Az Atya szeretetének rajtunk való visszatükrözése.
(1János 3:1,2,3) "Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta."
Első pillantásra ezek a versek a szeretetről, sőt tökéletes szeretetről szólnak, de megfigyelhetjük, hogy ezek a szavak az erkölcsi megtisztulásra vonatkoznak.
Isten maga a szeretet, ez nem kétséges, hogy ki hiszi el és tudja ezt igazán az más kérdés. Isten teljes természete maga a teljesség minden tekintetben. Isten az Igazság - amelyben nincs hazugság és sötétség, Szeretet -, amelyben nincs embergyűlölet, de gyűlöli a bűnt. Az Atya Isten nem látja a megbocsátott bűnt, se a múlt se a jelen se az esetleges jövő bűneit, és nem emlékezik meg, mert a bűnök bocsánata által a Szeretett Fiú kiontott vére a Golgotán, teljesen megsemmisítette az üdvözölt hívő bűneit a Szent Isten előtt. Sőt az egész világ bűnét, de csak azok élvezhetik az üdvösség örömét aki hisz benne. Ez a bűnért való áldozat, és nincs más áldozat ami újból megbocsátana. Ez az áldozat egyszer és mindenkorra megoldotta ezt a problémát. Isten azzal bizonyította szeretetét az emberek iránt, hogy feláldozta magát Krisztus személyében, az egyszülött Jézus Fiában, akit nekünk adott, és nem bánta meg, mert ez az Ő szeretetének kifejezése.
Megmutatta, hogy ma is szemlélhetjük a tökéletes szeretetét, milyen nagy szeretetet adott nekünk, Krisztus nevében. De ez a tökéletesség Őbenne van, nem bennünk. Nagyon nagy hiba, ha magunkban keressük a tökéletességet. Megtiszteltetés számunkra, hogy övéinek, Isten fiainak nevez minket. Ez a kiváltság azokra vonatkozik, akik hittel elfogadták ezt az üdvözítő áldozatot, és újjászülettek Isten Igéjéből.
Azt mondhatjuk, hogy ez túlságosan egyéni és bensőséges kapcsolat Istennel. Mert a felülről való születés e világ tekintete előtt ismeretlen, és nem ritkán önmagunk előtt is homályos vagy nem tudatos. Elvégre az újjászületés az nem lelki érzést vált ki, hanem a gondolatok Istenhez való fordulása, aminek azután látható következményei vannak. Csakis ezt láthatják a környező emberek, hogy az ember akit ismernek, vagy meghibbant, vagy valami démon hatalmába került. Így látták a farizeusok Jézus Krisztust is. Mikor bekövetkezik ez a változás az emberben, azonnal felvetik a múltját az ismerősei. Ahogyan tették a zsidók Jézus tekintetében " Avagy nem a József fia-é ez?". Persze hogy van mit felvetni a mi esetünkben, ha ez felnőtt korban esik meg velünk. Van egy bizonyos történelmünk amire hivatkozhatnak.
Lényegében nem vagyunk tökéletesek, mert a bűnök bocsánata és Jézus Vére tesz minket egyoldalúan tökéletessé az Ő nevében, ez az Ő munkája. János apostol szerint valami új van bennünk, mint ami régen volt, ő azt mondja, hogy új nevünk és új kapcsolataink vannak, hiszen új természetünk van Istentől. Gyermekei lettünk az Atya Istennek, és új kapcsolatunk lett az Atyával, aki szeretete tökéletességének ölelésében vett körül bennünket.
