizonyítani. Nagyon nagy nevek fogadták el tényként a jelenvalóságát, míg mások, hasonlóan nagy nevek, ellene érveltek. A predesztináció tana az a teológiai tétel, amely felől az igazságot legkorábban akkor tudhatjuk meg, amikor majd hazamegyünk. Csupán hitünk lehet vele kapcsolatban mellette vagy ellene. Ezt mindenkinek magának kell helyretennie magában, amennyiben foglalkoztatja ez a tan. A szabad akarat ezzel szemben egy valós illúzió. Olyannyira az, hogy akár azt is gondolhatjuk, rendelkezünk vele. Ha pedig ezt gondoljuk, hát tegyünk úgy, hogy az Isten útját, Jézus Krisztust választjuk! Olcsó kifogás lenne azt állítani majd otthon, hogy de hát Uram, én úgy hittem, minden eleve el van rendelve, ezért hát nem próbáltam meg a Te utadon járni, hisz tudtam, úgysem lehet másként, mint ahogyan lett. Ha a szabad akaratban, így a szabad választásban is hiszel, akkor úgy kell látnod, hogy van lehetőséged saját magadnak dönteni. Ha pedig a predesztinációban hiszel, akkor szükségszerűen hinned kell Istenben is, hiszen kizárólag az egy Élő Isten lehet az, akinek hatalmában áll egy ilyen grandiózus terv megalkotása és véghezvitele. A nettó helyzet az, hogy minden értelmes embernek Istenre kell tennie a voksát, amennyiben képes felfogni és érdemben végig gondolni azt a logikai sort, amelyet előző és jelen írásom ide vonatkozó fejezeteiben végigvittem.
