Halálfélelem.

 

Halálfélelem. 

"Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban".(Róma 6, - 23). 

"Akár dél felé, akár északra dől le a fa, ahová ledől, ott marad." 

(Prédikátor 11,-3).

 Nem mindenki fél a haláltól és nem mindenki hal meg. Itt most nem szeretnék a halálról beszélni, már erről írtam a "Halál" c. írásomban. Nem az a célom, hogy ijesztgessem az embereket, én is voltam fiatal és erőteljes és hitetlen. De ha visszaemlékszem a fiatalságomra, azért voltak pillanatok amikor a halál tényére is gondoltam. Először azért is mert tizenhat éves voltam amikor meghalt az édesapám. Arra emlékszem, hogy elgondolkoztam azon, az ember csak úgy meghal és nincs tovább? Ez akkor halálfélelem érzéssel töltött el. Akkor és később is fevetette bennem azt a gondolatot, hogy mi értelme az életének, a nagy rohanásnak, gyermek vállalásnak, csak azért, hogy ők is egyszer meghaljanak? Miért és kinek épít az emberiség a jövő generáció számára, ha abban nem lesz része a jövőben. Azért, hogy a gyermekeiért éljen és a gyermekei az ő gyermekeiért? Miért ez a nagy áldozat, egy jobb civilizáció érdekében? Voltak álmatlan éjszakáim amikor ez a gondolat foglalkoztatott engem. Ebből a szempontból az egoizmusom ami eléggé furcsa, jó útra terelt a gondolataimban. Visszatekintve most már tudom, hogy az Úr foglalkozott velem már akkor is, amikor még fogalmam se volt, hogy Ő létezik. Én most úgy értékelem, hogy a halál kérdése és az azzal járó halálfélelem, nemes célt szolgált. Lépésről lépésre vezetett az Úr arra a következtetésre, hogy valaminek csak van értelme. 

 Sok sci-fi könyvet olvastam, elszálltak a gondolataim egy olyan reményben, hogy ha az nem is valóság, de szellemileg eltávolított egy virtuális világba, és ezek a hamis gondolatok javamra váltak. Hogyan!!!!??? Igen azért mert az Úr hatalmas és bölcs, és személyesen külön - külön foglalkozik a kiválasztottakkal, tudva minden részletét a gondolkodás menetének. Tehát én képes voltam elszállni a gondolataimban mindenféle bódító szerek nélkül. Úgy készített fel engem, hogy amikor a kezembe került egy füzetecske, amit a szomszédom adott, az a János apostol evangéliuma volt, és már az első fejezet olvasása közben hangosan felkiáltottam, "Ezt nem ember írta!!! ". A Szent Szellem akkor hozta tudatomra, hogy van Isten, de nem csak hogy van hanem hírt is közöl magáról. 

 Mikor már elolvastam az egész evangéliumot két lélegzet között, rájöttem, hogy minden egyes verse felér egy ember által írt vastag regény egyetlen mondanivalójával. Például, Shakespeare Hamletjével, de mint aránylag olvasott ember, levontam a következtetéseket.

 Ezt én így fogtam fel, de lehet, hogy ez sem igaz, mert Isten útjai az ember számára kifürkészhetetlenek. Ezt így fogadom el. Azért gondolom, hogy a hitre térést az ige hallása megelőzi a gondolat a körülmények, amit már az Úr előkészített az emberben. Ahogy az ApCsel második fejezetében olvashatjuk, hogy azok akik hallgatták Pétert, hitre tértek, és biztosan tudom, hogy minden emberben akik hitre tértek már ott volt a kézség, hogy befogadják Isten szavát. Az a tény, hogy meg kell térni Istenhez, nem vált ki nagy hatást, hacsak nem a Szent Szellem váltja ki :"Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket elhívott az Úr, a mi Istenünk. Sok más beszéddel is intette és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg ettől a gonosz nemzedéktől ! Akik azért örömmel fogadták szavát, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk."

Ugyanolyan örömmel fogadtam el én is az Isten szavát, de én tiszta lappal kezdtem, nem ismerve semmilyen keresztényi tanítást azelőtt. Ennek most is megvan a hatása, mert nem tudok beilleszkedni egy olyan közösségbe, ahol nem tisztelik az Isten tiszta tanítását, annak ellenére bejártam azt a "római utat", de a nagy szeretet ellenére ki voltam közösítve a gyülekezetből többekkel együtt. Persze senkit nem hibáztatok ezért, de elfogadom hogy én is okot adtam erre, de azt is be kellett ismernem, hogy ezt az utat jelölte ki nekem az Úr. Azok az emberek a háromezer, a zsidók közül valók akik a farizeusi tanítások rabságában voltak, és úgy gondolom hogy bennük is már megvolt a kiábrándulás. De felmerül a predesztináció ténye is. Ugyanis Péter megemlíti: "Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket elhívott az Úr," 

 Vissza térve a cikk elején idézet ige vershez :"Akár dél felé, akár északra dől le a fa, ahová ledől, ott marad.". Kiküszöbölve azt a tévhitet, a purgatórium hazugságát, amit a katolikus egyházban meghonosúlt, részben Luther is elfogadott, a test halála után már nincs lehetősége az embernek üdvösségre jutni. Aki ahova esik ott is marad.

 Tehát a testvérek igehírdetései nem arról kell, hogy szóljanak, hogy halálfélelmet gerjesszenek, azt az Isten megteszi ember nélkül a lelkekben, hanem a haláltól való szabadulást, megmutatva a szabadulás útját, tehát Jézus Krisztus győzelmét a halál felett.