Az Atya szeretete mindenek felett.
„Ha héber szolgát vásárolsz, hat esztendeig szolgáljon, a hetedikben pedig szabaduljon fel ingyen. Ha egyedűl jött, egyedűl menjen el; ha feleséges ember, menjen el vele a felesége is. Ha az ő ura adott néki feleséget, és ez fiakat vagy leányokat szűlt néki: az asszony, gyermekeivel együtt legyen az ő uráé; ő pedig egyedűl menjen el.De ha a szolga azt mondaná: Szeretem az én uramat, az én feleségemet és fiaimat, nem akarok felszabadulni: Akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és az ő ura fúrja által az ő fülét árral; és szolgálja őt mindörökké. (2 Mózes 21-2,...,6)
Már az első oldalakon, miután az ember engedetlensége miatt a bűn és a halál belépett a világba, az ószövetségi írások tele vannak képekkel és árnyokkal, amelyek az Úr Jézus Krisztus eljövetelére mutatnak. Senki más nem mutathatta meg Isten szívét, csak az Ő szeretett Fia. Csak Ő tudott megegyezni a 2Móz 21-ben szereplő rabszolga leírásával. A rabszolga függött az urától, de Isten törvénybe iktatta, hogy a rabszolga ne legyen örökre az ura tulajdona. A hat évi szolgálat után szabadon kell engedni. Ez is előképe a törvénytől való megszabadulás ami hat évezreden át uralkodott vagyis még uralkodik a mai napig a természeti emberben. Ádámtól Krisztusig a földön, itt nem csak a Mózes törvényét vegyük figyelembe, hanem az Isten az emberi természetébe ágyazott Istenismeretet. "Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik".( Róma 1,- 19,20). A hetedik év, vagyis az örök szombat, Izraelnek ígért ezeréves birodaloma. A törvényt az Úr beteljesített itt a földön, és nem csak a Mózes törvényét, hanem az emberi természeti, vagyis fizikai törvényét is. Alárendelte magát, mert semmivel sem volt különb embertársainál, kivéve a bűnt. A hetedik év már arra mutat, hogy megpihent, elvégezve a megváltást az emberiség számára, megszabadítva a törvény átkától, és nem csak a Mózes törvényétől, hanem a bűntől haszontalanná vált emberi természettől, a hústest emberétől. Hiszen a pogányok nem éltek Mózes törvénye alatt, mégis a bűnös természet foglyai voltak. De a kezdeti vers éppen arról tanuskodik, hogy Krisztus szeretete nem csak az Atya szeretete iránt jelent meg, mert képletesen mondva vissza mehetett volna a mennyei dicsőségébe, de Ő nem fordúlt vissza. Mi késztette Őt arra, hogy a fára szegezzék? Éppen az amit olvastunk az elején. Mert egyedül nem akart elmenni, mert feleséget (eklézia) és gyerekeket adott neki az Atya.
Milyen jelentős pillanat volt az, amikor Krisztus e világra lépve ezt mondta szívében: „Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat” (Zsid. 10-7)! És miért tette ezt?, hogy mi Ő benne szabadok lehessünk. Az egek örvendeztek, hogy az elfogadott Krisztus illata egész útján - a betlehemi jászoltól a Golgota feszületéig - felszállt Istenhez. Valóban igazi rabszolga volt.
Ennek a szolgának a legszebb vonásai a "szeretem a gazdámat, a feleségemet és a gyermekeimet" szavakban tárulnak fel. Nem üres szavak voltak ezek – tettei a szeretet valódiságáról tanúskodtak, amely „erős, mint a halál”, és amelyet „a nagy vizek nem tudnak kioltani... és a folyók nem árasztanak el.” (Énekek éneke 8-6,7). Milyen csodálatosan írják le ezek a szavak Krisztus szeretetét, amely minden értelmet felülmúl!
Hat év szolgálat után, amely képletesen az Úr Jézus emberi tökéletességéről beszél, a rabszolga „szabadulhatott”. Krisztus nem tette ezt, mert nem akart egyedül maradni. Végül el kellett viselnie a halált, a fához szegezve, és el kellett viselnie Isten igazságos ítéletét a bűn felett. Ott a sötétség három órája alatt Isten haragjának minden vize és hulláma átvonult felette; de az Ő szeretete Istene, felesége és gyermekei iránt - győzött és erősebbnek bizonyult a halálnál.
A szeretet jelei, sebei a kezein és lábain, Krisztus Isten Báránya örökké emlékeztetni fognak az áldozatra, a halálra és a feltámadásra, mint Isten örökkévaló teremtése iránti szeretetének emlékére.
" az ő ura fúrja által az ő fülét árral és szolgálja őt mindörökké." Szenvedésének jelei örökké megmaradnak. Már ezen a földön kimutatta sebeit a szenvedés jeleként, és a tanítványok közepébe állt.
„A hétnek ugyanazon az első napján este, amikor a zsidóktól való félelem miatt bezárták annak a háznak az ajtaját, ahol tanítványai gyülekeztek, Jézus odajött, középre állt, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét, lábát és az oldalát. A tanítványok örvendeztek, amikor látták az Urat.” (János 20, -19,20)
„Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.(Lk 24,-39,40)
De ezt a dicsőséget csak azok láthatják, akik részesednek Isten igazságában az Isten Fiába vetett hitben, akit Isten Bárányának vére vált meg. Így Isten tulajdonává válnak, és Isten, Krisztus a Bárány családjához tartoznak.
Látjuk-e ma a sebeit, amikor „közöttünk van”? Vagy valami más köti le a figyelmünket, ha egybegyűltünk Krisztus nevében?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése