Felszabadulás.
Sokszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy kénytelenek vagyunk tanulni más, nem hozzánk közeli, a lelkünkhöz nem rokoni gondolatokat elsajátítani, mert vagy ezt kívánja az oktatási rendszer, vagy hogy tudjunk érvényesülni a világban, megfelelni a fősodratú tudomány kritériumának. Ez egy nehéz terhet is jelenthet, amelyeket ők maguk a tanítók sem tudnak, és egyetlen teremtmény sem tud elviselni. Annyira idegen ez a mesterségesen előállított tudomány és filozófia, hogy teljesen meghasadhat egy gondolkodó ember tudata. Ezt úgy értem, hogy amivel megtömték a fejét, idővel teherré válhat a lelkiismerete számára, mert egy titkos, belső, azzonnal nem felismerhető identitás mozgatja más irányba a gondolkodását. De meg kell felelnie a többség által elfogadott világnézetnek, ezért a saját lelkiismerete ellen cselekszik. Az ember ellensége, az maga a világban rendszeresített elméletek és filozófiák, de ehhez tartozik a teológia az istenismereti tan. De számtalan ágazata van a téves világnézeti tanoknak. Ezt erőltetik a nebulókra, de sok az önkéntes is, akik teljesen belemerülnek a sokszor hamis világnézeti tanokba.
Lelkünk őrzője, a Megváltó Jézus Krisztus megjelent nekünk kegyelemben, s miután felment a mennybe, sokak közül támasztotta az Újszövetség egyik kiemelkedő szolgáját, Pál apostolt, aki az előéletében tanult ember volt, kitűnő, szorgos tanulója volt az akkori teológiának. Sok kegyelmi ajándékot találunk benne. Az egyik ajándék, a hívő lelkek őrzője.
Lássuk, milyen szellemmel és szándékkal szolgált, lelkünk és az akkor élő lelkek felszabadításáért, akik között ápolóként szorgoskodott. Többször is megemlíti a hívők hiányosságait, meg is feddi azokat akik a hiábavaló hitre tértek. Ezt többek között a korintusiakhoz írt levelében a 1Kor. 15- ben meg is írta, idézem: " Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, melyben álltok is, amely által üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké." Továbbá ebben a fejezetben ismerteti velük a halottak feltámadásáról szóló igazságot. Nem mélyül bele tudományos magyarázatokba, hogyan lehetséges ez, hanem felvilágosítja őket, miért van a halottak feltámadása. Az evangélium az apostolok, evangélisták mint Lukács is akit szeretet orvosnak említik, nem részletezik, hogyan lehetséges ez, hanem miért történik meg. Isten nem a tudomanyos értelmet gazdagítja, hanem a hitet, ami egyenlővé tesz minden embert, aki a hit útjára lép: "mert Isten nem személyválogató."( Róma 2,-11). De térjünk rá a mai mondanivalóra.
Amikor a prédikációk és más szolgálatok nem felelnek meg a kegyelem szellemének, mindig nehézzé válik számunkra, mert az értelmezés során mindig rá erőszakolnak olyasmit ami nem felel meg az Isten művének, tanításának, de főleg a kegyelmi gazdagságának. Jószándékkal, vagy tudatosan elferdítve a kegyelemről szóló evangéliumi tanítást. Isten számára nagyon fontos, hogy szellemünk és szívünk valódi szabadságba kerüljön Krisztusban. Mi az első ellenségünk? - mi saját magunk vagyunk. Csakis egy fontos és alapvető gát az, ha saját magunk nem vagyunk képesek felismerni a ránk leselkedő veszélyeket. Ez azért van mert más útra, hiábavaló hitre térnek, engedve a nemzedékek által elfogadott teológiát. Például, nem követjük Krisztus és apostolai tanítását, nem a fundamentumra építünk, hanem az elfogadott ember által felépített Istentiszteletet vesszük alapul. Erre azt kell mondanom, hogy ebben nincs szeretet. Ennek a szellemi gondolatnak a megfelelőjét látjuk az ószövetségben. A hamis kollektív meggyőződés veszélye.
Ez tény és valóság, hogy néhány tanítás, állítólag azt hirdeti, hogy Isten azt akarja, hogy jámbor tettekkel, a jámborság ( kegyesség) külső jeleivel igyekezzünk megmutatni hitünket, nem figyelve az igaz hitünkre, ami alapján üdvözülünk és cselekszünk. Hiszen ez nem a mi döntésünk, hogy megfelelünk e vagy sem, hanem a hit által mozgatott járásunk adja meg a helyes Istennek kedves cselekvéseket. Nem az a probléma, hogy jót igyekszünk cselekedni, hanem az, hogy nem a hitből származó cselekedetekben járunk.
Ez nem valamiféle félreértés vagy ellentmondás, ha Benne maradunk, és magában Istenben állunk szilárdan, akkor minden a helyén van. Attól függetlenül, hogy mi hogyan tapasztaljuk meg, hanem hogy azon a hitben vagyunk amit elfogadtunk Isten kezéből. Mert az igaz, hitből él. De az embernek csak meg kell szabadulnia a függőségétől, tehát az egójától. Ha Isten kegyelméből megszabadít a hús ( óember) tömlöcéből, mindez porrá válik. Isten részéről minden úgy történik, ahogy Ő eleve elrendelte, hogy szilárd alapra tegyen ami maga Krisztus, függetlenül attól, hogy hol talált meg minket az Úr. Csak a mi részünkről nagyon törékeny ez a bizalom. Függ e tőlünk valami? Ez egy a kereszténységet elválasztó kérdés. Tehet e az ember a maga érdekében valamit? Azt hiszi, hogy tehet, de valójában a kegyelem teszi ezt. De az embert Isten tudatára ébreszti, és kezébe adja a döntés illuzióját, neki ajándékozza a döntéshozatal jogát. De ezt a gondolatot világosan látjuk Jézus Krisztus a gecsemáné kertbeni jelenetből. " De ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen". Ez az a felsőfokú engedelmesség, Istentől való függőség. Ezért munkálkodik bennünk a kegyelem, hogy hasonlóan Jézushoz tudjunk cselekedni. Nem csak kijelenteni, hanem teljes mértékben elhagyni a sajátnak vélt akaratunkat.
Miből kell kiindulnunk, hogy megválljak a függőségektől? Ahogy a fuldokló valami szilárd támaszt keres, úgy nekünk is olyan alapot kell keresnünk, hogy elrugaszkodhassunk magunktól. Ezt egy nagy szükségérzet váltja ki a lelkünkben, ahogy a fuldoklónál az élet halál kérdése. Nem kapkodva ide oda támaszt keresve másokban, vagy önmagunkban, sőt az ige ezt tökéletesen elítéli.
A kegyelem Szelleme azért cselekszik, hogy megszabadítson mindentől ami boldogtalanná tesz, a bűn nemcsak magát Istent szomorítja, hanem azt is aki bűnben él. A sajátnak vélt akaratunk diktál a szellem és a test minden szennyétől megszabadulni igyekszik, mindenféle módszerekkel próbálkozva.
Isteni módon a Szent Szellem által, fokozatosan és szeretetteljesen vezet a hit útjára az apostolokon és különösen a pogányok apostolán, Pálon keresztül az igazságot igénylő lelket.
Az igazság nem az, hogy nekünk nincs szükségünk Istenre, hanem Istennek van szüksége ránk. Nem mi kerestük Őt, Ő talált meg minket. Ezért Istennek tetszett, hogy Isten Fiát keresztre feszítette, és az Ő véráldozata megadja üdvösségünket és szabadulásunkat önmagunktól, bűneinktől, ezen belül is elválaszt ettől a gonosz világtól, Istenhez elkülönített életre a megszentelődés útjára terelve. Hogy imádókat nyerjen magának, és gyermekei közé fogadjon minket, megossza velünk dicsőségét a mennyben. Hogy örökölhessük mindazt, amit Isten készített nekünk, dicsőségének örök hajlékaiban. De szentség nélkül nem látja meg senki Istent. De milyen utat kínál a Szentírás, és milyen úton járjunk?
Ez a kérdés nagyon fontos, és jövőnk és áldásunk múlik rajta. Végül, de nem utolsósorban az öröm a Szent Szellemben, ez az igaz hit gyümölcse.
