Image: Theme 'Peace and Violence' by Pancho
Erőszak és háborúk.
Előbb az internetről kihalászott szövegből idézek.
Béke és erőszak.
Erőszak és annak megnyilvánulási formái.
Mi az erőszak?
Az erőszak összetett fogalom. Legismertebb definíciója szerint az erő alkalmazása vagy az azzal való fenyegetés, ami sérülést, fájdalmat, valamely életszükséglet megvonását vagy akár halált is okozhat. Az erőszak lehet fizikai, verbális vagy lelki jellegű. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint az erőszak „fizikai erő vagy hatalom szándékos, kilátásba helyezett vagy tényleges alkalmazása önmagunkkal, valamely másik személlyel, illetve valamely csoporttal vagy közösséggel szemben, ami ténylegesen vagy nagy valószínűséggel fizikai sérülést, halált, lelki sérülést vagy fejlődési rendellenességet okoz, vagy valamely életszükséglet megvonását eredményezi". Eddig az idézett.
"A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön.; .. (1Móz 6-11..13).
Miért van olyan sok erőszak ezen a világon? Úgy tűnik, az emberek ősidők óta teszik fel ezt a kérdést. Ezzel kapcsolatban a fenti versekben Isten közvetlenül az emberi szív állapotára mutat rá.
Az "erőszak" szó egyik jelentése a törvénytelenség, törvénysértés, ami a joggal, személlyel szembeni megvető magatartást vonja maga után. Lucifer volt az első, aki ilyen módon fellázadt Isten akarata és jogai ellen, ennek következménye égi háborúhoz vezetett ( Jelenések 12. rész). A második eset Ádámhoz és Évához kapcsolódik, akik megszegték Isten parancsát a jó és rossz tudás fájának gyümölcsére vonatkozóan (lásd 1Mózes 2-16,17). Az első következménye testvérgyilkosság. Az emberiség a kezdetektől a mai napig figyelmen kívül hagyta és megszegte az Isten által létrehozott rendet. Itt nem a Mózes törvényéről van szó, hanem az Úr Isten megteremtett törvényes természeti rendet. A teremtés szigorú rendje ellen lázadt fel az ember, követve Lucifer példáját. Ne csodálkozunk el ezen, hogy ez badarság, ki láthatta Lucifert, hogy kövesse őt. Ez ma még nem nyilvános az ő személyisége, de démoni hatása, kísértése létezik ősidők óta. De vannak tudatos követői is. Majd ha a föld teljesen elő lesz készítve, elküldi a szolgáját Antikrisztust. A jobb megértés érdekében csak azt kell tennünk, hogy ismerjük meg Isten terveit Alfától Omegáig, és meglátjuk ugyanezt a tervet Lucifertől. A Sátán látszólag ugyanazt teszi mint Isten. Vázlatában egyeznek a tervei. Csak az a hatalmas különbséggel, hogy Isten a szeretet és igazság Istene, a Sátán a gyűlölet és hazugság hiposztázisa. Vannak vélemények, hogy az Ószövetség istene, a gyilkos isten, nem ugyanaz az Újszövetség istenével. Ez egy beteg elmélet, ez is csak arra van kitalálva, hogy megtévessze az embereket. De ezt a gondolatot nem folytatom, mert hosszú lenne a történetem.
Az erőszak mint olyan már Káin idejében is megtörtént, amikor áldozatot hozott Istennek, de Isten nem nézett rá; Káin dühös volt, és az Ábellel folytatott beszélgetés során "felkelt (a testvére ellen) ... és megölte" (1 Mózes 4-3...8). Ha nem adunk megfelelő helyet a Teremtőnek, akkor valójában erőszakosan cselekszünk vele szemben, és megpróbáljuk ráerőltetni akaratunkat, ami teljes mértékben lehetetlen. Csakis az ember magának tesz kárt vele, de mások halálához is vezethetnek és vezetnek is. A háborúk nem Isten akaratából vannak, és Isten nem áll az egyik másik oldalra, nincs jó és rossz oldal, mindkét oldal erőszakos politikája és abból kifolyó cselekedeteiből adódnak. Általában a nyakkendős, bőr fotelben ülők hadakoznak egymással. Az emberek csak szerszámok, előbb megfenik őket, hogy alkalmasak legyenek kiállni a hazáért, ami igazat szólva nem is az ő hazájuk. A föld nem az embereké, ha benne is laknak, a föld ideiglenes birtokosai a hatalmasok. Most csak az a kérdés, hogy ki adta nekik ezt a hatalmat. Ha megfejtjük ezt a kérdést, rájöhetünk egy nyílt titokra. A szellemi irányítást a háttérből kapják. A cél annyira egyszerű és primitív, hogy az emberek észre se veszik, mert annyira egyszerű. Nem veszik észre, mert bonyolult ideológiai, vallási rendszerek mögé van rejtve. Ez vakítja el az emberek szemét. A cirkusz a szemfényvesztés a kenyér a mézesmadzag a csali. Péternek Jézus azt mondta ezek után nem halakat fogsz fogni, hanem embereket a mennyeknek országába. A sátán ugyanezt teszi, csak hogy ő az árnyékországba fogdossa az embereket. A Péter csalija az Isten igéje és Jézus Krisztus tanúbizonysága, a sátánista halász csalija a hús, bizony a hús, mert az ember ragadozó természetű. Isten teremtette az embert, a sátán megteremti az istent, azt az istent aki majd elfoglalja egy időre Isten szent helyét. Ezért dúlnak ma a háborúk, semmi személyes, csak biznisz, ideológiák, patrióta elemekkel felruházva. A testvér testvér elleni háborúk, ez nem csak az ukrán-orosz háborúra vonatkozik, mert minimum 30, 40 testvéri háború folyik a földön, csak az nem hír mert nincs olyan nagy tétje. Ma kit érdekli a jóléti társadalomban, hogy a fekete afrikai népek gyilkolják egymást? Csakis azokat érdekli, akiknek érdekeltségük van, vagy a nem közömbösöket.
Cselekedetünk erőszakosak, még akkor is ha jót akarunk tenni. Megöljük az agresszorokat, hogy ne gyílkoljanak. Legyilkolják a gyilkost, törvényes keretek között. Mindent a hazáért semmit az ellenségnek. Ez az elfogadott emberi tézis, amiből már nem lehet megszabadúlni. Ezt nem is lehet már megváltoztatni, az emberiség a sátán rabszolgája.
Micsoda kontraszt ebben a tekintetben az Úr Jézus személye! Élete valóban az Ő az ember iránti szeretet szavainak tükröződése volt. Tehát Jánosnál olvasunk. 4-34: "Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és befejezzem az Ő munkáját." És az Ézs. 53-9 így szól: „Sírt rendeltek neki gazemberekkel, de egy gazdag emberhez temették el, mert nem vétkezett (illetve nem követett el erőszakot).
Ezért senki sem hasonlítható össze az Úr Jézussal. Sem belül, sem kívül. Nem számít, mennyire odaadó az ember, akkor is bűnös Isten magatartásával szemben. Az erőszak rákként terjed ezen a világon, és a népek és a testvérek a testvérek ellen erőszakkal fognak támadni,- miért? a gonosz szív, az irigység és a kapzsiság a hatalomvágy miatt. Gonosz gondolatok, tettek és gyilkosságok, ősi mint a világ, és Isten elpusztította az első világot özönvízzel, és ez a világ tűzzel fog égni. De Isten elsőként Noé bárkájában adott esélyt az üdvösségre, most Jézus Krisztusban, aki hisz benne, az üdvözül.
Krisztus a menedéke mindazoknak akik bemennek az ajtón, amit az Úr kinyitott már 2000 éve. Sokkal több időt adva a kegyelemre mint Noé idejében. Akkor csak nyolc ember menekült meg, Krisztusban Ábrahám magjában, pedig annyian mint csillag az égen. De oda erőszak se tisztátalan nem mehet be, csakis azok akik hittel fogadták el Krisztus áldozati vérét, és megtartották parancsolatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése