Rendszeres olvasók

2022. augusztus 28., vasárnap

A megalkuvás eredményei.

A megalkuvás eredményei.

 Anyagias kereszténység, egy teljesen más fordulata Isten akaratának. Mindent amit Isten lerombolt, a keresztények vissza építettek izlésük szerint. A Jeruzsálemi templomot a rómaiak kezei által lerombolta Isten. Az okát már ismerjük, de felismertük annak igazi jelentőségét? Ez bizonyosan sokak számára nem is világos. Krisztus az aki testében épít egy szellemi templomot, elhagyva az anyagiasságot, teljesen egy új házépítésbe kezdet a Szent Szellem által. De mielőtt neki állt volna, meg kellett halnia, hogy testén keresztül ami Isten temploma, szabad utat adjon a hívőknek, mint élő kövek építsék Isten házát. Ez akkor még ismeretlen fogalom volt az emberek számára, nagy megbotránkoztatást idézet elő az a kijelentése, hogy rombolják le a Jeruzsálemi templomot és Ő három nap alatt újjáépíti. A húsvér ember ma sem érti meg mi a terve Istennek az emberrel. A hamis tanúk meg is vádolták Isten Fiát ezzel.

Márk Evangéliuma:14:58

Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, amely nem kézzel csináltatott.

"Azt mondotta, hatalmam van arra, hogy az Isten templomát leromboljam, és három nap alatt felépítsem." ( Máté 26,-61).

 Az első Krisztus követőinek eszük ágában sem volt templomokat építeni. Hiszen ők nagyon is tudták mit jelent a templom az újjászületés, élet Krisztusban. De a kezdetektől fogva már beépültek közéjük akik megrontották Isten templomát. Ezek a sátán ravasz, előre kieszelt terve alapján és erre alkalmas emberek által véghezvitt romlás. De a véleményem szerint, ez csak a látszat, ugyanis az igaz hívők akik alkották Isten templomát, továbbra is üldöztetve voltak mert nem alkudtak meg a sátán ravaszságával. Ezekről nem ír a történelem. A kereszténység megjelenésével ami Krisztus után a negyedik században jött létre mint intézményesített vallás, már egy olyan fordulatot vett, ami teljesen ellentétes Isten, Krisztusban való hitvallásában, ami az élő Isten gyermekeinek szánt. Továbbra is üldözve voltak azok akik nem megalkuvók sátán törekvéseivel szemben. Ma már ez annyira ritka, hogy már majdnem elenyésző. 

I. Korintus levél:6:19

Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?

I. Korintus levél:6:20

Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.

Miben rejlik a megalkuvás sátán ravaszsága iránti engedékenység? Bizony ez fokozatos tevékenység, előbb meggyőzi akit lehet meggyőzni, hogy a hívőknek kell egy helység ahol össze tudnak gyűlni. Az üldözött krisztusiak katakombákban rejtőztek el. Eleinte zsinagóga épületekben hírdették Krisztust ahonnan ki voltak közösítve idővel. Ez Isten terveihez tartozott, hogy hagyják el Jeruzsálemet, szétszórta őket a pogányok közé, hogy hirdessék az evangéliumot a világ összes népeinek. Nem fogtak semmi építkezésekbe, kivéve a szellemi Isten háza eredményes munkásai voltak. Ezt az idők folyamán a ravasz "diabolos", a kétszínű vette kézbe. A racionalizmus a logika arra ösztönözte a keresztényeket, hogy építsenek a ma ismert impozáns, patinás templomokat. Minél szebb és magasabb égig törő tornyokkal, és szimbólumokkal, ezzel azt fejezni vélik ki, hogy Isten megérdemli eme dicsőséget. De jelen van a szerény képmutatás is ami a protestánsokra jellemző. Ma már a reformáció vívmányai is hanyatlóban vannak, hajlanak a pompára lassan fokozatosan. 

 Ez tény, ha nem igaz dobjanak rám követ akik ezt nem így látják. 

 

 De nem feszítem tovább a húrt, mert tudom, hogy úgyis hiába, esetleg ünneprontó a gondolat, felborzolja a kedélyeket, de minden lélek aki keresi az Urat, legyen őszinte önmagával szemben, mert Isten Szelleme bennünk van, és mi vagyunk a temploma, aki nem a sátán iránt engedékeny, hanem kitárja szívét Krisztus előtt, az magára talál, és az Úr mindenre fényt derít a szívében, ha engedünk Neki. Mert Isten szeretete az engedelmesség. 

Nincsenek megjegyzések:

Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán.

 Vitatott téma a kiábrázoló ritus kapcsán. Kérdés és felelet. Én kérdezem. Van egy kérdésem. Aki nem merítkezik be( keresztelkedik meg) anna...