Ellentétek.

 

Ellentétek.

(Máté 10,- 34,35, 36,37)

 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet vessek a földre. Nem békességet, hanem kardot vetni jöttem. Azért jöttem, hogy szétválasszam, és egymás ellen fordítsam az embert és atyját, a leányt és anyját, a menyet és napát s hogy az embernek a saját háznépe legyen az ellenségévé. Aki atyját vagy anyját énnálam jobban kedveli, nem méltó hozzám".

 Amikor itt járt testben a Messiás, Jézus Krisztus, Júdeában és a környező tartományokban a rómaiak fennhatósága alatt volt Izrael népe. Egy vallás tartotta össze a családokat. Nem volt meghasonlás, ugyanis nem volt úgynevezett ellenzéki ideológia. Esetleg ezen belül voltak nézeteltérések mert a farizeusok hittek a feltámadásban a saudiceusok pedig nem. Ha voltak is viták köztük de őket nem zavarta a hatalom gyakorlásában. Egyben különösen egyetértettek, a Messiás felfeszítésében. Az idézet ige is ezt bizonyítja, hogy egy teljesen más konfrontáció jelent meg, nem megalkuvó, összeegyezhetetlen azzal amit a zsidó vallás gyakorolt az ellentéteivel együtt. Ezek a különböző nézetek elfértek egymás mellett. Élesen nem határolódtak el egymástól. Inkább egy demokratikus tolerancia volt felfedezhető. De csak addig a pontig, amíg meg nem jelent egy teljesen más igazság vagyis a megtestesült igazság. Amikor Jézus Krisztus elkezdte a szolgálatát, Izraelben felbolydult a tömeg és a látszólagos rend. A földre jött Istentől az igaz világosság ami mint egy vakító fény áradt a földre. Persze, hogy ez a sötétség legfőbb ellensége. Akik hittek a szavának és cselekedeteinek, azok elismerték mint Mestert, Tanítót, és ez váltotta ki Izrael földjén az eddig nem látott ellentéteket. Egy családon belül is olyan hatást gyakorolt, hogy az eddig békességben élő családok ellenségekké váltak. Azokban a családokban, ahol csak egy ember jutott hitre. De voltak családok akiknél ez nem történt meg. Ezekről olvashatunk az Apostolok cselekedetei és Pál apostol írásaiban. Találkozunk ilyen családokkal. De a lényeg, vagyis a mély értelme ennek az igének mégiscsak az, hogy az Úr elhozta a fegyvert a kardot, ami az igazság fegyvere az Isten szava az Ige. Elsősorban ez a kard ami kivetett erre a földre. Ha a törvény ami Izraelnek adatott nem volt képes arra, hogy elválassza a húst a szellemtől a lélektől, mert annak a dolga nem is az volt. A törvény megszabta a rendet, istentisztelet és az embert egy olyan alapra tette, hogy felismerje teljes alkalmatlanságát az állhatatos megtisztulásra. Azért is kellett gyakran a törvényben előírt módon véráldozatot hozni a bűneiért. Ezt vagy betartották vagy nem, ez egy más kérdés. De alapvetően egyoldali megközelítés volt csak lehetséges. Aki megsértette a törvényt, halálra volt ítélve. Nem létezett ellenzék. De történt aminek történnie kellett a próféták által előrejelzett Messiás eljövetele, aki maga hozta el azt az igazságot, ami a test a húsvér ellensége lett. Az ószövetségben az izraeliták a zsidók ismerték a Szent Szellem fogalmát. Sokszor találkozunk olyan emberekkel akikre rá szállt Isten Szelleme. De valójában se Dávid se más neves hívő zsidó nem birtokolta a Szent Szellem folytonosságát. Ezt olvashatjuk a zsoltárok könyvében is."Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem".( Zsoltár 51,- 12,13).

 Itt és máshol nem a nagybetűs Szent Szellemről van szó. Ha ez így lett volna, Dávid nem könyörgött volna, hogy Isten ne vegye el a szent lelkét tőle. És az sem lett volna ujdonság amit Jóel próféta mondott: " És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet." ( Jóel 2,-27,28, 29).

 De mi az újdonság és egészen új? - az hogy a Szent Szellem a pogányokra is kiáradt, amit Jóel próféta nem említ. Erről még álmukban sem gondolták a zsidók. A Jóel próféciája még nem teljesedett be, aki figyelmes az észreveszi a különbséget a pünkösdi Szent Szellem kiáramlás és a Jóel által jövendölt események között. Megtévesztő az, hogy ezt Péter apostol említi az ApCsel 2. fejezetében látszólag nem tesz különbséget a két esemény között. De időben van különbség. Ha tovább olvassuk meglátjuk, hogy a Szent Szellem ajándékaival eltér a fent említett Gyülekezet ajándékai. A Jóel prófécia teljesen más időre vonatkozik, ellenben a pünkösdi esemény már megtörtént. A Szent Szellem a kegyelem időszakában tevékenykedik, és az a dolga, hogy építse a Gyülekezet többek között.

 De ha Isten igéje a Szent Szellem által szívünkbe hat, akkor magába az emberben ellentéteket hoz létre. Ennek bizonyítására idézem az igét:  

 

Zsidó levél:4:12

Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.

Túl messzire ne térjünk el a témától, meg kell jegyeznem, hogy ez az idézet ige egyáltalán nem a békességről szól, inkább a kialakult ellentétről. Egypártrendszer megoszlik, az ego harcol a Szellemmel az emberben.  Itt ugyanolyan harc folyik az emberben az emberért, mint a külső ellentétekben. De ha a Szellem győz, mert Isten meg akarja nyerni az ember szívét, akkor ez nyilvánvaló lesz a külső ember számára is. Ésha a családban csak egy emberrel történik meg, akkor nagy ellentétek lesznek. Erről ír a kezdő igénk. Attól függetlenül, hogy milyen vallást követtünk azelőtt.

 A magvető példázata a Máté 13. fejezetében meg azt tudhatjuk meg, hogyan fogan meg az ige a különböző emberekben. De meg szeretném nyugtatni azokat, akik ilyen belső harcot vívnak, annak a jele, hogy Isten igéje már működik a belső emberben. Ezt a harcot Pál apostol szemlélteti a Rómaiakhoz írt 7. fejezetében. De ha a szellem győzedelmeskedik, akkor a 8. fejezet állapotába kerülünk. Az ellentétek tompulnak, de végleg nem szűnnek meg amíg ebben a testben vagyunk: "Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,  mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől".

 Ha a Szellemet nem oltjuk el, "A szellemet ki ne oltsátok!"( 1Thessz. 5,-19), akkor alkalmasok leszünk a szellemi fejlődésben. Hasznos harcosokká válunk a külvilággal szemben, mert már nem gyengít meg a belső tusakodás az egóval. Tehát ahogy a hadviselés tudományban ismeretes hátország békésen támogat. Ez a családban a férjet támogató asszony is lehet. De ha ez nem így van, akkor pedig ellentéteket szül. Persze nem olyan véres harcra gondolok amit a reformátorok vívtak a 17. század elején. Ulrich Zwingli az egyik reformátor lelkész a harcmezőn esett el. Egymást ölték a keresztények pusztán a nézeteltérések miatt, persze buzgó "Istenhez való szeretettől" fűtve. Meg legalább ötven millió áldozat a sötét középkorban. 

Efézusi levél:6:12

Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

A hívő ember a békesség embere, de nem a meghunyászkodás a tolerancia a hamissággal szemben. Nem vitatkozás sem szerfeletti hadakozás a másként gondolkodó emberekkel szemben, mert nem erre hivatott az Úr. Megtartva szerénységünket, alázatosságunkat, szelidségünket, de használva az Isten igéjét ami kétélű fegyver, hagyni az igét a saját tisztaságában harcolni helyettünk. Senkit meggyőzni nem lehet, ha az Isten nem akarja meggyőzni. Ezért családon belül is lehet megmaradni békében ha ez lehetséges, már a gyerekek miatt is, mert rajtunk keresztűl megszentelődnek. De nem könnyű azoknak akik egy testté lettek férj és feleség, mert házasságuk révén egy testté lettek, de szellemük különbözőek, ezek nyílt ellentéteket szülnek. Egyiküknek sem jó, ha már kibírhatatlanná válik a kapcsolat, általában a válást nem a hívő kezdeményezi, nem is lenne ez fer a részéről.

I. Korintus levél:7:14

Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.

 

Róma levél:12:18

Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.

 

Ezekben az igékben is láthatjuk, hogy a végsőkig ki kell tartani, ha képesek vagyunk rá, de az nem szabály, hogy mindenáron színleljük a békességet, inkább forduljunk el attól aki a békességet nem keresi velünk. Ez nem vétek, ezt ajánlja Pál apostol is, hogy ne vitatkozzunk, de figyelmeztessük az eretnekeket, vagyis az ellenkezőjét tiszta tanítással. Egyszer kétszer nem többször, ennek feltétele az, hogy magunk ismerjük az igazságot és benne legyünk. Ami ma messzemenőleg nem felel meg az állapotoknak. Ez ma hiánycikk a kereszténységben. Nagyon hosszúra nyúlt az írásom, de ha van valakinek ismerete, akkor emlékezzen vissza, mikor Saul király idején nem voltak fegyverek se kovácsok, nem tudtak harcolni a filiszteusok ellen. Ellentét, ellenség volt, de nem volt fegyver amivel harcolhattak volna, csak Saulnál és Jonathannál. "És kovácsot egész Izráel földén nem lehetett találni, mert a Filiszteusok azt mondák: Ne csinálhassanak a zsidók szablyát vagy dárdát. És egész Izráelnek a Filiszteusokhoz kellett lemenni, hogy megélesítse ki-ki a maga kapáját, szántóvasát, fejszéjét és sarlóját" ( 1Samuel 13,- 19,20). Sokatmondó szavak ezek, a kortársainkról is szól, akik a világ igája alatt szolgálnak Isten népének, de a fegyverzetet az ellenségnél élezik. Ezt mindenki úgy gondolhatja ahogy tudja, nem szólok bele.

Nincs igazság a világban.

 

Nincs igazság a világban.

 Nincs igazság a földön. Nincs se a politikában se a tudományban se a vallásokban se az ökumeniában, se magában az emberben sincs. Az igazság csakis Istenben van, mert Ő maga az igazság. De ki ne tudná ezt, vagy legalább hallott róla, de vagy elhiszi vagy sem. Az igazság látszata valójában létezik, konfirmálva van az ember által. Az Isten igazsága csak akkor lesz életképes, aktív, ha vannak akik azt tolmácsolják, kijelentik és követik. Magában az igazság halott, ha nincsen életre feltámasztó ereje. Az Isten igazsága szent, nem részrehajló, az nem tűri el az ember okoskodásait, vagyis eltűri, de nem hoz gyümölcsöt Istennek, és ami nem hoz gyümölcsöt az kivágattatik és elégettetik. Ez vonatkozik úgy az emberre mint a hamis kongregációkra. A hamis vallásokra, a hamis tanítókra, prófétákra azokra akik megmondják a saját igazságukat, Isten igazságának jelentve ki. Hány ilyen hamis próféciák hangzottak el az idők során, amik nem teljesültek be, büntetlenül szórják a hazugságokat. Az ószövetség törvénye szerint a hamis prófétákat meg kellett kövezni. Tehát halállal büntetni. Attól függetlenül, hogy ez szükségszerű volt Izraelben, mégis voltak hamis próféták. Ez annak az oka, hogy a nép akik között éltek a hamis próféták, nem voltak képesek dönteni mi az igazság és a hamisság. A kereszténységben annyira elburjánzott a hamisság, hogy teljesen kiveszett az igazság szeretete és követése. Szó szerint nem követik Krisztust, aki az igazság maga, és prefektálója. Minden csak névleges, demonstratív, megítélés képtelen, mi a jó mi a rossz, mi kedves Istennek és mit utál annyira. Ez az általános analízis, de mindig ahogy szokott lenni, vannak kivételek. Ezek a kivételek többnyire nem ismertek, ha ismertek is, nincsenek a kereszténység top listáján. Esetleg mint bajkeverők ellenszenvet generálók, mert szembe mennek a fősodratú keresztényi tanításoknak. Ez megfigyelhető a világban is. Ezeket nevezik alternatív tudósoknak, hírportáloknak, vagy a merész politikusok akik megmerik mondani a véleményüket stb. Ez nem jelenti azt, hogy nekik is igazuk van.

 Az igazság a kegyelem ajándéka Isten részéről, de a kegyelem nem jogosít a törvénytelenségre. Se a törvény alatt állók, se a kegyelemben részesűlőknek nincs joguk megsérteni Isten igazságát. A Szentírás ezt törvénytelenségnek nevezi. Hiszen a kegyelem sem ad jogot az embernek, hogy azt tegye amit jónak lát. De, hogy ne vesszünk el a részletekben, az igazság nincs a földön, csak olyan értelemben, a Szent Szellem jelenléte ami az igazság szelleme. Csakis a Szent Szellemnek van joga az igazságra, mert az ember nem stabil, de Isten igéje szilárd és megtámadhatatlan. A bibliát el lehet égetni, átírni, rugdosni a főtéren, kritizálni, magyarázni, de Isten szavát nem lehet megsemmisíteni. Ennek sok bizonyítéka van a történelemben.  

"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.( 2Tim. 3,-16,17). Ettől még nem lettünk igazak, csakis igazságosak lehetünk Isten hasznos tanításának eredményeképpen. A magyar nyelvben vannak ragozások,-ban,- ben,- val,- vel,- stb. Ennek van jelentősége. Lehet az angol nyelvű fordításban nem lesznek érthetőek ezek a ragok. Csak ezt az egyetlen igét idézem, itt is azt olvassuk, hogy " az igazságban való nevelésre". Nem az igazságra neveli az embert, hanem az igazságban benne. Mi a különbség kérdezem? Alapvető különbségek vannak köztük. Az igazságot lehet tanítani, intelligens, modoros embert faragni, vizsgázni a teológiai iskolákban, megkövetelni a nebulóktól a tudást, bemagolni, ismerni, de benne lenni annak vannak feltételei. "Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket".( János 8,- 31,32).

Ebből és nem csak ebből a részletből láthatjuk, hogy az igazság megismerése Krisztus beszédében maradás. Teljesen ki van zárva, hogy valaki megismerje az igazságot Krisztuson kívül. 

János Evangéliuma:8:44

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

 

 Így imádkozik az Úr az Atyához a tanítványaikért: "Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban".(János 17,-17,18,19). 

 Megszentelődés az igazságban.

 Először is azt kell megértenünk, mit jelent a szentség. Ezt a kifejezést főleg a katolikusok valami nagy dolognak tartják. Szenté avatás, boldoggá avatás, mintha ez egy nagy privilégium lenne az ember számára. A szentség, a szent ember, Isten elválasztása a világtól a maga számára. Tehát többször kiválasztottaknak nevezi. Ez a kifejezés teljesen magába zárja azokat, akiket Isten kiválasztott magának, még a világ teremtése előtt. "Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.".

 

 Ha ez így van, mert így van, az ember Isten képére és ábrázatára volt teremtve, akkor felmerül a kérdés, kik azok a szentek akik még a világ teremtése előtt már benne voltak. Ismerjük ezt az igazságot teljes mértékben? Bizony, hogy emberi felfogással nem ismerhetjük. Se nevét nem ismertük, se dicsőségét nem láttuk. "Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem; És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, amellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek".

 Ahogy az Istentől jött Isten Fiát nem ismerte fel a világ, úgy a benne megszentelt, a világtól elválasztott lelkeket sem ismeri a világ. Név szerint ismerheti, mert megmutatta magát Emánuel, a Messiás eljött a földre, de valójában a világ nem ismeri az Atyát sem gyermekeit. Azért mert a fenti igében a farizeusokhoz idézet igében olvashatjuk, hogy kivel vannak úgymond rokonságban.  Mert aki Krisztusban megismerte Isten nevét, az Atyát, az nem csak szentjei, hanem gyermekei is. És ez már nem az első Ádámban, hanem a második Ádámban, Jézus Krisztusban. 

 De hogy ez az ismeret a választottak tudatára ébredjen, szükséges megismerni a teljes igazságot amit az Úr Jézus kijelentett. 

 De hogy azt se felejtsük el, hogy ne essünk szektáns nézetekbe, szüklátókörűeké, együgyükké, ha Isten megengedi, de miért ne engedné meg, tudnunk kell, hogy a Biblia szövege amit az ember kanonizált, nem határolja el a szabad gondolkodást. A legfontosabb igazság, hogy a Szent Szellem teszi lehetővé azt, hogy nem csak a Biblia nyomtatott szövegét ismerjük és használjuk, hanem a Szent Szellem megelevenítő munkája által azt is megismerhessük, ami teljes mértékben zárva van a tisztátalan világ hazug szelleme előtt. Nem is lehet az másképpen, mert az ő atyjuk az ördög. Tehát innen kifojólag, a kereszténység álca mögött, ahogy az a korabeli farizeusok mögött nem az igazság Atyja áll.

 Tévedés az emberi dolog mondják. Ez igaz is, ez igaz Isten gyermekeire nézve is. De a tévedést a hamissággal nem lehet egy alanyi nevezőre hozni. A tévedés egy Isten gyermekénél csakis a neveléssel hozható szóba, a hamisságot pedig csak is a kárhoztatással. Itt nincs átjárási lehetőség, az igazságból a hamisságra, de fordítva sem lehetséges. Mert ha az Úr megszentel valakit az igazságban, az ha tévelyeg is időnként, mert még testben van, de soha nem veszíti el Atya-gyermek kapcsolatát. Ugyanúgy igaz azokra akiknek az atyjuk az ördög. Ezt komolyabban kellene vizsgálni, ugyanis kétértelműen hangzik. Itt inkább csak röviden az Isten akaratából kifolyólag idéznék egy igeszakaszt: 

Róma levél:9:21

Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?

 

Az igazságban megszentelt hívők tudják mi a dolguk. Nem ők a fazekasok, nem ők formálják az edényt, hanem Isten. Nem ítélkeznek mások felett, hanem továbítják a Szent Szellem üzenetét a világ felé, ami jellemző magára a Szent Szellemre. De ugyanúgy a Gyülekezet építésére is szolgál. Ugyanakkor az igaz hívő, akinek megvan az ismerete a szentségről, az tudja hogyan kell a keresztény házban viselkedni, ha hasznos akar lenni Isten országában: “Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.( 2Tim 2,- 20,21).

 Nem mi szolgálunk neki, hanem az Úrnak szelleme szolgál nekünk. De ha tisztességtelen szövetségekben vagyunk, Istentől idegen kötelékek tartanak fogva, nem igazán tud hasznos lenni a hívő a szolgálatában. Az nagyon is megtévesztő, ha sok jó dolgokat cselekszünk, de ha nem Isten akaratából tesszük akkor nagy baj van. De ez igazán nem élet halál kérdése, csakis az építkezési anyagokhoz kötődik. “Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra; Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.”. ( 1 Kor 3,- 11,..14).

  Így szól Jézus a tanítványaihoz a halála előtt, bátorítva őket, hogy már soha nem hagyja el őket, örökre velük lesz.

 "Ha szerettek engem, parancsolataimat megõrizzétek! S majd kérni fogom az Atyát és ő más Bátorítót fog adni nektek, hogy az örökké veletek legyen: Az igazság Szellemét, akit a világ nem képes befogadni, mert nem látja, s nem is ismeri õt, ti ellenben ismeritek õt, mert nálatok marad és bennetek lesz. Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok".( János 14,- 15..18).

 Nem bonyolódok bele a magyarázatokba, mert itt mély igazságokat lehet felfedezni, csak annyit ami a témához tartozik. Az igazság Szelleme, teszi lehetővé, hogy vigasztalódjunk, bátorodjunk, hogy tudjuk, higgyük azt amit az Úr mondott. Főleg azt, hogy nem vagyunk árvák, hogy itt van velünk Szellemével, igazgatja útjainkat a megszentelődés útján, ami bizony elég szűknek bizonyult, ebben az Istentől idegen világban a hazugság földjén járva.  Sok megpróbáltatások közepette tartja velünk a kapcsolatot, és nem hagy el soha. 

 Aki tényleg szereti az Urat és az igazság szellemében marad, az tudja mit szól a Szellem a gyülekezeteknek. Az Isten gyülekezetek hét lelkét tartja szem előtt. “ Hét tüzes fáklya is égett a trón előtt, melyek az Istennek hét Szelleme”.( Jel. 1,-4).

 

“Kegyelem és békesség szálljon rátok attól, aki van, volt és eljövendő, továbbá a trón előtt levő hét Szellemtől és a Krisztus Jézustól, arra hű tanútól, ki a holtak közt az elsőszülött, a föld királyainak fejedelme, ő minket szeretett, vétkeinkből vérével feloldott, s Istene és Atyja számára királyságot és papokat csinált belőlünk. Övé legyen hát a dicsőség és az uralom az örök korok korain át. Ámen”.( Jel. 4,- 4,5,6).

Bizalom, ragaszkodás, hűség az igazságban.

Sámuel II. könyve:22:31

Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta; Paizsa ő mindeneknek, akik ő benne bíznak.

 

Bizalom, ragaszkodás, hűség az igazságban.

 Az írásom kezdetén feladom a kérdést. Lehet e bízni emberekben vagy valamiben ami e világhoz kötődik. Vagyon, kiegyensúlyozott egzisztenciális élet, de sorolhatnám. Ebben a mostani időkben különösen instabil az emberek helyzete. Igaz az is, hogy mindig is idéiglenes volt a szilárdnak tűnő társadalmi biztonság. De egy adott pillanatban minden romokba dől. Amiben bíztunk azelőtt, az okos politikusokban, hogy ők csak tudják hogyan kell egy országot stabil biztonságban tartani. Bíztunk olyan emberekben akik mindig tudják, hogy mi a jó egy társadalomnak. Részeredmények bíztatóak voltak. Az országok GDP-je növekvő tendenciát mutattak. Biztosak lehettünk, hogy öreg napunkra tisztességes nyugdíjban részesülünk. Ez most sokak számára már csak egy délibáb, mirázs. De az emberek is önző egoisták, voltak mindig is, tisztelet a kivételnek. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki iránt bizalmatlanok legyünk. Isten mentsen meg minket attól, hogy gyanakvóak legyünk az embertársaink iránt. Különösen a közeli barátok vagy rokonok akikkel naponta kapcsolatban vagyunk, akiket az idő során kiismertünk, azokban emberi szemszögből meg lehet bízni. De Isten szemszögéből nézve, még magamban sem bízhatok. Ugyanis éles helyzetekben, amikor a kisértések prése alá kerülünk, magunk se tudtuk, hogy képesek vagyunk olyat tenni, mondani, ami azelőtt a fejünkbe meg se fordult. 

 Honnan jöttek azok az emberek, akik békeidőben köztünk jártak mint aránylag rendes emberek, egyszer csak a háború idején gyilkosokká váltak. Gyerekeket, nőket, férfiakat erőszakolnak meg. Kiforgatják az embereket vagyonukból, elárulják a barátaikat, olyakat művelnek amit emberi józan ésszel fel se lehet fogni. Talán kitaláltam ezeket a dolgokat? Ugyan már ezt senki sem gondolhatja komolyan. Csak nézzünk körül a világban. De valakinek nem is kell körülnézni, mert a saját bőrén tapasztalja. 

 Most nem az isteni szeretetről beszélek, ami mindezt felűlmúlja, de ennek az isteni szeretetnek ára van. Mert vesztes lesz aki isteni szeretettel tud szeretni. Lehet ezt ragozni tovább de felesleges.

 A Szentírás csak egy valakit ismer, az a Krisztus, akiben meg lehet bízni. Ő az aki első lépésben vesztes volt. Az a bűn ami mai napig ugyanaz, vezette őt a feszületre. Ugyanaz a hitetlenség, könyörtelenség, gőg, vallási büszkeség, pénzsóvárság, becstelenség, becsvágy, de minden ami az ember természetében van. Ha valaki azt gondolná, hogy az már történelem az nagyon téved. Semmi nem változott azóta, egy különbséggel, hogy a választottak Isten kegyelméből, ezt felismerték. A felfeszített Krisztuson meglátták saját bűneiket. Igen, nem csak a világ bűnét, hanem a saját bűneiket. Aki ebben az Istentől való áldozatban hisz, az már teljesen megbízhat Istenben. Mert Ő tettel bízonyította hűségét Isten iránt, tehát az aki a halált választotta a világ bűnei miatt, hűséges volt mindhalálig. Ezt a hűségét nem csak Isten irányába bizonyította, de mint egy hatalmas jelenség fel van emelve a világban. Annak bizonyításául, hogy Isten szereti az embert, de áldozatot hozott a világban uralkodó bűn miatt. Ettől nagyobb áldozatot nem szenvedhet senki más, még ha meghal, vagyis életét adja barátaiért. De erről harsong a világ már kétezer éve. De azelőtt is Izrael sátorában, táborában, népében is Isten bemutatta az ehhez való igazságát. 

 Ez a hit általi bizalom, ragaszkodáshoz vezet. Mert az ember ragaszkodik ahhoz akiben megbízik. 

 

Mózes V. könyve:13:4

Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.

Ha Krisztus első eljövetele előtt Isten a próféták által kinyilatkoztatta szeretetét és hűségét a sokszor hűtlen népének, de mégsem hagyta el őket, mindig is közel volt hozzájuk. De addig fajult a hűtlenségük, hogy amikor eljött hozzájuk a Messiás a királyuk, felfeszítették, pálcát törtek felette. Azokban az időkben teljesen hitet és bizalmat vesztett nép volt Izrael. Csakis azok akik hűségben várták a Messiásukat, azok kaptak kegyelmet az izraeliták közül. 

Hogyan áll a helyzet ma. Emberek milliárdjai ismerik Krisztus áldott nevét, egy világvallásba tömörülve amit mi kereszténységnek hívunk. Kísértetiesen hasonlít azokra a napokra, ami Krisztus idejében volt. Ugyanaz a struktúra, a vezető vallás a különböző keresztényi dogmák és követői, ahogyan ez Izraelben volt a vallási vezetőknél. A pártisság azon belül. A gyűjtőnév az a kereszténység, ami magába foglalja a különböző szektákat és pártokat. De ez még komolyabb mint az Izraelben volt. A kegyelmet utasítják el,  Krisztushoz való hűtlenséget, nevét megalázó tendencia uralkodik a kereszténységben. A bizalom és a hozzávaló ragaszkodás hiánya az a hitetlenség bizonyítványa. Persze azt gondoljuk, hogy ez nem nekünk szól, mert mi igaz követői vagyunk Krisztusnak. Hát lehet, hogy vallási buzgóságuk sokakat megtéveszt, de az Úr nem hagyja annyiban ma se, ahogy akkor sem. Az Atya keresi azokat akiket képessé teszi az igazságban való imádatra. Idézem Jézus szavait amit a samáriai asszonynak mondott: "Higgy nekem – mondta neki Jézus, jön egy óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a megmentés a zsidók közül ered. De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell õt imádniuk." (János 4,- 21..24).

 Jézus itt megmondta előre, hogy kit keres az Atya. De azt is megmondta, hogy se a vallási székhelyeken (székesegyházban) se a magaslatokon ( vallási gyűléseken) nem fogják imádni az Atyát. Hanem hol?- felmerül a kérdés. Az biztos, hogy nem a helyhez köti az imádókat, ugyanis Isten már nem ismeri el azt a helyet amit ember szervezet gyülekezés céljából, világosan kimondja, hogy nem templomokban él, hanem szellemben és igazságban fogják imádni Őt. Most már semmi köze sincs ahhoz, hogy milyen rituálékat, programokat, szentmiséken szerveznek a keresztények. Csak egy helyet ismer el, ahol szellemben és igazságban imádják az Atyát. Van e ilyen hely a földön? - jogosan kérdezhetik az olvasók. 

 A Máté 18, - 19,20- ban ezt olvashatjuk:" Ismét mondom nektek, hogyha közületek ketten a földön bármi dolog felől is megegyeznek, és azt kérik, mennybéli Atyám meg fogja nekik adni. Mert ahol az én nevemben ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük vagyok.". Ez az igazság megfakult az idők során. Úgy ahogy a törvény a hús miatt elgyengült, ugyanúgy a hús miatt az Isten által adott kegyelem is meggyengült. 

 Az első gyülekezetekben, amikor egy szellemben és egy gondolattal gyűltek össze az Atya köztük volt. A feltételek működtek, ahogy olvashatunk az első gyülekezetekről az újszövetségben. Az sem volt tökéletes mint tudjuk, de messze nem olyan amit ma tapasztalunk. Ahogy a babiloni fogság után az újjáépített templom Jeruzsálemben meg se közelítette a Salamon templom dicsőségét. Azok a vének akik látták az első templomot az új templom láttán sírva fakadtak szomorúságukban. Ott már Isten dicsősége nem volt benne. Nem beszélve a heródesi templomot. Ott sem volt már a frigyláda, az elveszett, nem volt jelen az Isten bizonyságtétele. Amikor Krisztus belépet a jeruzsálemi  templomba, imaháznak nevezte Isten templomát. A pénzváltók a galambárusok foglalták el. Akkor Jézus először is utoljára tett olyat, ami nem volt  jellemző rá. Kihajtotta az árusokat felborította az asztalokat. Így, de nem ilyen erővel fogja ítélni a parázna asszonyt aki sok víz mellett ül: "Jer, megmutatom neked annak a nagy paráznának ítéletét, aki a sok víz mellett ül. Kivel a föld királyai paráznaságba estek, és akinek paráznasága borként megrészegítette a földön lakókat." ( Jel.17,-1,2).

 Ma a jelen időben is az Atya keresi azokat akik nem testi nem emberek tanításait követik, akik nem részegedtek el a parázna emberi egyház hatalmától, hanem az igazságot keresi, azokat keresi az Atya is. Ebben biztos lehet az olvasó, hogy ha tiszta szívből bízik és ragaszkodik az igazságban, feltétlenül megtalálja azt. Ugyanis az ilyen lelkeket keres maga az Atya. Nem mi találunk rá, hanem Ő találja meg az ilyen hűséges, ragaszkodó lelkeket. Ebben biztos lehet minden hitben Istenhez ragaszkodó lélek. Csak bízzunk benne minden akadály nélkül. Ha a problémák a szemünk előtt magaslanak mint a hegyek, annyira, hogy nem látjuk a hágót, ez csak azt jelenti, hogy saját erőnkben bízunk. Minden akadály ami feltűnik előttünk, még a legcsekélyebb is, a sátán górcső alá teszi, megnagyítja, hogy ne is próbálkozzunk áthágni a nehézségeken. De aki hiszi, hogy akiben hisz az nem csak Megváltó hanem erős Mindenható Isten. Biztos vagyok benne, hogy minden gyermekét kivezeti a sátán hatalma alól, hogy ne essenek ítélet alá a világgal a parázna asszony hatalma alól, aki elfoglalta a helyét ezen a világon, részegítő itallal itatja az embereket. 

 A Jelenések 22. 10..15- ben, János apostol megírta az eleve elrendelés a predesztináció tényét, ami félre húzza a fátylat, hogy Isten nem meggyőzni akarja az embereket, hanem cselekedeteik szerint fogja itélni mind azokat akik a hazugságban hisznek, ebből kifolyólag a cselekedeteik is istentelenek. Az Atya biztosan megtalálja azokat akik nem csak szájukkal hanem tiszta szívvel, az Isten igazságában dicsőitik Krisztus nevét. 

 "Ne pecsételd le a könyv prófétáló beszédeit, mert az idő közel! Aki hamis, ártson ezután is, a mocskos mocskolódjék tovább, az igazságos legyen tovább is igazságos, és a szent szentelődjék meg. Lám, sietve megyek (jövök)! A bér velem, hogy kinek-kinek megfizessek aszerint, amilyen a cselekedete. Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet ligetéhez és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot" 

2. Назидание церкви, посредством духовных даров.

 2. Назидание церкви, посредством духовных даров

Прежде, чем сказать несколько слов о назидании собрания (церкви) через данные Богом дары, я хотел бы здесь привести отрывок из диалога, который появился в печати несколько лет назад:

– Я слышал, что вы утверждаете, что каждый брат вправе быть учителем в собрании верующих?

– Тут вы неверно информированы, – при таком утверждении я как раз бы отвергал то, что для меня особенно важно, а именно: присутствие и ведение Святого Духа. Никто не имеет права учить, за исключением того, кому это право дано Богом.

– Хорошо, однако же, вы того мнения, что каждый брат, имеющий дар для этого, имеет право говорить в собрании?

– Ни в коем случае! Никто не имеет такого права. Только Святой Дух вправе действовать, и именно через кого ему угодно. Да, человек может обладать природным даром речи, но только если он угождает "ближнему, во благо к назиданию" (Рим.15:2). Если же он не получил какой-либо духовный дар "к назиданию церкви" (1Кор.14:12), то он не призван говорить в собрании. И если он это все же делает, то он поступает своевольно и огорчает Святого Духа. Его служение будет абсолютно бесплодным.

– Могли бы вы быть настолько любезны, чтобы изложить ваши особые понятия по этому вопросу подробнее?

– Мои особые понятия? Считаете вы особым понятием с моей стороны то, если я верю, что принадлежащей Христу Церкви Он дал дары, через которые совершается ее домостроительство и руководство ею?

– Нет, я признаю, что это верно, но я желал бы, чтобы в церкви Христа больше стремились к этим дарам.

– Слово Бога в 1Кор.12:11 нас поучает: "Все же сие производит один и тот же Дух, разделяя каждому особо, как Ему угодно". Из этого следует, что дверь должна быть открыта и для реализации малых дарований, и далее, что дар одного брата не должен мешать практикованию дара другого брата.

– Это само собой разумеется.

– Вы говорите, что это само собой разумеющееся. Но делается ли это так в официальных церквах или в других маленьких обществах, как учит нас 1Кор.14? Разрешите мне в этой связи еще сказать, что любой дар может быть реализован без особого признания и торжественного подтверждения того со стороны церкви. Если он (дар) от Бога, то Он (Бог) его предопределит и подтвердит, а церкви остается его признать с благодарностью.

– Хотите ли вы этим сказать, что не должно быть вообще никакого назначенного чина?

– Если вы имеете в виду, что имеющие дар непосредственно от Бога назидать или учить встречаются в любом собрании в ограниченном количестве и они признанны верующими, тогда я с вами согласен. Однако, если вы имеете в виду какую-то исключительную должность, для которой подходят лишь немногие люди, которые занимают место учителей таким исключительным образом, что другой дар кажется излишним, то тогда я должен ответить на ваш вопрос решительным отрицанием.

– На чем основываете вы это различие?

– Среди прочего на Деян.13,1. Мы видим, что в Антиохии было только 5 личностей, которых Святой Дух признавал пророками и учителями: Варнава, Симеон, Луций, Манаил и Савл. Без сомнения, эти 5 мужей были теми людьми, от которых верующие во время собраний хотели слышать речи и поучения. Их служение было признано таковым, однако это не было какой-то особенной должностью, потому что, когда Иуда и Сила прибыли в Антиохию, они без труда смогли занять свое место среди других (гл.15:32), так что число признанных учителей сразу увеличилось.

– А как вы рассматриваете предложение спеть песню, участие в молитве или чтение текста из Библии? При этом же нет необходимости иметь особое дарование.

– Конечно же, нет. Однако и это все должно происходить под водительством Святого Духа. Приходится глубоко сожалеть, да и несет оно за собой вредные последствия, если кто-то предлагает песню или читает текст из писания, да и молится лишь потому, что ему внезапно вспомнилась эта песня, этот текст. Каждое такое действие в отдельности должно происходить в полном осознании зависимости от ведения Святого Духа. А тот или другой, кто действует без этого предводительства, поступает рискованно. Кто имеет хоть немного понятия, что значит истинное общение, тот знает, как серьезно и трудно ввести собрание в пение, в молитву и т.д. Обращаться от имени собрания к Богу или предложить песню, чтобы посредством этого выразить пред Богом чувства и сердечное состояние собрания – это, конечно, действия, которые требуют непосредственного водительства со стороны Бога.

Если же теперь далее рассуждать над вопросом, призваны ли все верующие нести служение проповеди, хотелось бы обратить внимание читателя на 1Кор.12:29 и 30, где мы читаем: "Все ли апостолы? все ли пророки? все ли учители? все ли чудотворцы? все ли имеют дары исцелений? все ли говорят языками? все ли истолкователи?" В предыдущем стихе апостол сказал: "И иных Бог поставил в Церкви во-первых апостолами, во-вторых пророками, в-третьих учителями; далее, иным дал силы чудодейственные, также дары исцелений, вспоможения, управления, разные языки". Потом он спрашивает: "Все ли апостолы?" и т.д.

Итак, именно в этой части священного писания, где до мельчайших тонкостей рассматривается величие Святого Духа по отношению распределения духовных даров и их использования в собрании (церкви) живого Бога, в этой части, на которой базируется служение по праву на свободу, данную Богом, нам сказано, что Бог только "иных… в Церкви" определил для служения.

После того, как апостол Павел, основываясь на Пс.67:18, по отношению ко Христу говорит: "Посему и сказано: восшед на высоту, пленил плен и дал дары человекам", он продолжает: "И Он поставил одних апостолами, других пророками, иных Евангелистами, иных пастырями и учителями, к совершению святых, на дело служения, для созидания тела Христова, доколе все придем в единство веры и познания Сына Божия, в мужа совершенного, в меру полного возраста Христова" (Еф.4:11-13). Во второй главе этого же послания сказано, что апостолы и пророки Нового Завета являются основанием домостроительства Бога, "на котором все здание, слагаясь стройно, возрастает в святой храм в Господе". Таким образом, остаются на наше время только еще евангелисты, пастыри и учителя. И покуда тело Христа (его церковь) будет обитать на этой земле и нуждаться в служении таких мужей, Он не упустит их назначать, и все, что требует это тело – даст ему, как невесте, – питание и уход (ср. гл.5:29). Это Он будет делать, "доколе все придем в единство веры и познания Сына Божия, в мужа совершенного, в меру полного возраста Христова" (ст.13).

Итак, через служение людей, которые предопределены и призваны для этого, Христос заботится о своей пастве и питает ее точно так же, как Святой Дух посредством этого служения это делает в собрании, в котором Он живет и сам. Может быть, они занимаются каким-либо ремеслом (как Павел), а может, и нет.

Во всяком случае, они далеки от того (если они не по-иному понимают свою позицию), чтобы претендовать на официальный церковный чин. Их использует Христос, и Святой Дух направляет их, как евангелистов, звать погибших из этого мира, как пастырей и учителей служить святым для назидания и достижения их совершенства. А истинная мудрость верующих состоит в том, чтобы различать дары и признавать их там, куда поставил Господь по принципу любви Отца небесного. Потому что "...Бог расположил члены, каждый в составе тела, как Ему было угодно. А если бы все были один член, то где было бы тело? Но теперь членов много, а тело одно. Не может глаз сказать руке: "ты мне не надобна"; или голова ногам: "вы мне не нужны" (1Кор.12:18-21). Все члены тела исполняют свою функцию на своем месте, хотя и не так, как те, которых Бог "наделил" духовными дарами. И это признавать или не признавать значит признавать или отвергать того, кто наделяет этими дарами.

Однако следует помнить, что Господь свои духовные дары дает не отдельным поместным церквам или какой-то части своего тела. И никогда не может какой-либо круг верующих, будь он даже довольно обширным, называться собранием Бога, и уж вовсе это общение не может называться телом Христа. Будь даже так, что церковь, как и во времена апостолов, составляла бы еще то видимое единство, – может быть, что в одном месте не достает евангелиста, в другом – пастыря или учителя. Тем более это явный факт при существующей сегодня раздробленности.

Но разве не заботится Господь о маленьких горстках, которые тут и там собираются во имя его?

Отвернулся ли Он от своего собрания, потому что оно – в таком состоянии? Отклоняет ли Он эти полезные и необходимые дары? Конечно же, нет. Он питает и заботится о своем теле с неустанной любовью. Но нам постоянно следует помнить, что эти дары нам даны в единстве всего тела. Все верующие на одном месте составляют поместную церковь независимо от того, осознают или реализуют это все, или нет. И может быть, что истинные евангелисты, пастыри и учителя есть среди тех членов тела Христа, которые формально еще принадлежат официальной государственной церкви или к другому религиозному обществу. Но какою пользу извлекают теперь из этих даров другие верующие, которые не принадлежат ни к какой из названных группировок? И, наоборот, какую пользу имеют верующие этих группировок от тех даров, которые Дух распределяет между верующими, которые находятся вне всяких группировок. Хорошо было бы рассуждать над этим по замыслу Бога, а не на основании наших понятий, которые затуманены развитием всяких событий вокруг нас.

Из всего сказанного ясно, что верующий, не призванный самим Христом к служению евангелиста, учителя, пастыря, не станет им и тогда, если он отделится от всего сделанного человеком и будет собираться с теми, которые признают только одно имя Иисуса, присутствие и предводительство Святого Духа и тем самым свободу служения в церкви. Будь-то в какой-либо религиозной группировке или даже там, где нет человеческих ограничений, – если евангелистами, пастырями или учителями подвизаются те, кого для этого служения не предопределил Господь, служение не будет для назидания. Их деятельность вызовет только беспорядок. Однако, "Бог не есть Бог неустройства, но мира. Так бывает во всех церквах у святых" (1Кор.14:33).

А что же нам делать, если этих, столь необходимых, дарований недостает в нашей среде? Осознаем же нашу нищету, и будем просить Господа, главу собрания, об этих дарованиях. Дал нам Господь два или три дарования, признаем их с благодарностью в той позиции, в которую Бог поставил их, и будем просить о многих других дарах. Но сохрани нас Бог от самодеятельности, от всякой самопомощи. Самая ревностная и хорошо продуманная деятельность не призванного Богом служителя не может восполнить нужду в этих дарах.

Напротив, через эти действия огорчается Святой Дух и препятствуется его действие через тех, кто мог действительно быть употреблен для благословенного служения святым. С другой же стороны, нам следует дарования, данные Богом, не презирать. Это такая же оплошность. Практически мы огорчаем и отвергаем дающего.

Бог верен. В трудностях, в которые нас бросило всеобщее разложение, Он нас не оставит. Если мы только в кротости и с болью в сердце осознаем наше состояние и не возвысимся в своих глазах, то Он будет с нами в позиции обособления, в которую поставил нас Святой Дух и Его Слово. Будем же скромны и добродушны и не будем претендовать на то, что нам не дано видеть. Не будем браться за то, к чему мы не призваны!