Mert Isten beszéde élő és ható.
“Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.„” (Zsid 4,12)
A napi olvasmány egy konkrét témáról ad tudomást arról, hogy a mai keresztényeknek mivel kell szembenézniük mindennapi küzdelmeik során. Akár észreveszik, akár nem, a keresztény ember egész élete küzdelem! Ez egy küzdelem a bűn kísértésével, amelyen keresztül Sátán nem hagyja ki a lehetőséget, hogy befolyásolja a bűn igájából megszabadult hívőt. Ez az önmagunkkal, az „én”-el való küzdelem, amely még az újjászületett emberben is igyekszik megnyilvánulni és diktálni akaratát. Ha ki akarunk állni ellene, komolyan kell vennünk Isten Igéjét, amelyen keresztül hatalmas és kimondhatatlan áldásokban részesülünk. Nem tudásunk vagy készségeink, nem veleszületett vagy szerzett képességeink tettek minket hívő Isten gyermekévé, hanem Isten Igéje: "Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy teremtményeinek első zsengéje legyünk.(Jakab 1:18)! Semmi ne legyen alternatívája ennek az élő és tevékeny Igének! Bármilyen cikk elolvasása vagy prédikáció hallgatása közben, ne felejtsük el, hogy a közelben tartsunk nyitott Bibliát, és ellenőrizzük a tudást az Igéből. Ma is „ÉLŐ és AKTÍV”! És vegyük észre, hogyan működik: "A lélek és a szellem MEGOSZTÁSÁIG hatol." A keresztények gyakran alábecsülik az isteni Ige munkáját, és ennek eredményeként régi énjük befolyása alatt maradnak. Előszeretettel hallgatják azokat az igéket, amik nem bántják az ádámi természetet, kikerűlve azokat a részeket, amik esetleg kellemetlenül hat a lélekre. Az óembert a lélek táplálja, amelyre akár a test, akár a szellem hathat. Az újjászületett személy szelleme megújul a bűnbánat és a Szent Szellemmel való egyesülés által, a benne lévő új „Isten természetével”: "... igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, kikerülve azt a romlottságot, amely a kívánság miatt van a világban". (2Péter 1:4). És sok táplálékra (táplálkozásra) is szüksége van ennek az új természetnek. És ilyen ételt csak az "Isten Igéje" tudja nyújtani.
Ha napközben nem találjuk meg a lehetőséget, hogy új emberünket isteni táplálékkal etessük, akkor milyenek leszünk ebben a küzdelemben? Ha Isten Igéjével tápláljuk az új embert, akkor képesek leszünk helyesen felmérni a helyzetet, és eligazodni abban, hogy mi jön a Szellemtől és mi a testből a saját egónkból, nem utolsó sorban a világban lévő kísértésektől. Ez mindig fontos egy igaz keresztény számára, hiszen a Szentírás arra hívja, hogy „Lélekben (!) járjon, [hogy] NE teljesítse be a test kívánságait”- "Azért azt mondom: Lélek szerint járjatok, és a test kívánságát ne vigyétek véghez!" (Gal. 5:16)!
Igen sokan azt gondolják, hogy minden magától megoldódik, az idő begyógyít és felejtős. Főleg a fiatalok körében ez észrevehető, hogy az aktív mindennapi élet forgatagában gyors döntéseket kell hozni, és nem mindig az ige határozza meg a cselekedeteket. Mindenen gyorsan túl tudnak lépni, megfontolás nélkül. "Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld, hanem kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal együtt, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat." (2Tim 2,-22). De mik azok az ifjúkori kívánságok? Hát azok amik a testből származnak. Aki már megérte az idős kort az már tudja hogy mit jelent. Timóteus fiatal volt, ezért inti Pál apostol őt, hogy mihez tartsa magát. A fiatalkori kívánságok nem csak a fiatalokban vannak, az meglelhetők a testben élőkben kortól függetlenül. Ha a szellemünket nem tápláljuk az Isten igéjével, akkor ezek a kívánságok fognak irányítani még nyugdíjas korban is.
Aki már tapasztalta, hogy az Isten igéje milyen mélyre tud hatni, és elhatott a szívnek a léleknek a legmélyebb pontjáig, és amíg az eljut odáig, fájdalmat okoz. Ugyanis a szív, különösen a lelkünk ragaszkodik az óemberhez, mert az anyaméhben már velünk volt. De ha az Isten beszéde nem pattan le a kő szívünkről, akkor azt áthatolja és megöli azt. De azonnal feltámasztja meg is gyógyítja de már nem a régi természetével. Ez már egy új szív, aminek minden egyes dobbanása Istenért dobog. Ezt a szívet kell táplálni, mert a szeretet helye a szívben lakozik és minden amit cselekszünk abból kell hogy kiinduljon. Ezt kell mindig vizsgálnunk, hogy honnan erednek a gondolataink, hogy ennek ismeretében tudjuk testi tagjainkat minden nap öldökölni,(Kol 3:5):" Öldököljétek meg azért földi tagjaitokat: a paráznaságot, tisztátalanságot, bűnös szenvedélyt, gonosz kívánságot és a telhetetlenséget, amely bálványimádás.". Ehhez kell az Isten beszéde többek között, hogy tisztán felismerjük az Ő akaratát, és akkor a maga idejében megkapjuk a segítséget Tőle. Ha ezt kikerüljük, akkor az eredmény elmarad addig ameddig nem jutunk új felismerésre Isten irgalmából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése