Az elragadtatásra várva.

 

Az elragadtatásra várva.

„Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (Zsid.11:13)

A vándorlás azt jelenti, hogy nincs állandó lakóhelyük. Még ha a Krisztus követőinek nem is kell a szó szerinti értelmében a földön kóborolnia, és van állandó lakóhelye, vándornak és idegennek lenni mégis különleges helyzet. De ennek mindig örülnek e, vagy éppen ellenkezőleg, igyekeznek alkalmazkodni a környezethez, és ennek megfelelő megjelenést szerezni?

A Szent Szellem azonban különös érzéssel tolmácsolja versünkben azok örömét, akik „a LEGJOBBAT, vagyis a mennyei dolgokat keresték” (16. v.). Ez a céltudatosság pedig nemcsak határozott nyomot hagyott bennük, hanem olyan érdekes reakciót váltott ki Isten szívében: „azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.”

Mi akik várjuk az Úr Jézus visszatérését, addig is mennyei dolgokra törekedhetünk. Sőt, a mennyei kincsek birtoklásának törekvése, nagy áldás az Úr részéről. De vegyünk példát azokról, akik örültek, hogy  ilyen törekvésük volt a földön vándorolva. Lehet számítani az Úr visszatérésére, de ugyanakkor morogni vagy sóhajtani elégedetlenségben, utánozva a kor szellemét. Nem ezt a példát mutatják azok, akiket ebben a fejezetben a hit hőseiként mutatnak be. ŐK ÖRÖMMEL! ".. és örvendeztek, …azt mutatják, hogy saját hazájukat keresik." (14. v.)! A LEGJOBBAT látták, arra törekedtek! És ez a legjobb MENNYEI volt, nem földi! Ez a belső remény és törekvés láthatóvá válik járásukban, a képmutatás kizárva.

Kedves olvasó! Veled és velem is így van?! Azt is mondhatjuk magunkról, hogy itt (a földön) vándorok vagyunk, hogy a mennyei hazát várjuk, a mennyeieket keressük?! Életünk ezt a gyakorlatban is bizonyítja, vagy csak szavakban vagyunk vándorok, idegenek e földön?! Különcök leszünk ebben a romlott világban, ezt vagy vállaljuk Krisztust követve, vagy hasonulunk ezzel a világgal. Ez mind a belső lelki állapotunktól függ. Készen állunk-e az elragadtatás pillanatára, vagy egész életünkben azt mondjuk az Úr Jézusnak: „Várj! Még nem vagyok kész! Ne gyere vissza!"?

 

„Be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van.” (Jel 22,10)

Az utóbbi időben a hívők többször is hirdették, hogy közel 2000 év telt el, és a Jelenések könyvének próféciái nem teljesedtek be – hány ezer évet kell még várni? !

Először is, e könyv első 3 fejezetének próféciái már teljesen beteljesedtek, ha kontextusba nézzük, visszatekintő pillantással gondosan elemezve az egyház kétezer éves történetét. Aki nem látja ezeknek a próféciáknak a beteljesedését: "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van".(Jel. 1,-3), akkor csak a hitetlenség lehet az akadálya!

Másodszor, Isten megparancsolta, hogy ne pecsételje le (ne rejtse el!) "e könyv próféciájának SZAVAIT". Ez azt jelenti, hogy ha kívánják, a hit és a Szent Szellem segítségével a hívők megérthetik e prófécia szavainak jelentését - Isten nem rejti el. Kétszer is megjegyzi, hogy „Közel jár az idő”. És ezért „Boldog, aki olvassa és hallja ennek a próféciának a szavait, és MEGTARTJA, ami meg van írva” (1:3), és ezért is szólít Isten, hogy „ne pecsételje le ( János apostol) e könyv próféciájának szavait”. Ez a könyv különleges kinyilatkoztatásként és áldásként adatik nekünk, prófétai jelzésként

a ZÁRÁS idejéig!

Nekünk (Isten gyermekeinek) el kell fogadnunk Isten nézetét a dolgokról, és ennek a nézetnek a prizmáján keresztül mérlegelünk és ítélünk meg mindent. „KÖZEL az idő”! Az Úr Jézus azt mondta, hogy hamarosan eljön (Jel 3:11; 22:7.12.20). A „közel” és a „hamarosan” nem jelentenek konkrét időpontokat, és nem árulják el, hogy mennyi ideig kell várni az Ő visszatérésére. A Szentírás más részei, amelyek felfedik visszatérése pillanatának jeleit, tisztázhatnak valamit ezzel kapcsolatban. A hívő azonban arra van hivatva, hogy magát az Úr Jézust várja, nem pedig az Ő visszatérésének jeleit. A jelek bátoríthatnak, de ne vonják el a figyelmet dicsőséges személyéről, ne kerüljenek közénk és Ő közé!

"Aki árt, ám csak ártson továbbra is, és aki szennyes, legyen még szennyesebb” (Jel 22:11).

Krisztus halála után megváltozott Isten kapcsolatának formája az emberekkel. Ha korábban az ember minden bűnéért vért kellett ontani (3Móz 4:2.5; 4Móz 35:19.21; Zsid 10:3.4), akkor most ez másképp van: Isten Fiának, Jézus Krisztusnak a vérét ontották ki. egyszer s mindenkorra a megváltásért (Zsid 9,11-12)!

A Jelenések könyve Isten utolsó hívása az emberiséghez az Ő befejezett írott Igéjében. És ez most mennyiben különbözik attól, amit Krisztus halála előtt mondott: „NE cselekedjetek hamisságot” (3Móz.19:35)! Miért is? A Létező Isten megváltoztatta az elveit?

Krisztus halála és feltámadása után új korszak kezdődött - a kegyelem korszaka. Isten nem változott, nem változtak az elvei és a bűnhöz és a rosszhoz való viszonyulása sem! Még most is utálja a BŰNT, ahogyan Fia halála előtt tette: „Minden hamisság bűn” (1János 5:17)! De szereti a BŰNÖST, és a kegyelem NEM a bűnben való elhivatottság Isten részérõl, hanem „Isten ereje üdvösségre mindenkinek, aki hisz” (Róm. 1,16) „bűneikbõl” (Mt 1,21). „Eljött az idő TELJESSÉGE” (Gal. 4:4). Az embert teljesen próbára tette Isten – és kiderült, hogy „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Róm. 3:12).

Miután elküldte Fiát áldozatul a bűnösök megváltásáért, Isten most VÁRJA, hogy a választottak meghalják szavát, és elfogadják ezt az áldozatot. Ezért ilyen szavakat olvasunk: „Aki árt, ám csak ártson továbbra is”! Isten Áldozatának elfogadásával vagy elutasításával az ember sorsa már el van döntve, "Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott" – Istennel vagy Isten nélkül! Ezt a pillanatot minden embernek mélyen meg kell értenie és meg kell vallania, hogy az Úr Jézusra számítson, és ne egy globális ébredésre és az egész emberiség Istenhez való megtérésére, ami természetesen nem fog megtörténni. Vizsgálja meg mindenki önmagát hitben van e vagy sem.

 

Újból idézem: „Aki árt, ám csak ártson továbbra is, és aki szennyes, legyen még szennyesebb” (Jel 22:11).

A mindentudó Isten irányítása alatt tartja minden egyes ember tisztátalanságának és gonoszságának mértékét. És amikor ez a mérték teljesül, jön az Ő beavatkozása – senki sem marad büntetlenül, hiszen Isten ebben az esetben igazságtalan Bírónak bizonyulna. Ezért a mai idézetben szereplő „ legyen"  szó nem engedelmeskedés és semmiképpen sem közömbösség a Isten részéről.

Isten a földön minden embernek választási lehetőséget ad jó és rossz, igazság és hazugság, világosság és sötétség között. Mindenkit úgymond, szabad döntés elé állítja. Krisztus halála után, amikor a világ három táborra szakadt (János 19:20; 1Korinthus 10:32), a Krisztusban arra hivatottak, hogy ne adjon okot a kísértésre az emberek iránt. Elcsábítani, vagy kísérteni azt jelenti, hogy bizonyos feltételeket teremtünk, és hozzájárulunk ahhoz, hogy az ember a bűn valamilyen csapdájába kerüljön. A tiszta evangélium nem ad okot a csapdának. Az evangélium Krisztushoz vezet, nem emberi meggyőződésekhez.

A világ drámaian változik a szemünk előtt. A Krisztus követői elsősorban tiszta életük, erkölcsi szépségük és erkölcsi fenségük hívja arra, hogy másokat Krisztus útjára mutassanak. De ez a kegyesség nem a testből fakad. A tisztátalanság elleni küzdelem, szó szerint vagy átvitt értelemben, nem az ő dolguk. Az Úr Jézus így tanította tanítványait: „Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért és fogat fogért”. De én azt mondom nektek:”Ne álljatok ellene a gonosznak" (Mt 5,38-39). Tehát ne harcoljunk a bűnös ellen. A Szent Szellem

az apostolon keresztül is oktatja a hívőket: „...csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt” (1Tim. 2:2.3).

Az Úr Jézus bátorítson minden zarándokot, vándort akinek városa és otthona a mennyben van, hogy elmenjen minden mellett, ami elterelheti figyelmünket a mennyei célról. Ha látjuk felebarátunk szükségét, nem szabad közömbösnek maradnunk! De ha valakinek a képzeletbeli szükséglete tesz minket cinkossá valamilyen tisztátalanságban vagy lázadásban, akkor ebben nem számíthatunk Isten áldására és oltalmára! Ez az út csúszós és veszélyes!

 

„de aki igaz, legyen még igazabb, és a szent legyen még szentebb!” (Jel 22,11)

 Mindenki számára, aki megigazult Krisztus áldozata által (Róm. 5:19) való megigazulás által, van egy gyönyörű cél az Úr Jézus visszajövetelének várakozásában – cselekedni az igazságot! Mindenki számára, aki Isten Igéjének (János 17:17) való engedelmessége által szent lett (elszakadt) a bűnös világtól, egy csodálatos cél marad -megszentelődni! Az Úr segítsen mindannyiunkat kegyelmével!

 

( Folytatás következik).