A Rómaiakhoz írt levélben az 5. fejezettől kezdve, a 6., 7. és 8. fejezet folytatásaként láthatjuk, hogy Pál apostol hogyan fejleszti fokozatosan az önmagunktól való megszabadulás útját a gyakorlatban a testitől a szellemi felé, és elvezet bennünket a régi önmagunktól az új feltámadt valósághoz. Ennek az alapja az Isteni szeretet ismerete. "Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.." (Róma 6:22)
Azt mondhatjuk, hogy a lelkipásztori szolgálat a legritkább ajándék az Egyházban. És a józan intelligens szolgálat, amely Isten valódi értékeinek felismeréséhez vezet. Nem a vallásos elfogultság jeleit viseli, hanem az Istentől kapott kegyelmi ajándékát. Ennek a szolgálatnak a gyümölcse a szentség és az örök élet. Miért vannak ilyen következtetéseim? Mert én magam figyelem mások szolgálatát, nem a kritika szellemében, hanem a tiszta evangélium tesztelőjeként, hogyan valósul meg bennem a mások által hirdetett ige. Sokan saját maguk és egyházaik igazolásával foglalkoznak, ami nem Istentől származik. Kevesen foglalkoznak azzal a tiszta ténnyel, hogy a Szellem intelligens szolgálata által megvalósítja, vagy a tudáson keresztül eljuttatja Isten akaratát és elvezet másokat általa a szabadulás valódi tárgyaihoz. Mármint a testvérek szolgálata az egymást építő szolgálat részévé váljanak. Hiszen Pál apostol erről ír a Krisztus testéről szóló tanításához tartozó korintusiakhoz írt levelében. Minden tagja Krisztusban egymástól függ.
De végül is hogyan érhetjük el lelkünket nyomasztó bűntől való szabadulást? De Pál apostol sem arról ír a Rómaiakhoz írt levelében, hogy állítólag önkényesen megszabadíthatjuk magunkat a régi természet nyomasztó kéjétől, mégpedig hogyan szabadulunk fel ettől a lelki gondokat előidéző tehertől. Ebben a fejezetben és a következő fejezetekben is elhangzik, hogy nem szabadulunk meg teljes mértékben addig, amíg teljesen meg nem szabadulunk a bűnös testtől. Ebben a kettősségben vagyunk. De ahogy Krisztus az Atya akaratát teljesítette, elfoglalta a helyét az Atya jobbján feltámadása után, ugyanúgy a mi engedelmességünk gyümölcse is azt a jobbik helyet foglalja el ami Krisztusban van. De ez az idő még nem jött el teljes mértékben. A teljes megváltás és megszabadulás ettől a testtől még a jövőben van. „Mert tudjuk, hogy az egész teremtés együtt nyög és vajúdik mindeddig; és nemcsak ő, hanem mi magunk is, akik a Lélek zsengéit vesszük, és sóhajtunk magunkban, várva a befogadást, testünk megváltását. (Róm 8:23).
A korinthusiakhoz írt levél megismétli ezt a gondolatot; "Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelje azt az élet." (2 Korinthus 5:4)
Pál azonban egy nagyon fontos gondolatot jelent ki, és megmutatja az utat, hogyan nyerhetünk békét szívünk és lelkünk számára. Annak ellenére, hogy még mindig ebben a bűnös testben vagyunk. Isten arra hív, hogy forduljunk a szellemi gondolkodás felé. Keressük a fentieket, tehát a hitünk, a testünk számára elviselhetetlen gondolkodást kövessük, mert az nem látható és bizonytalan ha az anyagi világra nézünk. Mert a gondolataink határozzák meg útjainkat. Amit gondolunk, ugyanazon szabály és irány szerint megyünk és élünk. Utunk mindig tudatunkat és hitünket követi. Nem fordítva, nem a második, majd az első. Nem a „testi igazságosság” vagy „igazság” elérése vezet el bennünket az önmagunktól való megszabaduláshoz. Ugyanis a szentírásban adott az út, amely az emberi szív mélyén helyezkedik el, állapotából fakad, ezt egyszerűen Krisztus követésének az eredménye.
A törvény értelmével a hetedik fejezet foglalkozik. Jól látjuk, hogy az apostol milyen fokozatosan tudatosítja a törvény szerepét. Itt nem kell részletezni.
De az apostol célja a Szent Szellem, hogy megértsük és kövessük Isten gondolatait, hogy Isten szándéka a szív mélyére jusson. A régi természettől való megszabadulás az első számú cél.
A nyolcadik fejezet így kezdődik: „Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Megjegyzés; hiányzik a görög eredetiből; „ne a test szerint éljetek"). Krisztus teste szerint senki sem élhet. Szellemileg igen!
„Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.” (Róm 8-10) (Az eredetiben így hangzik: „Ha Krisztus bennetek van, akkor a test meghalt a bűn miatt”). Amint látjuk, a test a bűn miatt halt meg, és a halott test semmilyen módon nem szolgálja Istent. Ennek az igeszakasznak a téves értelmezése oda vezet, hogy a bennünk élő Krisztus megöli a bűnt a testben. Vagy nem engedi megnyilvánulni, mintha testünk automatikusan alávetette volna magát Krisztus szellemének. De ez egy téves felfogás, mert Pál azt írja, hogy bűnös tagjainkat minden nap meg kell ölni. (Kol 3:5,6,7): "Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás; Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban." Gyakorlatilag nem vagyunk mentesek a bűneinktől. Más utat kínál Isten nekünk az igazságossághoz és a szentséghez. Pál apostol folytatja: "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” A bűn ítéletéről olvasunk, nem pusztulásáról. Annak még nem jött el az ideje. A bűnt a Krisztus feszületén ítélte el Isten, de a bűnök a mi testünkben vannak. Az Isten Fiában hívő többé nem jár az ítélet széke elé, és semmilyen esetben sem ítéli el Isten azért mert bűnös teste van, és annak negatív megnyilvánulásai miatt. A test nem szolgálhat Istennek, mert a bűnös test már el van ítélve. De hogyan szolgálhatja az ember és dicsőítheti Istent? - végül is ez a törekvésünk. Meg van írva, hogy Lélek szerint járj és Lélek szerint élj: „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira gondolnak, akik pedig Lélek szerint élnek, a Lélek dolgaira. A testi gondolatok a halál, a lelki gondolatok pedig az élet és a béke.”
Azok, akik Lélekben járnak, vagy Lélekben élnek, csak azok lehetnek teljesen szabadok, akikben megvan Krisztus Lelke. De ez még nem minden, mert ezek a fejezetek csak azt fejtik ki, hogy hogyan tetszünk Istennek, és kövessük Őt szellemileg, felszabadult lélekkel és szívvel, hogy kiáltsunk Neki: "Abba, Atyám!" Ha a szellemi értékek kurzusát választjuk, és átgondoljuk a fentieket, pl. Krisztusról, akkor biztosan követni fogjuk a gondolatainkat is. Nincs itt semmi misztikum vagy ezoterika. Az ember úgy van megalkotva, hogy kezdettől fogva nyilvánvalóvá válik, ami bensőjében indokolt.
A magunkban rejlő bizonyosság az a bizalom, hogy Isten imádása és dicsőítése magától Istentől származik, mert mindennek, ami az életünkben történik, Krisztus Szellemétől kell hogy származzon. Nem nagyképű szavak ezek, hiszen Isten gyermekei vagyunk, van bennünk bizonyságtétel, mert a tiszta Szellemm által kiáltuk Istenhez: „Abba, Atyám!”.
Ami a régi „én”-ből származik, akkor az nincs is Isten előtt, nem létezik. Hiába próbáltunk Neki kedvében járni, a Mennyek Országa semmit sem örököl testből „vér és húsból származó ból”, és minden ami abból származik, égni fog Isten emésztő tüzében.
Most egyáltalán nem az a fontos, hogy miként ítélnek meg minket ezért az emberek, az a fontos, hogy önmagunktól megszabadulva örömmel mondhatjuk, hogy üdvözültem, és Istent az Ő szellemében dicsőítem.
„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít; Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk: Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?"
Így ha Vele elérjük a felszabadulást, akkor nincs más dolgunk, mint az Úristen dicsőítése. A testi gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal együtt.
Az egész evangélium és Krisztus tanításának lényege arról szól, hogy ki Krisztus és kik vagyunk mi az Ő szemében. Mert Ő maga mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Az önmagunktól való szabadulás a Krisztussal való út, és nincs ebben semmi elérhetetlen, ha engedjük, hogy Isten kegyelme szabadon áramoljon életünkben, nem veszünk el semmit a testtől származó forrásokból magunktól és ebből a világból. Mindig úgy lesz, ahogy Isten elrendelte nekünk. Jobb semmit sem tenni, mint Istennel ellentétes dolgot tenni. „Mert akit eleve ismert, azt is eleve elrendelte, hogy hasonlóvá legyen Fia képmása szerint, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. És akiket eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította; és akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit kell ehhez mondani? Ha Isten mellettünk van, ki lehet ellenünk? Aki nem kímélte Fiát, hanem mindannyiunkért odaadta, hogyan ne adna meg mindent nekünk vele együtt?”. Nehéz ezt követni, ha nem feszítjük meg saját akaratunkat Krisztussal a feszületen. A teljes odaadás Istennek, meghozza a gyümölcsét a maga idejében. Pál apostol a galáciaiakhoz írt levelében figyelmezteti őket, hogy ne térjenek le az igaz evangéliumról. Itt sok tennivalóik vannak azoknak akiket Isten elkötelezett szolgálni a számukra kiosztott szellemi ajándékaival.
"De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.." (Gal 1-8).
