„Az embernél vannak az elme gondolatjai; de az Úrtól van
a nyelv felelete.”
„Az embernek elméje gondolja meg”, „az embernél van-
nak az elme gondolatjai”. Ha megfigyeljük, mindkét igerész
annyit állít, hogy az embernél vannak gondolatok, amiket
gondol. Sem többet, sem kevesebbet. De azt egyáltalán
nem állítja, hogy ezek a gondolatok az embertől is szár-
maznának. Ám azt igen, hogy az ember gondoljon bármit
is, az bizony Istentől, Isten szándéka szerint való: „de az Úr
igazgatja annak járását”, az Úrtól van a nyelv felelete.” E
meglátásom azt gondolom, egészen egyértelművé és nyil-
vánvalóvá teszi a következő ige, helyesen a zsidó írás, az
IMIT (az IMIT verzió az Izraelita Magyar Irodalmi Társu-
lás 1898-1907 héber nyelvről való Biblia fordítása) szerint:
Péld.16:2
„Mindenik útja az embernek tiszta az ő szemében, de az
elméket meghatározza az Örökkévaló.”
Nem tudom, miképpen lehetne ezeket az igéket kifor-
gatni az értelmükből. Persze, dehogy nem tudom. Szimpla
átfogalmazással, ahogyan például a Károliban is olvashat-
juk talán egy „frissített” Septuaginta nyomán: „Minden útai
tiszták az embernek a maga szemei előtt; de a ki a lelkeket
vizsgálja, az Úr az!” Nem gondolnám, hogy a zsidó bölcsek
így fordították volna görögre az eredeti zsidó (héber) írást.
Hát, így működik az ige hamisítása. Mindkettő állítólag az
Isten beszéde, ám köszönőviszonyban is alig vannak egy-
mással. De legalább annyi elmondható, hogy a 16:1 igazo-
dik az eredeti héber íráshoz a Károliban is, ám a 16:2 a hé-
ber verzióban annyira tiszta és egyértelmű, hogy nem le-
hetett meghamisítás nélkül hagyni.
Ezeknél egyértelműbb leírást tehát nehezen találhatna
bárki az emberi gondolkodás mechanizmusáról. Hiszen azt
olvassuk, hogy az ember gondol erre, gondol arra, de az,
hogy mit beszél, bizony az Úrtól jön. És rögtön ezután – ne-
hogy félreértsük – megkapjuk a megerősítést is: Az ember
mindig azt gondolja, hogy ő helyesen látja a dolgokat és he-
lyesen cselekszik, ám a tudatát, a felfogását, azaz a gondol-
kodásmódját az Isten alakítja, határozza meg. Ő ad belátást,
az igazságra való ismeretet vagy „kemény nyakat” az em-
bernek. Nézetem szerint tehát nincs más út vagy lehetőség,
mint az Úr segítségét kérni, és az Ő vezetésére bízni ma-
gunkat. Nem gondolom azt sem, hogy minden egyes em-
bernek hasonló módon és mélységben tárja fel az igazsá-
got az Úr, hiszen az egyes emberek megértőképessége
messze nem egyforma. Ebből fakadóan fordulhatnak elő
olyan buta helyzetek, hogy egyes emberek, bár ugyanazt a
szekeret tolják, nézeteiket tekintve akár jelentősen is szem-
behelyezkedhetnek egymással úgy vélekedve, hogy a má-
sik súlyos tévúton jár. Ám az is igaz, hogy a mélyebb meg-
értéssel bíró fél általában felismeri az igazságot az adott
szituációban, és tudomásul véve a helyzetet igyekszik el-
kerülni a parttalan vitát. Jól felismerhető ez a helyzet, pél-
dául egyes keresztény portálok hozzászólásait olvasva, ahol
bár az Úr szeretete nagyjából általános jelenség, ettől elte-
kintve azonban egészen elképesztő felfogás és szemléletbeli
különbségek nyilvánulnak meg egy-egy téma kapcsán. Az
emberek nem jönnek rá arra, hogy nem fogják tudni meg-
győzni egymást. Csak hajtogatják a magukét (ahogyan én
is:), de én legalább nem a meggyőzés szándékával. Dicsér-
jük tehát az Urat azzal, hogy Róla elmélkedünk, az Ő te-
remtéséről és a velünk kapcsolatos céljairól! Gyere tehát
kedves olvasóm, ülj ide mellém az árnyékba és tölts ma-
gadnak abból, ami jólesik neked ebben a hőségben! Tarts
velem ismét gondolataim útján!
(a teljes könyv a "luciferzum.hu" weben található. Az igényesebbek számára ajánlom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése