Rendszeres olvasók

2022. január 1., szombat

Hiszed, hogy örök életed van?

 

Hiszed, hogy örök életed van?

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (János 17,3) 

Ahhoz hogy bizonyosak legyünk az üdvösségünkben, meg kell ismernünk magát a Forrást a kegyelem adakozóját. Mert a hitünk előbb a Megváltóval találkozik, ami a kezdete de nem a vége az utunknak. Az Isten megváltja az embert bűneitől, de nem hagyja, hogy tudatlan maradjon, mert az Isten szeretete azt akarja, hogy nem csak elfogadjuk Jézus Krisztust mint megváltót, hanem általa megismerjük az Atyát a teljes Isten ismeretét.

Az igazi tudás, amely Istentől a Szent Szellem által jön, elsősorban nem a jövő horizontját nyitja meg , amit a legfőképpen az emberi kíváncsiság igényel, hanem az EGY igaz Istent, és az általa küldött Jézus Krisztust! Benne van, az igazi isteni tudás! Az IGAZI Isten és az általa küldött Jézus Krisztus megismerése az ember iránti megszerzett örök élet valóságos megnyilvánulása!

Sajnos a mai keresztény hitvallók és igehirdetők nem törekszenek erre a tudásra – elsajátítják a homiletika alapjait (A prédikáció és a prédikáció írás MŰVÉSZETE- magyarázó szótár), átveszik mind elődeik modorát és gesztusait, amelyekkel ma is igyekeznek hatni a hallgatókra. De nagyon kevesen vannak ma azok közül, akiknek életében és szívében nyilvánvalóvá válik a vágy, hogy megismerjék Krisztust, hogy a lábaihoz üljenek, ahogy egykor Mária tette, és tanuljanak Tőle (Lk 10:22. 39,42; Máté 11:29)!

Krisztuson kívül nem létezhet igaz tudás! Csak Ő nyilatkoztatja ki nekünk Istent, szabadít ki a bűn fogságából és ad igazi szabadságot (Gal 5,1)!

Csak Ő az igazi kulcs a múlt, a jelen és a jövő megismeréséhez és helyes megértéséhez ! Csak „Krisztus az összes szentírás igazi KÖZPONTJA*” (Luther Márton).

Hallja e és elfogadja ma minden keresztény szív a Szellem ezeket a csendes szavait, amelyeket János apostol mondott: „Ez az igaz Isten és az örök élet.” Kedves keresztény, akit Isten szeret, kérdezd meg magadtól: ismered-e Krisztust úgy, ahogy ismerned kellene őt, tehát azt aki elküldte őt "Jézus pedig kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem."

(János 6,40;12,44,45)?! Bíztos vagy e üdvösségedben és örök életedben, ami az igaz Isten és Fia, Jézus Krisztus ismeretének megnyilvánulása?! Csak

Krisztussal és Krisztusban van a lélek közössége az igaz Istennel! Ha kételkedel az üdvösségedben, akkor kételkedel az Ő szavaiban is. A hit görögül, szellemi látás, ha hiszel Jézus Krisztusban, látnod is kell őt úgy ahogy kinyilatkoztatta magát a teljes világosságában, tehát ezzel meglátod az Atyát teljes dicsőségében. Fel kell ismerned azt a gátat a szívedben ami gátol Isten örök és igaz megismerésében. Kérjed Istent, hogy támassza fel a szívedben a vágyat, hogy a megismerés útjára lépjél és ezáltal elnyerd az igazi szabadságot Jézus Krisztusban. Ha meghallgat téged, akkor utasítja angyalait akiket melléd rendelt, hogy segítsenek neked. Legyen dicső az Ő neve itt a földön és a mennyben általad is. 

 

* "Christus universae scripturae scopus est" - lat.

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...