Az Isten Szent, Igaz és Szeretet.

 

Az Isten Szent, Igaz és Szeretet.

"Sen­ki­nek sem­mi­vel ne tar­toz­za­tok, ha­nem csak az­zal, hogy egy­mást sze­res­sé­tek, mert aki a má­sik em­bert sze­re­ti, az be­töl­töt­te a tör­vényt. Mert ez: Ne pa­ráz­nál­kodj, ne ölj, ne lopj, ne kí­vánd – és ha va­la­mely más pa­ran­cso­lat van –, eb­ben az igé­ben van össze­fog­lal­va: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ön­ma­ga­dat. A sze­re­tet nem tesz rosszat a fe­le­ba­rát­tal. Te­hát a tör­vény be­töl­té­se a sze­re­tet. (Róm 13, 8-9).

 Isten ember szerető, hiszen Ő nem egy érzés, hanem maga a tökéletes szeretet. Szereti az utolsó elesetteket a magas rangú tisztviselőket, erkölcsös és erkölcstelen embereket poziciójuktól függetlenűl. Elvégre Isten a teremtő az emberek pedig a tulajdonai. Ha valaki azt gondolja, hogy Isten csak a kiválasztottakról gondoskodik, az téved. A teremtésben mindenki egyformán kapja Isten áldásait. 

"Én pe­dig azt mon­dom nek­tek: Sze­res­sé­tek el­len­sé­ge­i­te­ket, áld­já­tok azo­kat, akik ti­te­ket át­koz­nak, jót te­gye­tek azok­kal, akik ti­te­ket gyű­löl­nek, és imád­koz­za­tok azo­kért, akik ül­döz­nek ti­te­ket, hogy le­gye­tek a ti mennyei Atyá­tok­nak fiai, aki fel­hoz­za nap­ját mind a go­no­szok­ra, mind a jók­ra, és esőt ad mind az iga­zak­nak, mind a ha­mi­sak­nak. (Mt 5, 45).

 Ezzel a vizsgatétellel tartozunk egymásnak, eléggé sok a teológia, de elenyésző a szeretet az emberek iránt. De hogyan szeressük embertársainkat, ha annyi gyűlölet, háború, faji megkülönböztetés, ideológiai ellentétek, szociális, mentális különbségek léteznek és rengeteg olyan dolog amit itt el se tudok sorolni. Úgy kell szeretni az embereket ahogy Isten szereti a világot, a benne lévő embereket, az egyszülött ( egyetlen) Fiát feláldozta értünk. Elvette az emberek bűnét, vagyis a bűnt ítélte el a feszületen, kivétel nélkül. Az evangélium éppen erről szól. "Másnap János látta Jézust hozzá menni, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! (Jn 1, 29).

 Ez az általános oldala az engesztelésnek. Egyetlen áldozattal elvette a bűnt, magával hordta mások bűnét a feszületre. "És amiképpen el­vég­zett do­log, hogy az em­be­rek egy­szer meg­hal­ja­nak, és az­után lesz az íté­let, úgy Krisz­tus is egy­szer ál­doz­ta­tott fel, hogy so­kak bű­nét el­tö­röl­je, má­sod­szor pe­dig bűn hor­do­zá­sa nél­kül je­le­nik meg azok­nak, akik vár­ják őt üd­vös­sé­gük­re". (Zsid 9, 28).

 Krisztus a világ bűnét a fához szögezte, de a bűneinkért felelni kell, ugyanis a szerető Isten Igaz és Szent is egyben. A szentsége nem tűri el a bűnt. Azért is lesz ítélet a bűnök felett, azok felett akik nem fogadják be ezt a kegyelmet. Van egy választóvonal a két tábor között. "Az Atya sze­re­ti a Fiút, és ke­zé­be adott min­dent. Aki hisz a Fi­ú­ban, an­nak örök éle­te van, aki pe­dig nem en­ged a Fi­ú­nak, nem lát éle­tet, ha­nem Is­ten ha­rag­ja ma­rad raj­ta. (Jn 3, 35).

 Ellentmondás lehetséges a Szentírásban? Nem, mert ha Isten úgy szerette az embereket egytől egyig, hogy a szeretet Fiút áldozta fel a bűn miatt, de mint Szent Isten gyűlöli a bűnt, akkor azok akik hisznek a Fiúban, Jézus Krisztusban, annak megbocsáttattak bűnei, a bűn el van ítélve a feszületen Krisztusban, de a bűneink nálunk maradtak. Isten a bűnt elítélte, de a megigazulást csakis hittel tette lehetővé. Isten bölcsessége annyira mély és végtelen, hogy a hitet mint eszközt használja fel azok iránt akik hisznek Krisztus vér áldozatában, hogy közösségben legyen a bűnös emberrel, hiszen az ember bűnei még élnek tagjaiban. "Ben­ne van a mi vált­sá­gunk, bű­ne­ink bo­csá­na­ta, aki képe a lát­ha­tat­lan Is­ten­nek, és ő az egész te­rem­tés el­ső­szü­löt­te." (Kol 1, 14). "Nincs te­hát már sem­mi kár­hoz­ta­tá­suk azok­nak, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak, mert az élet lel­ké­nek tör­vé­nye Jé­zus Krisz­tus­ban meg­sza­ba­dí­tott té­ged a bűn és a ha­lál tör­vé­nyé­től. Mert ami a tör­vény­nek le­he­tet­len volt, mi­vel erőt­len volt a test mi­att, azt tet­te meg Is­ten, ami­kor a bűn mi­att el­küld­te az ő Fiát a bű­nös test­hez ha­son­ló for­má­ban, és el­ítél­te a bűnt a test­ben, hogy a tör­vény igaz­sá­ga be­tel­je­sül­jön ben­nünk, akik nem test sze­rint já­runk, ha­nem a Lé­lek sze­rint. (Róm 8, 1-3).

 Az evangélium mindenki számára egyenlő esélyt ad. Azért nem tesz különbséget kárhozottak és üdvözültek között a startvonalon. De Isten tudja, hogy nem mindenkiben van hit, ezért is van kijelölve számunkra az a pálya amit le kell futnia az embernek. Ez nem választás kérdése, habár mi abban hiszünk, hogy mi választottuk azt az utat amin járunk. De ez más nem ideillő téma.

 Rengeteg kérdés halmozódik fel, amire a hitetlen ember soha nem kap kielégítő választ. A leggyakoribb kérdés az;  hogy ha a mi Istenünk a szeretet, miért engedi meg azt a sok szenvedést az ártatlanok gyilkolását, sőt maga Isten az Ószövetségi időkben parancsolta az emberölést. Vannak emberek akik azt mondják, hogy az Ószövetség istene maga a sátán, az újszövetség istene meg a szerető Isten. 

 Az Isten ismerete a Szent Szellem kinyilatkoztatása Krisztusról. De Krisztus a Megváltó Messiás, ez nem Isten neve, hanem a küldetése. De Krisztus nevébe foglaltatik meg a kegyelem és irgalmasság. De a szentség is, mert Isten Krisztusban jelentette ki magát a Szent Szellem is. Isten teljességében a szeretet de nem írja felül a szentségét. Ha valaki tudja mit jelent a szentség, az tudja, hogy mit jelent a bűn a szentséggel ellentétben. De idézek egy rövid részletet a Szentírásból:

 "A négy élőlény, melyek mindegyikének hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, éjjel-nappal szünet nélkül ezt mondta: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljövendő!" (Jel 4, 8). De Ézsaiás próféta is ezt írta: "Sze­rá­fok áll­tak fö­löt­te, mind­egyik­nek hat-hat szár­nya volt. Ket­tő­vel az ar­cát fed­te be, ket­tő­vel a lá­ba­it, ket­tő­vel pe­dig re­pült. Így ki­ál­tott egyik a má­sik­nak: Szent, szent, szent a Se­re­gek URa, di­cső­sé­gé­vel tel­jes az egész föld! (Ézs 6, 2).

 Krisztus áldozati vére lemossa bűneinket, de Isten ettől nem változott meg. Ő a Szent Urunk, csakis a Krisztus vére által lehetséges közösségben lenni az Atyával. Ez a mély értelme Isten kegyelmének. A zsidókhoz írt levél ezt adja tudomásul, hogy aki a kegyelmet Istentől megtagadja, az nagyobb büntetésre méltó, nagyobbra mint a törvény alatt állók.

"Gon­dol­já­tok meg, mennyi­vel sú­lyo­sabb bün­te­tés­re mél­tó az, aki az Is­ten Fiát meg­ta­pos­sa, és a szö­vet­ség vé­rét, amellyel meg­szen­tel­te­tett, tisz­tá­ta­lan­nak tart­ja, és a ke­gye­lem Lel­két meg­csú­fol­ja! Mert is­mer­jük azt, aki így szólt: Enyém a bosszú­ál­lás, én meg­fi­ze­tek. És is­mét: Az Úr meg­íté­li az ő né­pét. Ret­te­ne­tes do­log az élő Is­ten ke­zé­be esni. (Zsid 10, 29-30).

Tehát a cikk elején idézet igeversek arra tanítanak, hogy  "le­gye­tek a ti mennyei Atyá­tok­nak fiai". A megváltás lényege, hogy az óembert elítélte Isten, aki Krisztusban van az új teremtés a régi elmúlt a bűn miatt, az új teremtés Krisztus tökéletességét kapja meg. Egy új természetet, ami tükrözi a kegyelem időszakát a Krisztus tagjaiban, nem az eljövendő Isten haragját. De ez nem lesz így mindig. Azért most ebben az ellenséges területen ahol a sátán mint ordító oroszlán, üldözi Isten teremtményeit, egyrészt nyíltan egyrészt ravaszsággal. " Mert meg van írva: Te­ér­ted gyil­kol­ta­tunk min­den­nap, vá­gó­ju­hok­nak te­kin­te­nek ben­nün­ket. De mind­ezek­ben fe­let­tébb di­a­dal­mas­ko­dunk az ál­tal, aki sze­ret min­ket. Mert meg va­gyok győ­ződ­ve, hogy sem ha­lál, sem élet, sem an­gya­lok, sem fe­je­de­lem­sé­gek, sem je­len­va­lók, sem el­jö­ven­dők, sem ha­tal­mas­sá­gok, sem ma­gas­ság, sem mély­ség, sem sem­mi más te­remt­mény nem sza­kít­hat el min­ket Is­ten sze­re­te­té­től, amely Jé­zus Krisz­tus­ban, a mi Urunk­ban van. (Róm 8, 36-38).

 Ez egy rövid összefoglaló, Isten szeretetéről és szentségéről. 

 

"Mi­u­tán sok­szor és sok­fé­le­kép­pen szólt Is­ten haj­dan az atyák­hoz a pró­fé­ták ál­tal, ez utol­só idők­ben Fia ál­tal szólt hoz­zánk, akit minden­nek az örö­kö­sé­vé tett, aki ál­tal a vi­lá­got is te­rem­tet­te, aki di­cső­sé­gé­nek vissza­tük­rö­ző­dé­se és va­ló­sá­gá­nak kép­má­sa, aki ha­tal­ma sza­vá­val fenn­tart­ja a min­den­sé­get; aki mi­u­tán bű­ne­ink­től min­ket meg­tisz­tí­tott, a Fel­ség jobb­já­ra ült a ma­gas­ság­ban. Annyi­val fel­jebb való az an­gya­lok­nál, amennyi­vel ná­luk kü­lönb ne­vet örö­költ. (Zsid 1, 1-3)