Rendszeres olvasók

2022. május 28., szombat

Jézus Krisztus kinyilatkoztatása. 3. rész.

 Jézus Krisztus kinyilatkoztatása. 3. rész.

 

„.. mert a törvényrontás titka már működésben van, de le nem lepleződhet, amíg az útból el nem hárítják azt, aki lefogva tartja.” (2Thessz. 2:7) Ez a Szent Szellemről szól, aki jelenleg gátolja, lefogja a törvénytelenség határtalan fejlődését. Ő még ma is a földön van, minden igaz újjászületett hívőben, és az Egyházban,( ekléziában) az ilyen lelkek közösségében. Ő az az erő, amely visszatartja a burjánzó törvénytelenséget. Még ma felismerhető az egyes vezető politikusaiban a lelkiismeret, amin keresztűl Isten ha nem is állítja meg a romlást de egyensúlyba tartja azt. „Amikor Ő a Gyülekezettel (Egyházzal együtt) elhagyja ezt a földet, a gonoszt már semmi sem fogja vissza, és teljes mértékben meg fog nyilvánulni.” Milyen áldás ma tudni, hogy minden szent a földön és az Egyház (eklézia) az Istenség e gyönyörű személyiségének hordozója. Itt nem a Szent Szellem személyiségéről van szó, hanem általa felruházott Krisztus Szelleméről, mert ez egy és ugyanaz. Milyen tiszteletreméltó alázattal kell figyelnünk, hogy ne sértsük meg Őt (Ef. 4:30), hanem hűségesen kövessük az Ő vezetését (Róm 8:14). A Neki való engedelmesség az Isten iránti engedelmesség! Pünkösd napján jött a Földre, itt szervezte meg az élő Isten Egyházát. Tévedés ne essék, a Szent Szellem nem egy másik isteni személy, hanem a megdicsőült Krisztus szelleme. "Az Urat, Jézust meg azután, hogy beszélt velük, felvették az égbe, hol Isten jobbján ült le. Tanítványai pedig elmentek és mindenhol hirdették az igét. Az Úr velük munkálkodott együtt és az igehirdetést követő jeleken át megszilárdította a lelkekben az igét."( Márk 16,-19,20). 

 De eljön egy pillanat az emberiség történetében, amikor az Egyházat (a Bárány igazi menyasszonyát) vezeti, hogy találkozzon a Vőlegénnyel, az Úr Jézussal. Ezt a pillanatot a Szentírásban elragadtatásnak nevezik (1 Thesszalonika 4,-17). Akkor nem marad visszatartó Erő a Földön – és jön a gonoszság törvénytelensége és a törvénytelenség. Ennek be kell következnie a közeljövőben. Ezért fontos, hogy mindenki, aki ezeket a sorokat olvassa, átgondolja útját és viszonyulását a Szent Szellem által, Krisztus gyönyörű személyiségéhez, aki fáradságos munkáját végzi lelkünkben, megtisztítja a törmeléktől, új életre támasztja és megszenteli ( elválasztja őket a világtól és a bűntől) Istenért. Ha elfogadtuk Krisztus áldozatát és megtértünk Isten előtt, akkor a Szent Szellem helyet talált és megtelepedett a szívünkben. Ez megtörténik vagy nem, nincs félig meddig. Az ószövetségi szentektől abban különböznek, hogy azokon volt az Isten Szelleme, a megtért lélekben meg lakást talált Krisztus Szent Szelleme. Tisztelnünk kell Őt, és mindenben engedelmeskednünk kell Neki. De a felmerülő engedetlenség, látszólag egy saját akaratot feltételez, de az is azért van, hogy Isten megtanítson minket a feltétel nélküli engedelmességre. Sokszor magunknak nyilvánítjuk a szabad akaratot. Ezekről a belső ellentétekről Pál apostol írt a római levelében is. De ha részletekben ez elő is fordul, lényegében egy Isten gyermeke nem az engedetlenség fia, hanem törvényes fiai Istennek.  

Ha az olvasó még nem tért meg Isten előtt, akkor nincs meg benne ez a gyönyörű Személyiség - mélyen meg kell alázni magát Isten előtt, fogadd szíveddel Krisztus áldozatát a kálvárián, őszintén térj meg előtte, valld meg neki minden bűnödet, és megkapof a Szentlélek ajándékát. Ő üdvösségünk biztosítéka. (2 Korintus 1:22; Ef. 1:14; 4:30).

„Akkor aztán le fog lepleződni a törvényrontó, akit az Úr Jézus szája lehelletével megemészt majd, s megérkezésének láthatóvá válásával hatástalanná fog tenni.” (2Thessz 2,-8).

 De ennek az időszaknak az első pillanata az lesz, hogy nyilvánosan feltárul az Antikrisztus, aki megpróbálja átvenni az élő Isten helyét, és birtokba venni az emberek lelkét és testét. Ma is visszhangzik a Megváltó kegyelme általi üdvösség örömhíre. És minden bűnös, MIUTÁN ELFOGADTA, önként lemondhat a bűnről, és üdvösséget nyerhet Krisztus Jézusban. De eljön az idő, amikor a kegyelem evangéliuma örökre elhallgat!

Az emberek hitehagyása az élő Istentől és az Ő kegyelme evangéliumának figyelmen kívül hagyása eléri a tetőpontját, és abban nyilvánul meg, hogy az ember behatol az Ő helyébe: „ és le nem lepleződik a törvénytiprás embere, a veszedelem fia, aki ellene lesz mindennek, amit Istennek neveznek vagy istentisztelet tárgya, s azok fölé emelkedik annyira, hogy beül az Isten templomába, és Istenként kelleti magát.” (3.4. v.). Nyilvánvaló, hogy VALLÁSI platformot használ az egója és az Isten akaratával és terveivel ellentétes ambiciózus tervei előmozdítására. Ezt elősegíti majd minden modern technológia és erőforrás, amit erre fejlesztettek ki: mindenáron arra fog törekedni, hogy Isten templomát - elsősorban az emberek lelkét - birtokba vegye. Ismerős ugye, ha mi a réggebbi korosztály még nem vagyunk az új technológiák hatalmába, de unokáink már teljesen más nyelvezeten kommunikálnak. Egy hatalmas szakadék tátong a generációk között. Egymás szavát sem értjük. Nem azért mintha azelőtt nem lett volna generációs eltérés, de nem volt ilyen rohamos eltávolodás. 

A Szent Szellem bűnös és törvénytipró emberként mutatja be. Ezek a fő összetevői, amelyekre egész élete és karrierje épül. A bűn és a gonoszság mindig is jelen volt a világban, de ebben az időszakban érik el csúcspontjukat. Ma már ennek fényes előfeltételeit látjuk. Ezt mondhatta volna egy 150 évvel ezelőtt élt hívő is, de valljuk be, hogy az általános erkölcs a keresztények között még tartotta az arcát. 

A Szent Szellem azonban az apostol által bemutatott prófétai kép mellett a bűn emberének végét is mutatja, reményt adva a híveknek és mindazoknak, akik nem követik őt: „ Akkor aztán le fog lepleződni a törvényrontó, akit az Úr Jézus szája lehelletével megemészt majd, s megérkezésének láthatóvá válásával hatástalanná fog tenni."! Az Úr Jézus örökké a győztes lesz. Milyen csodálatos a Győztes oldalán állni, és megosztani ennek a győzelemnek az összes eredményét itt és az Örökkévalóságban is! Az Ő kegyelme oltalmazzon minket!

„A törvénytipró megérkezése a sátán munkája következményeképpen a hazugság teljes hatalmával, jeleivel és csodáival fog végbemenni” (2Thessz. 2,9). Én azt mondom, hogy a sátán a hús, test fejedelme, és ő mozgatja mint a bábut, azzal elcsábítva amire a legnagyobb szüksége van a testi embernek.

Az Apokalipszis szó kinyilatkoztatást, megjelenítést jelent. A bűn emberének előmozdítása érdekében a Sátán jelekhez és csodákhoz folyamodik, amelyek természetfeletti vagy hasonló módon reprodukálódnak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Sátán egy teremtmény, és NEM Isten. Csak azt állítja, hogy olyan, mint Isten: „Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ézsaiás 14:14). De büszkesége és állításai alaptalanok – ő NEM ISTEN!

Az igazi, élő, létező Isten azonban bizonyos értelemben megadja neki a jogot, hogy egy ideig Istent megszemélyesítse. Ez lesz az ember utolsó és legsúlyosabb próbája. Az Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, Emberként jött a bűn világába NEM azért, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy SZOLGÁLJON az embereknek (Mk 10,45) – és ők elutasították. Ugyanez a „bűn embere, a HALÁL fia” (2Thessz. 2:3) NEM azért támad fel, hogy az embereket szolgálja, hanem hogy birtokba vegye Isten területét: „Isten templomában fog ülni (! ) mint Isten, Istennek adva magát” (2Thessz 2,4)! De ilyen szigorú próbára KELL az embereknek átesni - ez lesz a legkeskenyebb "ajtó" ( keskenyebb mint a mai Krisztus követőinek, mert sokkal nagyobb szenvedések árán fognak átjutni) az emberiség egész történetében, amelyen áthaladva elválnak egyik a másiktól - akik nem fogadják el a bűn emberét (Antikrisztust) az a fizikai halált fogja jelenteni. A kegyelem alatt amikor Isten Egyháza (az elragadtatás pillanatáig mindazok, akik újjászülettek) a Földön voltak, de sokan az emberek közül NEM fogadták el Krisztus Áldozatát - most már csak saját halálukkal állhatnak Isten és Krisztus oldalán, hiszen ott „Nem LESZ többé ÁLDOZAT a bűnökért” (Zsid.10,26). Tehát fizikailag meg kell halniuk. Különösen az Izrael maradékára jellemző, akik hirdetni fogják Krisztus királysága evangéliumát abban az időben. Azok, akik követik az Antikrisztust, rányomják a bélyegét, és felveszik testükre az összetartozás fizikai bizonyítékaként (2 Móz 21:6). A Sátán nem csak Istent próbálja lemásolni mindenben, hanem a legcinikusabb módon teszi ezt. Ha Krisztus mint áldozati Bárány viseli örökké a szenvedés jeleit magán, mert ezt Isten és az ember szeretetéből magára vállalta, az antikrisztus pedig kényszerítve az embereket megbélyegzi őket mint a barmokat. 

 

( Folytatás következik).

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...