Talán gyakran megfeledkezünk arról, hogy nem attól függünk, hogy valamit az igazságnak teremtettünk, állítólag Istennek tetszőt, hanem attól, hogy szoros kapcsolatban vagyunk-e az Atyával. A világ nincs tudatában ennek a kapcsolatnak, mert a világ idegen, és lényegében ismeretlen, hogy mit jelent kapcsolatban lenni az Atyával. De van felelősség is az emberen, akiket Krisztus nevén neveznek, pl. Keresztény, habár ez a címke nem fedi az igazi közösséget Istennel. A keresztény a sátán egyik csavarja, hogy elhomályosítsa a valódi Istenhez való hovatartozást. A keresztény elnevezés már nem egy közvetlen kapcsolatot fejez ki az Atyával, mert nem arra teszi a hangsúlyt, ami közvetlenül az Isten gyermekeire utal, hanem inkább egy vallási intézményre. Az első Krisztus követői nem nevezték el magukat semmi képen. Ezt a gondolatot nem sértésnek szántam, csak tény felismerésnek. A mai témába ez a szó nem illik bele, hogy keresztény. Itt másról van szó.
Az Atya Isten tökéletes szeretete tudja, hogy milyenek vagyunk, zsengék és gyengék vagyunk. Nincs bennünk semmi jó, és megfosztottak Isten dicsőségétől. Most megtalálom magamban is, ugyanezt. De az Atya tökéletes szeretete előre látott és tud róla. Ha magamba nézek elszomorít az a tény, hogy amit Isten kijelent rólam, hogy hasonlatos leszek Isten Fiára, mintha én is olyan lennék mint Jézus, hát ennek a névnek még ma nem felelek meg finoman szólva. Ha magamba nézek, ideges vagyok. Sőt, külsőleg is megnyilvánul, az állapotom, ha sokáig magamra gondolok. De az Úr az Ő kegyelméből nem követeli meg tőlem, hogy testileg utánozzam Jézust, ez lehetetlen. Finoman emlékeztet arra, hogy nem szabad annak lenni vagy annak mutatni, aki nem vagyok. A saját meggyőződésből kell viselkedni és cselekedni. Másként cselekedni az képmutatás. Nyugodtnak kell lennem, hogy az Ő kezében vagyok, és minden ami velem történik, az jót fog szolgálni.
Igen, nekünk vagy nekem készen kell állnunk arra, hogy számot adjunk azoknak, akik számot kérnek tőlünk. Ugyanakkor, anélkül, hogy megsérteném, úgy nevezném, az erkölcsi méltóság kódexét, más szóval a szeretet sok bűnt takar, ebből kifolyólag nem foglalkozom a bűneim történelmével. Amíg ebben a bűnös testben vagyunk, abban a reményben élünk, hogy ennek az egésznek egyszer vége lesz. Amikor az Úr megjelenik a levegőben elragadni az övéit, és mindazok, akik benne aludtak el, feltámadnak, és mindannyian, akik élve elértük ezt az eseményt, az Ő hasonlatosságára változunk.(1 Kor. 15). Ebben a reményben élve mindenki megtisztítja magát, ahogyan Ő is tiszta. Ez a földön való megtisztulási folyamat, ez csak akkor ér véget ha meghalunk vagy átváltozunk a mennybe menetelekor.(ha nem hagyjuk abba valamilyen más ok miatt). Ez a megtisztulási folyamat jó ha állandó, mert ebben rejlik az igyekezetünk ahhoz, hogy az ige által megtartsuk az Isten, Jézus által adott igazságot. Ez kihat a mi mindennapi életünkre, ez fog kivetíteni a környezetünkre. Minél jobban tartod magad az igazsághoz, annál jobban nem fognak veled tartani azok akik ezt nem teszik, mármint a világ fiai akik ismernek téged. Ezek lehetnek vallásos emberek is. Mert ha ők ezt nem is teszik ezt, de tőled elvárják, hogy szentként viselkedj.
A tökéletesség csak akkor jön el, ha meglátjuk, milyen Ő.
Sátán látja a hívők hibáit és rágalmazza őket. Emlékeztet a hívő múltjára, és lelkünknek azon a részén kísért meg, ahol még nem birtokol teljes mértékben minket az Úr. A hozzánk való szeretetével az Úr gyengéd aggodalommal szólja az igazság és a szeretet szavát, ami igazítást igényel bennünk. A Sátán nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, nem szándékozik megbocsátani és felejteni, tönkreteszi a lelket, hogy elterelje a tekintetünket a legfontosabbról, a dicsőség Úráról!
Nincsenek olyan bűnök, amelyeket Isten nagynak vagy kicsinek tart. A bűn természetesen az Isten dicsőségétől való elidegenedés. Hasonlóképpen azok az Isten gyermekei is, akik rossz állapotba kerülnek, a szeretet elhidegülése folytán, általában nem férnek hozzá ehhez a dicsőséghez. De Isten gyermekének egészen más kiútja van ebből az állapotból, nem feszítheti meg magában újból Krisztust. Isten túláradó kegyelméből úgy intézi, hogy rávezeti újból a helyes útra.
„Én vagyok az út” – mondja Jézus. Ezt az utat azok ismerik, akik egykor elfogadták Isten igéit, így nem nehéz visszatérni rá, ha eljön az ideje. A megfelelő átélés és megtérés követően, sőt őszinte szívvel, a test gondolatát elvetve a szellemi ösvényre tud térni, ismerve Isten tökéletes szeretetét, megnyugszik az Atya szeretetében. Ha Isten megengedi, mert mi magunk nem ismerjük a szívünket, tévedhetünk, és nem igazán tudjuk, hogy eljött e az ideje vagy sem, hogy végérvényesen eltértünk a bűnöktől. Sokszor megfogadjuk, hogy többet nem vétkezünk, de az mindig kísért minket. Ez tényleg úgy néz ki mint egy harc a bűneim ellen. De az Úr más utat mutatott nekünk, hogy nézzünk a megdicsőitet Krisztusra, mert csak a dicsőség fénye tud ránk hatni a találkozás vele a dicsőség révén, úgy ahogy Mózesnek az arca sugárzott az Isten dicsősége láttán. Az Úr mindig készen áll, hogy megmutassa dicsőségét, de ha nem vagyunk őszinték előtte, akkor a bűn rajtunk marad, és ez kihat a szellemi látásunkra.
Személy szerint mindig is óvatos voltam azokkal az emberekkel, akik azt állítják, hogy már tökéletesek, és nem vétkeznek, azzal érvelve, hogy megvan írva, "Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhet bűnt, mivelhogy Istentől született."(1János 3,-9).
Csakhogy ez az ige nem az ádámi bűnről szól, amit már Krisztus a fára feszített, hanem a bűnből áradó cselekvésről mint Káin bűne, ezt egy Isten gyermeke nem teheti. De az is igaz, ha valóban a dicsőség Urára nézünk, akiben megvan ez a tökéletesség, eltakarja Ádám bennünk levő bűnét is, de amíg nem látjuk Őt olyannak, amilyen, addig a vétkesség veszélye fenyeget. Túlságosan magabiztosnak kell lenni ahhoz, hogy ezt mondjuk, hogy ádámban nem vétkezünk. Ez az oka is annak, hogy annyira megosztott a kereszténység, mert nem a dicsőség Istenét keresik, hanem az ádámi természetük irányítják őket. Mindenki a saját útján jár, eltévelyegve, szétszéledve mint akik elvesztették Pásztorukat. A Pásztor helyet emberek tanításait követve, és vallási tekintélyeket. Sokszor nem is azok a vétkesek akik kimagasló és nyilvános életükkel lettek híresek, hanem azok akik nagy tekintélyekké szentelték őket. Vegyük példának Péter apostolt, aki életében szerény ember volt, de mit csináltak belőle, a hét csodájába sorolt Szent Péter bazilikát építettek az ő tiszteletére. De ide sorolhatnám Kálvint, Luthert, szent Ágostont és sok másokat.
Az Atya Isten szeretetének rajtunk való visszatükrözése csak addig látható, ameddig szoros kapcsolatban állva dicsőítjük Őt életünkben. Minden Isten gyermeke az elért színvonalán, nem többel nem kevesebbel. Minden más, ami ennek nem felel meg, képmutatás és önámítás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése